Új Szó, 1961. május (14. évfolyam, 120-150.szám)
1961-05-20 / 139. szám, szombat
Legnagyobb élményem Dr. Jaroslav Procházka egyetemi tanár, a prágai Károly egyetem tudós rektora számára a kommunista párttagság egész életére kihatott. - Miért léptem be 1924 : januárjában, mint háborút járt fiatal jogász a pártba? ; Hatott rám az Októberi [ Forradalom után Csehszlo! vákiában és az egész világon kibontakozott forradalmi munkásmozgalom, a forradalmi munkásokkal való személyes kapcsolataim, másrészt - mint értelmiségi - tanulmányoztam Marx. Engels, Lenin műveit, valamint a hazai és külföldi burzsoá tudósok antimarxista írásait és meggyőződtem a marxista-leninista tanítás egyedül tudományos jellegéről. Párttagságom nagyon befolyásolta életem sorsát, megszabta politikai magatartásomat, kialakította nézeteimet. Követendő példának a proletárdiktatúra első államát tekintettem. Szívesen teljesítettem pártunk utasítását: 1931-ben a Szovjetunióba költöztem, ahol a marxizmus-leninizmus klaszszikusainak műveit fordítottam cseh nyelvre egészen addig, amíg a második világháborúban jelentkeztem a csehszlovák hadseregbe. Moszkvai pártvezetőségünk ekkor a katonai egységekben működő pártszervezetek vezetésével bízott meg. Sokáig a néphadseregben tevékenykedtem. Tizennégy évig dolgoztam a Szovjetunióban. Miután jól ismertem a Szovjetunió Kommunista Pártjának munkáját, pártunk megbízott, hogy a prágai főiskolákon tartsak előadásokat az SZKP történetéről. Később a Károly Egyetem tanára és rektora lettem. Ez Idő szerint az SZKP és a nemzetközi forradalmi mozgalom történetét adom elő. Legnagyobb élményem, amit a pártnak köszönhetek, a Szovjetunióban töltött tizennégy év. Saját, közvetlen tapasztalatból győződtem meg, hogyan dolgozik az elsó és a legnagyobb kommunista párt, mit jelent a párt, mik a feladatai, milyen módszereket alkalmaz, és hogyan kell viselkednie a párttagnak, ha tevékenyen hozzá akar járulni a párt nagy, történelmi feladatainak teljesítéséhez. (sz. i.) Mindenem a párt — Ne értsenek félre : mondja Špačková elvtársnő, - de számomra a legked• vesebb és legdrágább a párt. |i)t gyermek anyja vagyok, szeretetet tőlük sem ta] jadom meg. Hogy a pártot : mindenek fölött szeretem, azt értük is teszem. Mert a | párt gondoskodása teremti Imeg gyermekeim és minden I becsületes ember örömteli jövőjét. A párt azonban nem elvont fogalom, a párt áldozatkész, azonos elvet valló emberek harci szövetsége. Špačková elvtársnő maga is tizenhat éve párttag. Már mint háztartásbelit beválasztották a járási pártbizottságba. - A tűzhely mellett azonban nem lehet pártmunkát végezni - magyarázza Špačková elvtársnő. - Alkalmazást vállaltam, 1955-ben a bratislavai Béke-üzemben felvettek munkásnak. A többit munkatársai mondták el: - Špačková elvtársnő jó munkás. Tagja volt Gavala elvtárs szocialista munkabrigádjának. Most, hogy más munkaszakaszon dolgozik, a munkacsoportjával versenyez a büszke címért. - A kerületi szakszervezeti szövetségben is jól betölti tisztségét. - Beválasztották a kerületi pártbizottság irodájába. - Tavaly a Nemzetgyűlés képviselője lett. A kulturális bizottság tagja. - Az üzemben is kiveszi részét a kulturális munkából, az olvasókörben tevékenykedik. Csodáljuk, hogy Špačková elvtársnő hogyan győz ennyi mindent. A választ tőle kapjuk. - A gyermekeim már nagyok, a legidősebb lányom 2Í éves, tanítónő, ő is párttag. A többiek CSISZ-tagok, pionírok. A háztartásban segítenek, s így bőven jut idő a funkció betöltésére. Ha arra gondolok, milyen áldozatok árán dolgoztak a kommunisták a felszabadulás előtt, úgy érzem, még mindig keveset teszek. Minden támogatást megkaptam Bohumil Golian, érdemes HF ^ Vi -portmester, a Slávia Bra•K lis,av a sportolója. ~ Bizony, a sportszere11* I spi tetem és lelkiismeretes wiuk J^JBHII munkám — mondja CsehSpf *J**«Jp|ig Szlovákia egyik legjobb röpwr* SWÍÉHIM 'abdázója — sem lett volna ?!egendö ahhoz, hogy sikereket érjek el, ha nem lett volna részem kellő támogatásban. Nyolc éves koromban veszítettem el édesanyámat, édesapámnak pedig vasmunkás létére sokat kellett dolgoznia, hogy a család részére a megélhetést biztosítsa. A felszabadulás az én életemben is nagy változást hozott. Ružomberokra kerültem az ipariskolába. Érettségi után Rybárpolén do!-. goztam, majd tényleges katonai szolgálatra vonultam be. 1954-ben kerültem a bratislavai CÁ FLÁNTNAK KÖIZÖFIKETFILK Negyven év, négy harcos évtized. Százak, ezrek álltak a vörös zászló alá, hogy éhséggel, nyomorral, rendőrterrorral szembe szállva harcoljanak a tőkés társadalom elnyomott, kisemmizett millióinak szebb holnapjáért. A kommunisták áldozatos, önzetlen harcát siker koronázta. Hazánkban a munkáshatalom megszüntette a kizsákmányolást, a nyomort, a munkanélküliséget. Népünk közös asztaláról mindenkinek jut bőséggel. A jubileumi évben büszkén, megelégedéssel tekintünk vissza a megtett útra. Jóleső érzéssel tölt el ez a számvetés, de mi előre nézünk, s már a jövő feladatok foglalkoztatnak. S itt a múlt és jelen egybefolyó, mégis letűnt világot elválasztó mezsgyéjén teszszük fel a kérdést: Mit is köszönhetünk a pártnak? A válasz nehéz, mégis egyszerű: mindent, a boldog mát, a napfényes jövőt! Sláviához, A kommunista párt irányította testnevelésünk minden lehetőséget megadott, és csak ennek köszönhetem, hogy 1955-ben a csehszlovák válogatott tagjaként részt vehettem a belgrádi nemzetközi tornán. A következő évben pedig a párizsi VB-n - ahol együttesünk az első helyen végzett - már a csehszlovák válogatott kapitányaként szerepeltem. Ezután sikerekben gazdag évek következtek. 1958-ban Prágában az EB-n az első, 1960-ban Rio de Janeiróban a VB-n a második helyen végzett együttesünk. Mint sportoló bejártam a Szovjetuniót, Koreát, Kínát. Franciaországot és Brazíliát. A sikerek mellett nagy elismerésben részesültem, mert 1956-ban a sportmesteri, 1960ban pedig az érdemes sportmesteri címmel tüntettek ki. Ma, harmincadik évemben járok s tudom, hogy a válogatottban rövidesen át kell adnom helyemet a fiataloknak. Mint a CSTSZ városi bizottságának dolgozója az utánpótlással és az edzők nevelésével foglalkozom. Ily módon is igyekszem meghálálni azt a gondoskodást, melyben mint játékos gyakran részesültem. (k. j.) Tanulhatunk tőle Dittinger Viktor elvtárs, kőműves, nemrég töltötte be 50. esztendejét. Viktor, ahogyan harcostársai nevezik, keményen, szívósan küzdött, harcolt pártunk útmutatásainak végrehajtásáért. Az iskolakönyvet korán felcserélte a vakoló-ka| nállal. Bratislavában dolgozott. Sok keserűség gyülemlett fel benne, rengeteg sértést és megaláztatást kellett eltűrnie tanonc korában. Nem volt könnyű dolog egyenlőtlen harcot folytatni az ellenség, a kizsákmányoló ellen. De derekasan küzdött, különösen, amikor a kommunista ifjúság, s később a kommunista párt soraiba lépett. A kommunista párt vezette harcokban fejlődött öntudata, harciereje, bátran szembeszállt elnyomóival a nagyobb darab kenyérért, az emberhez méltó életért. A Masaryk, Beneš s később Tiso klerofasiszta rendszeré alatt sok börtöncellát megismert röpcédulák és az illegális sajtő készítéséért s terjesztéséért. De eljött a nap, beköszöntött ezerkilencszáznegyvenöt tavasza, a felszabadulás napja. Azóta is töretlen hűséggel fáradozik pártunk céljainak megvalósításán. Dittinger elvtárs majdnem negyven esztendő távlatából emlékezik vissza a harcra. — Szocialista hazámért élek és dolgozom az építkezéseken és mint képviselő a városi nemzeti bizottságban. Ha kell még, mindig harcolok a burzsoá csökevények s a bürokratizmus ellen - mondotta kézszorítás közben Dittinger elvtárs, akit alig két hete, május elsején Munkaérdemrenddel tüntettek ki. Dittinger elvtárs míg csak él, nem adja ki kezéből a zászlót. - e Az embereket is formálni kell Holczer László, komárnői r'" levelezőnk, a mezőgazdasági gépek fejlesztésével foglalkozó intézet vasesztergályosa. Jól érti a mesterségét, de nem hanyagolja el a pártmunkát sem. Azt;^ mondja: — Nemcsak a vasat, az I embereket is formálni kell.; Ez utóbbi sok-sok türelmet, és fáradtságot kíván. Al kommunisták azonban nem sajnálják az időt. Valamikor, mint lakatosinas látástól-vakulásig dolgoztam. Munkaadóm, az öreg Doležal a végtelenségig ki tudta szipolyozni az embert. Az ilyen kényszermunka nehezemre esett, most örömmel végzem a munkámat. És a pártfeladatokat is önként és szívesen teljesítem. Holczer elvtársat nemcsak az élet formálta olyanná, amilyen. A tőkés rendszerben a kommunista testnevelési egyletnek és a Vörös Szakszervezetnek volt a tagja. A Munkásotthonban ismerkedett meg Fehérvári elvtárssal. A felszabadulás előtt néhány hónappal látta utoljára. Kint bújkált a földeken fázva, éhezve. Komáromba akart menni. Holczer elvtársnak nem sikerült lebeszélni őt. A nyilasok elkapták, úgynevezett „nemzeti számonkérőbe" hurcolták. S aki odakerült, onnan nem jutott vissza. Fehérvári elvtársat is halálra kínozták. Mikor Holczer elvtárs ezt a történetet mesélte, egyszeriben megértettük, miért olyan áldozatkész párttag. Azt mondta, a mártírhalált halt elvtársához méltó munkát akar végezni. Önfeláldozó elvtársai nyomában " A németek közvetlenül hazánk felszabadulása előtt sok fiatalt elhurcoltak Németországba. Nagy László is köztük volt, pedig akkor még férfiszámba sem jöhetett, 18 éves volt. A kommunista pártról először egy nagyszájú altiszttől hallott, őt szidalmazta s azt kiabálta: i — Átkozott, felvidéki kommunista! Nagy Lászlóban ekkor merült fel először a gondolat, vajon mi az a kommunista? Németországból visszatérve falujába, Eliášovcén Fodor Mihály ismertette meg a párttal. Pártunk történetét saját élményeivel magyarázta. Beszélt arról, hogyan harcolt Oroszországban, a vörös hadseregben, beszélt a kapitalista rendszerről. S azt már a fiatalabbak is láthatták, hogy a felszabadulás után milyen áldozatkészen harcolt Fodor Mihály, az öreg kommunista. Nem tudott szlovákul, de választások előtt nagy betűkkel írta fel a kerítésekre „Volte číslo 3". — „Szavazzatok a Kommunista Pártra." Nagy László büszkén mondja, hogy őt Fodor elvtárs javasolta a pártba. A másik ajánlója Mašan elvtárs volt, akit a felszabadulás előtt Franciaországba vetett a sors, a munka utáni hajsza. A felszabadulás után azzal szerzett megbecsülést, hogy Eliášovcén szorgalmazta a földművesszövetkezet megalapítását. Nagy László, a Hubicei Állami Gazdaság čenkovcei részlegének traktorosa büszke elvtársaira és a pártra, melynek soraiban igyekszik követni az önfeláldozó, idős kommunisták példáját. A biztos holnap A Kelet-Szlovákiai Gépgyár hatalmas szereld csarnoka egyik részlegében a váltőszekrények szerelésén dolgozik Kappel Rudolf elvtárs. — Látja elvtárs, ez a nagy gépgyár a munkásosztály győzelme után épült! — mondja büszkén. Majd a proletariátus harcára terelődik a sző, felelevenednek az elbocsátások ellen és a kenyérért vívott harcok emlékei. Korát meghazudtoló fürgeséggel és friss emlékezettel beszél, közben tekintete végigpásztáz a nagy megmunkáló csarnokon s egy pillanatra megpihen az egyik hatalmas transzparensen: Negyven éves kemény harcban edződött meg pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja. — Igen, a párt mutatta az utat, a párt vezetésével győzött hazánkban a munkásosztály. Hogy mit jelent a párt nekem és a munkásságnak? Amerre az ember megfordul, óriási építkezéseket lát. Munka, életkedv, vidámság és jólét honol mindenütt. Egy szóval kifejezve: a párt jelenti az életet, a megbecsülést és a biztos holnapot. Nézze, ezek a váltószekrények nagy részt kivitelre készülnek. Az Egyesült Arab Köztársaságban, Kanadában fogják öregbíteni szocialista köztáisaságunk fejlett iparának jő hírnevét. — A harmadik ötéves terv feladatainak megvalósításából még kiveszem a részem, — folytatja az öreg szaki. — Azután nyugdíjba készülök. Nem kell félnem, öreg napjaimra tisztességes nyugdíjam lesz. De a szakma részére is gondoskodtam az utánpótlásról. Búcsúzóul egy fiatalokból álló munkáscsoportra hívja fel a figyelmemet. Oj szakmunkások, ezek már a mi nevelésünk. Derék, ügyes fiúk, ég a kezük alatt a munka. Munka, életkedv, örömteli emberek. Ezt jelenti a párt. (m. s.) Nevelt — tanított Kardián Pál harminc éve š párttag. Harminc éve lépett be hivatalosan a kommunisták táborába. En- , J nél az időnél azonban jova. régebben szolgálja a munkásmozgalmat, a kommunisták ügyét. Mint fiatal ifjúmunkás jp majd mint fiatal kommu nista mindig ott volt, ahoi a pártnak a legtöbbet se-1 gíthetett, ahol a legnagyobb szükség volt a szervezésre, a politikai felvilágosító munkára. Agitált a katonák és a munkanélküliek között, agitált az üzemekben és a különféle összejöveteleken. Ha gyújtóhangú röplapokat és a baloldali sajtót kellett terjeszteni. Kardián Pálra gondoltak és ő segített. Ha kellett nappal, ha kellett éjjel. Ment és hirdette a kommunista eszmét, falakra, járda szélére, és ki tudja, hány helyre írta az urak elleni harcra buzdító jelszavakat. Sokéves pártmunka állt már mögötte, amikor az úri rend vele is végezni akart. Börtönbe vetették és előbb évekre, majd halálra ítélték. Két nappal a kivégzés előtt szabadította ki a Jánošík partizánbrigád, amelyben aztán maga is mint partizán harcolt egészen a felszabadulásig. Kardián Pál ma a Csemadok bratislavai járási titkárságának a vezetője. A nagy évforduló előestéjén azzal a kérdéssel fordultunk az öreg harcoshoz, a párt hű katonájához, mit köszönhet a pártnak, mit jelent számára a párt? — Noha a kérdés — mondotta Kardián elvtárs — egyszerűnek tűnik, nehéz rá válaszolnom. Mit jelenthet a párt annak, aki élete nagy részét a pártnak szentelte, aki évtizedeket töltött a párt szolgálatában? Talán frázisnak tűnik, mégis azt kell mondanom, a párt számomra mindent jelent és mindent, az életemet is a pártnak köszönhetem. A párt nevelt és tanított, a múltban, s ma is a párt segít és mutatja az utat. örülök, hogy amiért harcoltunk megvalósult, és immár 40. évfordulóját ünnepeljük minden sikerünk és győzelmünk zálogának és szervezőjének — a pártnak. (b) A megértés magvát hintik el Görföl József, a jelkai r EFSZ elnöke a szövetke- i zeti sikereket a tagság becsületes munkájával magyarázza. Véleménye szerint nem lennének ilyen szép eredmények, ha a tagság nem tartana össze, ha nem hallgatna a párt szavára. — Nem jutnánk sokra mondja Görföl elvtárs —, S ha mesterséges válaszfal lenne a falu szlovák és magyar dolgozói között. Mi azonban összetartunk, pártszervezetünkben 44 kommunista van, közülök 33 a szövetkezetben dolgozik. Hogy hányan vagyunk magyarok? És mennyi a szlovák? Ez lényegtelen. Kommunisták vagyunk. A pártszervezet a megértést hirdeti a pártonkívüliek körében. S hogy a jó együttmunkálkodás mennyire hasznos, arra példa akad bőven. A tehénistállóban Michal Vician és Miciiai Turányl testvért lát Hervai Lászlóban és Ravasz Józsefben. Erre tanítják őket a kommunisták. Nem véletlen, hogy náluk nincs fennakadás a tejbeadásban, járási méretben negyedik helyen állnak. S még többre igyekeznek. Törekvésüknek minden bizonnyal az .esz a gyümölcse, hogy szövetkezetük négy év alatt teljesíti az ötéves terv feladatait. A múlt nyomoráról még beszélni sem jó 1 Botos József, a fil'akovói Kovosmalt raktárosa. Cigányszármazású ember valamikor ennyire nem vi lette. Nem beszélve arról, ,hogy Dani László technikus és Csonka Mátyás mester lett a gyárban. Botos elvtárs is a hároméves ipariskolát akarja elvégezni. . — A Filakovo melletti i®fei..Bulhary községben a viskók is tűnőiéiben vannak — magyarázza Botos József. — Egyesek az üzemtől kaptak lakást. Én Lučenecen 30 000 koronáért vettem házat. Átrendezem, ami több mint 8000 koronába került, de lesz hálószobánk, ebédlőnk, gyermekszobánk ... Jó érzés hallgatni Botos Józsefet, aki viskóban élte le a gyermekéveit. — Még szobának, konyhának sem mondható két kis lyukban kilencen laktunk. Hárman feküdtünk egy ágyban és... De erről még beszélni sem jó — mondja Botos elvtárs. — Hogy most másként élek, azt nemcsak a munkámmal értem el. Édesapám 44 évig dolgozott mint bádogos a fil'akovói zománcgyárban, de a burzsoá rendszerben még a kenyérre valót sem tudta megkeresni. Hogy a mi életünk más, az pártunk 4Q éves harcának az eredménye. ÜJ SZÖ 5 1961. május 20.