Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-10 / 160. szám, szombat

Ä másodilc világháb'ará egyilc legszörnyűbb kegyetlenségé­nek színhelyén, a Béke Liget parkjaiban harmincezer rózsa­tő megannyi színpompás vi­rága ontja bódító illatát. A rózsa­liget kikövezett ösvényein gondta­lan fiatalok sétálnak. Meg-megáHnak a szökőkút előtt, amelynek kis me­dencéjéből galambot statí fiácsk? és leányka szobra emelkedik ki. Lidicei gyermekek ... Galamb - békegalamb a két év­tized előtti fasiszta pusztítás szín­helyén ... A medence fenekén száz és! sžáz ércpénz csillan a napfényban. A na­ponta százával idezarándokló ide­genek szórják bele két varázslatcs szót suttogvf: - . Pro štéstí... Boldogság. Igen, hogy Lidice a béke, a botdogság jeiképe maradjon mindörökké. A domboldal alján, a rózsaliget alatt az elpusztított falu házainak üszkös gerendáiból tákolt és fasisz­ta haláltáborok szögesdrótjaiból font töviskereszt emelkedik az ártatla­nul elpusztított 173 lidicei mártír tömegsírja felett. A nagy tragédia színhelye, ahol tizenkilenc évvel ez­előtt a fasiszta kivégző osztag le­mészárolta a Hitler főhadiszállásán pusztulásra ítélt cseh falucska férfi lakosságát. A német fasiszták alapos munkát végeztek. A pusztítás minden moz­zanatát filmre vették. Nem, nem csupán dokumentumként. Korántsem. Figyelmeztetőül mindazoknak, akik netalán szembeszegülnének a Führer világhódító terveivel. Lám, a törté­nelmet nem lehet meghamisítani. A történelmi folyamatosságban minden esemény az őt megillető helyre ke­rül. A pusztításról készült film tel­jes egészében megmaradt és nem a népek ijesztését szolgálja, mint készítőik tervezték. A német fasisz­ták kegyetlenkedéseik megörökítésé­vel saját maguk felett mondtak íté­letet. A film egy megrázó részletét az újonnan felépült Lidice kultúrházá­ban a nap bármely órájában leve­títik az érdeklődők számára. Min­két is a kíváncsiság vitt oda. Mind­össze ketten voltunk. — Mikor lesz a legközelebbi elő­adás? — kérdeztem a fiatalasszony­tól, aki a vetítőgép mellett állt. -* Akár most is — hangzott a határozott válasz. De hisz csak ketten vagyunk. Ér­demes? Igen, egész biztosan érde­mes, mert már tessékel is bennün­ket és hellyel kífiál a besötétített teremben. Pereg a film. Tizenkilenc év előtti események, A nagy lidiaei tragédia szörnyűsé­ges, szavakba nem foglalható ke­gyetlensége az átkos múlt félelmes kísértete gyanánt elevenedik meg a vásznon. S a vetítőgép kezelője, a készsé­ges fiatal asszony, Mane Šupíková, leánykori nevén Doležalová e tragé­dia részese volt... 0000*0 o ooooooo o ocoooooooooooooooOOOOOOQO ooo o Iuba. Csak akkor tűnt fel a dolog, amikor az ajtón éktelenül döröm­bölni kezdtek. A hirtelen csodálkozást azután tozott, akiknek hajszíne, koponya- mekotthonba került. Gyermekotthon? iszonyatos félelem váltotta fel. Aliig zás ... alkata megfelelt a faji követelmé­nyeknek ... Hat társával együtt kü­lönválasztották. Majd jött a búcsú­fegyverzett német katonák rontot­tak be. Sapkájukon halálfej... A házat pillanatok alatt felforgat­Harald Wiesmann SS-tiszt jelent meg névsorral a kezében. — Mindannyiukat Németországba SS-nevelők egyenruhában, katonás fegyelem. Módszerek? Pálca, pol'on, koplalás. Marikát németül tanították. Cse­hül nem volt szabad még egymás között sem beszélniök. Ezért a leg­szigorúbb büntetés járt. Mert a bi­ták. A szekrényekből kiszórták a visszük munkatáborba. Az asszonyok rodalomban nem emberséggel mér­ruhát, fehérneműt, egyetlen bútor­darabot se hagytak a helyén. — Fegyvert! Hol a fegyver? A családfő mellének géppisztolyt szegeztek. — Add elő a fegyvert! Marika és öt évvel idősebb Józsi bátyja riadtan bújtak a dunyha alá. Durva kéz rántotta le róluk a ta­karót és kirángatta őket az ágyból. — Fegyvert! Hol rejtegeti, apátok a fegyvereket ? vonattal, a gyermekek autóbusszal utaznak, hogy kényelmesebb legyen az út számukra ... SS-tiszt és emberség? Nem, az anyai szívet nem lehet hazug sza­vakkal félrevezetni. A tiszt olvasta a gyermekek név­sorát. Előbb a fiúkét, azután a lá­nyokét. Sorba kellett állniok. ' - Nem! Nem adjuk gyermekein- tudták ho"nnét származik, ket! — tört ki az anyákból. Lövés dördült. Wiesmann piszto­ságot nem tudta megérteni. Velük még így soha senki nem kiabált. Az SS-katonák parancsára fel­öltöztek. — Okmányokat, értéktárgyakat és kétnapi élelmet. Gyorsan! Doležal-bácsi keserű tehetetlen­ségében csak állt, valami a torkát szorongatta. Rosszat, nagyon rosz­szat. sejtett. Ő már tudta, mi a fa­sizmus, az idegen uralom. Doležal néni a türelmetlen németek állandó unszolása közben hevenyében kis batyut csomagolt. Majd a család német kísérettel megindult... Nem sejthették, hol lesz ennek »z útnak vége. Az utcán Doležal bácsit elkülöní­tették. Még csak búcsút se vehe­tett szeretteitől. Marika soha többé nem látta édes­apját. Az asszonyokat és a gyermekeket az iskglába terelték. Ott töltötték az éjszakát, majd másnap kora reg­gel, úgy öt óra tájt autókra rakták őket. Az asszonyok sírását túlharsogta a dombnak meginduló autók berre­gése. Még látni lehetett, "hogy a fér­fiak a Horák-gazdaság udvarán gyü­lekeznek és a németek megkezd­ték a házak kiürítését. — Többé már ide nem térünk vissza! — kiáltott fel fájdalmasan az egyik lidicei asszony. • A lidicei anyák, lidicei gyermekek — a második világháború mártírjai mégtették az első lépéseket a nagy keresztúton. De nem tudhatták, hogy mindannyiuk sorsáról Hitler főha­diszállásán már végleg döntöttek. Á ban nem "is gondolhatott arra, hogv vérengző vad Heydrich protektor A riadt szempárban könny csil- lyának csövéből kékes láng csapott lant. A gyermek lelke ezt a durva- fel. — Agyonlövöm, ha valaki ellen­áll! Ezt az SS nem tudta elviselni. Ért­hető. Az übermensch-csel szembe­szegüljön egy leigázott nép? A német katonák kitépték az anyák kezéből gyermekeiket. Lidicei anyák! Csoda, hogy az anyai szív riem szakadt meg a fájdalom­tól. Nem; az anyai szív erős. De az ész nem foghatja fel ezt az em­bertelenséget. Három anya beleörült gyermekei elvesztésébe ... Doležalová Marika, hat társával együtt Lodz lengyel városba került. Egy helyiségbe zárták őket, ahol na­pokon át a puszta, hideg betonon feküdtek. Bátyja, Jóska ott maradt Klad­nón. A Gestapo rájött, hogy elmúlt tizenöt éves (az év áprilisában) és a Eührer parancsa szerint a tizen­öt éven felüli lidicei férfiakat ki kellett végezni. A Horákék udvarán ekkor már befejeződött a mészár­lás. A munkaszolgálatosok 173 lidi­cei férfi közös sírját ásták... A fia­tal Doležal Jóskát utólag végezték ki. Német precizitás! Marika egy Poznan melletti gyer­tek. Nem! A koponyaalkat, a haj és szem színe, nos és a német nyelv ismerete, illetve csak annak isme­rete mindennél többet, sokszor egy életet jelentett. Egy év után Marikát Alfréd Schül­ler poznani képkereskedő fogadta örökbe. A gyermektelen család jó szívvel fogadta a kislányt. Ők nem Árvának hitték, német árvának... Hogy a földig lerombolt és térképről ki­törölt Lidice árvája, azt nem is tud­hatták. Marika itt töltötte gyermekéveit. Egészen a felszabadulásig. Akkor a Vöröskereszt kereste a lidicei gyer­mekeket. Nem sokat találtak meg belőlük. Többségüket haláltáborba hurcolták és Eichmann parancsára „likvidálták". „Schüller" Marikát örökbe foga­dói bejelentették az illetékes berlini hivatalnál. Igazán nem tudták, hon­nét származik, de bejelentették. Fé­lelmükben ... Marika sem tudott magáról sem­mit mondani. A terror, a megfélem­lítés, az új környezet feledtet. És... és egy szó nem sok, annyit sem tu­dott már csehül..! A gyermeket megfosztották szü­leitől, hazájától és anyanyelvétől. Íme, a fasizmus! Marika elé fényképet tettek. Hosz­szan nézegette. Gyermeki lelkében emlékek elevenedtek. A képen egy­kori osztálytársai — negyedikesek. A kép hátsó oldalán: Lidice, 1942 május. Igen, a tanév, a befejezet­len tanév végén készült. A nagy tragédia előtt. — Ich... Én... — mutatott az egyik szőkehajú leánykára. Igen ő volt. — Marié Doležalová — próbálko­zott a hivatalnok. — Ja ... Ja ... Doležal. S most hosszú idő után először tűnt neki, hogy a nyelv számára idegen. Az emlékeknek, a mélyből előtörő emlékeknek most valami más, egészen más csengése volt. De a nyelv nem képes rezonálni... Négy év alatt elfeledtették anya­nyelvét. Nem is elfeledtették: ki­irtották belőle náci kegyetlenség­gel. Német szóval az ajkán köszöntöt­te édesanyját is, akit már halálos ágyán talált otthon. Á ravensbrücki haláltáborból gyógyíthatatlan gümő­kórral tért haza, amely nemsokára végzett a legyengült szervezettel. Marika maga sem tudja megma­gyarázni, mit érzett hazatértekor. Ismert, mégis ismeretlen táj fogad­ta. Az egykori falu helyén puszta­ság. Csak ekkor értesült apja, test­vére és faluja tragikus sorsáról. Lelkében is valami "pusztaságot ér­zett. A cseh szó nem volt idegen, dp nyelve nem fordult rá. Egy hét telt belé, míg a nyelv is szót fo­gadott és egyszerre megeredt a cseh szó.' Folyamatosan, lavinaként. íme, egy a hét élve maradt lidi­cei gyermek közül. A film tovább pereg. Az utolsó kockákon már az új Lidice széles utcái, takaros új házai láthatók. A rózsák között leányka fut nagy illatozó rózsával. Anyja — leányko­ri nevén Doležal, most pedig Supí­ková Marié kapja ölbe a szőkeséget. Ö az, aki átélte a tragédiát és aki a filmet vetíti... Marika Doležalová Lidice tragi­kus napjaiban még nem töltötte he tizedik életévét se. Negyedik ele­mibe járt és örült a közelgő vaká­ciónak. Bohó gyermek! Kedves naivságá­F 1 -f •'§:.. Lidice él... F * f • -wm. Mi többet mond­Marje Doležalová négy év utan a halálos ágyán látta hatnók még ? viszont édesanyját. ZSILKA LÁSZLÓ IIIIIIIIIlllllIIIIIIIIIIIIllllllllIllllIIIIIlllIlllllllllIIIIllIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIllIlllllllllllIIIIIIIllllllllIIIIEIIlIIIIllllllltlIllllllillllllllllllI PALACKPOSTA M agányos palack úszik a vizén; végtelen, konok hullámok há­hazája sorsát most idegen megszál­lók irányítják, akik vad tobzódásuk­ban a leigázott ország népének apró meggyilkolásáért egy cseh falut ítélt pusztulásra. Lidicéről az út Kla'dnóig csupán örömeit, anyanyelvét és hazáját is húsz percig tartott. Ott a gimná­képesek elrabolni. Nem, ő erre - még nem gondolhatott. Annál keserűbb volt a ráébre­dés... 1942. június kilencedikén, mint minden más napon, a Doležal-család korán nyugovóra tért. Amikor a késő esti órákban bezörgettek az abla­kon, semmi rosszra ne'm gondoltak. A falu legszélén lakták, többször is megesett, ha idegen érkezett a fa­zium tornatermében szálltak meg. A földre kevés szalmát szórtak ne­kik, az volt a fekvőhelyük. Két napot és három éjjelt töltöt­tek itt. A gyermekekről pontos sze­mélyleírást készítettek. Hitler pa­rancsa szerint a „felsőbb faj" kö­vetelményeinek megfelelően német nevelésben kell részesíteni. E sze­rint történt hát a válogatás... Marika Doležalová azok közé tar­mensch-kamaszok aknákat szórtak tokát és neveket és fegyvertársa­az ős-elembe, és a halak felfelé for- kat: a Sarlót és Az Utat és Balogh tán hányódik a palack. Lepecsételt dult, fehér hassal sodródtak tova az Edgárt és Győry Dezsőt és Forbáth emberhullák és hajóroncsok között, Imrét, visszhangot keltőket és vissz­a magányos palack a remény üze- hangtalanokat, és Fučíkot és Thomas nete volt.. Húszegynéhány évig hány- Mannt és mégis — ó, ne légy ke­kolódott a vizén: most partot ért. serű, légy fegyelmezett, hiszen Fáb­Olvasd, neked szól, Fábry Zoltán ry maga írja: „Az emberség és em­száját sós-keserű csókkal zárta még mélyebb némaságra a tenger, az élet és idő tengere. Nagy víz a tenger. Nagy temető a tenger. Ha­jóóriások, úszó erődök éltetője és altatója, végtelen víz, van-e a dif­ferenciálszámításnak olyan elképzel­hetetlenül parányi értékmérője, amely kifejezhetné, milyen nevetsé­gesen és siralmasan, megrázóan és lehangolóan jelentéktelen valami hullámaid hátán egy lepecsételt pa­lack? És van-e az integrálszámítás­üzen általa, a palackposták elköte­lezettje, a szlovákiai magyar író bocsátotta útjára. A fizika törvényei szerint a vízbe dobott test okozta hullámgyűrűk a központtól távolodva egyre nagyob­bodnak. Nem így a palackpostáé, amelynek hullámgyűrüi már régen a nak olyan bonyolultan értékeken fe- messze távolban figyeltetnek fel ma­iul emelkedő bűvészmutatványa, amely megközelíthetné, milyen döb­benetesen és felvillanyoz'óan hatal­mas és bátor valami prökké moz­gukra, míg maga a központ, a szlo­vákiai magyar sajtó, csak most ocsú­dik. De talán ez sem hiba; az egyre növekvő távlatok nyomán a két év­gó ős-síkod reménytveszejtő színén tizeddel ezelőtt lepecsételt „hagya­pgy lepecsételt palack? A legtöbb. A legbátrabb. A legférfiasabb. Tö­retlen, megfélemlíthetetlen jellemek köteles optimizmusa, reményt soha fel nem adása, eltökélt létfenntar­tási akarata a palackposta. Magányos palack ring a vizén. Mi rejlik benne? Ki üzent neked? Ha­lászd ki, neked szól. Távoli gyer­mekkorodban kalandos képzeleted sugaras társa, Verne Gyula üzent általa, Grant kapitányról szólt a híradás, a Rejtelmes sziget partjai­tól sodorta feléd a hullám, a Bounty hajótöröttéi bocsátották útjára egy ünnepélyes, tiszta hajnalon. Bontsd fel, most is neked szól. Ember küldi embernek. Az északi szélesség ösz­szes fokain és a keleti hosszúság minden percén. Lélekbemarkolóan fenséges dolog téki letét" leltározása így válik ha­gyatékból az immár hagyományt je­lentő szlovákiai magyar szellem köz­ügyévé. „A magyar szellemnek örök büsz­kesége lesz - írja Varga József a magyarországi Élet és Irodalom április 21­i számában megjelent szép Fábry-tanulmányának bevezető so­raiban —, hogy sorsdöntő években ki tudta hallani a kor zűrzavarából a jobbak Európájának tiszta hang- koponyám körül újra* átélt élm'ényé­bertelenség pere nem az aktualitás és idószerűtlenség törvényeihez és dátumaihoz igazodik." Ez az igaz­ság. És ez fontos igazság, mert volt idő, amikor maga a fegyvertárs is gyanakvó szemmel hunyorgatott fe­lénk, — gondolj csak a Kortárs áprilisi számában megjelent, E. Fe­hér Pál tollából származó másik ko­moly Fá.bry-tanulmány egyik monda­tára: „Nincsen hatásvadászatra csá­bítóbb helyzet, mint kisebbségi író­nak lenni: vélt vagy jogos sérelmek­ből fegyvert, a nacionalizmus fegyve­rét kovácsolni, a gyűlölködés szel­lemét szítani, esetleg világfájdalmas elefántcsonttoronyba zárkózni." A tanulmány írója a fenti sorok **negatívumait Fábry pozitívu­mainak kidomborítására és az első köztársasággal asszociálva írta. Ám az asszociációk újabb asszociá­ciókat vonzanak, mondjuk Ka­rinthy Frigyest, aki az Utazás a ját, hogy együtt tudott menetelni a progresszió nemzetközi csapatával, s hogy nemet {udott mondani a ha­ladás-ellenes kortendenciáknak." A szlovákiai magyar szellem - azonban ehhez a megállapításhoz a vissza­térő hullámgyűrűk jogán még ezt is hozzáteheti: A szlovákiai magyar szellemnek örök büszkesége lesz, A fénykép, melyet a felszabadító szovjet hadsereg katonái Hepfnerné SS­tiszt, a Poznan melletti gyermekotthon menekülő igazgatójának iratai között találtak meg. A képen — felső sor, balról a harmadik: Marié Doležalová. a palackposta. Nem remény utolsó hogy sorsdöntő években bele tudta játékszere, nem reménytelenség le­mondó önaltatója. Szuronycsorbító vértnél, golyófogó páncélnál szilár­nek, ön-agyműtétének hatásvadász­vádját mindössze ezzel a csöndes rezignációval zárta le: Tessék utá­nam csinálni... Ön-agyműtétet és ilavai börtönt, üldöztetést és inter­nálást asszociáló Fegyver s vitéz el­len-t, Korparancsot, Ossietzky és Thomas Mann védelmét, mindent. Mert a szlovákiai magyar irodalom kurzus-kacérkodóinak lehettek ha­dabb biztonság a palackposta: er­kölcs és eró. Mikor felelőtlen Nord­kiáltani a maga tiszta hangját a kor tásvadászai, gyűlölködői, szenvelgői, zűrzavarába, hogy útjára tudta bo- de a szlovákiai magyar szellem a csátani á maga palackpostáját, és Fegyver s vitéz ellen-bői a Kor­értékeket tudott elhelyezni a pa-, parancsból jött létre, a szlovákiai lackban. Mozgalmakat és folyóira- magyar szellem alakítójá és kivetítő­JÜJ SZÖ is * 1961. június 18.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents