Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-14 / 164. szám, szerda

Építőink között O A lakásépítés sikeres teljesítése — az egész társadalom ügye Tizenkét év alatt 18.200 új lakás Bratislavában • Egyes üzemek nem készültek fel a feladatok teljesítésére • Gyakran késik az anyag szállítása - késik a lakások átadása Daruerdő, épülő házóriások, az új lakásokba költözködő családok. Ezzel is jellemezhetnénk Bratislava külső lakónegyedeit. Hiszen 1948-tól 1960-ig — 12 év alatt a város lakossága 18 200 lakást kapott. Már ez is szédületes iram volt, ha összehasonlítjuk a régi világ lakásépítkezésének színvonalával. Ha azonban megnézzük a harmadik ötéves terv lakásépítkezésre vonatkozó irányszámait, azt látjuk, hogy az öt év alatt majdnem ugyanannyi — 17 000 lakást kell építenünk, mint a népi demokrácia első tizenkét esztendeje alatt. Sokan, sok száz család várja még mindig a lakáshivatal boldogságot hozó döntését: a lakásutalványt. A sajtó pedig a napokban is a terv nem teljesítése miatt kárhoztatta az építő vállalatokat. — Valóban, a feladatok annyira megnőttek, — mondja a .bratislavai Magasépítészeti Vállalat igazgatójának a termelés kérdéseivel foglalkozó helyettese, — hogy egyes velünk koordináló üzemeket meglepte, készületlenül találta a hatalmas iramú építkezés. A vállalatok működése - az építkezés alfája és ómegája — Az anyagellátás terén sokszor éppen ott csikorog a kerék, ahol a legkevésbé várná az ember, — mondja Košinár elvtárs, igazgatóhelyettes. — Azt már elértük, hogy szinte gomba módra nőnek ki a földből a hét-nyolc emeletes, néhány tucat lakást magukba foglaló lakóházak. Az építkezés időtartamát, különösen a panell-házaknál már 5 és fél hónapra lerövidítettük. Hanem mikor már felhúztuk a falakat, s majdnem elkészítettük a lakásokat, gyakran előfordul egy-egy, első tekintetre jelentéktelennek látszó dolog, ami bizony sokszor halomra dönti terveinket. Mint például a kísérleti lakótelep építésénél is. Az egyik kooperáló üzem — a turanyi Építőanyaggyártó Vállalat pontatlanul szállítja le a beépített szekrények összekötő falait. A múlt év decemberétől kezdve folyamatosan kellene szállítaniok a 276 lakáshoz szükséges alkatrészeket. És mi a helyzet? Június 6-án még hiányzott az anyag 70 százaléka. Az említett lakóházakat azonban már májusban át kellett volna adnunk ... Paragrafusok helyett anyagotl A Magasépítészet Vállalattól az ügy érdekében már mázsányi papírt továbbított a posta Turanyba. Az építők személyesen is akarták orvosolni az ügyet. Ahogy azonban az ügyintézés folyamatát híven ábrázoló papírháború mutatja, a turanyak állásfoglalása ez: a megrendelések 1961 első félévére szólnak. A paragrafusok és a naptár szerint — gondolják tovább — nekünk van igazunk, mert még június 30-ika is az első félévhez tartozik. Még teljesíthetjük kötelességeinket az első félévben. Most, hogy a turanyi üzem vezetői semmibe vették az egyes hónapokra szóló kötelezettségeik teljesítését, már csak arra kíváncsiak a magasépítészeti vállalatnál, mivel érvelnek majd a turanyiak a második félévben? És ami még a paragrafusoknál is erősebb érv, 276 család egyelőre hiába vár a kötelességeit hanyagul teljesítő vállalatok miatt lakásra. Nováky alszik - kárbaveszett az újítás? Évekig kísérleteznek az építővállalat fejlesztési osztályán, hogyan akadályozhatnák meg az esővíz beszivárgását a panelépületek toldásainál. Huml, Breče és Šebo elvtársak igyekezetét siker koronázta. Tudásuk legjavát felhasználva előállítottak egy Latex festéket, amely nemcsak az eső beszivárgását akadályozza meg, hanem szép pasztell színével a lakóházak külsejét — színét is változatosabbá testi. A novákyi vegyiüzem kapott is az ajánlaton, szívesen elvállalta az anyag tömeggyártását. Hanem ki tudja, mikorra, — talán az ötödik ötéves tervben gondolták a megvalósítást. Mert tény az, hogy a gyártást még most sem kezdték meg. Ez pedig négy, egyenként 5 lakásegységet tartalmazó lakóház átadását késlelteti. Sok a befejezetlen épület Ennek a jelenségnek éppen a szállítóvállalatok imént említett pontatlansága az okozója. Csupán Bratislavában a Magasépítészeti Vállalat keretében 2244 lakásegység vár a be.fejezésre. Ebben természetesen benne vannak a most megkezdettek is. De olyanok is, amelyeken már csak apró elvégezni való munkák akadnak.' Igy segíthet a kritika — A boldog család végre beköltözött az új lakásba, mondja Košinár elvtárs mosolyogva. A mindennapinak látszó, de mindannyiszor ünnepi eseményt sokáig emlegeti^ a családban. És az egyik lakás tulajdonosai jobban, a másikéi kevésbé jól nyilatkoznak a lakásról, ha megkérdezzük őket, négy-öt hét múlva. Hatezer embert foglalkoztat a vállalat. Ezek legtöbbje lelkiismeretesen, jól dolgozik, de a hatezer jónak tíz hanyag, felületes munkás elronthatja a becsületét. Igaza van az igazgatóhelyettesnek. És dicséretre méltó kezdeményezéssel jöttek a nyilvánosság elé, amióta egy kis könyvecske formájában az utóbbi időben már minden egyes lakásról „személyazonossági igazolványt" állítanak ki. Többek között azt is beleírják, ki végezte a csőszerelést, a vakolást, vagy az ablakok beillesztését. A kritika elé való bátor kiállás módja minden esetre azt mutatja, hogy a bratislavai Magasépítészeti Vállalat aminden dolgozója komolyan veszi a munka megjavításának kérdését. Tóth Mihály A Tekovské Lužianky-I EFSZ dohánytermesztése a szocialista munkabrigád lelkes munkáját dicséri. A brigád tagjai nemcsak a munka frontján, hanem magánéletükben is az új szocialista ember tipusai. (Szombath A. felv.) — JUBILÁNSOK — A Autók hosszú sora halad az utcán. Bent a kocsikban kiöltözött, idősebb emberek. Nők és jérjiak. Az arcukon méltóságteljes, ünnepélyes komolyság. A kocsik a városi nemzeti bizottság felé kanyarodnák, majd a Főtéren megállnak. A komárnói Városháza öreg tornya nem mindénnapi dolgot lát s ha beszélni tudna, talán azt mondaná: mikoris volt... huszonöt, harminc, ötven éve is talán, hogy ezek az emberek ugyanígy ünnepélyesen kiöltözve, méltóságteljes komolysággal jöttek errefelé. Íme: az arcuk most is piros az izgalomtól, mint mikor az esküvőre jöttek. Az öreg torony, ha beszélni tudna, azt is elmondaná, hogy lám, én megöregedtem, de ők is hozzám öregedtek. Hiába, sok víz folyt le azóta az öreg Dunán ... Hát bizony nem tegnap történt, hanem kerek 25 és 50 éve, hogy ezek az emberek "mint menyasszonyok és vőlegények, ebben az épületben mondták ki elcsukló, félénk, de bol^ dogságtól remegő hangon: a „szeretem" ... „akarom" szavakat és innen indultak el az életbe, hogy közös öszszefogással, mint férj és feleség együtt járják meg az élet útját. Ez az út nem volt mindig zökkenőmentes, de kettőnek könnyebb volt leküzdeni a nehézségeket. Milyen jó most minderre emlékezni, amikor a Komárnói Városi Nemzeti Bizottság 25 és 50 éves jubileumi találkára hívta össze őket. Mintha nem is telt volna el ennyi idő: az autóból kilépő párokat ott várják a fiatalok, aztán a nagyterem következik, majd a pompás megvendégelés. Mintha mindez csupán tegnap történt volna. A városi nemzeti bizottság gondos és elismerésül meleg szavakat érdemlő dolgozóinak mindenre kiterjed a figyelme, hogy ez a találkozás örökké emlékezetes maradjon éppúgy, mint az esküvő napja. Huszonöt, ötven év együtt gyönyörű idő. Sok nagyszerű emberiesség, egymásnak kölcsönös tisztelete, szeretete és megbecsülése kell hozzá. Cserven elvtárs, az egyik jubiláns így emlékezik: „Immár negyedszer járunk itt a feleségemmel az esketési teremben. Először 25 éve, amikor mi esküdtünk, aztán az egyik, később a másik lányunk esküvőjén és most negyedszer a 25 éves jubileumunkon; az volna a kívánságom, ha még a félszázadik jubileumunkon is együtt lehetnénk ..." A városháza vastag falain át elmosódva hallatszik be a város nyüzsgő élete. Kint az utcán tovább megy az élet, fiatalok, szerelmesek járnak a tömegben, akik talán nemsokára szintén ide az „eskető"-terembe lépnek. Először! S milyen szép lenne, ha minden pár negyed vagy fél évszázad múlva újra találkozhatna itt! Ugyanis az „akarom... szeretem ..." szavakat itt egy életre kell kimondani, ezért a szónak nagy súlya van. Ha ezt nem felejtik el, akkor biztos, hogy itt fognak találkozni 25 vagy 50 év után ... (k. 1.) NI nimi n 11 IIIIIIÍI 1111 uni ii 11 A

Z UTÓBBI időben megjelent ateista cikkeinkhez olvasóinktól több hozzászólás érkezett. Figyelemre méltók ezek a hozzászólások és levelek, hiszen arról tanúskodnak, azt bizonyítják, hogy a materialista világnézet mind nagyobb teret hódít az emberek tudatában. Ennek eredményeképpen a vallásos misztikum, és a vallásnak az erkölcsben, a világ és az ember keletkezésében, valamint a világ és az emberiség rendjében elfoglalt álláspontja egyre inkább lelepleződik a dolgozók előtt. Idős paraszt ember Irt a nitrai járás egyik falujából s igen egyszerű szavakkal, ám annál meggyőzőbb példákkal bizonyítja, hogy az egyháznak az erkölcs kérdésében elfoglalt magatartása az olyan ember magatartása, aki miközben bort iszik, tele szájjal vizet prédikál. Mert miközben az egyház a vallás előírásainak, a szerénységnek, az alázatosságnak, az önmegtagadásnak, a példás élet elveinek és más ehhez hasonlóknak betartására inti a hívőket, addig éppen az egyház képviselői, a vallás előírásainak hirdetői azok, akik mindabból, amit prédikálnak, az égvilágon semmit sem tartanak be, — ez röviden öszszefoglalva K. J. 74 éves falusi ember több oldalas levelének a lényege. A szerkesztőségünkbe érkezett levelek közül a legnagyobb figyelmet kétségkívül Tóth János handlovai bányász levele érdemli. Nemcsak azért figyelemre méltó ez a levél, mert a vallással, a vallás erkölcsével kapcsolatban több igen okos megjegyzése van, hanem elsősorban is és főleg azért, mert Tóth elvtárs levelével vállalta azt, amit még sajnos vidéken nem mindenki vállal: ki mer állni a nagy nyilvánosság elé a vallást és az egyházat bíráló magatartásával. Pedig Tóth János bányász — mint levelében is írja — nem kommunista; nem tagja a pártnak, de mert nyitott szemmel járó, tapasztalt és olvasott ember, meg tudja különböztetni a fehéret a feketétől, el tudja magában dönteni, hogy a vallás erkölcse nem egyéb álnok képmutatásnál, amely csak a hívők megtévesztését szolgálja, és ezzel a véleményével a nyilvánosság HITÜNK AZ EMBERBEN VAN elé lép, mint írja, „még azt is vállalom, hogy a falumbeliek „pogánynak" tartsanak majd". Tóth elvtárs ezzel a mondatával olyasmit érint és olyan kérdést vet fel, amellyel majd egy következő cikkben nemcsak érdemes, hanem szükséges is kissé bővebben foglalkoznunk. Ámde most már lássuk, miről is ír Tóth János handlovai bányász. A LEVÉL az Oj Szóban megjelent ateista cikkekhez, nevezetesen az április 13-i számunkban megjelent „Amiről a vallás-erkölcs prédikátorai nem beszélnek" című cikkünkhöz szól hozzá, amelyben egy magát csupán — zr-nek jelölő levélírónak válaszoltunk. Tóth elvtárs nem vitatja a cikk állításait, ellenkezőleg, annak jeléül vetette papírra gondolatait, hogy — mint írja — „a cikk minden sorával, betűjével egyetértek". Majd — zr — levelével foglalkozva ezt írja: „Nekem legjobban az feküdte meg a gyomromat — zr-leveléből, hogy szerinte „a vallás olyan erkölcsi norma iránt való szeretetből táplálkozik, mely nem emberkéz-csinálmány". Tehát isteni eredetű? Ezt még én is megkontrázom! Kár, hogy — zr — nem olvasott más könyvet, csak a Bibliát". Majd Tóth elvtárs cikkünkhöz hasonlóan bizonyítja, hogy az emberi együttélést biztosító erkölcsi normák már az ősközösségi embernél kezdtek kialakulni, sőt, azok egy része — mint például az anyai szeretet — az ember fajfenntartási ösztönéből ered. „Nézzük meg most azt — folytatja levelét Tóth János handlovai bányász —, hogy az erkölcs, melynek — zr — vallásos, tehát isteni eredetet tulajdonit, megtalálható volt-e az egyház papjainál, főpapjainál. Itt kell keresnünk először, az Isten „szolgáinál". Azt tanítja a dogmatika, hogy a „szentatya", a pápa a hit dolgában nem tévedhet, mert isteni kinyilatkoztatást nyer a jót Illetőleg. Márpedig az ellenpápák sokasága nem erről tanúskodik. Még — zr — sem tagadhatja le, hogy i II. Incének II. Anaklét, VI. Gergelynek VIII. Benedek (Tóth elvtárs felsorol még vagy 15—20 nevet) volt a riválisa, ellenpápája, akik az erkölcsösségtől nagyon is távolálló eszközökkel — fegyveres erővel, méreggel, megvesztegetéssel, árulással — igyekeztek maguknak biztosítani a főpásztori széket. Hol volt ekkor a pápák vallásossága és erkölcsössége? Az emberbaráti szeretet, az isten parancsára cselekedtek így? De most jön a java: azt a Michele Ghislerit, aki 1550-ben az inkvizíció főnöke volt és akit 1556ban V. Pius néven pápává szenteltek, halála után szentté avatták! Azt az embert, aki méltó elődje volt Eichmannak! Azt az V. Pius pápát, aki parancsot adott a vadállati kínzásokra, amelyeknek „méltó" folytatásai voltak Oswieczim és Buchenwald gázkamrái. Ez a vértől csepegő hóhér maga volt a megtestesült embertelenség és könyörtelenség és — szentté avatták". "T" OVÄBBIAKBAN arról ír Tóth elvtárs, hogy talán — zr — és mások azt mondják, hogy ez régen volt, talán igaz sem volt. Már pedig ez nem így van, mivel a közelmúltból is lehetne számos olyan példát felhozni, hogy nem egyszer éppen az egyház képviselői, a papok voltak azok, akik életükkel, egész magatartásukkal felrúgtak minden erkölcsi normát. Hogy ez ma már nem így van, hát ezt nem az egyház és nem a papok javára kell írni, hanem a megváltozott körülményekre, szocialista államunk törvényeinek javára, a kommunista erkölcs javára, amelynek betartása elől még a papok sem térhetnek ki, ha egyrészt nem akarnak szembekerülni államunk mindenkire egyaránt érvényes és kötelező törvényeivel, másrészt a hívők tömegeivel, akik legyenek bár vallásosak, mégis, tapasztalataik és meggyőződésük alapján a kommunista erkölcsöt, a kommunista együttélés normáit vallják magukénak. I Arról is ír, azt a kérdést is fel' teszi Tóth elvtárs, miért van az, hogy a misszionáriusokat, akik állítólag emberi egyenjogúságot és kultúrát mennek hirdetni a „vadak" és a „pogányok" közé, nyomon követi a gyarmati katonaság, a legvadabb elnyomás, a legbrutálisabb kizsákmányolás és nyomukban a korbács, a büntető expedíció, a felégetett kunyhók... És mindenhez, ami a gyarmatokról kikerül, a gyémánthoz és a datolyához, a kávéhoz és olajhoz a négerek, a bennszülöttek vére és verítéke tapad. Érdekes és figyelemre méltó aztán, hogy mindezt csak mi, a „hitetlenek" látjuk meg és csak mi, kommunisták tartjuk ezt tűrhetetlen és tarthatatlan helyzetnek. A „vallásos", az „erkölcsös" gazdagokat pedig mindez nem zavarja, szerintük mindez „istennek tetsző dolog". „Láthatjuk tehát — fejezi be levelét Tóth János handlovai bányász — nincs joga senkinek sem hirdetni a valláserkölcs magasabb rendűségét. Soha hamisabb dublé-aranynyal nem kereskedtek a világon, mint éppen ezzel. Csalóka mint a délibáb, mert ugyanúgy eltűnik, ha közelebbről vizsgáljuk. Ami nem is csoda, hiszen álszenteskedés az egész és a „mumustól" való félelemből fakad. Hibája mindenkinek van. De alapvető különbség, hogy mi beismerjük hibáinkat, mindent megteszünk, hogy megszabaduljunk tőlük, míg a vallás az emberi hibákat és fogyatékosságokat igyekszik eltussolni, sőt sok esetben erénynek feltüntetni. Viszont megállapíthatjuk, hogy napról-napra kevesebb sikerrel. Ezért van aztán az, hogy a vallás és a szocialista társadalom közötti ellentétek elsősdVban is az erkölcsi felfogás területén mutatkoznak meg. Ez nem is lehet másként, mivel ezen fordul meg egy-egy eszme, világnézet valódisága, igazsága és életképessége. És hogy a szocialista erkölcs lesz az igazi és győztes, ehhez nem fér kétség". ÍGY ÉS EDDIG Tóth János handlovai bányász levelének mondanivalója és lényege. Kommentár nem kell hozzá, önmagáért beszél minden szava. Amit e levél kapcsán hangsúlyozni szeretnénk és hangsúlyoznunk szükséges, ez: íme pártunk felvilágosító munkája, a valóság felismerése nyomán mily gyökeresen megváltozik az emberek gondolatvilága, egész életszemlélete. Az emberek mindinkább rájönnek arra, hogy a vallás, az isten-félelem tulajdonképpen az ismeretlentől, — mint Tóth elvtárs oly találón megfogalmazta — a „mumustól" való félelemből fakad. Ám az ember mindinkább tudatára ébred annak, hogy az ismeretlen és földöntúlinak hitt valami valójában csak egy kiagyalt „mumus" s hogy ahhoz, ami a világban és a természetben történik, ennek az ismeretlen és kitalált „mumusnak" semmi köze nincs. Annál több köze van hozzá az embernek, aki felismeri és megtanulja a természet és a társadalom törvényszerűségeit, azok alkalmazását mindinkább a saját kezébe veszi s alkalmazza a maga és az egész emberiség javára és boldogulására. És az ember nemcsak a „mumustól" való félelmével és rettegésével szakit, hanem szakít az évszázados szokásokkal és erkölcsi normákkal is, mert íme a szenet fejtő bányász az igazság felismerésében vállalja azt is, hogy igazsága felismeréséért falujában esetleg „pogánynak" tekintsék. De hát kié, kinek az oldalán áll az igazság, az emberség, a valóban felebaráti szeretet? Azokén, akik az emberiséget sötétségben és nyomorban tartották — és tartják még ma is a világ jelentős részén — vagy pedig azokén, akik az embernek emberhez méltó életet teremtettek s azt vallják és azt mondják, olyan menyországban fogunk élni, még hozzá itt a földön, amilyent két kezünk munkájával teremtünk magunknak. És hát hiába, az emberek ezen a világon, nem pedig a túlvilágon, akarnak jólétben, emberhez méltóan élni. Ezt pedig csak az a szocialista társadalom teszi lehetővé, amely az ember erejében s nem pedig túlvilági hatalmasságokban bízik. B. L. ÜJ SZÖ 3 * 1961. június 12. \