Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-29 / 88. szám, szerda

t A panaszok intézése — a felelősségérzet fokmérője • Valóban nem történt semmi? • A Dunajská Streda-i JNB ellenőrzési osztálya 58/1961/H jelzésű átiratának sorsa Fillérekből millió AV.W.V.W.V.V.VAV.WAV. Szülőfalumban még ma is emlegetnek egy szakállas kereskedő bácsit, aki évtizedekkel ezelőtt deli legényként jelent meg először a faluban. A legforgalmasabb helyen szétbontotta batyuját és néhányszor elkiáltotta magát: — Filléiékből millió! Cipőfűzővel, cipőpasztával és budlibicskával kezdte. Nemsokára szép üzletet, majd kocsmát nyitott, az üzlethez gazdaságot vásárolt. S mindezt „fillérekből" ... Talán a millióig is eljutott volna, ha ezen törekvésében nem keresztezi útját a történelem. A faluban a szakállas kereskedőnek ma már csupán az emléke él. Äm jelszava, amelynek érdekébe állította egész életét, ma is kisért szülőfalum határán túl is ... Példa erre Opatovský Sokolec község üzletének vezetője. Kis történetünk január huszadik napján kezdődik. Bajcsi Ilona olvasónk ezen a napon ellátogatott az említett üzletbe. S mire az előtte állókat kiszolgálták volna, egy férfi jött be és néhány szót váltott az üzletvezetővel. Érdeklődött, nincs-e szüksége olcsó edényfélére. Többek közt harmincliteres másodosztályú zsíros bödönt említett 47 koronás áron. Megígérte, hogy az áru nemsokára itt lesz. Olvasónk, aki hozzánk küldött levelében számol be az esetről, másnap ellátogatott az üzletbe és nem csalódott. A pulton 6—7 darab harminc literes bödön állt, egyet ki is választott és fizetett. — Hatvanhárom korona — szól a kereskedő. — Hatvanhárom? Nem tetszik tévedni? — kérdezi vissza a vevő, aki az előző napon negyvenhét koronáról hallott. — Nem kérem, a harmincliteres bödön ára hatvanhárom korona. A vevő fizetett és kételyekkel távozott. Otthon sem oszlott el a gyanúja. A bödön alján meg is találta a címkét, amelyen a II. A. minőség jelzését olvashatta. Üjra visszament az üzletbe és igazát bizonygatta. Az üzletvezető se tágított. A raktárban néhány bödönt mutatott neki első osztályú jelzéssel. A vevő viszont a pulton lévő bödönöket mutatta a kereskedőnek s az egytőlegyig másodosztályú áru volt. — Nézze, minden félreértés elkerülése végett kicseréljük a bödönt első osztályúra. .VAV.V.V.Vj! A vevő nem egyezett bele és kérte a különbség visszatérítését árúban. így kapott a bödön mellé egy szeneskannát is. A vevő tisztázta igazát. Nem figyelt néhány vevő gúnyos megjegyzésére sem, akik nem tartották érdemesnek néhány koronáért ekkora „hűhót" csapni!? Igaz, néhány korona. De minden koronáért meg kell dolgozni és milyen alapon tarthat igényt a kereskedő munkanélkül szerzett, jogtalan bevételre? Olvasónk panaszát eljuttattuk a helyi nemzeti bizottsághoz és a járási nemzeti bizottság ellenőrzési osztályához kivizsgálás végett. Az ügy sürgős voltára hivatkozva mielőbbi választ kértünk. Mindez még februárban történt. Március 16-án ellátogattunk Dunajská Stredára a JNB ellenőrzési osztályára. Ott Štefan Hepner elvtárs tájékoztatott, hogy az ügyet még ez év február 27-én továbbították 58/1961/H jelzéssel a JNB kereskedelemügyi osztályának „azonn a 1" megjegyzéssel. Azóta nem tudnak az esetről... A JNB kereskedelmi osztályának vezetője, Kevický elvtárs tud az ügyről, de a kivizsgálás még nem történt meg. Az ő javaslatára Nagy Árpád elvtárs, a Jednota ellenőre és Navrátil Piroska, a JNB dolgozója azonnal kiszálltak a helyszínre. Opatovský Sokolecen Huszár Zsigmond elvtárs, a fogyasztási szövetkezet helyi felügyelő bizottságának elnöke tájékoztat az esetről. — Semmi az egész. Személyeskedés... Az Üzletvezető Molnár Benő elvtárs beismeri az árdrágítást, de tévedésre hivatkozik. Egyszerre sok árut kapott, nem zárta be az üzletet, feleségével árusított tovább. Nagy volt a kavarodás, nem is emlékszik mindenre pontosan. Az ellenőrök felkeresik Bajcsi Ilonát, a panaszost is. Kitart előbbi állítása mellett. Tanúként említi Both Gyulánét, aki szintén abban az időben vásárolt zsíros bödönt, amikor ő már másodszor tért vissza az üzletbe és reklamálta a bödön árát, arra hivatkozva, hogy a szállító cég embere az áru ajánlásakor 47 koronás árat említett. — Oh, azok sokszor mondanak valótlant — jelentette ki az üzletvezető. Akkor sem győződött meg a reklamáció jogosultságáról, holott a szállítási levélen világosan fel volt tüntetve az áru eladási ára és minősége. Both Gyuláné megerősíti Bajcsiné állítását. Neki akkor adták el 63 koronás áron a bödönt, amikor már Bajcsinénak az árkülönbözetet áruban visszafizették! Skuta Júlia ugyancsak bizonyítja, hogy 63 koronáért vette a II. osztályú bödönt. Ezekután az üzletvezető a károsultaknak visszafizette a 16 koronás különbözetet. De mi történt volna akkor, ha véletlenül Bajcsiné nem hallja a szállító cég dolgozójától a II. osztályú árú pontos árát? Vajon az üzletvezető akkor is beismerte volna tévedését vagy pedig nyugodtan árulta volna egyforma áron az I. és II. osztályú árut? A vásárlókkal történt beszélgetés folyamán derült ki, hogy ez nem az első tévedése, nem az első árdrágítása. Bajcsiné már egyszer reklamálta, hogy a három koronás guminadrágért ebben az üzletben 3,50-et számoltak neki. Vendég Lajosné tavaly decemberben 20 literes fazékért (fedő nélkül) 67 koronát fizetett. A vásárló későbbi reklamációja után a húsz egynéhány koronás különbözetet az üzletvezető visszafizette. Ennek ellenére is azt állítja, hogy ő nem adta drágábban a fazekat, csak a nézeteltérések elkerülése érdekében fizette vissza a kért öszszeget. Bármennyire is szomorú, nincs okunk kételkedni a vevők igazában. Mi okuk lenne arra, hogy feleslegesen vádoljanak valakit? Ugyanakkor jogosan kiállnak igazuk mellett. Kiállnak? Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem kiállásról van szó. Sajnos, nem. Bajcsiné például azt mondja, ismerősei lebeszélték, hogy az ügyet firtassa. — Nem ér az semmit. Ügy is elsimítják ... • Nem akarunk a helyi szervek becsületességében kételkedni. Ám az a tény, hogy a lakosság közül többen így nyilatkoznak, bizonyos bizalmatlanság, vagy helyesebben a kellő bizalom hiányát tükrözi. Nem ártana, ha a HNB képviselői elgondolkodnának e felett. Nem érthetünk egyet a fogyasztási szövetkezet helyi ellenőrzési szerveinek munkamódszerével sem. A helyi felügyelő bizottságot a közgyűlés választja. Opatovský Sokolocen a bizottság öt tagból áll. Minden üzletre esik egy. Vagyis a bizottság minden egyes tagját egy-egy üzlethez osztották be. Biztosltja-e ez a forma a hatékony ellenőrzést? Lehet-e ilyen esetben szervről beszélni? Aligha. A felügyelőbizottság kollektív szerv és munkáját csak kollektíven végezheti eredményesen. Nem érthetünk egyet a felügyelő bizottság végkövetkeztetésével: nem történt semmi, személyeskedés az egész. Mégha az is lenne — bár semmi jel nem mutat erre — árdrágítás történt. Nem lehet ezt másként nevezni akkor sem, ha az üzletvezető tévedésből tette is. Sérelem érte a vásárlót, az üzletvezető mulasztást .követett el. Elsősorban is nem ellenőrizte az árut az átvételkor — saját bevallása szerint. Nem tüntette fel az áru pontos árát és a vevőnek nem adott blokkot. Ennek ellenére a felügyelő bizottság megállapítja: nem történt semmi... Igenis, történt! Méghozzá olyan dolog, amivel tüzetesebben kellett volna foglalkozniok! Az ügy, a panasz ilyenfajta kezelése megdönti a vásárlók bizalmát. E téren hibáztatjuk a nemzeti bizottságot és illetékes szakbizottságát is. A panaszok intézése a bizalom megnyerését, de elvesztését is jelentheti... Nem érthetünk egyet a járási nemzeti bizottság ellenőrző osztályának eljárásával sem. A panasz átutalásakor ugyan feltüntették az átiraton, hogy „azonnal". Február 27-től azonban március 16-ig nem tűnt fel nekik, hogy az „azonnal" immár három hete tart... Nem elegendő csak utasítást adni, határozatot hozni. Mit ér mindez, ha senki sem ellenőrzi teljesítésüket? Végezetül szükséges a tanulság levonása. Fillérekből millió? Nem, ez az idő elmúlt — örökre. Ha egykor a szakállas kereskedő becsapta vevőit, saját „szakállára" tette. Ám az állami, szövetRezeti üzlet vezetője ezt ugyan a saját zsebére, de az állam és egész rendszerünk erkölcsi számlájára teszi. És aki csalt vagy csak tévedett is a vevő kárára egyszer, nehéz feltételezni, hogy már nem történt meg előbb és ne történhetne meg a jövőben is. S jő lenne, ha ezt az illetékes ellenőrző szervek is figyelmbe vennék, még mielőtt a filléres (ebben az esetben koronás) „tévedésekből" ezres károk nem sülnek ki. ZSILKA LÁSZLÖ ÄZ ÚJ szó postAiából GAZDASÁGOSAN HASZNÁLJUK KI A FÉMEKET A Keletszlovákiai Gépgyár dolgozói mindig fontos feladatuknak tartották á fémmel való takarékoskodást és az önköltség csökkentését. 1960-ban a szocialista kötelezettségvállalások és az újítási javaslatok révén 1 millió 339 ezer kilogramm fémet takarítottak meg, melynek értéke 2 millió 759 ezer korona. Ez nagy mértékben a komplex brigádoknak tudható be. A CSKP KB felhívása a fémmekkel valő takarékoskodásra a Keletszlovákiai Gépgyárban is visszhangra talált. Főleg a szocialista munkabrigádok járnak elől jó példával. Bár az üzemben még teljes mértékben nem bontakozott ki a mozgalom, már eddig is 12 egyéni és 5 kollektív kötelezettségvállalást nyújtottak be az üzem dolgozói. Januárban például hengerelt fémből 1150 kilogramm, hengerelt, rozsdamentes fémből 862 kilogramm megtakarítást értek el az üzem dolgozói. Andreánský Pál, Košice Helytáll az ifjúság A Nitrai Pedagógiai Főiskola diákotthonának nagytermében tartották meg az énekkarok számára a járási ifjúsági alkotóversenyt. A megnyitón 500-an vettek részt. A verseny a szlovák és magyar iskolák között baráti szellemben folyt le. Látszott, hogy az énekkarolt komolyan, szorgalmasan készültek a ver

rt senyre. Legjobban a Pedagógiai Főiskola mipt gyar tagozatának vegyes énekkara sz•« repelt. Kopasz Elemér és Erdős Dezső, az énekkar vezetői a CSISZ főiskolai szervezetével karöltve mindent megtettek a siker érdekében. Az ifjúsági alkotóversenyen jól szeré-; peltek a Pedagógiai Féiskola szlovák tagozatának női énekkara, a vráblei kilencéves iskola, a Tesla Üzem, valamint a nitrai és Zlaté Moravce-i kilencéves középiskolák énekkarai is, ezeket a bírálóbizottság tagjai szintén javasolták a kerületi versenyre. TÖRÖK BENEDEK, Nitra Én is részt akarok venni Olvasom a lapokban, hogy sokan megemlékeznek pártunk 40. évfordulójáról. Mint szocialista 'lazánk állampolgára kötelességemnek érzem, hogy bár 90 éves vagyok én is hozzájáruljak ehhez a szép évfordulóhoz. Ezért elhatároztam, hogy nyáron, minden héten két nap bejárom az erdőt azon a részen, ahol tűzbiztonság szempontjából elővigyázatosságra van szükség, télen pedig a kertemben összegyűjtött szénát kihordom az erdőbe, hogy az erdei vadaknak legyen táplálékuk. FAZEKAS ALAJOS, Istebník I Ul/ROKRA KEKÜlr írta : muan rajskv Q Ä FASISZTÁK MINDENFELÉ SEGÍTŐKEZET NYÚJTÄNÄK IDŐRŐL IDŐRE meglátogatták a tábort az amerikai CIC nyomozói és kihallgatták a foglyokat. Ez nem nekem valő, gondolta Eichmann és az első adódó alkalommal meglépett a gondatlanul őrzött táborból. Nem jutott messzire: az amerikaiak újfent elcsípték és elszállították a weideni gyűjtőtáborba. Az egykori Obersturmbannführer ekkor elvesztette minden reményét, hogy sikerül megúsznia a dolgot, s amikor a felvételi irodában egy amerikai tiszt a nevét kérdezte, lemondón bevallotta: — Adolf Eichmann ... Az amerikai tiszt álmosan cigarettára gyújtott, s beírta hadifoglyok névsorába: Adolf Eckmann. Ez a sors keze, mondt^ magában Eichmann, s bár nem merte letagadni SS tagságát, a továbbiakban már körmönfont válaszokat adott: — Rangja? — SS untersturmfiihrer . . . — Született? — 1905. március 19-én. — Hol? Eichmann születésének időpontját egy esztendővel hátratolta, s az újabb kérdésre a valóságnak megfelelő Solingen helyett hamis helységet mondott, abban reménykedve, hogy Sziléziában a háború az anyakönyveket sem kímélte meg: — Boroszlóban. Zavartalanul teltek-múltak a hónapok. Beköszöntött a tél. Az amerikai katonai rendőrség 1945-ben Eichmannt a CIC ügynökségére vitte, Ansbachba. A kellemetlen kihallgatás néhányszor megismétlődött. Tulajdonképpen nem is ^olt olyan kellemetlen. Eichmann több más fogollyal együtt több kérdőívet töltött ki, aztán az amerikaiak visszavitték a fogolytáborba. Csak a harmadik ansbachi út alkalmával került sor , tulajdonképpen kihallgatásra. Az amerikai ügynök ugyan nem is sejtette, ki áll előtte, esze ágába se jutott, hogy kicsoda tulajdonképpen Adolf Eckmann, az Obersturmbannführer mégis kényelmetlenül kezdte érezni magát a táborban. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik, idézte a régi bölcsességet, s megkérte a fogolytábor önkormányzatának német parancsnokát, hívja össze az elfogott SS-tiszteket. A halálfejesek éjszaka gyűltek össze. — Adolf Eichmann vagyok, bajtársak. Meg kell szöknöm innen. Tudtotok és hozzájárulástok nélkül azonban nem akartam megtenni. — Hova kíván eljutni, Obersturmbannführer? — kérdezték a kollegák. — Talán segítségére lehetünk... — Nincs rá szükségem, — vágta rá szárazan Eichmann, s e pillanatban ismét' érezte, még nem veszett el minden: mintha megcsapta volna a közelmúlt idők szele, amikor csattogtak a csizmasarkak és harsantak a parancsok, amikor egy tollvonás mindent jelentett ... De nem volna helyes most erre gondolni. Eichmann az SS-ekhez fordult š kijelentette: — Jeruzsálemba megyek, a fömuftihoz. Más választásom nincs. — Helyes, szökjél meg! A kollégák még egy csomő címmel is ellátták. Hogy legyen . kihez fordulnia hosszú utazása közben. Másnap Ottó Henninger kiérr demesült favágó kényelmesen a vasúti állomás felé ballagott, hogy elutazzék valahová ÉszakNémetországba, a lüneburgi Heide, a lápos mocsaras rétség egyik istenhátamögötti zugába. Ott talán nagyobb szükség van favágó munkásokra, mint itt lent Délen. Talán mondani sem kell, hogy a hoszszú baltáját cipelő ember nem volt más, mint Adolf Eichmann. A táborbeli éjféli közjátéknak csupán annyi nyoma maradt, hogy Hötter SS-tábornok a nürnbergi törvényszék előtt bevallotta, hogy Eichmann Jeruzsálemba akart utazni, hogy a főmufti szolgálatába szegődjék. így írtak aztán róla az osztrák lapok, így jutott a hír Mistelbach kisasszony fülébe. Ha nem így lett volna, a végzetes fénykép talán nem kerül Tuviu Friedmann íróasztalára, nem ismerkedhettek volna meg vele mindazok, akik azért járták a világot, hogy kiszimatolják az egykori Obersturmbannführer nyomát. Eichmannt azonban mintha a föld nyelte volna el. Senki sem sejtette hollétét, s most, hogy Ricardo Klement néven az argentin partok felé hajózik, esze ágába sem jut, hogy az oly nagy gonddal csomózott, összekúszált, össze-vissza bogózott gordiusi csomó egy ponton elszakad. A hasadás szinte észre sem vehető, a titok leple még áthatolhatatlan, de a hajszálnyi rés már ott van, vészsel terhesen és leleplezéssel fenyegetőn. Amikor Hötter SS-tábornok vallomását olvasta, gyomra émelygett, torka összeszorult, annyira felháborította az az aljas árulás. Schweinehund! — sziszegte maga elé a hagyományos szitkot. Ki hitte volna, hogy egy SS-tábornok ilyesmire képes?! Hötter vallomása lehetetlenné tette a jeruzsálemi utat. Ottó Henningernek új tervet kellett koholnia. Az erdőn a munka nehéz volt, és jiem sokat hozott a konyhára. Űj foglalkozást választott. A föld alatti náci szervezet pár száz márkával segítségére sietett, s Ottó Henninger nemsokára ügyesen berendezett tyúkfarmot mondhatott magáénak. A tojásokat egy lánckereskedőnek adta el feketén, a márkák szaporodtak, már egész csinos halomba gyűltek, nem sokára elég lesz a pénz, hogy nyakába vehesse a világot. 1948-ban aztán beütött a pénzreform. No de Eichmannt ilyen csekélység nem vághatta földhöz. Buzgón tovább folytatta az üzletet: a csirkéket és tojásokat kizárólag egykori náciknak adta el, akik tőlük telhetőleg igyekeztek segíteni rajta. 1950. tavaszára összegyűlt a szükséges tőke. Az Obersturmbannführer jelentkezett az illegális náci szervezet vezetőjénél. — Rendben van, — hangzott a válasz, — négyen utazhatnak. Eljuttatjuk magukat az olasz határig, onnan már egyedül kell tovább jutniuk. De kapnak néhány címet. A Vatikánban van egy kis pénzünk, még a háború alatt helyeztük letétbe aranyban. Ne féljenek, bajtársak! Még eljön a mi időnk! Valami Franz kalauzolta el a négy embert az olasz határig. „Erre menjenek!" mutatta az irányt, aztán eltűnt a bokrok között. De mit nem tesz a véletlen: néhány lépésre a határoszloptól mintha a föld alól ugrott volna elő, egy osztrák vámőr termett a négytagú kis csoport előtt. — Állj! Fel a kezekkel! Futásnak eredtek. A határőr utánuk, az egyik embert közvetlenül a határon sikerült is elcsípnie; a másik három már olasz területre ért. — Ki maga? - rivallt rá a letartóztatottra az osztrák határőrség tisztje. — Kérem, ne tessék bántani, hadifogoly voltam, a fegyveres SS tagja, — dadogta rér mülten az ember, — az irataim is hamisak, a másik háte-s* • • V ; A PRÁGAI PINKAS-ZSINAGÓGA (ÁLLAMI ZSIDÓ MÜZEUM) FALÁBA BEVÉSTÉK A NÁCI KONCENTRÁCIÓS TÁBOROK 77 297 CSEH- ÉS MORVAORSZÁGI ZSIDÓ ÁLDOZATÁNAK NEVÉT. romé is, akiknek sikerült átszökniük a határon ... A tiszt felállt az asztal mögül, odalépett az egykori SSlegényhez és pofonvágta. Aztán még egyet lekent neki. Csak úgy durrant. A szökevény mozdulatlanul állt, mintha gyökeret vert volna a lába. — Ne ugass annyit! — sziszegte az arcába az osztrák tiszt. — Szedd az irhádat és ne is lássalak többé! — még egy erőteljes rúgással is útbaigazította, az olasz határ felé. Olaszországban simán ment minden. Adolf Eichmann először Genovába utazott, a ferencesek kolostorában felkereste páter Francescot. Egyébként Hahnnak hívták a derék szerzetest, s valahonnan a Rajna vidékéről vetődött az azúrkék olasz égbolt alá. — Adolf Eichmann vagyok, — mutatkozott be az elálló fülű és egy lepecsételt borítékba zárt rejtjeles levelet adott át a páternek. Francesco atya pár perc múlva már hozta is a szabályszerűen kiállított vatikáni útlevelet: — A viszontlátásra, Ricardo testvér. Ne felejtse el: anyja Klement Anna, bolzanoi lakos, atyja ismeretlen. Egyébként, ha nem tudná, 1913. május 23-án látta meg a napvilágot. Szerencsés utat! Lassan múlnak a napok a hajó fedélzetén, a közeledő új boldogság és szerencse varázsa rémlik bennük; a láthatáron túl, az Újvilágban régi ismerősök, jó barátok várják. Ezerkilencszázötven július tizenegyedike. Ricardo Klement partra száll a Buenos Aires-i kikötőben. A vizén nem marad nyom senki után. Eichmann után is hiába kutat több tucatnyi izraeli titkos ügynök, hiába teszik érte tűvé a világot... KÖVETKEZIK: DAMOKLESZ KARDJA * 1961 március 29.