Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)
1961-11-25 / 327. szám, szombat
I Vitafelszólalások a CSKP KB november 15-17-i ülésén Karol Bacílek elvtárs felszólalása Ez SZKP XXII. kongresszusának tárgyalása rendkívüli, sőt azt mondhatjuk, történelmi jelentőségű számunkra, Csehszlovákia népe számára. Ránk ls érvényes az, hogy mai nemzedékünk a kommunizmusban fog élni. Bizonyára nem véletlen, hogy Novotný elvtárs a kongresszusról tartott beszámolójában egyúttal elemezte politikai és gazdasági helyzetünket, rámutatott a terv teljesítésében levő fogyatékosságokra, Iparunk és mezőgazdaságunk legfontosabb, a további sikerek szempontjából döntő szakaszaira. Az SZKP programjában a legszemléletesebben az a tény domborodik kl, hogy az emberiség évszázados álmai a milliós tömegek segítsé gével szinte mérnöki pontossággal valósulnak meg az egységes népgazdasági tervben. A kommunista társadalom építésének egész programjában kiemelkedik a párt tömegpolltlkai munkája, amely egyesíti a dolgozókat és az egységes cél megvalósítására vezeti őket. A CSKP Központi Bizottságának mai ülését jelentőssé teszi, hogy nyíltan és világosan fog hozzá azon intézkedések megtételéhez, amelyek a harmadik ötéves terv első évi tervének megvalósítása során előforduló különféle visszásságok és nehézségek erélyes kiküszöbölésére Irányulnak. Mindannyiunknak tudatosítanunk kellene, hogy nem helyénvaló helyi és Ideiglenes sikereket ünnepelni, hogy az az út, melyen haladunk, nem valamilyen kirándulás, üres szóbeszéd, hanem ez a szívós munka a mindennapos feladatok teljesítésének útja minden üzemben, minden egyes mezőn. Nem elégedhetünk meg általános kijelentésekkel, hanem ellenkezőleg, harcolnunk kell a konkrét fogyatékosságok ellen, merüljenek fel azok bárhol, a minisztériumban, a vállalatban, az üzemben, a nemzeti bizottságok bármelyik fokán. Természetes, hogy ugyanakkor tökéletesítenünk kell a párt, valamennyi pártszerv és szervezet munkáját. Valamennyi párttagot magas fokú felelősségre kell vezetni a párt iránt, annak Központi Bizottsága iránt, a kerületi ős járási pártszervek, valamint a pártszervezetek iránt. A pártmunkában ls ki kell küszöbölnünk a fogyatékosságokat és az akadályokat a pártélet lenini normáinak érvényesítése során. Bacílek elvtárs a továbbiakban az SZKP mai vezetőségének a személyi kultusz ellen vívott harcban szerzett nagy érdemeiről beszélt. Tudatosítani kell azt, hogy nem elegendő a személyi kultuszt egyszeri elítéléssel kiküszöbölni, hanem annak következményei ellen tovább kell harcolni, hogy ez, a munkásmozgalomnak idegen befolyás már soha többé ne ismétlődhessék meg a pártban. Ezért helyes volt, hogy a XXII. kongresszus fellépett e helytelen Ideológia további hordozói ellen Molotov, Kaganovlcs, Bulganyin és a többlek elleni harcával. Számunkra, a nemzetközi munkásmozgalom tagjai számára nem lehet közömbös, ha a személyi kultusz párteilenes elmélete egyes más országokban és testvérpártokban ls megnyilvánul. Ezért helyes volt a személyt kultusz albán megtestesítőinek, Sehu és Hodzsa provokatív eljárásának elítélése, akik az albán pártot tévútra vezetik. Teljes mértékben egyetértek Novotný elvtárs beszédével, amelyben helyesen s az Igazságnak megfelelően értékelte Gottwald elvtárs személyét. A párt minden egyes tagját és vezető tényezőjét ls elsősorban munkája alapján kell értékelni. Gottwald elvtársat, elvtársak nem azok a maradványok jelentik, amelyek a Vltkovon találhatók, hanem munkája, harca és gondolatai, amelyeket az 1929. évi kollektív vezetésben érvényesített, s amelyek a marxista-leninista párt megszilárdítására vezettek. Gottwald elvtárs emlékét a marxizmus-leninizmus elveinek helyes alkalmazása jelenti Csehszlovákia 1945 és 1948 között megtett forradalmi útján. Gottwald elvtárs eme érdemeit senki sem tagadja, s ezek élők maradnak. Gottwald elvtárs későbbi munkájának értékelésével is maradéktalanul egyetértek. Gottwald elvtársnak a párt belső munkája Iránt megcsappant érdeklődése főként 1948 után lehetővé tette hogy Slánský durván megsértse a párton belüli demokráciát, önkényesen leváltsa a kádereket, bűnös módszereket kezdeményezzen a biztonsági szervek részéről, durván elnyomja a bírálatot a párt soraiban és széles méretekben alkalmazza a személyi kultusz bűnös módszerelt. Kötelességünk ma, hogy segítsünk becsületesen és bátran kiküszöbölni a párt munkájában levő fogyatékosságokat, gyors ütemben felszámolni a személyi kultusz minden csökevényét, becsületes munkával segíteni a pártmunka szüntelen tökéletesítését, harcolni mindaz ellen,.ami régi és elavult, ami a pártnak ártott s ami a Jövőben még árthatna. Bacílek elvtárs felszólalásának következő részében a párt- és az állami fegyelem megsértésével foglalkozott. Felsőbb pártszerveink figyelmeztetése ellenére, amelyek rámutattak, hogy megengedhetetlen a párttag nevéhez nem méltó eljárás, az SZLKP michalovcei Járási bizottságának egyes funkcionáriusai spekulációs tevékenységet folytattak. Az SZLKP járási bizottságának habozása és Ingadozása, engedékeny baráti álláspontja felbuzdította a vinnél EFSZ-ben levő spekulánsokat és bűntevékenységük továbbfolytatására vezette őket. Szlovákiában a párt- és állami fegyelem megszegésének több Ilyen esete fordult elő, így Közép- és NyugatSzlovákiában ls. De ml volt KeletSzlovákia a volt burzsoá köztársaság alatt? A nyomor, az éhség, a kivándorlók vidéke volt. A legnagyobb kizsákmányolás, de ugyanakkor az agrárpártlak és a ludákok legnagyobb korrupcióinak vidéke volt. KeletSzlovákiában ténylegesen csak a pap, a Jegyző és a bíró uralkodott. Kelet-Szlovákiát megszabadítottuk a nyomortól és az éhségtől, gyors ütemben új üzemek épülnek. Felszámoltuk a kapitalizmus csökevényeit és gyors ütemben megszüntetjük a gazdasági elmaradottság maradványait ls. Most Kelet-Szlovákiában arról van szó, hogy felszámoljuk a burzsoá Individualista, számunkra idegen gondolkodás csökevényeit Is, hogy gyökeresen kiirtsuk a korrupcióra, a funkcióval való visszaélésre irányuló törekvéseket, amelyek itt-ott még előfordulnak. Ebből le kell vonni a következtetéseket a párt munkájára, a kelet-szlovákiai széles néprétegek körében folytatott tömegpolltlkai nevelőmunka szempontjából, hogy kiküszöböljük e jelenségeket, amelyek ugyan nem általánosak, de mégis előfordulnak. Szeretnék néhány szót mondani a mezőgazdaságban dolgozó Ifjúság problémáiról. Gyakran beszélünk arról, hogy a mezőgazdaság az líjú munkaerők hiányában szenved. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ott, ahol a mezőgazdaságban, új és nagy teljesítményű gépek vannak, a mezőgazdaságban gyarapodik az Ifjúság száma, s megváltozik a szövetkezet tagságának korbeli összetétele. Jártam a prievidzai Járásban levő Dlvlacka Nová Ves-i szövetkezetben. A szövetkezet tagjai azt mondották, hogy kevés a munkaerejük, hogy az Ifjúság nem akar náluk dolgozni, hogy minden fiatal az Iparba megy dolgozni. Megkérdeztem tőlük: „Kl vezeti maguknál a traktort?" „A fiataloki" „Kl dolgozik maguknál a kombájnokkal?" „A fiataloki" „Kl dolgozik a gépekkel?" „A fiatalok i" A szövetkezetesek még megjegyezték, hogy néhány fiatal ember ugyan dolgozik náluk, de csak gépekkel akarnak dolgozni s nehéz munkát nem akarnak végezni. A csoportban egy fiatalember állott, aki megszólalt: „Azt szeretnék, ha úgy dolgoznánk, mint az ő nagyapjuk, villával szórnánk a trágyát, azt szeretnék, ha nehezen robotolnánk és kézi munkát végeznénk ott ls, ahol más szövetkezetekben nagy teljesítményű gépeket alkalmaznak." Ogy vélem, elvtársak, hogy ennek a fiatalembernek Igaza volt. A falusi Ifjúság szereti az új technikát. Készségesen és szívesen dolgozik a gépekkel, traktorokkal, kombájnokkal s legalábbis Szlovákiában nem ismerek olyan szövetkezetet, ahol gépi munkát idős szövetkezetesek végeznének. Ez megfelel a CSKP KB titkárságának a téli időszakban végzett mezőgazdasági munkáról hozott határozatának is, amely azt mondja, hogy a téli Időszak folyamán sokat lehet tenni azért, hogy fiatal embereket nyerjünk meg a mezőgazdaság számára. Minden EFSZ-ben fiatalokat lehet és kell megnyerni a szövetkezeti tagok családjaiból és a falun lakó munkáscsaládokból. Az Ifjúságnak az egyes szövetkezetekben és állami gazdaságokban sokkal jobb munkafeltételeket kell teremteni, mind eddig és gondoskodni kell fejlődésükről. Ez anynylt jelent, hogy mindenekelőtt gépesítöknek, traktorosoknak, javítóknak kell megnyerni őket, valamint olyan munkát kell rájuk bízni, amilyet az Ifjúság készségesen és szívesen végez. Elvtársak, ez az Igazság. Az Ifjúság a falvakon főként gépek mellett dolgozik és nyomatékosan követeli, hogy a mezőgazdasági munkából kiküszöböljük az évszázados robotot, a kézzel végzett munkát s hogy azt gépi munka helyettesítse. Ez megfelel a párt Irányvonalának ls. Ez megfelel annak a távlatnak, amelyet a mezőgazdaságban kell elérnünk — a mezőgazdasági Ipari színvonalra való emelésének. A mezőgazdasági utánpótlás nevelésében néhány komoly fogyatékosságunk van. A tanoncviszonyban levő utánpótlás nevelésének alapvető szakasza a növénytermesztési-állattenyésztési Irányzat, amely megadja az agronómia és a zootechnika alapismereteit, de az Ifjúságnak csak elenyészően csekély része fordul a mezőgazdasági gépesítők szakmája felé. Másrészt azonban azt látjuk, hogy éppúgy, mint az Iparban, a mezőgazdaságban ls a legközelebbi években minden szakaszon túlsúlyba kerül a géppel végzett munka. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden egyes szövetkezetesnek, vagy az állami gazdaság dolgozójának Jól kell elsajátítania a több mezőgazdasági gépen végzett munkát. Mezőgazdasági iskolarendszerünknek —, mégpedig valamennyi fokon — a mezőgazdaság számára mindenekelőtt olyan embereket kell nevelnie, akik elsajátították a korszerű technikát, és a nagyüzemi termelés technológiáját. E követelményt különös nyomatékkal kell érvényesítenünk az alapvető mezőgazdasági dolgozók kiképzése során. Elvtársak, nem érthetünk egyet azzal, hogy például az a dolgozó, aki a növénytermesztésben fog dolgozni, ne ismerje és ne tudja kezelni a szükséges mezőgazdasági gépeket, éppúgy, amint nem lehetséges az, hogy például a traktoros ne sajátítsa el az agrotechnika alapjait. E követelményeknek kell alárendelni a szövetkezetesek soraiból kikerülő gépesítő káderek nevelését is a gép- és traktorállomások keretében. A gépesítőknek ez az oktatási formája a legközelebbi években döntővé válik és ezért nem elégedhetünk meg azzal, hogy ezeket a kádereket csak hathetes vagy más rövid tartamú tanfolyamokon képezik ki. A GTÁ keretében végzett nevelőmunkát lényegesen ki kell bővítenünk és el kell mélyítenünk. Tudjuk, hogy a Szovjetunióban minden egyes traktoron két traktoros dolgozik, egy Idősebb és a segítőtársa. Nézetem szerint az Idősebb traktorost mindig úgy kell kiképezni, hogy el tudja végezni a traktoron előforduló kisebb javításokat, s hogy a csekély fogyatékosságok miatt, amelyek valahol a mezőn merülnek fel, ne álljon le a traktor, amint ez gyakran megtörténik. Gitalov elvtárs, Ismert szovjet gépesítő, akinek vezetése alatt'a „SZKP XX. Kongresszusa" kolhozban a döntő szakaszokon, már több éve alkalmazzák a komplex gépesítést, e XXII. kongresszuson elhangzott felszólalásában azt mondotta, hogy a komplex gépesítés befejezése a mezőgazdasági termelés valamennyi szakaszán bizonyos Időt követel meg. És az, aki a munkatermelékenység növelését későbbi időre halogatja, súlyosan elszámítja magát. S ezen a téren vitába szállok azokkal az elvtársakkal, akik mezőgazdasági szakértelmükkel büszkélkednek, de azt mondják — ml a komplex gépesítést egyszerűen azért nem tudjuk bevezetni, mert nincs elég gépünk. E gépek rendes megszervezésével és alapos kihasználásával már a mai állapot mellett ls sok helyen be lehet vezetni a komplex gépesítés brigádjait. Novotný elvtárs ez év tavaszán Dunajská Stredán járt. Együtt voltunk a gabčlkovóí szövetkezetben. Két komplex gépesítő brigád dolgozik ott. A szövetkezet maga háromezer hektár földön gazdálkodik. A komplexbrigádok közül mindegyik 500 hektárt művel meg, összesen tehát ezer hektárt, vagyis a szövetkezet földjének egyharmadát. És a föld azon részén, amelyet komplex gépesítéssel művelnek meg, a tavaszi munkák folyamán több mint 60 000 koronát takarítottak meg. A gabona betakarítása hektáronként 796 korona helyett 350 koronába került, ami annyit jelent, hogy hektáronként több mint 400 koronát takarítottak meg. Ha figyelembe vesszük, hogy e két szocialista munkabrigád rövid idő alatt mily hasznot hozott, azt látjuk, hogy e tapasztalatot a többi szövetkezeteknek ls általánosítanlok kell, azokat a gépeket, amelyekkel rendelkeznek, teljesen kl kell használniok, hogy jó szervező munkával,"a gépek maradéktalan felhasználásával, mezőgazdaságunk vívmányainak teljes kihasználásával fordulatot érjünk el a mezőgizdaságl termelésben. J. Nemec elvtárs felszólalása Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának mai ülése az SZKP XXII. kongresszusa eredményeivel foglalkozik, amelyek közvetlen gyakorlati jelentőséggel bírnak szocialista társadalmunk fejlődésének további útja és megszilárdítása szempontjából ls. Az SZKP XXII. kongresszusán jóváhagyott program nagy ihlető erővé vált kerületünk dolgozói számára is a politikai és gazdasági feladatok teljesítése során. Dolgozóink figyelemmel kísérték a tárgyalásokat, a beszámolókat és a felszólalásokat. Már a kongreszszus tárgyalása folyamán kerületünkben 473 üzemi kötelezettségvállalás született. A munkakezdeményezés kibontakozása kerületünkben arról tanúskodik, hogy a dolgozók helyesen értelmezték az SZKP programjának jelentőségét ős célkitűzéseit, s azt magukévá tették. Ezért örömmel üdvözölték Novotný elvtársnak, küldöttségünk vezetőjének a XXII. kongreszszuson elhangzott szavalt, hogy mindent megteszünk, hogy már a mai nemzedékünk a kommunizmusban élhessen. A közép-csehországi kerület dolgozói meg vannak győződve arról és szilárdan hiszik, hogy pártunk a Szovjetunió Kommunista Pártjának tapasztalataihoz Igazodva, a XXII. kongresszus mélyenszántó gondolataitól vezettetve mindent megtesz, hogy népünk is elérje a kommunista társadalom küszöbét. Az SZKP XX. kongresszusa következtetéseinek pártunk politikájára való helyes alkalmazása Igen kedvezően nyilvánult meg gazdaságunk eredményeiben, politikánk és ideológiai munkánk területén. Novotný elvtárs beszámolója alapján a személyi kultusz megnyilvánulásainak következetes kiküszöbölésére teljes mértékben egyetértünk a Központi Bizottság politikai irodájának javaslataival. Pártszerveink és alapszervezeteink megfontolt munkájukkal maradéktalanul biztosítják a XXII. kongresszus következtetéseinek megmagyarázását és pártunk által történő megvalósítását. Ez azután döntő módon megnyilvánul majd életünk, népgazdaságunk valamennyi szakaszán. Tudtuk, hogy a harmadik ötéves terv Igen Igényes, de a nehézségek, amelyekrg bukkantunk, mégis bizonyos mérté-: kig • megleptek bennünket. Az Igényes feladatok nemcsak nekünk' okoztak meglepetést, hanem mindenekelőtt az üzemek gazdasági veze^ tőinek, akik nem mindenütt biztosították az Irányítás és az ellenőrzés minőségileg magasabb fokát a harmadik ötéves terv feladatainak teljesítése érdekében. A komoly fogyatékosságok ellenére azonban, amelyekről Novotný elvtárs beszélt, dolgom zólnk erőfeszítései eredménnyel járnak, ami főként a hatékonyság felülvizsgálásában, és a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusa ala't nyilvánult meg abban, hogy az Ipari termelés feladatait globálisan teljesítik. Némec elvtárs ezután példák alakján mutatott rá a terv összeállításának alacsony színvonalára és a beruházási építkezés egyes problémáira, majd így folytatta: A közép-csehországi kerület párt* szervezetei teljes mértékben tudatá-: ban vannak annak, milyen Igényes feladatokat állít eléjük a párt. Ezért politikai szervezőmunkánkat «még jobban fokozzuk dolgozóink moz-í gósítása érdekében. Másrészt azon1 ban még hatékonyabb a gazdasági feladatok megoldásában. A harmadik ötéves *erv feladatai* nak sikeres teljesítése nagymérték* ben a mezőgazdasági termelés fejlőd désétől függ. A kerületi bizottság legutóbbi ülésén Intézkedéseket hagyott Jóvá a mezőgazdaság feladatainak teljesítésére a tSll időszakban. Figyelmet szentelünk főként a Járási pártbl-: zottságok és a járási nemzeti bízott*, ságok szervezőmunkája hatékonysága növelésének. Az SZKP XXII. kongr resszusának tiszteletére a mezőgaz-: daságban már megindított szociális-: ta munkaversenyt továbbfejlesztjük a legjobb dolgozók, a legjobb EFSZ-ek és állam gazdaságok tapasztalatai alapján, hogy e verseny segítségünkre legyen a mezőgazdasági termények' 1962. évi termelési és felvásárlási tervének lényeges lerövidítésében. J. Reitmajer elvtárs felszólalása A tervteljesítés alakulása az utóbbi hónapokban azt mutatja, hogy a nehézgépipar nem teljesíti az állami terv idei fő feladatalt, A harmadik ötéves terv kulcsfontosságú szerepet szánt a nehézgépiparnak a népgazdaság fejlesztésében és megszabta a termelés fejlesztésének ütemét, valamint a termékek felhasználásának feladatait a beruházási építkezésben és a kivitelben. Az idei tervfeladatok nem teljesítését az okozza, hogy minisztériumunk kevés figyelmet szentel a bérpolitika fogyatékosságai kiküszöbölésének, főként a munkatermelékenység olyképpen való emelésének, hogy csökkenjen a termelés munkaigényessége. Az előirányzott termelékenységet 99,4 százalékra teljesítettük a harmadik negyedévben, s az évi eredmény még rosszabb lesz. Nehézkesen honosítjuk meg a termelésben a tipizálás, untflkálás és a normalizálás eredményeit. Termelési-gazdasági egységeink feladatává tettük, hogy minden üzemben állítsák össze a döntő termelési szakasz folyamatos gépesítésének tervét, úgy, ahogyan azt a politikai Irodának a gépipar döntő problémáiról hozott határozata feladatunkká tette. Az előirányzott munkatermelékenység nem teljesítésével kapcsolatban Előtérbe lép a műszaki-gazdasági dolgozók szaktudása növelésének problémája is, mivel ez is egyik oka a kedvezőtlen állapotnak. A termelési gazdasági egységek többsége az előző évekhez képest nagy érdeklődést tanúsít a fő- és szakiskolák végzett növendékei iránt. Egyes vállalatok azonban csak az Iskolát végzett növendékekre várnak és elenyészően használják fel az alkalmazottak tanulásának lehetőségeit. Az Idei év egyik legszomorúbb mutatója az egyes szakok együttműködésének hanyatlása. A le nem bonyolított szállítások gyakran nagy terjedelmű termékek kompletírozását akadályozzák meg. Sőt a termelési-gazdasági egység keretén belül még a flókvállalat sem szállítja Idejében a megrendeléseket, hogy biztosítsák az Illető termelési-gazdasági egység tervét. A tervteljesítés nyugtalanító ala* kulása nagyon megnehezítette a dol-i gőzök kezdeményezésének klbontan kozását és a szocialista munkaver-5 seny ráirányítását a döntő szaka-: szókra. A párt- és szakszervezeti szervek munkája is rendkívül nehéz volt e körülmények között. Az 1962. évi tervjavaslat összeállítása-, kor a hatékonyság felülvizsgálásé-; nak eredményéből Indultunk kl. Ez pártunk vezetésével, a nehézgép-: Iparban működő párt- és szakszer* vezeti funkcionáriusok és dolgozók széleskörű részvételével folyt le. Bár a hatékonyság felülvizsgálá-i sának eredményei alapján a terme-: lési-gazdasági egységek nagyobb téri melést javasolnak, a kormány irány-i elveinek megfelelően kisebb áruter-: melést lrányzunk elő. Am a termelés e csökkentése ellenére ls 115,8 százalékra növekszik jövőre az idén várt eredményekhez képest. A beruházási építkezésekre Irányuló szállítások 117,5 százalékra növeked-. nek. A nehézgéplpar 1962. évi feladatai teljesítésének döntő feltétele a biztosító tervek megvitatása, továbbá következetes megvalósításuk. A végtermékek termelésének biztosi-: tása megköveteli, hogy a nehézgép-i Iparon belül oldjuk meg a részszál-: lltmányok kérdését. Az Idei terv teljesítésében és až 1962. évi terv előkészítésében szer-, zett eddigi tapasztalatok mindenek-: előtt megkövetelték a harmadik ötéves terv beruházási feladatainak módosítását. Már most látjuk, hogy a harmadik ötéves terv további évelnek tervein dolgozva még pontosab-: ban kl kell dolgoznunk a termelés,a kivitel 'és az anyagi-műszaki ellá*: tás kapcsolatait. E problémák meg-; oldása érdekében a. következő években tökéletesítenünk kell a tervek összeállításának, módszerét, mely az ágazatok közötti kölcsönös komplex kapcsolatok mérlegeléséből indul ki. Ez döntően fontos abból a szempontból, hogy Időelőnnyel oldhassuk meg a termelés szerkezetének, a beruházási szállítmányok biztosításának kérdéseit, a kivitelt, a műszaki haladás feladatalt és azokat a további problémákat, amelyek 1961-ben fé-: kezték a harmadik ötéves terv fel-í adatainak teljesítését. Ül SZÖ 5 * 1961. november 25,