Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-08 / 310. szám, szerda

A NAGY OKTÓBER 44. ÉVFORDULÓJÁNAK ÜNNEPSÉGEI Karol Bacílek elvtárs beszéde a bratislavai dolgozók manifesztációján Képek a moszkvai felvonulásról Moszkvai dolgozók ünneplő menete A szovjet hadsereg félelmetes fegyvere — a rakéták a díszszemlén Előre a kommunizmus győzelme felé Elvtársak, tisztelt jelenlevők! Engedjék meg, hogy a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 44. év­fordulója alkalmából a legszívélye­sebben üdvözöljem önöket, Bratisla­va dolgozóit Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának nevében. A Nagy Október idei ünnepségei abban az időben zajlanak le, amikor az egész világ a Szovjetunió Kom­munista Pártja XXII. kongresszusa tárgyalásainak és eredményeinek közvetlen hatása alatt él. Ez a kongresszus korunk legjelen­tősebb eseményeként íródik be a tör­ténelembe, mert egy új dicsőséges korszak kezdetét jelenti a kommu­nista társadalom építésében. Bocllek elvtárs beszéde további részében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét ,méltatta és ecsetelte a Szovjetunió hősies har­cait, valamint győzelmért a második világháborúban, majd így folytatta: A szovjet nép a pusztító világhá­ború után hihetetlenül rövltj idő alatt újjáépítette iparét és tovább gyarapította a mezőgazdaságot. A szocialista építés útján jelentős határkő volt a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának történelmi jelentő­ségű XX. kongresszusa. A károsha­tású személyi kultusz megszünteté­sével az SZKP maradéktalanul fel­újította a pártélet lenini normáit, megszilárdította a dolgozók széles rétegeinek kapcsolatait, felkeltette a széles néprétegek kezdeményezését. Hatalmas arányokat öltött a dolgo­zók mozgalma a szovjetország gaz­daságának teljes mértékű kiakná­zásáért, az ipar, mezőgazdaság, tu­domány, technika és kultúra tovább­fejlesztéséért, a szovjet nép életszín­vonalénak emeléséért. Az utóbbi hat év alatt az ipari ter­melés a Szovjetunióban csaknem 80 százalékkal növekedett. Oj, Igen nagy teljesítményű gépeket szerkesztettek és számos üzemben bevezették az automatizált termelést. A Szovjetunió elsőségre tett szert az atomenergia felhasználásában, messze túlszárnyalta az Amerikai Egyesült Államokat a rakétatechni­kában és a kibernetikában. Ezt Ga- , j/arin és Tyitov űrrepülése is bizo­nyítja. Mérhetetlenül megszilárdult a Szovjetunió nemzetközi helyzete. A német fasizmus és a japán militariz­mus szétzúzása a második világhá­borúban megteremtette a kedvező feltételeket arra, hogy számos euró­pai és ázsiai ország népe megdöntse a kapitalisták és a földbirtokosok uralmát. A hatalmas szocialista vi­Drága elvtársak, barátaim 1 Engedjék meg, hogy szivem mé­lyéből köszönetemet fejezzem kl azokért az őszinte szavakért és jó­kívánatokért, amelyek itt a Szovjet­unió címére hangzottak el, és átad­jam önöknek a szovjet nép legfor­róbb és legőszintébb üdvözleteit. Engedjék meg. drága elvtársak, hogy önöknek, Szlovákia valameny­nyi dolgozójának újabb sikereket kí­vánjak Csehszlovákia szocialista fel­építésének befejezésében, a békéért és a nemzetek testvériségéért vívott harcban. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom idei évfordulójának ünnep­ségei az SZKP XXII. kongresszusa befejezése utáni időszakra esnek. Ez a kongresszus korunk egyik legna­gyobb eseményeként íródik be a tör­ténelem lapjaira. A kongresszus je­lentősége elsősorban abban rejlik, hogy jóváhagyta a kommunista tár­sadalom felépítésének programját a Szovjetunióban, amely választ ad ko­runk legidőszerűbb kérdéseire. Nyi­kita Szergejevics Hruscsov beszédei­ben, valamint a kongresszusi kül­döttek felszólalásaiban is teljes ala­possággal nagyszerű következtetése­ket vontak le és nagyszerű távlato­kat nyitottak meg előrehaladásunk előtt. A Szovjetunió óriási sikereket ért el gazdaságának és kultúrájának fejlesztésében — folytatta beszédét Sulgin elvtárs. Hazánk most a vi­lág ipari termelésének csaknem egyötödét állítja elő, többet termel mint Anglia, Franciaország, Olaszor­szág, Kanada, Japán, Belgium és Hol­landia együttvéve. Húsz év alatt a Szovjetunió ipari termelése több mint hatszorosára, a lágrendszer kialakulása a világ má­sodik legnagyobb eseménye 1917 Ok­tóbere ' után. Az imperializmus ez­által újabb erős csapást szenvedett. A világ erőviszonyai kifejezetten a szocializmus javára változtak meg. A szocialista tábor országai gyors ütemben építík hatalmas iparukat, fellendítik mezőgazdaságukat, fejlesz­tik a kultúrát és emelik a nép életszínvonalát. Egyszóval sikeresen haladnak a szocializmus és a kom­munizmus útján. Ugyanakkor a kapitalista társada­lom kebelében erősödnek és mega­célozódnak azok a társadalmi erők, melyeknek küldetése biztosítani a szocializmus győzelmét. A nemzetközi munkásmozgalom nagy mértékben megnövekedett és egyre inkább fenyegeti a burzsoázia osztályuralmát. A mozgalom élén a harcokban megacélozódott kommu­nista pártok állanak, melyeknek so­raiban több mint 40 millió szerve­zett kommunista tömörül. Bacilek elvtárs beszéde további ré­szében az imperialisták gyarmati uralmának széthulláséról s Ázsia, Afrika és Latin-Amerika politikai és gazdasági függetlenségükért harcoló nemzeteinek küzdelméről beszélt. Majd pedig áttért a Szovjetunió Kommunista Pártja programjának méltatására. A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak most Jóváhagyott programja — mondotta — mérhetetlen nemzetkö­zi jelentőségű. A szocialista tábor országainak dolgozói saját jövőjük távlatait is látják benne. Az SZKP tekintélye az egész nemzetközi munkás- és kommunista mozgalomban emelke­dett. Az a nyíltság, amellyel az SZKP XX. kongresszusán jóváhagyott irányvonalat megszegő egyéneket bí­rálták világosan bizonyítja, hogy az SZKP milyen elvíesen és határozot­tan kiküszöböli mindazt, ami a prog­ramban kitűzött nagy célok megva­lósítását gátolja. Az a nyíltság, amellyel a kóngresz­szuson az SZKP-ban előfordult hi­bákat, valamint az Albán Munka­pártban a szémélyf kultusz helyte­, len irányzatának folytatására irányu­ló törekvéseket bírálták, megszilár­dítja a nemzetközi munkás- és kom­munista mozgalom egységét. Az a távlat, hogy a szovjet embe­reknek már a mai nemzedéke a kom­munizmusban fog élni, a mi reális perspektívánk is — mondotta a to­vábbiakban Bacílek elvtárs. A szo­cialista társadalom építése folyamán ezen a téren is a szovjet emberek példájához fogunk igazodni. Dolgo­mezőgazdasági termelés pedig körül­belül három- és félszeresére emel­kedik. Korszakunkbari a társadalom fo­kozatos fejlődésének fő eredménye a szocialista világrendszer kialakulása, amely rendíthetetlenül halad a dön­tő győzelem felé a kapitalizmussal folyó gazdasági versenyben. A Szovjetunió Kommunista Pártja programjának nagy vonzóereje ép­pen abban rejlik, hogy megerősíti a kommunista humanizmus alapelveit, a nemzetek közötti béke és testvéri­ség eszméit. A Szovjetunió és a szocialista tá­bor valamennyi országának nemzetei munkájukkal egyengetik a kommu­nizmushoz az egész emberiség ra­gyogó jövőjéhez vezető utat. Nemze­teink magasztos célkitűzései békés jellegűek. Szükségünk van arra, hogy az egész világon tartós béke uralkodjék. Nemzeteink e békét megvédelmezik, minden erejükkel harcolnak érte. A kommunista építés programjában (CTK) — A bratislavai V. I. Lenin Múzeumban a Nagy Október 44. évfor­dulója megünneplésének és a csehszlo­vák-szovjet barátság hónapja kezdeté­nek napján — kedden, november 7-én — ünnepélyes külsőségek között nyílt meg a „A kommunizmus — az emberi­ség ragyogó jövöje" jelszó jegyében rendezett kiállítás. A megnyitón jelen voltak az SZLKP KB. az SZNT, az SZNF, a hadsereg. Szlovákia' kulturális és tu­dományos élete képviselői, továbbá Ivan Alekszandrovins Sulgin. a Szovjet­unió bratislavai fűkonzula és a bratis­zőink hasonlóképpen, mint a szovjet emberek építő kötelezettségvállalá­sokat tesznek, az ipar a közlekedés, az építészet és a mezőgazdaság ha­tékonyságának felülvizsgálásával tar­talékokat keresnek, és szüntelen mű­szaki fejlesztéssel s jobb munka­szervezéssel gondoskodnak a munka­termelékenység fokozásáról. A nagy építő- és hazafias mozga­lomhoz csatlakoznak e bratislavai üzemek dolgozói is. A Szovjetunióval való együttműkö­désünk nagy sikerének tekintjük, hogy a kőolajvezetéken, amely a Szovjetunióból kőolajat szállít ha­zánkba, már most, tehát a kitűzött határidő előtt próbaüzemeltetés fo­lyik, ami annyit jelent, hogy határidő előtt helyezzük üzembe e kőolajve­zetéket. Ez újabb meggyőző példája a szocialista tábor országai együtt­működésének és kölcsönös segítsé­gének. Kiemelhetünk más üzemeket is, így pl. a Tesla-üzemet, a Kablo-t, a Dimitrov Vegyi Üzem-et, a Nyugat­Szlovákiai Energetikai Üzemeket, a Figaro-t, a Matador-t, az ND2-Üze­meket, melyek sikeresen teljesítik a tervet. Az SZKP programjának közzététele világszerte lelkesedést keltett a dol­gozók körében — mondotta beszé­de befejező részében Bacílek elv­társ. Másrészt azonban a burzsoá politikusok soraiban e program ria­dalmat és ijedelmet váltott ki. A kapitalisták között is akadnak reálisan gondolkodó emberek, akik hajlandók tárgyalni a vitás kérdé­sekről. Vannak még azonban olyan körök, amelyek folytatni szeretnék az erőpolitikát. Ürügyül ehhez a né­met békeszerződés megkötésére tett szovjet javaslatokat akarják felhasz­nálni. Az imperialista támadó ter­vek meghiúsítása érdekében, a béke érdekében támogatjuk NDK-beli elv­társainkat hősies és igazságos har­cukban. Követeljük, hogy végre a háború befejezése óta eltelt 16 év után kössék meg a békeszerződést. Ma, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulójának nap­ján a XXII. kongresszus tárgyalásai­nak szellemében újból tudatosítjuk küldetésünket, kötelességeinket ma­gunkkal szemben, szövetségeseinkkel és az egész nemzetközi munkásmoz­galommal, valamint a békeszerető emberiséggel szemben. Becsülettel teljesítenünk kell kötelességeinket az üzemekben, a falvakon, építke­zéseken tudományos intézetekben és iskolákban, minden egyes helyen. Ez biztosítja majd a jövőben ís sikeres utunkat a kommunizmus felé. kitűzött grandiózus tervek halálos félelmet okoznak az imperialisták­nak. A monopóltőke létezésének fenntartása érdekében semmilyen gaztettől sem retten vissza. Az impe­rialista államok, élükön az USÁ-val nem akarnak békét. Nem mondtak le a szocialista államok elleni harcról, újabb háborús összeesküvés hálóját szövik. A nemzetközi reakció a nyu­gatnémet imperializmus és revansiz­mus felújítására építi terveit. A szo­cialista államoknak a német béke­szerződés megkötésére tett békés ja­vaslataira és Nyugat-Berlin helyze­tériek normalizálásával kapcsolatos javaslataira az imperialisták háború­val fenyegetik a világot. „Ha az imperialisták a józan ész ellenére — mondotta N. Sz. Hrus­csov a XXII. kongresszuson — a szo­cialista országokra mernek törni és az emberiséget pusztító világháború szakadékába taszítják, akkor ez az őrült lépésük az utolsó lesz, s az egész kapitalista rendszer végét fog­ja jelenteni". lavai konzuli képviseletek vezetői Ai tagjai. A V. I. Lenin Múzeum nyolc termé­ben rendezett kiállítást Matej Lóčan, az SZLKP KB propaganda- és agitációs osztályának vezetője nyitotta meg. A célszerűen a elmésen elrendezett nagy mennyiségfi dokumentációs anyag a Szovjetunió Kommunista Pártjának tör­ténetét szemlélteti, s els6. második és harmadik programjának rendkívüli tör­ténelmi jelentőségét juttatja kifejezésre. A kiállítás egy részét a jövőben a V. I. Lenin Mózeum szerves részeként állandósítják. (Folvtatás az l oldalról 1 tankok is, melyek ágyúikkal képesek áttörni minden védelmi állást és biz­tosítani a többi csapategység előre­nyomulását. A rakétaalakulatok az ezüstszár­nyú fantasztikus madarakhoz hason­lító légelhárító rakétákat ls bemu­tatták. Egy, legfeljebb két ilyen ra­kéta teljesen elegendő a szovjet lé­gitérbe behatoló bármilyen ellensé­ges repülőgép lelövésére. A dísz­szemlén az óriási stratégiai rakétákat is felvonultatták. Ezek újabb válto­zatai azoknak a rakétáknak, amelyek a Vosztok I. és Vosztok II. szput­nyíkűrhajókat felvitték a világűrbe, és amelyek nemrégen a kísérletek során bebizonyították, hogy több mint 12 ezer kilométeres távolságra ls pontosan célba találnak. Az ünneplő közönség lelkes tapssal fogadta a szovjet tudomány és technika gyors haladását bizonyító fegyvereket. A katonai díszmenet végén az in­dulókat fúvó katonai zenekar haladt. A katonaság után a felvonulók cso­portja élén feltűnt az első ezüstös autó, amely a következő feliratú vö­rös zászlót vitte: Előre a kommuniz­mus győzelméért! A további autók Marx, Engels és Lenin arcképét, a három pártprogram jelképelt, az új kommunista építkezések képelt vi­szik. Harsona jelezte 7200 szovjet spor­toló felvonulását. Utánuk egyenruhás búvárok és űrhajósok tűntek fel. Léggömbökre erősített rakétamodel­A prágai Nemzeti Színházban hét­főn — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulójának előes­téjén a Klement Gottwald-államdíjjal kitüntetett S. K. Neuman Színház művészei Jaroslav Dudek rendezésé­ben díszelőadás keretében mutatták be Nylkolaj Fjodorovícs Pogogyin „Arisztokraták" című színmüvet. A díszelőadáson jelen voltak Ru­dolf Barák, Jaromír Dolanský, Zde­nSk Fíerlinger, Jifí Hendrych, Anto­nín Novotný, Viliam Široký, Ľudmila Jankovcová, Drahomír Kolder és Bru­no Köhler, pártunk és kormányunk képviselői, Vladimír Koucký, a CSKP KB titkára, Antonín Krček, a CSKP prágai városi bizottságának vezető titkára, dr. Alois Neuman és dr. Jo­zef Kyselý, a Nemzeti Front pártjai­nak elnökei, a kormány tagjai, a Nemzeti Front szervezeteinek, a Nemzetgyűlésnek, a központi hivata­loknak, hazánk párt-, kulturális és közéletének további személyiségei. Az egyik díszpáholyban foglalt he­lyet M. V. Zimjanyin, a Szovjetunió prágai rendkívüli és maghatalma­zott nagykövete a nagykövetség tag­jaival. Jelen voltak a prágai diplo­lek hirdetik, hogy a szovjet haza' és a végtelen világűr, mely ma 300 kilométerig, de holnap ezer kilomé­terig és még tovább terjed, örökre a szabad szovjet emberé. Ujjongásba tört ki a tömeg, amikor a pionírok virágcsokrokkal kedveskedtek a párt-; és a kormányvezetőknek. Ezután megkezdődött a moszkvai kerületek dolgozóinak felvonulása. Ezrek és ezrek meneteltek lelkes jel-: szavakat hangoztatva: „Békél", „Min­dent az ember nevében az ember ja­vára!", „A szovjet emberek mai nem­zedéke már a kommunizmusban fog élni!" A szocialista országokból jött vendégek saját Jövőjüket is látják e jelszavakban és az SZKP program­jában. Kommunizmus, béke, munka, szabadság, egyenlőség, testvériség ős boldogság, — ezek ma a világ dol­gozóinak jelszavai. Mindez a szovjet emberek számára azonban már nem csupán jelszó, hanem valóság. A moszkvai üzemek transzparensei a pártkongresszus tiszteletére indult verseny eredményeit hirdették. Több mint 3 és fél őráig tartott á katonai díszszemle és a szovjet dol­gozók felvonulása, melyen kifejezték törhetetlen akaratukat, hogy valóra váltják a párttól kitűzött terveket. A manifesztáció moszkvai időszáml-i tás szerint 13 óra 20 perckor ért vé-i get. Ám nem ért véget a leghaladóbb' és leghumánusabb emberi társadal H mat, a kommunizmust építő szovjet emberek határtalan lelkesedése. máciat testület további tagjai és G. G. Sevel elvtárs vezetésével a Szov-: jet-Csehszlovák Baráti Társaság kül-; döttsége. * • • A Szlovák Nemzeti Színház a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulójának és a csehszlovák­szovjet barátság hónapjának tiszte­letére november 6-án előadta Sz. Sz. Prokofjev „Egy igaz ember tör­ténete" című operáját, amely B. Po-: levoj azonos című regényéből me­ríti tárgyát. A díszelőadáson jelen volt: Karol Bacílek, a CSKP KB politikai irodá­jának tagja, az SZLKP KB első titká­ra, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága irodájának tag­jai és póttagjai, a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének tagjai, e Szlo­vák Nemzeti Front képviselői, a ke­rület és a város funkcionáriusai, a társadalmi szervezetek, valamint Szlovákia tudományos és kulturális életének képviselői. Jelen volt Ivan Alekszandrovics Sulgin, a Szovjetunió bratislavai fő­konzula, s a bratislavai konzuli kép-: viseletek további vezetői is. L A. Sulginnak, a Szovjetunió bratislavai főkonzuláztak beszéde Kiállítás Bratislavában • • Ünnepi bemutatók 0] 2 * 1981. november 8.

Next

/
Thumbnails
Contents