Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)

1961-04-06 / 95. szám, csütörtök

Űj érdekes könyvkiadványok A kubai balett első bratislavai bemutatkozó előadásán készült V. Pribyl tenti felvétele, amelyen Rodolfo Rodriguezt láthatjuk Hertel: Hiábavaló óvatosság című táncjátékában. A Coppéliávai búcsúztak Bratislavdtól a kubai A Szovjetunióról A kézikönyv átfogó képet ad a Szovjetunió múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Megismertet a Szovjetunió népességével, természeti viszonyaival, államgépezetével, külpolitikájával. fegyveres erőivel, történelmével, gazdasági életével, a közoktatással, tudománnyal, irodalommal, művészettel, a hétköznapi élettel. A kézikönyv a legújabb adatok alapján foglalkozik a kommunizmus építésének hétéves tervével, a két rendszer békés versenyével. Az alábbiakban közöljük néhány fejezet címét: Élnek-e még nomádok a Szovjetunióban? Hol van a „Világ teteje"? Hol találhatók működő vulkánok? Hol vannak a Szovjetunió gyémánt mezői? Kiszárad-e a Kaspitenger? Hol élnek a legnagyobb tigrisek? Miért kapta IV. Iván a „rettegett" nevet? Hogyan alakult meg a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége? Hasonlítbtt-e a Szovjetunió iparosítása Anglia iparosításához? Milyen segítséget nyújtottak a nyugati hatalmak a* Szovjetuniónak a második világháborúban? Miért és milyen feladatokkal jöttek létre a népgazdasági tanácsok? Milyen kapacitásúak lesznek az épülő szovjet atomerőmüvek? Villamositott-e már a szibériai vasút. Milyen egyéni tulajdonhoz van joga a kolhozparasztoknak? Miért szervezték át a gép és faktorállomásokat? Hány milliárd rubel kamatozik a takarékpénztárakban? Hogyan gondoskodnak a vakokról? Vannak-e még koleraés himlőjárványok? Milyen a politechnikai oktatás a középiskolákban? Mire használják a „jelzett" atomokat? Hogyan fényképezték le a Hold túlsó oldalát? Hogyan könnyíti meg a televízió a halfogást? Hogyan keletkeztek az antarktiszi „oázisok"? Mikor tűnnek el Moszkvában az utolsó faházak? Hány filmet gyártanak évente a Szovjetunióban? Vannak-e még kolostorok a Szovjetunióban? Milyen magas a lakbér? Tarthat-e valaki háztartási alkalmazottat? Mibe kerül egy személyautó fenntartása? Hány éves kortól lehet házasodni? stb. Eduard Bagramov: RÉGI FAJVÉDŐ ELMÉLETEK ÚJ KÖNTÖSBEN Az imperialisták azzal a nézettel támasztják alá a gyarmatok fenntartására irányuló törekvéseiket, hogy a gyarmati népek a „civilizált" anyaországhoz képest fejletlenek, „csökkent értékűek", ennélfogva nem érettek az önálló életre. Rászorulnak a „fejlettebb", „magasabbrendű" nemzetek irányítására, „védelmére". Nem más ez, mint fajelméleti koncepció. Bagramov tanulmányában nemcsak politikai és gazdasági, hanem ideológiai síkon is leleplezi a világ előtt a gyarmatosítók politikáját. Megmutatja, milyen elméleti talajból táplálkozik a gyarmatosító politika, feltárja, hogy ezek az elvek lényegüket tekintve vajmi kevéssé különböznek azoktól a meggondolásoktól, amelyekre a fasiszták világuralmi törekvéseiket alapították. Bemutatja azokat az új módszereket, amelyekkel a burzsoá tudósok — elsősorban az Egyesült Államokban — igyekeznek mesterséges választóvonalat húzni „teljes értékű" és „csökkent értékű", emberek, illetve népek között. Elemzi a fajelmélet különböző modern, burkolt változatait, leleplezi a keleti és a nyugati népek mesterséges szembeállításának, valamint a négnriildözésnek,, ideológiai alátámasztását''. Kulcsár Zsuzsa: INKVIZÍCIÓ ÉS BOSZORKÁNYPEREK A könyv első része a különböző középkori szektákkal ismerteti meg az olvasót. Ezek tagjai, az eretnekek bátran szembefordultak a feudalizmus korának leghatalmasabb intézményével, a katolikus egyházzal, s ezzel tulajdonképpen a fennálló rend ellen intéztek támadást. Az uralkodó osztály könyörtelenül üldözte veszélyes ellenfeleit, s felkutatásukra, elpusztításukra külön szervezetet épített ki: a „szent inkvizíciót". Ez az egyházi törvényszék ezrével küldte máglyára a „hit és a rend" ellenA nagy csata emlékére — 120 m hosszú és 16 m magas — panorámán örökítik meg Grekov = festőművész katonai stúüiójának = tagjai: Bantyikov, Dmitrijevszkij, E But, Zsigimont, Marcsenko, SzamE szonov, Uszipenko és Maleev E festőművészek a történelmi neE vezetésségű sztálingrádi ütközeE tet. Panorámájukat majd a sztá3; lingrádi Mamajev Kurganon he— lyezik el. ségeit. A könyv nyomon követi a „szent törvényszék" szerencsétlen foglyát a letartóztatás pillanatától a kínzókamrán keresztül egészen a máglyáig. Eleinte a boszorkányok üldözése is az inkvizíció hatáskörébe tartozott, s csak később került át világi, bírák kezébe. A XV. század végétől Nyugat- és Közép-Európa szinte minden országában százával, ezrével égettek meg öregasszonyokat, férfiakat, fiatal lányokat és kisgyermekeket azzal a váddal, hogy szövetkeztek az ördöggel, megtapadták az istent, vihart támasztottak stb. Az emberiség történetének ezt a sötét fejezeté,, tárja fel e könyv második része. Lehetetlen megrendülés nélkül olvasni, hogyan szenvedték szerencsétlen emberek ezrei és tízezrei teljesen ártatlanul a legborzalmasabb testi és lelki kínokat a fanatizmus, a babona, a tudatlanság következtében. Akadtak azonban bátor férfiak, akik szembeszálltak a vallásos elvakultsággal, míg végül is a haladás eszméi győzedelmeskedtek. Janagida Kendzuro: A SZABADSÁG FILOZÓFIÁJA Janagida Kendzuro japán tudós és közéleti ember, fáradhatatlan tevékenységet fejt ki a Japán Országos Békebizottságban és a társadalmi élet legkülönbözőbb területein. A híres tudós és filozófus hosszú és küzdelmes úton jutott el az idealista filozófiától a dialektikus és a történelmi materializmusig, míg felismerte, hogy az idealista filozófia nem adhat választ a japán társadalom égető kérdéseire, hanem ellenkezőleg, igazolja és ezzel alátámasztja a néptömegek kizsákmányolásán és elnyomásán alapuló rendszert. A japán értelmiséget sokat foglalkoztató szabadság kérdését behatóan tanulmányozta. A szabadság problémája — örök probléma, amely az emberiség keletkezésével együtt merült fel, s ugyanakkor korunk legidőszerűbb problémája. „A szabadság filozófiája" című könyvében Janagida Kendzuro a szabadság problémáját — a két ellentétes világnézet harcának egyik központi problémáját — a proletariátus álláspontjából kiindulva világítja meg. Tanulmányát a japán szabadsáq objektív valóságának elemzésével kezdi, feltárja a szabadság lényeoét összefüggéseiben, és megvilágítja, hogy mi a tényleges szabadság alapja. A továbbiak során elemzi, hogy milyen áldozatokat kell a japán népnek hozni, ha szabadon akar élni. Alán Winnington: A HIDEG HEGYEK RABSZOLGÁI Alan Winnington, az ismert nevű angol újságíró, ebben a munkájában személyes élmények alapján a délkínai Jünnan tartományban — főképpen az úgynevezett „Hideg Hegyek" között — élő három nemzetiség: a norszu, a va és a zsingpao — nemzetiség életéről, társadalmi berendezéséről és a folyamatban levő változásokról számol be. A szerző 19.57 végén látogatott el e nemzetiségek által lakott területekre. Maga a vállalkozás is tiszteletre méltó: ő az első külföldi, aki eljutott ezekre a területekre. S ugyancsak ö az egyetlen szerző, aki az első hiteles összefoglaló képet nyújtja az itt élő nemzetiségek életéről. Ezek a nemzetiségek sajátos társadalmi-történelmi formátumokban éltek a legújabb időkig: kialakult rabszolgatársadalomban, mint a norszu, vagy primitív ősközösségből a rabszolgaság felé tendáló társadalmi formákban, mint a vák vagy a zsingpaók. Winnigton ottjártakor azonban már megindult az erjedés. A Kínai Kommunista Párt munkabrigádjainak áldozatos, szívós és körültekintő munkája nyomán, hallatlanul bonyolult körülmények között megkezdődött ezeknek az idejétmúlt társadalmi alakulatoknak a békés felszámolása, a rabszoljatársadalom megszüntetése, sőt esetenként a szocializmusba való átnövés feltételeinek megteremtése. A szerző különösen nagy figyelmet fordít azoknak a módszereknek a bemutatására, amelyekkel a kínai kommunisták a nemzetiségek között dolgoznak. A három nemzetiség társadalmi viszonyainak politikai elemzése mellett bő szociográfiai anyagot is nyújt a szerző: ismerteti a „XX. századi rabszolgaság" családi viszonyait, a sámánok szerepét, a rabszolga- és ősközösségi társadalom etikai problémáit. Winnington műve nemcsak az átlagolvasó, hanem a néprajz szakembereinek érdeklődésére is számot tarthat. t ÍA FENTI KÖNYVEK A BUDAPESTI KOSSUTH KÖNYVKIADÓ KIADÁSÁBAN JELENTEK MEG.) A kubai balettegyüttes átütő sikerű prágai és brnói fellépései után három estén át Bratislava közönségének is bemutatkozott. Az első két estén Vivaldi — Bach zenéjére Albert Alonso a társulat igazgatójának koreografijában, illetőleg Hertl zenéjére Alieia Alonso és Carlos Farines zenéjére Enrique Martinez koreográfiájában mutattak be rövidebb lélegzptű balettjeleneteket. Alicia Alonso, A kiváló primabalerína (J. Herec felv.) A harmadik, egyben búcsúfellépésük műsorára Léon Delibes francia zeneszerzőnek a XIX. század második felében született és azóta már világszínpadokon számtalan sikert megért Coppélia című, egész estét betöltő balettjét tűzték. Andrej Zábrodský

: i. Közel harminc esztendő után megint a sáros dűlőúton kocsikázok a haraszti állami gazdaság állattenyésztő telepe, Ellető puszta felé. A lovakat maga a telep vezetője, Hamran László hajtja. Köröskörül, ameddig látunk, a földekről már leolvadt a hó. Felhők járnak az égen. de a levegőben már érzik a tavasz illata. Helyenként tengelyig merül a kerék a sárba, lépésben vonszolják a kocsit a lovak. Ahogy nézem a jól áttelelt búzatáblát, eszembe jut a múlt. Magam előtt látom az egyházi nagybirtokok cselédházait, a béresek testét borító rongyokat, a vaksi kis ablakokon kileső szükséget. Gondolatban a múltat hasonlítgatom a jelenhez, s úgy beleveszek az emlékezésbe, hogy észre se veszem, máris helyben vagyunk. A malacozóban Hamran telepvezető egy rokonszenves képú fiatalembernek mutat be, — Szalay Jánosnak. Arcába nézek — pirospozsgás arc, nyílt tekintet. Miféle ember lehet? Hamran hamarosan végetvet találgatásaimnak: — Szalay elvtárs a'malacok gondját viseli - emsénként nem éppen keveset választ el és nevel fel, de nem is túl sokat — átlag húszat. — Ö. hisz ez nagyszerű eredmény! — kiáltok fel. — Pedig még nem mondta ki az utolsó szót, — a telepvezető most már őszintén dicséri munkatársát, s kereken kimondja: - Ha így igyekeznék a többi állatgondozóm is, nem lenne gondunk ... — Mindenki igyekszik, vezető elvtárs, nemcsak én. Ez a Szalay csöppet sem büszke, mondom magamban. Egyik rekesztől a másikhoz megyünk, mindenütt igazgat valamit, s annyi érzéssel, A Coppéliát Delibes üde, dallamos és szellemes muzsikája és a bájos mese mind a koreográfus, mind a táncosok, mind a közönség számára kedvessé teszi. A koreográfus számára azért, mert a pontos zenei frázisok, a kifejező zenei aláfestés megkönnyítik a munkáját, a táncosoknak azért, mert nagyszerű lehetőségeket nyújt technikai tudásuk és színészi képességeik érvényesítésére, a közönségnek pedig azért, mert általa költői, meseszerű és mégis emberi, egészséges humorban gazdag művészi élményben részesül. Ilyen élményben részesítették a kubai művészek is a Nemzeti Színház operaszínpadának szombat esti közönségét. Bár Coppélius mestert a nálunk honos felfogástól eltérően nem bogaras ezermesternek, hanem bűvös erejű varázslónak állították be, a megszemélyesítője — Jósé Pares, a mimika nagy művésze — kiválóan szerepelt. Ugyancsak számos esetben nyíltszíni tapsra ragadtatták a közönséget a Swanildát táncoló Alicia Aionso és partnere, a Ferencet alakító Rudolfo Rodriguez bravúros, fejlett technikájú szólótáncai. Ám egyaránt elismeréssel írhatunk az egész tánckarról, annál is inkább, mert szinte egytől egyik a legifjabb művésznemzedékből toborzódott és máris példás fegyelmezettségű, nemcsak tánctechnikai, de színészi összjátékban is példás, megbízható teljesítményt nyújt. A közönség lelkesen megtapsolta a koreográfiájában és kivitelében is nagyszerűen sikerült lengyel, valamint stilizált magyar kartáncukat, amely utóbbiMAJORI mondhatnám szeretettel teszi, hogy csak csodálkozni tudok rajta. A száraz alomszalmán elégedetten röfögnek a kocák a kismalacok mohón szívják az emlőket, az apró állatok mind egytől egyig elevenek, egészségesek, patyolattiszták. Csak egy emsének van tíznél kevesebb kicsinye. — Szalay elvtárs, előfordult már, hogy egy emsétől húsz malacot is elválasztott? — Nemegyszer. Olyan kocáim is vannak, amelyektől huszonkét malacot nevelek fel... Ahogy hajlongva igazgat az almon, az állatokon, arca még jobban kipirul, szeme mintha világítana. Furcsa színe van a szemének. Nagy fekete szembogara körül szineváltó barnás köröcskék, egyszer sötéten csillognak, máskor meg olyanok, mint a rosszul égetett tégla színe. Fel akarom jegyezni magamnak a megfigyelésemet, de az ujjaim annyira megdermedtek, hogy elejtem a ceruzát. Önkéntelenül összedörzsölöm a kezemet, Szalay rámnéz és szívélyes, egyszerű szóval megjegyzi: — Látom, fázik... Jöjjön melegedni hozzánk! Az utolsó szót keményen megnyomja, hangjában büszkeség cseng. Hozzánk! Megint egy vonás a jelleméhez. Kiderül, hogy kocánként átlag 19,37 egészséges malacot választott el, de amikor erről beszélgettünk, vonakodott válaszolni a kérdéseimre, tompán, szégyenkezve motyogott csak valamit az orra alatt. Elég sokat láttam, megismertem, mégis keveseltem, amit erről az emberről megtudtam. Érdekelt a munkamódszere, hogyan eteti az állatokat, hogyan szervezi meg a munkáját. hogy ilyen nagyszerű eredményeket ér el. Kíváncsi kérdéseimre művészek ba Léon Fokin koreográfus igen sok érdekes, űj táncelemet vitt. A Coppélia, Delibes elsőszülött balettje a kubaiak előadásában ismét meghódította a bratislavai közönséget, diadalmaskodva a felfogás fölött, hogy vannak „elcsépelt" balettek. Éppen ellenkezőleg, a kubai művészek azáltal, hogy egy már népszerű és ismert balettre esett a választásuk, bebizonyították, hogy nem félnek az összehasonlítástól — és megálltak a helyüket. A koreográfus, tehetséges táncosaira támaszkodva felhasználta a klasszikus orosz balett elemeit hiszen a delibes-i muzsika amúgy is sok alkalmat ad a légies, kecses spicc-tánc érvényesítésére. Ebben pedig különösen nagy művésznő Alicia Alonso, a balettegyüttes szólótáncosnője. A kubai együttes szereplése hazánkban további láncszem abban az egyre szorosabbra fonódó láncban, amely a békés törekvésű és szabadságszerető népeket összeköti. Az előadást követő lelkes ováció nemcsak az elismerést érdemlő művészeknek, hanem egyben a hazájukban, a forradalmi Kubában élő és harcoló honfitársaiknak is szólt. A fiatal művészeken keresztül a fiatal szabad államnak, amely, íme, kiküldte békeköveteit a világba, elsősorban a baráti szocialista országokba, hogy ezzel is bizonyítsa: a szabadság szelleme a felszabadult művészeten át is szólni tud az emberhez. Gály Olga. EMBER csak vállát vonogatta s annyit mondott: — Hát etetek, bebúgatom a kocákat, almozok, kihordom a trágyát, ez minden. Akár hiszi, akár nem, csak azt teszem, amit a többi! — Jó, jó, Szalay elvtárs, elhiszem én szívesen, csakhogy... a többiek harmadával, sőt felével kevesebb malacot választanak el, mint maga. Mi ennek az oka? Nem hiszem, hogy csak véletlen szerencse lenne. Biztosan rájött valamire, ami bevált a munkában, de nem akarja elmondani. Titkolja. Igazam van? — De hisz maga reszket a hidegtől, — üti el Szalay a kérdést, s újból invitál: — Jöjjön már be hozzánk, a konyhában biztosan be lesz fűtve. Kénytelen-kelleten kimegyek a malacozóból. Mialatt fölfelé ballagunk a bricskához, figyelem a mellettem lépkedő Szalayt. Nyugodt, szerény ember. Ha titkolna valamit, másképp viselkednék. De az ördög nem alszik. Nyaranta gyakran elnézem a hídról a Nyitra l'olyót. Lassan, lustán folyik a vize, mégis minden évben egy-két ember belefullad valamelyik titkos, bujkáló örvényébe. Szalayban nem volna ilyen rejtett örvény? Törekvő ember, ez kétségtelen. Szerény is, látszik rajta. Az életbe n^m fáradt bele, ezt elárulja a szeme. Biztosan vannak vágyai, tervei. De mifélék? Világéletemben nem találkoztam tökéletes emberrel, mindenkinek van kisebb-nagyobb hibája. Nyilván Szalaynak is, csak még nem sikerült rátapintanom. Érdekel, mi az az erő, amely hajtja, tüzeli, amely arra késztette, hogy ne álljon meg félúton, hanem egyre előbbre törekedjék, javakat gyarapítson — a társadalomnak és saját magának is. Meg vagyok győződve róla, hogy nem önző érdekekből szorgoskodott, nem is vágyik dicsőségre. Persze, a külJÜJ SZÖ 6 '* 1961. április 1.