Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-03 / 153. szám, szombat

;TÖR0afE3ED |TUKPAH3£P TŐKPafrJEP v//////////////y////•fMr/wMMjysMms/rjmrsssmssf^^ • SZÍNHÁZI HÍREK • A szovjet operaházakban egyre 'gyakrabban találkozunk új, fiatal, tehetséges szerzők nevével. Komoly hírnévre tett szert például a huszonnyolc éves Rodion Scsedrin, akinek a Púpos lovacska című balettjét tavaly mutatta be a moszkvai Nagy Színház. Ebben a mesemotívumokat tartalmazó balett játékában több helyen elektrofonikus zenét is felhasznál. * * * A moszkvai Nagy Színházban Anszimov rendezésében bemutatásra kerül Benjámin Britten Peter Grimes című ismert operája. Brnoban 1948-ban játszották ezt az operát, Prágában a zágrábi operaegyüttes vendégszerepelt vele. Britten új operáját, a Shakespeare darabja alapján írt Szentivánéji álmot Walter Felsenstein a berlini Vífjoperában készül előadni. Nálunk a libereci színházban kerül bemutatásra. * * * Solohov Embersors című világhírű novellája alapján Ivan Ivanovics Dzerzsinszkij neves szovjet zeneszerző operát írt, amelyet szintén a moszkvai Nagy Színház fog bemutatni. Dzerzsinszkij Solohov Csendes Don és Űj barázdát szánt az eke regényei motívumainak felhasználásával már két operát szerzett. A Csendes Dont 1937-ben Brnoban előadták. * * * A Magyar Tudományos Akadémia Liszt és Bartók műveiről 19 61 szeptember 25 —3 0. közöttBudape st en nemzetközi zenetudományi értekezletet rendez. Az értekezleten számos külföldi zenetudós vesz részt, közöttük csehszlovákiai zeneesztéták is. * * * Színházi múzeum nyílt meg nemrégen Varsóban. A lengyel színházi életre vonatkozó dokumentumanyagon kívül neves színészeknek magnetofonon megörökített alkotásait is összegyűjtik. —va immiáiimt A Gyöngyharmat-őrs vasat gyűjt az új lakótelepen, ott, ahol a toronydarut Tóbiásnak hívják, s az épülő házak két emeletet nőnek naponta. Gyöngyharmaték a gyűjtésben le akarják pipálni a fiúkat, s ezért buzgalmuk nem Ismer határt. Színészképeiket, szalvétáikat a fiókba dugták, már nem érdekesek, mert nincsenek vasból, a tükör is elvesztette varázsát, hiszen csak üvegből van az istenadta. Általában a világ annyit ér, amennyi vas található benne. Kriszta meg is kérdezte mamáját, hány m^sa Sehet Tóbiás? A mama hüledezve nézte leányát, s kijelentette, hogy ő meg elviszi a család kismacskáját a szőrmebegyűjtőhöz. Kriszti egy olajbafőzött mártír tekintetével válaszolta, hogy igazán nem akar semmi rosszat Tóbiásnak, csak arra gondolt, hogy jó lenne egy egészen új toronydarúra valót gyűjteni. Hiszen az Erzsébet-híd felépítéséhez a? is kell. Jó, jó. A mama gyanakodott, de mégis szerzett egy kimustrált kiskocsit nekik, hogy azzal fuvarozhassák a zsákmányt. A

z őrs gyanúsan kezdett öszszetartani, s olyan titokzatos arccal takargatta a megrakott kiskocsit, mintha legalábbis az inkák kincsét hurcolászná. Kriszti mamája azt is észrevette, hogy baj van gyermekének munkaerkölcsével. — Ide figyelj — szólt hozzá zordonan — hagyd most a vasat, nem tudnál szerezni egy lelkes úttörőt valahonnan, aki egy szegény öregasszonynak segítene bevásárolni, rendet rakni minden nap? — Ô, mama — jajdult fel a bűnös — te nem is vagy öreg! És . én igazán visszajövök, csak még egy pár darabot kell elszállítanunk. Ám erre nem került sor, mert csengettek. A küszöbön egy bácsi állt, kezében szép, szögletes vasdarabbal. A vasdarab rozsdás volt ugyan, de kampó is volt rajta, s lehetett vagy húsz kiló. — Ó — hebegett Kriszti — nekUnk tetszett hozni? — Nem! — mondta a bácsi haragosan. — Csak azt szeretném tudni, hová vittétek a többit? Ezt a kiskocsiból szedtem ki. "Dízony, bizony. Az a húszkilós, kampós, rozsdás nehezék, vagy micsoda, Tóbiás szerszámaihoz tartozott. — Rozsdásak voltaki — kesergett a rémült őrsi tag. — Mamám, mamám! Ugye te nem hiszed, hogy akarattal akartunk lopni? — És egy kicsit se rozsdás a lelkiismereted? — kérdezte a bácsi. — Egy kicsit igen — motyogta Kriszti, s hanyatthomlok rohant le a halálra vált őrshöz, hogy jóvátegyenek mindent. — Tóbiás éppen egy lépcsőházat emelt a magasba, de ök ezt nem látták, mert szégyeltek odanézni. A magyar Úttörfimozgalom most ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból közöljük a magyar úttörők hetilapjából, a Pajtásból átvett kis történetet. Ot fóbarát (NÉMET NÉPMESE) ÉLT EGY FALUBAN öt derék, együgyű fickó. Mind az ötöt Péternek hívták. Az egyiket vízért küldték, s mialatt hozta a vizet, kicsurgatta mind egy cseppig. A másikkal tüzet gyújtattak, de csak füstölt a fa, nem tudott meggyulladni. A harmadiknak egy szöget kellett a falba vernie. Á szegény legény minden újját felsebezte, s végül ujjába verte a szeget. A negyedik Pétert a vásárba küldték fazekat eladni, hogy gyorsabban odaérjen, nekiiramodott a hegyi ösvénynek. Lova megbotlott a meredek úton, s a sokféle fazékból mind cserép lett. Az ötödik Pétert a gyümölcsösbe küldték meggyet szedni. Az „okos" fickó kivágta az egész fát, s örült, hogy most már nem kell létrával szedni a gyümölcsöt... Csodálkoztak mind az öten, hogy dicséret helyett csak szidás a bérük. Összeültek, tanakodtak s elhatározták, hogy otthagyják a falut és nekivágnak a nagyvilágnak. Elindultak, hát, vígan dalolva, összefogózva, Amint mentek, mendegéltek, egyiknek eszébe ötlött, vajon nem veszett-e el valaki az. úton, megvannak-e mind az öten? Megálltak hát s az egyik összeszámolta a többieket: egy, kettő, három, négy. De hol az ötödik? Megijedtek bizony a vidám legénykék. Most a másik Péter vette sorba a többieket. De ö is csak négyet tudott összeszámolni, az ötödik hiányzott. - Ide figyeljetek! — mondta a harmadik Péter. - Kigondoltam valami bölcset! Számolók háromig és utána mindenki elkiáltja a nevét. Ahány kiáltást hallunk, annyi Péter van együtt! Erre mind az öt legényke harsányan elrikkantotta a nevét, de olyan egyszerre, hogy csak egy kiáltásnak hangzott az egész. Most ijedtek csak meg igazán! Azt hitték, hogy mind elvesztek, csak egy Péter maradt helyettük. Leültek hát az árok szélére, egymás vállára borulva búslakodtak. Arra jött egy lovasember, megállt az úton, s megkérdezte, hogy miért lógatják az orrukat. Azok meg elmondták nagy bánatukat. - Majd én segitek a bajotokon! — vigasztalta őket az idegen. Csakhogy arra négykézlábra kell ereszkednetek! - Azon ne múljék - rikkantottak fel a legények, s máris négykézlábra álltak. - Hát akkor most dugjátok az orrotokat az agyagba — parancsolta az idegen —, aztán keljetek fel, s nézzétek meg, hány lyuk maradt az agyagban! Az öt merész legényke bedugta orrát az agyagba, aztán felkelt s megszámolta az ottmaradt lyukakat. Micsoda szerencse! Éppen öt lyuk maradt az agyagban! Örvendezett hát az öt víg cimbora, illendően megköszönték a bölcs tanácsot, aztán továbbmentek vidáman, dalolva, összefogózva a széles országúton. Talán még most is vándorolnak! Nem találkoztatok velük? A hálátlan fenyőfácska ^^ttii-ntiiámsM Zümmög, búg a cserebogár, a virágzó málnára száll, de a szorgos, dolgos méhek megszalasztják a csúf férget. Virágokat sorra járják, mézzel telnek a kis táskák, igyekeznek, mert ma délre mézeskalács lesz ebédre. Tóth Tibor fordítása František Hru.bln: Nefelejcs Bájos, kedves, kékszemű lány üldögél a patak partján, lábat áztat, andalog, szeméből a Nap ragyog. Gyöngyvirág Erdő mélyén gyöngyvirág • szunnyad - rejti fű, fa, ág. Csöngettyüje, csöpp harangja illatot ád - ez a hangja. Sípos Győző fordítása Lóhere Ha nem nőnél lóherécske, ha nem nőnél lóhere, elpusztulna sok tehénke, elapadna dús teje. Sípos Győző fordítása AZ ERDÖSZÉLÉN gyertyaegyenes száz éves fenyők sorakoztak. Mint az őrök, úgy álltak ott. Nem messze tőlük az irtáson egy pici fenyőfácska bújt ki a földből. Jobbról is, balról is védték a szelektől az öregek. Vidáman és boldogan éldegélt. Egyszer megszólította az öreg fenyőket: — Ilyen csúnya fák, mint ti, minek vannak már a világon? Csak elcsúfítjátok a szép erdőt! — No no, csak lassabban, hugocskám, - felelték zúgva az öreg fenyők - ha mi nem volnánk, ki védene meg téged a hideg északi szelektől ? A kis fenyő azonban nem hitt az öregek szavának. De egyszercsak favágók jöttek és néhány nap múlva már nem volt a közelében egyetlen vén fenyő sem. Most már a szél vígan nyargalt végig az irtáson. A büszke fenyöcske didergett, fagyoskodott. Most értette csak meg, mit jelentettek az öregek. De már késő volt. Gyenge teste nem bírta az örökös szelet, hervadozni kezdett és kiszáradt. Fordította Budai József Megfejtéseiteket postai levelezőlapon az alábbi címre küldjétek! Oj Szó, Gyermekvilág, Bratislava, Gorkého 10. 1. Húsz diák összesen 20 kg csipkebogyót szedett. A kilencedik évfolyam 4 kg-jával, a nyolcadik osztály lA kg-jával, a hetedikesek pedig Vi kg-jával járultak hozzá. Meg tudjátok-e mondani, melyik osztályból hány pionír szedett csipkét. Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek: 1. Dolák Gyula, Rožňava, 2. Clbuta László, Veľké Zlievce, 3. Domik Eszter, Csucsma, 4. Végh Margit, Dun. Streda, 5, Hegedűs István, Ostrava, Meg,é%deme£te a kitünJtetéói 2. A mellékelt négyzetekbe írjatok be kilenc olyan kétjegyű számot (mindegyik csak egyszer szerepelhet), amelyek összege vízszintesen, függőlegesen és az átlók mentén is 48 legyen. KIK NYERTEK: MÜLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE 1. Gyermeknap, 2. Egy megoldás a sok közül: — Aliikor a napokban a ružomberoki textilüzem két diákot kért tőlünk a textil iskolába, mi sem volt természetesebb, mint hogy egy szlovák és egy magyar lánykát küldtünk oda. Fel is vették mindkettőt. Ugyancsak a szlovák iskola volt az, amely a magyar iskolát támogatta abbar, hogy két tanítója az épülő új házakban megfelelő lakást kapjon. Tarcer elvtárs állítását Svarda Gyula elvtárs, a közös pártszervezet elnöke is megerősíti, aki egyébként egyike ama két magyar tanítónak, akik lakást kaptak. A szlovák és magyar iskola például közös szerződést kötött a szövetkezettel tíz hektár föld megművelésére. Ebben két hektár cukorrépa, négy hektár kukorica és négy hektár lucerna van. A föld megművelését az iskolák felső tagozatának a növendékei végzik „A termelés alapjai" órák alatt. Hozzá kell tenni, hogy a tanulók kifogástalanul végzik feladataikat. Tavaly egy hektáron kilencven mázsa csöves kukoricát termeltek. Valószínű, ez idén is hasonló szép eredményt érnek el. Nem fér kétség hozzá, hogy a két iskola vezetőinek nagy szerepe van e példás légkör megteremtésében. Pintér elvtárs a szlovák és magyar tanítók közös énekkarát vezeti. A szlovák tanítók magyar a magyar tanítók viszont szlovák népi és forradalmi dalokat tanultak be. Igaz, hogy az utolsó két hónapban az énekkar nem tartott próbákat, de az énekkar megvan és az a nézetem, hogy komolyan kell vele foglalkozni, mert jövője van és a példát mások is követhetnék. Pintér elvtárs a tanítást dal és zene nélkül el sem tudja képzelni. Évtizedes tanítói pályája során e téren komoly tapasztalatokat szerzett, így például az 1948-49-es években Krupinán szlovák iskolában tanított, ahol két énekkart alakított. Egyet a község dolgozóiból, a másikat tanítványaiból. Az utóbbi kerületi viszonylatban az első díjat nyerte. Említésre érdemes, hogy a pionír-lánykák táncegyüttesén kívül' énekkara is van az iskolának, amely a lánykákhoz hasonlóan osztatlan sikert aratott a košútyi ünepségeken. Pintér elvtárs fontosnak tartja kiemelni, hogy a tánccsoporttal Patrik Erzsébet és Kenyeres Ilona, az énekkarral Dóka Margit és Klimics Katalin tanítónők foglalkoznak. Pintér elvtárs, az iskola igazgatója Amikor Pető Mária elvtársnőnél, a szülői tanács elnökénél érdeklődöm, mi a véleménye a gyerekek sikeres szerepléséről, a következőket válaszolja: — Ö, az nagyon sokat jelent számunkra. Egyrészt a gyerekeket a szép, másrészt az iskola és a kollektív élet szeretetére neveli. Az én , lánykám is ott táncol a pionír-csoportban. Nekünk szülőknek ezek a tánccsoportok nagy örömet okoznak, mert mi bizony ezt a gondtalanságot, ezt a derűs izgalmat nem ismertük. Amiről mi álmodoztunk, az most gyermekeink életében valósul meg. Nemcsak Košútyn volt szép a fellépésük, de itthon is, amikor a párt 40. évfordulójának ünnepén a szlovák és a magyar iskola tanulói közösen mutatkoztak be a szülőknek. Ilyesminek igazán csak örülni tudunk. És azt is meg kell mondanom, hogy mi szülők bizony büszkék is vagyunk arra, hogy gyermekeink már ötödik esztendeje a járási ifjúsági alkotó versenyen elnyerik az első helyezést. — Én — mondja befejezésül — aki a szülői tanács elnöke vagyok és némi betekintést nyertem már iskolánk életébe, annyit mondhatok, hogy tanítóink nemcsak kötelességből, hanem hivatástudatból foglalkoznak gyermekeinkkel, ennek pedig az az eredménye, hogy gyermekeink szórakozva és örömmel tanulnak. SZABÓ BÉLA A kétnapos košútyi ünnepségek során a sládkovicovói kilencéves magyar iskola pionír-lánykáinak a fellépése osztatlan tetszést és hatalmas tapsvihart váltott ki a többezres nézőközönségből. Amint a 16 fehérruhás lányka megjelent a szabadtéri színpadon és a harmonika kísérete mellett lejteni kezdte zöldbokrétás tavaszi táncát, a nagy kiterjedésű parkban megszűnt a nyüzsgés, mindenki nyomban a színpad felé fordult és visszafojtott lélegzettel figyelte a lánykák utolérhetetlenül bájos táncmozdulatait, amelyek felszabadult életünk derűjét, gondtalanságát sugározták, és egy csapásra megteremtették azt az ünnepi légkört, mely az összhang, az élmény erejével hat. Abban, hogy a lánykák - valamennyiünk nagy ámulatára és örömére — ilyen szépen és kifogástalanul lejtették végig táncukat, nagy része volt a harmonikásnak, aki úgyszólván irányította minden mozdulatukat. Amint később megtudtam, a harmonikás Pintér Ferenc volt, az iskola igazgatója. Elhatároztam, hogy Pintér elvtársat felkeresem munkahelyén, az iskolában. Jókor érkeztem, kiderült, ez idén van harminc esztendeje annak, hogy tanítói pályán működik. Abban az esztendőben lett tanító, amikor a košútyi sortűz eldördült. Nem véletlen hát, hogy éppen ő az, aki ma felszabadult életünk szellemében a dal, a tánc és zene szeretetére neveli iskolája tanítványait Ismétlem, nem véletlen. Ez idén a tanítók napján a „Példás tanító" címével tüntették ki. A kitüntetést megérdemelte. Az igazi tanítókhoz híven az összhang megteremtésére törekszik az iskola minden területén. A sládkovicovói kilencéves magyar iskola felső tagozata egy új napfényes épületben székel a szlovák iskolával együtt. Amikor Tancer József elvtársat, a szlovák iskola igazgatóhelyettesét megkérdezem, milyen az együttműködés a szlovák és a magyar iskola között, habozás nélkül azt válaszolja, hogy kifogástalan. — Tudnod kell — mondotta — hogy iskoláinknak közös párt- és szakszervezete van, Tehát Pintér elvtársat mi is javasoltuk kitüntetésre és mi szlovák tanítók éppúgy örültünk javaslatunk eredményének, akárcsak a magyar tanítók. Meg vagyunk arról győződve, hogy fordított esetben ugyanez lett volna a helyzet. A két iskola közti együttműködés kölcsönös támogatásban és megsegítésben érvényesül. Alkalmi ünnepségeken iskoláink tanítványai közösen lépnek fel és kulturális műsorainkat is előzetes megállapodásunk szerint mutatjuk be a szlovák és magyar dolgozóknak. — De hadd modjak egy másik példát is — folytatta Tancer elvtárs. Szól a nóta, táncolnak a gyerekek ÜJ SZÖ 2 * 1961. június 8.