Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-17 / 167. szám, szombat

JÁN KALINČUK: RESTAURÁCIÓ Tegnap múlt 90 esztendeje annak, hogy Ján Kalinčiak, a szlovák Irodalom egyik legnagyobb prózatrója meghalt. Legismertebb müve a Restauráció. A regény 1860-ban, tehát több mint egy százada jelent meg, de az Idó nyoma alig látszik meg rajta, ma is érdekes és igen élvezetes olvasmány. A regény alakjai elevenek, s a könyv lapjain (elbukkanó egy-egy arcképe oly élethit, hogy Mikszáth ragyogó jellemábrázolásával vetekszik. A Restauráció-ban a megyei tisztújitás, a választási korteskedés légkörét ábrázolja, amolyan pünkösdi királyságot tár fel, amely híven jellemzi a magyar feudalizmus parasztnyúzó korszakát. Kalinčiak kedélyes hangjával elénk varázsolja a múlt század nagy és kis ragadozóit, akiknek furfangos mesterkedése! a dolgozó nép és főleg a parasztság kizsákmányolását szolgálják. Az alábbiakban ízelítőt adunk arról a megjelenítő erőről, amellyel Kalinčiak a Restaurációban a faudális kor típusait ábrázolja esenyó nagy falu volt, lakossága több mint ezer, jobbára nemesi származású személyt számlált; tulajdonképpen három részből állt: alsó , felső- és közép Besenyőből. Nemeseken kívül mást nem is igen láthatott itt az ember, mert legfeljebb véletlenül, munkaidő után tévedt ide pórnép A falusi urak ügyesen éltek a hatalmukkal s nem engedték, hogy bárki is megtelepedjen közöttük, legfeljebb a zsidó, aki előszöris rengeteg árendát fizetett az egyetlen vedlett kocsmáért, másodszor szívesen töltögetett az uraknak hozomra, jószóra, vagy parancsra, mikor hogy; s ha kis cédulát írtak neki, még házhoz is küldte a bort, pálinkát meg a húst. Ha valamelyik falusi béres annyira vergődött, hogy más szolgája helyett a maga gazdája lehetett, s mások kezemunkájából is élhetett már, az elöljáróság tüstént előírta neki, hogy csak egyetlen hízót, három tyúkot meg kakast és négy libát nevelhet. S mert az egész falu kuriális területnek számított, ha véletlenül többje volt a parasztnak, az uraságok nyugodtan elszedhették tőle, mert milyen szégyent is jelentett volna a dicső famüiákra, ha a legszegényebb nemesasszonynak is azon kellett volna mérgelődnie, hogy a falujabéli parasztnak több tyúk kárál az udvarán, mint néki. A Besenyovszkyak úgy éltek, mint a kiskirályok, vagy mint az útszéli kódisok; ők voltak a megye leghatalmasabb családja, csak a Levický nemzetséget lehetett egy napon említeni velük, így aztán mindenki jó szóval volt hozzájuk, mindenki a kegyeiket kereste, mindenki őket ajnározta, mert tudták, hogy nagy köztük az összetartás, s döntő percekben sokat nyomnak a latban. De fontossága ellenére is fokozatosan szegényedett a dicső család, különösen amióta gyakrabban volt szükség a kisnemesekre a restaurációkon, meg a diétán, mert ilyenkor — félesztendeig is ellustálkodván — alaposan elszoktak a szántástól, de annál jobban beletanultak a hörpintgetésbe. Ezzel azonban nem sokat törődtek, s már előre örvendeztek a következő restaurációnak, amikor a nemesek megint bőviben lesznek mindennek, akkor is, ha egy büdös vasuk sincs; mert olyankor biz övék volt az egész világ, s mindig úgy érezték: egyszer van Budán kutyavásár. A falu legnevezetesebb személye Besenyovszky Mátyás uram volt, minden restauráció csodatévő lelke, körültekintő és jóbeszédü férfiú, aki nem csupán a pártjára tudta csalogatni a nemeseket, hanem ott is tudta marasztalni őket. Ezért aztán a nagyurak szívesen jártak a kedvében, mert bizony több eredményt tudott felmutatni, mint bárki más a megyében; jómaga viszont senki előtt nem hajlongott, senkitől semmit se kért, mert tudta, hogy a jó bornak nem kell cégér. Nem egy garas vándorolt ilyen görbe utakon a zsebébe, de bármennyit is szerzett, minden kifolyt az ujjai közt, mint a víz a szitán. Mondhatnánk: állandó pénzzavarban leiedzett, s bár nem volt pénzsóvár, mégis mindig azt tette, amit a teli zsebbel érkező szívességkérők akartak, mert a fuldokló a szalmaszálba is belekapaszkodnék. Most éppen az asztalnál ült, szegettszélü sapka a fején; előtte egy szomszédfalubeli paraszt álldogált, aki éppen abban a járatban volt, hogy hat esztendőkkel ezelőtt kölcsönadott pénzét behajtsa a tekintetes úron. Mátyás uram felpaprikázva magyarázta a parasztnak, milyen hálátlanság tőle, hogy olyan pénzt követel vissza, amit Mátyás úr már tizenöt esztendővel ezelőtt megszolgált, mikor a gazda két fiát toborzás idején felfogadta béresnek. Sorozásnál ugyanis senki se közelíthetett nemesi birtokhoz, s mivel a toborzás napját senki sem tudhatta előre, a birtokos uraság akár három kocsislegényt is' felfogadhatott a módosabb parasztfiúk közül, még akkor is, ha egy szál lova sem volt, s mi több: nem az úr fizetett ilyenkor a szolgának, hanem a szolga az uraságnak. Mátyás uram haragjának az volt az oka, hogy terjedelmes udvarán vagy a félfalu gyereknépe összeverődött és úgy zajongtak, hogy öröm volt hallani. * Mátyás uram már szédült az udvarról felhangzó lármától; kidugta hát a fejét az ablakon és leharsogott a gyerekekre: — Nem hallgattok el, ti akasztófára való csirkefogók, hogy az ördög tépázná meg valamennyit'. Majd megtanítlak móresre! Hogy a kakas rúgna meg! — De ebben a pillanatban két ismerőst pillantott meg, akik éppen utat törtek maguknak az udvar gyerekhadában: Barina Péter és Orieska Pál úr közelgett, s láthatóan mindkettőjüknek tetszett ez a kis jelenet; behúzta hát a fejét, s gyorsan odaszólt a látogatónak: — Ide hallgasson Márton gazda! Uraságok jönnek, bizonyára komoly dolgokról lesz szó közöttünk, okosan tenné, ha most szépen hazamenne, amúgy sincs időm — az adósságot pedig, mihelyt tudom, hamarosan megfizetem. Márton szomorúan megfordult, megvakarta a fületövét és elballagott. Mátyás még nagyobb örvendezéssel fogadta vendégeit, hogy sikerült lerázni nyakáról a hitelezőt. A látogatók meghajoltak, kezet adtak s hogyléte felől érdeklődtek. — Hjaj, bátyámuraim! Hallottak-e már ilyen cifra históriát? Huncut ám a paraszt, mikor alig arasz; képzeljék csak, idetolja a képét, hogy behajtsa az adósságot, de azt elfelejti, hogy két fiát húztam ki a sorozás alól, s úgy véli, hogy másfélévi szántással a maga részéről már mindent ledolgozott —, hát nem azért van a világon, hogy még akkor is robotoljon, ha a nemesember csak a hasát sütteti a napon? — Ez bizony szemtelenség — feleli Orieska, — de ne fájjon a feje miatta, urambátyám, 'szen más, tisztességes emberrel is megtörténik az ilyesmi; jó az Isten, majd eligazítja a dolgot. — Ügy ám, — folytatja Mátyás, — imhol láthatták kegyeimedék, hogy a szegényt még az ág is húzza, hiába próbálkozik bármivel. Nekem a munka olyan, mint az imádság, mégse jutok semmire; ez a paraszt még évek óta jár már a nyakamra, — tán somfavesszövel sem tudnám elijeszteni. Ilyen a világ, jósággal mire se megy az ember. Mindig azt hittem, igaz a mondás, hogy „ha vízbe dobod is a kenyeret, nehéz időkben megint megleled" — de most már látom, hogy nincs hála az emberekben. — Nem egészen úgy van, urambátyám, — szólalt meg Orieska — ott a hiba, hogy nem fordult mindig rendes emberekhez — én legalább is nem állíthatom azt, amit kegyelmed. — Hálátlan a világ, csupa hálátlanság; hiába tépeted szét magadat másokért, nem jár érte köszönet, s magadra maradsz, mint körtefa a réten. — Így van az, urambátyám — feleli Orieska — szenvedés a fűszere annak, aki a fösvénnyel tart; sajnálom kegyelmedet, hogy még csak jő szót se kap a szolgálataiért. Mátyás rögtön tudta, mire céloz Orieska s csak annyit felelt rá: — Hja, urambátyám, én csak úgy gyalogosan bandukolok, mások pedig hintón robognak. — Már akár így, akár úgy, — hangzott a felelet, — de lelkemre mondom, hogy igaza van. Ha én volnék annak az uraságnak a helyében s tudnám, hogy egész helyzetem a megyében egyetlen ember jóindulatától függ, biztosan nem tűrném, hogy egy ilyen tolakodó paraszt kellemetlenkedni merjen neki. — Tudom én, — veszi át a szót Barina, — mivel segít téged az a híres Ádám, mindenki beszéli; szégyen még csak említeni is. — Látják kegyeimedék, — feleli Mátyás — rjiegmondom csak úgy bizalmasan: szegény ember még a szalmaszálba is belekapaszkodik. Az adósság csak növekszik, a hitelezők követelik a jussukat, pedig hát ahol nincs, ott ne keress. Mi a csudát tehetnék? Nem lopok, nem csalok, — mindig szegény maradok! Csak annyi jut, ami itt-ott csurran-cseppen; az pedig szóra sem érdemes. — De most látom csak, — kap észbe Mátyás, — hogy még egy kis frissítővel sem kínáltam meg kegy elmedéket, pedig meszsziről jöttek nemesi portámra. Anyjukom nincs itthon, hát legalább egy falat kenyeret, meg egy pohár borocskát fogadjanak szívesen, mert bizony szegény ember vízzel főz. Aztán az ablakhoz lépett, kiszólt a fiának, majd az asztalhoz telepedett és cédulát körmölt Icignek. — Mit müvei, urambátyám? — kérdi Orieska. — Én bizony azt hittem, kegyeimedék bőviben vannak midennek. — Nem mind arany, ami fénylik, — de ne bánja azt kegyelmed! — Na koma, — mondja Barina, — ha neked vónék, nem firkantgatnék ilyen cédulákat. — Hát mit csinálnál? — Hm, ha neked vónék, — folytatta Barina, — úgy igazítanám a dolgokat, hogy Ádám is, Potocky is egyformán kapaszkodnának értem. — Hát eszünk az vóna, csak pénzünk nincs, — hagyja rá Mátyás. — Eredj már azzal a pénzzel, — feleli Barina, — 'szen csak egy szavadba kerül s dűl hozzád, mint a pelyva ... Mondd csak, komám, csak úgy bizalmasan, hiszen komák vagyunk• akkor is, ha más-más párthoz tartozunk, menynyit szoktál kapni Ádámtól így restaurációkor? — Az ördög vinne el, komám, — nevet Mátyás, — olyan vagy, mint a garasos prokurátor, aki mindenbe beléüti az orrát! De ha annyira érdekel, hát elárulom, hogy a nagyságos vicispán úr a szemem előtt szakította széc egy ötszáz forintokról szóló kötelezvényemet, amit pár évvel ezelőtt adtam neki. — Ez az egész ? — jegyzi meg Barina, hisz ez olyan semmiség, mint kutyának a légy. Ha tudnád, milyen sokra tart téged Potocky uram... — Hja — kételkedik Mátyás, — attól még nem lesz zsírosabb a káposztám. Tudom, úgy szeret engem őkegyelme, mint a kecske a kést. — Azt hiszed? — kérdi Barina, — no, nem mondom, te vagy tulajdonképpen a leghatalmasabb ellenfele, de ha annyit tennél érette, amennyit Ádámért szoktál volt tenni, meglátnád, nem maradna adósod. — Cigány is a maga lovát dicséri, no meg a rókának is a maga farka tetszik a legjobban, — feleli Mátyás, — mégis tudom, hogy nektek se jut több, csak egy kis hús, meg egy kevés bor. — Hogy a kakas csípne meg, koma, — neveti el magát Barina, aztán benyúl a zsebébe, kihúz egy marék aranyat és így folytatja: — No, koma, hát ez meg micsoda? Talán bizony elsárgult kötelezvény? Vagy tán kutyagumi, he? Mátyásnak megcsillan a szeme, haja az égnek mered s még az álla is leesik a csodálkozástól a sok arany láttán, mert annyi volt az, amenynyit még soha életében nem látott egy rakáson. WWWWWNA^/WvAT^WyyV'AWVVVVA^/^^Af^^VW.//^WWWVWVWVWVWWyVWW-Aŕí MIT JÁTSSZUNK Mesterlövész 'wwvwv t i -J i # J * é J *

^ J J AXARATUNK SZÍVÓS. EROS MINTA BÉft(l SZlKl/ťHí 2. SZERETJÜK A MUNKÁT, KÖNYVET, Es MÁR ALIG LESSÜK, HOGY VÉGRE A TÜZSZlN KENDŐT BÜSZKÉN FELKÖTHESSÜK. 3. BOLDOG DALUNK MESSZE SZÁRNYAL, TÉGED DICSÉR HAZÁNK. RÖPPENJ SZIKRA, REPÜLJ BÁTRAN: NAGY MUNKA VÁR REÁNK. • Kánonban is énekelhető a második szólam, a harmadik ütem kezdetén lép be. Ez a játék tisztáson, udvarban vagy röplabda-pályán is játszható. Osszátok fel a játszóteret két egyenlő részre. Mindkét rész végén két méternyi szélességben húzzatok még egy vonalat. A két csapat tetszés szerint helyezkedik el a maga „városában". Mindkét csapat két-két „foglyot" állít az ellenfél háta mögött. Megkezdődik a „tűzharc". Az a játékos, akit eltaláltak a labdával, „foglyul" esik, és átmegy a másik Ifjú technikusok kiállítása PIONÍRJAINK a technikai körökben egész -éven át barkácsoltak, különféle szerkezeteket, eszközöket készítettek, amelyeket most az év vége közeledtével kiállítanak. Képünk a Banská Bystrica-i pionírházban rendezett kiállításon készült. Több mint 100 pionír munkája látható itt. A kiállítás ifjúságunknak a technika iránti nagy érdeklődéséről, kézügyességéről, ötletességéről tanúskodik. (ČTK Petráš felvétele) csapat fogolytáborába. A „fogly" azonban továbbra is részt vesz a játékban, 6 is elfoghatja a labdát és célba veheti az idegen csapat játékosait. A „fogoly ki is szabadulhat". Úgy kell dobni neki a labdát, hogy röptében elkapja, akkor aztán átszalad a saját városába és „tüzet nyit" az ellenfélre. A játék 15 percig tart. Az a csapat győz, mely az ellenfél több játékosát ejti foglyul. A játék alatt nem szabad felvenni a másik pályarészen fekvő labdát, sem futkosni vele. Ha a játékos elkapja a labdát, nem számít találatnak, ha azonban kiejti a kezéből, a „fogolytáborba" vándorol. A találat akkor is számit, ha a labda a társától visszapattanva találta el a játékost. AZ ÓVODÁBAN buzgón rajzoltak a gyermekek. Marija, Zsenya és Aljoska körhintát, Kolja és Misa rikító sárga kerekű autót, Vavka pedig Csizmás Kandúrt rajzolt. A kandúr remekül sikerűit, éppen olyan volt, amilyent a bábszínházban látott, a gyerekek mind megcsodálták. - Derék fiú vagy — dicsérte meg Vovkát Anna Ivanovna az óvónéní. Vovka felbuzdúlt a dicséreten és kifestette a kandúrt. - No lám, a kis festőművész! - simogatta meg Anna Ivanovna Vovka kerek fejét. Büszkén ment haza Vovka az óvodából. Útközben, amikor áthaladt a parkon, az egyik frissen festett padra krétával újból megrajzolta a Csizmás Kandúrt. Aztán elégedetten ballagott tovább. Otthon jókedvűen sietett fel a lépcsőn, s a szomszédos lakás előtt újból eszébe jutott a Csizmás Kandúr. Nosza, kiszedte a krétáját, már csak kicsi darabka maradt, de elég volt arra, hogy a szomszéd ajtón Is egy Csizmás Kandúr díszelegjen. Talán még jobban sikerült, mint az óvodai rajza! Hogy örülnek majd Pavel bácsiék - gondolta elégedetten, s még egyszer megszemlélte remekmüvét. Másnap reggel, amikor óvodába menet elhaladt Pavel bácsiék előtt, láttái hogy Natasa néni törlöronggyal tisztítja az ajtót. - Ilyen csúfsággal piszkítják be az ajtómat dohogott mérgesen és erősen dörzsölte az ajtót. - No lám - csóválta a fejét Vovka. - Az óvónéni megdicsért a kandúr miatt, Natasa néni pedig csúfnak találja. Hát ez hogy lehet? Keresztülment a parkon, elhaladt a pad mellett, amelyre tegnap rajzolt. Űjra csak szitkozódást hallott. - Ki csúfítja el ezt a padot? - csapkodott az őr haragosan a botjával. - Azt hiszem, újra 'tätmiwťi kell festenünk, hogy eltüntessük ezt a mázolmány t! Vovka egészen elbúsúlt. Az óvodában leült az egyik sarokba, nem volt kedve sem játszani, sem enni. — Mi bajod? Fáj valamid? - kérdezte aggódva az óvónéni. Vovkából kibuggyant a bánat. — Nem igaz, hogy szép a rajzom, hiába dicsérte Anna Ivanovna — szipogta elkeseredetten. — Hát ezt miből gondolod? — csodálkozott az ővőnéni. Vovka sírva mondta el, mi történt ma reggel. Anna Ivanovna megcsóválta a fejét, de nem szólt egy szót sem. Majd nemsokára azt mondta a gyerekeknek, hogy vegyenek elő plasztilint és egy kartonlapot. — Gyúrjatok alakokat a plasztilinből és ragasszátok rá a kartonlapra. Te Vovka, erre a lapra ragaszd! — Anna Ivanovna átnyújtotta a kisfiúnak a tegnapi rajzot. — Erre? — görbült sírásra Vovka szája. — Hiszen akkor bepiszkolódik a Csizmás Kandúr. Kár lenne érte! — Igazad van — bólintott az óvónéni — tényleg kár lenne érte. De hát a pad, amire rajzoltál, nem piszkolódott be? És a szép, fehérre festett ajtó? Azokért nem volt kár? Vovka kerekre nyílt szemmel nézett Anna Ivanovnára. — Csakugyan - felelte elgondolkozva —, azokért is kár volt! És azóta Vovka sohasem rajzol ajtóra vagy padra, mindig csak üres papírra. Fordította: Kertész Erzsébet Törd a fejed # Törd a fejed Törd a fejed « Törd a fejed # Törd 1. írjatok be hat olyan különböző kétjegyű számot a kis háromszögekbe, hogy összegük a vonalak mentén 38 legyen. 2. Bélától megkérdezték, hogy mennyi papírt gyűjtött egész évben. Egy kicsit gondolkodott, majd furfangosan így felelt: Ha mégegyszer annyit meg a felét meg a negyedét, no és még 1 kgmaí többet gyűjtöttem volna, éppen egy mázsa lenne. Mennyi papírt gyűjtött hát Béla? 3. Tudjátok-e, hol lesz a „Vörös Zászló nyomában" pionírexpedíció győzteseinek nagy nyári táborozása ? MÚLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE 1. Közeleg a vakáció. 2. Többek között úgy oldható meg, hogy a négy oszlop közül háromba jusson a tíz filléres. A KÉT HETE MEGJELENT FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE 1. A kilencedik osztályból hárman, a nyolcadikból 15-en, a hetedikből pedig 2-en szedték a csipkebogyót. 2. Többféle megoldás lehetséges. Egyik helves megfejtés: 17 O 12 « 19 18 O 18 ® 14 13 • 20 « 15 KIK NYERTEK? Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek: Fajth Olga, Moldava nad Bodvou, Szalay Endre, Galánta, Bukovszky Erzsébet, Šaľa, Matyus Magda, Zlatná na Ostrove, H»lzi Ottó, Nesvady. ÜJ S7Ó R + 1961. június 17.