Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)
1961-09-26 / 268. szám, kedd
Prága forró szeretettel üdvözölte a lengyel párt- és kormányküldöttséget (Folytatás az 1. oldalról} köztársaságunk elnöke ölelte meg és testvéri szeretettel üdvözölte, majd pedig a küldöttség többi tagját köszöntötte. A lengyel küldöttség tagjai és a csehszlovák tényezők a pályaudvarról a főpályaudvar épülete elé mentek, ahol lelkesen köszöntötték őket a prágai lakosok. Felhangzott a lengyel és a csehszlovák államhimnusz, majd a díszalakulat parancsnoka tett jelentést Wladyslaw Gomulka elvtársnak, aki ezután Antonín Novotný elvtárs kíséretében megszemlélte a felsorakozott díszalakulatot. Ezután pionírok, valamint lengyel népviseletbe öltözött kislányok vörös virágcsokrokat adtak át a lengyel elvtársaknak. A vendégek viharos taps és éljenzés közepette a díszemelvényre mentek. A küldöttség tagjait Antonín Novotný elvtárs, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk elnöke üdvözölte. Antonín Novotný elvtárs beszéde után Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára lépett a mikrofonhoz. Gomulka elvtárs beszédének cseh nyelven mondott zárószavait túlharsogta a csehszlovák-lengyel barátság lelkes éltetése. A díszalakulat ünnepélyes elvonulása ntán viharos taps és éljenzés közepette Wladyslaw Gomulka és Józef Cyrankiewicz elvtársak Antonín Novotný és Viliam Široký elvtársak kíséretében szívélyes kézszorítással üdvözöltek a prágai dolgozókat, sokat közülük testvéri szeretettel megöleltek, majd nyitott gépkocsiba szállnak, s a küldöttség többi tagjával együtt a fővároson át prágai szállásukra hajtatnak. Prága otcáin csehszlovák és lengyel zászlók lobogtak a sokezer főnyi tömeg feje fölött, amely sűrűn szegélyezte a Győzelmes Február utat. Hasonló képet nyújtott a Vencel tér is. A Nemzeti Múzeum előtti emelvény az utolsó helyig megtelt. Wladyslaw Gomulka, jőzef Cyrankiewicz, Antonín Novotný és Viliam Široký elvtársak a nyitott gépkocsikban állva nem győzték viszonozni a szeretet és az öröm számtalan megnyilvánulását, amelyekkel a prágaiak egész útjukon üdvözölték őket. Hétfőn, szeptember 25-én 11 órakor a LEMP KB ás a Lengyel Népköztársaság kormányának küldöttségét Csehszlovákia párt- és kormánytényezői fogadták a prágai Várban. Antonín Novotný elvtárs, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk elnöke fogadta Wladyslaw Gomuikát, a LEMP KB első titkárát, Józef Cyrankiewiczet, a LEMP KB politikai irodájának tagját, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét és a küldöttség többi tagját. A fogadáson jelen voltak a CSKP KB politikai irodájának tagjai és póttagjai, a CSKP KB titkárai, a Nemzeti Front pártjainak elnökei, valamint a Külügyminisztérium kép viselői. A becses vendégek szívélyes beszélgetést folytattak a csehszlovák képviselőkkel. • • « A Lengyel Népköztársaság pártós kormányküldöttsége hétfőn, szeptember 25-án a déli órákban a Vítkev-hegyen lévő nemzeti emlékműhöz látogatott. A küldöttséget az emlékműnél Bohnmír Lomský hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, Antonín Cerný, a CSKP prágai városi bizottságának titkára és Adolf Svoboda, Prága főpolgármestere várták. Jelen voltak továbbá a prágai lengyel nagykövetség tagjai. Az orosz forradalmárok indulójának hangjai mellett a Lengyel Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége koszorút helyezett az Ismeretlen Katona sírjára. Ezután a lengyel küldöttség a csehszlovák tényezők kíséretében a Klement Gottwald Mauzóleumba ment. A küldöttség koszorút helyezett el a manzőleum központi termében, majd pedig koszorúzással adózott Klement Gottwald Csehszlovákia mnnkásosztálya nagy fia és a lengyel nép hűséges barátja halhatatlan emlékének. A vendégek ezután a szovjet hadsereg termébe látogattak. Hétfőn, szeptember 25-én 15 6ra után a prágai Várban megkezdődtek a tárgyalások a Csehszlovák Szo cialista Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság párt- és kormány küldöttségei között. A csehszlovák küldöttség tagjai Antonín Novotný, a "CSKP KB első titkára, köztársaságunk elnöke, Viliam Široký, a CSKP KB politikai irodájának tagja, miniszterelnök, JiM Hendrych, a CSKP KB politikai iro dájának tagja, a Központi Bizottság titkára, Otakar Siműnek, a CSKP KB politikai irodájának tagja, miniszterelnökhelyettes, az Állami Tervbizottság elnöke, Ľudmila Jankovcová, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, miniszterelnökhelyettes, Vladimír Koucký, a CSKP KB titkára, dr. Josef Plojhar, a Csehszlovák Néppárt elnöke, egészségügyi miniszter, Karel Poláček, általános gépipari miniszter, Bohuslav Lastovička, a CSKP KB nemzetközi osztályának vezetője, dr. Antonín Gregor, a külügyminiszter első helyettese és Oskar Jeleň, Csehszlovákia varsói rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Lengyel részről részt vesznek a tárgyalásokon Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára, Józef Cy rankiewicz, a LEMP KB politikai irodájának tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, Stefan Ignar, az Egyesült Néppőrt Központi Bizottságőnak elnöke, a Minisztertanács elnökének helyettese, Edward Gieret, a LEMP KB politikai irodájának tagja, a LEMP KB titkára, a LEMP katowicei kerületi bizottságának első titkára, Piotr Jarosewicz, a LEMP KB tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének helyettese, Adam Wang, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő tervbizottság alelnöke, Marian Naszkovski, a LEMP KB tagja, a külügyminiszter helyettese, Jozef Czesak, a LEMP KB nemzetközi osztályának vezetője, Zygmunt Ostrnwski, a nehézgépipari miniszter helyettese, Zygmunt Puzycki, az URSUS Traktorgyár főigazgatója és Franciszek Mazur, a Lengyel Népköztársaság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A CSEHSZLOVÁK ÉS A LENGYEL KÜLDÖTTSÉG A TÁRGYALÓASZTALNÁL. (CTK — felvétele) Antonín Novotný elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) déktalanul támogatjuk a Szovjetuniónak mind a két német állammal való békeszerződés megkötésére tett javaslatát, mert ez meggyőződésünk szerint megakadályozhatja a nyugatnémetországi újabb agresszív revansista terveket. Ezért támogatjuk azt a követelményt is, hogy NyugatBerlin szabad várossá váljék, s ezáltal megszűnjék az a veszélyes tűzfészek, amely fenyegeti a békét, s feloszlanának azok a kém és diverziós központok is, amelyek felforgató tevékenységet folytatnak a Német Demokratikus Köztársaság szivében. Igen kívánatos, hogy a nyugati nagyhatalmak reálisan ítéljék meg a németországi helyzetet és a két német állam egész háború utáni fejlődését. Ha a nyugati nagyhatalmak nem hajlandók megkötni a békeszerződést, mindkét német állammal, mi megkötjük a Német Demokratikus Köztársasággal. (Taps.) E számunkra oly komoly kérdéseket is elbíráljuk majd tárgyalásainkon, amelyek bizonyára hozzájárul' nak az egész szocialista tábor kö* zös erejének megszilárdításához. Éppen egy éve, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának és köztársaságunk kormányának küldöttsége a Lengyel Népköztársaságba látogatott. Felejthetetlen emléket hagyott bennünk, elvtársak, az a szívélyes és őszinte fogadtatás amelyben az önök országának valamennyi helyén részesültünk, ahová csak ellátogattunk. Az önök népe mint legközelebbi barátait fogadott bennünket, és az akkor folytatott megbeszéléseink a baráti őszinteség, a proletár nemzetköziség szellemében zajlottak le, s e látogatás után sok hasznot hoztak mindkét ország javára. Szívesen hangsúlyozom, már most, az önök érkezésekor, hogy ezen év alatt együttműködésünk jelentősen bővült és hogy ennek az együttműködésnek a keretében gazdaságunkban a koordináció és az együttműködés újabb, magasabb formáihoz érkeztünk el. Amint az eredmények mutatják, helyes úton haladunk, és meggyőződésem, hogy az önök látogatása hozzájárul a gazdasági, politikai és kulturális együttműködésünk további bővítéséhez és elmélyítéséhez. Erre nagy lehetőségeink vannak, amelyeknek maradéktalan kihasználása egyben jelentős hozzájárulás lehet az egész szocialista tábor keretében folyó együttműködés fejlődéséhez. Drága elvtársak, még egyszer a legszívélyesebben és legőszintébben üdvözlöm önöket körünkben. (Taps.) Biztosítom önöket, — és maguk ís meggyőzödnek róla — hogy népünk a városokban és a falvakon egyaránt őszinte jóbarátokként fogadja majd önöket. (Taps, hurrá.) Látni fogják munkaeredményeinket, látni fogják, hogy népünk békében akar élni, de emellett elszántan kész megvédelmezni köztársaságát és közös ügyünket, a szocializmust . (Taps.) Megismerik majd mily őszinte viszony fűzi népünket a Szovjetunióhoz, a Lengyel Népköztársasághoz ős a többi szocialista országhoz. (Taps.) Kívánjuk önöknek, drága elvtársak, hogy úgy érezzék magukat ná| lünk, mint otthon. (Taps.), fi Varsói Szerződés tagállamai egyesült fegyveres erőinek hadgyakorlata Moszkva (CTK) — A Varsói Szerződés tagállamai fegyveres erőinek kijelölt csapatai és vezérkarai októberben és novemberben gyakorlatozni fognak. A harci kiképzési terv alapján, az idei kiképzési év eredményeinek összegezése céljából rendezendő hadgyakorlaton a szárazföldi, légi, tengeri és ejtőernyős csapatok vesznek részt. A hadgyakorlat színhelye a Varsói Szerződés tagállamainak területe lesz. Atomháborúval fenyegetőznek New York (CTK). — Róbert Kennedy és Róbert McKamara vasárnap este atomháborúval fenyegetőztek az amerikai televízióban. Róbert Kennedy ígazságügyminiszter kijelentette, hogy fivére, az elnök „eltökélte magát", hogy elrendeli az atomfegyver bevetését „Berlin szabadságának védelmében". Róbert Kennedy azzal az elcsépelt állítással érvelt, hogy a Szovjetunió célja „a nyugati szövetségesek kiszorítása Berlinből" és hogy a Nyugat minden eszközzel, még az atomháború kirobbantása árán is szembehelyezkedik ezzel a szándékkal. McNamara hadügyminiszter is hisztérikus kijelentéseket tett a New York Herald Tribnne tudósítójának. Azt állította, hogy az USA „létérdekei védelmében" kész bármilyen nagyságú és mennyiségű atombombát bevetni. A török kormány nagy felelősséget vállal magára Moszkva (CTK) — A szovjet kormány a török kormányhoz intézett nyilatkozatában elítélte a szeptember 12-én megkezdett kihívó jellegű NATO-hadgyakorlatokat. A Szovjetunió és a többi szocialista ország határa közelében lezajló hadgyakorlatok nem tekinthetők másnak, mint ellenséges tüntetésnek és a NATO további agresszív lépésének, mellyel komplikálni akarja a nemzetközi helyzetet. A szovjet kormány megállapítja, hogy Törökország folytatja a Mendereskormány levitézlett politikáját és részt vesz a NATO és a CENTO agresszív terveiben. A szovjet kormány hangoztatja, hogy a Fekete-tenger és csatornáinak odakölcsönzése a NATO céljaira összeegyeztethetetlen a nemzetközi szerződésekkel és a fekete-tengeri államok érdekeivel. Új viszony! Algéria és Franciaország között Thorez elvtárs közös harcra szólítja fel a demokratikus erőket Párizs (ČTK) — Maurlce Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára vasárnap beszédet mondott a Párizs mellett, Vitryben egy iskola felavatásán. A mai bel- és külpolitikai helyzettel foglalkozva kijelentette, hogy a legfőbb probléma Franciaországban a gaulleista rendszer megszüntetése, mivel a nyílt fasizmus állandó veszélyét rejti magában. Ezért meg kell szüntetni ezt a rendszert és helyre kell állítani Franciaországban a domokráciát. Thorez egységre szólította fel a demokratikus erőket és a munkásokat, nehogy a szélső jobboldali elemek újabb kísérletei zűrzavart idézzenek elő az országban. A személyi hatalom rendszere nem oldotta meg, sőt még jobban kiélezte Franciaország politikai problémáit. Nem történt meg az algériai békekötés, melyet de Gaulle 1958-ban a közvélemény megtévesztésére ünnepélyesen megígért. De Gaulle személyi hatalmi rendszeKerekasztal-értekezlet kezdődött Rómában Róma (CTK) — Vasárnap kerekasztal-értekezlet kezdődött Rómában, melyen a szocialista tábor és a kapitalista országok neves politikusai és közéleti személyiségei is részt vesznek. A Szovjetuniót Adzsubej, az Izvesztyija főszerkesztője, Ilja Erenburg és Alekszandr Kornyejcsuk írók képviselik. Az értekezlet résztvevői a német kérdésről, valamint a leszereléssel és az európai biztonság szavatolásával kapcsolatos kérdésekről fognak tárgyalni. re nem vetett véget az algériai háborúnak és a • nemzetközi téren Igyekszik meggátolni a komoly külpolitikai problémák rendezését, például a német békeszerződés megkötését és a berlini kérdés megoldását. Thorez elvtárs bírálta de Gaulle és Adenauer cimborálását és hangoztatta, hogy a Bundeswehr alakulatai ma erősebbek Franciaország európai csapatainál. A nyugatnémet vezérkar ma már nem rejtegeti revansista szándékait, keleti és nyugati irányú terjeszkedési vágyát. A mai helyzetben az egyetlen kivezető út a békeszerződés megkötése mindkét német állammal, a nyugat-berlini helyzet rendezése a népek békés együttélése érdekében. Ezért nincs fontosabb feladat a békeharcnál — hangoztatta Thorez elvtárs. Az ultrák tovább garázdálkodnak Párizs (CTK) — A legutóbbi 48 órában a titkos hadsereg terrorista szövetsége 55 bombamerényletet követett el. Egyes algériai városokban az arabok egyidejűleg ellenttintetésekkel válaszoltak a francia szélsőséges elemek tüntetéseire. Több helyen összecsapásokra került sor. A bombatámadások Párizst sem kímélték meg. Most többek között egy katolikus napilap épületében, és L. Schwartz neves egyetemi tanár lakóházában robbant bomba. Ezenkívül bombamerényletet követtek el a lengyel nagykövetség kereskedelmi tanácsosának személygépkocsija és a francia hadsereg algériai főparancsnokának párizsi lakása ellen. Felhívás o köztársaság gépipari Üzem 3i hez (CTK) — Hétfőn, szeptember 25-én a Trenčín melletti Kubrában a K. J. Vorosilov Üzem politikai és gazdasági ve zetői, legkiválóbb dolgozói és szocialista munkabrigádjainak tagjai aktívát tartottak. Az aktíván értékelték a hatékonyság felülvizsgálásának eddigi ere dményeit, és megtárgyalták a harmadik ötéves terv első évi feladatai határidő előtt való teljesítésének lehetőségeit. A hatékonyság felülvizsgálása megmutatta, hogy az idei feladatokat határidő előtt lehet teljesíteni. E felülvizsgálat eredményei alapján, valamint az üzem munkásainak, technikusainak és mérnökeinek kezdeményezéséből megszületett az SZKP XXII. kongresszusának és a Nagy Október 44. évfordulójának tiszteletére vállalt összüzemi szocialista kötelezettség, amelyet az aktíván hagyták jóvá. A kubrai Vorosilov Üzem dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy az árutermelés ez évi tervét december 21-ig teljesítik. A nyerstermelés értékében 1,5 millió koronával túlteljesítik a tervet, emeilett 25 esztergagépet készítenek terven felül. Az aktíván felhívást hagytak jóvá a köztársaság valamennyi grtplpari üzeméhez, melyeket versenyre szólítottak fel az árutermelési terv határidő előtti teljesítésére, a nyerstermelés értékének túlszárnyalására, az önköltség csökkentésére, a tüzelőanyaggal és energiával való takarékoskodásra, valamint az egész évi exportterv határidő előtti teljesítéséi J. Wladyslaw Gomulka elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) békeszerződés haladéktalan megkötése Németországgal s Nyugat-Berlinnek — a diverzió és a hidegháború eme központjának — szabad semleges várossá való átalakítása. Közös érdekeinket és határainkat ma teljes mértékben biztosítja nemcsak a mi saját megsokszorozódott erőnk, hanem a béke és a nemzetek szabadsága őrhelyén álló szocialista világtábor hatalmas ereje is. Lengyelország és Csehszlovákia, amelyeket szövetség és barátság fűz a Szovjetunióhoz, a Német Demokratikus Köztársasághoz, s valamenynyi szocialista országhoz, elszántan elhatározta, mindent megtesz, ami szükségesnek mutatkozik, hogy biztosítsa országuk békéjét és biztonságát, valamint a szocialista építés sikeres fejlődését. (Taps.) Meggyőződésünk, hogy látogatásunk lehetővé teszi számunkra, hogy még közelebbről megismerkedjünk az önök országában elért eredményekkel, és hogy tárgyalásaink kétségtelenül hozzájárulnak együttműködésünk megszilárdításához s a szocialista tábor megbonthatatlan egységének megerősítéséhez a nemzetek közötti béke érdekében. Drága barátaim, szeretnénk önöknek forró köszönetet mondani azért a szívélyes fogadtatásért, amelyben küldöttségünket részesítették. Éljen a testvéri szocialista Csehszlovák Köztársaság! Éljen az örök testvéri lengyelcsehszlovák barátság! (Hurrá, Éljen a testvéri Lengyelország! kiáltások.) (JJ SZO 5 * 1961. szeptember 20.