Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)
1961-06-25 / 175. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKI A KOMMUNISTA PARTJA ICÖZPONfl BIZOTTSÁG ANAK NAPILAPJA 1961. június 25. vasárnap 50 fillér XIV. évfolyam, 175. szám MAGASABB SZINTŰ IRÁNYÍTÁST Nem véletlen, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága ez év június 21-én és 22-én a járási nemzeti bizottságok és a párt járási bizottságainak a falvakon végzett vezető tevékenységével foglalkozott. Éppen egy év telt el az új választások óta, s falvaink népe az év legjelentősebb eseménye — az aratás előtt áll. így tehát az egyéves munka értékelésére és egyúttal az aratási munkák minél jobb irányítására is kell, hogy ösztönözzön bennünket a párt Központi Bizottságának legutóbbi tárgyalása. Antonín Novotny elvtárs az ülésen újból rámutatott a város és a falu közötti lényeges különbségek minél gyorsabb kiküszöbölésének kérdésére. Ezt a célt csak akkor érhetjük el, ha a mezőgazdaságban is ugyanolyan haladó, korszerű viszonyok között fogunk termelni, mint a gyárakban. Az itt jelentkező nagy feladatok miatt a mezőgazdaság kérdését az egész országot érintő problémának kell tekinteni és a termelés kérdését az egész társadalom fő feladatai egyikeként kell kezelnünk. juk legjavát. Ahelyett, hogy a határozatok teljesítését helyben, az üzemeknél ellenőriznék, megelégednek az írásbeli jelentésekkel. Némely járási nemzeti bizottság munkájából hiányzik a rendszeresség. Kampányszerűen foglalkoznak a kérdésekkel, mindig azokkal, amelyek a felsőbb szervek határozatai alapján kerülnek felszínre, az apparátusok dolgozói ilyenkor a kimutatások elküldése érdekében gyakran napokat töltenek számok, adatok hajszolásával — egyszóval tovább burjánoztatják a bürokráciát. Meg kell azonban jegyezni, hogy a jelentések lavinája sokszor felülről, a központi hivatolokból indul ki, ahol még szintén sok minden megmaradt a régi vezetési módszerekből. Természetesen azonban az alsóbb szervek sem cselekszenek jól, ha azt gondolják, hogy a minisztériumnak nincs beleszólása a járás ügyeibe. És a dolgok fordítottja sem helyes, ha a magasabb szervek azt állítják, hogy egyes akciókat azért nem teljesítettek, mert az az igazgatók jogkörét illeti. Minden vezetőnek a helyi nemzeti bizottságoktól kezdve a Az egy évvel ezelőtti választások minisztériumokig tudatában kell lehetőséget teremtettek arra, hogy lennie annak, hogy a demokratikus a dolgozók sokkal intenzívebben centralizmus legfontosabb elve kivehessék részüket az irányításból. Ez a legtöbb helyen be is következett. Ha a megnövekedett jogkör ellenére is akadnak még olyan mezőgazdasági üzemek, ahol a régihez képest, nem javult a helyzet, ott a hibát legelsösorban a vezetők nem pártos magatartása, a dolgozók kezdeményezését alábecsülő irányító szervek okozzák. Értenünk kell ezalatt minden szervet — a minisztériumoktól kezdve a helyi nemzeti bizottságokig. Mert meg kell állapítanunk, hogy a mezőgazdaságban eddig elért eredményeink nem felelnek meg a lehetőségeknek. Az irányító munkában még mineg.yrészt az országos érdekek szem előtt tartása, másrészt a tömegeknek a vezetésbe való bevonása. Kétségtelen, hogy nyilvántartás, ei'enörzés és értékelés nélkül nem lehet elképzelni a népgazdaságot. A lehető legkisebb mértékűre kell azonban ezeket korlátozni. Az egyes minisztériumok tevékenységének egybehangolására is nagy súlyt kell fektetnünk, hogy ugyanazokat az ügyeket ne intézzék két-, esetleg három helyen is egyidöben. Hogy az irányításban és a vezetésben lévő hiányosságokat el tudjuk távolítani, két új központi szervet létesítettünk: A Nemzeti Bizottságokat Irányító Kor dig előfordulnak a régi bürokrati- mánybizottságot és az Államellenkus módszerek. A jarasi es a helyi nemzeti bizottságok munkájában gyakran találunk még hiányosságokat. A vezetők sokszor elméletben ugyan ismerik a demokratikus centralizmus elveit, de komoly hibák fordulnak elő a gyakorlatban. Elfelejtik ilyenkor, hogy ennek az elvnek az erőssége a központi irányító szerveknek a dolgozók legszélesebb tömegeivel való kapcsolatában rejlik. Ez az országos és a helyi problémák megolőrzési és Statisztikai Központi Hivatalt. Az első szerv főleg — ahogy a neve is mutatja — a nemzeti bizottságok irányításával foglalkozik majd. Egyedül ettől a szervtől kapják majd a nemzeti bizottságok az irányelveket, utasításokat, hogy ily módon is harcolhassanak a papírirányítás ellen. Az Államellenőrzési és Statisztidását is helyes útra tudja terelni, kai Hivatal főként a dolgozók széTermészetesen csak akkor, ha a vezetők nem a lokálpatriotizmus szempontjából nézik a helyzetet. A helytelen irányítás egyik megnyilvánulása például, hogy némely járásban túl sok a megkezdett és a már évek óta befejezésre váró építkezés. Az ezt megengedő vezetők az egész társadalom érdekeit mellőzve pénzügyi, szellemi és anyagi eszközöket hagynak veszni, hogy némely járásban, vagy községben azt a látszatot keltsék, les tömegei kezdeményezését lesz hivatva felkarolni és egyúttal elősegíti a központi irányítás megszilárdítását. Az így értelmezett ellenőrzés hatásos segítőjévé válik majd a kormánynak az országos és az egész társadalomra vonatkozó feladatok teljesítésénél. A párt Központi Bizottságán hozott határozatok teljesítése megteremti a demokratikus centralizmus további elmélyítésének lehehogy ők a nép jótevői. Ugyanez tösé é t s egyűttal a szo cialista érvényes azokban az esetekben is, mikor a vezetők szemet hunynak az állatállomány létszáma, vagy vetésterületek be nem tartása felett. Annak ellenére, hogy a területi átszervezés után a vezetés zöme a járásokat illeti, hogy a járások káderszempontból is megerősödtek, gyakran találkozunk még ezen a szakaszon a papírháború bajnokaival, a notorikus gyűlésezökkel, ahelyett, hogy az itteni dolgozók közvetlenül a termelés irányításának szentelnék idejük és energiademokráciát és a dolgozók aktivitását is növeli a fejlett szocialista társadalom megteremtésénél. Szorgalmas munka a földeken A CSEH ORSZÁGRÉSZEKBEN IS MEGKEZDŐDÖTT AZ ARATÁS * A KOMÁRNÓI JÁRÁSBAN MÁR A BÜZÁT VÁGJÁK * A SZOCIALISTA MUNKAVERSENY GYORSÍTJA A MUNKÁK MENETÉT * SEGÍT A VÉDNÖKSÉGI ÜZEM Hazánk legdélibb fekvésű részében, elsősorban a komárnói járásban már befejezéshez közeledik az őszi árpa aratása, néhány helyen már a búzát vágják a rendrakó gépek. A cseh országrészekben legtöbb helyen még csak a jövő héten kezdik az Oszi repce és őszi árpa aratását, a melegebb, homokosabb talajú vidékeken azonban már megindultak az aratógépek. 1ÖBB MINT 120 HEKTÁRT EGY KOMBÁJNNAL Az észak-morvaországi kerületben csak a jövő héten kezdik az aratást, a gépállomások és a szövetkezetek azonban már alaposan felkészültek a munkálatokhoz. A kerület mezőgazdasági nagyüzemeiben 660 kombájn végzi majd a gabonabetakarítást s így a kombájnokra tervezett gabonából minden egyes kombájnra 121,2 hektár learatása és kicserélése jut. Hogy a munkát sikeresen elvégezhessék, az északi és déli járások a gépekkel kölcsönösen kisegítik egymást. MINDEN GEP KÉSZENLÉTBEN A levicei járás EFSZ-einek és álA köztársasági elnök fogadta a Szakszervezeti Világszövetség képviselőit 5: (ČTK) — Antonín Novotný elv^ társ, a Csehszlovák Szocialista ^ Köztársaság elnöke, a CSKP KB ^ első titkára a prágai Várban ^ szombaton, június 24-én fogad% ta a Szakszervezeti Világszövet^ ség Elnöksége 40. ülésén részt^ vevő képviselőket. A képviselők ^ e napokban az idén decemberben ^ Moszkvában megrendezésre kerülő ^ V. szakszervezeti világkongresz^ szus előkészületeit tárgyalják í meg. A Szakszervezeti Világszövetség Elnöksége küldöttségének tagjai voltak: Agostino Novella, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke, az Olasz Altalános Munkaszövetség (CGIL) főtitkára, Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára, a Szakszervezeti Világszövetség alelnökei és titkárai, valamint 13 ország szakszervezeti központjának képviselői. A küldöttség tagjait František Zupka elvtárs, a Központi Szakszervezeti Tanács elnöke, a Szakszervezeti Világtanács alelnöke mutatta be Antonín Novotny elvtársnak. Antonín Novotný elvtárs, köztársaságunk elnöke, a CSKP KB első titkára hosszabb szívélyes beszélgetést folytatott a Szakszervezeti Világszövetség képviselőivel Csehszlovákia szocialista építőmunkájáról, a jelenlegi fontos nemzetközi problémákról, elsősorban a békeharcról és azokról a feladatokról, amelyeket ezzel kapcsolatosan a Szakszervezeti Világszövetség tűzött maga elé. A CSKP KB határozata egyes káderintézkedésekről (ČTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága június 22-i ülésén a pártszervek összetételének következő módosítását hagyta jóvá: Drahomír Kolder elvtárs a CSKP KB póttagjának funkciójából a CSKP KB tagjává lépett elő. Bruno Köhler és Drahomír Kolder elvtársakat megválasztották a CSKP KB politikai irodájának póttagjaivá. Václav Slávik elvtársat megválasztották a CSKP KB titkárává és a CSKP KB titkárságának tagjává. Változások a kormány összetételében (ČTK) — Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmányának 62. cikkelye alapján felmentette Rudolf Barák miniszterelnökhelyettest a Belügyminisztérium irányítása alól. Ľubomír Štrougal minisztert felmentette a Mező-, Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium irányítása alól és megbízta a Belügyminisztérium irányításával. Vratislav Krutina képviselőt miniszterré nevezte ki és megbízta a Mező-, Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium irányításával. Jindrich Uher minisztert felmentette az Élelmiszeripari Minisztérium irányítása alól és megbízta a Belkereskedelmi Minisztérium irányításával. Jozef Krosnáŕ minisztert megbízta az Élelmiszeripari Minisztérium irányításával. Ladislav Brabec minisztert felmentette funkciója alól. Vratislav Krutina, az újonnan kinevezett mező-, erdő- és vízgazdasági minisztert 1961. június 24-én Viliam Široký miniszterelnök jelenlétében letette az alkotmányban elírt fogadalmat Antonín Novotný köztársasági elnök kezébe. A kormány Ladislav Brabecet kinevezte az Állami Anyagtartalékok Igazgatóságának vezetőjévé. A Szlovák Nemzeti Tanács ütése (ČTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége 1961. június 29-ére és 50-ára egybehívta a Szlovák Nemzeti Tanács ülését. A CSEHSZLOVÁK ÉS AFRIKAI NÉP BARÁTSÁGÁNAK NAPJAIRA június 23-án újabb 66 afrikai vendég érkezett. A vendégekkel együtt hazánkba látogatott a Mali Köztársaság 40 tagú művészcsoportja is. A > vendégek fogadása a ruzynéi reS pülőtéren. š (J. Mucha felv. - ČTK) lami gazdaságainak 176 kombájn, 517 kévekötőgép, és 396 cséplőgép áll rendelkezésükre a sikeres aratáshoz. 24 kombájnt szalmapréssel szereltek fel a kétmenetes aratáshoz. A terv szerint 4590 hektárról kétmenetesen, 660 hektárról pedig hárommenetesen takarítják be a gabonát. Az aratás sikerét a védnökségi üzemek és a CSISZ-szervezetek is szem előtt tartják. A nyári munkák idejére a CSISZ-tagokból ELMÜNK ÁSBRIGÁDOK AT SZERVEZTEK. Ezenkívül rendszeresen támogatják majd a földmüvesszövetkezetekben és az állami gazdaságokban létesült szocialista munkabrigádok tevékenységét is. A védnökségi üzemek dolgozói minden kínálkozó alkalmat felhasználtak az aratógépek előkészítésére és megjavítására. Több üzemben külön kiképzésben részesítették a dolgozókat, hogy aratáskor mint gépjavítók, traktorosok, cséplőgépkezelők, avagy kombájnvezetők nyújthassanak segítséget. A nemzeti bizottságok pedig példásan gondoskodnak a munkabrigádok és a szocialista munkaverseny megszervezéséről. A levicei járásban a mezőgazdasági üzemek előreláthatólag 14—< 18 nap alatt nemcsak az aratással, hanem a csépléssel kapcsolatos munkákat is elvégzik. (h-s) Vratislav Krutina elvtársat felmentették a CSKP KB titkárának funkciója alól, de továbbra is tagja marad a_ CSKP KB titkárságának, OIdŕich Černík és Ľubomír Štrougal elvtársakat felmentették a CSKP KB titkársága tagjainak funkciója alól. A CSKP Központi Bizottsága egyidejűleg határozatot hozott egyes további káderintézkedésekről és azokat az illetékes állami szervek figyelmébe ajánlotta. HEGYI GÉZA, A HROBONOVÖI SZÖVETKEZET JÖL ISMERT TRAKTOROSA GONDOSAN ELŐKÉSZÍTI GÉPÉT AZ ARATÁSHOZ. (Drábek V. felv.) ÜZEMEINK életéből * A PRIEVIDZA! Bányaépítészeti Vállalat valamennyi üzemében bevezették már a rövidebb munkaidőt. A 40-órás munkahét bevezetése előtt számos műszaki-szervezési intékedést eszközöltek, űj gépeket helyeztek üzembe s új munkamódszereket alkalmaznak. * PLZEŇI LENIN MÜVEK dolgozói 43 szövetkezet felett vállaltak védnökséget. Az üzem dolgozói rendszeresen ellenőrzik a szövetkezetek gépparkját s nagy segítséget nyújtanak a gépek javításában. Ezenkívül nagy gondoti fordítanak a munkák gépesítésére és a szocialista munkabrigádok szervezésére. * SKALICÄN, az űj miniatűr csapágygyár építői a napokban befejezték az ötvöző építését. A sikerben nagy részük van a Brno-Líšen-i csapágygyár tervezőinek is, akik a technológiai berendezések tervét készítették. Az új üzemben a jövő évben megkezdődik a termelés.. * A VÍTKOVICEI Klement Gottwald Cj Kohómu új hideghengerdéjének építésén a napokban befejeződött a két szovjet gyártmányú hengerszék szerelése. Jól haladnak a munkák a harmadik hengerszék szerelésén is. Nagy segítséget nyújt a három szovjet szakember, akik hasonló hengerdét helyeztek üzembe Leningrádban. * A DECÍNI KOH-I-NOOR nemzeti vállalat rövidesen piacra küldi egyik legújabb gyártmányát — a női zsebvillanylámpát. A törpe 2,2 voltos körte a 150 típusú, hengeralakú elemre működik. A zseblámpa mér»tei 72X32 milliméter, súlya az elemmel együtt 55 g. * A HYDROSTAV farkastoroki fióküzemének dolgozói tartják azt az időelőnyt, amelyet a , .Družba" kőolajvezetéknek a közép-szlovákiai kerületben épülő 66 kilométeres szakaszán elértek. A Hydrostav dolgozói ez év elejétől állandóan túlteljesítik feladataikat. Májusban több mint 8 kilométer hosszúságban hegesztették öszsze a csöveket, több mint 8,5 kilométer csővezetéket raktak le és 7350 méter hosszú árkot ástak. A tervfeladatok túlteljesítése különösen a Tibor žilinský vezetésével a szocialista munkabrigád cím elnyerésére törekvő hegesztők és a Varga János vezette szigetelók érdeme.