Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)
1961-08-25 / 236. szám, péntek
Kudarcra ítélt nyugati provokációk a C7Pktnr.hatQrnri 1 Harckocsik é s járőrök - a Nyugat ^L^AlUl uaiaiyíl J „válaszaJCA nyugati szektorból kiváló művészek és a dolgozók ezrei a demokratikus Berlinbe jönnek • Lehangoltság a bonni körökben • Adenauer a „nyugati .egységet" és a NATO megerősítését sürgeti. Berlin (CTK) — A hírügynökségek tegnap délutáni jelentései szerint Berlinben az utolsó órákban nem történt incidens. A nyugati megszálló egységek, amelyek teladata további provokációs akcióval fenntartani a feszültséget, teljes hadi felszerelésben kitartottak hadállásaikban a szek tor-határokon. Az ügynökségek jelentik, hogy további harckocsikat, páncélautókat, mentő-autókat, tábori konyhákat összpontosítottak, és hogy a megszálló hatalmak katonái állandó őrjáratokat tartanak. így fest a szektorhatárok „kellő" biztosítása az amerikai, angol és francia egységek részéről, amit ellenintézkedésként foganatosítottak a Német Demokratikus Köztársaság kormányának legutóbbi határozott akciójával szemben. A Berlinből érkező jelentésekből kitűnik, hogy a nyugati megszálló hatalmak katonai intézkedései kizá rólag provokatív jellegűek, ellentét ben a Német Demokratikus Köztársaság néphadserege, üzemi milíciája tagjainak fegyelmezett fellépésével. A DPA nyugatnémet hírügynökség A népi milíciák szemléje (CTK) — A berlini üzemek millclájának századai a Sztálin fasor ban a munkásosztály pártjának vezető képviselői előtt díszszemlére sorakoztak fel. Augusztus 13. óta, ami kor a Német Demokratikus Köztársaság kormánya kihirdette a polgárai és a béke védelmére irányuló inDaily Express: TÁRGYALJUNK London (CTK) — A Daily Express vezércikkében írja: „Macmillannak a berlini válsággal kapcsolatosan az a világos és sürgős feladata és kötelessége, hogy szorgalmazza a tárgyalások megkezdését Hruscsowal." A lap rámutat, hogy a Berlinre vonatkozó tárgyalásokat a közeledő nyugatnémetországi választásokra való tekintettel halogatják. Egyes nyugati körök, amelyek Adenauer győzelmét óhajtják, azt hiszik, hogy Adenauer kilátásai veszélyben forognának, hogyha a Nyugat tárgyalásokba bocsátkoznék a Szovjetunióval most a választási kampány Idején. „Ez esztelenség, — írja a lap — egyáltalán nem a mi dolgunk, hogy Adenauer, vagy pedig Brandt lesz-e a német kancellár. Nevetséges lenne, hogyha megengednék, hogy a Nyugat politikáját a nyugatnémet választási érdekek diktálják." ÚJ REVANSISTA KÖZPONT . Berlin (CTK) — A nyugat-berlini szenátus beleegyezett egy új revansista központ létesítésébe NyugatBerlinben. A demokratikus Berlin határai közelében újjáépítették az erre a célra az „Európa-házat". A nyugatberlini szenátus az épületet a kitelepítettek „honfitársi egyesületének" adományozta. Ez a revansista szervezet ugyanis panaszkodott, hogy „helyiségei már szűknek bizonyultak". Az épület átadását provokációs akcióvá akarják változtatni és részt vesznek rajta a nyugat-berlini vezető személyiségek. A revansisták bejelentették, hogy szeptember 3-án megrendezik a „haza napját". AZ ANGOL Szakszervezeti Szövetség főtanácsa azt indítványozta a szeptem- ! bérben tartandó szakszervezeti konfe- j rencia résztvevőinek, zárják kl körükből i a villamosipari szakszervezetet. A jobboldali erők ezzel azt akarják elérni, hogy a 240 000 tagot számláló villamos ipari szakszervezet, melyben jelentős befolyásra tettek szert a baloldaliak és kommunisták, ne befolyásolhassa a többi szakszervezetet. A BELGRÁD-ÜJVIDÉK vasútvonalon egy tehervonat összeütközött egy személyvonattal. A szerencsétlenség 14 halálos és 20 nehéz sebesülés történt. (CTK) TRIPOLISZBAN, Líbia fővárosában tartották az algériai forradalom nemzeti tanácsának idei ülését. Közleményt valószínűleg e hét vágén adnak kí. (CTK] tézkedéseit, a munkásosztály Berlinben a belügyminisztérium és a népi hadsereg egységeivel együtt 10 napon át készen állt, hogy visszavesse a nyugat-berlini provokatőrök támadását a szocialista haza ellen. Ma a berlini fegyveres munkások javarésze visszatért munkahelyére. A napiparancs felolvasása után a felsorakozott egységekhez Paul Werner, Németország Szocialista Egységpártja berlini kerületi bizottságának első titkára intézett beszédet. Utána Walter, Ulbricht, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke beszélt. Rámutatott, hogy az NDK kormányának a béke védelmére irányuló intézkedései megfelelnek a Varsói Szerződés tagállamai, kormányai nyilatkozatának. A nyugatnémet militaristák, akik agressziót készítettek elő, vereséget szenvedtek. Mint Hitler Csehszlovákia és Lengyelország megtámadása előtt siránkoztak a szegény „menekültek" felett és az önrendelkezési jogot hangoztatták. Adenauer Nyugat-Berlinben csupán revansista politikájának csődjét láthatta. Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának első titkára beszédének befejező részében köszönetet mondott a szovjet barátoknak, az SZKP Központi Bizottságának, N. Sz. Hruscsovnak és a szocialista országok nemzeteinek azért a segítségért és támogatásért, amelyben a Német Demokratikus Köztársaságot részesítik. A nyugat-berlini szenátus ellenséges akciója Berlin (CTK) — Friedrich Ebért, Berlin főpolgármestere felszólította a nyugat-berlini szenátust, tegye lehetővé az NDK utazási irodájának, hogy Nyugat-Berlinben két fiókot létesítsen, amelyek a nyugat-berlini lakosságnak beutazási engedélyt adnának az NDK fővárosába. Ez a felhívás a nyugat-berlini szenátus ellenséges reakcióját váltotta ki. A DPA nyugatnémet hírügynökség közölte a nyugat-berlini szenátus képviselőjének nyilatkozatát, aki durván elutasítja Friedrich Ebért javaslatát és igyekszik bizonygatni az NDK kormánya intézkedéseinek „törvényellenességét". A nyilatkozat szerint a nyugat-berlini szenátus úgy döntött, hogy nem engedi meg „nem kívánatos személyeknek" a belépést NyugatBerlin területére. A szenátus képviselője azonban közelebbről :m jelölte meg, kiket tart nem kívánatos személyeknek. helyzetjelentésében igyekszik azt a benyomást kelteni, hogy a nyugatberlini lakosság, a bonni kormány és a nyugat-berlini hatóságok módjára lelkesen fogadták a megszálló csapatok nyugat-berltni tüntető akcióját. Az ügynökség jelentésében azonban beismeri, hogy Nyugat Berlinből a dolgozók ezrei mennek át a demokratikus szektorba, közöttük kiváló művészek, kereskedelmi alkalmazottak, a helyi vasút alkalmazottal és munkások. Ezzel kapcsolatban egyre inkább világossá válik, hogy a Nyugat provokatív megtorló intézkedései a hidegháború részét képezik és teljesen céltalanok, mert eleve kudarcra vannak ítélve. Az NDK kormányának újabb erélyes akciója a bonni állam vezető politikusai körében is lehangoltságot keltett. A nyugati vezető politikusok kétségbeesetten sürgetik a Nyugat egységét, a NATO megerősítését. Ezt augusztus 23-án maga Adenauer bonni kancellár is hangoztatta. Berlini hétköznap. A Baumschulenweg-utcai óvodások éppúgy, mint eddig is, az augusztusi napot élvezik. A demokratikus Berlinben zavartalanul folyik tovább az élet. (ČTK — Zentralbild telefoto.) Hollandia Kommunista Pártja egyetért az NDK kormányának intézkedéseivel Hága (CTK) — Hollandia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága csütörtökön nyilatkozatot adott ki a nemzetközi helyzetről, amelyben kifejezi egyetértését a Német Demokratikus Köztársaság kormányának berlini ellenőrző intézkedéseivel. Hollandia KP KB felszólítja az ország minden békeszerető polgárát, hogy a kormánytól a nemzetközi megértéshez és a fegyverkezési kiadások csökkentéséhez vezető politikát követeljen. torában Németország Szociáldemokrata Pártja feloszlatta a demokratikus Berlinben megalakított szervezeteit Berlin (CTK) — Németország Szociáldemokrata Pártjának nyugat-berlini tartományi elnöksége szerdán elhatározta, hogy a pártnak Berlin demokratikus szeklétesített nyolc kerületi szervezetét feloszlatja. A nyugat-berlini szociáldemokrata pártszervezet Brandt polgármesterrel az élén ezen intézkedésével nyilvánvalóan szabad kezet akar nyerni Németország Szocialista Egységpártjának és más haladó szervezeteknek betiltására NyugatBerlinben. E napokban fasiszta elemek számos támadást intéztek az NSZEPnak nyugat-berlini tikárságai ellen. A munkásmilícia erre a demokratikus Berlinben bezárta a Szociáldemokrata Párt négy titkárságát. A HÁBORÚ hisztéria foko zására az USA 1500 katonával erősítette meg nyugat berlini csapatait. Arra szá mítottak, hogy a provokáció során, az NDK területén történő átutazás közben majd incidensekre kerül sor. Az amerikai „erősítés" azonban minden nehézség nélkül futott át a szovjet ellenőrző állomáson. A provokáció újra sikertelen maradt. Berlini tudósításunk: Megszilárdult a lakosság bizalma a párt iránt BESZÉLGETÉS EGY BERLINI MILICISTÄVAL K opogtatás nélkül lépett be, szürke vászonegyenruhát viselt. Köszönt és megkérdezte: „Wo ist der genosse aus der CSSR?" Az a csehszlovák elvtárs én voltam. Ez a jelenet pedig az NSZEP titkárságának előszobájában játszódott le az egyik legnagyob berlini üzemben, a Bergmann-Borsing gyárban. így Ismerkedtem meg a zajos múlt héten jelentős szerepet Játszó népi milíciák egyik tagjával. Neki ls része volt abban, hogy tulajdonképpen egy éjszaka leforgása alatt nagymértékben korlátozták az NDK ellen Nyugat-Berlinből szervezett további provokációk lehetőségét. A mílicista levette sapkáját és félretette puskáját. Megszűnt egyenruhás ember lenni. A való lényében tűnt fel: egyszerű munkás volt, akit kissé megviseltek a múlt napok izgalmai. Életrajza: Neve: Paul Wachholz, 40 éves, nős, két gyermek apja. 1953 óta dolgozik az üzemben. Berlinen kívül lakik, s jó utat kell megtennie a munkahelyére. Brigádvezető és a vállalaton belüli szállítás vezetőjének helyettese. Fizetése a mi pénzünkre átszámítva -1700 korona. Párttag, tagja az üzemi pártbizottságnak. ogyan élte át a múlt hét eseményeit? Bevallom, mint riporter, aki izgatottan figyelte a Brandenburgi-kapu környékén lejátszódó eseményeket, szerettem volna valami drámai szerepet szánni az „én" mlllcistámnak. De nem ment. ö nem tartózkodott a provokáció színhelyén, „csak" a gyárát őrizte. „Csak" berohant vasárnap a vállalatba, vette a puskáját és a vasárnapi csendben ment őrt állni, „nehogy esetleg valaki rosszban sántikáljon". Persze senki sem akart ízelítőt kapni „valamiből". Paul Wachholz azonban ott maradt a gyárban (csak kétszer ugrott haza), alvásról pedig ne ls beszéljünk. Mit tart fontosnak? Vőlaszán érzik nemzedékének gondolkodása. „Tudja, néhányan a milicisták közül idősebbek vagyunk. Talán görbébb is a hátunk a hajdani robottól, H ezért nein is olyan könnyű a puska. Viszont van eszménk. Tudjuk, miért léptünk fel energikusan. Ezt pedig ellenfeleinknek ís meg kell tudniuk, ha nincs is az ínyükre". Igaza van. Ezt különben saját szememmel löttam az elmúlt napokban. A szilárdság és az erő mellett az eszme ls hatott az ellenfélre és az ingadozókra. Hatott az, hogy maga a munkásosztály száll síkra kormánya támogatáséra, hogy érvényesültek a hajdani osztályelnyomatás idején szerzett történelmi tapasztalatok, hatott az Idősebbek bölcsessége, azoké, akiket a régi keserves élet cselekvésre tanított. B úcsúzáskor megjegyezte, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetségben kifejtett náclellenes tevékenységéért az oranlenburgl koncentrációs táborban raboskodott. „A kommunizmust akarták belőlem kiverni. Pedig képletesen, de szó szerint ls csak még jobban beleverték a fejembe". Végigkísér az üzemben. Köszönti az ismerős elvtársakat. Az eszmére büszkén, de szerényen lépked ő, a kommunista, a munkás, a gyár társtulajdonosa, a demokrácia és a szocializmus védelmezője előretolt berlini hadállásán. -tr • A Bergmann-Borsing gyár július végéig 100,2 százalékra teljesítette tervét. • A múlt héten 10 új tagjelöltet vettek fel a pártba és 12 új tagot a milíciába. • Látogatásom napján 58 volt „Grenzgänger", azaz Kelet-Berlinben élő, de eddig Nyugat-Berlinben dolgozó egyén jelentkezett munkára. Lám, az új Intézkedések politikai aktivitást váltottak ki. Tovább szilárdult a lakosság bizalma a párt iránt és sok konkrét gazdasági eredményt értek el. Az elégedetlenek szedték a sátorfájukat (elég idejük volt 16 év alatt). A felkavart por leülepszik. A levegő is tisztább nemcsak a Bergmann-Borlng üzemben, hanem az egész, köztársaságban. A. Petíina Az USA parancsára tovább provokálnak a laoszi puccsisták Hanoi (ČTK) — Szufanuvong herceg, Laosz Hazafias Frontjának elnöke a Patet Lao rádiónak adott interjújában kijelentette, hogy a lázadók csoportjának szabotázs-akciói az utóbbi hónapokban meghiúsították a koalíciós kormány megalakításét az országban. Hangsúlyozta, hogy Laosz Hazafias Frontja a koalíciós kormány megalakítását a laoszi kérdés megoldásához vezető legfontosabb és legsürgősebb lépésnek tartja. Laosz Hazafias Frontjának elnöke rámutatott továbbá arra, hogy a lázadók az USA utasítására folytatják provokációikat és minduntalan megszegik a fegyverszüneti egyezményt. A lázadók tevékenysége különösen az utóbbi napokban 28-án felújítják a genfi atomértekezletet Genf (CTK J — A. Dean, a nukleáris kísérletek beszüntetéséről tárgyaló értekezleten részt vevő amerikai küldöttség vezetője augusztus 23-án Genfbe érkezett, ahol augusztus 28-án felújítják a tárgyalásokat. Dean a genfi repülőtéren kijelentette, Kennedy elnök megbízta, tegyen meg mindent az egyezmény elérése érdekében. Az AP jelentéséből azonban kitűnik, hogy a szovjet javaslatokkal szemben elfoglalt amerikai elutasító álláspont nem változott meg. Dean azt mondotta, hogy a közeli napokban találkozik Sz. Carapkinnal, a szovjet küldöttség vezetőjével. öltött nagy méreteket, a puccsisták Vientiane, Saravan, Cammon és más tar tományokban több mint 20 zászlóaljat mozgósítottak, „átfésülő hadműveletekAugusztus elejétől Laosz területén további Intervenciós egységek jelentek meg, amelyeket amerikai katonai tanácsadók parancsnoksága alatt provokációs támadásokra küldenek a kormányhü csapatok és a polgári lakosság ellen. A Laosz hangja rádió csütörtöki jelentése szerint ezek a thaiföldi, fülöp-szigeteki és vietnami egységek három zsászlóaljnyi erőt képviselnek. E csapatok három községet megtámadtak, a lakosság kénytelen volt lakóhelyét otthagyni és ez erdőbe menekülni. N. Sz. Hruscsov fogadta D. Pearsont Szocsi (CTK J — N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, aki a fekete-tengeri partvidéken tölti szabadságát, fogadta Drew Pearson amerikai újságírót és hoszszabb beszélgetést folytatott vele. Az iraki kőolajról tárgyalnak Bagdad (CTK) — Bagdadban augusztus 24-én tárgyalások kezdődtek az iraki kormány és az Iraq Petroleum Company társaság között az iraki kőolajfejtés feltételeiről. Az iraki kormány a nyereségré^aeSedés emelését és ezenkívül a társaság részvényeinek 20 százalékát követeli. Az Iraq Petroleum Company részvényeinek felét a British Petroleum Company és a Royal Dutch angol társaságok tartják kezükben. A részvények negyed része az amerikai és további negyed része francia kőolajtársaságok tulajdonát képezi. A. I. M1KOJAN, a Szovjetunió Minísz" tertanácsának első elnökhelyettese néhánynapos Japáni látogatásáról visszatért Moszkvát*. (CTK) A NEMET DEMOKRATIKUS Köztársaságban közel 31000 fiatalember önként jelentkezett a néphadseregbe. (CTK) MOSZKVÁBAN jegyzökönyvet írtak alá a szovjet-magyar tudományos, technikai együttműködésről. A KOREAI Népi Demokratikus Köztársaság parlamentjének elnöksége jóváhagyta a barátságról, együttműködésről és kölcsönös segélyről szóló szerződést, melyet a köztársaság júliusban kötött a Szovjetunióval és Kínával. (ČTK) DR. MÜNNICH FERENC Magyarország miniszterelnöke háromnapos állami látogatásra Delhibe érkezett. (ČTK) A NYUGAT-NÉMETORSZÁGI haditengerészet Wallenstein 61 fedőnév alatt tartott nagygyakorlatán a nyugat-német militaristák „támadást intéztek" Frederikshavn dán és Terschelling-Reede holland kikötő ellen. A hadgyakorlaton több mint 100 hadihajó, 25 repülőgép és a Bundeswehmek 5500 katonája vett részt. (ČTK) ÚJ SZÖ 3 * 1981. augusztus 20.