Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-15 / 104. szám, szombat
C sajkovszkij VI. szimfóniájának adása hirtelen megszakadt. Szünetjel hangzott fel, az, amely rendszerint igen fontos híreket előz meg. Aztán a moszkvai rádió bemondója, eléggé nyugodt hangon, pontos és lakonikus közleményt olvasott fel: „A világűr-kutatási program terveinek megfelelően, ma reggel a Szovjetunióban szputnyik-űrhajót indítottak el földkörüli pályára. A fő feladat: ember kijuttatása a földi légkörből. A jövőbeli bolygóközi utazásokhoz minden szükségessel ellátott fülke utasa Borisz Szergejevics Igorszkij, akit az űrhajózásra különleges előkészítésben részesítettek. Az űrhajót csaknem kör alakú pályára helyezték, mintegy 320 kilométer magasságban. A kezdeti keringési idő 90 perc 12 másodperc. A pálya hajlásszöge a? Egyenlítő síkjához viszonyítva 65 fok. Az űrhajó súlya, a hordozó rakéta utolsó lépcsője nélkül. 4600 kilogramm, a fülke súlya 2600 kilogramm. Az űrhajót ellátták az utas állapotáról és az összes berendezések működéséről a földre adatokat szolgáltató, rádiótelemetrikus berendezéssel, valamint rádió adó-vevő berendezéssel, amely lehetővé teszi állandó kapcsolat fenntartását a földi rádióállomásokkal. Az adóállomás 19:995 megaherz frekvencián sugároz. A légmentesen elzárt fülkében körülbelül 20 fokos hőmérsékletet s a tengerszintre átszámított átlagos földi légnyomásnak megfelelő nyomást tartanak fent. A fülke ma este, a tudósok által kitűzött időben, visszatér a Földre és leszáll a Szovjetunió területének egy másik pontján, ahol orvosi és technikai személyzet várja." B. Sz. Igorszkij, az egész út folyamán közölte benyomásait, válaszolt a tudósok kérdéseire. Szavait a Földön magnetofon szalagra rögzítették. Ez a szalag és a kísérletért felelős mérnökök nyilatkozatai, valamint Igorszkij sajtókonferenciája visszatérése után módot ad arra, hogy az alábbiakban beszámoljunk „a kozmoszból visszatért első ember" űrhajózásáról. ...A nehéz páncélajtó az előbb csukódott be. Tökéletesen légmentesen zár. Igorszkij megszokta az ilyen cellákat, amelyekben többé-kevésbé megteremtették az űrrepülés körülményeit. Ma azonban éppen ellenkező helyzetbe került: itt a földi életkörülményeket teremtették meg mesterségesen. Hiszen ma nem kísérleti kamrák óriási centrifugáiba meg hasonló készülékeibe került — ma az Ismeretlennel találkozik. Borisz Szergejevics meggyújtotta az „éjjeliszekrény lámpát" és gyorsan körülnézett birodalmában. Körülbelül akkora, mint az egyszemélyes hálókocsi fülke. Csakhogy ez tojásalakú fülke. Falait különleges anyag borítja és fogantyúk állnak ki belőle. A kényelmes fekvőhely mellé szerelték a mozgatható tükrű periszkópot. Mielőtt a starté-toronyba felment, ahol 55 méter magasságban be lehet jutni a hordozó rakéta fejrészébe és fülkéjébe — Albert Ducroc: EMBER Ä VILÁGŰRBEN A neves francia író és fizikus alábbi írása világot. Igen jellemző, hogy a riportszerűen, kintő karcolat hőse szovjet ember. Ami néhány napja még fantázia volt, ma repült. Igorszkijnak nem kellett azt az otromba sisakot felvennie, amelyet a fantasztikus filmekben az űrhajósok viselnek. Csak kezeslábast öltött, amelynek bő nadrágrésze golfnadrágra emlékeztet. Felfújható zsebei akadályozzák a vértolulást a has és a lábak felé és segítenek elviselni a sokszoros sebességfokozódást. A ruhadarab neve: Anti-G öltöny. A fülke utasa fejhallgatót illesztett a fülére, álla alá igazította a mikrofon csövét, amely egy másik, ellenkező irányba fordított csővel áll összeköttetésben. Ez a berendezés megakadályozza, hogy hangja elvesszen a pokoli zajban. Igorszkij elhelyezkedik fekvőhelyén, és rádión beszélgetni kezd az elvtársakkal, akik most az indító-tér földalatti megfigyelőhelyén ülnek. A rádió lesz most az egyetlen szál, amely a külvilággal összeköti. I gorszkij hallja az egyik mérnök hang' ját: fordított sorrendben számolja a másodperceket. A nulla-szó szörnyű bömbölésbe vész. Bár a fülke zajtompítő berendezése idebent körülbelül 40 decibellel csökkenti a hangerőt, a fülke mégis, mint óriási hangszóró, rezonál. Odakinn a zaj ereje eléri a 180 decibellt. Ämde a fülsiketítő zajon egy ember hangja hatol át. Erre az emberre még a zajnál is erősebben hat a testére nehezedő ólomsúly és a szüntelen rázkódások. Az első másodpercben a rakéta öt métert emelkedett. A következőben már 15-öt, a harmadikban már 40—50-et repült át. Éppen ez a sebességfokozódás okozza a súlynövekedést s olyan érzést kelt, mintha testét a földhöz nyomnák. Igorszkij nem újonc, megfeszített tréningen esett át, tudja, ha a rakéta függőleges tengelyével egy irányba helyezkedik, akkor 18-szoros terhelést viselhet el — s kibírja a vérkeringés rettenetes gyorsulását a nagy véredényekben, nem veszíti el eszméletét. Tudja, hogy az Anti-G öltöny az alsó artériákból felfele hajtja a vért, növeli a nyomást a szív balkamrájában és vértolulást idéz elő az agyban. Tudja, hogy mozdulatlanul kell feküdnie... Az első három perc mégis nagyon gyötrelmes. — Jól vagyok ... Minden rendben van ... Az indítás jól sikerült... Minden rendben van... Igorszkij szaggatottan ejti ki ezeket a ' szavakat. Ogy hangzanak, mintha lélegzetvisszafojtva próbálna beszélni. Az első perc folyamán testsúlya 300 kilóra növekszik. Puffogó hangot hall — a rakéta első lépcsőjének motorja beszüntette működését. Pillanemrégiben a párizsi Express-ben látott napténylsmertetésként fogalmazott, jövőbe temár valóság. A világiírben szovjet ember natnyi megkönnyebbülést érez. Ösztönszerűen megpróbálja felemelni a fejét. A második lépcső elkezdi működését és ez Igorszkijt újra fekhelyéhez nyomja. Idegei a végsőkig megfeszülnek, arca eltorzul. Szeme elé szürke fátyol bocsátkozik, a fátyol elfeketül — ez az ájulás előjele. Igorszkij teste most már 700 kilogramm súlyú! A szíve vadul ver — az oszcilográf képernyőjén táncolnak a vonalak. Az érverés, a légzés több, mint kétszeres gyorsaságú ... A rakéta utolsó lépcsőjének a működése a leghosszabb — 3—5 percig tart —, de egyenletesebben megy végbe. Igorszkij még mindig ugyanabban a helyzetben fekszik. A zaj csökken, fokozatosan a csend és a könnyűség furcsa érzése váltja fel. Igorszkij a rádió közlése nélkül is tudja, hogy az űrhajó elhelyezkedett a kijelölt pályán. Most már nem érzi testének súlyát, teste a szputnyik fülkéjében a Föld körül keringő égitestté vált. Ilyesfélét érezni mély bányaaknában, süllyedő liftben, vagy lökhajtásos repülőgépekben az úgynevezett „bolhaugrás" közben .. — Ügy érzem magam, mintha óriási forgó gömbön ülnék — jelenti Igorszkij —, izmaim elernyedtek... Nincs többé fenn vagy lent, jobb vagy bal. Ogy tűnik, minden mozdulat végtelen sokáig tart. Ha megoldom a szíjat, amely a fekhelyhez köt — lebegek, mint pehely a szélben. Csak a falak mentén, mint kisgyermek a járókában, a fogantyúkba kapaszkodva bírok járni. Ámde Igorszkij nem sportteljesítmény miatt vagy szórakozásból van itt. Ismét a periszkóphoz hajlik. A lencsék nem bocsátják át az ibolyántúli sugarakat és nagy látószöget biztosítanak. Igorszkij szeme elé olyan látvány tárul, amelyről optikai műszer nem adhat fogalmat az embernek. A teljes sötétség hátterén hideg, mozdulatlan fényben ragyogó csillagmiriádok úsznak. Az űrhajó minden tizedik másodpercben megfordul a saját tengelye körül. Káprázatos, kaleidoszkopikus kép... Eltelik 10—15 perc, míg visszatér tájékozódó képessége. És ekkor öntudatát ismét eléri a fejhallgatóban csengő emberi hang, amely nem engedi, hogy eluralkodjék rajta a végtelen néma tér keltette félelem. Végre felfedezi a Földet, világosan felismeri körvonalait... — Tisztán látom a Föld megvilágított részének a színeit — kiáltja Igorszkij. — A jéghegyek vakitó fehéren csillognak, a felhők tejszerű óceánba olvadnak össze, a ten« gerek szürkések, minden más pasztellszínű. — Elvtárs, most Bécs fölött haladsz ék Egyik oldalon Moszkvát kell látnod, a másikon — Brestet. De miközben beleveszel a térbe, ne veszítsd el az időérzékedet. Ideje reggelizned. Igorszkij valóban úgy érzi, mintha örökkévalóságot élt volna át vagy megállt volna az idő. Nem szívesen válik meg a periszkóptől, de azért reggelizni kezd. Étele műanyag zacskóba helyezett kása. A zacskót ajkára kell nyomnia, különben nem bírna egy falatnyit se kiszívni belőle. Folyadék alakú étel nyomban gömb alakot öltene és lebegne a fülkében. A mérnökök elég hamar megszabadítják ** az égi körhintázásból az űrhajó-utast. Most rögzítik a fülkét, és az ég már nem kering oly gyorsan Igorszkij szeme előtt. A Földről küldött jelzésnek engedelmeskedve, fotoelemek megállapítják a horizont-vonalat, bekapcsolják a sűrített gáztartályt. Egy rázkódás, aztán még egy — és megszűnik a fülke forgása. Most a giroszkóp segítségével rögzített irányba hajlik. Az ég mind lassabban inog. És Igorszkij érzi, hogy már a Föld felett repül nagyon magasan, 320 kilométer magasan 7 725 méteres másodpercenkénti sebességgel. De ezt a sebességet éppúgy nem érzi, mint a Föld lakói, akik bolygójukon 30 ezer méteres másodpercenkénti sebességgel száguldanak a Nap körül. — Figyelem! Fékezünk! Igorszkij ismét lefekszik, hogy könnyebben viselje el a sebességcsökkenést. Működésbe lép a visszatérítő rakéta motorja. Most maga alatt érzi a rázkódást, mert a rögzítő berendezés — mint szakácsnő a palacsintát a serpenyőben — átfordította az űrhajót. A feszültség még néhány percig tart, majd fellép újra a nehézkedési erő. Igorszkij egyelőre még csaknem normálisnak érzi testsúlyát. Egy speciális berendezés robbanása elválasztja a fülkét az űrhajótól. Három percnyi megkönnyebbülés... Ojra csend, addig, míg a fülke 150 kilométeres földközelségig nem zuhan. A súrlódás a sűrű légköri rétegekben azt az érzést kelti Igorszkijban, hogy tűzhányó kráterbe, vagy égő buváfharangban forró vizbe süllyed. — Csillogó páratengerben repülök. Látom, a fülke külső fala vörösizzásig, 2200 fokig hevül. Idebenn 28 fokra emelkedett a hőmérséklet. Tudom, a fülke a tervezett sebességgel repül, közben a légkör súrlódása, fékezése növekvő testsúlyérzést kelt bennem. Ebben a fullasztó hőségben, érzem, kezdődnek az indulásnál átélt gyötrelmes percek... Á fülkét hullámzó láva veszi körül. Igorszkij behunyja a szemét, füléhez szorítja a fejhallgatót — az egyetlen erőforrást. Robbanás — majd hirtelen csend, himbálózás ... Az ejtőernyő könnyű himbálózása. Csodálatos földillat... Borisz Szergejevics Igorszkij a kísérleti űrrepülő a legboldogabb ember a Földön ... SZÁNTÓ IRÉN fordítása 'A RÉTHELYI iskolaudvar olyan volt ezen az áprilisi délutánon, mint a megbolygatott méhkas. Kerítése mellett egy copfos kislány nagyfogú gereblyével • szorgoskodott, nem messzire tőle egy fiú kavicsot hordott halomba, egy másik kislány pedig felfordított ládán kuporogva virágmagvakat válogatott. Az udvar túlsó felén egy hosszú, nyurga fiú a hullott avart seperte össze, egy alacsony, zömök meg földet talicskázott. A réthelyi iskola pionírjainak Méhecske nevű brigádja éppen tavaszi nagytakarítást rendezett. Papp Laci — mert így hívták az alacsony, zömök fiút — kifordította a talicskából a földet s aztán odabaktatott a gereblyéző, copfos kislányhoz. — Júj, de jó, hogy jössz, Laci! Mondj gyorsan egy ismert szólásmondást. Mert négyet már kitaláltam a magyar házifeladathoz, de az ötödik nem jutott erzembe sehogyse — fordult ekkor hozzá a kislány, és a fiú bólintott: — Jő ... majd . . . mindjárt. Csak előbb... azt akartam mondani, hogy szépen haladunk a takarltással.Kár. hogy Balog Dezsőék már tegnapelőtt elköltöztek Bratislavába. Dezső nem látja maid, milyen szép lesz az udvar — felelte és odatámaszkodott a kerítéshez. — igaz! Kár! Dezső jól vezette a brigádot. Vidám volt, szorgalmas, meg igazságos is. Te mit gondolsz, Laci, kit kellene megválasztani helyette brigádvezetőnek? — töprengett feleletül hangosan a kislány. — Hogy kit? Talán... talán Böröc Jóskát.. . várj csak ... beszélek is vele — mondta gyorsan támadt ötlettel Laci, s azzal viszszafutott a sovány, hosszú, fiúhoz: — Na! Egy óra múlva készen leszünk. Holnapra már csak a virágoskert marad. Nem vallottunk szégyent a munkával most se. Azt hiszem .. . örülhet majd az, akit megválasztunk a Méhecske brigádvezetőjének. Igazam van? — kérdezte óvatosan és kíváncsian várta a választ. Böröc Jóska azonban — mert ő volt a hosszú fiú — kelletlenül megrántotta a vállát: — Ugyan, ugyan, ne mondd már! Hisz Icának ott a gereblye tisztára csáléra áll a kezében. Rossz még nézni is, amit csinál. Gyurka meg . . . olyan lassan hordja a kavicsot, hogy a csigamászás versenyfutás hozzá képest. Ki látott még . . . — Hát . . . mondott ellent nagyon gyorsan Laci — Gyurka egy kicsit talán lassú, de azért alapos. Juli pedig ioazán ... — Ah. mit, Juli — vágott a szavába fölényesen Jóska — lefogadom, hoqy összekeveri mind a virágmagvakat. Olyan gyorsan jár a keze. mint a motolla. Nem is lehet ió. amit csinál, olyan nagyon gyorsan dolgozik. És te is ... én azt hiszem, hogy a földet nem jobbkéz felé kell kifordítani a talicskából, hanem baloldalt. Szépen, simán. Nem úgy, ahogy csinálod — mondta. — És te? Te hogy állsz a söpréssel? — állította meg gyorsan a szóáradatot Laci és még kíváncsiabban leste a választ, mint az előbb. — Én? Én remekül csinálom! Mert én tudom a módját. Ha kell, lepipálom az egész társaságot. Megeszem a fejemet, ha bárki is ért közületek a kerti munkához annyit, mint én — mondta Jóska még fölényesebben és sűrű porfelhőt verve maga körül, söpörni kezdett. Laci egy pillanatig fejcsóválva nézte, aztán visszafutott Icához: — No? Jóskát javasoljuk? — kérdezte tőle a kislány, de Laci leintette. — Nem, nem Jóskát! — mondta határozottan. — Miért nem. te? — hangzott újra a kérdés, de Laci már felelt is: — Megmondom neked, miért. Azért nem, mert az a bizonyos szólás-mondás most éppen őróla jutott eszembe. — Melyik? kérdezte kerekrenyílt szemmel Ica. — Az ötödik, amire szükséged van. Az, amelyik azt mondja, hogy: más szemében észreveszi a szálkát is, de a magáéban a gerendát se látja meg — mondta Laci nagyon határozottan s azzal dologhoz látott újra. Arról, hogy Böröc Jóska lesz a Méhecske brioádvezetője, nem szólt többet egy szót se. EO TVrekikészültem, hogy felvarrom a gombot ingemre. Fogtam a tűt, a cérnát, no meg a kalapácsot. Mert a kalapácsra csak később volt szükség, amikor rájöttem, hogy nélküle nem boldogulok. Már a cérna befűzésénél kezdődött. Egyik kezemben a tűt, a másikban meg a cérnát tartottam. Láttátok már, ugye, hogy csinálják? Egyszerű, mint az egyszeregy. Befűzi az ember a cérnát a tű fokán — és kész. Nekem azonban sehogy sem akart sikerülni. Vagy a cérna csúszott jobbra, vagy a tű foka mozdult balra. Gondoltam, jobb lesz, ha a tűt lerögzítem, _ r F 00 3 g1am ehát m 0a 2ŽZA TŰBEFŰZES- TITKA pácsot és bevertem MARIA ROSINSKA Mikor megkértem, hogy tanítson meg rá, elmosolyodott. Zoja nővérem meg majd szétpukkadt a nevetéstől. Hát jó, megleszek én nélkületek, meg a varázsigétek a székbe. Áll mint a cövek. Meg sem rezzen. Fogom a cérnát, de úgy látszik, most még nehezebb befűzni. Akár merről próbáltam a szék körül térdepelve, sehogy sem ment. Még a nagyítóüveggel nélkül is. sem mentem sokra. Teringettét, Képzeljetek, egy hisz nem egyszer láttam, milyen ( „ < f / befüztem könnyen befűzte mama a cérnát oejuztem a tűbe. Lehet, hogy ennek valamilyen titka van s csak a mama varráshoz. Csakhogy valami még órába sem a tűt! hozzáfoghattam ismeri a varázsigét. sem volt rendjén. A gomblyukon könnyen átment a tű, de a szövésben megakadt. Ahá, eltört a hegye. Most mihez kezdjek ? Megint dolga lett a kalapácsnak. Keresztül űtöftem a tűt, csakhogy nemcsak az inganyagba, hanem a székbe is befúródott. De hát hogy csináljam másképpen? Kihúztam a tűt a székből, s akkor vettem csak észre, hogy még rövidebb lett, mint voit. Á további műveletek során egyre rövidült, a végén már csak a foka maradt meg. Nem baj. Fő, hogy már felvarrtam a gombot. De lassan a testtel, korai lenne még az öröm. Ezt én aligha veszem így fel. Biz én az ingem elejét hozzávartam a hátuljához. Most aztán jól megjártam: annyi bajom volt vele, s ráadásul meg fel sem vehetem. Kezdhetem újra elölről. Befűzhetem a cérnát... brrr ... Verhetem a káiapáccsal a tűt... aztán kihúzhatom a székből... Hát azt már nem! Amíg a mama fel nem tárja előttem a tűbefűzés titkát, többé nem varrok fel gombot. Sőt, kezembe sem veszem a tűt, a kalapácsot, meg a cérnát. 1 NAGY GONDBAN van ma holdapó, a sok csillag miért néma? Vendég jön a messzi földről, sebesröptű űrrakéta. — LAJKA IS JÖN? — kérdi a hold. Felel a szél: — Más a vendég, ember érkezik az űrbe, öt köszöntse máma az ég. GYEREKEK nos nézzetek fel az ünnepi égi bálra, eziist haját ondolálja valamennyi csillaglányka. Monoszlóy M. Dezső fordítása iái ® r~— i 2. Osszátok fel egymást nem keresztező egyetlen görbe vonallal a mellékelt kört olyan két részre, hogy mindegyik számjegyeinek összege 18 legyen. ŽxSAf 1. Napjaink legizgalmasabb eseményét és főhősét ismeritek meg a fenti két rébuszból. MÚLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE J A T E K — KÉREK EGY KÉTKORONÄS ERKÉLYJEGYET dőt kap, a másik egy sípot. Háttal állítják fel őket. Megbeszélt jelre mindketten egy lépést előre • HOL SZÓL A SÍP? lépnek. A zsebkendős játékos A játékosok kézfogással köri '9y ekszi k megütni társát, az peralakítanak. Ketten beállnak a kör sz e menekül előle és időnként síközepére. Mindkettőnek bekötik pol. Ha sikerül megérinteni, új pár a szemét. Az egyik egy zsebken- kerül a körbe. KIK NYERTEK? Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek: 1. Moszkvából, 1. Matušek Sándor, Bojnice, 2. 2. A négyzetei Stehlik Katalin, Mliecná, 3. Nagy így lehet felosz- Ilona, Mul'ad, 4. Cavojec Valéria, tani. 3. Az óra Horné Semerovce, 5. Kovács Gyuháromszázat üt. la, Strekov. JUJ SZÖ 6 * 1961. április 12.
