Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)
1961-11-04 / 306. szám, szombat
hetetlenül arra vezetnek, hogy kialakul a munkanélküliek óriási serege, amelyet állandóan táplál a tönkremenő parasztság és városi kispolgárság. Szakadatlanul fokozódik a munkásosztály és valamennyi dolgozó kizsákmányolása, nő a társadalmi egyenlőtlenség, a távolság a vagyonosok és a nincstelenek között, súlyosbodnak a milliók szenvedései és gondjai. A kapitalizmus a munkások millióit tömöríti a gyárakba és az üzemekbe, társadalmasítja a munka folyamatát, ezáltal társadalmi jellegűvé teszi a termelést, de a munka eredményeit a tőkések sajátítják ki. A kapitalizmusnak ez az alapvető ellentmondása — a termelés társadalmi jellege és a kisajátítás magántőkés jellege közti ellentmondás — megnyilvánul a termelés anarchiájában és abban, hogy a társadalom vásárlóképessége elmarad a termelés bíívölése mögött, s pusztító, időszakos gazdasági válságokhoz vezet. A válságok, valamint az ipari pangás időszakai ugyanakkor még inkább tönkreteszik a kisárutermelőket, tovább fokozzák a bérmunkának a tőkétől való függését, még inkább meggyorsítják a munkásosztály helyzetének viszonylagos, sőt, olykor abszolút rosszabbodását. A burzsoá társadalom belső ellentmondásai növekedésének és kifejlődésének arányában fokozódik a dolgozó és kizsákmányolt tömegek elégedetlensége is a kapitalista rendszerrel szemben, növekszik a proletárok száma és egybeforrottsága, s ruind élesebbé válik a kizsákmányolók elleni harcuk. Egyidejűleg egyre gyorsabban létrejön a kapitalista termelési viszonyok kommunista termelési viszonyokkal való felváltásának, vagyis annak a társadalmi forradalomnak az anyagi lehetősége, amelyet a proletár osztály mozgalom tudatos kifejezője a kommunista párt tűzött ki célul. A világ forradalmi átalakításának fő hajtóereje a munkásosztály, a legkövetkezetesebb forradalmi osztály. A munkásosztály az osztályütközetek során megszerveződik, létrehozza szakszervezeteit és politikai pártjait, gazdasági, politikai és elméleti harcot vív a kapitalizmus ellen. A munkásosztály teljesítve a régi társadalom forradalmi átalakítójának és az új rend megteremtőjének történelmi küldetését, nehicsak saját osztályérdekeinek, hanem minden dolgozó érdekeinek is kifejezőjévé válik. A munkásosztály természetszerűen a kapitalizmus ellen küzdő valamennyi erő vezetőjeként lép fel. A szocialista forradalom győzelmének és a szocializmus felépítésének elengedhetetlen feltétele a proletariátus diktatúrája és a marxista-leninista párt vezető szerepe. A proletárdiktatúra alapvető elve a munkásosztály és a parasztság dolgozó tömegeinek szilárd szövetsége a munkásosztály vezetésével. A tőke koncentrációjának és centralizációjának folyamata megszüntette a szabad versenyt, és a XX. század elején e folyamat következtében létrejöttek a tőkések hatalmas monopolista szövetségei, a szindikátusok, a kartellek, a trösztök, amelvek döntő jelentőségre tettek szert az egész gazdasági életben; maid a banktőke összefonódott az ipari tőkével, hatalmas tőkekoncentráció ment végbe; megkezdődött a fokozott tőkekivitel idegen országokba. A kapitalista hatalmak egész csoportjait magukba foglaló trösztök megkezdték a leggazdagabb országok között területileg már felosztott világ gazdasági felosztását. A kapitalizmus fejlődésének utolsó szakaszába, a monopolkapitalizmus, az imperializmus szakaszába lépett. Azt az időszakot, amely alatt a kapitalizmus többé-kevésbé egyenletesen terjedt el, az egész földkerekségen felváltotta az ugrásszerű, katasztrófáktól terhes fejlettségi fok, aminek következtében addig példátlan mértékben megnövekedett és kiéleződött a kapitalizmus valamennyi — gazdasági, politikai, osztály — és nemzeti — ellentmondása. Hallatlanul kiéleződött az imperialista hatalmaknak az értékesítési piacokért, a tőkebefektetési területekért, a nyersanyagért és a munkaerőért, a világuralomért folytatott harca. Az imperializmils osztatlan uralmának időszakában ez a harc elkerülhetetlenül pusztító háborúkhoz vezetett. Az imperializmus rothadó és halódó kiptalizmus, a szocialista forradalom előestéje. A kapitalista világrendszer egészében véve megérett a proletariátus társadalmi forradalmára. Az a tény, hogy a világkapitalizmus fejlettsége általában rendkívül magas fokra hágóit, a szabadversenyt felváltotta az állammonopolista kapitalizmus, a bankok, valamint a kapitalista szövetségek megteremtették a termelési folyamat és a termékelosztás társadalmi szabályozásának apparátusát, a kapitalista monopóliumok terebélyesedése folytán fokozódott a drágaság, erősödött a szindikátusok nyomása a munkásosítályra, az imperialista állam gúzsba kötötte a munkásosztályt, s hal4