Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)
1961-06-29 / 179. szám, csütörtök
Ä szocialista rendszer nagyszerű távlatokat nyit az imperialista rabságból felszabadult nemzeteknek Gyűlés Moszkvában a szovjet—vietnami barátság tiszteletére Moszkva (ČTK) — Moszkvában a nagy Kreml-palotában június 28-án kezdődött a szovjet-vietnami barátság gyűlése, amelyet a Fam Van Dong vietnami miniszterelnök vezette kormányküldöttség moszkvai látogatása alkalmából rendeznek. A gyűlésen több mint 2000 dolgozó vesz részt. N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének vezetésével megjelentek a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezető képviselői és a Minisztertanács tagjai. A gyűlést N. Bobrovnyikov, a moszkvai tanács végrehajtó bizottságának elnöke nyitotta meg. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségét V. Vavilina szerkesztőnő, D. Gorbacsevjszkij munkás és Loginova diáklány üdvözölték. A gyűlésen Nyikita Hruscsov, az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, valamint Fam Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke mondottak beszédet. N. Sz. Hruscsov beszéde Hruscsov elvtárs üdvözölte a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségét és hangsúlyozta, hogy a vietnami, kínai, koreai és a mongol nép nagyszerű sikerei megerősítették a lenini eszmék helyességét, megmutatták, hogy a szocialista rendszer nagyszerű távlatokat és lehetőségeket nyit a gyarmati és az imperialista rabságból felszabadult nemzeteknek. Kijelentette, hogy a Szovjetunió a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányával együtt követeli Vietnam békés egyesítése kérdésének haladéktalan megoldását. Hangsúlyozta, hogy az USA megszegte a genfi egyezményeket és a dél-vietnami hatóságokat a SEATO hadikalandjaiba södorta. Nagyra értékelte a vietnami nép Ngo Dinh Diem ellen folytatott harcát. A szovjet kormány teljes mértékben támogatja a vietnami nép azon törvényes követe'ményét, hogy vessenek véget az imperialisták beavatkozásának Dél-Vietnam ügyeibe. N. Sz. Hruscsov kifejezte azt a meggyőződését, hogy a vietnami nép harca a haza egyesítéséért teljes győzelemmel ér majd véget. A leszerelés problémájáról kije-' lentette, hogy ezt a kérdést az általános és teljes leszereléssel kell megoldani. A Szovjetunió bármikor hajlandó hozzájárulni a teljes leszerelés gyakorlati megoldásához. N. Sz. Hruscsov ezután hangsúlyozta, hogy Németországgal megkötik a békeszerződést. Ha az erőpolitika alapján kényszerítenének bennünket • • • • • • • • « • • • „Az Északi-tengernek a béke tengerének kell lennie" — ez a Német Demokratárgyalásra, mi megadjuk a méltó választ. A Szovjetunióval fennálló diplomáciai kapcsolatok megszakítására irányuló szándékkal kapcsolatban kijelentette, hogy e gondolat értelmi szerzői botrányos vereséget szenvednek. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke megjegyezte, hogy Adenauer kancellár Nyugat-Németország nevében elutasította a tárgyalásokat a keletnémetekkel, bár a Német Demokratikus Köztársaság kormánya több ízben javasolta a Német Szövetségi Köztársaság kormányának, tárgyaljanak Németország egyesítésének módjairól. Azoknak, akik azt állítják, hogy a békeszerződés megkötése a Német Demokratikus Köztársasággal egyoldalú aktus, N. Sz. Hruscsov azt felelte: „Ha az USA úgy vélte, hogy joga van a Szovjetunió nélkül békeszerződést kötni Japánnal, meg kell értenie, hogy a Szovjetuniónak és más békeszerető államoknak joguk van békeszerződést kötni Németországgal." Nyugat-Berlin szabadon, saját belátása szerint érintkezhet valamenynyi állammal. Tekintettel arra, hogy Nyugat-Berlinbe minden út a Német Demokratikus Köztársaságon át vezet, ez utak használatának kérdésében meg kell állapodni az NDK kormányával. Sohasem ismertük el és nem ismerjük el a Német Szövetségi Köztársaság kormányköreinek követelését és indokolatlan állítását, hogy Nyugat-Berlin az NSZK részét képezi. N. Sz. Hruscsov kijelentette, hogy a Szovjetunió békét és barátságot óhajt az USÁ-val, bár a két fél számos kérdést másként értelmez. Ismét hangoztatta, hogy találkozása és megbeszélései J. Kennedy amerikai elnökkel Bécsben hasznosak voltak. Fan Vam Dong beszéde Moszkva (ČTK) — Az a szívélyes fogadtatás, amelyben a kommunista párt é« a szovjet állam vezető képviselői, a szovjet emberek részesítettek bennünket, a szovjet és a vietnami nép közötti testvéri barátság bizonyítéka — jelentette ki Fan Vam Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke a nagy SZÓFIAI TUDÓSÍTÁSUNK Balkáni kútmérgezők A REAKCIÓS GÖRÖG sajtó és rá- gár-görög határon a nemzetközi dió az utóbbi időDen versengve rá- imperializmus ügynökeinek puszta galmazza-és gyalázza Bulgáriát s a koholmánya volt. többi szocialista országot. Az Akro- NEM SEGÍTETT az amerikai hírpolisz, Katimerini, Apogevmaniti és ügynökségek dühödt üvöltözése más lapok a szocialista országokat sem a Görögországot fenyegető a háborús veszély rémeként festik nagy veszélyről. A buborék szétle. Azt állítják, hogy a Szovjetunió pattant, s kiviláglott, hogy a gömegváltoztatta a Balkánnal szem- rög reakciósok politikai mesterkeben folytatott politikáját és óva déséről volt szó, akik otthon megintenek attól az állítólagos ve szélytől, hogy a bolgár-görög hatáfelelö légkört akartak teremteni a demokrácia helyreállításáért, Görokon összevont és hadműveletekre rögország Kommunista Pártjának készen álló emigránsok Görögor- legalizálásáért, a politikai foglyok szág megtámadására készülnek! közkegyelméért és a politikai A reakciós lapok demagóg módon emigránsok visszatéréséért folyó támadják a görög közvéleményt mozgalom felszámolására. s olyan légkört keltenek, hogy a „A görög nemzet írja végül Balkánon a háború ma vagy holnap az Avji című lap — megvetéssel megkezdődik. A Katimerini című tekint a provokatörökre. Semmilap kihívóan azt kérdezi, nem vol- lyen veszély sem fenyegeti hazánna-e helyénvaló, ha a görög kor- kat az északi határok felől. Ellenmány megszakítaná diplomáciai kezőleg a politikai emigránsok kapcsolatait Bulgáriával. visszatérése és a demokrácia felEgy Farmanisz nevű egyén a kor- újítása nyílt kérdés, amely megmány kéthetenként megjelenő lap- oldásra vár." jába azt az égbekiáltó együgyű A tények- mutatják, hogy a görög hazugságot írta, hogy a Szovjet- reakciósok és hidegháborús úszíuniónak állítólag valamilyen terve tók által felkavart utálatos kamvan „í}ulgária Görögország elleni pánynak az a célja, r.ogy kiélezze támadására.". Bakacelosz, a görög a feszültséget a Balkánon. Ez teldemokrata középpárt képviselője, jesen egybevág a hidegháború mivel ismerte az uszító cikk szer- athéni híveinek szándékával, akik zőjének szoros kapcsolatát a gö- mint „ördög a szentelt víztől" retrög kormánnyal, hivatalos magya- tegnek a balkáni nemzetek tényrázatot kért a parlamenttől. Ave- leges barátságától és együttműkörosz görög külügyminiszter azon- désétől. ban a kormánylapnak e provokációs állításával, ha nem is a parE KAMPÁNYNAK szociális háttere van — az a feladata, hogy a lamentben, de azonosította magát, görög reakciós köröknek segítséSőt még ennél is tovább ment, azt get nyújtson abban, hogy a görög kezdte híresztelni, hogy a görög nép figyelmét eltereljék az ország kommunisták és a bolgár kormány súlyos politikai és gazdasági helyközött állítólag megegyezés áll zetéről, s mentegessék Görögorfenn egy Bulgária védnöksége alatt szág részvételét a NATO-ban, hogy létesítendő Makedon-állam megala- mentséget találjanak katonai tákításáról. maszpontok létesítésére GörögorAz Avji című görög demokrata szág területén stb. E politika kőlap „Provokátorok" cím alatt kö- vetkezményeit — a háromszázezer zölt kommentárjában leleplezi a munkanélkülit és Európa legalacsogörög reakciósok mesterkedései- nyabb életszínvonalát azonban nem nek hátterét. Azt írja, hogy a lehet elleplezni, „banditák összpontosítása" a bolLUBOMlR HÄJEK tlkus Köztársaság jelszava. A nyugati „szomszéd'' azonban ellentétes nézetet vall. Kreml-palotában a szovjet-vietnami ba n f, e- , .A,.! 1,'(» ^ Áiir-,á/,nb .»11. v i ŕnmnílnc fňlirnnnln hŕilx-nť- lót i o Kanna Iľ-»f mniuŕ. 1 << ó » -...Cl AA tí'a szocialista országok elleni támadás felvonuló helyét látja benne. Ezt mutatja az idén megrendezett „kiéli hét" is. A képen, jobbra: az NDK rostocki kikötőjében kirándulók csónakja szeli a vizet, míg a baloldali képen az NSZK kiéli kikötőjében horgonyzó, rakétákkal felszerelt hadihajó látható. (Foto: Č1K — Zentralbild) Fidél Castro nyilatkozata Havanna (ČTI<) — Fidél Castro, kubai miniszterelnök június 27-i rádióbeszédében lelplezte az USA képmutató politikáját a Kubának okozott károk megtérítéséről folytatott tárgyalásoknál. A miniszterelnök rámutatott, hogy a traktorfelvásárlási bizottság szervezése az észak-amerikai imperializmus mesterkedése volt. Az USA kormánya hivatalosan nem akart beavatkozni a kártérítés ügyébe és ezért a tárgyalásokat e csoportra bízta, melynek tagjai sorában volt Eleanor Roosevelt asszony is, az USA elhunyt elnökének özvegye. A kubai kormány hajlandó volt a bizottsággal tárgyalni. A bizottság tagjai azonban nem .jöttek Kubába, mindössze egy szakértői albizottságot küldtek ki, amely csupán a kérdés technikai részéről tárgyalhatott. Áz albizottság visszatérése után az USÁ-ba a bizottság azt kívánta a kubai kormánytól, hogy olyan traktorokat vegyen át, amilyeneket számára a bizottság kiszemelt. A bizottság fenntartással élt azon foglyok névjegyzékével kapcsolatban is, akiknek szabadon bocsátását a kubai kormány felajánlotta és Kuba kormányát álláspontjának megváltoztatásával vádolta. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Az USA Kubának nem akarja megadni a megfelelő kártérítést, az a terve, hogy meghiúsítsa a tárgyalásokat és a felelősséget a kubai kormányra hárítsa. A bizottság — mondotta Fidél Castro — be akar minket csapni azzal, hogy Noszavan az Egyesült Államokba megy utasításokért Genf (ČTK) — Szerdán délelőtt Genfből repülőgépen Washingtonba utazott Noszavan tábornok, a Savanakhetti-klil. egyik vezetője, hogy az USA kormánytényezőivel tárgyaljon. A nyugati hírügynökségek egyértelműen rámutatnak a záróközleményben foglalt pozitív elemek — főként az, hogy Laosznak valóban semleges és független országgá kell válnia, amely nem lép be katonai szövetségekbe és lemond a SL ' védelméről — az USA vezető köreiben jelentős aggodalmat keltettek. Noszavan tehát azért megy az USÁ-ba. hogy megnyugtassa védelmezőit és hogy megmagyarázza nekik, az ö csoportja mindent elkövet, hogy a zürichi közlemény gyakorlati megvalósítása semmiképp se veszélyeztesse az USA érdekeit Laoszban. I értéktelen gépeket szállít majd nekünk. A bizottság eljárásával félrevezeti a foglyokat és családjaikat. A bizottságnak olyan tagjai vannak, akik egyetlen egyszer sem képesek egyenesen és becsületesen tárgyalni. Ők a felelősek azért, hogy nem jött létre megállapodás, amely lehetővé tette volna a foglyok visszatérését az USÁ-ba. rátság gyűlésén. A VDK miniszterelnöke megállapította, hogy azok a nagyszerű győzelmek, amelyeidet a Szovjetunió az élet valamennyi területén aratott, a szocialista tábor és valamennyi haladó szellemű ember büszkeségét jelentik. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió negyvenhárom év alatt megmutatta a nemzeteknek a fórradalomhoz, a szocializmushoz vezető utat. A Szovjetunió most egyenqeti az emberiség útját a kommunizmus felé. A nemzetközi helyzet jelenleg igen kedvező az egész világ nemzetei forradalmi mozgalma szempontjából — jelentette ki a VDK miniszterelnöke. Napról napra egyre világosabban megmutatkozik, hogv a szocialista rendszer a világ jelenlegi fejlődésének döntő tényezőjévé válik. Tanácskozás helyett mesterkedések Párizs (ČTK) — A sajtó képviselői azzal kapcsolatban, hogy a francia kormányküldöttség június 13-án az eviani tárgyalásokat félbeszakítva 10—14 napi gondolkodási időt kért, felvetik a kérdést: „KIvánja-e a francia kormány az algériai kérdés békés megoldását és a tárgyalások felújítását az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányával Algéria igazi önrendelkezése alapján?" A francia kormány ismét napvilágra hozta a hírhedt „harmadik erő" megteremtésének gondolatát azon algériaiak segítségével, akik „lojálisán" viselkednek a gyarmatosítókkal szemben. Joxe miniszter algériai útja a közelmúltban azonban azt mutatta, hogy ezt a manőverezést nem lehet egykönnyen megvalósítani. A Francé Observateur hetilap különtudósítójának jelentése szerint Joxe algériai tárgyalásai e kérdésben nem voltak „túlságosan reményteljesek". Azok ai algériai „kimagasló személyiségek", akikkel Joxe tárgyalt, nem mutattak nagy lelkesedést. Tizi-Ousou megye főbizottságának elnöke Joxe előtt kijelentette, hogy egyetlen igazhű muzulmán sem óhajtja a Bao-Dej-szerepét játszani. Az algériai bizottság június 27-1 ülése után, amely ülésen de Gaulle köztársasági elnök elnökölt Párizsban, az a hír terjedt el, hogy a francia-algériai tárgyalásokat július 3-a táján tovább folytatják Lugrainban, Evian közelében. Ezt a hírt eddig nem erősítették meg. Olasz szocialisták bizalmatlansági indítványt tesznek Fanfani kormánya ellen Róma (ČTK) — Az olasz Szocialista Párt július első napjaiban a képviselőházban bizalmatlansági in• • Ä Francia Kommunista Párt megmutatja a válságból kivezető utat A FRANCIA PARASZTOK elégedetlenségének hirtelen hulláma előrelátható volt: a kormány mezőgazdasági politikája ki nem elégítő. A parasztok mozgalma azonban oly nagyearányú, hogy a kormányt is meglepte. Hisz néhány napon belül a Bretagneból, az addig „nyugodt területként" ismert földről indult mozgalom elharapódzott Délnyugat-Franciaországban, s csaknem az egész országban. Kiviláglott, hogy a parasztok nem állnak egyedül, hanem a francia 'néptömegek is erőteljesen támogatják őket. Mindenekelőtt közeledésre kerül sor a parasztok és a munkások között. Együttesen szerveznek tömegtüntetéseket s építenek torlaszokat a fő országútakon. A parasztok elégedetlenségének több oka van. Míg a felvásárlási árak szintje az 1958—60-as években csupán 1,2 százalékkal emelkedett, a mezőgazdasági gépek ára ugyanezen időszak alatt 9 százalékkal növekedett. Ezzel egyidejűleg a felvevő piac hiánya mutatkozik, melynek egyik következménye Franciaország részvétele az úgynevezett „közös piacban". Jóllehet Franciaország csaknem önellátó volt a mezőgazdasági terményekben, sőt jelentős mennyiséget exportált is, ma kénytelen a „kö?ös piac" országaiban mezőgazdasági terményeket vásárolni. Például Nyul gat-Németország a múlt évben 34 000 tonna húst adott el Franciaországnak, maga azonbar^ nem volt hajlandó húst vásárolni Franciaországtól. Hollandia 34 000 tonna húst és 15 000 tonna tejterméket exportált Franciaországba. Franciaország zöldség- és gyümölcsbehozatala Olaszországból megkétszereződött. A „közös piacon" belül az 1957—60-as években a mezőgazdasági termények franciaországi behozatala kétszeresére emelkedett. A francia parasztok elégedetlenségének okai közvetlenül érintik a lakosság többségét, elsősorban Franciaország dolgozó tömegeit. Hisz a munkások számára nem lehet közömbös, hogy az 1958—60-as időszakban az élelmiszerek kiskereskedelmi árai 9 százalékai emelkedtek — elsősorban a láncrereskedők, a spekulánsok aránytalanul nagy nyereségei, az adók és a szállítási dijak emelkedése következtében. Ezért a mezőgazdasági termények fogyasztása is csökkent 1958-ban 0,2 százalékkal, 1959-ben pedig 0,3 százalékkal. A francia kormány jelenlegi mezőgazdasági politikája kizárólag a nagytermelés érdekeit szolgálja. Hogy a francia kormány továbbra is a nagybirtokosokat akarja támogatni, s elnyomja a kis- és középparasztokat, ennek újabb bizonyítéka Debré miniszterelnök minapi rádióbeszéde, amelyben egyenesen követelte a kisgazdaságok felszámolását. A MEZŐGAZDASÁGI VÁLSÁGNAK igazi oka, amiről Debré beszédében érthetően nem tett említést, a kapitalizmus teljes képtelensége arra, hogy biztosítsa a néptömegek fogyasztásának növekedését. A helyes utat a Francia Kommunista Párt mutatja, amely a következő követelményeket tűzte ki: 1. Igazságos felvásárlási árak politikája, széleskörű piacok, a dolgozó tömeg vásárló erejének növelése és a mezőgazdasági terményeket drágító különféle illetékek leszállítása. 2. A közös piac egyoldalú rendelkezéseinek hatálytalanítása és széleskörű kereskedelmi csereforgalom politikájának folytatása valamennyi országgal, a kölcsönös előnyök alapján. 3. Rendkívüli segély nyújtása alacsony kamattal visszafizetendő hitel nyújtásával a gazdacsaládok számára, és a különféle illetékek, például a műtrágya után fizetett illetékek megszüntetése. Franciaország Kommunista Pártjának ezek a követelései megmutatják a francia mezőgazdaság állandóan fokozódó válsága megoldásához vezető utat. E válság annyira elfajult, hogy most a francia parlament is kénytelen foglalkozni vele. LOUIS LUC dítványt nyújt be Fanfani kereszténydemokrata kormánya ellen. A párt Központi Bizottsága Rómában hétfőn megkezdődött háromnapos ülésén határozta ezt el. Pietro Nenni, az Olasz Szocialista Párt főtitkára e javaslatot a parlament őszi ülésén akarta benyújtani, de a Központi Bizottság tagjainak túlnyomó többsége, főként a balszárny kikényszerítette, hogy a javaslatot már július elején benyújtsák. Az USA nem ismeri el a népi Kínát Chicago (ČTK) — Dean Rusk államtitkár a chicagói sajtókonferencián megcáfolta az amerikai sajtó ama híreit, melyek szerint az Egyesült Államok kormánya el akarná ismerni a népi Kína ENSZ-jogát. Bevallotta, hogy az Egyesült Államok aggódva néz az ENSZ idei közgyűlése elé, melyen ezt a pontot fogják tárgyalni, mert egyre több tagállam támogatja a Kínai Népköztársaságot és nem ismeri el a Csangkajsekklikket. Portugália további csapatokat küld Angolába Luanda (ČTK) — Június 27-én 3000, afrikai harcokra különlegesen kiképzett katona érkezett Luandába, Angola fővárosába. A legközelebbi napokban Portugália helyőrségi városaiból még nagyobb erősítés várható. A Lusitania portugál hírügynökség jelentése szerint a gyarmatosítók, tisztogató akciókat kezdtek el a főváros környékén, most újabb csapást akarnak mérni a népi felszabadítási erők ellen, ezúttal az észak-angolai Ambriz vidéken, ahol az utóbbi hetekben több ízben öszszeütközésekre került sor. ÜJ SZÖ 3 * 1961. június 16.