Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-28 / 117. szám, péntek
Világ proletárjai, egyesüljetek ! UJSZO SZLOVÁKIA KOHMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1961. április 28. péntek 50 fillér XIV. évfolyam, 117. szám MINÉL TÖBB ÁBUT A szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás fö célja, hogy fejlettebb módszerekkel többet, olcsóbban, könnyebben termeljünk, hogy túlhaladjuk azt a fogyasztási szintet, amit a kapitalizmus bárhol is elért. S hogy erre csak a szocialista nagyüzemi gazdálkodás képes, ezt bebizonyították a Szovjetunió kolhozai, s élenjáró szövetkezeteink és állami gazdaságaink. Azzal tehát, hogy a mezőgazdaságot szocialista nagyüzemmé szerveztük át, törvényszerűen növekszik a termelés, az árualap. Ha ez így van, akkor miért beszélünk arról, hogy a mezőgazdasági termelés nem tudja kielégíteni az igényeket, az árutermelés menynyisége nem éri el a kívánt szintet? Talán egy helyben topog a mezőgazdaság, vagy kevesebbet tesz, mint háború előtt? Ezt nem mondhatjuk, hiszen a szövetkezeti mozgalom egy évtizedes fenn- • allása úgyszólván forradalmi változásokat idézett elő mind a termelésben, mind a falusi életben. Akkor hát ho! van a baj, miért mindennapos gondunk mostanában a mezőgazdasági termelés fellendítése? Mert az igények — az ipari termelés sokkal gyorsabb ütemben halad — jóval na- . gyobbak, mint amennyit a mezőgazdaság termékekben adni tud a köznek. Ezért tűztük ki a nagy célt, ezért ró a harmadik ötéves terv is ily roppant nagy feladatokat a mezőgazdaságra. A termelés állandó fokozása mellett arra kell törekednünk, hogy a munkatermelékenység terén 1970-ig megszüntessük az ipari és mezőgazdasági termelés közötti különbséget, más szóval gyorsabb ütemben kell fokozni az árutermelést. Persze a mezőgazdaságban végbemenő rohamos fejlődést nem megfeszített emberi munkával, hanem nagyarányú gépesítéssel és a mezőgazdasági tudomány segítségével akarjuk elérni. A terméshozamok növelésének sok módja van. Elsősorban a meglévő földterületeken kell mind nagyobb mértékben fokozni a termelést. Másodsorban bővíteni kell a szántóterületet, a termőföldet. S éppen a nagyüzemi gazdálkodás nyújt lehetőséget arra is, hogy évről évre fokozzuk a föld termőképességét, mert különben hiábavaló dolog lenne a legkorszerűbb gépekkel is ellátni a mezőgazdaságot, ha elhanyagolnánk a mezőgazdaság legalapvetőbb termelőeszközét: a talajt. Az ötéves tervben nagy feladatok várnak a mezőgazdaság minden talpalatnyi föld termővé tételéért folyó harcára is, hiszen úgy kell munkálkodniok a szövetkezeteknek, hogy öt év alatt 100— 150 ezer hektár eddig terméketlen földet tegyünk termővé. Szocialista államunk is segíti a falut, a mezőgazdaságot, milliárdokkal járul hozzá a mezőgazdasági termelés fellendítéséhez. E nagy befektetés azonban csak akkor érlel gazdag gyümölcsöt, ha a mezőgazdaság minden dolgozója felelőssége teljes tudatában okosan, ésszerűen bánik majd az állam bőkezű segítségével. Ezért üdvös dolog, ha minden szövetkezet szünet nélkül kutatja, keresi a formáját, hogy a helyi viszonyok, a természeti adottságok tekintetbe vételével — a maga módján — hogyan járulhat hozzá az országos cél megvalósításához. A talaj termöbbé tételéért folyó küzdelem elsó vonala: a talajjavítás, s az öntözéses gazdálkodás megteremtése. A folyóvizek szabályozása, a talajvíz lecsapolása, öntözés nélkül lehetetlen lenne belterjesebbé tenni a mezőgazdasági termelést. Az ármentesített területeken 4—6 mázsával ad nagyobb termést a föld, mint ott, ahol vizenyős a talaj, vagy kevés a csapadék. Ezért az utóbbi időben egyre több szövetkezet fog össze, hogy talajjavítással tegye termőbbé a földet, több árut tudjon a piacra adni. Jó példát mutatnak e téren a Dunajská Streda-i járás szövetkezetei, amelyek már meg is kezdték az évelő takarmányok öntözését. Jól beváltak e járásban az öntözésre készített kutak is. Ezek segítségével több mint 4000 hektár földnek tudják majd szárazság idején a szomját oltani. Nagyszabású meliorációs munkák folynak a szepsi síkságon is. E vidéken 10 ezer hektárnyi földet tesznek termővé. Szabályozzák a folyókat, lecsapolják a vizet, hatalmas víztároló medencéket létesítenek. A munkák nagyságát talán legjobban az fejezi ki, ha eláruljuk, hogy az idén 14 millió koronát fordítanak az itt folyó talajjavításra. Az állam — de nemcsak itt, hanem országszerte — milliókat áldoz a mezőgazdaság megsegítésére. Roppant nagy dolog ez, ám helytelen volna, ha mindenben csupán az államra támaszkodnánk. E téren, mint a munka bármely frontján is, aranyat ér a kezdeményezés, a talajjavító szövetkezetek tervszerű munkája. Ki ismeri jobban a szövetkezeti tagnál, hogy melyik határrészen fenyeget a talajvíz, vagy pedig melyik dűlőben legszomjasabb a föld szárazság idején? Senki, mint ahogyan a faluban felnőtt szövetkezeti tagnál senki sem tudja jobban, mikor legveszélyesebb a rakoncátlan folyó, a határ melyik részén fenyeget a talajvíz. Ezért elsősorban magukra a szövetkezetekre vár az a szerep, hogy semlegesítsék az első számú ellenséget, a talajvizet, s. a medrükből el-elkalandozó patakok, folyók vizét. Ha a szövetkezeti tagok megtanulják, hogy kell gazdálkodni a vízzel, már nagy lépést tettünk előre a talaj termőbbé tételéért folyó harcban. Már azért is fontos, hogy megszívleljék ezt a szövetkezetesek, mivel egyre többen vállalják: Négy év alatt teljesítjük az ötéves terv feladatait. Szép, dicséretes a szövetkezetek eme elhatározása, de ahhoz, hogy az adott szó tettekké váljék, az kell, hogy többet teremjen a föld, nagyobb hasznot hajtson a jószág. E kettő együttvéve jelent több árut, jelenti azt, hogy a mezőgazdaság több mezőgazdasági terméket ad a piacra. Többet viszont csak a jól gondozott föld terem, olyan föld, melynek növényzetét nem kínozza a szárazság vagy nem fojtogatja a talajvíz. S hogy ezt elérjük, az eddigieknél élénkebb ütemben kell folytatnunk a talajjavító munkákat, s akként kell munkálkodnunk, hogy a lecsapolással, öntözéses gazdálkodással néhány éven belül úgyszólván megváltoztassuk a falvak határát, a táj képét. Arra kell tehát törekednünk, hogy a korábbi tapasztalatokat szem előtt tartva egyre nagyobb területen öntözzük a szomjas talajt, mert ha több árut akarunk termelni;" többet kell a földnek is juttatni, jobban kell a talajt megművelni. J. Ä. GAGARIN, az első világűrutas ma Prágába érkezik (ČIK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, Antonín Novotný köztársasági elnöknek és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának meghívására Jurij Alekszejevics Gagarin őrnagy, a Szovjetunió hőse, a világ első űrhajósa Csehszlovákiába látogat. J. A. Gagarin elvtárs pénteken, április 28-án a délelőtti órákban érkezik kétnapos látogatásra a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fővárosába, Prágába. Szombaton, ápril lis 29-én J. A. Gagarint a legjobb dolgozóinkkal együtt tüntetik ki a prágai Várban. • • Május elseje köszöntésére W W miiMiiiiiiiiiiiiiiiHiimmiiimmiiiimiiiiMimimiimnii! Ujabb felajánlások A bratislavai Dimitrov Vegyészeti Üzemben örömteli hangulat előzi meg a május elsejét. A kiültett virágok, a széppn rendbehozott udvar arról tanúskodnak, hogy az üzem dolgozói május elsejére tett kötelezettségvállalásukat, miszerint 20 ezer brigádórát dolgoznak le munkahelyük szépítésében — teljesítették. A munka ünnepe tiszteletére további felajánlásokat tettek. Többek között a termelés gazdaságosabbá tételével, anyagtakarékossággal 250 ezer koronát akarnak megtakarítani és június végéig teljesíteni akarják egész évi exporttervük 55 százalékát. Példásan felkészültek Május elseje megünneplésére példásan felkészültek Banská Bystrica lakosai is. Városuk szépítésére 70 ezer munkaórát dolgoztak le, bokrokat, fákat, tarka virágokat ültettek a város különböző pontjain. A Banská Bystrica-i iskolák pionírjai védnökséget vállaltak két utca és a középületek díszítése felett. Szocialista brigádok az élen A bratislavai Kovosmalt dolgozói azzal a szilárd elhatározással készülnek a május elsejei felvonulásra, hogy 1965-ig az 1960-as évhez viszonyítva több mint a felével növelik a termelést és új technikát vezetnek be. A május elsejei felvonuláson az üzem dolgozói közül az élen fognak haladni a szocialista munkabrigádok vezetői. Büszkén viszik majd a táblát „Az első negyedév termelési tervét 104,1 százalékra teljesítettük!" felirattal. Szárnyal a forradalmi dal Munkásforradalmi dalok zengenek majd a kladnói járásban május elseje előestéjén, a CSKP megalapításának 40. évfordulója tiszteletére. Itt rendezik meg ugyanis április 30án az országos munkás-forradalmi dalok fesztiváljának első részét. A járás 19 községében lesz ünnepi hangverseny. Díszítik a házakat, utcákat A kelet-szlovákiai kerületben a járási székhelyeken, az ipari közpon- ; Moszkvában 58 ország küldöttségei vesznek részt a május 1-i ünnepségeken Moszkva (ČTK) - A szovjet szakszervezetek a május 1-i ünnepségekre a Szovjetunióba 58 ország képviselőit hívták meg. A küldöttek egy része már Moszkvába érkezett. Április 25-én megérkeztek Indonézia, Kamerun, Ecuador és Chile képviselői, április 26-án pedig a koreai szakszervezeti képviselők és a vietnami küldöttség. • •••••••••• tokban és a falvakon kezdetét vette az utcák, házak, üzemek és iskolák díszítése. Amerre a menetek, elvonulnak, a házak homlokzatán hatalmas transzparensek a -szocialista hazánk építésében elért eredményeket, a tervfeladatok teljesítését, és teljesítésükre tett kötelezettségvállalásokat hirdetik. Košicén színpompás felvonulásra készül a fiatalság.- A május elsejei felvonulás élén pionírok, kékinges ifjúság és a sportolókkal együtt több száz volt. proletár testedző fog menetelni, (m. s.) Több hús a közellátásnak Bratislava szomszédságában fekvő raöai szövetkezet a hústermelésben elért eredményeivel öregbítette jó hírnevét. A felvásárlás tervét a vágómarhából 105, sertéshúsból 111 százalékra teljesítette május elseje és a párt megalapítása 40. évfordulójának tiszteletére. A tejtermelésben azonban kissé lemaradt a szövetkezet, ám Margita Blahová, Michal Sasík és a többi fejők arra irányítják most minden figyelmüket, hogy 9000 literes adósságukat mielőbb kiegyenlítsék. (sj) 10 ezer liter tej t erven felül Kétségkívül a prievozi EFSZ Bratislava egyik legeredményesebben gazdálkodó szövetkezete. Egy évvel korábban teljesíti a harmadik ötéves terv feladatait. Jozef Tománek tehenész csoportja igen szép eredmények elérésével hívta fel magára a figyelmet. Az első negyedévben 10 ezer liter tejjel szárnyalta túl felvásárlási tervét. Hasonlóképpen a hús és a tojás termelésében is jeleskednek a szövetkezetesek, felvásárlási tervüket itt is jóval túlteljesítették. Négy év alatt teljesítik a harmadjk ötéves tervet Mezőgazdasági dolgozóink is értékes kötelezettségvállalásokkal készülnek május elseje méltó megünneplésére. A bratislavai ünnepségeken a prievozi, trnávkai és vynohradyi EFSZ dolgozó parasztjai „Négy év alatt teljesítjük az ötéves terv feladatait" transzparenssel köszöntik a világ dolgozóinak legnagyobb ünnepét. A Labe-menti síkságon is vetik a kukoricát. Eliška Mašinová és Václav Nemeček a konárovicei EFSZ földjein a négyzetes-fészkes vetési módszert alkalmazzák. (J. Šaroch — ČTK felv.) Teljesítették áprilisi tervüket (ČTK) — Az ostrava-karvinai ; szénkörzet Július Fučík Bányájának • dolgozói tegnap teljesítették az ápri; lisra előírt fejtési tervet. Ez az J eredmény annál örvendetesebb, mert > egyben a CSKP megalapításának 40. ! évfordulójára tett kötelezettségvál; lalás teljesítését is jelenti. A bánya • dolgozói az év elejétől már több > mint 40 ezer tonna szenet fejtettek ! terven felül. Az eredményhez nagy; ban hozzájárultak a szocialista mun> kabrigád címért versenyző kollektí! vák és a szocialista bánya címért J folyó mozgalom. '< INDIÁT NYUGTALANÍTJA öi USA laoszi politikáin Delhi (ČTK) - A laoszi nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság pénteken délután ül össze Delhiben. Az első ülés nyílt lesz. A többi összejövetelt, amelyeken India, Lengyelország és Kanada képviselői is részt vesznek, a nyilvánosság kizárásával tartják. Lengyelország és Kanada küldöttségei már megérkeztek Delhibe. India közvéleménye nyugtalankodik azon újabb akadályok miatt, amelyeket az USA azzal a döntéssel állított a laoszi probléma békés megoldásának útjába, hogy amerikai katonai tanácsadók csoportját küldi Laoszba. A Times Of India április 27-i vezércikkében ezzel kapcsolatban megjegyzi, ez összeférhetetlen Kennedy elnök azon nyilatkozatával, hogy az USA támogatja Laosz semlegességének gondolatát. Vietnami kulturális küldöttség Prágában (ČTK) — Václav Pelíšek mérnök, az iskola- és kulturális ügyek miniszterének helyettese Csütörtökön, április 27-én fogadta a Vietnami Demokratikus Köztársaság kulturális küldöttségét, amely Kubából hazafelé vezető útján rövid látogatásra állt meg Prágában. KÖZÉP-EUROPABAN egyedülálló kísérletre szánták el magukat az Armabeton dolgozói a mélníki hőerőmű föld 'alatti szivattyúállomásának építésénél. A vállalat dolgozói a szivattyúállomás épületét —, mely 11 méter magas és 5500 tonnát nyom — a felszínen építették fel s azután süllyesztették a föld alá. Képükön: A szivattyúállomás gépháza. (B. Krejčí — ČTK felv.)