Új Szó, 1961. szeptember (14. évfolyam, 243-272.szám)
1961-09-20 / 262. szám, szerda
A MA KEZDŐDŐ világbajnokságon pedig még erősebb mezőny küzd majd az érmekért, mint az eddigiek során. A szovjet súlyemelők elutazása előtt Moszkvában Mihail Gromov, a Szovjetunió hőse, a Szovjet Nehézatlétikai Szövetség elnöke, a VB-ről a következőket mondotta: „A római olimpia után a nehézatlétika is hatalmasat lépett előre a fejlődés útján. Most csaknem valamenynyi súlycsoportban akad több olyan versenyző, aki hasonló eredmények elérésére képes. Ezért Bécsben hallatlanul izgalmas, kiegyensúlyozott küzdelmekre van kilátás. Tudatában vagyunk annak, — az amerikai és lrfngyel súlyszemélyében — komoly és veszélyes ellenfelekkel kerülünk szembe. Felkészülésünk azonban megfelelő volt A mohelnicei MEZ n. v. dolgozói szép eredményeket értek el a termelés automatizálása és a munka kulturáltsága színvonalának növelésében. A képünkön látható automatikus gépsor, melyen a villanymotorok vázának megmunkálása folyik, a Német Demokratikus Köztár saság technikusainak és dolgozóinak a munkája. [V. Svorčík — CTK — felv.) * * AZ ANGLIAI SHEFFIELDBEN csehszlovák üvegipari kiállítás nyílt. A megnyitó ünnepségen M. Galuska, Csehszlovákia nagy-britanniai nagykövete mondott beszédet. A LUMUMBA NEVÉT VISELŐ MOSZKVAI B ARÁT S ÁG-EGY ETEM második tanévét ünnepélyesen megnyitották. Az új évfolyamra 63 országból 600 külföldi diákot és 100 szovjet fiatalt vettek fel. DMITRIJ SOSZTAKOVICS BEFEJEZTE XII. szimfóniáját, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékére szerzett. A szimfóniát SZKP XXII. kongresszusa alkalmával adják elő Moszkvában és Leningrádban. ANGLIÁBAN OLYAN KONNYDSOHogyan jut majd el az olimpiai láng Tokióba? — ez a kérdés máris foglalkoztatja a japán rendezőket. Most egy érdekes terv merült fel. Eszerint Görögországból a láng Törökországon, illetve Iránon keresztül a Szovjetunióba kerülne, s Innen folytatná útját Toklóba. » • » „Nemzeti amatör" megjelölést kap Dan Waern, a svédek ismert középtávfutója, aki ellen profivádat emeltek. A Svéd Atlétikai Szövetség az országon belül továbbra is engedélyezi Dan Waern részvételét amatőrversenyeken, de külföldi rajtengedélyt nem ad neki. Gordon Pirié elkésett az angol—nyugatnémet atlétikai viadalról, s ezért fegyelmi elé állították. Bár sok angol atlétaszakember, sőt szurkoló is a fegyelmezetlenség megtorlását követelte, Pirle komolyabb baj nélkül, úszta meg LYÜ TEHERKOCSIT SZERKESZTET1 az esetet, s a szovjet válogatott ellen TEK, amely maga bocsátja kl a szükséges sínpárt s így a lépcsőkön is közlekedni tud. A kocsi kezeléséhez elegendő egyetlen munkás is. A KÄVE MINT ITAL KÖRÜLBELÜL 0 is ott lesz az angol atléták között. A Holland Labdarúgó Szövetség még egyszer felkérte a kormányt, hogy adja . , ... „ -s-meo a beutazási enqedélut az NDK 1000 EVE ISMERETES a világon. Ha- J labdarúgó-válogatottjának az október zánk területén a kávé használata aXl-t, Amszterdamban sorra kerülő vtlágXVIII. században terjedt el. Az első prágai kávéház 1714-ben nyílt meg. A BÉCSBEN ÜLÉSEZŐ HEMATOLÓGUS KONGRESSZUSON megvitatták bajnoki selejtező-mérkőzésre. A holland szövetség hangsúlyozza, hogy feltétlenül eleget akar tenni a Nemzetközt Labdarúgó Szövetséggel szemben vállalt kötelezettségének és a holland korén versenyzőink — a siker reményében — képesek lesznek mind a hét aranyéremért felvenni a küzdelmet. A SZOVJET SÚLYEMELŐK — valamenynyi szakember véleménye szerint — kétségkívül a világbajnokság legesélyesebbjei mind az egyéni, mind pedig a csapatversenyben. Az amerikaiak ugyan már a múltban is jól szerepeltek, de a szovjetek elsőségét veszélyeztetni nem tudták. Ami pedig a lengyelek szereplését illeti, azok edzője, K. Roguski nem éppen a legderűlátőbb és a VB esélyeiről a következőképp nyilatkozott: ,,Együttesünk csak a harmadik helyért fog versenyezni, de komolyan kell számolnunk a magyarokkal és a japánokkal is. Orvos András, a magyarok edzője, az általános esélyekről nem nyilatkozott, de kijelentette, hogy érmekkel akarnak Bécsből hazatérni, mert versenyzőik felkészülése megfelelő volt, amiről edzéseredményei Is tanúskodtak. AZ EGYÉNI VERSENY esélyeit latolgatni lényegesen nehezebb feladat, mint a csapatversenyét. Bár ott Is akad néhány versenyző, akiről el lehet mondani, hogy biztosan megszerzi az első helyet. Az utóbbi évek világbajnokságai és olimpiai versenyei azt bizonyították, hogy a világ legjobb súlyemelői hosszú éveken át nemcsak képesek jó formájukat tartani, hanem eredményeiket javítani is tudják. így azután a világranglisták élén a nevek ritkán változnak s akkor is csak rövid időre: Roguski lengyel edző szerint a következők küzdenek majd a legnagyobb eséllyel az aranyérmekért: légsúly: Vinci (USA), pehelysúly: Berger (USA), könnyűsúly: Lopatyin (Szovjetunió), Baszanowski (Lengyelország), váltósúly: Kurynov (Szovjetunió), középsúly: Kono (USA), félnehézsúly: Martin (Nagy-Britannia), Vorobjev (Szovjetunió), Emrich (USA), Palinski (Lengyelország), nehézsúly: Vlaszov (Szovjetunió). Hogy mennyire lesz igaza a lengyel edzőnek, az most már rövidesen elválik. A CSEHSZLOVÁK SÚLYEMELŐK nemzetközi versenyeken eddig kevés sikert arattak. • A jövő azonban biztató, mert az utóbbi évek sorain ez iránt a sportág iránt — különösen vidéken — mind nagyobb érdeklődés nyilvánult meg, ami pedig rövidesen a csehszlovák súlyemelő-sport fellendülését eredményezheti. Remélhetjük tehát, hogy hamarosan eljön az idő, amikor a csehszlovák súlyemelők Is hallatnak majd magukról. (ár) Az idei súlyemelő-világbajnokság esélyesei ezúttal is a szovjet versenyzők. Felvételünkön a szovjet küldöttség a moszkvai repülőtéren elutazása előtt. (Foto: CTK) A CSKMO Moszkva jégkorong-együttese ^Többet kell foglalkozni Csehszlovákiába jön A napokban kellett volna a Szpartak ! Moszkva, Dinamó Moszkva és Torpédo ' a fiatalokkal Egy versenyévad elmúlt, és a košicei Gorkij jégkorong-csapatainak csehszlo- ? teniszezők ismét keveset hallattak mavákiai portyára érkezniük. A Szovjetunió s gukról. Mindkét együttes, a Lokomotíva Jégkorong Szövetsége értesítése értei- ' mében a három együttes közül egyik sem fog Csehszlovákiában vendégszerepelni. Helyettük a CSKMO Moszkva csapatát látjuk majd vendégül. A szovjet együttes a CSSZBSZ serlegéért folyó jégkorong-torna döntő csoportjának egyik részvevője lesz. A CSSZBSZ serlegéért folyó jégkorong-torna idei küzdelmeire szeptember 22-től 24-ig, három csoportban kerül sor. Pardubicén a Slovan Bratislava Dimitrov, a Tesla Pardubice, a Slavoj České Budéjovice és Dukla Litoméfice, Ostraván az RH Brno, a Spartak Plzeň, a VZKG Vítkovice és a Dukla Jihlava. Chomutovban a Spartak Sokolovo, a VT?. Chomútov, az SONP Kladno és az SZ LItvInov együttesei mérkőznek a döntőbe jutásért. A három csoport első helyezettje, valamint a CSKMO Moszkva csapata szeptember 16-tól ektóber l-ig egyfordulós döntőt játszik. 9 Moszkva: Az új, sorrendben már harmadik moszkvai Téli-stadionban megkezdődött az új évad. Az első barátságos jégkorong-mérkőzést a Dinamó Moszkva csapata a CSKA kilencszeres bajnok-együttesével vívta. Az évadnyitó összecsapást váratlanul 7:4 arányban a Dinamó Moszkva csapata nyerte. • Osló: A dán labdarúgó-válogatott 4:0 (2:0) arányban győzött a norvég futball-válogatott fölött. iiiiimiiiiimiiiiiiiii iiiiiiiiiiiiimiiiiimi további nélkül tudomásul. Európa legdrágább labdarúgó-csapata, a Real Madrid, amerikai portyája előtt a következő követelményeket állította a rendezők elé: az ellenfél, ha meg is erősítik, nem lehet nemzeti válogatott; csak semleges bírók működhetnek; négy játékost lehet cserélni játékidő alatt; s ami a Real igazgatóinak nyilván a legfontosabb: a szereplésért járó összeget egy hónappal a mérkőzés előtt letétbe kell helyezni. Megjegyezzük: a Real jelenleg 30 ezer dollárért játszik egy-egy bemutatómérkőzést. A bolgár híradó- és dokumentumfilmgyár két filmet készített az Universiade versenyeiről. Az egyik film csak a sporteseményekről számol be, a másik a verseny részvevőinek összejöveteleit, üzemi látogatásait stb. örökíti meg. a trombózis leküzdésének legújabb f mány beavatkozását nem veszi minden módszereit. A „fibrinolízis" néven ismertetett eljárással bizonyos baktériumfajtákat juttatnak a véráramba s az eljárás rögtön eredményre vezet. SZEPTEMBER 20-ÄN KERÜL SOR MADRIDBAN az Epimondie Méhész Szövetség XVIII. nemzetközi kongresszusára, amelyen részt vesz dr. Jaroslav Svoboda, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Méhész-kísérleti Intézetének igazgatója is. SZEPTEMBER 16-ÁN Brnóban a Mrštík-testvérek Színháza mellett megkezdte működését az első műkedvelő stúdió. A műkedvelő stúdió első egyéves tanfolyamára 35 hallgató iratkozott be. NEMZETKÖZI AUTÓSZALON NYlLIK, szeptember 21-én Frankfurtban, amely október l-ig lesz nyitva. 30 ORSZÁG JELENTETTE BE RÉSZVÉTELÉT az októberben Indiában megrendezésre kerülő második nemzetközi filmfesztiválra. ÚJ TERMELÉSI RÉSZLEGGEL GYARAPODOTT a púchovi Makyta Üzem, amelyet üveges betonból építettek. A PRÁGAI, MUNKAERDEMRENDDEL KITÜNTETETT SPEJBL ES HURVlNEK SZÍNHÁZ megkezdte bratislavai előadásait. SZEPTEMBER LENGYELORSZÁGBAN VARSÖ ÉPÍTÉSZETI HÓNAPJA. Ez alkalomból a bratislavai Lengyel Kulturális Központ filmestet rendezett Varsóról, amelyen megjelent Franciszek Frackowiak, Lengyelország bratislavai főkonzulja és Jan Koczilinski követségi attasé. Az est résztvevői megismerkedtek az épülő Varsóval. OXFORDBAN (ANGLIA) MEGKEZDŐ DOTT a gyermekbénulás elleni Vil. eu- x rópai értekezlet, amelyen csehszlovák <•• részről dr. Vilém Skovránek, az Egész- % ségügyi Minisztérium fő higiénikusa, valamint Jaroslav Procházka, a buklovl kórház tanára vesznek részt. ÉRDEKES, NEM MINDENNAPI KIÁLLlTÁS NYlLT szeptember 18-án Prágában. Csaknem 30 olyan képzőművész munkája került kiállításra, akik együttműködnek az iparral a gépek és szerkezetek összeállításánál. 5000 VERSENYKERÉKPÁRT KÉSZÍT a chebi Eska n. v. Kubának. O Kristianstad: A Svédország Nagydíjáért megrendezett motorkerékpárversenyen, amely világbajnokságnak is beillik, Šťastný és Havel, csehszlovák % Prága: A gorkiji hajógyár labdarúgói e héten kezdték meg vendégszereplésüket köztársaságunkban. A szovjet labdarúgó-együttes ma játsza első versenyzők a 350 ccm-i osztályban | mérkőzését a Chemička csapatával Üsnagyszerűen szerepeltek. Sfastný 169 ** ~ * 1 km/ó átlagsebességgel egy egész pálykörrel előzte meg versenytársát Havelt és az angol Robbot, aki második, illetve harmadik lett. Hocking, Sfastný legnagyobb angol ellenfele motorhiba miatt feladta a versenyt. • Prága: Szeptember 24-én, azaz vasárnap nyolcadszor állnak rajthoz a Rudé právo-futóverseny részvevői. A Szovjetunió, Lengyelország, Ausztria, az NDK, Franciaország és más országok versenyzőin kívül Finnország, az NSZK és Törökország futói is bejelentették részvételüket. • Miskolc: Csehszlovákia, Szovjetunió, Ausztria és Magyarország terepmotorkerékpár versenyzői részvételével Magyarországon megrendezett motocross-versenyen, két osztályban is csehszlovák versenyzők győztek. — 350 ccm. 15 kör — egy kör 2200 m- Matéjka nyerte a magyar Máté előtt. — 500 ccm: 15 kör: Első Piláf a magyar Aranyosi előtt. A A častolovicei tanoncotthon növendékei szabad idejüket csaknem állandóan a sportpályán, a brigádmunkával felépített sportpályákon töltik. A tanoncok közt a legnagyobb közkedveltségnek az asztalitenisz örvend. Nemrég asztalitenisz-tornát rendeztek, melynek résztvevői ádáz harcot vívtak a győzelemért. Szeptemberben nagy asztalitenisz-tornát terveznek Castolovicén, melybe az egész város ifjúsága benevezne. A győztes a Jozefov Dol-i (Észak-Csehországi) üveggyár ajándékozta kristályserleget nyeri el. (M. K. felvétele.) tí n. Labemban. 0 Trutnov: A hazánkban tartózkodó szovjet sí-műugrók a Trutnovban ez alkalomból megnyitott műanyaggal borított műugró-hídon mérték össze először erejüket hazai versenyzőinkkel. Eredmények: 1. Motejlek 335 pont (52,53 és 53 méter), 2. Dvinszkih (szovjet) 328,7 pont (50,5, 50,5 és 53 méter). 0 Prostéjov: A „prostéjovi körpályán" megrendezett autóversenyen Zdenék Mráz versenyzőnk életét vesztette. 9 Peking: Tizenhárom-tagú katonai tornász csoport utazott az NDK-ból a kínai népifelszabadító hadsereg tornászainak meghívására a Kínai Népköztársaságba, ahol barátságos küzdelme- ? senyidényre. ken vesznek részt. Cn^r^r^^^r és Jednota is, részt vett ugyan a szlovák élcsapatok küzdelmében, de újra csupán a régi arcokat láthattuk. Új vérkeringés, fiatalok nem kerültek be egyik csapatba sem. Új tehetség'ek nem nőttek fel a košicei salakon, sőt a kerület egyik városában sem. Kelet-Szlovákiában a tenisz tovább alussza csipkerózsika-álmát. Pedig hasonló jó feltételek mellett kevés városunkban edzhetnek vagy tanulhatnak teniszezőink, mint éppen Košicén. 18 pálya áll rendelkezésükre a Petrov-kertben, a város szivében. Csakhogy, sajnos, már esztendők óla mindig ugyanazon arcokat látni rajtuk. Hiányzik egy központi edző, egy szakavatott egyén, aki a košicei fiatal teniszezők fejlődését irányítaná, aki céltudatosan figyelné fejlődésüket, tanácsokkal látná el őket és előkészítené a versenyzésre. Hiszen a korszerű tenisz rengeteg követelményt ró a sport űzőire. Taktikai, technikai felkészültség, kifogástalan erőnlét, gazdag ütésskála, szívósság, és nem utolsó sorban „a játékosfineszek" elsajátítása. E tényezők tökéletes ismerete nélkül nem érhet el játékos számottevő eredményt. És hogy ezeket elsajátíthassa, feltétlenül szükség van az edzőre. A košicei kerület többi forgalmas városában, amelyekben jó talaja van a testnevelésnek — amit legjobban a sviti kosárlabdázók, prešovi kézilabdázók országos elsősége bizonyít — szintén alig észlelhető mozgolódás a teniszberkekben. Eltekintve Prešov, Vranov és Sviten lelhető érdeklődésről a tenisz iránt, a többi városban még pályákat sem létesítenek a teniszidény megindulásakor. E körülmény természetesen tenisz sportunk hátrányára szolgál. Köztudomású ugyanis, hogy teniszben országunk hosszú esztendők során Európa élmezőnyéhez tartozott, és e sport fejlődésének további reményé is csupán a fiatalság felkarolásában rejlik. Szükségesnek mutatkozik, hogy már a téli versenyszünet során megtörténjenek az első lépések, hogy a soronkövető versenyidényben ott is pattogjon a fehér teniszlabda, ahol eddig pihenésre szorultak az ütők. Košicén a versenyzők rendelkezésére áll a fedett sportcsarnok, amelyben ideális körülmények között folytathatják felkészülésüket a ver(tä) iiiiiiii;ii!iiiiiiiniiiiiiiiiiiii::iiiiiiinii!ii!i:iiiiiiii!iii!i!iiiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiilit Szerda, szeptember 20. A BRATISI AVAI M07IK MŰSORA: HVIEZDA: Piknik (USA) 15.30, 18, 20.30, KERTMOZI: A nagy családok (francia) 19, VÁRUDVAR: Vélt bűntett (angol) 19, SLOVAN: A búcsú (NSZK) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Zápor (magyar) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: Megint szorult helyzetben (olasz) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Dr. Faustot elvitte az ördög (cseh) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: A reménység árnyékában (argentin) 15.45, 18, 20.45, MiER: Négyen Moamíból (francia) 16.30, 19, Az nevet legjobban, aki... (NDK) 21.30, PALACE: Jégparádé (osztrák) 22, OBZOR: Vörös és fekete (francia) 18, 20.30, MA): A groteszk aranykora (USA) 18, 20.30, STALINGRAD: A nagy ábránd (francia) 17.30, 20, PARTIZÁN: A bosszú (spanyol) 18, 20.30, NÁDEJ: Zápor (magyar) 20, DIMITROV: Az nevet legjobban, aki... (NDK) 17.30, 20, BRIGÁDNIK: Szerelmi zűrzavar (NDK) 20, DUKLA: Tájfun Nagaszaki felett (francia) 18, 20.30, MLADÝCH: A csend világa (francia) 15.30, ISKRA: Egyszerű történet (szovjet) 17.45, 20.15, POKROK: Elfelejtett utca (bolgár) 17.30, 20, ZORA: Vasárnap nem - temetnek (francia) 17.30, 20. A KOSlCEI MOZIK MŰSORA SLOVAN: Zápor (magyar), PARTIZÁN: A legszebb pillanat (olasz). ÚSMEV: Gördülő erőd (szovjet), TATRA: Négyen Moanábód (francia). A RRA Ilii AVAI S/INIIAZAK MOSÓRA: NEMZETI SZÍNHÁZ: Fadette (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Irkutszki történet (19), Ű) SZÍNPAD: Limonádé Joe (19), ZENEI SZÍNHÁZ: A fénydicsérete (19.30). A KOSlCEI Ali.AMI SZÍNHÁZ MŰSORA: Ma: Eljegyzés a kolostorban (19), Holnap:. A sellő (19). A televízió műsora: BRATISLAVA: 15.00: Diákklubok műsora. 16.00: Óvodások műsora. 19.00: TV-híradó. 19.30 Emberek és országok. 20.00 Victor Eftimiu: Aki látta a halált, TV-játék. 21.10: Filmriport a prágai restaurátórök munkájáról. 21.25: Filmmatiné motorosoknak. 21.40: A nap visszahangja. BUDAPEST: 18.15: 0j falu. 18.45: A Föld mozgása, csehszlovák kisfilm. 19.00: Ilyen nagy szerelem, közvetítés a Vígszínházból. Kb. 22.00:- Hírek. A meleg Idő tovább tart. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, északon 20—22 fok körül. Mérsékelt északi szél. „OJ Sző", kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelősi Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratislava Gorkéhő ü 10 sz Telefoni 537-18, 512-23, 335-68, 506-39, - főszerkesztői 532-20, - titkársági 550-18, - sportrovati 505-29. Kiadóhivatal i Bratislava, Gorkého 8., telefoni 503-89. Előfizetési díj havonta 8.- Kčs. Terjeszti a Posta HIrlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomást Pravda. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. K-21"11552 v l \ MA KEZDŐDNEK a súlyemelő VB küzdelmei Az Idei súlyemelő világbajnokság küzdelmei ma este Kezdődnek a bécsi sportcsarnokban. Az osztrák főváros sportcsarnokát néhány napon át a nehézsúlyúak veszik birtokukba. A VB iránti érdeklődés — nemcsak Bécsben, hanem az egész világon — igen nagy. Érdekes, hogy néhány évvel ezelőtt még egy-egy világot átfogó súlyemelő-versenyen is csak csekélyszámú nézőközönség volt jelen.. Az utóbbi évek során azután a világ legjobb súlyemelői olyan eredményeket értek el, amelyek felhívták a sportszerető közönség széles tömegeinek figyelmét e sportág iránt és így sokan váltak a súlyems lés híveivé. A tavalyi római olimpia súlyemelő-versenyeit például több ezres nézősereg szurkolta végig és a versenyzők jó teljesítményénél bizony nem fukarkodtak a tetszésnyilvánítással.