Új Szó, 1961. október (14. évfolyam, 273-302.szám)

1961-10-30 / 301. szám, hétfő

A Szovjetunió Kom m mi isi a PžVljänak XXII. kongresszusa Hruscsov elvtárs vitazáró beszéde az első három napirendi pontról (Folytatás a 4. oldalról) kongresszusi küldöttek képet alkothatnak maguknak az albán vezetők erkölcsi arculatáról, ha megismerkednek néhánnyal e levelek közül. Az albán vezetők szemünkre vetik, hogy állítólag beavatkozunk az Albán Munkapárt belügyeibe. Szeretném megvilágítani, miben is volt ez az úgynevezett beavatkozás. Néhány évvel ezelőtt az SZKP Központi Bizottsága közbenjárt az albán vezetőknél a férjével együtt halálra ítélt Liri Gega aszszonynak, az Albán Munkapárt Politikai Bizottsága volt tagjának ügyében. Ez az aszszony éveken át az Albán Munkapárt vezető szerveinek tagja volt, részt vett az albán nép felszabadító harcában. Amikor annak idején az albán vezetőkhöz fordultunk, emberbaráti elgondolásokból indultunk kl, arra törekedtünk, hogy megakadályozzuk egy aszszony kivégzését, aki ráadásul áldott állapotban volt. Ügy véltük és úgy véljük most is, hogy mint testvérpártnak, jogunk volt véleményünket nyilvánítani ebben a kérdésben. Hiszen még a reakció tombolásának legsötétebb éveiben a cári helytartók, akik kínozták a forradalmárokat, sem vetemedtek arra, hogy kivégeztessenek terhes nőket. Ott azonban, abban a szocialista országban, halálos ítélettel sújtották és ki ls végezték ezt az aszszonyt, a leendő anyát, semmilyen módon sem menthető kegyetlenséget tanúsítva. (Mozgolódás a teremben, felkiáltások: „Gyalázat, gyalázat.") Most Albániában becsületes embereket üldöznek csupán azért, mert védelmére mertek kelni a szoyjet-albán barátságnak, amelyről Elvtársak! Pártunk, miként eddig tette, továbbra is harcolni fog mindenfajta revizionizmus ellen. A marxista-leninista pártok kiáltványainak és nyilatkozatainak elveit szilárdan követve, lelepleztük és lankadatlanul továbbra is le fogjuk leplezni a revizionizmust, amely kifejezésre jutott a JKSZ programjában. Úgyszintén állandóan harcolni fogunk a dogmatizmus és a marxizmus-leninizmustól való mindenféle más elhajlás ellen is. Elvtársak) Az SZKP XXII. kongresszusát teljes joggal neveztutjük a sziklaszilárd lenini pártegység, a teljes egyöntetűség és az össze forrottság kongresszusának. Ellenségeinket megrémíti soraink egyre szilárdulóbb egysége. Megpróbálnak tőkét kovácsolni maguknak abból, hogy kongresszusunk nagy figyelmet fordított a személyi kultusz káros következményeinek megvitatására, valamint a frakciós, pártellenes csoport végérvényes leleplezésére. De hiába a kommunizmus ellenségeinek erőlködése, ezen nem nyernek semmit. A marxista-leninista pártok abban különböznek minden más politikai párttól, hogy a kommunisták megingást nem ismerve, bátran feltárják és megszüntetik a munkájukban jelentkező fogyatékosságokat és hibákat. A bírálat, akár a legélesebb bírálat ís, segíti haladásunkat. Ez a kommunista párt erejének jele, saját ügyébe vetett rendíthetetlen hitének tanúbizonysága. Sok elvtárs, aki itt felszólalt, felháborodottan ítélte el a Molotov, Kaganovics, Malenkov vezette frakciósok maroknyi csoportjának pártellenes aknamunkáját. Egész pártunk, az egész nép megtagadja ezeket a renegátokat, akik szembehelyezkedtek minden újjal, megpróbálták visszaállítani a személyi kultusz idején eluralkodott bűnös módszereket. Vissza akarták hozni azokat a pártunk és hazánk számára oly nehéz időket, amikor senki sem volt biztonságban az önkénnyel és az elnyomással szemben. Igen, Molotov és a többiek éppen ezt akarták. Mi határozottan elutasítjuk az Ilyen — ha szabad így mondani — vezetési módszereket. Most, és a jövőben is, szilárdan azon leszünk, hogy a párton belüli ügyeket a lenini normák szerint, a meggyőzés és a széleskörű demokratizmus módszereinek alapján oldjuk meg. Küldött elvtársak! Szeretném elmoAdani a kongresszusnak, hogyan viselkedett a pártellenes csoport azzal a javaslattal szemben, hogy a XX. pártkongresszuson vessük fel a személyi kultusz Időszakának hatalmi visszaéléseit. Molotov, Kaganovics, Malenkov, Vorosilov és mások kereken ellenezték ezt a javaslatot. Ellenkezésükre válaszul kijelentettük: ha szembehelyezkednek e kérdés felvetésével, mi kikérjük a pártkongresszus küldötteinek véleményét. Nem kételkedtünk benne, hogy a kongresszus e kérdés megvitatása mellett foglal állást. Ok csak ekkor járultak hozzá, és a személyi kultusz kérdését a XX. pártkongresszus elé terjesztettük. A frakciósok azonban a kongresszus után sem szüntették meg harcukat. minden eszközzel fékezték a hatalommal való visszaélés ügyének tisztázását. Attól féltek, hogy akkor fény derül majd az ő szerepükre is, hiszeri részesek voltak a tömeges büntető intézkedésekben. A tömeges büntető rendszabályok Kirov meggyilkolása után kezdődtek. Nem csekély erőfeszítésre van még szükség, hogy valóban megtudjuk, kit terhel a felelősség Kirov haláláért. Minél behatóbban tanulmányozzuk a Kirov halálával kapcsolatos anyagokat, annál több kérdés vetődik fel. Figyelmet érdeolyan dagályosan és cikornyásan szeretnek beszélni az albán vezetők. Liri Belishova és Koco Tashko elvtársakat, az Albán Munkapárt tekintélyes vezetőit, nemcsak kizárták az Albán Munkapárt Központi Bizottságából, de most nyiltan a párt és a nép ellenségeinek nevezik őket. Mindezt pedig csupán azért, mert Liri Belishova és Koco Tashko volt olyan bátor, hogy becsületesen és nyíltan megmondja, nem ért egyet az albán vezetők politikájával, síkraszáll Albániának a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való összefogása mellett. Azokat, akik ma védelmezik a Szovjetunióval, az SZKP-val való barátságot, az albán vezetők ellenségnek tekintik. Hogyan egyeztethető össze mindez Shehu és Hodzsa esküdőzéseivel és fogadkozásaival? I Shehu és Hodzsa baráti érzelmeikről biztosították az SZKP-t és a Szovjetuniót, de barátságuk hangoztatása szemmel láthatóan csupán képmutatás és csalás. Ilyen helyzet uralkodik az Albán Munkapártban. Az albán vezetők ezért lépnek fel a XX. pártkongresszus lenini irányvonala ellen. Shehu, Hodzsa és mások számára ugyanis a személyi kultusz megszüntetése lényegében azt jelentené, hogy lemondanak a párt- és az államapparátusban viselt parancsnoki tisztségükről. Márpedig ezt nem akarják megtenni. Mi azonban biztosra vesszük, hogy eljön az az Idő, amikor az albán kommunisták, az albán néppel együtt, hallatni fogják szavukat, s az albán vezetőknek akkor majd felelniük kell azokért a károkért, amelyeket hazájuknak, népüknek, az albániai szocialista építés ügyének okoztak. A párt legerősebb fegyvere: eszmeisége, a marxizmus-leninizmus nagy tanítása, amely sok dicsőséges győzelmet hozott a pártnak, a szovjet népnek, az egész nemzetközi kommunista mozgalomnak. Előfordulhatnak-e különböző vélemények a párton belül tevékenységének egyes szakaszaiban, különösen a fordulópontot jelentő időszakokban? Előfordulhatnak. Ml legyen azokkal, akiknek véleménye eltér a többiekétől? Mi azért szállunk síkra, hogy ilyen esetekben ne büntetést alkalmazzanak, hanem alkalmazzák a meggyőzés és a megmagyarázás lenini módszerét. Hadd emlékeztessek pártunk történetéből egy epizódra. Közvetlenül az októberi forradalom előtt, a döntő napokban, amikor felvetődött az a kérdés, hogy legyen-e, vagy ne legyen nagy szocialista forradalom. Zinovjev és Kámenyev a sajtóban állást foglalt a pártáltal tervezett fegyveres (elkelés ellen.; kiteregette az ellenség előtt a bolsevik párt központi bizottságának terveit. Ez a forradalom elárulása volt. Vlagyimir Iljics Lenin leleplezte Zlnovjevet és Kámenyevet, követelte, hogy zárják ki őket a pártból. A forradalom fejlődése tökéletesen megerősítette a fegyveres felkelés lenini irányvonalának helyességét. Amikor Zinovjev és Kámenyev később kijelentették, hogy tévedtek és beismerték bűnüket, Lenin nagylelkű volt irántuk és ő maga vetette fel azt a kérdést, hogy vegyék vissza őket a párt vezetőségébe. Vlagyimir Iljics szilárdan megvalósította a pártdemokrácja kibontakoztatásának irányvonalát. Ö maga a kommunisták és a pártonkívüliek nagy, tömegeire támaszkodott. A Lenin halálát követő években, a sztálini személyi kultusz légkörében durván eltorzították a pártélet lenini szabályait. Sztálin a pártélet és az állami élet szabályává tette a párt- és a szovjetdemokrácia korlátozását. Durván lábbal tiporta a lenini vezetést elveket, megtűrte az önkényeskedést és a hatalommal való visszaélést. Elég volt, ha Sztálin ránézett arra az elvtársra, akivel egy asztalnál ült és azt mondta: „Magának ma ide-oda jár a szeme." Ezután biztosra vehető volt, hogy az az evtárs, akinek állítólag ide-oda járt a szeme, gyanúba keveredett. mel az a tény, hogy a biztonsági szolgálat tagjai Kirov gyilkosát kétszer is feltartóztatták a Szmolnij környékén és fegyvert találtak nála. De valakinek az utasítására mindkét alkalommal szabadon bocsátották. Egyszer aztán ez az ember fegyverrel bejutott a Szmolnij nak arra a folyosójára, amelyen Kirov rendszerint áthaladt. Hogy, hogy nem, úgy adó-' dott, hogy a gyilkosság pillanatában Kirov személyi őrségének vezetője messze elmaradt Sz. M. Kirov mögött, bár az utasítás szerint neki nem volt joga ilyen távolságra elmaradni az örizetére bízott személytől. Rendkívül különös az a tény is, hogy amikor a Kirov védelmével megbízott őrség parancsnokát kihallgatásra vitték, és a kihallgatást Sztálin, Molotov és Vorosilov folytatta volna, az úton — mint később a gépkocsi vezetője elmondotta — szántszándékkal karambolt okoztak azok, akiknek kihallgatásra kellett kísérniük az őrség parancsnokát. Ezután jelentették, hogy az őrség parancsnoka, szerencsétlenség következtében életét vesztette, holott valójában a kísérő személyek gyilkolták meg. Ily módon ölték meg azt az embert, aki őrizte Kirovot. Később agyonlőtték az őrparancsnok gyilkosait is. Ez láthatólag nem véletlen, hanem átgondolt bűntény. Kl tehette ezt? Most folyik a bonyolult ügy körülményeinek gondos tanulmányozása. Kiderült, hogy él a gépkocsivezető, aki vezette azt a kocsit, amely kihallgatásra vitte a Kirov védelmére kirendelt őrség vezetőjét. Elmondotta, hogy amikor a kihallgatásra mentek, az NKVD munkatársa ült mellette a fülkében. Teherautón mentek. (Természetesen az is nagyon különös," hogy miért éppen tehergépkocsin vitték kihallgatásra ezt az embert; mintha nem akadt volna éppen más kocsi erre a célra. Láthatólag jó előre mindent részletesen kiterveltek.) Az NKVD két másik munkatársa Kirov kirendelt őrparancsnokával együtt a gépkocsiban tartózkodott. • A gépkocsivezető a továbbiakban elmondotta, hogy amikor az utcán száguldottak, a melElvtársak! Kötelességünk, hogy gondosan és sokoldalúan tisztázzuk a hatalommal való visszaélés ügyeit. Múlik az idő, mi meghalunk valamenynyien, de amíg dolgozunk, sok mindent ttszlázhatunk és kell is tisztáznunk. Meg kell mondanunk az igazságot a pártnak és a népnek. Mindent' el kell követnünk, hogy már most megállapíthassuk az igazat, mert minél több idő telik el ezeket az eseményeket követően, annál nehezebb lesz kideríteni az igazságot. Mint mondják, a halottakat nem lehet feltámasztani, de szükséges, hogy ezek a dolgok a valóságnak megfelelően kerüljenek a párttörténetbe. M^g kell tennünk ezt, hogy sohase Ismétlődhessenek meg az ilyenfajta jelenségek. Elképzelhetik, milyen nehéz volt megoldani az efféle kérdéseket, amikor olyan emberek foglaltak helyet a központi bizottság elnökségében, akik maguk is bűnösök voltak a hatalommal való visszaélésekben, a tömeges megtorlásokban. Ezek az emberek makacsul szembeszegültek a személyi kultusz leleplezését célzó Intézkedésekkel, majd harcot indítottak a központi bizottság ellen, meg akarták változtatni vezetőségének összetételét, meg akarták változtatni a párt lenini politikáját, a XX. pártkongresszus irányvonalát. Ök természetesen nem akarták megvizsgálni az efféle ügyeket. Önök hallották Selepin elvtárs felszólalását. Selepin elvtárs sok mindent elmondott a kongresszuson, de természetesen korántsem mondta el mindazt, ami most napvilágra került. Teljesen ártatlan emberek ezrei haltak meg. Márpedig minden ember külön történet. Sok párt-, állami és katonai vezető vesztette életét. A központi bizottság elnökségének azok a tagjai, akik felelősek voltak a*törvényesség megsértéséért és a tömeges megtorlásokért; természetesen mindenképpen ellenezték, hogy leleplezzük a személyi kultusz időszakában uralkodott önkényt, majd pártellenes, frakciós harcot indítottak a központi bizottság vezetősége ellen. Elsősorban ellenem, a központi bizottság első titkára ellen összpontosították a tüzet, hiszen, az én kötelességem volt, hogy felvessem ezeket a kérdéseket. Állnom kellett és viszonoznom kellett a csapásokat. A pártellenes csoport még a XX. kongreszszus után is, amely elítélte a személyi kultuszt, mindent elkövetett, hogy a leleplezés ne menjen tovább. Molotov azt mondta, hogy a nagy dolgokban van rossz és van jó. Igazolni próbálta a személyi kultusz időszakában történteket, és azt hangoztatta, hogy ilyesmik lehetségesek, ezeknek a megismétlődése lehetséges a jövőben is. Ilyen volt a pártellenes frakciós csoport irányvonala. Ez nem egyszerű eltévelyedés. Ez átgondolt, bűnös, kalandor álláspont. Ök le akarták téríteni a pártot, az országot, a lenini útról, vissza akartak térni a személyi' kultusz időszakának politikájához és vezetési módszereihez. De elszámították magukat. A központi bizottság, egész pártunk, az egész szovjet nép határozottan lesújtott a pártellenes csoportra, leleplezte és szétzúzta a frakciósokat. A fájdalom érzésével beszéltek itt sok tekintélyes pártmunkásról és államférfiról, akiknek ártatlanul kellett meghalniuk. A büntető eljárások áldozatai lettek olyan tekintélyes katonai vezetők, mint Tuhacsevszkij, Jakir, Uborevics, Kork, Jegorov, Ejgyeman és mások. Hadseregünk sok érdemet szerzett vezetői voltak, különösen Tuhacsevszkij, jakir és Uborevics. Ügy ismerték őket, mint tekintélyes hadvezéreket. Később kivégezték Bljuhert és más nevezetes katonai vezetőket. A külföldi sajtóban valahogy felbukkant egy elég érdekes jelentés. Eszerint, amikor Hitler országunk megtámadására készült, titkosszolgálata segítségével hamisított egy okmányt arról, hogy Jakir, Tuhacsevszkij és más elvtársak állítólag a német vezérkar ügynökei. Ez a „titkos okmány" Benes csehszlovák elnökhöz került, aki nyilván jó szándékkal megküldte Sztálinnak, Jakir, Tuhacsevszkij elvtársakat és másokat letartóztattak, majd kivégezték őket. Kivégezték a vöröshadsereg sok kiváló parancsnokát és politikai tisztjét. Itt, a küldöttek között vannak olyan elvtársak — nem akarom megnevezni őket, nehogy fájdalmat okozzak nekik —, akik évekig börtönben ültek. Bizonyos módszerekkel „meggyőzték" őket arról, hogy vagy német, vagy angol, vagy másmilyen kémek. S néhányan közülük „beismerő vallomást tettek". Voltak olyan esetek is, amikor közölték ezekkel az emberekkel, hogy visszavonják az ellenük emelt kémkedési vádat, ők mégis ragaszkodtak korábbi vallomásukhoz, lette ülő ember hirtelen kiragadta kezéből a kormányt és a gépkocsit egyenesen nektvitte egy háznak. A gépkocsivezető hirtelen visszarántotta a kormányt a helyes Irányba, s a kocsi csak az oldalával ütődött az épület falához. Később azt mondták neki, hogy a karambol során meghalt az őrség vezetője. Miért halt meg, amikor az őt kísérő személyek közül senki sem sebesült meg? És miért van az, hogy később az NKVD két alkalmazottját, akik Kirov őrparencsnokát kísérték i— agyonlőtték? Olyan ez, mintha valakinek el kellett volna pusztítani őket, hogy eltüntessen minden nyomot. Sok minden, nagyon sok minden még nincs tisztázva ebben és az ehhez hasonló ügyek-i ben. mivel azt tartották, hogy már jobb kitartani a hamis vallomások mellett, hogy mielőbb véget érjen a gyötrelem, hogy minél előbb eljöjjön a halál. íme, ezt jelenti a személyi kultusz! íme, ezt jelentették Molotovnak és a többi olyan személynek a cselekedetei, akik fel akarták támasztani a személyi kultusz időszakának káros rendszerét. Ide akarta visszavezetni a pártot a pártellenes csoport. Ezért volt olyen éles és nehéz a harc e csoport ellen. Mindenki megértette, mit jelent ez. . Én jól ismertem Jakir elvtársat. Ismertem Tuhacsevszkijt is, bár nem olyan közelről, mint Jaklrt. Az idén, az Alma-Ata-i értekezlet alkalmából odajött hozzám a fia, Kazahsztánban dolgozik. Megkérdezte tőlem, ml van az apjával. Vajon mit mondhattam neki? Amikor a központi bizottság elnökségében kivizsgáltuk ezeket a dolgokat és jelentették nekünk, hogy sem Tuhacsevszkij, sem Jakir, sem Uborevics nem követett el semmiféle büntettet a párt vagy az állam ellen, akkor megkérdeztük Molotovtól,. Kaganovlcstól és Vorosilovtól: — Kíváftja-e, hogy rehabilitáljuk őket? — Igen, kívánjuk — válaszolták. — De hiszen önök végeztették ki ezeket az embereket — mondtuk felháborodva. — Hát tulajdonképpen mikor jártak el lelkiismeretük szerint, akkor vagy most? Ök azonban nem válaszoltak erre a kérdésre. Nem is fognak. Önök hallották, miket írtak rá a Sztálinhoz intézett levelekre. Ugyan mit is mondhatnának? Selepin elvtárs kongresszusunkon elhangzott beszédében elmondta, hogyan irtották ki a kommunista pártnak a Vörös Hadseregbeli legjobb képviselőit. Idézte azt a levelet is, amelyet Jakir elvtárs írt Sztálinnak, leiolvasta a levélen szereplő határozatokat. Meg kell mondanom, hogy Jakírt abban az időben Sztálin nagy megbecsülésben részesítette. Hozzáfűzhetem, hogy Jakir kivégzése pillanatában ezt kiáltotta: „Éljen a párt! Éljen Sztálini" Ö annyira hitt a pártnak és Sztálinnak, hogy eszébe sem jutott, hátha túdatosan követik el a törvénytelenségeket. Ügy vélte, hogy ellenségek furakodtak be az NKVD szerveibe. Amikor Sztálinnak elmondták, hogyan viselkedett Jakir halála előtt, szitkozódni kezdett. S emlékezzünk vissza Szergo Ordzsonikidzére. Ott voltam Ordzsonikldze temetésén. Akkor elhittem, hogy hirtelen meghalt, hiszen tudtuk, hogy szívbeteg volt. Jóval később, már a háború után, egészen véletlenül tudtam meg, hogy öngyilkos lett. Szergo fivérét letartóztatták és agyonlőtték, s Ordzsonlkidze úgy látta, hogy nem működhet együtt tovább Sztálinnal, noha addig egyik legjobb barátja volt. Márpedig magas tisztséget töltött be a pártban. Ismerte és becsülte őt Lenin, de a helyzet úgy alakult, hogy Ordzsonikidze már nem tudott rendesen dolgozni, és hogy ne kerüljön összeütközésbe Sztálinnal, és ne kelljen viselnie a felelősséget az ő hatalmi visszaélései miatt, elhatározta, hogy öngyilkossággal véget vet életének. Tragikusan alakult a pártunk széles köreiben kevésbé ismert Aljosa Szvanldzének, Sztálin első felesége bátyjának sorsa ls. Régi bolsevik volt, de Berija különféle mesterkedésekkel úgy tüntette fel, mintha a német kémszolgálat küldte volna Szvanidzét Sztálinhoz, jóllehet Szvanldze Sztálin igen közeli barátja volt. S Szvanidzét agyonlőtték. Az agyonlövés előtt közölték vele Sztálin üzenetét, hogy ha bocsánatof kér, megkegyelmeznek neki. Amikor Szvanidzével közölték Sztálinnak ezeket a szavait, ő megkérdezte: „Miért kell bocsánatot kérnem? Hiszen nem követtem el semmi bűnt." Agyonlőtték. Szvanidze halála után Sztálin ezt mondotta: „Na lám, milyen büszke, meghalt, de nem kért bocsánatot." De az nem jutott eszébe, hogy Szvanidze mindenekelőtt becsületes ember volt. így pusztult el sok ártatlan ember, íme, mit jelent a személyi kultusz. Ezért nem tanúsíthatjuk a legkisebb türelmet sem a hatalommal való visszaéléssel szemben. Elvtársak! A kongresszus elnökségéhez öreg bolsevikok leveleket intéztek, s ezekben azt írják, hogy a személyi kultusz Időszakában ártatlanul pusztultak el kiváló párt- és állami vezetők, olyan igazi leninisták, mint Csubar, Koszior, Rudzutak, Posztisev, Ejhe, Voznyeszenszkij, Kuznyecov és mások. Az elvtársak azt javasolják, hogy örökítsük meg azoknak a kiemelkedő párt- és állami (Folytatás a 6. oldalon) A párt legerősebb fegyvere: eszmeisége ' A személyi kultusz időszakának hatalmi visszaéléseiről Meg kell mondanunk az igazságot a pártnak és a népnek ÜJ SZÖ 5 * 1981. október 30.