Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)
1961-07-09 / 189. szám, vasárnap
Egyre nagyobb hazánkban az érdeklöZ dés a honvédelmi versenyek iránt. EdY dig már az összes városokban és járá'•> sokban lebonyolították a bajnokságokat. I" Ezeken a versenyeken 520 268 személy í vett részt. Ezzel a honvédelmi versenyek y a legnépszerűbbé váltak hazánkban. Ör ? vcndetes az a tény is, hogy nemcsal : tömeg tekintetében növekedett a honvédelmi versenyek iránti érdeklődés, hanem ŕ minőségben is nagy javulás állt be a i múlt évhez viszonyítva. Például a libe; reci járási bajnokságon a férfiak őrjáK ratcsapata Sír, Seifert, Hájek összeállít tásban 100 százalékos eredményt ért £ el a céllövészetben és a granát-vetésy ben is. ŕ Ismételten bebizonyosodott, hogy a honvédelmi versenyekre nem elég csak i' az atlétikai felkészülés. Erre nagyszerű ' példával szolgál Jurák válogotott atléta, i aki szintén részt vett a honvédelmi very senyén s annak ellenére, hogy a 3 kii lométeres távot a legrövidebb idő alatt ý tette meg, csak az ötödik helyen végSzovjetunió— USÄ 6:1 Moszkvában bonyolították le a Szovjet| unió—USA nemzetközi súlyemelő verí. senyt. Ez volt a két ország hatodik ta? lálkozója. Mind a hat mérkőzésből a f szovjet csapat került ki győztesként. A P mostani versenyen a Szovjetunió pontjait \ Sztogov, Csuzsin, Kurínov, Raszcseszkin, | Vorobjev és Vlaszov szerezték. Az ameXrikaiak részéről csupán Berger volt ered, , . .... .. . T ményes a pehelysúlyban. A versenyek soA shači gyerekek es a furdovendegek f rán Vlasz0v sűlyc s' oportjsban 158 kg. o s .fi.,alt- c.n>.abnit!]rni3 a MicLn npvil 2 , , . r , ,.. teljesitmennyel uj szovjet csúcsot állított fel. zett, mert a többi honvédelmi számokban igen gyengén szerepelt. Az elért eredmények azt igazolják, hogy az edzők tevékeny munkát fejtenek ki s így növekszik a verseny színvonala. Általánosságban a legjobb eredményeket az észak-csehországi, kelettény is, hogy nemcsak 1 csehországi, kelet-szlovákiai és dél-morvaországi kerületek érték el. Jelenleg már hat kerületben a kerületi bajnokságokat is lebonyolították. Az országos döntőre az év augusztus 18-a és 20-a között kerül sor Litvinovban.. kedvelt szórakoztatója a Miška nevű mókus. A lompos farkú állat nagyon szelíd s örömét teli benne, ha a gyermekek dédelgetik. (Š. Petrás — ČTK — felvétele) SIKER KORONÁZTA FRANCIAORSZÁGBAN a libereci „Ještéd" ' ének- ! és táncegyüttes fellépését. Az együt- ; tes részt vesz a Gisorsban megrende- • A sportfogadás hírei A SAZKA 27. -hetében a nyereményelosztás a következő: I. díj: nincs nyer Nagyszabású sportünnepségek a Balti-tenger hete alatt Jövő héten rendezik meg a Balti-ten, .. . ... ..,. . r ger hetét. Ennek keretében Rostockban zett nemzetközi a^atoregyuttesek | nagyszabásü spo rtversenyeket rendeznek, fesztiválján. ^melyeken több mint 11 ország vesz részt. JÚLIUS 7-ÉN MEGNYÍLT a szokásos J; A sportolók labdarúgásban, kerékpározásSpišská Nová Ves-i vásár, amely három i ban, úszásban, atlétikában, evezésben és napig tart. Az állami és szövetkezeti üz- J. vitorlázásban küzdenék egymással. A labletek 153 sátorban halmozták jel kü- X darúgó-tornára összesen 8 csapat küldte lönféle áruikat. 1 el nevezését. Csehszlovákiát a múlt évi EGYETLEN GYERMEKBÉNULÁSOS ESET f torn a győztese, a Dynamo Praha együttesem fordult elő az idén hazánkban, ho- % se képviseli, lott 1956 és 1980 között átlagban 120 J megbetegedés történt az év első hat < hónapjában. A betegség megszűnése an-< nak köszönhető, hogy minden veszélyez-, tetett korú gyermek védőoltást kapott. < MILOSLAV STEHLlK „A pénzről és | tes, II. díj: 1 nyertes, á 10 000 korona, a szerelemről" című művét ismertette IIH. díj: 8 nyertes, á 10 000 korona, IV. az ostravai Klement Gottwald Oj Ko- t d íí 2 7 nyertes, ä 8400 kQrona. hó dolgozóival július 7-én. A regény f J 1 . ŠP0RIK A nyereményelosztása: I. a vítkovicei és kuncicei kohászok? f' 3' nyert e,?; '^L* nye r, te s' á ,, ...... ... , i 10 000 korona, III. díj: 748 nyertes, a eletebol menti temajat. | 575 koronai Iv di j. J 36 03 7 „; erte s; á MOSZKVÁBAN TAVALYELŐTT néhány X 45 korona. villamoson, autóbuszon és trolibuszon kisérletképpen kalauz nélküli rendszert ve- 7 zettek be. Jelenleg már mintegy 3000 | járművön maguk az utasok szakítják le a szükséges jegyet és a perselybe dobják az érte járó pénzt. A bevált rendszert az idén további 800 járművön valósítják meg. ~ DÉL-INDIA ÁLLAMAIBAN — Kerala, Madras, Majszúr — a szokatlan méretű esőzések több, mint 100 emberáldozatot követeltek. Sok helyen leállt a vasúti forgalom, az utakat víz borítja s a hidak meg vannak rongálódva. RENDKÍVÜL NAGY SIKERE VOLT X Montevideóban a „Rómeó, Júlia és a f sötétség" című csehszlovák filmnek. Csehszlovák győzelem Blankenburgban a fiatal asztaliteniszezők európai találkozóján befejeződtek a csapatküzdelmek. A férfiak döntőjében a csehszlovák együttes 5:4-es győzelmet aratott a magyar csapat felett s ezzel tornagyőztes lett. A harmadik helyen a Szovjetunió együttese végzett. A nők csoportjában a csehszlovák együttes az elődöntőben 3:0-ás vereséget szenvedett a Szovjetunió csapatától. A döntő' másik résztvevője Svédország együttese lett. A Szovjetnió—Svédország találkozó 3:2-es szovjet győzelemmel végződött és. így a Szovjetunió nyerte a női tornát. 2. Svédország. 3. Csehszlovákia. A csapatversenyek befejezése után Blankenburgban megkezdődtek az egyéni versenyek. A csehszlovák asztaliteniszezők az első fordulóban eredményesen szerepeltek és tovább jutottak. Ä fiatal úszók országos bajnoksága Litomyšlben megkezdődött a fiatal utánpótlás országos úszóversenye. Az első napon csak közepes eredményeket értek el a versenyzők. Csupán Klemešovának, a 100 méteres mellúszásban elért ideje és a bratislavai vegyesváltó eredménye tekinthető jónak. A fiúk versenyeiben általában sokkal rosszabb időket értek el, mint a múlt évi bajnokságon. Eredmények: Leányok: 100 méter mellúszás: Klemešová (Spartak Stalingrad) 1:24,9, 400 méter gyors: Neumannová (VAAZ Brno) 5:42,3, 4x100 méter vegyesváltó: Slávia Bratislava 5:30,6, Fiúk: 800 méter gyors: Kochan (Slávia Piešťany) 11:21,8, 100 méter hát: Koudelka (Hradec Králové) 1:14,3 200 méter mell: Nejezchleb (VAAZ Brno) 2:52,3, 100 méter gyors: Walter (Gottwaldov) 1:01,7 4x100 méter pillangó: Slovan Piešťany 5:17,0. • Cvikau: A VT Ž Chomútov birkózói NDK-beli portyájuk során 10:6 orányú vereség szenvedtek az Aktivist Kari Marx Stadt csapatától. • Turku: Atlétikai versenyek során Halberg Üj Zéland-i versenyző a két mérföldön (32L9.6 m) 8:30 időt ért el, ami új világcsúcsot jelent. Az eddigi világcsúcsot az Ausztrál Thomas tartotta 8:32 idővel. A kritika kedvezően fogadta a filmet és Jirí Weiss filmrendezőt a legjobbak közé sorolja. A SZOVJETUNIÓBAN ÉVENTE nýntegy 120 ezer robbantást vígé z egy speciális tröszt. A Kola-félszigeten nemrég három hatalmas robbantással új mederbe tereltek egy folyót, a Szovjet Tudományos Akadémia megbízásából pedig a közeljövőben 16 ezer tonna robbanóanyagot használnak fel ötmillió köbméter föld eltávolítására. 3170 HELYETT 3335 TONNA ÖNTVÉNYT gyártották az indiai kohászok * HVIEZDA I A tehén és a fogoly (franszovjet kohászok segítségével egy nap Z cia) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Vigyázz, alatt. Ugyanazon a napon 2250 tonna T nagymama! (szovjet) 16, 18.30, 21, PRAacélt olvasztottak 5 martinkemencében. $ HAi Arcnélküli város (magyar) 10.30, KtSpRTF-TT RFMnTATrtFrrtADÁSTX 1 3' 45, 1 6' 1 8' 3 0' 21> METR0P0 L' VÍSSzaKlbbRLETI BEMUTATOELOADAST f térrs ([ e ngyel> 15.30, 18, 20.30, POHRARENDEZTEK Kijevben egy szokatlan X NIČ N Í K: A szerelem zűrzavara (NDK) berendezésű színházban, ahol a néző 1 15.45, 18.15, 20.45, TATRAi Vigyázat, La az előadást nem a színpadon, hanem j? rour! (francia) 15.45, 18.15, 20.45, MÁJi tükrökben látja. A színházat Anatolij t Gyanús a fiam (NDK) 18, 20.30, VÁRUDVAR: Ulicsevszkij, a kijevi egyetem docen- í * keresztes vitézek II rész (lengyel) t srvo7to - 1 20.30, MIER: Szállnak a darvak (szovjet) teirewe. í 16.30, 19, Marty (USA) 21.30, PALACE: A 24. NEMZETKÖZI NEVELÉSÜGYI ÉR, . Mandlík kiváló vág^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^ lesz." '(Havelka^' íe^ IIIIlllllilMílllllllllUllillllllllIIMIIIIlISIIIIIIIIilIlllllllllllEllilillllllllllllIlllillMllllllllll A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA: ÜJ SZÍNPAD: Vök iskolája (19). A KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA: MA: A család (19), HOLNAP: Cézár és Kleopatra (19). A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: TEKEZLET - az UNESCO és a Nemzetközi Nevelésügyi Iroda rendezésében — mintegy 80 ország képviselőinek részvételével Genfben megkezdte tanácskozásait. ; Alattomos ellenség (bolgár) 22, DUKLA: > Gyanús a fiam (NDK) 13.45, 15.30, 18, " 20.30, OBZOR: Északi történet (szovjet) • 13.45, 15.45, 18, 20.30, STALINGRAD: Nap; jainkban történt (szovjet) 17.30, 20, MLA•DÝCH: A katona és a viziszörny (szovjet) ÉHÍNSÉG FENYEGETI KENYÁT a rend-110.00. 13.30, 15.30, ISKRA. Oleksza Dovkívüli aszály és a sok hernyó miatt, f bus (szovjet) 17.45, 20.15. NÁDEJ: A feTönkrement az afrikaiak fő tápláléka, aXhér csatt (cseh) 17.30, 20, ZORA: Az el kukorica is. Y nem küldött levél (szovjet) 17.30, 20, HFTVFN FVfRFR H4TT MFP fnlrt I P0KR0K : Főnyeremény (cseh) 17.30, 20, HETVEN EMBER HALT MEG told- T DIMITR0V: A| matlan éjek (szovje t) 17.30, rengés kovetkezteben az indiai Ke- f 20, BRIGÁDNIK: Próbaidő (szovjet) 17.30, rala állam Palkhat körzetében. A 20, PIONIER: Északi történet (szovjet) földrengés előidézte súlyos áradások;; 20, OSVETA: A fehér bálna (USK>) 17, 20. miatt a mentési munkák csak . késve y indulhattak meg. ? A KOSLCEI MOZIK MŰSORA: RENATO GUTTUDO OLASZ FESTŐ ma-j: SLOVAN: Arcnélküli város (magyar), ga válogatta össze müveiből »zt a 100yPARTIZÁN: Félbeszakadt dal (szlováknál töb grafikát és festményt, melyet a] 'grúz), DUKLA: Vetések (cseh), TATRAi moszkvai Puskin Múzeumban most álll-' • Újházasok (szovjet), ÜSMEV: Kegyetlentottak ki. Xség (szovjet). A KOMÁRNÓI MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ MŰSORA: SEŇA: Bekopog a szerelem (20). A CSISZ SZKB MAGYAR NÉPMŰVÉSZETI EGYÜTTESÉNEK FELLÉPÉSE: Fiľakovo (16). A televízió műsora: BRATISLAVA: 7.45: Repülőnap Moszkvában. 9.30: Katonák műsora. 10.00: Gyermekműsor. 14.00: Vasárnap a repülőtéren. 19.00: TV-Híradó. 19.30: A vasárnap verse. 19.40: kulturális élet. 20.00: Menekülés az árnyéktől, cseh film. 21.30: A nap visszhangja. 21.40: Sporteredmények. 3UDAPEST: 9.00: Miieszek, ha nagy leszek? 17.00: Nemzetközi atlétikai verseny. 19.00: Élőújság. 19.50: Vasárnapi vers. 20.10: Vidám muzsika. 21.15: Öt bagatell. 21.30: Hírek. Reggel derült idő, a nap folyamán változó felhőzet. Legfeljebb néhány helyen futó esö, zivatar. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet délkeleten 25—27, másutt 21—24 C fok. Mérséklődő déli szél, amely az est folyamán északnyugati irányba fordul. A TJ Vinohrady művészi torna-együttesének tagjai az utóbbi időben sok sikert értelj el. Különösen a fiatalok tanúsítottak nagy érdeklődést e sport iránt. Képünkön edzőjük, Joková egy gyakorlatot mutat be. (Zalai felv.) Tatran Frešov-Vienna 2:1 (1:0) nyezést és több veszelyes támadást indított. Ezzel szemben a bécsi csapat csak szórványosan támadott, 7 emberrel is védekezett. Annak ellenére, hogy a a Tatran csapata fölényt harcolt ki, pontatlan lövései miatt gólt nem tudott elérni. Már csak egy perc volt hátra az első félidőből, amikor Martinček beadásából Kulan megszerezte a prešoviak vezetését. Goyrs irámú játékkal kezdődött a második félidő. A vendégek sem szorítkoztak védekezésre és így mindkét oldalon több támadást láthatott a közönség. Ennek az volt az eredménye, hogy a kilencedik percben a vendégeknek sikerült egyenlíteni. A gól mindkét csapatot buzdította s ekkor a több ezer főnyi közönség gyors irámú, változatos játékot láthatott. A prešoviak részéről Petroš, Ľ. Pavlavič és Martinček, az osztrákok részéről Kohler és Buzek jelentettek veszélyt a kapusoknak. A 27 percben Buzek kapufát lőtt. A 38. percben Martinček tört az osztrák kapura, két hátvédjátékos közre fogta s ezért a játékvezető tizenegyest ítélt. A labdának Petroš állt neki és jól helyezett lövése a kapura talált. A mérkőzés hátralévő perceiben Laco Pavloviénak volt még alkalma gólt szerezni. E mérkőzés után a Rappan-kupa IV. csoportjában úgy alakult a helyzet, hogy a Viennának és Prešovnak egyaránt 5—5 pontja van, de jobb gólaránnyal a Vienna maradt az élen. Wimbledonból jelentik A wimbledoni nemzetközi tenisztorna a döntőkkel folytatta küzdelmeit. Elsőnek a férfi egyesben mérkőztek. Laver ausztrál teniszező 6:3, 6:1, 6:4 arányú sima győzelmet aratott az amerikai McKinley felett. E találkozónak az volt az érdekessége. hogy az ausztrál teniszező 55 perc alatt szerezte meg a győzelmet. Szombaton a női egyes döntőjével folytatódtak a küzdelmek. A kedvezőtlen esős idő miatt félbe kellett szakítani a mérkőzést. A női egyest Mortimer nyerte honfitársa, Truman előtt. Mindkét angol teniszszezőnő csak közepes játékot nyújtott. A többi döntőkről lapzártáig nem I kaptunk jelentést. A Rappan-kupa keretében tegnap a negyedik fordulóra került sor. A csehszlovák együttesek közül a Tatran Prešov saját otthonában látta vendégül a bécsi Vifenna együttesét. A mérkőzés első 15 perce, alacsony színvonalú játékot hozott. Mindkét csapat nehezen tudott játékba lendülni. Negyedóra eltelte után az otthoni együttes lassan, magához ragadta a kezdemé26 ország lüldte el nevezéset Szeptember 20—25-e között Bécsben rendezik a súlyemelők világ- és Európabajnokságát. A Stadthalleban megrendezésre kerülő világversenyre összesen 26 ország nevezett be, köztük Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, NDK, Szovjetunió, Románia, Lengyelország, Irán, Irak, USA. A világbajnoki küzdelmek szervező bizottsága már összeállította a ponfos műsort is. Szeptember 20-án 19 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó s ugyanakkor az első súlycsoportban megkezdik a küzdelmeket. Ezután minden nap egy-egy súlycsoportban küzdenek a világbajnoki és Európa-bajnoki címért. Szeptember 24-én, vasárnap az esti órákban bonyolítják le az utolsó nehézsúlyú bajnoki küzdelmet, s ezzel be is fejezik a versenyeket. Az Univerziád műsora A bolgár fővárosban, ahol augusztus 26-a és szeptember 3-a között megrendezésre kerül az idei Univerziád, közzétették e nagyszabású főiskolai sporttalálkozó műsorát. A résztvevő országok javarészt atlétikai versenyeken indulnak s ezért augusztus 31-e és szeptember 3-a között rendezik az atlétikai versenyeket. Az úszóversenyekre augusztus 26—29 között kerül sor. Ä teniszezők augusztus 26—31 között versenyeznek. A vívók augusztus 26-án kezdik a versenyt és szeptember 2-án bonyolítják le a döntőket. Az atlétikában 28 ország, az úszásban 22 ország, a teniszben 21 ország, a vívásban pediig 23 ország indul. •HIIIIlIflIlllIIIIIIIIIIIIIlllIIIIIHIIIIIIIIIIIIlllllllMllllllIllllllltlIlllIIEllllllllllllllIlllIIIHl} ter. 19,00: Múlt és jelen, közvetítés a 125 éves Óbudai Hajógyárból. 19,30: TV-híradó. 19,45: Kunyhók a paloták ellen. Megemlékezés a Bastille lerombolásának évfordulójáról. 20,05: Therese Raquin, francia film. 21,55: Hírek. PÉNTEK BRATISLAVA: 17.30 A Csehszlovákia— NDK súlyemelő-bajnokság közvetítése. 19.00 TV-híradó. 19.30 ' Mezőgazdasági híradó. 19.45 Szórakoztató zene. 20.00 Tarka filmműsor. 21.00 Divatbemutató. 21.30 Filmmüsor motorosoknak. 21.45 A nap visszhangja. SZOMBAT BRATISLAVA: 14.30 Nemzetközi teniszbajnokság közvetítése. 19.00 TV-híradó. 19.30 Külpolitikai kommentár. 19.50 Dalok. 20.00 Vidám műsor. 22.15. A nap visszhangja. 22.30 A félelem bére, II. rész, francia film. Budapest: 18,30: TV-magazin. 19,30: Hétről hétre... 19.45: TV-híradó. 20,00: Johann Strauss: A cigánybáró, daljáték. Közvetítés a Margittéri Szabadtéri Színpadról. Kedvezőtlen időjárás esetén: Mágnás Miska, magyar film. Kb. 23,00: Hírek. VASÁRNAP BRATISLAVA: 10.00 Kicsinyek műsora. 10.10 Gyermekműsor. 14.30 Nemzetközi teniszbajnokság közvetítése. 18.80 Vidám műsor. 19.00 TV-híradó. 19.10 Vers. 19.40 Kisfilm. 20.00 Hacsaturjan: Gajané, balett. Közvetítés Trenčianske Teplicéről. 22.40 A nap visszhangja. 22.50 Sporteredmények. Budapest: 10,00: Üttörőhírek. 10,10: Ifjúsági filmmatiné. 16.30: 28. sz. Magyar Híradó. 16,55: Rotation Berlin—Bp. Spartacus nemzetközi női kézilabda mérkőzés. Utána: Augsburg (NSZK)-Bp. Spartacus férfi kézilabda-mérkőzés. 19,00: Utazás a Föld körül: 1. Nubia, francia kisfilm. 2. Perzsiai utazás s múltban, német kisfilm. 19,30: József Attila: A Dunánál. Előadja: Tallós Endre. 19,35: Élőújság. 20,25: Állj, ki vagy! Angol filmvígjáték. Kb. 22,00: Hírek. HÉTFŐ BRATISLAVA! 19.00 TV-híradó. 19.30 Ľudovít Fiiam És lön világosság. TVjáték. 21.10: Idő, tudomány és élet. 21.40: TV-híradó. Budapest: 18,00: 100 kérdés — 100 felelet. 19,00: Vörös csillag a sivatag felett. A mongol népi forradalom 40. évfordulójára. 19,25: TV-híradó. 19,40: Hétköznapi tanácsok: Nyári bőrmegbetegedések. 20.15: Balti égbolt, szovjet égbolt. Kb. 21.45: Hírek. KEDD BRATISLAVA: 18.00 Gyermekműsor. 19.00 TV-híradó. 19.30 Mezőinkről jelentjük. Országos aratási diszpécser-szolgálat. 19.45 A Hadsereggel Együttműködő Szövetség életéből. 20.00 Eugénie Grandét, szovjet film Balzac világhírű regényéből. 21.35 A nap visszhangja. Budapest: 18.40: Művészi porcelán, szovjet kisfilm. 19,00: Tudományos expedícióval Vietnamban. 19,30:' Négyen az árban, magyar film. Kb. 20,50: Tánczene a Szigetről. Kb. 21.30: Hírek. SZERDA BRATISLAVA: 17.30 Gyermekadás. 18.15 Tudomány és technika a kommunizmus szolgálatában. 19.00 TV-híradó. 19.30 A világ térképe fölött. 20.00 A vágy, cseh film. 21.35 Lovinescu: A vendég, TVjáték. 22.20 A nap visszhangja. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA: 17.30 Gyermekadás. 19.00 TV-híradó. 19.30 Vratislav Blažek: Karácsonyi vőlegény. TV-játék. 21.35 Időszerű kérdések. 21.50 A nap visszhangja. Budapest: 18,20: Dani és a MókamesFélmillió sportoló vett részt eddig A HONVÉDELMI VERSENYEN „0.1 Sző", kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelősi Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratlsláva, Gorkého u.- 10. sz. Télefoni 537-16, 512-23, 333-68. 506-39, - főszerkesztői 532-20, - titkársági 550-18, - sportrovat! 505-29. Kiadóhivatal! Bratislava, Gorkého 8., telefoni 503-89. Előfizetési díj hávonfa 8.-' Kčs. Terjeszti á Posta Hirlapszolgálatá; Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomást Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava; R-16*11258