Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-03 / 153. szám, szombat

Nem elég, amit ma tudok...' Nehéz volt öt a hatalmas üzemben megtalálni. Ján Šmid, az iskolaügyi osz­tály vezetője egy tucat telefonszámot hívott fel a Brno melletti Adamov Gép­gyárban, míg végre rátalált. Mondta is eközben, hogy előbb megtalál egy gom­bostűt a kazalban, mint öt. Jaroslav Jirusa, a 31 éves konstruk­tőr hosszúkás, sovány arcán jellegzetes mosollyal lépett Šmid elvtárs irodájába. A beszélgetés könnyen indult vele. - Arra kíváncsi - kezdte -. hogy mi hajt engem? Mi lelkesít? Miért ta­nulok, miért igyekszem» - Nagyon egyszerű az egész - foly­tatta mély meggyőződéssel több aka­rok lenni, mint ami vagyok. Adni akarok magamból a hazámnak, amiért az sem zsugori irántam . .. - Nehéz viszonyok között nőttem fel. Apám nincstelen volt. Később négy hek­tár földet bérelt, de a család nyomora továbbra is megmaradt. Csak munka, az volt rogyásig. Nekem is, húgomnak is kijutott mindennapra. A felszabadulás után elvégeztem a középiskolát. És ek­kor nagyot csalódtam, mert szerettem volna tovább tanulni, de családi körül­ményeim miatt munkát kellett vállal­nom. A semtíni Sinthéziában dolgoztam és tanultam ki a lakatos-mesterséget. - Mi történt ezután' - Környezetem megbecsült, így csak­hamar a kétéves mesteriskolába küldtek. Nem dicsekszem, ezt kiváló eredménnyel végeztem el. Ekkor helyeztek ide, Ada­movba. a konstrukcióra. Itt sem voltam elégedett magammal. Szenvedélyem ­a tanulási vágy — tovább hajtott. Tanulni, tanulni, csak erre gondoltam. Ez járt a fejemben, bár ekkor má' nős voltam. Šmid elvtárs megmondhatja, ő volt se­gítségemre. Beszélt munkahelyem felelős dolgozóival és a feleségemmel. S az Aknamélyítési rekord az észak­csehországi bányakörzetben (CTK) — A mosti Bányaépíté­szeti Vállalat dolgozói május 31­én megdöntötték azt az aknamé­lyítési rekordjukat, amelyet 1957­ben állítottak fel az észak-cseh­országi bányakörzetben. Jelenté­sük szerint májusban 72,60 mé­ter volt az aknamélyítésben elért legnagyobb teljesítményük és ez­zel új rekordot állítottak fel az észak-csehországi bányakörzetben. eredmény? Munkám mellett látogatni kezdtem az üzem keretein belül létesült hároméves továbbképző ipari szakisko­lát. Nehéz volt, hisz elsősorban a mun­kámat akartam jól elvégezni, a családra is csak kellett időt fordítanom, noha igazán' nem panaszkodhatom rá. A fe­leségem segített és a munkatársaim, lg y tartottam ki, Ezerkilenc százötvenkilenc­ben, amikor átnyújtották az oklevelet, olyan boldogságot éreztem a szívem kö­rül, amilyet még soha, Hogyisne, hiszen JiruSa elvtárs olyan teljesítményt nyújtott e három év alatt, amit nagyon is helyénvaló megemlíteni. Šmid elvtárs átnyújtotta e három év ti­zenkét negyedévének osztályzatait. Jiru­'sa Jaroslav neve után mind a tizenkét­szer ez állott: kitüntetéssel. Mi ennek a titka? így magyarázta: - Akarat, akarat, akarat és kitartás. Az a tudat, hogy ha ismerni akarom a holnapot, akkor nem elég annyi, ameny­nyit ma tudok. Ehhez több kell. Ezért tanulok - További tervei? Elgondolkozott, aztán mosolyogva vá­laszolta: - Mi más, mint a tanulás. Vágyam, hogy megszerezzem a mérnöki képesí­tést. Meggyőződésem, hogy az üzem ezt is lehetővé teszi számomra. Bár most rögtön nem láthatok hozzá, mert jelen­leg háromszobás szövetkezeti lakásépít­kezésbe kezdtem. Ez most sürgős, mert nemrég egy fővel szaporodtunk. Meg aztán azért sem akarom az idén elkez­deni. mert néhány újítási javaslaton dol­gozom, amellett hat órát — matema­tikát és műszaki rajzot - tanítok üze­münk ipariskolájában. De jövőre min­den bizonnyal nekilátok a nagy feladat megoldásának. Az elmondottak erős akaratú emberre vallanak. Ez az út előre vezet: rövide­sen - mint mondotta - tagja lesz egy szocialista munkabrigádnak, amelyről már beszélgetnek a munkahelyén. Még erősebbé, még öntudatosabbá majd ott edződik. Kezes József NEM ÜLTEK Ď í,BETETT KÉZZEL Az iskola tanítói szobája a tanítók számához mérten meglehe­tősen szűk. Csaknem az a helyzet, hogy ha kettő bejön, a régebben bentlevők közül háromnak kell ki­mennie, hogy elférjenek. De nem sokáig lesz már így. Trsticén is épül az új iskola, 23 tanterem lesz ben­ne, lesznek szertárak,, laboratóriu­mok, tágas helyiség a tanítók szá­mára is. Egyelőre azonban még a régi is­kola szolgál, őszintén szólva jó épü­let még ez. Egy emeletével díszére válna sok más falunak. Csakhát itt, a közel 700 gyerek bizony alaposan túlnőtte az iskolát. Am az új épület elkészülte, után sem szűnik meg ben­ne a gyerekzsivaj. Csak „egy fokkal" lejjebb kerül. Övoda, napközi otthon kap helyet benne. Szóval a magyar iskola tanítói szo­bájában egymás hegyén-hátán szo­ronganak a pedagógusok. Osztálynap­lóban lapoz az egyik, dolgozatot ja­vít a másik, elmélyülten olvas a harmadik. Néhányan az újságíró kö­rül tömörülnek, s arról tájékoztat­ják, mégpedig a szó legszorosabb ér­telmében lelkes igyekezettel, hogyan dolgozott az idén a pionirszervezet, milyen működésének eredménye. A beszélgetés központi alakja Fabó Éva, a pionírszervezet vezetője. Ma­gas, kedvesarcú, pirulékony fiatal lány, nem sokkal túl a húszon. Két éve végezte el az iskolát, azóta a trsticei gyerekek fejébe csöpögteti a tudományt. Több száz pionírnak pedig elismert, tekintélyt szerzett vezetőjévé vált. — Rámsózták — mondja termé­szetes egyszerűséggel a fiatal taní­tónő, amikor az iránt érdeklődünk, František Matúš már 30 éve dolgo­zik a bratislavai J. Dimitrov Vegyi­üzemben. Matúš elvtárs 1929-től tagja a pártnak, azelőtt két évig komszomol-tag volt. 1938-ban a kommunista párt képviselőjeként a községi elöljáróságnak volt tagja. Az üzem egyik legjobb dolgozója. Képünkön: Matúš elvtárs (baloldalt), munkatársával Florián Bednarlččal be­szélget. (V. Pŕibyl — CTK felvétele.) hogyan került a pionírszervezet élé­re. A többiek megmosolyogják a vá­laszt, de mindjárt helyesbítik is. Az igazság ugyanis az, hogyha húzó­dozott is kezdetben tőle, azt nem a feladatvállalás készségének hiánya okolta, hanem egy kis félelem a fe­lelősségtől, s egy kis bizonytalan­sági érzés, meg tud-e majd a maga húsz évével birkózni a nagy fel­adattal? Ezenkívül meg ott volt az örök probléma is, a helyiséghiány s más hasonló anyagi természetű ne­hézségek. A végeredmény pedig az, hogy az iskola pionírszervezete, amely ré­gebben a leggyengébbek közé tar­tozott a járásban, másfél évvel ez­előtt felébredt csipkerózsika álmá­ból, egyre szebb eredményeket ér el. Fabó Éva pedig lelkiismeretes, odaadó igyekezete eredményeként a közelmúltban élete egyik legnagyobb, legszebb eseményét élhette át. Pár­tunk tagjelöltjeinek sorába lépett. A CSISZ helyi szervezete ezenkívül a „CSISZ pionírszervezetében végzett kiváló munkáért" kitüntetésre ja­vasolta. A közelmúltban ünnepélyesen felavatott 60 pionírral együtt 222 tanuló viseli a háromszögletű vörös pionírkendőt, 90 kis elsős és máso­dikos pedig a szikrácska jelvényt. Mi mindent csináltak az idei tan­év során ? Sok mindent. Igazán elmondhatjuk, hogy nem ültek ölhetett kézzel. Kezdjük talán a Csehszlovákia Kommunista Pártja 40. évfordulójá­nak tiszteletére tett kötelezettség­vállalás teljesítésével. Ennek egyik pontja a tanulmányi előmenetel megjavítása, a bukások számának csökkentése volt. Ez a célkitűzés eddig sikerült is. A pár évvel ez­előtti előmenetelhez képest szinte százszázalékos a javulás. Ebben nagy része van annak, hogy egy gyengébb és egy kitűnő tanulóból úgyneve­vezett tanulópárokat szerveztek. Ki­váltképpen a szlovák nyelv tanulá­sában értek el ily módon figyelem­re méltó előrehaladást. Itt kell szól­nunk a szlovák nyelvkör tevékeny­ségéről, amelynek tagjai hetente két­szer jönnek össze. A gyermekek népszerű formában, szinte szórakoz­tatva tanulják a szlovák nyelvet. Nagy érdeklődésnek örvend a pioní­rok között az orosz nyelvkör is. A felajánlás további fő pontjai: az új iskola építésénél minden pionír 20 óra ledolgozását vállalta, 40 ton­na ócskavasat, 18 mázsa rongyot, 2 mázsa papírt, 150 kg csontot gyűj­töttek össze. A faluszépítésből sem maradnak ki. 800 méter hosszú út­szakaszon terítették el a követ. Külön említést érdemel a pionírok öntevékeny kezdeményezése a kézi­labda-pálya építésénél. A falu köze­pén örök idő óta terpeszkedő jóko­ra tócsát tüntetett el a pionírok szorgalmas munkája. A falu egységes földművesszövet­kezetében is szívesen segítenek a pionírok. A kertészetben, a kukori­caföldön játékos munkában nemcsak hasznos dolgot végeznek, de a gyer­mekekben gyökeret ver a mezőgaz­dasági munka iránti vonzalom is. A kulturális élet sportélet is alaposan fellendült az utóbbi idő­ben. A járási, körzeti megmozdulá­sokra is elkerülnek a trsticei pio­nírok. A Bihercz Júlia tanítónő ve­zetésével működő 40-tagú énekkar duója, Tóth Margit és Molnár Béla pionírok a második helyen végeztek az ifjúsági alkotőverseny körzeti fordulóján. Szőcs Máriának és Nagy Valériának is szép élmény marad a járási ifjúsági olimpián az 50 mé­teres futásban és a magasugrásban elért győzelem, amely két arany­éremmel gazdagította az iskola pio­nírszervezetét. A pionírok neveléséhez nagyban hozzájárultak azok a beszélgetések, amelyeket pártunk régi tagjaival folytattak. A kommunisták szavai olyan világot tártak fel a gyerme­kek előtt, amely számukra ma már szinte ismeretlen fogalmakkal ter­hes, mint amilyenek az éhség, nyo­mor, munkanélküliség, rongyos ruha, mezítlábas gyerekek, sztrájk, tün­tetés. Feltárták a gyermekek előtt azt a kemény harcot is, amelyet ezen élet ellen folytatott a kom­munista párt. Végül szólnunk kell még a pionír­szervezet ténykedésének egyik igen fontos szakaszáról, amellyel a HNB mellett működő polgári bizottságok tevékenységének sikerét lendítik elő. A pionírok a lakosság életét érintő fontos események, a házasságkötés, névadás ünnepélyességét kulturális műsorral teszik gazdagabbá. Ezek­ről az eseményekről emlékalbumot vezetnek, amelyben fénykép s be­jegyzés örökíti meg az aktust. Lehetne még sok mindent mon­dani a trsticei pionírok munkájáról, a többi érdekkörök tevékenységéről. Hiszen hosszú volt az év, s amint már előbb említettük, a pionírok az idén nem tétlenkedteR. Bízunk ab­ban, hogy az évvégi bizonyítvány is méltó tükörképe lesz majd az egész évi jó munkának, szorgalmas tanu­lásnak. Gál László kes takarmányok etetésekor is érez­tette hatását. A régi módszerrel végzett vagy hanyag takarmánybe­takarításnak tehát súlyosak a kö­vetkezményei. Lehetőség van bőven Az eddig felsorolt tények a bekö­vetkezhető veszteségekre derítenek fényt. Sürgetően vetődik fel tehát a kérdés: mit kell tennünk, hogy a zöldtakarmányokban levő tápér­ték minél nagyobb százalékát meg­őrizzük s ezzel a téli hónapokra is biztosítsuk a májusihoz hasonló tej­termelést? Nehéznek tűnik ez a szükségszerű feladat (nem is állítom, hogy köny­nyű), de hiba lenne űgy gondol­kodni, hogy jelenlegi körülményeink között szinte lehetetlen a jobb meg­oldás. Hiszen lehetőség van bőven, csak fel kell ismerni őket, aztán jó szervezéssel, a gépek, a technika se­gítségével okosan felhasználni va­lamennyit. Lássunk néhány példát. Az eddig alkalmazott takarmányelraktározási módszerek közül legjobban a silózás vált be, amit legújabban már nem csupán a kukorica és keveréktakar­mányok, hanem az évelőtakarmányok és füvek esetében is alkalmazunk. Például még az állványokon történő kedvező szárításnál is 15 százalékot veszít a takarmány a tápértékéből. Földön még kedvező időben is 25— 30 százalék a veszteség, de esős idóben 40—60 százalék is lehet. A zöldtakarmányokban levő tápér­téket legjobban a silózással őriz­hetjük meg. A Český Krumlov-i járási Malontyi Állami gazdaság dol­goz! ezért határoztak úgy, hogy a múlt évi 134 ha-ral szemben ebben az esztendőben 240 hektár rét termé­sét lesilózzák. Náluk ennek különö­sen nagy a jelentősége, mert a šu­mavai hegyvidéken sok a rét. s mi­vel a gyakori esőzés miatt a szárí­tás sok gondot okozna, ilyen módon a veszteséget is kiküszöbölik s a munkát is meggyorsítják és meg­könnyítik. Nálunk a gyakorlatban még csak csekély mértékben honosodott meg az évelőtakarmányok és a réti füvek silózása, bár a szakemberek már évek óta bebizonyították előnyeit. A nyu­gat-európai országok nagyobb részé­ben is leginkább a silózással mentik meg a rétek termését az esős idő miatt bekövetkezhető veszteségek­től. A „beavatott" szakember ugyan feltehetné a kérdést, hogy: — Igen ám, de tisztán silóval ho­gyan takarmányozhatnánk az álla­tokat? A szakember véleménye Lássuk, mit mond a silózásról és ezzel kapcsolatban a takarmányozás­ról Plesnik elvtárs, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Vígľaši Kutatóintézet dolgozója. „A silózással kapcsolatban tisztáz­nunk kell egy téves nézetet. Azt, hogy sokak szerint a sok silóta­karmány nem tesz jót az állatok­nak, főképp a teheneknek. A kísér­letek, vizsgálatok azt bizonyítják, hogy tehenenként a téli időszakra a napi 2—3 kg széna is elegendő, az alaptakarmányt a siló képezheti, melyet kiegészít a széna és az ab­rak. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a gyakorlati megvalósítás szem­pontjából a silókészítés terén még sok a javítani való. Az e fontos munkát végző embereket rá kell vezetni, hogy a silónál is a minőség lényeges, az határozza meg a takar­mányozás értékét. A lucernából, lóheréből és réti fűből készült jó siló tápértéke csaknem a zöldta­karmány tápértékével azonos, tehát adagolása is hasonló lehet, mint a zöldtakarmányoké. Számítások sze­rint mezőgazdasági üzemeink fő­képp a csapadékosabb vidékeken az évelők és a réti takarmányok 75 százalékát lesilózhatnák. Akkor sok­kal több lesz a tej és legalább 10, jobb esetben 20 százalékkal csökken egy-egy liter tej termelési költsé­ge." Bizonyító példák A sládkoviCovoi / szövetkezeteseket a múlt esztendőben inkább csak a kedvezőtlerí időjárás kényszerítette arra az elhatározásra, hogy lucer­nából 40 vagon silót készítsenek. Mivel a kísérlet várakozáson felül bevált és közben gazdag tapaszta­latokra tettek szert, ebben az év­ben még több fehérjékben gazdag silót készítenek lucernából és réti fűből. A sládkovičovoiak tapasztala­ta szerint is sokkal jobb, ha a zöld lucernát és füvet a silózás előtt szecskának vágják. A fű 50 száza­lékos nedvességtartalomnál a legal­kalmasabb a silózásra — állítják a múlt évi tapasztalatok alapján. A gazdag fehérjetartalmú zöld­anyag silőzásának tehát van jövője, mert a földön történő szárítással szemben csaknem kétszerannyi emészthető fehérjét őrizhetünk meg ezzel a módszerrel. Ha a zootechni­kusok az eddigi tapasztalatok alap­ján jól elsajátítják az évelő takar­mányok és réti füvek silózási tech­nikáját és feltételeiknek megfelelő arányban bátran alkalmazzák is, mezőgazdaságunk és egész népünk milliós értékeket nyer. Persze szálastakarmányra is szük­ség van, tehát keresni kell a módot, hogyan őrizhetjük meg a legjobban a zöldtakarmányokban levő tápér­téket. A ventillátoros, hideg vagy meleg levegős szárítás már nem is­meretlen szövetkezeteseink többsége előtt. A rostélyon történő szárítást ugyancsak évek óta alkalmazzuk — sajnos kicsiben. Pedig szintén a slád­kovicovóiak példája bizonyítja, hogy nagyon is kifizetődő ez a szárítási mód. ők a múlt évben ilyen módon jelentős mennyiségű szénát szárí­tottak, idén pedig már 20 vagon lucernát. Ott is akadtak olyanok, akik a magasabb termelési költségre hivatkozva ellenezték a mesterséges szárítást. A 20 vagon lucernaszéna szárítási költsége valóban több ki­adást igényelt 420 koronával. De nézzük, mit nyertek ezzel. így is növelhetjük a takarmányalapot Kedvező körülmények között a föl­dön vagy állványokon szárított lu­cerna 6-8 százalék fehérjeértéket tartalmaz. A sládkovičovóiak a mesterséges szárítással 14,4 százalé­kot is elértek. A 20 vagon lucerná­ban teliát kb. 12 800 kg emészthe­tő fehérjével volt több, mintha eső nélkül földön és állványokon szárították volna. Ez a fehérjemeny­nyiség az átlagot véve 21 vagon ta­karmánynak felel meg, tehát több mint megkétszerezték a 20 vagon takarmány tápértékét. Ha története­sen azzal is számolunk, hogy a föl­dön történő szárítás közben a ta­karmány többször megázik, a kü­lönbség még nagyobb. Az ázott, kilú­gozott takarmánnyal szemben a mes­terségesen szárított takarmány 3— 3,5-szer annyi fehérjét is tartalmaz­hat, vagyis 2—3 szorosára növelték a takarmányalapot ugyanolyan terü­leten. A mesterséges szárítás terén a No­vý Tekovi Magnemesítő Intézet is jő tapasztalatokkal rendelkezik, ők a ventillátoros, levegős szárítást al­kalmazzák, mivel a rostélyon törté­nő szárításhoz nincs megfelelő helyi­ségük. Tavaly 93 vagon, levegővel szárított különféle takarmányuk át­lag 10,58 százalék fehérjetartalmú volt, a legjobb pedig 14,21 százalé­kos. Eszerint ők is nagy mennyiségű takarmányt nyertek a levegős szá­rítók alkalmazásával. Sajnos a hala­dó technikát alkalmazóknak még mindig kevés a követőjük. Még a gyakorlatból már annyira ismert áll­ványokon való szárítással szemben is elég gyakran mutatkozik bizonyos fokú idegenkedés. Nem azért, mert a mezőgadazdasági dolgozók nem ismerik ennek a szárítási módszer­nek az előnyeit, inkább gondatlanság, a szervezésben mutatkozó hanyag­ság következtében mellőzik ezt a mindenütt alkalmazható módszert. Pedig könnyű kiszámítani, hogy már ily módon is legaláb 30, de esős idő­ben 50—60 százalékkal növelhetjük a takarmány tápértékét. Néhány következtetés Felsoroltam a takarmány-kérdés­ben mutatkozó néhány fogyatékos­ságot, ezekkel szemben egypár olyan példát, melyek rávilágítanak arra, hogy ésszerű és gondos betakarítás­sal milyen óriási mennyiségű tápér­téket nyerhetnénk. A felsoroltak összegezéséül újra feltesszük a kér­dést: jelenlegi körülményeink kö­zött termelhetünk-e elegendő meny­nyiségű takarmányt? Remélem, sőt hiszek benne, hogy ha a takarmány mennyiségének hiá­nyossága mellett kardoskodók ala­posan tanulmányozzák a zöldtakar­mányokban levő tápértékek minél nagyobb fokú megőrzésének lehető­ségeit, akkor éppen ők lesznek a bevált módszerek legőszintébb szó­szólói. Befejezésül még valamit. Az új, be­vált módszerek a kiváló eredmé­nyeken keresztül előbb-utóbb min­denképpen teret hódítanak ugyan, de ez az ösztönszerű térhódítás csak sovány töredéke annak a le­hetőségnek, amit jó felvilágosító munkával, bizonyítékokkal alátá­masztott propagandával és alapos szervezéssel elérhetnénk. Nemzeti bizottságainkra, a helyi pártszerve­zetekre, a szakemberekre és termé­szetesen a mezőgazdasági dolgozók­ra tehát az a komoly feladat hárul, hogy a spontánul kínálkozó lehető­ségeket minél szélesebb körben ki is használják. Ezzel összefüggésben azt is meg kell jegyeznem, hogy mezőgazdaságunk fejlesztésének kulcskérdésében, a takarmányterme­lésben csakis akkor érhetjük el a kívánt eredményt, ha valamennyi mezőgazdasági dolgozóval tudatosít­juk: a kitermelt takarmányok meny­nyisége teljesen elegendő ahhoz, hogy az állattenyésztés terén előt­tünk álló feladatokat hiánytalanul teljesítsük. Igen, elegendő, ha va­lamennyi mezőgazdasági nagyüze­münk arra törekszik, hogy az ide­jében történő kaszálással és az em­lített betakarítási módszerek minél szélesebbkörű alkalmazásával a zöldtakarmányokban levő tápértéket minél nagyobb százalékban meg­őrizze. E feladat megvalósításának pedig most van az időszaka. HARASZTI GYULA ÜJ SZŐ 5 * 1961. június 3.

Next

/
Thumbnails
Contents