Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)

1961-05-04 / 123. szám, csütörtök

Irodalomról-könyvekről Csanda Sándor: Ä törok-ellenes és kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai Érdekes munka jelent meg Csanda Sándornak, a filológiai tudományok kandidátusának tollából a budapesti Magyar Tudományos Akadémia irodalomtörténeti intézetének 32-ik füzeteként, mely egyaránt tart érdeklődésre számot mind magyar, mind szlovák részről. A könyv címe talán nem is fejezi ki pontosan tartalmát, hiszen csupán szegmentumokat tár fel és nem célja, hogy kimerítse a törökellenes, sem a kuruc harcok magyar-szlovák kapcsolatait, de új felfedezéseket közöl, és a munka jelentős lépést jelent a két kor kultúrkapcsolatainak helyes feltárásában. Mint a cím is jelzi, a mű tulajdonképpen két részből áll, az első rész a szlovák-magyar kapcsolatokat tárja fel a kuruckorból hat fejezetben. Az első fe.iezet általánosságban foglalkozik a szlovákság részvételével a kuruc küzdelemben. Ha a kuruc felkelés nem is jelentette a jobbágyiga teljes széttörését, mint azt Dávid Gyula és Tordai Zádor állapítják meg a kuruckor költészetével kapcsolatban, marxista szempontból feltétlenül haladó mozgalom volt, hiszen még a tisztánlátó, de polgári Szerb Antal is megállapította róla, hogy Dózsa György szörnyű halála óta ez volt az első történelmi pillanat, amikor nemcsak a nemesek, de a nép is szót kért sorsának irányításában. Rákóczi volt az első, aki a pátria alatt a jobbágyok pátriáját is értette és libertás alatt a jobbágyok szabadságát is. Csanda Sándor könyvében megállapítja, hogy a kuruckor magyar történetírói általában elismeréssel szoktak megemlékezni a szlovák felkelőkről, de küzdelmük indító okait és rendkívül jelentős, sajátságos szerepét nem ismerték fel. azt gyakran félremagyarázták vagy téves alapon ismertették. A XIX. század romantikus neokuruc szelleme a verselőfalzifikátor Thaly Kálmánnal az élen a kuruckort magyar nacionalista szempontból értékelte, pedig a felkelés rúgoit szociális okokban kel! keresnünk, továbbá a vallásszabadságért és a gyarmati kizsákmányolás ellen folytatott küzdelemben. Dr. Csanda rámutatott arra, hogy hamis fikció volt a magyar-szlovák összefogást a németek ellen nemzetiségi okokból levezetni, hiszen akkoriban még a mai értelemben vett nemzet ki sem alakult, nem lehettek nemzetiségi ellentétek. — de nem lehetett nemzetiségi összefogás sem. Csanda könyve helyes szemléletből indul ki, amikor megállapítja, hogy a szabadságharc igazi népfelkelésként indult ki. A bevezetőben foglalkozik Bercsényi Miklósnak általa felfedezett szlovák pátensével és Rákóczi Ferenc cseh pátensével is. melyeket különben könyve függelékében közölt. Könyve annál is inkább értékes, mert igazak azok a sorai, melyek szerint a szlovákok részvételéről a kuruc mozgalomban és a szlovák kuruc költeményekről terjedelmesebb összefoglaló munkát eddig még nem írtak. Az első részben, „A szlovákság részvétele a kuruc küzdelmekben" c. fejezet után a „Kéziratos kuruckori szlovák költemények", a „Kuruc motívumok a szlovák népköltészetben", a „Szlovák motívumok a magyar kuruc költeményekben", „A kuruckor szlovák visszhangja a műköltészetben" s „A Matunák Mihály gyűjtötte szlovák kuruc dalok és történeti énekek hitelessége" c. fejezetek következnek. „A kéziratos kuruckori szlovák költemények" c. fejezetében az Anagramma Slavicum (Szláv szójáték) címen a Busa Margit felfedezte szlovák verset ismerteti, majd a „Rákóczi Ferenc háborúi és felkelései" című szlovák históriás éneket, melynek kézirata valószínűlep közvetlenül a Rákóczi szabadságharc után keletkezett. Majd a XVIII. századbeli kéziratban is megtalálható szlovák kuruc versek egyikével foglalkozik, melyet Ján Kollár a Národnie spievankyban „Kuruc z Rákócziho vojny" cím alatt közölt. A tréfás vers árvái verzióját „A szlovák szegénylegény dala" cím alatt ismerteti. Foglalkozik továbbá a szerző az általa felfedezett „Panaszos ének Magyarországról" című szlovák labancdal három változatával és a vonatkozó szakirodalommal. A további tudományos kutatás során foglalkozni kellene e panaszos ének nyomtatott változata keletkezési körülményeinek felderítésével a könyvben közölt 3. számú fotokópia alapján. „Kuruc motívumok a szlovák népköltészetben" gyűjtőcím alatt Ján Kollár kétkötetes kiadványával foglalkozik és a Národnie Spievanky 2500 költeményéből a kuruc vonatkozásokat ismerteti, szakszerűen csoportosítván az eqyes dalok köré az idevágó szlovák és magyar szakirodalmat. A „Szlovák motívumok a magyar kuruc költeményekben" című fejezetben többek között érdekesen mutat rá arra, mennyire megegyezik a Rákóczi-nóta a szlovák svihrovai dallal, melyet oly szépen tudott játszani a híres prímás, a liptói Pityó. „A kuruckor szlovák visszhangja a műköltészetben" című fejezetben a tudományos újdonság erejével hat annak a 18 szlovák kuruc vonatkozású költeménynek közlése, melyeket nemrég fedezett fel a volt bratislavai evangélikus liceum könyvtárában dr. Ján Caplovič. Csanda új kötete először ismerteti a felfedezett költeményeket magyar fordításban. A költemények szerzésének körülményeiről azt sikerült megállapítania, hogy írójuk szlovák kurucbarát evangélikus versíró volt. Csanda Sándor új könyvének egyik legérdekesebb fejezete af „Matunák Mihály gyűjtötte szlovák kurucdalok és történeti emlékek hitelessége." A szerző sorra veszi a Surány környékén „gyűjtött" szlovák kuruc dalokat, mint a Rákóczi, Bercsényit (Rákóci, Berčéni), A surányi szigetet (Tá šuránská slgota), Nem leszek Surányban (Nebudem v Šuranoch), Hej Surány, Nagysurány (Šurany, Šurany), a Surányi hős leányt (Šurianska hrdinka) meg a többit, és bebizonyítja, hogy ezek a dalok nem hitelesek, sőt egyesek Matunák Mihálynak (esetleg apjának) szerzeményei. Ebben a vonatkozásban Csanda azt a szerepet vállalta magára, mint annak idején Riedl Frigyes Thaly Kálmánnal szemben — és szögezzük le még nagyobb tudományos alapossággal. Kimutatta, hogy az állítólagos népdalokat csak egy forrásból ismerjük, hasonló szellemű dalokat más szlovák népköltési gyűjteményben nem ismerünk. Olyan sűrített hazafias szellemű és harcos öntudat található bennük, amely nem az egykori szlovák kurucok, hanem csupán a kuruc romantika XIX. századbeli híveire jellemző. Szép és értékes felfedezéseket nyújtott át Csanda Sándor új könyvében a kuruckor szlovák-magyar kulturális kapcsolatairól. A Bonis Ferenc keserve című énekről (1671. április 30) annyit jegyzünk meg, hogy valószínűbb feltevés az, hogy az éneket nem ő írta, hanem csak az ő nevében és az ő halála után keletkezett, mert kérdéses, hogy volt-e kedve Bónis Ferencnek a pozsonyi vártömlöcben, az akasztófa árnyékában verselni? A törökellenes harcok magyarszlovák kapcsolatait „A Szilágyi és Hagymási c. széphistória szlovák és magyar változata" c. tanulmányban tárgyalja. Megállapítja, hogy az ének szlovák és magyar változata között fordítási viszony áll fenn, valószínűnek látszik, hogy a szlovák szöveg a magyarnak fordítása, de a szlovákból magyarra fordítás mellett is lehet felhozni érveket. Nyilvánvaló azonban, hogy a Szilágyi és Hagymási, a Vitéz Francisko és a Bankó leánya története a XVI. századi szlovák-délszláv-magyar kuturális kapcsolatok tényét igazolja. összegezve: Csanda Sándor új könyve és a régi témakör analízise ma is eleven erővel hat, hiszen a kulturális kapcsolatokat, melyekkel foglalkozik, a maga teljességében épp a szocializmus valósította meg. Ha az Irodalomtörténeti füzetek előző kiadványait vizsgáljuk, azt vesszük észre, hogy ezek már előzőleg is szem előtt tartották a szlovák-magyar kultúrkapcsolatok további elmélyítését. Erre utal Eckhardt—Klaniczay — Mišianik: Balassi szép magyar komédiája, vagy Rejtő István: Mikszáth Kálmán, a rimaszombati diák. Csanda Sándor új könyve nemcsak tovább folytatja a megkezdett utat, hanem jelentős további új lépést is jelent a magyar-szlovák kapcsolatok tudományos kutatásában, sőt néhány vonatkozásban az európai összehasonlító irodalom területén is. MÄRTONVÔLGYI LÁSZLÓ KRASNA HORKA műkedvelő színjátszói a napokban Silicén vendégszerepeltek. Vígh Rózsa: Két hét nyaralás című vígjátékát mutatták be. A Berceli László tanító rendezte darab megnyerte a nézők tetszését. (m. b.) A KRÄĽOV BRÖD-I sportegyesület színjátszói a napokban immár ötödször mutatták be Tajovsky: Ha az asszonynál a gyeplő című négyfelvonásos színmüvét. A sikeres előadásért dicséretet érdemelnek mind a rendező, mind a szereplők. (m. 1.) A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága mellett működő Magyar Népművészeti Együttes a napokban mutatta be új műsorát Bratislavában. Felvételeinken az énekkart s az egyik tánccsoportot láthatjuk fellépés közben. Egy este Pál Bálintéknál Tachty községben a 10 -es számú ház kicsiny ablakaival, alacsony tetőzetével, ütött-kopott vályogfalaival olyan a szomszédos emeletes, vaskerítéses, nagyablakú házak között, mint a verőfényes jelenben ittfelejtett sötét múlt egy darabja. Bent, a földes konyhában Pál Bálint, a házigazda meg a felesége így mentegetik a régi jószág létezését: - Már régen szétszedtük volna, mert úgy terveztük, hogy újat építünk a helyére. Ezért nem is igazítottunk rajta semmit. De aztán szétszéledtek a gyerekek, az egyik Handlovára, a másik Pótorra ment bányásznak. Azoknak van ott lakásuk s ki tudja, mikor jönnek haza? Nekünk meg már így is megfelel... Az asztalnál ülünk. Sápadt petróleumfény szó sátrat az idős házaspár feje fölé. Magas, szikár ember Pál Bálint, közel a hetvenhez. Kis bajsza színtelen, arca csontos. Orrán szemüveg billeg, éppen olvasásban zavartuk meg. Felesége a dikón kuporog. A lábát fájlalja, meg a derekát. Hiába, hatvan éven felül már sok panaszra ad okot az egészség, azért mozogni mégiscsak kell. A házigazda nemrég jött a szövetkezetből, az új istálló padlóját betonozzák. Az meg nem könnyű munka, különösen ha az ember jócskán benne van a korban. Meg aztán Pál Bálinton nagyon sokszor átgázolt az élet könyörtelen szekere. Aki több mint negyven éven át szemben állt az úri rendszerrel, azon bizony nyomot hagyott a harcKözei negyven éve kommunista Pál Bálint. De nemcsak ő, a felesége is. S ha arról kellene dönteni, melyikük volt odaadóbb, bizony zavarba jönne az ember. Azt akarom kérdezni, mikor, hogyan lépett be a pártba ez a derék házaspár, de érzem az előre megfogalmazott kérdés ebben a környezetben sután hatna. Szabad utat engedek tehát emlékezésüknek, néma szemlélője vagyok annak a folyamatnak, amint visszaforgatják az idő kerekét és egyszerű szavaikból egy csodálatosan gazdag, szép és harcos életpálya ragyogó képe bontakozik kiApja bányász volt, s Pál Bálint is ezt a hivatást választotta. - Már amennyire akkoriban pályát lehetett választani. - Aztán jött az első háború, de őt nem vitték a frontra: kellett a szén, hát felmentették. Erről az időről így beszél: - Háború alatt, tizenhatban történt, hogy a tárnában odajön hotzám egy Oravec nevű bányász és azt mondja nekem: - Pál, maga értelmes embernek látszik. Lépjen be a szociáldemokrata pártba. - Hogy lépjek, mikor azt sem tudom, mi az? — így én. - Az egy szervezet, amelyben a munkások jobban tudnak küzdeni a bányatulajdonosok ellen a jobb fizetésért, - mondja Oravec. így emlékszik Vissza az első lépésre Pál Bálint bácsi. Aztán arról beszél, hogy nem sokáig maradt a szociáldemokraták között, mert belépett a kommunista pártba. Itt felcsillan a szeme s élénken beszél tovább. A dicsőséges 1919-ről, az első sztrájkról, a tüntetésről a kastély előtt, a csendőrkordonról. S szava elhalkul, amikor az első munkásvércseppekről beszél, amelyek az utca kövezetére hullottak. - A tüntetést szétverték. Engem elfogtak. Tizenhárom hónapot ültem Balassagyarmaton. A börtönben mint zendülőkkel a legdurvábban bántak, teljesen elviselhetetlen volt a helyzetünk. Tizenhárom hónap múlva csak azért engedték szabadon, mert nem volt vádlója. Az történt ugyanis, hogy megalakult a Csehszlovák Köztársaság és faluja ide esett. Ezért nem tudta öt vádolni senki. Amikor arról számol be, hogy gyalog vágott neki a százkilométeres útnak hazafelé, a felesége veszi át a szót: - Mit kellett átélnem a gyerekekkel, míg a kenyérkereső távol . volt. Borökázásból tartottam fenn a családot úgy-ahogy ... Amint hazaérkezett, nem sok pihenőt engedett magának Pál Bálint. Falujában rövid idő alatt 120 taggal megalakította a pártszervezetet. Aztán a többi faluba is ellátogatott, Studenán 54, Gemerský lablonecen 97 tagot szerzett a pártba. A burzsoá köztársaság kopói hamarosan felfigyeltek Pál Bálintra. A feledi börtön cellái „személyes" ismerőseivé váltak. Minden felvonulásban, minden sztrájkban részt vett. A környék munkaadói is megismerik a nevét, az elsők között bocsátják el a munkából. Csak akkor veszik fel, ha más nincs. — S a felesége mit szól a sok üldöztetéshez? - terelem emlékezéséi más irányba, s lopva az asszonyra pillantok. Erzsi néni válaszol: — Nagyon sok szóváltásunk volt emiatt. Kértem, könyörögtem, fenyegetőztem, de semmi sem használt. Ha már nagyon elmérgesedett köztünk a helyzet, ennyi volt a válasza: Fel is út, le is út. En a párthoz soha, semmiféle körülmények között nem_ leszek hűtlen. Szívből elmosolyodunk, amikor Erzsi néni arról beszél, hogy mit tehetett mást, 1922-ben ő is belépett a pártba. Ha visznek, akkor együtt visznek, - mondogatta férjének. Szerencsésen kiállta a tűzpróbát. A járási székhelyre vonultak kenyérért tüntetni. Mikor harminc kilométernyi gyaloglás után megérkeztek a feledi temetőhöz, már csendőr szakasz várta őket. A békésen vonuló munkásokra rontottak. Erzsi nénit is ütlegelni kezdték, majd a zászlót próbálták kicsavarni a kezéből. — A vörös zászlót csak életem árán adom ki a kezemből! - szorítottam össze a fogam és nem is bírták elvenni tőlem - mondja Erzsi néni hévvel az emlékek hatása alatt. Aztán újabb tüntetések következtek. A mindennapi kenyérért. Almágyra vonultak egyszer, a jegyzőiroda elé. Akkor már hónapok óta nem volt munka. A jegyző sápadtan figyelte a becsukott ablaktáblák mögül a gyülekező hatalmas tömeget. Csendőrökért telefonált. A nagy tömeggel azok sem mertek szembeszállni. Telefonál a járásra: mit csináljak? Küldöttséget kell szervezni a munkásokból a járásra, - hangzik a felettes hatóságok rendelkezése. Pál Bálint is tagja a küldöttségnek. Kegyetlen alkudozó harc után huszonegy mázsa gabonát sikerült kierőszakolni a szolgabírótól. Az adományt éjjel-nappal őrölte a básti malom. Családonként 3 kiló liszt jutott, — emlékezik vissza Pál Bálint bácsi. Három kilogramm liszt. Húszkilométeres gyaloglás után, esöben-sárban, feslett ruhában, korgó gyomorral. Három kilogramm lisztért, szinte érthetetlen. A múlt e sötét szinei után derűsebb szinek következnek. A felszabadulás. Megérték tehát, hogy harcuk eredménye kivirágozzék a szemük előtt, a tengernyi szenvedés, küzdelem nem volt hiábavaló. Pál Bálint továbbra is bányász maradt. Voltak is, akik nem állták meg szó nélkül és csipkelődve jegyezték meg: - Magának nem sok haszna van abból, hogy annyit üldöztette magát és a családját. Nem sokra vitte most sem. - Nem én vagyok a fontos, hanem a gyermekeim, te meg a többiek, ezrek, milliók, akiknek haszna van abból, hogy engem meg a többieket üldöztek. Lám, te is leraktad az új, emeletes házad alapjait s hamarosan befejezed. S a többiek, akik végre megismerhetik az igaz, emberi életet. - Így válaszol Bálint bácsi a csipkelödőknek. S a felszabadulás után sem pihennek Pálék. A szövetkezet megalakulása szorosan összefügg a nevükkel. Tántoríthatatlan hittel, fáradságot nem ismerve harcoltak a sötétség, az elmaradottság ellen az új világért, a szocializmusért. S a Pál házaspár újra győzött. Szinte a szemük előtt változott a világ. Falujuk, Tachty is. A régi falu szegényes viskójaival átadta helyét az• új Tachtynak, az emeletes, fürdőszobás, csempézett lakású Tachtynak. S ha erről esik szó, felragyog a Pál házaspár szeme. Az a fontos, hogy ilyen kis ház, mint az övék, már csak három van az egész faluban, és a többi 15 7 már vadonatúj. S ebben az ó négyévtizedes harcuknak is van része. AGÖCS VILMOS Május előestéjén a Csehszlovák Rádió délutáni magyar adásában három összeállítást sugárzott. A Parnaszszus irodalmi félóra során a munka dicsőségét hirdető „Munkásoké a jövő", a szabadságáért eredményesen harcoló, függetlenségét megvédő kubai nép életét, küzdelmét ábrázoló „Kuba - Amerika szabad földje" és az elmúlt évek májusait idéző „Régi májusok" című adásokat hallottuk. Noha magában véve mindegyik műsor kifejező, színes és érdekes volt, a három közül elsősorban hangulatosságánál fogva a „Kuba — Amerika szabad földje" című műsor tetszett a legjobban. A Štefan Sabo írta mintegy 50 perces adás a kubai nép történetét ecsetelte, versekkel," harcos kubai dalokkal, indulókkal illusztrálva. A rendező (Nagy Jenő) és a fordító (Dénes György) érdeme, hogy a mai, nagyon is aktuális mondanivalót sugárzó műsor tartalmi gazdagságán túl nyelvi szépségével, rendezői ötletességével is annyira lekötötte figyelmünket, hogy a műsort nemcsak végighallgattuk, hanem szinte véqiq éltük... Élvezetes volt hallgatnunk a kubai nép harcát, drámai küzdelmét ecsetelő szavakat, a naavszerűen kifejező kubai dalokat, indulókat - a jellegzetes kubai zenét. Helyes ezért, hogy a rendező bőven nyújtott azokból a dallamokból, amelyek nálunk is egyre jobban ismertté és kedveltté válnak. A jól sikerült zenés lírai-összeállításban Macke Yvette, Nagy Judit, Beke Sándor, Csikmák Imre, Jakál István, Kovács Gáspár és LaVrický Géza működött közre - ereményesen. Örülünk, hogy a rádió tartalmas, gondolatgazdag műsorral szórakoztatott május előestéjén. Meg kell azonban mondanunk, az együttvéve két és fél óra hosszat tartó - formailag lényegében azonos megoldású — három összeállítás egymás után közvetítve sok volt... Nem beszélve arról, hogy az első és harmadik műsorszám sematikus írásművekben is bővelkedett. (zsa) Anton Djuračka: A régi bratislavai városháza. JJJ SZÖ 6 * 1961. május 4.