Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)

1961-08-09 / 219 . szám, szerda

A szovjet nép megvédi hazája és n világ népeinek biztonságát Fontolóra kellene vennlök NyugatNémetország veszélyes fejlődését, vissza kellene tekinteniük, bisz az első világháború után is a nyugati hatalmak abban a reményben segítettek felfegyverezni Németországot, hogy az a Keletre veti magát. Ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy a fegyvereket elsősorban azok ellen fordítsa, akik a német militaristákat f talpra segítették, hogy világuralomra törekedve háborút robbantsanak ki. Mind a jaltai nyilatkozatban, mind pedig a potsdami egyezményben világosan kimondták, hogy Németország megszállásának segítséget kell nyújtania abban, hogy a német nép felszámolja a militarizmust és a nácizmust. A nyugati hatalmak megszegték a Jaltában és Potsdamban Németország megszállásáról kötött megegyezések valamennyi alapelvét. Amikor a nyugati hatalmak 1946 végén megegyeztek a két megszállási övezet egyesítésében, ez Németország kettészakításának és Nyugat-Németországban a militaristák és revanslsták uralma felújításának kezdetét Jelentette. A külön nyugatnémet állam megalakításával, a párizsi egyezmények megkötésével, Nyugat-Németországnak a NATO-hoz való csatoláséval a nyugati hatalmak végérvényesen és egyoldalúan lábbal tiporták a potsdami egyezményt. Nem véletlen, hogy ezzel kapcsolatban Nyugat-Berlinre vonatkozóan a három hatalom különleges megszállási statútumát állapították meg. A nyugati hatalmak ezzel a három oldalú megszállási statútummal maguk erősítették meg azt, hogy megsemmisítették a nyugat-berlini megszállási rendszer nemzetközi jogi alapját, és hogy e rendszer csupán leplezetlen katonai erőn nyugszik. Az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormánya nemrégen választ küldött a német kérdéssel kapcsolatos emlékiratra, amelyet Kennedy elnöknek bécsi találkozónk alkalmával adtunk át. A nyugati hatalmak újból megkísérlik, hogy kitérjenek a békeszerződés megkötése elől. A szerződés megkötésével szemben a németek önrendelkezésének és Németország egyesítésének problémáját állítják — jó volna, ha a németek önrendelkezéséről a nemzetek szabadságának és függetlenségének tényleges barátai gondoskodnának. Legalább Is furcsa az önrendelkezés követelését azoktól hallani, akik évszázadokon át rabszolgasorban tartották a nemzeteket, ólommal és korbáccsal feleltek a nemzetek minden kísérletére, amellyel le akarták rázni az elnyomást és önrendelkezést követeltek. Most az „önrendelkezésért" lelkesednek az imperialisták — gyarmatosítók —, akik éveken át ontották a vietnami nép vérét, akik hét éve kegyetlen rablóháborút folytatnak Algériában, és akik védtelen emberekre lőnek Bizertában és Tunéziában csupán azért, mert a tunéziaiak az imperialisták területükön lévő katonai támaszpontjának felszámolását követelték, ök voltak azok, akik véres terrort szerveztek a függetlenségükért harcoló kongói hazafiak ellen, s ők voltak azok, akik meggyilkolták Patrice Lumumba nemzeti hőst. Ma pedig Kongóban még mindig tart a harc. A gyarmatosítók tűzzel-vassal igyekeznek elfojtani Angola népének szabadságmozgalmát. És vajon azok, akik most az önrendelkezés híveinek akarják kiadni magukat, nem tszerveztek-e katonai támadást Egyiptom ellen? Az önrendelkezésről sok szó esik az Amerikai Egyesült Államokban is, melynek uralkodó körei elnyomják a felszabadító mozgalmat számos világrész országaiban. Éppen az amerikai monopóliumok akaratából állították fel Kubában a gyűlölt Batista önkényuralmi rendszert. Amikor pedig a kubai nép felkelt és e diktátort elűzte, az amerikai imperialisták nem egyszer megkísérelték, hogy katonai beavatkozással fojtsák el a kubai forradalmat és a nép vágyát az Igazi szabadságra, az igazi önrendelkezésre. Az egész világ tudja, hogy az amerikai monopóliumok milyen „önrendelkezési" müveletet hajtottak végre Guatemalában, e müveletet zsoldos banditákkal, a guatemalai nép ellen szegezett fegyverek erejével valósították meg. Számos példát hozhatunk fel arra, hogy az Imperialisták hogyan avatkoznak be más országok belügyeibe Ilyen például Tajvan-szigetnek, a Kínai Népköztársaság oszthatatlan részének erőszakos meghódítása. Rámutathatunk továbbá Laosz, Dél-Vietnam, Dél-Korea, valamint számos afrikai és latin-amerikai ország belügyeibe való beavatkozásra. Ha mindez az önrendelkezés védelme, ml akkor a gyarmati rablás? Az önrendelkezés jelszavával spekulálnak a német nép nemzeti egységének megrögzött ellenségei. E jelszó szüntelenül Adenauer kancellár N. Sz. Hruscsov rádió- és televíziós beszédének befejező része nyelvén forog, aki e jelszónak bizonyos meghatározott értelmet — a Német Demokratikus Köztársaság elnyelését tulajdonítja. Hogyan lehet megegyezést elérni az egyesítést illetően, ha NyugatNémetország kormánya hallani sem akar a Német Demokratikus Köztársaság kormányával folytatandó tárgyalásokról? A szovjet emberek soha sem felejtik el, hogy a háború alatt a hitlerista egységek hogyan bújtak aszszonyaínk és gyermekeink háta mögé, akiket maguk előtt hajtottak, amikor támadásba mentek. És a nyugatnémet militaristák ma ís az önrendelkezés nemes jelszava mögé akarják rejteni revansvágyó terveiket és e jelszavakkal leplezik terveiket — nos, csak próbáljátok meg az önrendelkezést támadni — gondolják. A Szovjetunió megérti, mily drága a német nép számára Németország nemzeti egysége. Ezt az egységet csupán maguk a németek érhetik el. A nyugati hatalmak el akarják hitetni, hogy az egyesítés mellett vannak, de az, aki Németország egyesítését óhajtja, az nem fogja kisajátítani magának azt a jogot, hogy a német nép belügyeibe beavatkozzék, amint az USA, Nagy-Britannia és f ranciaország kormánya az 1954. évi párizsi egyezményekkel tette. Az NSZK kormánya akkor készségesen feláldozta a németek nemzeti érdekeit, a NATO-tagságért. Jellemző, hogy az NSZK kormánya igen szívósan törekszik a párizsi egyezmények ama cikkelyeinek felülvizsgálatára, amelyek Nyugat-Németország fegyvergyártásának bizonyos korlátozásait tűzik ki. De még egyszer sem merült fel azon cikkelyek módosításának kérdése, amelyek a nyugati hatalmaknak adják át az utolsó szót Németország egyesítésében. S mindezek után az NSZK és a nyugati hatalmak kormányai úgy tesznek, mintha csupán Németország egységére gondolnának s ebbe még az önrendelkezés jelszavát is belekeverik. Mennyi mindent kigondolnak a Nyugaton, hogy kiforgassák álláspontunkat a német békeszerződés kérdésében! Az Amerikai Egyesült Államok elnöke nemrégi beszédében arról szólott, hogy az USA a Szovjetunió valamiféle kihívása előtt áll, mely szerint Nyugat-Berlin lakosságának szabadsága veszélyben forog. Emellett azonban egy szóval sem tett említést a dolog lényegéről, arról, hogy a Szovjetunió békeszerződés megkötését javasolja Németországgá! és a szerződés feltételeit mindazon államokkal együtt akarja kidolgozni, melyek részt vettek a Németország elleni háborúban. Az amerikai nép elnökének beszédét hallva az ember tényleg azt gondolhatja, hogy nem a múlt háború maradványait akarjuk megszüntetni, hanem harmadik világháborút akarunk kezdeni. A német békeszerződésre tett szovjet javaslatnak mely cikkelyei indíthatják az amerikai elnököt arra az állításra, hogy a Szovjetunió a' béke megzavarásával „fenyegetőzik"? Csak nem azok a cikkelyek, amelyek alapján Németországnak le kellene mondania a nukleáris fegyverekről, vagy amelyek rögzítik a jelenlegi német határokat, és amelyek mindkét német államnak teljes szuverenitást és tagságot szavatolnának az Egyesült Nemzetek Szervezetében? Ha valaki tényleg fenyegelőzni merészelt, az az USA elnöke volt. Sőt, oly messzire ment, hogy a német békeszerződés megkötésére tett javaslatunkra valamilyen ultimátummal válaszolt. Fenyegetőzéseinek megerősítésére az elnök bejelentette a fegyveres erők' létszámának 217 000 fővel való növelését és az amerikai szenátorok egyes tartalékévfolyamok mozgósításónak szükségességét kezdték hirdetni. Az Amerikai Egyesült Államokban most háborús hisztériát szítanak. Ugyanakkor egyes emberek az amerikai népbe azt a gondolatot Igyekeznek beoltani, hogy ha a háború kl ís tör, nem történik semmi különösebb borzalmas dolog. Az amerikai tényezők azonban bűnös könnyelműséget követnének el, ha komolyan bíznának abban, hogy háborút robbonthatnak kl a szocialista államok ellen és azt bizonyos keretek között tarthatják. Ha összeütközésbe kerül két óriás — a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok — amelyek nagy gazdasági potenciállal és jelentős nukleáris fegyverkészlettel rendelkeznek, akkor természetesen egyikük sem lesz hajjandó beismerni vereségét, anélkül, hogy ne használná fel az összes harci eszközöket, beleszámítva a legpusztítóbb eszközöket is. Vajon erre az amerikai népnek szüksége van, vajon az amerikai kormány ezt valóban óhajtja? Ha azonban az USA vezető tényezői tudatában vannak annak, mit jelent a korszerű háború, amelvben termonukleáris fegyvereket alkalmaznak, miért élezik ki a helyzetet, amint beszédében Kennedy elnök tette? Szilárdan őrt állunk Érthető, ha kitörne a harmadik világháború, az nem korlátozódnék a két legnagyob nagyhatalom — a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok párviadalára. Hisz az Egyesült Államok által létesített katonai tömbök hálójába bonyolódott számos állam, amelyek természetesen belesodródnának a háborúba. Mindezzel számolunk és rendelkezésünkre állanak a feltétlenül szükséges harci eszközök, hogv ha az imperialisták háborút robbantanak ki, ne csak az USÁ-ra mérhessünk megsemmisítő csapást, hanem ártalmatlanná tegyük az agresszor szövetségeseit is és az egész világon megsemmisítsük az amerikai katonai támaszpontokat. Bármelyik állam, amelyet a szocialista tábor elleni támadásra ugródeszkául használnak fel, saját bőrén tapasztalja csapásunk pusztító erejét. A háború bekopogtat az amerikai nép házába is, amely az Észak— Dél közötti polgárháború óta évszázadokon át nem élt át hadműveleteket hazája területén. Senkit sem akarunk fenyegetni, csupán azokat akarjuk észre téríteni, akiktől a NATO-tagállamok politikája függ. Még azok a tényezők Is, akiktől igen távol állanak a békés törekvések, tudatosítják, mily borzalmas következményekkel járhatna országukra a harmadik világháború. Szeretném idézni Strauss bonni hadügyminiszter szavait. A sajtó képviselői előtt említett egyik nyilatkozatában beismerte, hogy „a háború Németország és más európai országok pusztulását' jelentené". A hadügyminiszternek igaza van. Amikor azonban e kijelentést tette, magának is le kellett volna mondania harcias hajlamairól és ugyanezt kellett volna tanácsolnia Adenauer kancellárnak, aki a tűzzel játszik. Nyíltan meg kell mondanom elvtársak, hogy a nyugati hatalmak most a világot vesze.delem felé sodorják, és nincs kizárva az a lehetőség, hogy a szocialista államok elleni Imperialista katonai támadás veszélye alakul ki. Szeretném önöket biztosítani arról, hogy az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány mindent elkövetett és elkövet, ami erejében áll, hogy meggátolja a háború kirobbantását. De nem tőlünk függ minden. Ha valóban bekövetkezik a pillanat, hogy az imperializmus őrült lépésre szánja el magát és háborús kalandot robbant ki, akkor igen veszélyes helyzet következhet be az egész világ számára. Éberen kell őrködnünk. Meggyőződésünk, hogyha a nyugati országokban normálisan mérlegelő emberek fognak dönteni arról, hogy lesz-e háború vagy sem, akkor nem engedik bekövetkezni a háború kirobbanását. Ha azonban öngyilkos rögeszmétől sújtott emberek kerülnek túlsúlyba, nem lehet kezeskedni értük. Szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani egy esetet a Nagy Honvédő Háború idejéből, amely megmutatja, hová vezethet az önuralom, az ítélőképesség elvesztése. A hitleri Németország Szovjetunió elleni támadásának első napjaiban tagia voltam a dél-nyugati front katonai tanáriénak. Amint emlékeznek rá, a hábprü kezdetén az eseményeknem fejlődtek a mi javunkra, és a szovjet csapatok súlyos helyzetbe kerültek. És akkor a háború ötödik vagy hatodik napján a front parancsnokával Vasugin tábornokot a katonai tanács tagját az egyik harckocsialakulathoz küldtük, hogy tolmácsolja a parancsot, hogyan kell ezen alakulat erejét a legjobban kihasználni. Vasugin az alakulattól visszatérve rendkívül rosszkedvű, letört volt. Azt mondotta: „Minden el van veszve, minden úgy megy mint Franciaországban, mindennek vége. Főbelövöm magam. Megállítottam őt: „Mit beszél, őrült, térjen észre!" De még mielőtt bármit Is tehettem volna, kirántotta pisztolyát és agyonlőtte magát. . E tragikus esetre azért került sor, mert Idegei felmondták a szolgálatot, nem tudta többé, mit cselekszik, elvesztette önuralmát. Nem akarok közvetlen párhuzamot vonni, de Nyugaton vannak olyan emberek, akik elvesztik érzéküket az önuralomra és önmaguk ellenőrzésére. Abban az esetben, amelyről beszéltem, egy ember pusztult el, de ha a jelenlegi feltételek között megfontolatlanul jár el valamelyik nyugati tényező, ez a világot újabb háborúba sodorja, s az ilyen Öngyilkosság következménye embermilliók halála lesz. Nézzük, miért oly halaszthatatlan a világbéke megszilárdítása szempontjából a német békeszerződés megkötése. Mit jelentene az, ha a német békeszerződés megkötését még néhány évvel elhalasztanánk? Ez azt jelentené, hogy az agresszív erők kezére játszanánk, meghátrálnánk a nyomás előtt. Ilyen helyzet a NATO1 és a bonni kormányt még újabb és újabb hadosztályok létesítésére ösztönözné, és e hadosztályok atom- és termonukleáris fegyverekkel való felszerelésére, Nyugat-Németország átalakítására egy újabb világháború kirobbaniásénak fő erejévé. Amikor a Szovjetunió a német békeszerződés haladéktalan megkötését nyomatékosan követeli, ezt nem azért teszi, mert a maga számára valamilyen különleges előnyöket keresne. Nem szándékunk megkaparítani Nyugat-Berlint, nem törekszünk Németország jelenlegi határainak megváltoztatására, és nem akarjuk rátenni kezünket Nyugat-Németországra sem. Az egyedüli, amire törekszünk, a béke megszilárdítása a német békeszerződés megkötése alapján. Ha a nyugati hatalmak felülvizsgálva álláspontjukat a józan ész szavára hallgatnak és hajlandóságot mutatnak a német békeszerződés megkötésére velünk együtt, ennek csak örülni fogunk. Ha valamilyen észrevételük vagv módosítási javaslatuk van a békeszerződésre tett javaslatunkhoz, vagy saját javaslataik vannak, készek vagyunk nemcsak meghallgatni, hanem igen figyelmesen valamennyi javaslatukat áttanulmányozni. Nem akarjuk semmiképp sem érinteni a nyugati hatalmak törvényes érdekeit, nem törekszünk a második világháború után megállapított államhatárok megváltoztatására. Ezt ma újból kijelentem a szovjet kormány nevében. Ha a nyugati hatalmak továbbra is csökönyösen elutasítják a német békeszerződés aláírását, a problémát nélkülük kell majd megoldanunk. E napokban Moszkvában a Varsói Szerződés tagállamai kommunista és munkáspártjai Központi Bizottságainak első titkárai tanácskozást tartottak. Véleménycserét folytattunk a német békeszerződés megkötésének előkészítésével összefüggő kérdésekről. A tanácskozásról kiadott közlemény rámutat, ha a nyugati hatalmak továbra is kitérnek a német békeszerződés megkötése elől, az érdekelt államok kénytelenek lesznek a békeszerződést aláírni a Német Demokratikus Köztársasággal. Magától értetődő, hogy ebben az esetben a Német Demokratikus Köztársaság teljes szuverenitást nyer és a területén át .Nyugat-Berlinbe vezető összeköttetési vonalak használatának kérdéseit az NDK kormányának egyetértésével kell majd megoldani. A Szovjetunió és a nyugati nagyhatalmak között Nyugat-Berlin megközelítéséről a megszállás Idején kötött egyezmények érvényüket vesztik. Úgy tűnhet, hogy mindez természetes és teljesen igazságos és senki részéről sem válthat ki ellenvetést és elégedetlenséget. Mert nem lehet valamelyik állam területén át vezető vonalakat használni, s ugyanakkor ezen állam kormányával szóba sem állni. Ez teljesen abnormális volna és ellenkeznék a nemzetközi jog alapelveivel. Az amerikai államférfiak azonban azt mondják, hogy a Szovjetunió azáltal, hogy békeszerződést köt az NDK-val, meg akarja alázni Amerikát, Angliát és Franciaországot, hogy' az amerikai ténvezők nem kérhetik a németeket, hogy engedélyezzék kapcsolataikat Nyugat-Berlinnel, mert a Szovjetunió nemzeteivel együtt « hitleri Németország ellen harcoltak. Sőt még azt is kijelentik, hogy a Szovjetunió álláspontja e kérdésben nem felel meg a szövetségesség elveinek és erkölcstelen. Ezek azonban teljesen tarhatatlan érvek! Először is, ha erkölcsről és jogi alapelvekről akarunk beszélni, szeretnék rámutatni arra a példára, amelyet az USA és más szövetségeseink szolgáltattak a Japán elleni háború Idején, amikor külön-békeszerződést kötöttek Japánnal, megfosztottak bennünket Japán fegyverletételéből származó valamennyi jogtól s Japán kapitulációja feltételeit ellenőrző szervekben való képviselet jogától is. Tehát kétféle erkölccsel, kétféle eljárással mérnek. Másként ítélik meg magukat és másként bennünket. Másodszor pedig az amerikaiak — valamilyen alapon kijelentik — az egyik amerikai államférfi egyenesen megmondta nekem — hogy NyugatBerlinnel való összeköttetésről nem tárgyalhatnak az NDK kormányával, mert ezt a kormányt állítólag nem demokratikus úton választották. Ez azonban durva rágalom. Végül is nincs értelme az Amerikai Egyesült Államok uralkodó körelvei a demokrácia elveiről vitatkozni! Erről eltérőek a nézeteink. Az Egyesült Államok például baráti kapcsolatokat tart fenn a „szabad világ olyan demokratáival", mint a fasiszta Franco és Salazar. Ha már erről van szó, nekünk is tárgyalnunk kell olyan kormányokkal, amelyekhez nem fűznek bennünket baráti kapcsolatok, és tárgyalunk Is velük. Ebben a kérdésben rá- f mutathatok egy példára. A Szovjetuniónak tárgyalnia kellet a Német Szövetségi Köztársasággal, hogy biztosítsa a közvetlen vasúti összeköttetést Moszkva és Párizs közBJt Nyugat-Németország területén ár. Nos, és mi történt? Megegyeztünk éä az NSZK kormányával erre vonatkozólag egyezményt írtunk alá. A közvetlert vasúti összeköttetés Moszkva és Párizs között ma sikeresen működik. Az adott esetben mint realisták jártunk el: a Németország elleni háború ugyan súlyos volt, de már régen véget ért, s ez annyit jelent, hogy normalizálni kell a kapcsolatokat s tudomásul kell venni azt, ami reálisan létrejött. Az egyik vagy másik állam területével nem rendelkezhet egy harmadik ország, hanem csupán az adott állam népe, és ebben a népet képviselő kormánynak kell döntenie. Abban az esetben, amelyről most beszéltem, Adenauerrel tárgyaltunk, mert ő képviseli a Német Szövetségi Köztársaságot, éppúgy, mint ahogy Ulbricht elvtárs a Német Demokratikus Köztársaságot és a békeszerződés megkötése után vele kell majd tárgyalni a Nyugat-Berlinnel való összeköttetésről. Ez a reális tény, amely a nemzetközi jogon alapul és azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Még egyszer ismételni akarom, azzal hogy békeszerződést kötünk az NDK-val, nem akarjuk érinteni a nyugati hatalmak törvényes érdekeit. A Nyugat Berlinnel való összeköttetés. semmílyôn betiltásáról, NyugatBerlin semmilyen blokádjáról sem lehet szó. Mindez csupán azoknak a képzeletében létezik, akik a háború előkészítése érdekében ki akarják élezni a helyzetet. A nemzetek azonban jól tudják, ki törekszik a béke megszilárdítására, ki törekszik a háborús hisztéria szítására és a harmadik világháború előkészítésére. Miről van szó tulajdonképpen? Á nyugati hatalmak miért csaptak oly lármát ama szándékunk miatt, hogy a Német Demokratikus Köztársaságnak a békeszerződés megkötése után teljes szuverenitást adjunk a NyugatBerlinbe vezető összeköttetési vonalak felett. Sőt, miért Igyekeznek még fenyegetni ls bennünket és miért beszélnek erőpróbáról. Ha az ember figyelmesen szsmléli, mi történik, szükségszerűen azt a következtetést kell levonnia, hogy itt sokkal komolyabb dologról van szó. Az imperialisták nem akarják elismerni, hogy a Német Demokratikus Köztársaságnak, mint szuverén államnak joga van egész területe maradéktalan ellenőrzésére. Az Imperialisták azt hiszik, hogy a jelenlegi helyzet megfelelő alkalmat nyújt nekik az NDK, mint szocialista állam fejlődésének meggátolására. Nyugat-Berlint ugródeszkának használják az NDK és a többi szocialista ország elleni felforgató tevékenység céljaira, ügynököket dobnak át, hogy ott szüntelenül háborús hisztériát szítsanak. Az imperialisták csak arra gondolnak, hogyan tágíthatnák e rést, hogyan bomlaszthatnák szét a Német Demokratikus Köztársaságot, most pedig egyszeriben azt hallják: „Álljunk meg uraim, Jöl tudjuk, mit akarnak, mire törekszenek: aláírjuk a békeszerződést és becsapjuk az orruk előtt az NDK-ba vezető ajtőt." De azt kérdezheti valaki: Olyan fontos most megkötni a békeszerződést Németországgal? Miért ne lehetne várni e szerződés megkötésével még 2—3 évet vagy többet ls? Vajon ez a feszültség enyhítésére vezetne és kiküszöbölné a háború veszélyét? Nem, így nem járhatunk el. Az igazsággal szembe kell néznünk: a nyugati hatalmak nem hajlandók békeszerződést kötni Németországgal megegyezés alapján. Ugyanakkor háborúval fenyegetőznek és azt követelik, mi se kössünk békeszerződést az NDK-val. Nem akarnak se többet, (Folytatás a 4. oldalon)' Cl SZÖ 1 * 1961. augusztus 3. I