Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)
1961-09-14 / 256. szám, csütörtök
Tovább jutott a DUKLA Dukla Praha— CDNA Sofia 2:1 (0:1) (—a) — Tegnap Prágában — a bajnokcsapatok Európa Kupájáért folyó küzdelem keretében — a Dukla Praha a CDNA Sofia együttesét látta vendégül. f A találkozó a vendégek gyors tárnaadásaival kezdődött, de a Dukla rövtV desen átvette a láték irányítását és né% hány veszélyes támadást vezetett a bolV gár Kapu ellen. Masopust — akt az š első félidőben a csapat egyik legjobb ŕ játékosa volt — jelinek szép beadását -Š a kapufának lőtte, majd pedig Safi'á í* nek és Ismét Masopust lövései okoztak izgalmat. Gólt rúgni azonban a prá ľ gai csapat nem tudott, bár csaknem £ fél órán át nyomasztó volt a katonák fölénye. A bolgár védelem azonban — ; ^ Najdemov kapussal az élén — jól K. állta a sorozatos támadásokat, s gyak% % ran még idejében szerelni tudta a ha' " zaiak csatárait. Később változatos lett va játék és a bolgárok is vezettek né^hány formás támadást, de a hálóba jut7 tatni a labdát nem tudták. Már-már úgy % tűnt, hogy az első félidő gólnélküli -ŕ döntetlennel végződik, amikor az utolľ só percben az elöl tartózkodó Rankov ; egy hosszan előrevágott labdát elcsípett, kapura tört, s a kijutó Koubát ).is kicselezve biztosan szerezte meg f csapatának a vezetést jelentő gólt. Szünet után azonnal a Dukla len; dült támadásba, és csatárai már az első néhány veszélyes gólhelyAz idei vasutasnap alkalmából nyitották meg Nymburkban az új vasutas ^ percekben polikllnikát. Az egészségügyi intézet J zetet dolgoztak ki. A legnagyobb helyminden osztályán 24 órás szolgálatot '•> zetet Kučera hagyta ki, nki két métertartanak. Felvételünkön: Marié Suchá T ről a vetődő kapusba lőtte a labdát, a fogászati labiiratóriumban munka X A gól azonban a levegőben lógott. A 8. (0 Pícha — CTK — felv) 4 percben azután Kučera a tizenhatos t jobbsarkáról küldött lövéssel megszerez• • • <•> te a kiegyenlítést jelentő gólt. Továbbközben. SZEPTEMBER 12-ÉN MEGKEZDŐD-,'TEK a brnói nemzetközi áruminta- ;. Lyon. A vásári városok kupájáért fo vásár szaknapjai. Az új technika T lyó tornán a Lyons Olimpique 4:2 aráiskolájába ez évben 200 résztvevőr»V Ü győzelmet aratott a Sheffield Wedvel többen jelentkeztek, mint ta- X nesd aV együttese felett. v ajy Belgrád. Szeptember 15-én a jugoAZ EGYESÜLT ÁLLAMOK DÉLKELETI X szláv fővárosban kezdődnek a balkáni at„„*,, t , ., - Ý létikai játékok. Romániát Balázs Jolán, PARTVIDÉKÉN hatalmas hurrikán 7 Diakonescu. Manollu, Roth, a férfiaktitott szeptember 12-én. A szél órán-X ná t pedig Vámos, Barabás, Grecescu, kénti sebessége elérte a 275 kilométert. k Bizlm é s s , oan képvisel i. Házakat rombolt, jelkorbácsolta a fof ' „ . ..„ , lyókat és a tengert, minden táv- és t Bukarest. A Romania körú t kerékközlekedést összeköttetést szétszagga- r parverseny harmadik útszakaszán a t ott. /I partvidékről 400 000 embert kif dá n Juergenssen szerezte meg a gyolakoltattak. Az áldozatok száma még f zelmet Dumitrescu előtt. ismeretlen. Csak a mezőgazdaságban X Peking. Csen Juen-Peng a 100 méteokozott károk 1 millió 'dollárra rúgnak. j> res pillangó-úszásban 1:02,6- mp-cel új A NAGYMÜLTÓ, MESÉS SZÉPSÉGŰ t kínai csúcsot ért el. prágai Várat évente majdnem egymil-J Glasgow. A bajnokcsapatok Európa liú külföldi és hazai látogató tekinti • •> Kupájáért folyó mérkőzés-sorozat első meg. jelenleg folytatják a Vár javító7 fordulójában a Glasgow Rangers együtmunkálatait, amelyeket 1959-ben kezd- X tese 3:2-re győzte le az AS Monaco tek meg. T csapatát. A B6 — VITAMIN ALKALMAZÁS A- X VAL biztonságos módon lehet csökkenteni a fogszuvasodást — állapították meg a New York-i Broklyn| kórház orvosai. A XV. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN ÉLT emberek csontvázaira bukkantak Táborban az új színház alapjainak le-Ý rakása közben. CSAKNEM KÉTSZERESÉRE EMEL- | ^ iQ é fennállásá t_ A } B. KEDIK a mezogazdasagi termelés az <•• lskolána k jelenleg több mint 2600 haliúj ötéves terv időszakában Mongó- gatöja van, 20 tanszéken több mint 300 liában. Az ország vetésterülete 1965- T tanár dolgozik. A főiskola sportegyesében már 753 ezer hektár lesz. Xletében 17 érdemes sponmester és 270 EURÓPA VILÁGEGÉSZSÉGtlGYI SZŐ- f ^osztályú sP° r t° 1 0 tevékenykedik. VETSÉGÉNEK Területi Irodája most í • • • ünnepli fennállásának 10 éves év- T fordulóját. A szövetség tagjai ez al- i Megkezdték az előkészületeket Auszt ' ° ' O > ' inc/l ň,,i nl imni/ívn d' kálómból szeptember 12—15-e koA Moszkvai Testnevelési Főiskola ez \ riában az 1964. évi téli olimpiára. Az Innsbruck melletti hegyek között az útépítésben, az ugrósáncok, mülesiklópályák, tribünök elkészítésében a kato naság is részt vesz. zött Luxemburgban tartják ülésUket. A FÜLÖP-SZIGETEKEN olyan nagy a rizshiány, hogy jegyre adják. 432 LAKÁSEGYSÉG ÉPÍTÉSÉT KEZDÝ • • * TEK MEG építőmunkásaink a bardejovi járásban; ebből 274 lakást december ŕ A Szovjet Ökölvívó Szövetség egy hóvégén adnak át a boldog tulajdonosok | napra a Krímben látta vendégül jo Wousnak. ( st) X sen belga ökölvívó özvegyét és kisfiát. Woussen az ez év elejt nagy belga JÉGKORSZAKBELI GYERMEK Zsztrájk idején egy tüntetés alkalmával CSONTMARADVANYAIRA bukkantak 1 a . belg a rendőrök terrorjának esett ál Verona mellett. A leletek korát aŤdozatául. tudósok mintegy 30 ezer esztendőre ŕ • • • becsülik. ^ Eg} / fanatikus tokiói baseball-szurkoA SZÁZEZREDIK LÁTOGATÓ tRTA I ló dühében, mivel kedvenc csapata veszBE NEVÉT szeptember 12-én a prá1 tett, savval leöntötte az ellenfél gyögai Július Fučík Kultúra és Pihenés }* e l" l e í el e" f" 0!]^ n6 zf k"\ Parkjában megrendezett „Oj lakás" | ÄÄ^f" kiállítás emlekkonyvebe. Ladislav Holoubek bőripari dolgozót egy hű- j tőszekrénnyel ajándékozták meg, mi- Érdekes sportverseny zajlott le nemvei ő volt a 100 ezredik látogató. X régen Stockholmban. Finnország, Dánia, EGYIPTOMBAN MEGKEZDTÉK A T Norvégia és Svédország vakjai mérkőzRAMSES-TÍPUSÚ SZEMÉLYGÉPKO- f 'éťmaZTgCSIK gyártását. A híres gizehi pira-| r6 k mérkőztek. Távolugrásban a legmistól néhány kilométerre épült fel Z jobb eredményt a finn Kotala érte el az első egyiptomi autógyár, amely- £ 186 cm-rel. nek évi termelése előreláthatólag v tízezer gépkocsi lesz. X Brazíliában megtiltották az utcai labFÖLDCSUSZAMLAST IDÉZETT ELöX darúgást, mert akadályozta a forgalmat. HONGKONGBAN a tropikus Vihar, % Azóta a fiatalok teremben és kispályán amPhmPk kövPtkeztéhPn 7 szpmél , I Játszanak, otos csapatokkal, három méametyneK icovetKezteoen / szemetyr széles, két méter magas kapukkal. eletét vesztette. 7 A VÁROSI ÉS BÁNYAJOG elnyerésének évfordulóját ünnepelte Jihlava" Súlyos szerencsétlenség történt vasárlakossága a napokban. A jogot I. 7 nap az olaszországi Monzában, a hagyoVáolav király adományozta 1243-ben tmányos automobilversenyen amely egyl'Hlauá ni x a világba/noksag utolsó futama volt. jinta ^anaiv. t /i nyugatnémet von Trtpps a második CEYLONBAN 146 ÉV UTÁN ISMÉT Ä körben az egyik kanyarban összeütköH1VATALOS NYELVVÉ NYILVÁNt- x zött az angol Clarks kocsijával. ,4 két TOTTÁK a szingaléz nyelvet, amelyet i ŕoesŕ a z összeütközés következtében ki a lakosság 70 százaléka beszél. $ r, e p. m ^l^Lt Jlí 1^*? 1*AlJl 1815 óta ugyanis az angol volt a hivatalos nyelv. HIVATALOS JELENTÉSEK SZERINT 1961. augusztus 1-én Japán; fővárosának, Tokiónak 9 922 542 la-; kosa volt. lyos tömegszerencsétlenséget okozott. Az eddigi jelentések szerint e szerencsétlenségnek már 16 halottja van. de számolni lehet azzal, hogy a halálos áldozatok száma még növekedni fog, mert sokan szenvedtek súlyos sérülést. A versenyt a szerencsétlenség ellenére folytatták!!! ra is a hazai együttes maradt támadásban, és ismét Kučera remek lövését kellet Najdemovnak vetődve hárítania. A 25. percben azután a Dukla 2:l-re növelte előnyét. Mintegy 25 méterre a bolgár kaputól szabadrúgáshoz jutott a Dukla. Šafránek futott a lab dának, és hatalmas lövést küldött kapura. Najdemov csak meglepetten nézni tudta, hogyan köt ki a labda a hálóban. A bolgárok az utolsó percekben sem adták fel a küzdelmet, s keményen küzdöttek a kiegyenlítő gólért, azonban Kouba kapuját bevenni nem tudták, s így a Dukla megérdemelt győzelmet aratott. * t 5AKK A lengyelek folytatták sikeres szereplésüket (ch) — Tegnap a prágai nemzetközi röplabda-tornán Lengyelország együttese a magyar válogatottal mérkőzött. A lengyelek hasonló jó teljesítményt nyújtottak, mint a szovjetek ellen s három játszmában biztosan győzték le a magyarokat. A másik csoportban a román válogatott aratott sima győzelmet a bolgárok felett s ezzel megszerezte az 5. helyet, A nőknél Lengyelország biztosan győzött a Csehszlovák B válogatott ellen. Eredmények: Lengyelország—Magyarország 3:0 (15:10, 15:8, 15:12), Románia-Bulgária 3:0 (15:0. 15:12. 15:6), Lengyelország—Csehszlovákia B 3:0 (16:14, 15:13, 15:10). Neveztek.a magyarok A Magyar Atlétikai Szövetség a hét végén, szeptember 15-én és 16-án Brnóban sorra kerülő Csehszlovákia—Magyarország országok közti atlétikai viadalra a következő együttest nevezte. Fériak, J00, 200. 4x100 m: Kiss L., Mihályfy, Csutorás, Fluck, Gyurica, 400, 4x400 m: Korda, Csutorás, Nagy S., Nemcsházy, Majercsík, 800, 1500 m: Szentgáli, Korda, Parsch. Kiss G.. 5000, 10.000 m: Szekeres, Iharos, Szabó M., Pintér, 3000 m akadály: Mácsár, Fazekas, 110 m gát: Retezár, Turóczy, 400 m gát: Munkácsy, Török L. Magas- Noszály, Medovárszky. Távol: Kalocsay, Horváth. Hármas: Czapalai, Kovács, Kalocsay. Rúd: Miskey, Török J. Súly: Nagy, Varjú, Diszkosz: Szécsényi, Klics. Gerely: Kulcsár, Krasznai. Kalapács: Zsivótzky, Csermák. Nők: 100. 200 és 4x100 m: Heldt, Markö, Mihalovics, Bata, Munkácsy. Ö00 m: Kazy, Sasváry, 80 m gát: Somogyi, Németh I. Magas: Steiczt, Gelei. Távol: Rózsavölgyiné, Weil. Súly: Bognár, Kontsek. Diszkosz: Kontsek, Bognár. Gerely: Antal, Pitrolfy. I I ;IIII I I i • i i i • iiiiiii i i i t • i i i i X j / . mtMmmmmm w A Prágai Dynamo labdarúgó együttese nagy gondot fordít az ifjúsági játékosok nevelésére. A sportszervezetben 74 illák szakképzett edző vezetésével igyekszik elsajatítani a labdarúgás minden csínját-bínját. Képünkön s fiatal együttes két tagja a fejelést gyakorolja. (Foto: CTK) Az első Csallóközben A malinovói EFSZ támogatásával augusztus 27-én szerveztük meg az első terep motorkerékpárversenyt Csallóközben. A malinovói Huzovics Vince fedezte íel az erre alkalmas terepet a Dunaág kiszáradt medrében, melyet a bratislavai HESZ szakértőinek irányításával módosítottunk és versenyzésre alkalmassá tettünk. A közös munkából községünk egész lakossága kivette a részét, s így sor kerülhetett a nagyszabású versenyre, melyen több neves szlovák terep-motorkerékpárózó is rajthoz állt. A többi között ott voltak Schreiner, Bartošek, Sassmann, Bagin, Alina, Cavajda, Jurás, Slimák és sokan mások. Malinovóról és a környék falvaiból több ezren tekintették meg az érdekes versenyeket, melyek olyan sikerrel végződtek, hogy szeptember 24-én Ismét hasonlókat rendezünk, most azonban már nemzetközi részvétellel. Ugyanis az ostravaiakon, trenöinieken és a hazai versenyzőkön kívül nyolc magyarországi terep-motorkerékpározó is rajthoz áll. A versenyt a 125-, 250 és 350 ccm-esek kategóriájában rendezzük meg. (M-y) Nemzetközi tenisztorna Bratislavában A Bratislava vándordíjáért rendezett nemzetközi tenisztorna harmadik évfolyamának küzdelmei a hazai versenyzők találkozóival kezdődtek. A tornán 64 férfi és 32 nő vesz részt. Az első nap eredményei: Rautenberg (NDK)—Maxa 6:1 6:2, jllemnicky—Meruňka 6:4, 6:4, Gribil—jakubík 6:4, 6:1, Korda— Hanzlíček 73, 6:2, Selinger— Klimák 10:8, 6:2. Nők: Melišová—Matoušková 6:2, 6:2, Suchová— Sedláčková 6:0, 6:0, Široká— Ambrová 6:1, 6:1. A csehszlovák röplabdasport 40 éves fennállásának alkalmából rendezett prágai röplabdatornán a csehszlovák A-csapat eddig jő teljesítményt nyújtva harcolta ki a döntőbe jutást. Válogatottunk 3:l-re győzte le a bolgárokat. Képünkön SchmidI leütését a bolgár kettős sánc sem tudja hárítani. (Foto: CTK) iilnl;:liia!ii:iilii:!iiiii!itililli)i!!fljii!ii Ifjúsági sakkvilágbajnokság Az idei ifjúsági egyéni világbajnokság magas színvonalára jellemző, hogy már a selejtező-csoportokban több ismert sakkozó kiesett — köztük, sajnos, a mi Hortunk is. A hágai döntőben nagy küzdelem folyt az elsőségért a jugoszláv Parma és a i román bajnok Gheorghiu között. Véi gtil is Parma fél ponttal megelőzte riválisát és megszerezte az „ifjúsági világbajnok" címet. Harmadik a szovjet Kundzsi lett a német Pfleger és a holland Zuidema előtt. Parma kiforrott sakkozó, a most folyó nagy bledi nemzetközi tornán a nagymesterek között is helytáll. Bemutatjuk az ifjúsági világbajnok egyik játszmáját: Francia védelem. Világos:Parma (Jugoszlávia) — Sötét: Guldbrandsen (Norvégia) 1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hc3 Fb4 4. e5 c5 5. a3 Fc3:+ 6. bc3: Vc7 7. Hf3 He7 8. a4! Hbc6 9. Fe2 Fd7 10. 0—0 f6 11. Fa3 c4? (a vezérszárny rögzítése megkönnyíti világos támadását, jobb volt a csere e5-ön.) 12. Fd6 Va5 13. Vd2 0—0—0 14. Bfbll Bde8 15. Bb5 Va6 16. Bb2! Hg6 17. h4 h5 18. g3 Hd8 19. Ve3 Fa4: (ez a gyalogi'ablás csak ront a helyzeten.) 20. Hd2! b5 21. Ff3 Hf8 22 Hc4:!! (messze számított áldozat.) 22... dc4: (22... bc4: 23. Bb4 stb.) 23. Ba4:l ba4: (vagy 23... Va4: 24. Ve4 Va6. 25. Ba2! Va2: 26. Va8+ Kd7 27. Ec6+! és matt.) 24. Ve4 Kd7 25. Va8 Be7 26. Fb7! és sötét feladta. Kétségtelen, hogy Hortnak némi balszerencséje is volt, mert csak a kedvezőtlenebb Berger-Soanenborn értékelés alapján esett ki a döntőből, de azért egy sakkozótól — aki Pachman és Filip nagymesterek után a harmadik helyen végzett a csehszlovák bajnokságon — lényegesen többet vártunk! Bemutatjuk egyik sikerült játszmáját a selejtezőből: Angol megnyitás. Világos: Lloyd (Anglia) — Sötét! Hort (CSSZK) I. Hf3 Hf6 2. c3 gö 3. Fg2 Fg7 4. 0—0 d6 5. c4 e5 6. d3 0—0 7. Hc3 h6 8. Bbl a5 9. a3 Fe6 10. b4 ab4: II. Bb4: (jobb ab4:) 11... Fo6! 12. h3 Ha6 13. Bbl Hc5 14. Fa3 Hfd7 15. Vcl Kh7 16. Bdl (fenyeget «4j 16... Ha41 17. Ha4: Ba4: 18. Bb4l Ba6 19. c51 Hc5: 20. Bh4 Bh8! 21. Fh6: Kg8 22. Fg7 : Kg7 : 23. Bh8 : Vh8 :! 24. He5: Fh3: 25. Vf4? (látszólag erős lépés, de amint kitűnik elrontja az egyenlő állást.) 25... Ff51 26. Vcl Kg8 27. d4 He6 (nem Hb3? 26. Vc7: miatt — fenyeget matt f7-en.) 28. Hf3 Vf6 29. Vb2 Bb6 30. Vc3 Fg4! 31. e4? Hg51 32. Bd3 Hf3:+ 33. Ff3: Bbl+. 34. Kg2 Vh8! és világos feladta. 198. sz. fejtörő J. Peris („Schaakmat" 1947)' Csütörtök, szept. 14. A UHAMSl.AVAI MOZIK MŰSORA: HVIEZDA: A Holdból pottyant le (cseh) 15.30, 18, 20.30, KERTMOZI: Gördülő erőd (szovjet) 19, VÁRUDVAR: Fekete Orfeusz (francia) 19, SLOVAN: Elfelejtett utca (bolgár J 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Ballada B katonáról (szovjet), 111.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: Megint szorult helyzetben (olasz) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Szemtől szembe (cseh) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Augusztusi vasárnap (cseh) 15.45, 18.15, 20.45, MIER: A nagy ábránd (francia) 16.30, 19, Orvos a házban (angol) 21.30, PALACE: Horgász a pácban (francia) 22, DUKLA: Vörös és fekete (francia) 18, 20.30, OBZOR: Vasárnap nem temetnek (francia) 18, 20.30, MÁJ: Szegény gazdagok (magyar) 18, 20.30, STALINGRAD: A groteszk aranykora (USA), 17.30, 20, MLADÝCH: A bamsdorfi kaland (NDK) 15.30, NÁDEJ: Életem árán (román) 20, DIMITROV: A búcsú (NSZK) 17.30, 20, BRIGÁDNIK: Eladott életek (angol) 20, PKO: Megbilincseltek (USA) 19, ISKRA' Tájfun Nagaszaki felett (francia) 17.45, 20.15, PARTIZÁN: A nyolcadik ajtó (jugoszláv) 18, 20.30, ZORA: Egyszerű történet (szovjet) 17.30, 20, POKROK: Játék a szerelemmel (•svéd) 17.30, 20, OSVETA: Viszonzatlan szerelem (mexikói) 20. A KOSICEI MOZIK MOSORA SLOVAN: Megint szorult helyzetben (olasz), TATRA: A 905-ös kóta (jugoszláv), ÚSMEV: Juha (finn). A BRATISLAVAI SZÍNHAZAK MŰSORA NEMZETI SZÍNHÁZ: A róka és a szőlő (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Ivanov (19), ÜJ SZÍNPAD: Tűzijáték (19), ZENEI SZÍNHÁZ: Honegger: Jeanne d'Arc a máglyán, oratórium (.19.30). A TÁTRA REVÚ MŰSORA: Orfeusz a félvilágban (20.30). A KOSICEI ÁLLAMI SZIMHA/ MŰSORA: MA: Rajmonda (19), HOLNAP: Tosca (19). A KOMARNÖI MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ MOSORA: DUNAJSKÁ STREDA: Májusi románc (19.30). A televízió műsora: BRATISLAVA: 10.00: Észak-Morvaország Jelentkezik. 10.15: Jaroslav Hašek filmen, cseh film. 17.30: Ifjúsági rejtvényműsor. 19.00: TV-híradó. 19.30: Akkor nem ismerik Willitl Szatirikus kabaré Willi Braiidtról. 20.00: Összeállítás S. K. Neumann verseiből. 20.30: Walter Hasenclever— Kurt Tucholsky: Kolumbusz Kristóf vagy Amerika felfedezése, TVjáték. 22.00: A nap visszhangja. BUDAPEST: 18.30: Kicsinyek műsora. 19.05:, TV-híradó. 19.20: Művészek a munkásszállóban. 20.05: Körhinta, magyar film. Kb. 21.35: Hírek. Derült idő, néhány helyen felhőátvonulások. A délutáni hőmérséklet 20—22 fok. Gyenge, majd mérsékelt délnyugati szél. i m m m- vi* •íÉ éli mm. Sk m m * m lift i III iíl | p § I žm MM y I;.; Világos indul és 2 lépésre mattot ad. (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kf4, Vbl, Bb2 és e5, Fel és h5, Hb3 és el, gy : f3 (9 báb). Sötét: Kdl, Vh7, Ff5, Hal és d6, gy: c3, e7 és h6 (8 báb). A megfejtés beküldésének határideje: szeptember 23. Megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten könyveket sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. A 196. szö (Zaburov) fejtörő helyes megfejtése: 1. Ve3!! Az e heti nyertesek: Mária Kmefková, STS Holíče; Varga Ede, Ižop 93. Üzenetek: Görcs L. Samorín: Régi pontjait természetesen beszámítjuk! Kopcsik I. Rožňava: 1. Kf6 Hb4:l ut^n nincs matt! Delmér Gábor. Moszkva. A Szpartak Moszkva labdarúgó-együttese dániai portyája során 8:6 (6:0) arányú győzelmet aratott a Vej le együttese felett'. Bratislava. Az indonéz főiskolai vízilabdázók Bratislavában vendégszerepeltek. A Slávia Bratislava 3:2 arányú győzelmet aratott a vendégek együttese felett. „OJ Szó", kiadja Szlovákia Komoiunlsta pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelősi Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratislava , Gorkého u. 8. sz. Telefon: 537-18, 512-23, 335-68, 506-39, - főszerkesztői 532-20. - titkársági 530-18, — sportrovati 505-29. Kiadóhivatal! Bratislava, Gorkého 6.. telefoni 503-89. Előfizetési dl.) havonta 8.- Kis. Terjeszti a Posta HIrlapszolgálata. Megrendelhető minden Dost-ih lvataln äl és kézbesítőnél. Nyomási Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. K-08»11424