Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-08 / 158. szám, csütörtök

Idén: 76 ezer CALEX hűtőszekrény A Zlaté Moravce-i hűtőszekrénygyár fiatal üzem. Alig tíz éve annak, hogy alapkövét lerakták Eredetileg nem is erre a célra szánták. Cipő- és bőrmegmunkáló gépek előállítását kellPtt szo'gálnia. Vénül a háziasszonyok nem kis örömére, 1950-ben megkezdték az azóta nagy népszerűségnek örvendő Calex hűtőszekrények gyártását. Ha a gyár szót halljuk, önkénytelenül is hatalmas csarnokokra gondolunk, óriási területekre. A Zlaté Moravce-i üzem nem valami nagy Annál nagyobb azonban a dolgozók igyekezete, hogy az egyre növel vő szükségletet kielégíthessék. Éppen az elmúlt napokban kapták meg szorgalmuk elismeréséül a Gépipari Minisztérium vörös zászlaját. Ha egy kicsit a termelési mutatók között turkálunk, kézzelfoghatóan tapasztalhatjuk a fejlődést. Az 1956-os évhez viszonyítva 1961-ben 62%-kal növekszik a termelés s 1965-ben több mint háromszorosára emelkedik. Hogy mit jelent ez? Elsősorban azt, hogy már 1961-ben további 76 ezer háziasszony büszkélkedhetik egy ragyogó Calex hűtőszekrénnyel. P. L. Beváltak a szovjet berendezések Kelet-Szlovákia területén nagy jövőt jósolnak geológusaink a bányászatnak. Szovjet fúróberendezésekkel már ebben az évben 6500 mély- és több mint 38 000 közepes és sekély fúrást végeztek geológusaink. A nehéz munkának már mutatkozik az eredménye. Trhovište közelében hatatmas kősőlelőhelyre bukkantak. KÜLÖNLEGES CIPŐKET KÉSZÍT a szverdlovszki „Uralobuv" gyár az erősen vibráló gépek mellett dolgozó munkások számára. Az új lábbeli nyugtatja az idegeket, mert talpa könnyű, lyukacsos gumirétegből készUi, s a munkás nem érzi a rázkódást. MINDENNEK VAN HATÁRA — Mond Zsuzsikám, ha hatból elveszünk kettőt és abból még hármat, mennyi marad ? Szabó Zsuzsika mereven nézi a táblát. Zavarba jön. Talán mert fényképezzük. Az is lehet, hogy elsős számára a puszta számok még nagyon elvont fogalmat jelentenek. Kovács Jánosné igazgatótanító ezért azt is elnézi, hogy az ujjain számítja ki. Csakhogy az ujjak sem engedelmeskednek. Hol több, hol kevesebb csuklik a kis marokba. A tanítónő pedagógiai segédeszközt alkalmaz. Műanyagból készített „trópusi fát" tesz a tábla elé, hat banánnal. Zsuzsika először két. aztán háron banánt akaszt le a fáról. így már játszva megy a számítás: egy banán maradt a fán! Tanítás után hasonló számtanpéldát adott fel nekünk a tanító elvtársnő. — A hétnek hat tanítási napja van — montjja — ha csak két napot tanítok és hármat nem s a hátralévő szombati napon közbejöhet még valami, mi ennek az eredménye? Egyetértünk Kovács Jánosnéval, ha ennyire megterhelik őt iskolán kívüli munkával, akkor ez a tanítás kárára mehet. Elsősöket tanít, ö adja a gyermekeknek a tudás alapját. Ha egy háznak nincs jó alapja, arra nem lehet építeni. A helyettesítés nem oldja meg a problémát. B' lelkiismeretesek, jók a kolegái, de a gépen is m°n'fitszik, ha több ember kezeli. Hát még az apró emberpalántákon! Számukra jobb, ha Állandóan egy tanító van velük, akit alaposan megismerhetnek, megkedvelhetnek. Hétfőn reggel a gyerekek virágcsokrokkal jöttek az iskolába. A tanító elvtársnőt akarták felköszöntem nevenapján. Az ünnepelt helyett azonban Danci János tanító lépett az osztályba. A gyerekek nem tudták, mi legyen a virággal és mi lehet a tanító nénivel. Sző se róla, jó gondolat egy bizott•-H ••••> EFSZ-elnökét, agronómusát, zootechnikusát, könyvelőjét, HNB-titkárát és iskolaigazgatóját, hogy elemezzék a mezőgazdasági termelés menetét. A' Nové Zámky-i járásban a harmadik ötéves terv feladatait nemesek akarják négy év alatt teljesíteni, de biztosítják ehhez a feltételeket is. Az említett bizottságok ellenőrzik a mezőgazdasági termelés növelésére tett kötelezettségvállalások teljesítését. Kovács Jánosné olyan bizottságba került, amely helyben — Nové Zámkyn, Zemnén és Andovcén végez elemzéseket. Hétfőn Komočán vizsgálták a helyzetet. Ami' a tanítókat illeti, a bizottság megátlaoította, hogy a társadalmi munkába tevékenyen bekapcsolódnak, s jelentősen támogatják a termelési feladatok teljesítését. Csupán azt kifogásolták, hogy a helyi hangszórót nem használják ki. Kovács elvtársnő, a kör vezetője gondoskodik arról, hogy hetente egyszer műsort adjanak, és ezzel is hozzájáruljanak az agitációs munkához. Kedden a gyerekek ismé

r virágcsokrokkal jöttek az iskolába, azonban a tanítónénit most is hiába várták. A dubnikyi iskolában volt, ahol a szakszervezet értékelte munkáját. Mint a kerületi nemzeti bizottság iskolaügyi szakbizottságának tagja, meg kellett jelennie a gyűlésen. A tanítók elpanaszolták, hogy a funkciók nincsenek egyenletesen elosztva. Egyesek túl vannak terhelve, mások kivonják magukat az iskolán kívüli munkából. Ebben azonban maguknak kell rendet teremteniük. Szerdán reggel Takács Kati édesanyja az autóbuszmegállónál beszélgetett Kovácsnéval. Elmondta, hogy a gyermekek már harmadszor viszik a virágot az iskolába, dé hétfőtől még nem volt alkalmuk felköszöntem őt. És még szerdán sem. Kovács Jánošnét a šuranyi iskolába küldték ki. Tanulságosak számára ezek az utak. csak több alkalma lenne a ayakorlatban alkalmazni a máshol látottakat! A šuranyi iskolában a tanítási segédeszközök készítésében érnek el szép eredményeket. Šimonek tanítónő több halfajtát gyűjtött össze. Egyegy hal konzerválásán 8—10 órát NOS, MENNYI? dolgozik. Azt mondja, megéri a fáradságot. A gyerekek könnyebben különböztetik meg a halfajtákat, ha nemcsak képen, de a valóságban is láthatják őket. Kovács Jánosné rákot kapott ajándékba. Vagy talán mintának, hogy a komočai iskolában is próbálkozzanak hasonló tanítási segédeszközök készítésével. Csütörtökön a gyerekek megörültek, amikor az osztályba belépett a tanítónőjük. Pedig lakásán az asztalon ott a nyitott boríték és a járási nemzeti bizottság levele, melyben értesítik, hogy csütörökön Nové Zámkyn vegyen részt az iskolarendszer átépítéséről szóló értekezleten. • De bármennyire is neheztelnének rá, nem birta már ki a gyerekek nélkül. A délutáni tanítás után azonban elment a járási székhelyre, — szakszervezeti gyűlésre. Vegyük számításba, hogy időnként a kerületi nemzeti bizottság és kéthetenként az iskolaügyi szakbizottság ülésezik Bratislavában s bár idejéből nem igen futja, de a zemnéi, andovcei és palárikovoi választói közé is gyakrabban kellene eljárnia, fajújában a HNB-re is meghívják. A falu krónikáját vezeti, ebben meg kell örökíteni olyan dolgokat, melyekről mint külső megfigyelő nem szerezhet tudomást. Ezenkívül kultúrfelelős a Csemadokban, feleség és két gyermek édesanyja — ez mind kötelességekkel jár. Véletlenül olyan hetet fogtunk ki, amikor különösen meg volt terhelve Kovács Jánosné, a kerületi nemzeti bizottság képviselője. Természetes, hogy e tisztsége feladatokkal jár. De látni kell azt is, hogy a képviselőket éppen azért választották meg, mert nemcsak a társadalmi munkában, de mindenekelőtt munkahelyükön állták meg a helyüket. Nem volna helyes, ha megvonnánk a képviselőktől azt a lehetőséget, hogy továbbra is példás dolgozók maradjanak. Mert csak a jó dolgozó lehet jó képviselő. S ebben a pedagógus sem képezhet kivételt. A nemzeti bizottságok képviselőit és az apparátus dolgozóit arányosan kell a munkába bevonni és nem szabad csak néhány emberre hárítani a feladatok teljesítését, akik ezért kénytelenek kimaradozni munkahelyükön. DRÄBEK VIKTOR HARRY SICHROVSKY: 3. VIRÁGZIK A MAK A MEO BIRODALOMBAN Xieng Khouang irányába homokos úton utazunk. Csak sejthetem a táj szépségét és azt, hogy a tarkán hímzett, szalagokkal díszített fekete szoknyás nők itt is hosszú lécekre aggatott kosarakat cipelnek hazafelé — de alig láthatok valamit. Ugyanis páncélkocsiban utazunk, és csak egy keskeny sáv — akár egy középkori lovag sisakján — teszi lehetővé, hogy néha kitekinthessünk. Miért utazunk páncélkocsin? Fölöslegesnek tartom ezt az elővigyázatosságot, hiszen itt mindenki tudatában van annak, hogy felelős az idegen biztonságáért. Egyelőre semmi különös sem történik. Lath Houng község mögött váratlanul lövések dördülnek el. Az a benyomásunk, hogy az utat jobbról és balról szegélyező dombok felől lőttek. Egy jóval előttünk haladó dzsip hirtelen lefékez. Páncélkocsink gépfegyveresei mintha megvadultak volna, félkörben pásztázva egymásután lövik a sorozatokat a dombok irányába. Azután halálos csend váltja fél a gépfegyverropogást. Kiszállunk a páncélkocsiból és a dzsip felé rohanunk. A gépkocsi vezetője előredőlve, összegörnyedve szorítja testéhez vérfoltos kezét. A mellette ülő, mintegy 17 éves fiú keservesen nyögve hánykolódik az ülésen. Átlőtték a jobb lábát. A sebesülteket felvesszük a páncélkocsiba és a Ghongsavanti tábori kórházba visszük. A dzsip vehetőjét félóra múlva lepedőn fekve hozzák ki az egyik szobából. Már soha többé nem vezetheti dzsipjét. A fiú, akinek lábát azonnal bekötözték, „szerencsésen" úszta meg ezt a kalandot. Két nappal később Kong Le főhadiszállásáról egy segédtiszt a következőt telefonálta: „Elfogtuk!" „Kit fogtatok el?" „Nos természetesen a Meot!" — „Micsoda, kit, milyen Meot?" — „Azt, aki tegnap előtt a dzsipre lövöldözött. Jöjjenek kérem a tábori kórházba!" Az egyik sátorban, amely itt a kórtermet helyettesíti, egy összeaszott testű ember fekszik egy • tábori ágyon. Arcbőre cserzett, sárga bőrre emlékeztet. A férfi egyik lába patyolafehér kötszerrel van bebugyolálva. Az első pillanatban 50 évre becsüljük életkorát, pedig nem olyan idős, mégcsak 25 éves. Azonnal meggyőződhettünk arról is, mi okozza a kora és külseje közötti szembeötlő különbséget. Az ágy melletti zsámolyon ópiumpipa hever. A szomszédos ágyon a törzs fekete viseletében. ezüst - ékszerekkel tele aggatva gubbaszt a sebesült felesége és két gyermeke. A sebesült csak akadozva képes elmondani élettörténetét. A neve Csuen Fau és a tábori kórháztól 12 kilométernyire fekvő hegyi falu lakója. Miből él? Épp úgy mint sorstársainak tízezrei, a mák¥irág biztosítja létfenntartását. Egy 50X100 méter nagyságú mákföld évente 4 kg ópium készítését teszi lehetővé. Nem is oly csekély eredmény, ha megfontoljuk, liogy az ópiumot az aranyhoz hasonlóan grammonként mérik és fizetik. Meo azonban mindig koldusszegényen tengette életét. Gyakran egyetlen fillért sem kap az értékes kábítószerért, amelyet a legtöbbször sóra, vasból készített szerszámokra és petróleumra kell becserélnie. Azokat, akik az ópium-kereskedelemböl gazdagodnak meg, egy phongsavani bambuszbódéban láttam, amelyet itt szállodának, bárnak és vendéglőnek is neveznek. Ők a közvetítők — durva kinézésű kegyetlen és szívtelen franciák, akik itt gubbasztnak és tompa tekintettel merednek abszintes poharukba. És möqöttiik ott állnak a láthatatlanok. Ök vágják zsebre a milliós nyereségeket, ők adják el sok millió dollárért, sok millió ópiumszívónak ezt a lassan ölő mérget Hongkongban, Bangkokban, Saigonban és Singapurban éppúgy, mint egykor Kantonban és Sanghajban. E láthatatlanok egyike Boun Oum herce- a zendülök kormányának miniszterelnöke. Régebbi üzlettársa Bao Dai, Vietnam volt császára már eltűnt a porondról, de a Dél-Vietnamban uralkodó Diem-dinasztia lett méltó utódja. Meo Csuen Fau minderről egy sz$t sem mond, de nem is mondhat semmit, mert minderről nincs tudomása. Népe nemzedékeken át préselte a mákvirág nedvét, amelyből szurokhoz hasonló fekete ragadós anyagot készített. Ilyen anyagot láttam Xieng Houang-ban a piacon, ahol üres „Nescafé" dobozokban árusítják. Meo és sorstársai azonban az értékes termés egy részét maguk szívják el ópiumpipáikban. Egyéb örömben alig van részük. Akár az őskorban, oly kegyetlen és egyszerű az életük. A hegyi falvakban nincs földprobléma, minden család annyi senki földjét művelhet meg, amenynyit csak bír. Az emberek felgyújtják a fákat és bokrokat és ezzel a módszerrel teszik a földet megművelhetővé. Ha az írtvány már nem ad termést, tovább vonulnak az emberek, hogy újabb földsávot tegyenek megmlüvelhetővé. Cölöpházaikat könhyen szétszedhetik és ismét fel is állíthatják. A Neo-törzs tagjai rizszsel — amelynek elkészítéséhez úgyszólván semmi vízre sincs szükségük — banánokkal és ananásszal táplálkoznak. A falu legtehetségesebb emberét választják meg törzsfőnek. ő vezeti a férfiakat vadászatra. A fegyvereket és a lőport maguk készítik, de egyes törzsek férfiai még mindig íjakat és mérgezett nyilakat használnak. A Meotörzs tagjai valamennyien kiváló lövészek. A mezei munkát a nők végzik és ők őrzik a barmokat és a gyermekeket is. Mivel nehezen győzik a sok munkát, gyakran javasolják férjüknek, hogy hozzon a házhoz még egy, esetleg harmadik, sőt negyedik feleséget. A „felbíztatott kérő" barátaival és hozzátartozóival éjszaka belopakodik valamelyik szomszédos faluba és elrabolja azt a lányt, amelyre már előbb szemet vetett. Ha épp bőrrel hozza el kunyhójába, vagyis sikerül elkerülnie üldözőit, akkor érvényesnek nyilvánítják legújabb házasságát és megtarthatja az aszszonyt, de csak az esetben, ha eleget tehet a „mennyasszony" családja követelményeinek, azaz néhány bivallyal — és több köcsög sörrel fizet új feleségéért. A hosszú elbeszéléstől kimerülten dőlt fekhelyére, de mi még valamit szeretnénk megtudni tőle. Miért lövöldözött? Hogyan került ide? Amikor a Rizsesköcsög-síkság 1961. január 1-én pontosan 0,01 órakor felszabadult, a király fegyvereket hagyott hátra és parancsot adott, hogy alattvalói lőjjenek a felszabadítókra, amikor erre csak alkalmuk adódik. Laosz királya? Dehogy is. — természetesen a meok királya adta a fegyvereket s az említett parancsot is. A százezer főnyi Meo-törzs fölött több nemzedéken át uralkodtak a To-család leszármazottai. Ez a százezer meo azonban csak a fele a népnek, a másik fele Fajdang királynak esküdött hűséget. A két király között csupán az a különbség, hogy To és fivérei a francia imperialisták ügynökei voltak s velük együtt nyerészkedtek az ópiumkereskedelemből, ma pedig Nosavan és az amerikaiak szolgálatában „keresik meg kenyerüket". Ezzel szemben Fajdang az ellenállási mozgalom hőse, s a Neo Lao Haksat párt Központi Bizottságának tagja. Csuen Fau tehát To parancsára lövöldözött. Mivel öt is golyó érte, felesége felkereste Kong Le kapitányt és kegyelemért, segítségért könyörgött. Fau egyik fivére, aki Kong Le alakulatának katonája, rábírta Faut, hogy adja meg magét és mutassa meg hová rejtette el fegyverét. Csuen Fau így került a tábori kórházba és most itt van mellette családja és ópium pipája. Mi lesz a további sorsa? „Kong Le kapitányban mindenki megbízhat" mondotta bizakodással. Ezzel azonban még nem nyertek megoldást az ópiumot készítő neok problémái. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1953-ban kiadott évkönyvében feltüntetett adatok szerint évente 50 tonna ópiumot préselnek mákvirágból a Rizsesköcsög-síkságon. A felszabadítók megakadályozzák az ópiumcsempészetet és ez „lehetetlenné teszi egy nép létfenntartását". Legalább is így képzelik és állítA SÁTOROKBAN ELHELYEZETT TÁBORI KÓRHÁZ (A szerző felv.) ják az amerikaiak ügynökei, s ennek alapján felszólítják a neo népet: harcoljatok velünk, és ha győzünk, ismét eladhatjátok ópiumotokat. Azt remélik, hogy ezzel az együgyű demagógiával megnyerik az egyszerű nép fiait, mert megfeledkeznek arról, hogy éppúgy mint minden laoszi, ök is igen sokat tanultak, a legutóbbi években. A Sarn Neua tartományban már 1918-ban felkeltek a Meo törzs fiai a franciák ellen és négy évig küzdöttek szabadságukért. Ez a felkelés oly nagy mértéket öltött, hogy a meok rövidebb időre a tartomány fővárosát is megszállták. Ma már nem egymagukban harcolnak a betolakodó idegenek uralma ellen, hanem vállvetve küzdenek minden laoszi törzszsel, az egész laoszi néppel. Egy a Meo-törzs fiaiból öszszeállított zászlóalj Patsaj — az 1918. évi felkelés vezérének nevét viseli. Ma már ez a törzs is látja, hogy felszabadulása óta megszűnt minden kényszermunka és népük fia a Xieng Kuoang tartomány alkormányzója. Üpiumkészleteiket az államnak adják el, amely azt a baráti országok gyógyszeripari üzemeibe szállítja. A kormány azonban az ópiumprobléma végleges megoldása érdekében mindent megtesz, hogy lendítsen a neok gazdasági helyzetén. Ez a nép most már ópium helyett zöldséget, gabonát és gyümölcsöt termeszthet, a közeljövőben összeállítják abécé-jét és nyelvtanát, ami lehetővé teszi újságok és könyvek olvasását. Akkor elérkezik az a nap is, amikor a nép gyermekei iskolába járhatnak, ei ez a ma még írástudatlan népcsoport is orvosokat, mérnököket, művészeket és tudósokat adhat a világnak. Eltűnik a sötét múlt, hogy helyet adjon egy új jövőnek, mely oly szép lesz, aminőről az ópiumszívók csak kábult állapotban álmodhattak. A mákvirágmezők piros szőnyege pedig szemet és szívet örvendeztető képpé változik. KÖVETKEZIK: Buddha — kontra az USA külügyminisztériuma. W'J SZÖ 4 * 1961. június 8.