Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-20 / 109. szám, csütörtök
MEIIVESAf.JA ÚJ TAVASZA A z országúton szikrázik a nap** fény. Száguldó gépkocsink nyitott ablakán kellemes illatot hord be a széL Kétoldalt, a dombokon, kertekben kifakadtak a rügyek. Amott traktorok forgolódnak a földeken. A határ iaposabb részein kukoricaszárat égetnek és keskeny göndöródo csíkban kígyózik magasba a füstoszlop. Amint haladunk a gömöri változatos táj gyorsan elsuhan mellettünk, a látóhatár mentén hegyvonulat emelkedik előttünk. — Ezek már a medvesi hegyek — fczölal meg ismerősünk, aki útközben autőutasként hozzánk szegődött. A hegyek csúcsai most bontakoznak ki a szürke ködtakaróból. Messziről úgy tetszik, mintha a hegyek most ébredeznének. De a nap sugarai gyorsan felszívják a korareggeli hűvös ködfellegeket. Ajnáčka előtt a vasúti töltés aluljárójának torkánál ketté hasad előttünk az út. Ogy látszik ismerősünk itt célhoz ért és kiszáll az autóból. Búcsúzóul még egyszer megkérdezem tőle: melyik úton juthatnánk el közelebb Medvesaljára? — Hová? — Medvesaljára! — Hiszen már helyben vagyunk! Persze nem tudtam, hogy ez nem község vagy település, hanem a tájat nevezik így, ahol valamikor sok medve kóborolt a dombháti erdőkben. Innen ered az elnevezés. Alig 10 kilométernyi út után Medvesalja egyik központban fekvő községében Gem. Jablonecre érkezünk. A helyi nemzeti bizottságon a titkár fogad bennünket. Arról kezdtünk beszélgetni, hogy a medvesaljat falvak eddig bizony nem sokat hallattak magukról. — Mert ritkán téved ide újságíró — mondja habozás nélkül Kosec András. — Attól tartok — válaszolom —, hogy a medvék már régen elsomfordáltak a tájról, de örökségül — úgy látszik — itt hagyták téli álmukat. Ez a téli álom valahogy nagyon is rányomta bélyegét a vidékre. A titkár kissé elkomolyodik, öszszeráncolja szemöldökét, majd rövid gondolkodás után ismét megszólal: — Ami a téli álmot illeti — mondja ezúttal helyeslőleg — az lehet, hogy eddig jellemző volt erre a vidékre. ma azonban már más a helyzet. Képzeljék csak el, szövetkezetünk tízéves fennállása óta, ez idén végzett első izben idejében a tavaszi kalászosok vetésével. A környékbeli szövetkezetesek ugyancsak igyekeznek s ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Medvesalja új tavaszhoz érkezett és a fejlődés sokkal gyorsabb léptekkel halad. Szó ami szó, a helyzet tényleg megváltozott a szövetkezetben. Agócs Qesztei Géza személyében új elnök került a vezetés étére, aki új vérkeringést, lendületet hozott az ezelőtt még egyhelyben, topogó szövetkezetbe. Az elnök Dancsó István agronómussal korareggel, öt órakor már talpon van- Gyorsan intézkednek. beosztják a munkát, és ki-ki a maga munkaszakaszán reggeltől naprip a közös gazdálkodás fejlődésen fáradozik. Munkaerő tekintetében hiány, hiszen ha a szükség úgy kí vánja 100—120 asszony fpg kezébe szerszámot és siet a legsürgősebb munkák elvégzésére. Ennek köszönhető, hogy március végén 10 hektár területen a szépen bokrosodó őszi árutermelését. Látszólag nem nagy eredmény ez, de ebben a községben, ahol nemrég alakult meg a szövetkezet, bíztató jelenségei a fejlődésnek. — Csak még egy nagy baj van nálunk — árulta el Ádám József régi kommunista, akivel az ^tállóban találkoztunk. — Nálunk még átalányban fizetnek az elvégzett munkákért. Ez igen .erontja a szorgalmasan dolgozók kedvét és nem vezet a termelés fokozásahoz. Jakab József állatgondozó szintén belekapcsolódik az eszmecserébe és elmondja, hogy 35 tehéntől naponta csak 115 liter tejet fejnek. Igaz, hogy sok a vemhes tehén, de hát így is magasabbnak kellene lennie a tejhozamnak. Miért kevés a tejhozam? — Az úgy volt — magyarázza —, hogy az ősszel későn és hozzá még szakszerűtlenül is végeztük el a silózást. Az értékes takarmány azért teljesen tönkre ment, aminek most valamennyien érezzük hatását. Érthető tehát, hogy az első negyedévi tejfelvásárlási tervet csupán 75 százalékra teljesítettük. Milyen intézkedéseket tettek a szövetkezet gazdálkodásának megjavítására? Erre a kérdésre már Mede Menyhért, az EFSZ javakorabeli elnöke válaszol— A kongresszus határozatait mi is alaposan áttanulmányoztuk és az eddigi jutalmazáson rövidesen javítani fogunk. Másik kérdés, a háztáji földek kimérése. Ez idén hét hektárral csökkentettük a háztáji földek területét. A szövetkezet tagjainak jövedelme a háztáji gazdálkodás korlátozásával sem csökken, hiszen a minden ledolgozott 20 munkaegység után a gyermekes családok pótlékot kapnak, ami a természetbeni járandóságok juttatásával együtt valamennyiük becsületes megélhetését biztosítja. # ¥/ ost. Baštától a szomszédos Vecelkov csak egy kőhajításnyira fekszik. A falu határában még javában dolgoznak, a tavaly még magángazdálkodást folytató parasztok nadrágszijparcelláikat szántják fel, hogy ez idén erőteljesebben láthassanak hozzá a megnagyobbodott EFSZ kiépítéséhez. Bozó József, HNB titkár is dicséri mind az új, mind a régi tagság igyekezetét. — Eddig már több mint 30 hektáron végezték el az alávetést — mondja. • Ezen a tájon a lucerna- és heremagból gyenge volt a termés. A szövetkezet tagjai azonban igen becsületeseknek bizonyultak. Saját magkészletüket átadták a közösnek, hogy segítsenek a takarmány termelés megoldásának gondjain. Az udvarokban maradt istállótrágyát ugyancsak kihordják azokra a földekre, ahová a kukorica vetését tervezik. Az indulás tehát sikeres, természetesen ez csak akkor gyümölcsözhet gazdagon, ha a soronlevő munkákat is ugyanilyen lelkesedéssel folytatják. * ü mber legyen a talpán, aki Studenán a helyi nemzeti bizottság székházára útbaigazítás nélkül eltalál. Olyan épületbe helyezték a községházát, melyet hatalmas fák és tóméretű pocsolyák rejtenek el az idegen előtt. Kora délutánra jár az idő, ám a faluban alig lehet egy lelket találni. — A község lakóinak javarésze munkás, — jegyezte meg Bacsa Ignác, a falusi pártszervezet elnöke. — Hétköznapon mind a környék építkezésein vagy a kőbányában és a régi járás üzemeiben dolgoznak. — Hát a szövetkezet működik-e' a faluban, mert bizony a határban még mindig virítanak a hosszú, keskeny parcellák! — Ez nem a mi hibánk. Mi akartunk szövetkezetet, de a járás nem javasolta. Mindössze 120 hektár földdel rendelkezünk és ennek 109 tulajdonosa vanNagy Gyula, a HNB titkára elmondotta, hogy a községtől alig három kilométernyire fekvő bakóházi szövetkezethez csatlakoznának, ám az EFSZ tagjai eddig nincsenek nagyon elragadtatva a hidegkútiak szándékától. — A munkaerőt azonban — folytatja — nem utasítják vissza. Falunkból legalább 30—40 személy dolgozik egész éven át a bakóháziak szövetkezetében. A falubeliek sok éves munkásságuk alatt megkedvelték a szövetkezeti gazdálkodást. No nem mondom, jól gazdálkodnak a bakóháziak, hiszen tavaly is 17 koronát, ezenkívül természetbenieket is juttattak. Azt is mondhatnám, ez a Medvesalja egyik legfejlettebb szövetkezete. Studená lakossága egyébként az állam iránti kötelezettségeit pontosan teljesíti. Nincs egyetlen földműves sem, aki csak egy kilogramm hússal, egy liter tejjel vagy tojással is tartoznék az államnak. Ahol ilyen szorgalmas és öntudatos nép lakik, azok a szövetkezetben is derekasan megállnák helyüket s a bakóháziak sem vallanának szégyent velük. Probléma tehát van elég, melyek megoldásához elsősorban időre és a bakóháziak belátására van szükség. A központi kérdés azonban a mezőgazdasági termelés lényeges növelése, melynek útján sikeresen haladnak a medvesaljai szövetkezetek, noha sok esetben még gyermekcipőben jár a munkaszervezés. ~ * < \ mikor búcsút vettünk Med** vesaljától, néhány szóra ismét megálltunk az almágyi községházán. A nap már elbújt a magasba tornyosuló csúcsok mögé, de sugaraival még bearanyozta a hegyoldalak üdezöld vetéseit, a jól megművelt termőföldet. SZOMBATI! AMBRUS DICSERETET ERDEMLO KEZDEMÉNYEZÉS í Martin Maradik Nyári kánikulához hasonló a liöség, pedig még csak április derekát mutatja az idő. A falvak közötti széles parcellákon hemzseg a nép, szaporán forgolódnak a traktorok. A jó időt igyekeznek kihasználni szövetkezeteseink. Trstín község közvetlen szomszédságában — melyet az országút választ ketté — hatalmas, mintegy 70 hektárt kitevő tábla terjeszkedik, a parcella bal oldaláról a munka zaját, éltető ütemét repíti fülünkbe a szél. Viliam Šimon lánctalpas traktorával a talajelőkészítését végzi gondosan. A falu mellett Jozef Indrišek Suzeti bizottság titkára is érdeklődik munkája iránt ' és mosolygó arccal indítja el pöfögő traktorát. Nem messze az egyik csoport lovasfogatú vetőgépet járat a hosszú parcellán. Javában vetik a cukorrépát. A hatsoros vetőgép öreg szerszämnak látszik. Ľudovít Chvala mechanizátor azonban eloszlatja kételyeinket. Ezt a gépet a szövetkezet javítói alakították át. — Van természetesen új gépünk is — újságolja — dehát nem nagyon bíznak benne az emberek. Mi azonban tudjuk, hogy nagyon hasznos ipari készítmények ezek, mert segítségükkel megoldhattuk a növénytermesztés komplex gépesítését. Az itt dolgozók, traktorosok és a többiek, mind a Mielőtt hozzatogtak volna a cukorrépa vetéséhez, gyakorlatban győződtek meg a vetógép pontos működéséről. per-35-ösének dohogása vegyül a melegtől izzó levegőbe, Harminc méternyi távolságra tőle újabb traktort pillantunk meg az utána akasztott talajmegmunkáló gépekkel. Amint közelebb jutunk az erőgéphez, Vojtech Kurinec a símítókkal és a nehéz tárcsával bajlódik. Néhány csavar meghúzása után azonban — mintha misem történt volna, ismét elindítja traktorát, illetve csak elindította volna, ha egy szóra meg nem állítjuk. Rövid szóváltás után František Réves, a HNB titkára is mellénk szegődik. Jól esik traktoros barátunknak,' hogy a nemkomplex gépesítési brigához tarAz érdeklődést keltő levél toznak. A brigád megszervezése az elnökünk érdeme. — Hol találhatnánk meg ilyenkor az elnököt? — tettük fel a kérdést. — Valószínűleg a javítóműhelyben — válaszolták. Az irodában tényleg hiába kerestük, a javítóműhely mellett bukkantunk rá. Martin Maradik még csak második éve elnök, de előzőleg már sok jót hallottunk róla a falubeliektől. Szerszámokkal, gépek vizsgálásával töltötte idejét. A komplex gépesítési brigád megszervezésének kérdéseiről beszélgettünk. — Régi óhajunk teljesült — mondja szerényen. — A komplex gépesítés lényegesen olcsóbbá teszi a termelést és lehetővé teszi, Feladó: Kiszling János, a Safárihovoi Mezőgazdasági Szak tanintézet igazgatója — olvassa Gyökér sincs ) János, a helyi nemzeti bizottság elnöke a Prágából érkezett levél hátlapjáról. — Mi lehet ez? — Akárhogy is töri a fejét az elnök, nem tudja megérteni, miért ír ez a szomszéd községben ember Prágából. Már arra is gonrepcét már megkapálták. Az állam j dőlt hogy az egész csak ugratás, iránti kötelezettségek teljesítésében sem marad el a szövetkezet. Tejfelvásárlási tervét az első negyedévben 107 százalékra, a tojásfelvásárlás egész évi tervét pedig már 70 százalékra teljesítette. — Húsbői még nem értük el a tervezettet — tájékoztatott az EFSZ elnöke — de a súlygyarapodás megjavításával rövidesen letörlesztjük 22 mázsa adósságunkat. Erre a célra több mint 100 hízónk gömbölyödik az ólakban, nielyek értékesítésével május elsejéig a felvásárlás félévi tervét is teljesíteni tudjuk. A falusi pártszervezet is sokat törődik a szövetkezet fejlődésével s az EFSZ-ek V. országos kongresszusa határozatainak szellemében irányítja az egész községet. A kommunisták javaslatára rövidesen megnyitja kapuit az idényóvoda, ahol a szövetkezetben dolgozó anyák nyugodtan elhelyezhetik gyermekeiket, míg a növényápolási és egyéb munkák elvégzésén szorgoskodnak. # M edvesalja csücskében, a hegyvonulat dombokká szelídült lankáin Kostolná Bašťán is egyre eredményesebben gazdálkodik a szövetkezet" Tavaly az EFSZ hektáronként 100 liter tejre, 147 kilogramm húsra és 50 darab tojásra emelte tréfát tíz valaki belőle. No de mindegy. Feltépi a borítékot; a szöveg majd elárulja, mit akar az írója. — Tisztelt Elvtárs, szolgálati úton vagyok s még néhány napig itt tartózkodom. Tekintettel a tél közelgésére — fut az elnök szeme a sorokon — nem várhatok tervemmel. Ugyanis arról van szó, hogy hektáronként 100 mázsa szemeskukorica termesztésére vállalkoztam, s ezt az iskola és önök segítségével szeretném megvalósítani. Szövetkezetükhöz azzal a kérelemmel fordulok, engedjen át iskolánk rendelkezésére legalább 20 hektár földet és biztosítsa rajta a gépi megművelést. Kérem, beszéljék meg a dolgot s ha érdemesnek tartják, kezdjék el azonnal a mélyszántást. Ne trágyázzák a földet, mert ez hátráltatná a szántást s az esetleges rossz idő miatt nem lehetne befejezni. A talajt műtrágyák segítségével késztetjük termésre. Nem kis dolog - elmélkedik a komolyhangú levél fölött Gy ér elvtárs. Ez csak jót hozhat szövetkezetünknek, akárcsak a Želovceinek annak idején. Kiszling elvtárs ott kezdte a harcot' a nagy terméshozamokért. Tanulóival 107, sőt 117 mázsa csöveskukorica-termést ért el hektáronként. A želovceiek azóta jó kukoricatermesztök, az idén is 80 mázsa csöveskukorica-termést akarnak betakarítani a vetésterület minden hektárjáról. A jövőben így lehet ez nálunk is, csak kell, hogy irányt mutasson valaki. A HNB elnöke, aki egyben a szövetkezet könyvelője is ilyen gondolattal ment a vezetőség elé és tolmácsolta a nagy terméshozamok mesterének kívánságát. A megbeszélés nem tartott soká. A vezetőség legjobbnak látta a 24 hektáros Hosszú-dülöt: ezt ajánlotta fel kukoricatermesztésre. Az idő néha „truccol, úgy tesz, mintha ólomlábon járna, ám mégis elérkezett a nap, mikor Kiszling elvtárs vonatra szállhatott. A vonat szelte a sík rónákat, elsuhant a hegyek tövében, de úgy tűnt, mintha döcögött volna. — Ebből az alagútból alig tud kikecmeregni, sötét van, még olvasni sem lehet — követik egymást az igazgató gondolatai. A vonat már kint fut a nyílt pályán, a könyv oldalai mégsem fogynak, az olvasója magába mélyedt. — No végre... a vcelincei határ — lélegzett fel a nagy terméshozamok mestere. Fürkészve szemlélt jobbra-balra, majd tekintete egy ponton akadt meg. Elégedetten mosolygott; a vasút melletti Hosszúdűlőben a DT vontatta eke mély barázdát hagyott maga után. A Šafárikovoi Szaktanintézetben sokszor esett szó a mezőgazdaságban rejlő tartalékokról. Tanító és tanulók egyaránt vallják a nagy terméshozam elérését. A lelkesedés magával ragadta a fiatalokat. Most már titokban arra is gondolnak, hogy három hektáros parcellán megdöntik Hlasný Anton tavalyi rekordját, Nem látnak nagy nehézséget benne, mert ha a Komárnói Mezőgazdasági Iskola 7t mázsás búzatermést ért el hektáronként, akkor kukoricából a 100 mázsát könynyebben ki lehet termelni. Sőt a šafárikovoi iskola egy-egy hektáron takarmánykáposztát, takarmánytököt, szójababot termel s mindezekből olyan hozamot ér el, amivel bámulatba ejti a környéket. A Hosszú-dülöben már megindult a harc a nedvesség visszatartására, a talaj tápértékének megjavítására. Időközönként a simító, a merev kultivátor, a fogas rombotja a talaj hajszálcsövességét. A gépállomás kipermetezte a gyomirtó szert. A tanulók szórják a műtrágyát. Az arrajárók felfigyelnek a nagy előkészület- ! re. A közömbösek meg is jegyzik, talán ananászt akarnak termelni ezen a táblán. Az egyik bajuszos bácsi meg egyenesen kijelentette, hogy megeszi azt a lovat mutatva az egyik jól megtermett sárgára, - ha itt 100 mázsa szemeskukorica terem majd hektáronként. - Akkor már kezdheti is - felel Kis János, az eredményben bízó első osztályos - mert itt 100 mázsának kell teremnie hektáronként. Az iskolások figyelemmel kísérik a talaj hőmérsékletét is. Az órákon meg azt számítgatják, hány egyednek kell nőni egy hektáron, ha a hibrid-kukorica egy csövének átlagos súlya 32 dekagramm. A másik kérdés, vajon melyik vetési mód biztosít több egyedet - a hagyományos, vagy a négyzetes vetés? Mindezekkel tisztában kell lenniök a termelőknek, mert röstélnék, ha a „100 mázsás szemeskukorica termésért" hirdetett versenyben elszámítanák magukat. Ez a jeiszó rövidesen a parcella végén hirdeti az iskolások vállalását s étinek mindannyian eleget akarnak tenni. Hogy a Šafárikovoi Szaktanintézetben végzett tanulók három év múlva felkészülten térnek haza szövetkezeteikbe, ahhoz semmi kétség nem fér, s bizonyára odahaza is folytatják a harcot a nagy terméshozamokért, ami mezőgazdaságunk fellendítésének teltétele. 8ENYUS JÓZSEF Vojtech Kaurinec traktoros és František Réves HNB titkár a brigád készítette aggregátot szemléli. hogy minden munkát idejében elvégezzünk. A komplex gépesítést fokozatosan a gazdaság valamenynyi ágazatában megvalósítjuk. Ezzel megkezdtük a szövetkezeti kongresszus egyik legfontosabb határozatának a teljesítését, mely a gépesítés színvonalának emelését tűzi elénk. Ma még csak a kapásnövényeknél, holnap azonban a gabona betakarításánál teszik az ipar színvonalához hasonlóvá a munkát. Búcsúzóul az elnök a következő szavakat repítette felénk: — Jöjjenek el majd aratáskor! Ilyen szövetkezetbe, ahol jó a kezdeményezés, mindig szívesen térünk vissza. " J. SLUKA JUJ SZÖ 6 * 1961. április 12.