Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-09 / 311. szám, csütörtök

A szovjet Határozati javaslat követeli: 1962 végéig adják meg a függetlenséget valamennyi gyarmatnak A gyarmati rendszer felszámolásáról tárgyal az ENSZ-közgyűlés plénuma New York (CTK) — A közgyűlés plénuma kedden délután megkezdte a vitát az egyik legkomolyabb na­pirendi pontról: a gyarmati rend­szer végleges felszámolásával össze­függő kérdésekről. A szovjet kül­döttség határozati javaslatot terjesz­tett be, mely elítéli a még fennálló gyarmati rendszert és követeli tel­jes felszámolását 1962 végéig. A tár­gyalások megkezdése előtt zavaró kísérlet történt azzal « céllal, hogy a tárgyalást afféle regionális hatá­rok közé szorítsák. Ebben szerepet vállalt a nigériai küldöttség, mely javasolta, hogy „elsődlegesen" a gyarmati rendszer afrikai problémái­ról tárgyaljanak. Ez a javaslaf nagy engedményt jelentene a gyarmattar­tóknak, mivel eszerint 1970 végéig kellene felszámolni a gyarmati rend­szert Afrikában. Tehát, ha elfogad­nák a következő évtizedre ls tör­vényesítenék a gyarmattartók véres tevékenységét. Az afrikai államok csoportja szű­kebb körű összejöveteleken úgy dön­tött, hogy a gyarmati jéndszer af­rikai kérdéseit az általános problé­ma szerves részeként vitassák meg. A vitában Lapín szovjet küldött elemezte a gyarmati rendszer hely­zetét és előterjesztette a szovjet ha­tározati javaslatot. A szovjet kül­dött hangoztatta, hogy az ENSZ-nek erélyesen síkra kell szállni az elnyo­mott gyarmati népek védelmében. Portugália Angolában, Franciaország Algériában nem tudna gyarmati há­borút viselni fő támasza a NATO, az amerikai és nyugatnémet hitel és fegyverszállítás nélkül. A Dél­Afrikai Köztársaság se folytathatná fajgyűlölő terrorját az USA és Anglia támogatása nélkül. A szovjet kül­dött rámutatott az összefüggésre a gyarmati rendszer és az idegen te­rületen elhelyezett Imperialista tá­maszpontok között. A belgák a kon­gói nép ellen, a franciák Tunézia és .v s ' U/' / ' * A bratszki vízie­romíí építkezésén október végén üzembe helyezték a világ legna­gyobb, 225 mega­watt teljesítőké­pességű turbináját, és megnyitották az utat az Angara vi­ze előtt, melyet eddigi hatalmas gát választott el a duzzRgztógáttóI (CTK—TASZSZ felvétele) Az Októberi Forradalom évfordulójának párizsi ünnepségei a többi észak-afrikai ország ellen használják fel afrikai támaszpontjai­kat. Az angolok adeni támaszpont­jukról támadták meg Ománt, az USA pedig a karibi-tengeri támaszpont­jairól támadja Kubát és veszélyez­teti más országok függetlenségét. A szovjet küldött beszéde végén megemlítette a legszükségesebb in­tézkedéseket, melyeket a közgyűlés idei ülésszakának meg kell tennie a gyarmati rendszer felszámolásáról szóló nyilatkozat érvényesítésére. Mindenekelőtt meg kell határozni a gyarmati rendszer felszámolásának határidejét, s el kell utasítani azt az imperialista állítást, hogy a gyar­mati népek nem érettek a függet­lenségre. Az ENSZ-nek követelnie kell a gyarmati háború befejezését, a gyarmatokon elhelyezett támasz­pontok felszámolását és az idegen csapatok kivonását, ľfi ENSZ-nek ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a gyarmattartók adják meg kollóniáik­nak a tényleges függetlenséget és teljes szabadságot. Ezeket a mini­mális követeléseket tartalmazza a szovjet határozati javaslat. Az utána következő ceyloni kül­dött támogatta a szovjet küldött ér­veit és hangoztatta, hogy ma nincs a' világon olyan nemzet, mely ne tudná magát kormányozni. Javasolta, hogy a közgyűlés tegyen olyan In­tézkedést, melynek célja b gyarmati rendszer végleges felszámolása lenne. + * jugoszláv jegyzék a Hitler-ellenes koalíció tagállamaihoz Párizs (CTK) — A párizsi Mutuali­té csarnokban kedden este nagy­gyűlésen emlékeztek meg az Októ­beri Forradalom 44. évfordulójáról, jjjorez, a kommunista párt főtitkára megnyitó beszédében a XXII. párt­kongresszus nagy jelentőségét mél­tatta. A kommunizmus e kongresz­szussal kezdve megszűnt csak a tu­dományos elmélet tárgya lenni, 200 millió szovjet ember gyakorlati fel­adata lett. Thorez elvtárs élesen bí­rálta až Albán Munkapárt szektás, ka­landor politikát folytató vezetőit, akik szembehelyezkedtek a szocialis­ta táborral, az egész nemzetközi munkásmozgalommal. Thorez elvtárs kiemelte a békeharc kérdéseinek nagy jelentőségét a kongresszus mun­kájában. Hangoztatta, hogy a szov­jet kormány kénytelen volt védelmi intézkedéseket tenni. A francia nép megérti a Szovjetunió álláspontját. Az ünnepi beszédet Waldeck Ro­chet, a párt helyettes főtitkára mon­A KAIRÓI RÁDIÖ közölte, hogy Nasz­szer elnök november 7-1 rendeletével feloszlatta az EAK nemzetgyűlését. Ab­del Kader Hatem tájékoztatásügyi mi­niszter ezt azzal magyarázta a rádió­ban, hogy a nemzetgyűlés feleslegessé vált, amióta Nasszer elnök kiadta a né­pi erők nemzeti kongresszusának össze­hívására szóló határozatát. (ČTK) NEHRU indiai miniszterelnök, aki hi­vatalos látogatáson az Egyesült Álla­mokban tartózkodik, kedden és szerdán folytatta megbeszéléseit Kennedy elnök­kel. (CTK) WASHINGTONBAN véget ért a CENTO­tőmb katonai bizottságának kétnapos összejövetele. (CTK) FRANCIAORSZÁGBAN a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére bro­súra formájában kiadták N. Sz. Hrus­csov elvtársnak az SZKP Központi Bi­zottsága tevékenységéről a XXII. kong resszuson elhangzott beszámolóját. (CTK) AZ AMERIKAI KATONA^ légierőknek több mint 200 lökhajtásos* vadészgépét Európába helyezték át. (ČTK) CARACASBAN viharos tüntetésekre ke­rült sor a Betancourt kormány ama szándékai ellen,hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Kubával. (ČTK J dotta. Jellemezte a szovjet nép nagy útját, s hangoztatta, hogy a kommu­nizmus építésének nagyszabású prog­ramját az ember jólétéről történő gondoskodás, a demokrácia tovább­fejlesztése és elmélyítése jellemzi. Kínai ünnepségek Pincsiang. Sanghaj, Katón, Csungcsin, Szian és Urumcsi kínai nagyvárosok la­kfii iinnepi gyűléseken emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. A helyi pártszervezetek, a népi bizottságok és a katonai alaku­latok vezetői, a Kínai-Szovjet Baráti Társaság és más tömegszervezetek kép­viselői beszédekben méltatták az Októ­beri Forradalom történelmi jelentőségét ás szerencsekívánataikat fejezték ki a szovjet népnek a kommunizmus kibonta­kozó építésében és a békeharcban ara­tott nagy sikereihez. A kínai városok­ban ünnepi esteket, fényképkiállításo­kat és szovjet filmbemutatókat rendez­tek. A KÍNAI NÉPIHADSEREG légelhárító egységei lelőtték a Csang KaJ-sek-féle hadsereg egy repülőgépét, mely a Lia­otungl-félsziget felett behatolt Kína légiterébe. (ČTK) A NYÜGAT-IRIÁN felszabadulásáért küzdő partizánok az utóbbi időben szá­mos eredményes támadást intéztek a holland hadállások ellen. (ČTK) BEIRUTBAN közzétették a jordániai haladó körök felhívásét, hogy mentsék meg Dzsafar-táborban és az ammáni központi fegyházban sínylődő politikai foglyokat, mivel életük veszélyben fo­rog. (CTK) AZ EAK KORMÁNYA Kirendelte továb­bi 171 nagytőkés vagyonának elkobzá­sát. Eddig már 593 személy vagyonát koboztak el. IČTK) BRÜSSZELBEN szerdán megkezdődtek a tárgyalások Nagy-Britanniának a Kö­zös Piacba való felvételéről. (ČTK) LOS ANGELESBEN hivatalosan beje­lentették, hogy a vasárnap felbocsátott Discoveter 34 mesterséges hold kabin­ját nem lehet többé visszaszerezni, mert eltért pályájáról. (ČTK j LOS ALAMOSBAN, az Egyesült Álla­mok Új-Mexikó Államában robbanás tör­tént egy laboratóriumban, melyben a Kiwi típusú rakáták kilövésére szolgáló atommotor szerkesztésével foglalkoztak. Az ÜSÁ-ban már néhány éve hasztalan próbálkozások folynak, hogy nagyszerű teljesítményű szovjet rakétamotorokhoz hasonló motorokat szerkesszenek. (ČTK) Belgrád (ČTK) — A Münchenben le­tartóztatott Lazo Vracarics jugöszISv ál­lampolgár esetével kapcsolatban a ju­goszláv kormány Jegyzéket Juttatott el a második világháborúban a hitleri Né­metország ellen harcolt országok kormá­nyaihoz. Kifejti a tényállást és hangoz­tatja. miszerint a nürnbergi nemzetközi bíróság ítéletével megerősítette, hogy a német megszállás békeellenes nemzet­közi gaztett volt és Vracarics az el­lenállási harcosokkal együtt az emberi­ség közös ellensége ellen harcolt. A jugoszláv kormány jegyzéke felhívja a Hitler-ellenes koalíció volt tagállamai­nak figyelmét az NSZK hivatalainak tör­vénybe ütköző eljárására, mellyel ül­dözi a szövetséges nemzetek állampol­gárait. akik a második világháború ide­jén haditetteket hajtottak végre a fa­siszták elleni harcban. ÄVracarics-iigy hátterében Globke áll München (ČTK). — A nyugati sajtó­irodák jelentették, hogy óvadék ellené­ben hétfő éjjel szabadlábra helyezték Lazo Vracarics volt jugoszláv partizánt, akit a múlt héten Nyugat-Németország­ban törvényellenesen letartóztattak. A konstanzl ügyész kénytelen volt elren­delni szabadlábra helyezését, miután bebizonyították, hogy Vracarics a ju­goszláv felszabadító hadsereg tisztje­ként. nem pedig polgári személyként harcolt a náci Wehrmacht ellen (!) A bonni igazságszolgáltatás ugyanis ez­zel az ürüggyel akarta „Igazolni" ki­hívó eljárását. Vracarlcsnak azonban már kedden reggel meg kellett jelennie a müncheni bíróság vizsgálóbírójánál. A DPA sze­rint nem volt hajlandó elhagyni a szál­lodát. A fasizált nyugatnémet igazság­szolgáltatás, mely következetesen ott folytatja, ahol a nácik 1945-ben abba­hagyták, a világ közvéleményének nyo­mására kénytelen volt ugyan szabad­lábra helyezni Vracaricsot, ám nem akarja még feladni a küzdelmet, bár egyetlen, még hozzá tarthatatlan érvét is megcáfolták. Bár a nyugatnémet hivatalok minden­képpen el akarják hárítani magukról a felelősséget a jugoszláv partizán le­tartóztatásáért, hétfőn este az a hír szivárgott ki a bonni igazságügyminisz­térium köreiből, hogy a Vracarics-eset mögött Globke államtitkár áll. Az egyik nyugatnémet Igazságügyi szerv ugyanis májusban megkérdezte az fgazságügymlnlsztériumot, kfvánatos­e egyáltalán, hogy 1981-ben letartóz­tassanak és bíróság elé állítsanak olyan Jugoszlávokat, akik a nácizmus idején a fasiszta Wehrmacht ellen harcoltak. A minisztérium előbb halogatta a vá­laszt, és a külügyminisztériumban, va­lamint a szövetségi kancellár hivatalá­ban érdeklődött. Globke, mint a hiva­tal vezetője végül közölte, hogy a Vra­carics- és Sibl-esetet ne zárják le, ha­nem az „adott pillanatban" vigyék to­vább, bár nem a legfelső helyen, ha­nem „megbízható bíróságnál". Kijelen­tette, hogy tekintettel a bonni kormény politikájával kapcsolatban elfoglalt bei grádi álláspontra, nem kell tekintettel lenniük Jugoszláviára. 9 \ Régi emberek, régi politika A nyugatnémet szövetségi gyű- lyes katonai politikáról ls megegye­lés kedden délután újra Aden- zett a szabad demokratákkal. Szá­auert választotta meg kancellárrá, mítanak a Bundeswehr további A nyugatnémet alkotmány értelmé- atom- és rakétafelfegyverzésére, a ben tehát ő fogja Ismét irányítani fegyverkezési kiadások rendkívüli a bonni állam kül- és belpolitlká- növelésére, a hadkötelezettség ját. A sors iróniája hogy a 86 meghosszabbításár a, hog y fokozzák éves kancellárt csak nyolc sza- ° ' B' vazattöbbséggel választották meg a hadsereg ütoerejét. újra. Amikor 12 évvel ezelőtt elő- . . . ,. ... „ , ször jelölték a kancellári tiszt- Kegi politika uj köntösben ségre mindenki reá szavazott ^^ k( j, e( k e„ ^^ A kancellárválasztással tehét bi- a közöt{ m)t akarnak megvalfls I. r^^xsss^^ r,, é ó s r v arr a k 7u A az új kancellárt a szeptember 17-én koalíciós tárgyalások megmutatták, tartott parlamenti választásoktól hogy Adenauernek koránt sincs számított egy hónapon belül meg olyan szilárd pozíciója, mint az kellett volna választani. A válasz- előző parlamentben. Sikerült ugyan tásokon azonban Adenauer Keresz- kivédenie a szabad demokraták­ténydemokrata Pártjának nem sike- nak Adenauer személye ellen Irá­rült megszereznie az abszolút több- ny u]ö ellenvetéseit, a szavazáskor séget, így kénytelen volt valame- , en szembetűnőe n megmutatkozott lylk párt együttműködését keresnl a on b dúl ó% iszál v a. A szociáldemokratákkal szemben a . *;. . . „ . r', szabad demokratákat részesítette lamint a bon n' aggastyán makacs előnyben. politikáját elítélő ellenzéki szel­A választások óta eltelt hét hét le m- Bár a koalíciós pártoknak ösz­alatt örökös tárgyalások folytak a szesen 309 képviselőjük van (a ke­kormánykoalíció megalakításáról, resztériydemokratáknak és keresz­Naponta más és más hírek ke- tényszocialistáknak 243, a szabad ringtek, szóval a német konyha- demokratáknak 66), csak 258 kép­nyelv kifejezésével élve: folyt a viselő szavazott rá, ami azt jelenti, „handlizás . hogy a kormánykoalíció 51 képvi­T a, -.u seI Ö' e e,lene vol t- Annyira elle­Tovabb az eropolitika ujtan nez(ék Adenauer személyét és ? 0. Az új bonni kormány tehát a ke- litikáját. hogy meg kellett ígérnie: reszténydemokrata és a szabad de- nem tölti be teljes négy évig a mokrata politikusokból tevődik ösz- kancellári hivatalt és „alkalmas sze. A kormány politikai irányvo- időben" lemond. Bonnban azonban nalát azonban Adenauer fogja meg- senki sem ringatja magát ham| s v^aľziast d» niôľt e rkô Ptôuf a"z ebľt 6 ga ábrándba n ^zal kapcsolatban, hogy karó $hoz S ahog°y egy 'jottányit sem m l r { ,f r a kancellár szava, fog változni a bonni külpolitika. Jellegzetes szerepet játszottak a A két koalíciós párt ebben telje- szociáldemokraták Is, akik kényte­sen egyet ért. ' lenek voltak megelégedni ellenzékí­Bátran állíthatjuk, hogy Aden- ségükkel. Bár a kormánykoalíció auer folytatni akarja a nemzetközi félreérthetetlenül hátat fordított feszültség enyhülése és az európai nekik, minden lehetőséget kl akar­leszerelési tervek ellen irányuló na k használni és az összes pártok kormánypolitikát. A bonni kormány kormánykoalíciója követelik, hogy ugyancsak határozottan ellenezni h a fog a a német békeszerződést és . J . , „ , a nyugat-berlini helyzet rendezé- Az UJ nyugatnémet kormány po­sét. Természetesen csak azért, hogy Htikájának ingatagsága azonban tovább szője terveit az NDK meg- nemcsak a belső viszályokban rej­hódítására és a szocialista orszá- lik, hanem a világ megváltozott gok elleni agresszióra. erőviszonyának, a szocialista tábor Érdekes, hogy Adenauer békeel- egyre növekvő szerepének ö követ­lenes politikáját már nem hű fegy- kezménye is. A szocialista tábor e verhordozója von Brentano fogja nemzetközi történés döntő ténye­megvalósitani, mert a szabad de- ' mokraták kedvéért Adenauer fel- z o' e lett E z Németország megvál­áldozta kedvenc miniszterét, Schrő- tozot t erőviszonyából ls kitűnik, der volt belügyminisztert állítva a hisz ez NDK a béke szilárd bás­helyére, akiről feltételezi, hogy még tyája lett. buzgóbban valósítja meg veszélyes Adenauer békeellenes politikája a politikáját. % nyugati hatalmak körében is ellen­Adenauer a nem kevésbé vészé- állásba ütközik. A nyugatnémet mi­litarizmus meg­bízható, de ké­nyelmetlen „szövetségesük" lett, mert alap­jában meghiú­sítja a nemzet­közi megegye­zés lehetősé­gét és a nem­zetközi feszült­ség enyhülését Tehát a jövő majd megmu­tatja, mennyire fog sikerülni a kancellárnak, hogy üj köntös­ben folytassa régi politikáját, melyet a -szél­ső reakciós körökön kfvfll mindenki el­ltél. Karel Cisar — ÍGY JÖTT VILAGRA AZ „ÚJ" KORMÁNY (A Neues Deutschland karikatúrája) Kennedy-Adenauer találkozó Washington (CTK) — A Fehér ház közölte, hogy Kennedy elnök novem­ber 20-án és 21-én Adenauer kancel­lárral fog tárgyalni Washingtonban. Clay tábornok cáfol Berlin (CTK). — Clay tábornok, Ken­nedy elnök nyugat- berlini különmeg­bízottja hétfőn njegcáfolta azt a hírt, hogy a NATO tagállamai ellenzik az amerikaiak berlini provokációit. A Co­lumbia Broacastlng Corporation rádió­társaság ugyanis vasárnap bejelentette, Kennedy elnök elrendelte Claynek, hogy szttntesse be a provokációkat a berlini övezet határon, mivel a NATO tagjai­nak többsége helytelenítette az erő­fitogtatást. M4s amerikai politikusok továbbra is beismerik, hogy a NATO nem minden tagja ért egyet az eseményekkel és az amerikai kormányt megkérdezték mond­ja meg kereken, mit akar elérni az erő­fitogtatással Berlin határán. Az angol sajtó nem örül Adenauer újraválasztásának London (CTK) — Az angol lapok szerdal számukban nem nagyon örül­nek Adenauer szövetségi kanoellárrá történt újraválasztásának. „Adenauer kimerült öregember. Politikája veszé­lyes és esztelen. Mindent elkövet, hogy viszályt idézzen elö a Kelet és a Nyugat között. A hidegháború ke­gyetlen, változatlah jelképe" — írta a Daily Express. A Daily Telegraph rámutatott, hogy Adenauert a szava-5 zatok vajmi kevés többségével vá-s lasztották újra szövetségi kancellár-' rá, s rövid életet jósol a koalíciós szövetségi kormánynak. A Guardian így ír az eseményekről: „Nem való­színű, hogy Adenauer újraválasztása a szövetségi kormány politikai inga-; tagságát megoldja." Gj SZÖ 3 * 1981. november 9,

Next

/
Thumbnails
Contents