Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)

1961-05-14 / 133. szám, vasárnap

Negyven év távlatából A DUBNlKI szövetkezet klubhelyiségében felvirágzott hosszú asztalok mellett ezüstös hajú, koros emberek foglalnak helyet. Arcukon mély barázdákat szántottak az évek, ám tekintetükből fiatalos lendület sugárzik. Az ifjabb nemzedék tagjai gondtalan, pirospozsgás arccal minden szavukat feszült figyelemmel hallgatják. Ők már csak az apák és az idősebbek emlékezéseiből ismerik a múltat, a pártnak megalapítása őta vívott kemény harcait. — Községünkből a Magyar Tanácsköztársaság idején — halljuk Hencz József elvtárs erőteljes hangját — nyolcan voltunk vörös katonák. Az Októberi Forradalom hatására fegyvereinket a hazai kizsákmányolók ellen fordítottuk. A néphatalom azonban csak rövid ideig tartott, az urak az imperialista intervenció segítségével ugyan megdöntötték a népi kormány hatalmát, de a forradalmi lendület lángját nem sikerült elfojtaniok. Az Osztrák-Magyar Monarchia, mely a nemzetek valóságos börtöne volt, -végre összeomlott. Hencz József és társai, amikor levetették katonaruháikat s új hazájukba, Csehszlovákiába érkeztek, azt gondolták: harcuk nyomán szabadabb lesz az élet, könnyebb a napszámosok sorsa. Tévedtek azonban, mert a fiatal köztársaságban is a tőke volt ismét az úr, pénzük, vagyonuk szerint különböztették meg az embereket. Egyszóval, a kizsákmányolást a szípolyozás újabb formája váltotta fel, egyébként minden maradt a régi. A csúzi pusztán továbbra is a káptalan, a környező majorokban Kálmán Ferencék, Weissék, Both Aladárék maradtak hatalmon, akik a község politikai és gazdasági életének teljes irányítását is átvették. — Súlyos adókat fizettek a kis- és középparasztok, a részesaratók alig tengették életüket. „Szemtelen, szemét népség, ti akartok nekünk parancsolni?" rivaltak ránk a nagybirtokosok és a jegyző, amikor a kollektív szerződés aláírását követeltük — emlékezik vissza Sárközi József. Ebben a helyzetben mindnyájan éreztük, valamit tennünk kell. Tömörítenünk keli a szétforgácsolt erőket, nehogy az urak kényük-kedvük szerint nyargalhassanak rajtunk. 1921 tavaszán Podusel József, Bria János és Oravec József kezdeményezésére megalakult a kommunista párt. | A BURZSOÁZIÁT a párt megalakulása nem hagyta közömbösen: jől tudta, hogy ezentúl szervezett, egy célért harcoló, felsorakozott munkásokkal kell szembenéznie. Bria János — aki már annak idején fejlett marxista volt — a kommunisták szűkablakú, szalmafedeles házikóiban megkezdte működését, a politikai gazdaságtan elméletéről tartott előadásokat a köréje csoportosult munkásoknak. Az eszmei tudás elmélyítésével éles fegyverhez jutottak a kommunisták, ezután szervezettebben harcoltak jogaikért az emberségesebb életért. A sorozatos bérkövetelések, aratási sztrájkok napirenden voltak. Ezelőtt egészségtelen, vályogból épített iskolában tanultak a falu gyermekei; a burzsoáziának nem volt érdeke, hogy a paraszt többet tudjon az írásnál, olvasásnál. Ma az állam több millió korona beruházásával építette palotaszerű, modern iskolában válnak a gyermekek társadalmunk hasznos tagjaivá — A 30-as községi választásokon a kommunisták befolyása annyira megnövekedett — idéz emlékeiből Haládik József — hogy a 30 tagú képviselő között 22 kommunista került a falu élére. Ez további lehetőségeket adott a párt tömegbefolyásának növelésére, a kizsákmányoló rendszer törvényeinek, igazi arcának leleplezésére! A járásról Patkó Béla körzeti párttitkár is gyakran megfordult a községben. Nem jó szemmel nézték ezt a helyi csendőrállomáson, sem a körjegyzőségen. A nép elégedetlensége kizökkentette nyugalmából a burzsoá hatalom helyi képviselőit. A vezetőjegyző a gazdasági válság éveiben sztrájk idején kétségbeejtő feliratot menesztett a járási főnöknek: „Csúz községből valóságos kis Moszkva lett, csakúgy hemzseg a kommunistáktól. Segítséget kérek ..." Egy csapat csendőrt vezényeltek ki a járásról! Az állig felfegyverzett karhatalom azonban nem bírt a tömeggel. Fiatalok, idősebbek, a dolgozó parasztok túlnyomó többsége bátran kiállt - követeléseiért. A beszélgetés során az elvtársak azt a tanulságot vonták le a múlt harcaiból, hogy a csúzi pártszervezet azért lehetett vezető erő a községben, mert akcióképessége a fiatal parasztok bevonásával állandóan gyarapodott. A hírhedt Eszterházi és Jaross-féle párt teljesen elvesztette létjogosultságát a községben. A Csehszlovákia szétdarabolását szentesítő müncheni és bécsi döntés után az egész falu kivonult az utcára és a köztársaság megvédése mellett foglalt állást. A kommunisták és a vörös katonák tömegpolitikai népnevelő munkája nyomán a parasztok is elutasították a burzsoázia „nemzeti felszabadulás" címen forgalomba hozott megtévesztő politikáját. Az egyre erősödő és terjeszkedő fasizmus uralomra jutását a csúzi kommunisták nem tudták megakadályozni. Horthy pribékjei — a megszállott területeken — a „Magyar a magyarért" jelszóval akarták kiváltani a tömegek rokonszenvét, csakhogy eltereljék a magyar dolgozók figyelmét osztály-hovatartozásukról. Holecz István régi harcos így foglalja össze mondanivalóját erről az akcióról: — A kakastollasok tudomást szereztek kommunista magatartásomról. Ezért állandóan üldöztek. Sokszor a testi fenyítésektől sem riadtak viszsza. A pofonok után egy ízben megkérdeztem a csendőröktől: vajon ez is a „Magyar a magyarért" akcióhoz tartozik? A KÖZTÁRSASÁG megszállása után, a Horthy-fasizmus idején a pártot illegalitásba kényszerítették. Rendezni kellett a sorokat, hogy erőt gyűjthessen a párt a további munkára. Mert a párt a fasiszták gyilkos nyomása ellenére tovább dolgozott. Nem volt olyan erő, amely a kommunistákat elhallgattatta volna. Szakadatlanul bíztatták, serkentették az embereket és nehéz viszonyok közepette is biztosan hirdették: eljön még az igazi felszabadulás. Eljött az idő, amikor a szovjet hadsereg bátor harcosai kitűzték a Reichstagra a fasizmus felett aratott győzelem zászlaját s ettől a naptól kezdve a falu mind a politikai, mind a gazdasági fejlődésben új történelmét írja. A párt ezután az újjáépítésre, a nagyüzemi gazdálkodás megszervezésére mozgósította a falu dolgozóit. 1950 újabb jelentős dátum a kommunisták harcában: a munkásosztályunk gyártotta új gépek szeltek új barázdát a határban, létrejött a szövetkezeti gazdálkodás, mely most 11 éves igen gazdag múltra tekinthet vissza. Az idős kommunisták örökét átvették a fiatalok, akik országos viszonylatban is példás nagyüzemi gazdálkodássá fejlesztették az 1902 hektáros hatalmas szövetkezetet. Pártunk derék harcosai az évtizedek távlatából most a jól végzett munka tudatában boldogan tekinthetnek vissza az egykori kemény harcokra. Szedlák Gyula elvtárs, a falusi pártszervezet elnöke a szövetkezet eredményeit tükröző számokkal érzékelteti a párt hatalmas munkáját, mely az egykori aratómunkásokat, napszámosokat szabad és boldog emberekké avatta. Elmaradottságból, nyomorból gazdasági felemelkedés. A szövetkezet eredményeinek megjavulásával új utcák, villaszerű lakások épUltek a faluban Hencz József idős kommunistát az egész falu szeretete és megbecsülése övezi (B. Dušek felv.) j — Ma hektáronként 5573 koronára emeltük a szövetkezet árútermelését. A tavalyi tehenenkénti átlagos évi tejhozam jóval túlhaladta a 2300 litert, a növénytermelésből csak a kukoricát említem, melyből morzsolt állapotban átlag 46 mázsát takarítottunk be hektáronként. Ezekért az elért eredményekért Antonín Novotný elvtárs, köztársaságunk elnöke nemrég a Munka Érdemrenddel tüntette ki a szövetkezetet. A FALU a felszabadulás után csaknem teljesen újjászületett, új utcák, egész házsorok épültek. Korszerű, városi igényeket is kelégítő új kilencosztályos iskola épült fel azon a területen, ahol egykor csak piros pipacs és egyéb hasznavehetetlen gyom virágzott. Most az iskola pionírjai zöldelő díszbokrokkal, piros szekfűvel és más illatos virágokkal teszik szebbé a palotának is beillő épület környékét. Valaki e falu fejlődésére azt is mondhatná: az állam és az egész társadalom támogatta a szövetkezeti tagok kezdeményezését, könnyű volt nekik. Erre a lelkes tagság helyett mi is csak azt válaszolhatjuk: nincs az anyagi eszközöknek az a tengere, mely helyettesíthetné az emberek szorgalmát, akaratát, lelkesedését. Éppen ezért nincs nemesebb hivatása, nagyszerűbb feladata most a falusi pártszervezetnek sem, minthogy további okos szóval, értelmes gazdasági ösztönzéssel növelje a munkakedvet, a közösség ügyéért munkára mozgósítsa a fiatalt és időst egyaránt. SZOMBATH AMBRUS Májuői (köszöntő* „Papok, katonák, polgárok után így lettünk végre ml hű meghallói a törvényeknek; minden emberi mű értelme ezért búg mibennünk, mint a mély hegedű." (József Attila) fyula aám „.._ Bácsi immár hatvan éves, haja őszbecsavarodott, arcára pogány idők vésték rovátkáikat, de szép száljatermete nem roggyant meg az évek súlya alatt sem. Mozgása jiatalos, szemében lobogó derű, ajka körül vibráló mosoly. Mosolyog, amikor beszél, pedig amit mond gyakran rántja ökölbe az ember kezét. Ö azonban a bölcs, tapasztalt emberek nyugalmával, a győztesek higgadt derűjével s biztonságával méri jel az eseményeket: a harcokat, melyeket csaknem fél évszázadon át vívott az igazak oldalán. Kemény, küzdelmes ifjúság, megpróbáltatásokkal teli férfikor jutott neki osztályrészül. Tizenhét év alatt (1938-ig) tizennyolcszor volt hoszszabb-rövidebb ideig börtönben. Horthyék idején állandó rendőri megfigyelés alatt élt, a letartóztatások, vallatások ekkor már egymást érték. Hogy ennek ellenére sem tört meg, hogy soha, egy pillanatra sem adta fel győzelembe vetett hitét, ez az, ami ma csodálatot, szeretetet ébreszt iránta mindenkiben, aki ismeri öt. Az egész város ismeri Sinka Gyula bácsit. Amikor kerestük öt, mi is csak a nevét tudtuk. Cím nélkül indultunk erre a látogatásra, de akit megkérdeztünk, mindenki tudta, hol lakik. Ha valaki levelet ír neki, címnek ennyi is elég: Sinka Gyula elvtársnak, Lučenec. S a levelet kézbesítik. Gyula bácsi beszél. Halk hangon, mintha önmagának mondaná el emlékeit szórakozásképpen, időtöltésből. Adatok sorakoznak, gyülekeznek: számok, dátumok, melyek mögül azonban szuronyok villannak elő, puskaropogás, gumibotcsattogás, tüntető tömegek lépteinek dübörgése hangzik. — Vöröskatona voltam. A Magyar Tanácsköztársaság leverése után román fogságba kerültem. Sorstársaim itt jobbára szintén a proletárdiktatúra harcosai voltak. Egymást bíztattuk, egymást erősítettük. Soha nem hittük el, hogy eszménk elbukhat. Hiszen ekkor már világosan, minden hazugságot, burzsoá demagógiát és propagandát megcáfolva állt előttünk a Szovjetunió példája. A fogságból kiszabadulva hazajöttem. A Szociáldemokrata Pártban (amelynek 1917 óta tagja voltam) ekkor már nálunk is kiéleződtek az ellentétek a radikális balszárny és a mindenkori opportunisták között. A baloldalhoz csatlakoztam, amelynek vezetője Herz Sándor elvtárs, a közismert orvos volt, aki mint a lučeneci küldöttség vezetője, részt vett a lubochňai előkészítő konferencián, valamint Prágában a CSKP alakuló-kongresszusán. Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának hírét határtalan lelkesedéssel fogadtuk, s Herz elvtársék hazaérkezése után a Munkásotthonban megalakítottuk a CSKP helyi szervezetét. Ezután sötét évek harcos hétköznapjai következnek. A lučeneci kommunisták kemény csatát vívtak a város ipari üzemeinek likvidálása ellen. Az 1922-24-es években több sztrájkot szerveztek, amelyek azonban a Szociáldemokrata Párt vezetőinek megalkuvó magatartása miatt csak részben voltak eredményesek. , — 1924-ben kéthetes sztrájkot szerveztünk az opatovai textilgyárban a munkaadók által tervbevett 35 százalékos bércsökkentés ellen — mondja Sinka elvtárs. — Annak ellenére, hogy a bércsökkentést a Szociáldemokrata párt is támogatta, a sztrájk hatására csak 17,5 százalékos bércsökkentésre került sor. A sztrájk letörésére rendőrséget vezényeltek ki s az összecsapás során többen megsebesültek... IJár a helyi pártszervezet aránylag kis létszámú volt, a nyomor el*-» leni harc terén a járási munkásmozgalom történetében a legszámottevőbb tényezővé vált: 1938-ig közel húsz sztrájk, tüntetés és egyéb megmozdulás volt városunkban, illetve a környéken, s bizony gyakran folyt vér a lučeneci utcák kövein. — A párt tevékenysége ebben az időben — komorodik el Gyula bácsi — rendkívül veszélyes és kockázatos volt. A kormányszervek által indított rendörterror irgalmatlanul bebörtönözte, gyűjtőtáborokba vitte a párt legjobb fiait. A legáldozatkészebb funkcionáriusok közül meg kell említenem Révész László, Richweis Gyula, Boldis János, Magdal Alfréd, Gertner Pál és Weil Jenő elvtársakat. Az első Csehszlovák Köztársaság utolsó éveiben, amikor már az imperialista háború fellegei gyülekeztek, pártszervezetünk elsősorban a népfront megszilárdításán fáradozott. 1937-ben a kommunista pártban tömö• rült földművesek nagy tüntetést rendeztek az adók csökkentéséért. A tüntetés a fasizmus elleni harc keretében zajlott le, s vezérszónoka Steiner Gábor elvtárs, a CSKP szenátora volt. A polgári pártok képviselőit, akik a tüntetést szerették volna saját céljaik érdekében felhasználni, az összegyűlt tömeg nem engedte szóhoz. Erre Kompiš rendőrbiztos Steiner elvtárstól megvonta a szót és a manifesztációt feloszlatta. Steiner elvtárs ennek ellenére folytatta beszédét. Összetűzésre került sor, melynek során többen megsebesültek, közöttük Steiner elvtárs is... A fasizmus elleni népfront megszilárdításáért folytatott harc 1938-ban érte le tetőfokát. Ekkor sikerült megegyeznünk a Szociáldemokrata Párt képviselőivel abban, hogy a május elsejei manifesztációt közösen rendezzük meg. Ezen a manifesztáción részt vett Viliam Široký elvtárs is, aki szlovák és magyar nyelven mondott megrázó beszédében marxista szempontból világította meg a nemzetiségi kérdést, amely abban az időben itt nálunk nagyon időszerű volt... Gyula bácsi elhallgat. Komoran néz maga elé. Tudom mire gondol... Müncheni árulás... Horthy-fasizmus... Megszállás... Üldöztetés.., Rendőri kihallgatások, vallatások ... Aztán a háború ... Május, gyönyörű, igézetes, ragyogó hónap, fények szikrázása, bódító illatzuhatag. Május, bíborselymek suhogása. Ma még a gyárkémények füstje is virágra emlékeztet: hatalmas fehér-lila orgonafürtre. Gyula bácsi, emlékszele még a régi májusokra? Ott haladtál mindig az élen, a tüntetők előtt, elvtársaid előtt, s magasra emelve vitted a zászlót. Pedig a zászló felé haragos, allattomos kígyótekintetek kúsztak dölyfös, haragos úri tekintetek. De te büszkén, emelt fővel haladtál az élen, kezedben egy testvérnép testvéri ajándékával, a vörös zászlóval, melyet bearanyozott ezernyi társad szerető pillantása. Emlékszel még, Gyula bácsi? Zászlódra két jelszó volt írva. rAz egyik oldalán: „Sorakozzatok a Világ-Tanácsköztársaság acélsoraiba!" S a másikon: „Világ proletárjai egyesüljetek!" * » » ľ^yula bácsi immár hatvan éves. Haja őszbecsavarodott, arcára pogány ^ idők vésték rovátkáikat, de szép szálfatermetével most is ott haladt a május elsejei felvonulók élén, kezében a régi, bíborszép lobogóval, szívében a harcok, küzdelmek, győzelmek emlékével mosolyogva, fiatalo

n• ZSÉLYI NAGY LAJOS! ÜJ SZÖ '9 * 1961. május 14.