Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)
1961-11-16 / 318. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! Bratislava, 1961. nov. 16. csütörtök * 30 fillér • XIV. évfolyam, 318. szám Akad elég tennivaló télen Ls Városon és falun, üzemekben és szántóföldeken ma még a kommunizmus építőinek n kongresszusára tett felajánlások jegyében fo-: lyik a munka. A mezőgazdasági dolgozók teljes erőbedobással a vetés gyors befejezésén és a mélyszántás minél előbbi elvégzésén fáradoznak. Beköszöntött a hideg-esős időjárás, s ez még csak fokozottabb munkára ser-: kenti a szövetkezeteseket, az állami gazdaságok dolgozóit. Mert, bár november dereka táján járunk, még akad sok tennivaló a határban. Jó néhány ezer mázsa cukorrépa még elszállításra vár, csaknem millió hektár földön még a fagy beálltáig el kell végezni a mélyszántást. Dolgozó parasztságunk ennek tudatában ki is használja a kedvező időjárás minden percét, óráját. Nem is lehet most már várni a Jobb időt, hiszen maholnap beköszönt a tél, a pihenés ideje. Pihenés? Hát ha már a határban elhalkult a traktorzúgás a mun-: kazaj, megáll az EFSZ-ekben az élet? Ezt nem mondhatnánk, hiszen akad elég munka a közös házatáján télen is, mégis egy kicsit kifújhatja majd magát a parasztember, az egész évi kemény munka után. Ám ha pihenésről beszélünk, nem érthetjük ez alatt a régi értelemben vett pihenést, amilyenre általában a múltban kényszerült télen a parasztember. A közösségi életben mindig merül fel valamilyen kérdés, s bár télen rendszerint kevesebb a munka, mint mondjuk aratás, vagy őszi betakarítás idején, tennivaló akad a legkeményebb tél idején, is. Mert hogyan is festene a dolog, ha a szövetkezet tagsága — az állattenyésztésben dolgozók kivételével, nékik egyformán van munkájuk télen-nyáron — csupán pihenésre szorítkoznék télen, s egyéb munkák meg, mint az építkezés, vagy ahol erdő van a közelben, a fakitermelés szünetelne. Furcsa dolog volna ez! Ám nemcsak erről van sző. Napjainkban egyre többet beszélünk arról, hogy a mezőgazdasági termelést egy évtized alatt az ipar színvonalára akarjuk emelni. Ehhez jól működő, kiváló eredményeket elérő szövetkezeti gazdaságokra van szükség. Az eredményes szövetkezeti gazdálkodás egyik elapvető feltétele a jő munkaszervezés kialakítása, ezen belül a szocialista munkaverseny szélesebb ala-: pokra való helyezése. A téli időszakban jó alkalom nyílik arra, hogy a szövetkezetben részletesen elemezzük, hogyan gazdálkodtunk egész esztendőn át. Jobb időszakot talán nem is találnánk a kötelezettségvállalások teljesítésének az ellenőrzésére, kiértékelésére. S ha már erről szó esik, elkerülhetetlen, hogy kifejtsük: hogyan áll a közös szénája, mennyiben tett eleget a szövetkezet az állam iránti kötelezettségének. E tekintetben is van javítani való, hiszen jó néhány szövetkezet tartozik az államnak hússal, tejjel, tojással. Mivel a határban úgyszólván teljesen szünetel a munka, jó alkalom adódik arra is, hogy a gyűléseken a tagság közösen beszélje meg, mit tesznek a termelés fellendítésére, ki mivel tud hozzájárulni a húsban, tejben s egyéb mezőgazdasági termékben fenálló adósság törlesztéséhez. Hogy szövetkezeteink tiszta számlával kezdhessék meg az új esztendőt, a helyi nemzeti bizottságok is segítségükre sietnek. Az esztendő utolsó két hónapjában a falvak lakosságának széles tömegeivel együtt aktívákat rendeznek a szerződéses kötelezettségek ellenőrzésére. Itt nem csupán az állattenyésztési termékek szerződéses eladásának a teljesítéséről van szó, hanem az ellenőrzés felöleli, mennyiben tettek eleget a mezőgazdasági üzemek a gabona, a burgonya és egyéb termékfajták eladási feladatainak. Sőt arról sem feledkeznek meg ezek az aktívák, hogy ellenőrizzék, miként teljesítik az EFSZ-ek, az állami gazdaságok és az egyénileg gazdálkodó parasztok az ősziek vetési tervét és elvégzik-e az utolsó barázdáig a mélyszántást. Lesz hát munka elég télen ís. Itt van például egy fontos dolog. Sok szövetkezet vállalta, hogy négy év alatt teljesíti az ötéves terv feladatait. Helyes dolgot cselekszünk azzal, ha értékeljük mennyiben teljesítjük a vállalást, kik azok, akik hozzájárulnak a sikerhez. Örvendetes, ha az értékelést részletezzük, s a jó eredményt elért csoportokat és egyéneket jutalomban részesítjük. Persze nem új, nem ismeretlen dolgok ezek a falu népe számára, hiszen egész esztendőben együtt él ezekkel a tagság, a falvak népe. Nem is azt akarjuk, hogy az említett dolgokkal csupán az esz-: tendő vége felé, illetve télen foglalkozzék a falusi dolgozó. S ha mégis beszélünk erről, ezt azért tesszük, mert a mezőgazdasági munka jellegét tekintetbe véve éppen ezekben a hetekben jut a legtöbb idő ezekre az „adminisztratív" tennivalókra. Senki sem szállhat vitába velünk, ha azt állítjuk, hogy az eljövendő időszak a legalkalmasabb a jövő esztendei feladatok teljesítésének alapos felkészülésére, s újabb ismeretek elsajátítására a szövetkezeti üzemi iskolázáson. Így volt az régebben ís, így van ez ma is, ha valami nagy feladat előtt áll a parasztember, arra alaposan felkészül, hogy a munkák dandárjában minél kevesebb meglepetés érje. A jövő esztendei feladatok a mezőgazdaságban sem lebecsülendők. A harmadik ötéves terv újabb évébe lépünk. Ám a mezőgazdaságban inkább „négyéves" tervről beszélhetünk, hiszen ennyi idő alatt akarja teljesíteni a szövetkezetek többsége az ötéves terv feladatait. Ezzel összefüggésben az idei téli időszakban nagy - figyelmet kell szentelnünk az EFSZ-ek politikai és gazdasági megszilárdításának. Az is jó, ha megvizsgálják, mennyiben teljesítik a szövetkezetek az EFSZek V. kongresszusának a határozatait. Egy mondatban: Akad elég tennivaló télen is. S ha minden szövetkezetben okosan használják fel a téli napokat, a szövetkezet minden tagjával mélyrehatóan ismertetik a gazdálkodás egész esztendei eredményeit, helyet adnak a tagság ötletességének, találékonyságának, alkotó erejének, az eredmény nem marad el. A közmondás is azt tartja, hogy több szem többet lát. Meg kell tehát hallgatni a tagság tanácsait, hogyan képzelik el a jövő esztendei feladatok teljesítését. Csakis a közösség ereje, összefogása és jó felkészültsége hozhat a jövő esztendőben is gazdag gyümölcsöt. Üj bírókat választunk A Nemzeti Front jelöltjeit nyilvántartásba vették ® A bírójelölteknek több mint a fele munkás December 3-án, vasárnap első ízben járulunk az urnák elé, hogy közvetlen választás útján megválasszuk a járásbíróságok bíráit. Az első választási kampány során mindenütt a törvényes határidőkön belül megalakultak a választási kerületek és a választási bizottságok, amelyek azonnal megkezdték működésüket. Hazánkban 9864 választási kerület létesült a bíróválasztások céljaira. A bírók tisztségüket rendes foglalkozásuk mellet fogják ellátni. Ezenkívül 1032 választási körzet alakult a hivatásos bírók választásaira. A társadalmi szervezetek 9 A né p jelöltjei Köztársaságunk különböző részeiből jelentések érkeztek a Központi Választási Bízottsághoz arról, hogy a lakosok gyűléseiken jelöltjeik mellett szólaltak fel, mert nagyrészt jól ismerik őket. A jelöltek ugyanis saját körzetükben laknak vagy dolgoznak, úgyhogy a jövő bírók állandó kap csolatban lesznek választóikkal, számot adnak nekik munkájukról, ami egyébként is a kötelességük. Az ítéleteket a környezet és az emberek ismerete - alapján hozzák majd meg. Méltán mondhatjuk, hogy a nyilvántartásba vett (elöltek valóban népünk jelötjei. Hisz összetételük általában megfelel a lakosság szociális összetételének. A 46104 nyilvántartásba vett Jelölt 52,4 százaléka munkás, 15,7 százaléka szövetkezeti tag és dolgozó paraszt, 31,9 százaléka pedig értelmiségi, vagy más dolgozó. 9 A lakosság részv étele A választások előkészítését és a választásokat irányító 11 kerületi, 118 járási és 10 896 választókerületi választási bizottság munkájába 72 945 lakos kapcsolódott be . Ha még hozzászámítjuk a nemzeti bizottságok valamennyi funkcionáriusát, a bíróságok funkcionáriusait és az agitátorokat, úgy a bíróválasztások előkészítésében több mint 400 000 lakos vesz közvetlenül részt. , Taskentben megkezdődött a mezőgazdasági dolgozók értekezlete Taskent (CTK) — Szerdán Taskentben megkezdődött a közép-ázsiai szovjet köztársaságok, Azerbajdzsán és Dél-Kazahsztán mezőgazdasági doldogzöinak értekezlete, melyen részt vesz Nyikita Hruscsov, az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. Az értekezlet résztvevői a gyapot, hús, tej és más mezőgazdasági termékek termelésének növeléséről tárgyalnak. Rasidov, A szocialista munka úttörője Jana Vítečková, a náchodl Tepna 0-3 üzem dolgozójának kiváló munkaeredményeit nemcsak köztársaságunkban, hanem külföldön ts, elsősorban a Szovjetunióban jól ismerik. Jana Vítečková elsőként nyerte el hazánkban „A szocialista munka úttörője" megtisztelő címet. Két évvel ezelőtt, amikor a fonoda szocialista munkabrigádjának vezetője lett, elsőként követte Valentylna Gaganová példáját. Megvált kollektívájától és átment egy újonnan alakult munkacsoportba. Segített a kezdeti nehézségek leküzdésében mindaddig, amíg a kollektíva el nem nyerte a megtisztelő címet. Most már a harmadik versenyző kollektívát vezeti. Szerénysége, erős akarata, rendkívüli szorgalma és kezdeményezése jó példa munkatársainak, úgy hogy a fiatal fonónők a legjobb eredmények elérésére törekszenek. Mindez teljes joggal helyezi Jana Vítečkovát szocialista társadalmunk lelkes építőinek élvonalába. Jana Vítečková kollektívája kiváló iš teljesítményét az is elősegíti, hogy példásan együttműködik František Soukuppal, a műszak mesterével (képünkön/. £ legjobbak példája nyomán Szocialista munkaversennyel fokozzák a termelést • Kitüntetik a legjobb állatgondozókat • Még sok a behozni való • Hatékonyabb munkát a mezőgazdasági szakbizottságok és a felvásárló üzemek aktivistái részéről Országos probléma az állattenyésztési termékek felvásárlásában mutatkozó lemaradás behozása. Szövetkezeti, sőt járási méretekben vannak jó példáink, elsősorban ott, ahol a feladatuk nagyságához méltó komolysággal szervezték a termelést és nagy súlyt helyeztek a szocialista munkaversenyre. A martini járásban például az év első hónapjaiban 400 000 liter tejre növekedett a mezőgazdasági üzemek adóssága közellátásunk számára. A Járás vezetőinek Jó szervező munkáját mi sem bzionyíthatja aniiál a ténynél jobban, hogy a tervezett 8 millió 140 ezer liter tejet már november 12-én piacra juttatták s az év végéig még 1275 000 liter tej eladását vállalták. A kelet-szlovákiai kerületben a bodrogi szövetkezet a húseladásban mutat jó példát, mivel évi feladatát már több mint 200 százalékra teljesítette. Náluk még sok a tennivaló Hazánk egyik legtermékenyebb mezőgazdasági járásában, .a galantaiban is hiány mutatkozik az időterv teljesítésében. Ján Ďurlk, a mezőgazdasági szakbizottság vezetője szerint az utóbbi időben valamit javult ugyan a felvásárlás helyzete, de a jelenlegi ütemmel nehéz lenne másfél hónap alatt az összes lemaradást behozni. Arra van tehát szükség, hogy a legjobbak példája a lemaradozőkra is átragadjon. Hrušov például marhahúsból 127, sertéshúsból 102, borjúhúsból 125, tejből 122 százalékra teljesíti az időtervét, pedig nem kevesebb, mint 217 kilogramm hús eladását vállalta egy-egy hektárról. A selicei szövetkezetek a marhahús eladását 133, a sertéshúsét is több mint 100 százalékra teljesítik. Hurbanová Ves már a harmadik negyedév végéig 513 liter tejet Juttatott a piacra egy-egy hektárra számítva. Topoľnica a húseladásban jár elől jó példával Persze az a hiba, hogy például Šoporňa csak 66,49 kg húst és 65 liter tejet adott el hektáronként. Vlčany valamivel jobban áll, de ez a szövetkezet is erősen rontja az átlagot. Tenni kellett tehát valamit a járás vezetőinek, hogy mielőbb megszüntessék a fogyatékosságokat. A tejtermelők között versenyt indítottak, s a terven felül piacra adott tej literjéért 50 fillér Jutalomban részesülnek a fejők. Ezenkívül az állattenyésztésben legjobb eredményeket elért 12 dolgozót kitüntetésben részesítik. A felvásárló üzemek aktivistái és a mezőgazdasági szakbizottságok jobb szervező munkával segítik a termelőket, s mindezt a cél érkében teszik. H. Gy. Üzbekisztán Kommunista Pártja KB első titkára, Kunajev, Kazahsztán Kommunista Pártja KB első titkára, és Ahundov, Azerbajdzsán KP KB első titkára beszámolót tartottak. nagyobbfokú aktivitásáért A választási kampány második szakaszában, amikor a jelöltek nyilvános gyűléseken mutatkoznak be választóiknak, igen Jó volna, ha a szakszervezetek nemcsak a gyűléseken való részvételt biztosítanák, hanem népszerűsítenék a jelölteket is. A CSISZ-szervezetek nagyobb gondot fordítanak azokra a CSÍSZ-tagokra és fiatalokra, akik első Ízben járulnak az urnákhoz. kaSzGvjciauiuliiil KIBERNETIKAI SZÁMOLÓGÉPEK A VEGYIPARBAN A Lett SZSZK Tudományos Akadémiájának elektronikai és számolótechnikai intézetében eredeti, elektroncsöves számológépet szer kesztenek a vegyipar számára. A gépet egyidejűleg több üzemre lehet majd rákapcsolni és a vegyi reakciók gyorsaságáról, a hőmérsékletről és nyomásról szóló, automatikusan megállapított adatok alapján önállóan fogja kiszámítani e legjobb feltételeket, melyek a termékek legjobb minőségét és a nyersanyagok leggazdaságosabb' kihasználását biztosítják. (ČTK) • KAUKÁZUSI ZSENYSEN A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság a zsenysennek, egy igen értékes gyógyfűnek a magvát szállította a kaukázusi rezerváciö nak. A növény, melyet másként még az „élet gyökerének" nevez nek, gyorsan meghonosodott s most már ezrével terem a védett területen. A gyógyszertani elemzés eredményei a gyógyfű kiváló minőségét igazolják. (CTK) • AUTOMATIKUS SZÄLLlTÔ SZALAG A BETONOZÁSNÁL A moszkvai energetikai építkezés kísérleti intézetében egy automatikus szállító szalagvonal dokumentációját készítik elő a krasznojarszki vízierőmű duzzasztógátjának betonozására, mely lényegesen meg fogja gyorsítani a munkát. A betont gyártó automatizált üzemből hét kilométer hosszú szállító szalagok futnak majd a helyszínre. Az automatikus vonalat, mely több száz billenőgépkocsi, daru és kotrógép munkáját helyettesíti, közös diszpécser központból fogják irányítani. (CTK) • AUTO M AJ 1 A TALAJVÍZLEVEZETŐ BERENDEZÉS Az üzbég szakemberek automatikus és telemechanikus berendezések rendszerét állították össze, melyek egyetlen munkairányító központbői működésbe hozzák a vízlevezető rendszert. A berendezés a maga nemében egyedülálló a világon. Még ez év végén özembe akarják helyezni az üzbég „Éhség sztyeppén", ahol jelenleg talaj termővé tételén fáradoznak. A függőleges és vízszintes alagcsöves hálózat megóvja majd ezután a sztyeppe gyapotföldjeit a sós talajvizek káros hatásától. (CTK) A bratislavai Klement Gottwald Pionírház létesítésének 10. évfordulója alkalmából e napokban kiállítás nyílott, amely a pionírotthon 10 éves munkásságát mutatja be. Képünkön: pionírok a Klement Gottwald Pionírház előtt. (M. Slosíariková — CTK felv.)