Új Szó, 1961. július (14. évfolyam, 181-211.szám)

1961-07-04 / 184. szám, kedd

k u 1 r u r 2X i Filmművészettel az élet szépségéért és a kommunizmusért A B Ü C S U A Méln&' Äliami Gazdaság szőlőjében kora tavasztól késő őszig szüntelenül szorgoskodnak a dolgozók, hogy jó édes szőlőt és zamatos bort küldhessenek a piacra. (J. Šaroch, ČTK f elv.) M«0 Ä jövő parcellája — Egy, kettő, három, négy — is­métlődik egymás után a reggeli tor­nát irányító napos számolása. — Elég! Oszolj! — hangzik a pa­rancs egy kiadós testedzési soro­zat után. Katonák között érzi magát az em­ber, ha reggel beállít a Safárikovói Mezőgazdasági Szaktanintézetbe. De csak addig, míg nem kerül szerszám a tanulók kezébe. Azután már a föld művelőivel találja magát szemben. Reggeli után mindenki kapát éle­sít, a reszelők kézről kézre járnak. Egyik-másik kalapálja, hogy tartó­sabb éle legyen a szerszámnak. Még a lányok se bízzák másra az élesí­tést. — Akárcsak a borotva — állapítja meg Trilec Ilona, mikor jónéhányszor végigtolja kapáján a reszelőt, s in­dulásra készen áll be a többiek közé. Haját pirospöttyös kendővel kötöt­te át, hogy munka közben ne cibálja a szél. Indul a csoport a jövő parcellá­jára. Így nevezte el Kiszling János, az iskola igazgatója azt a 18 hek­táros táblát, melyen 100 mázsa sze­Törik a dohányt A Bifial Egységes FöHmüvesszövet­kezetben is lázasan folyik a munka. Szövetkezeti tagjaink nemcsak az ara­tásra készültek fel derekasan. Büszkék arra is, hogy a szövetkezetben lévő két dohánycsoport egységes versengé­séből figyelemre méltó eredmények szü­lettek. A két dohánycsoport vezetője Hanula Sándor és Molnár Lajos, akik hosszú évek óta foglalkoznak dohány­termeléssel s meg is van hozzá a szük­séges szaktudásuk és tapasztalatuk. Mindkét csoport június 22-én már megkezdte a dohány törését. Ezen a téren köztársaságunkban az elsők kö­zött állunk. Figyelemre méltó siker ez annál Is Inkább, mert a dohány jó mi­nőségű és magas hektárhozamot ígér. Hanula Sándor, a 2-es számú csoport vezetője arra a kérdésre, minek tulaj­donítja az elért szép eredményeket, a következőképpen válaszolt: A két cso­port versenyben áll egymással, ami hoz­zájárul ahhoz, hogy a csoportok tagjai lelkiismeretes és következetes munkát végeztek s végeznek a dohány ápolá­sánál. Az idén nálunk is bevált az a közmondás, hogy aki mer, az nyer. Ugyanis április tizennyolcadikáig mind­két csoport 12,5—12,3 hektáron kipa­lántálta a dohányt. Azóta mindkét csoport tagjai megfelelő irányítás mel­lett úgy dolgoztak, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen. Június 10-ig elvégeztük a dohány harmadik kapálá­sát is és megtisztítottuk az első leve­lektől. Az elért eredményekhez nagy mértékben hozzájárult az is, hogy a szövetkezet vezetősége megértéssel volt Irántunk és minden támogatást meg­adott számunkra Arra a kérdésre, milyen hektárhozam várható a dohányból, a következőkép­pen válaszol: A dohánytermelésben a múlt évben Is szép eredményt értünk el — 12,5 métermázsát hektáronként. Ebben az évben még több mutatkozik. Arra számítunk, hogy elérjük a 14 mé­termázsa hektárhozamot. Szövetkezetünk nemcsak a dohány­termelésben, hanem más termények ter­mesztésében is figyelemre méltó ered­ményeket ér el. Idejében elvégeztük a repce aratását és ennél is szép volt a hektárhozam: 18 métermázsát ter­meltünk hektáronként. Cs. K. meskukoricát akarnak telmelni hektá­ronként. Ugyanis a jövőben sok ilyen tábla lesz, azért adta ezt a nevet neki. Egy kicsit aggódtam. — árulja el Kiszling elvtárs —, mert több csa­pás érte a kukoricát. Hideg volt kez­detben, nem fejlődhetett jól, pusz­tította a drótféreg és a svédlégy annyira, hogy másodszori ültetéssel pótolni kellett. De már túl vagyunk a veszélyen, mint mondani szokták: a kukorica elhagyta a földet. Elhagyta bizony, mégpedig jól, derékig ér már az első ültetés s a levele tenyérnél is szélesebb. A tanulók ellepik a földet, de nem a gyom miatt kapálják — mert ab­ból még „hírmondó sincs" —, h,a­nem azért, hogy 1 lazítsák a 'talajt, ahol még nem hajtották végre. Ezt tették a kiadósabb esők után is, hogy a talajkérget megakadályoz­zák. A műtrágya és simazin hatása mellett a tanulók a talaj szellőzte­tésével harcolnak a 100 mázsás ho­zamért. S meg is van a látszatja. A táblán a kukorica az „úr", sűrű sorokban áll, akárcsak ők a reggeli tornán. Sok emberben kelt érdeklődést a sűrűn hagyott kukorica sorsa, mi­vel az idősebbek úgy tartják, hegy a kukorica csak akkor hoz nagy ter­mést, ha egy lépésre van egy­mástól, akárcsak az út másik szélén a szövetkezeteseké, akik bizony jó­korákat léptek az egyelésnél. A fia­talabbja azonban más véleményen van, mert mi mást jelentene a vče­lincei fiatalasszony meg a n^gy ter­méshozamok mestere között lefolyt beszélgetés. — Szép a kukoricájuk — kezdi Kiszling elvtárs, a nagy terméshoza­mok mestere. — A maguké is, igazgató elvtárs. — Ali a verseny, ki termel töb­bet? — biztatja az igazgató a fia­talasszonyt. -- Ha megadtuk volna a módját, a- miebk is olyan volná — válaszol az kitérően. •*••«••"»» " *" v* 1g'ert,"cS£tk ezen múlik, azt a mó­dot kell megkeresni, amelynek se­gítségével sokat lehet termelni s ezt a módot választotta a Safárikovói Mezőgazdasági Szaktanintézet, amely a „kevesebbet importáljunk, többet termeljünk idehaza" jelszót tette magáévá s bebizonyítja, hogy lehet. A jő talajban a hektáronkénti 42 ezer hibrid kukorica-egyed a bizto­síték rá. <bj) Az idti fesztivál sikeres kezdetét olyan filmek bemutatása követte, amelyek minden kétséget kizáróan megérdemelték, hogy ünnepi ke­retek Vcőüt kerüljenek első alkalom­mal né-öink elé. Luchino Visponti mai tárgyú realista filmje, a Rocco és tesvérei után mind a mondani­való, mind a művészi megoldás te­kintetében újabb emelkedést jelen­tett Wolfgang Staudte filmremeke, A búcsú. Staudte neve nem ismeretlen né­zőink előtt: a tavaszi fesztiválon be­mutatott filmje, a Rózsák az állam­ügyésznek joggal részesült kivételes figyelemben és nagy sikere teljesen indokolt volt. Ez a ma Nyugat-Né­metországban élő világhírű rendező az alkotója a Gyilkosok köztünk vannak című nagysikerű DEFA-film­nek, amely már címével is elárulja forgatója antifasiszta beállítottságát. Ugyanennek az eszmevilágnak szü­lötte volt a Rotáció, majd az em­berábrázolás és jellemfestés terüle­tén alkotott nagyot Staudte a Hein­rich Mann világhírű regénye, Az alattvaló nyomán készült nagyszerű szatirikus filmjével. A búcsúban Staudte visszatért el­ső nagy filmjének alapgondolatához: A gyilkosok még mindig köztünk vannak, még erőteljesebben és ma­gasabb művészi színvonalon kihang­súlyozva, hogy Adenauerék Német­országában eleven hatóerő a náciz­mus, az uralmon levők a régi dicső­ség talmi fényéről ábrándoznak és a megtépázott német katonai „be­csület" visszaállítását áhítják. A leleplezéshez az alkalmat egy véletlen szolgálja. Búcsú folyik egy nagyobb nyugatnémet faluban és ép­pen ássák a tér közepét, hogy a kör­hinta tartóoszlopát elhelyezhessék. A munkások ásói egy rohamsisakot és géppisztolyt, majd egy emberi csontvázat hoznak felszínre. Tizen­öt esztendő múlt el a háború óta és a búcsú forgatagában egy „katona­szökevénynek" feledésbe merült tragédiája Wpntakozlk ki előttünk. Egy helybeli' nagygazda felesége felismeri, hogy a megtalált cson­tok az ő fiának maradványai, aki a háború utolsó napjaiban hazaszökött és a faluban bujkált. Mertensné, — az anya a családi kriptában akarja el­temetni a csontvázat, ám a falu ve­zető emberei arra kényszerítik, hogy álljon el a tervétől, tagadja meg * fiát, aki szerintük szökésével be­mocskolta magét. A történet víssza­pergetése, a múlt felelevenítése fo­lyamán kiderül, hogy a község tn«i vezetői a múltban is ott álltak a falu élén, nácirajongásukkal, gyá­vaságukkal, kétszfnüségükkel és áru­lásukkal ők kergették a halálba a szökevényt. Maga a szökevény nem tudatos ellenálló, csak a háború sok szennyétől és embertelenségétől megundorodott fiatalember, aki nem akar az utolsó pillanatokban áldoza­tul esni. És ez helyes így, mert ezzel mintegy éltalános érvényűvé válik a tragédia, a gyilkolásba kény­szerített egyszerű ember végtelen undora tíz és tízezrek undorét és magába ébredését jelképezi. Claus Hubalek, a forgatókönyv írt­jának és Wolfgang Staudté-nak, a rendezőnek főérdeme, hogy nagyon bátran, céltudatosan utalnak a múlt­ból a mába és a film fojtóan izgal­mas cselekményének egy jeleneté­ből sem hagyják ki a figyelmezte­tést. A gyilkosok még mindig köz­tünk vannak — ezt az alapgondo­latot mindig a cselekménnyel érez­tetik és sehol nem esnek erőltetett szólamba, tételes illusztrálásba. Ezért olyan döbbenetes a tegnapnak és mának szembeállítása: a nácizmust kiszolgáló gyáva kispolgárnak a mai nyugatnémet neonáci közvélemény gyilkos lemeztelenítésével párosuló leleplezése. Staudte jellemábrázoló művészete ebben az új filmjében is mesteri. A szereplőgárdából különösen ki­emelkedik az NDK-beli Manja Beh­rens megrázó Mertesnéja, Wolfgang Reichmann náci vezetője is remek alakítás, de valamennyi szereplő a helyén van, így a szökevény egy­napos szerelmének, a francia lány­nak életrekeltője. Juliette Maynel is. Georg Krause képei is remekül si­kerültek, tökéletes technikájukkal kitűnően szolgálják a film nem min­dennapi eszmei mondanivalóját és izgalmas cselekményét. Staudte nagyerejű filmdrámáját egy hazai dokumentum-film — Ei­senhower távozik — vetítése előzte meg. A kisfilm helyes politikai ér­zékkel mutatja be egy jó katona és rossz államférfi tündöklését és szé­gyenteljes bukását. EGRI VIKTOR Befejeződött a strážnice! dal- és táncönnepély Az idei strážnice! dal- és táncün­nepélyt a rendkívüli látogatottság jellemezte. Vasárnap, az ünnepség zárónapján 60 ezren tekintették meg a műsort. Az egyes kategóriákban a Valašské Klobouky-i népi zenekar, a brnői cimbalomzenekar, az ostravai bányászfőiskola cimbalomzenekara, a krnovi Sziléziai Daltrió, a Breclava-i női kar, a martini táncegyüttes és a strážnicei dal- és táncegyüttes vitte el a pálmát. A népi énekesek közül a legjobb a brnői Zdenka Hovorková, a szólőtáncosok közű! pedig a trenčlnf Lőrincz Géza volt A mai falu életét a legtökéletesebben a boskovlcei pe­dagógiai iskola és az Uherské Hra­dište-i Hradištan együttes műsora tükrözte. Sógo r ság—komaság vagy: harc a balesetek ellen M ielőtt Bosnyák Mihály, a garázsmester be­lépett volna az építkezési vállalat igaz­gatói szobájába, a titkárnő bizalmasan a fülébe súgta: — Az öreg nagyon zabos ... A garázsmester nem tulajdonított túl nagy je­lentőséget e bizalmas értesülésnek. Hisz emberek vagyunk, vannak gyengéink. Neki is, meg az igaz­gatónak is. Talán rosszul aludt vagy összezör­dült az asszonnyal. Annyi baj legyen! — Garázsmester, mit gondol, lopom én az időt ? — förmedt rá az igazgató. Bosnyák Mihály értelmetlenül bámult főnökére. Nem emlékezett rá, hogy valaki előtt ilyesmit mondott volna. Mert első gondolata az volt, hogy valaki „beköpte". Lám, az ember legyen óvatos ... — Ide hallgasson! — folytatta az igazgató ma­gából kikelve. — Ebben a hónapban ez a második jelentés — második baleset. Egy és ugyanaz a sofőr! Azt hiszi, nincs más dolgom, csak a sofő­rök ügyével foglalkozni!? A garázsmester csak állt földbegyökerezett lá­bakkal. Nagyokat nyelt, de nem szólt. Nem ilľó a főnök szavába vágni. Amúgyis rosszat sejtett, hisz a szóban forgó gépkocsivezető nem más, mint Gecző János — a sógora... Az igazgató rágyújtott, majd nyugodtabb han­gon folytatta. — Tud maga erről a bálesetről? — Természetesen, igazgató elvtárs. — S mi van az autóval? — Javításban ... — A sofőr? — Másik kocsit kapott... — Látja, ez a hiba, mert ha a söför lenne „ja­vításban", és a kocsi kapott volna új sofőrt, nem kellene újabb baleset lehetőségétől rettegnünk. Megértett engem? — Igen... — hebegte zavarában és irtózattal gondolt arra o találkozásra, amikor sógorával közli elbocsátását. — No, akkor már csak egy kérdésem van: Tu­dott-e arról, hogy a baleset fekete fuvar közben történt? A garázsmester homlokát kiverte a verejték. ** Talán sejt valamit az igazgató? Vagy ta­lán már tud is? — Ne... nem — nyöszörögte. — Akkor most már tudja. Gecző helyébe pe­dig mielőbb kerítsen új sofőrt. A garázsmester megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor betette maga mögött az igazgatói szoba párnázott ajtaját. Estére találkát beszélt meg sógorával, Gecző Jánossal. A szövetkezeti italkimérésben találkoztak. Bos­nyák egy hajtásra kihörpintette a két deci vö­röst, nagy lélegzetet vett és közölte sógorával az igazgató döntését. Jobb ezen mielőbb túl lenni. — Micsoda? — Jánoskám, a diri felmond neked... — Felmond... — Nem mondanád meg, miért? És te ezt csak úgy hagyod? — A baleset. — Ahát. Hát mással nem történt még ilyesmi? Különben is tudod jól, hogy kezdő sofőr va­gyok ... — Tudtam, és mégis felvettelek. Legalább ezt köszönd még. — Köszönet? Hát mindenki volt kezdő, nem? Ezt az igazgató is tudhatná ... — Tudja is. Ennél még 'öbbet is... — Tán csak nem? — tette fel a kérdést gú­nyosan Geczö. — Bizony. A fekete fuvar... — Hm. És ez téged nem is izgat? Vagy tartsam csak én a hátam? Téged csupán a részesedés érdekel?... — Pssszt! * I Sjabb két decit rendeltek. Amikor az ötödik " két decinél tartották, megszületett a terv. A garázsmester néhány nap múlva beállított az igazgatóhoz. — Igazgató elvtárs, Geczö János sofőr saját kérelmére távozik üzemünktől — s ehhez nagy jelentőségteljesen kacsintott is egyel. — Saját kérelmére? Szó se lehet róla! Elbo­csájtjuk! A garázsmester erre az eshetőségre is felké­szült. — Nem szeretném befolyásolni az igazgató elvtárs döntését, de mégis azt javasolnám, fogad­juk el a felmondását. — Nem! — Igazgató elvtárs, tetszik tudni, hogy van az ilyen esetben: felmondási határidő, huzavona, ki tudja milyen előre nem látott kellemetlenségek. Mi is hibásak voltunk, nem győződtünk meg ké­pességeiről ... * — Mi? Talán maga... — Mindenekelőtt is... nyelt a garázsmester. — De az előbbi munkahelyéről jó véleményt ka­pott ... — Tudja mit, Bosnyák elvtárs, tegyen, ahogy jónak látja. Mit bánom én, csak zárjuk már le ezt az ügyet. Az igazgató befejezettnek tekintette a tárgya­lást. De nem így a garázsmester. — Igazgató elvtárs, még egy dolog. Geczö Já­nos új munkahelyéről véleményt fognak kérni. Ha rosszat adnánk, nem vennék fel öt... Ebből csak nekünk lenne kellemetlenségünk ... Az igazgató unottan legyintett. így történt, hogy Gecző Jánost új munkahe­lyén nagy szeretettel fogadták. — Barátom, magáról csupa jót hallunk. Ilyen sofőrt kerestünk... Épp egy új Tatra 111-est kaptunk... A garázsmester keményen megszorította az új alkalmazott jobbját. ^Leczö János nem örült_ a nagy gépkocsinak, de nem is ijedt meg tőle. Utóvégre min­denki volt kezdő, és miért ne gyakorolhatná ő a vezetés tudományát egy új kocsin... Sógora, Bosnyák Mihály, örült, hogy megszaba­dult rokoni terhétől. Bemélte. továbbra 's fenn­tartják azért a „kapcsolatot" és ha egy T 111-est megraknák kaviccsal műszakon kiviű, azon már érdemes osztozni. Mert a kuncsaftokat ö szerzi továbbra is. Az építkezési vállalat igazgatója viszont büsz­kén írta meg a választ az illetékeseknek. „A balesetek kiküszöbölése érdekében megtet­tünk minden tőlünk telhetőt..." ÍSILKA LÁSZLÓ ÚJ SZŐ 5 * 1961. jűíív 4J

Next

/
Thumbnails
Contents