Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-25 / 84. szám, szombat

J Megkezdődött o Béke-Világlonócs ülése | Delhi (ČTK) — A delhi Tudomá a Béke-Világtanács rendes ülése, m vesz részt több mint 60 ázsiai, af A szovjet küldöttséget Nyikolaj Ty ságának elnöke vezeti. Az ülésen Pandit Szundellal, a Bé zetközi Lenin-békedljjal kitüntetett séget. A Békevédők világmozgalmáról John Bernal professzor, a Béke-Világ­tanács ügyvezető elnöke számolt be. ny Palotájában ma megkezdődött elyen mintegy 300 neves békeharcos rikai, európai és amerikai államból, ihonov, a Békevédők szovjet bizott­íkevédők indiai bizottságának nem­elnöke üdvözölte a szovjet küldött­A Szovjetunió továbbra is megegyezésre törekszik Róma (ČTK) — Szemjon Carap­kin, az atomfegyver-kísérletek be­szüntetéséről tárgyaló háromhatalmi genfi értekezleten részt vevő szov­jet küldöttség vezetője az Unitá genfi különtudósítójának adott iner­jújában cáfolta és koholmánynak minősítette Thompson amerikai nagykövet kijelentését és a nyuga­ti újságírók azon állítását, hogy a Szovjetuniónak már nem érdeke az atomfegyver-kísérletek beszünteté­séről szóló egyezmény megkötése. • * Nehru az általános leszerelésről Delhi (ČTK) — Nehru indiai miniszter­elnök az Indiai Nemzeti Kongresszuspárt parlamenti csoportjának március 23-i ülé­sén kijelentette, hogy most általában el­ismerik a teljes és általános leszerelés szükségességét. Hangsúlyozta, hogy a le­szerelést az atomfegyverek betiltásával kell kezdeni. Nehru kifejezte azt a re­ményét, hogy a nukleáris fegyverkísérle­tek betiltásáról tárgyaló genfi értekezlet jó eredményeket hoz. A Kongóban uralkodó helyzetről szólva India miniszterelnöke kiemelte, hogy a kongói kérdés megoldásának legfontosabb feltétele a belga katonai személyzet azon­nali távozása az országból. • * Fejlődik a népi Korea Á Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság Legfelső Népi Gyűlésének üléssza­kán megvitatták a pénzügyminiszter be­számolóját az 1959-60. évi állami költ­ségvetés teljesítéséről és az idei költég­vetési tervről. A népi Korea termelése 1959-ben az előző évhez képest 53 százalékkal nagyob­bodott. A költségvetési bevételek 12,8, a kiadások 24,8 százalékkal voltak nagyob­bak. Az ipari teljes termelés tervét 1959­ben 103 százalékra teljesítették. 3 803 000 tonna gabonát termeltek. Az idei költség­vetési terv a mezőgazdaság gyors gépe­sítésének pénzügyi biztosítására, a helyi ipar műszaki ellátására, a vegyipar ki­építésére, a könnyűipar nyersanyag-alap­jának megteremtésére a kohóipari ter­melőberendezések további tökéletesítésére irányoz elő nagy összegeket. i • • Macmillan külföldi körútján találkozik Kennedyvel London (ČTK) — Macmillan angol mi­niszterelnök pénteken délelőtt Londonból repülőgépen tizenkilenc napi látogatásra Nyugat-Indiába, az USÁ-ba és Kanadába utazott. Amerikai tartózkodása idején Kennedy elnökkel fog tárgyalni. Carapkin hangsúlyozta, hogy a Szov­jetuniónak még akkor is, ha nem egyeznek meg a teljes leszerelés­ben, érdeke, hogy az értekezlet po­zitív eredménnyel járjon, és hogy a Szovjetunió minden tőle telhetőt megtesz a kedvező eredmények el­érésének érdekében. Hozzáfűzte, hogy az amerikaiak megkísérlik a szovjet álláspont megmásítását, mégpedig valószínűleq azért, hogy álcázzák azt a tényt, hogy az ame­rikaiak álláspontja csaknem válto­zatlan maradt. N. Sz. Hruscsov visszatért Moszkvába Moszkva (ČTK) — N. Sz. Hrus­csov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke március 24-én Alma­Atából visszatért Moszkvába. Hrus­csov elvtárs Alma-Atában részt vett a kazahsztáni élenjáró mezőgazdasá­gi dolgozók tanácskozásán. Kölcsönös szovjet—francia kiállítás Moszkva (ČTK) — R. Borgasse, a francia kiállítás főbiztosa egy moszkvai sajtóértekezleten kijelen­tette, hogy „Franciaország nemzeti kiállítása, amelyet augusztus 15-től szeptember 15-ig rendez Moszkvá­ban, a legnagyobb akció lesz, ame­lyet Franciaország valaha ls kül­földön rendezett. „A párizsi szov­jet kiállítás, amelyet szeptember 4-én nyitnak meg és egy hónapig tart majd, a Szovjetunió első na­gyobb kiállítása lesz, a brüsszeli vi­lágkiállítás óta. A francia kiállítás Moszkvában a Szokolnyiki Palotában lesz. A pári­zsi szovjet kiállítást 23 000 négyzet­méternyi területen a Corps de Ver­sailles-ben rendezik meg. • • • #•60 • • • • • • • A MAGDEBURGI Ernst Thalmann-üzetn nagyméretű kalanderhengereket gyárt. Idén 30 százalékkal növeli termelését, s így függetlenné válik a nyugatnémet be­hozataltól. A képen: Hans. J. Simon csehszlovák gyártmányú esztergagépen dolgo­zik. (Foto ČTK — Zentraíbild) Kennedy sajtóértekezlete New York (ČTK) - Kennedy, az USA elnöke március 23-án este New Yorkban sajtóértekezletet tartott, amelyet az Ame­rikai Rádió és Televízió is közvetített. Az elnök sajtóértekezletét a laoszi hely­zetre vonatkozó kijelentésével kezdte. Kennedy figyelmen kívül hagyta a laoszi események kibontakozását és azokat az intézkedéseket, amelyeket Eisenhower kor- | mánya foganatosított arra törekedve, hogy i megdöntse a törvényes laoszi kormányt és I az országot az amerikai katonai gépezet szolgálatába állítsa. Kennedy a laoszi ese­ményekért „a kommunisták által ellen­őrzött csoportokra" igyekezett hárítani a felelősséget. Kennedy közölte, hogy az USA jelenleg számos országgal tárgyal a laoszi hely­zetről. E tárgyalások célja szerinte á lao­szi kérdés békés megoldása. Kennedy azt állította, hogy az USA Laosz igazi sem­legesítésére törekszik. AZ USA INTERVENCIÓS ELŐKÉSZÜLETEI LAOSZ ELLEN Honolulu (ČTK) — Az USA ázsiai és csendes-óceáni katonai erőinek aktivizálása arról tanúsko­dik, milyen őszinte az USA azon törekvése, hogy a laoszi helyzetet „politikailag" oldja meg, amint azt Kennedy elnök mondotta csütörtö­ki sajtóértekezletén. Az USA lázasan készültségbe helyezi az e területen létesített támaszpontjain állomásozó A Szovjetunióban megtartott választások után több mint 1 822 000 tanácstag kezdi meg tevékenységét Moszkva (ČTK) — A Szovjetunióban közölték a helyi tanácsok választási ered­ményeit. A múlt vasárnap hat szövetségi köztársaságban — a Bielorusz SZSZK-ban, Grúziában, Azerbajdzsánban, Lettország­ban, Örményországban és Észtországban — tartottak választásokat. A jelöltek túlnyomó többsége az át­adott szavazatoknak több mint 99 szá­zalékát kapta. A hat szövetségi köztársaság helyi ta­nácsaiba megválasztott 203 902 képviselő között nagy a nők számaránya. A megválasztott képviselők között Ör­ményországban 46,64 százalék, Észtország­ban 61,26 százalék a pártonkívüli. A ter­melésben dolgozó munkások és parasztok a helyi szovjetek képviselői között Észt­országban 54,66 százalékban, Örményor­szágban 68,52 százalékban foglalnak he­lyett. Március 5-én és 19-én a Szovjetunió mind a 15 szövetségi köztársaságában megválasztották a helyi tanácsok tagjait. Több mint 1822 000 tanácstag kezdi meg tevékenységét. Tanulhat-e álmában az ember ? szárazföldi, tengeri és légi egysé­geit. White, a csendes-óceáni ame­rikai fegyveres erők vezérkari főnö­ke pénteken kijelentette, hogy az aknovai amerikai légi támaszponton 1500 ejtőernyős készen áll, hogy két órán belül akcióba léphessen. A Ha­wai-szigeteken elhelyezett 25. had­osztály 12 órán belül átcsoportosít­ható Laoszba. Az USA egészben vé­ve 400 000 katonát, 3400 repülőgépet és 400 hadihajót tart készültségben Ázsiában és a Csendes-óceán térsé­gében. * * ' Gizenga nem vész részt a kongói árulók tanácskozásán Stanleyville (ČTK) — Antoine Gi­zenga, a törvényes kormány minisz­terelnöke március 24-én kijelentet­te, hogy nem vesz részt a „kerek­asztal" értekezleten, amelyet Ka­szavubu, Csőmbe, Kalandzsi és más q kongói árulók és szeparatisták ké­szítenek elő április 5-re a Kamina belga támaszponton. Moszkva (CTK) — Szvjadoscs szovjet pro­fesszor szokatlíin té­májú tudományos müvében azzal a kér­déssel foglalkozik, ta­nulhatnak-e az embe­rek álmukbn idegen nyelveket ? Szvjadoscs professzor ismerteti a karagandai orvostani intézetben e kérdéssel kapcsolat­ban folytatott kutatá­sokat. Két módszert említ: az elsővel bizo­nyos képességekei fej­lesztettek ki az alvó emberben, például azt, hogy emlékezetébe vés­se a környezetében hangszalagról leját­szott szövegeket. E módszer a szuggesz­tióra és autoszuggesz­tióra épül. A másik módszer alkalmazása esetén az alvó egyént rövid időre felébresztik ál­mából, majd a hang­szalag elindításával egyidejűleg újra elal­tatják. Egyik módszer gya­korlati alkalmazására sem gondolnak, mert még nem tisztázták az agy kimerülésének kér­dését. A kísérletek előzetes eredményei azonban azt bizonyít­ják, hogy alvás közben kevésbé merül ki az agy, mint ébe r álla­potban. A szovjet tu­dósnak az a vélemé­nye, hogy az éber állapotban kimerült agyközpontok alvás közben megpihennek, s fordítva. Tehát azok az agyközpontok, me­lyek lehetővé teszik, hogy az alvó ember idegen nyelveket ta­nuljon, éber állapotban megpihenhetnek. Az ENSZ közgyűlése megtárgyalja az angolai kérdést Az ENSZ közgyűlésének jelenlegi ülésszaka április 21-én ér véget New York (ČTK) — Az ENSZ köz­gyűlésének pélnuma jóváhagyja az irányító bizottság azon javaslalát, •miszerint a közgyűlés jelenlegi ülésszakát április 21-én fejezzék be. Javaslatot terjesztettek elő Ango­lában az emberi jogok megsértésé­nek napirendre tűzésére. Garin por­tugál küldött azt állítva, hogy a köz­gyűlés az angolai kérdés megtár­gyalásával beavatkozna Portugália belügyeibe, tiltakozott e kérdés na­pirendre tűzése ellen. Kijelentette, hogy a portugál küldöttség e kér­dés további tárgyalásában nem vesz részt. Ezután a portugál küldöttség elhagyta a tárgyalótermet. Libéria küldötte megcáfolta a por­tugál küldött azon állítását, hogy Angola kérdése Portugália belügye. Hangsúlyozta, hogy Portugália An­golában megsértette az emberi jo­gokat és határozottan állást foglalt amellett, hogy az ENSZ foglalkozzon a kérdéssel. Az irányító bizottság javaslatait ezután szavazattöbbséggel elfogad­ták. Az angolai helyzetet közvetle­nül a közgyűlés plénuma fogja meg­tárgyalni. A javaslat ellen csupán Spanyolország és a Délafrikai Unió szavazott. Nyolc küldöttség (Auszt­rália, Belgium, a Dominikai Köztár­saság, Franciaország, Luxemburg, Hollandia, Panama és Nagy-Britan­nia) tartózkodott a szavazástól. A politikai bizottságban Nigéria küldötte bírálja az USÁ-t New York (ČTK) — Az ENSZ közgyűlé­sének politikai bizottsága csütörtökön kétnapos szünet után ismét rendes ülést tartott. Claude Corea ceyloni küldött, a bizottság elnöke az Ülés megnyitása után közölte, hogy tisztségét egészségi okokból be nem töltheti és az elnökséget átadta helyettesének, Karel Kurka csehszlovák küldöttnek. Karel Kurka A. Stevenson amerikai • küldöttnek adott szót, aki Afrika meg­segítésének kérdéséről beszélt. Az USA küldötte kijelentette, hogy nincsen szán­dékában részletes programot előterjesz­teni, mert ez állítólag az afrikaiak ügye. Pakisztán küldötte után J. Wachuku, Nigéria küldöttje szólalt fel. „Elvártuk — mondotta —, hogy az USA konkrét programot terjeszt elő elsősorban Afrika függetlenségének kérdésében. Azonban az CSEHSZLOVÁK AZ EGYIK ENSZ­BIZOTTSÁG ELNÖKE Genf (ČTK) — Az atomsugárzás hatását kutató tudományos ENSZ-bizottság genfi IX. ülésének végén Heréik csehszlovák professzort választották a bizottság el­nökévé az 1961—1962. évre. Dávid miniszter hivatalos megbeszélései New York (ČTK) - Václav Dávid, á Csehszlovák Szocialista Köztársaság kül­ügyminisztere, az ENSZ közgyűlésének XV. ülésszakán résztvevő csehszlovák küldöttség vezetője csütörtök délelőtt az ENSZ székházában két hivatalos meg­beszélést tartott. Először Ako Adjeim ghanai külügyminiszterrel találkozott, aki­vel megbeszélte a kölcsönös kapcsolatok kérdéseit és eszmecserét folytatott az ENSZ közgyűlésén megtárgyalt problé­mákról. Második találkozásán Alhai Mu­hammad Nglrelummal Nigéria állandó ENSZ köldöttével a kölcsönös kapcso­latok kérdéséről tárgyalt. <£. Á. Gromikö ebédet adoti az afrikai országok küldöttségeinek tiszteletére New York (ČTK) — A. A. Gromi­ko, a Szovjetunió külügyminisztere, az ENSZ közgyűlésének XV. ülés­szakán részt vevő szovjet küldött­ség vezetője, március 23-án ebédet adott több afrikai küldöttség tisz­teletére. Az ebéden részt vettek a nigériai, a szomáliai, a togói és más államok küldöttségeinek vezetői. Libéria nem akarja látni Csombét London (ČTK) - Tubman, Libéria el­nöke Csombének, Katanga bátelnökének küldött táviratában közli, hogy Csőmbe látogatása Monroviában, Libéria főváro­sában nem kívánatos. Csőmbe látogatását eredetileg március 26-ra tervezték. Tubman a március 23-i sajtóértekezleten kijelentette, hogy szí­vesen folytatna eszmecserét Csombével, azonban alapos mérlegelés után arra a megállapításra jutott, hogy a Csőmbe biz­tonságának biztosításéval kapcsolatos kockázat rendkívül nagy, mert tekintet­be kell venni a lakosság ellenséqes han­gulatát, amelyet Patrice Lumumba meg­gyilkolása idézett elő. CSEHSZLOVÁK SEGÍTSÉG GUINEÁNAK Hazánk sokféle se­:j gítséget nyújt a füg­ij getlen afrikai orszá­goknak. Erről tanús­kodik ez a képünk is, amelyen Hana Ko­H nečna, prágai szü­lésznő Kankan gui­neai város kórháza előtt elbúcsúzik Ma­ró Fotamatuo asz­szonytól, akinek gyermekét a világra segítette. (ČTK—TASZSZ felv.) amerikai küldöttől nem hallottunk sem­miféle ilyen tervet." Nigéria küldötte hangsúlyozta, hogy — . eddig az afrikai gyarmatok kizsákmányolásából élő — egyetlen ország sem terjesztett elő tervet Afrika politikai vagy gazdasági megsegítésére. „Olyan afrikai program, amely nem veszi tekintetbe elsősorban Afrika felszabadításának fontosságát, nem érdekel minket" — jelentette ki Wachuku és hozzáfűzte, a nagyhatalmaknak fel­tétlenül • egyet kell érteniök azzal, hogy Afrika legkésőbb 10 éven belül teljesen felszabadul. Nigéria küldötte ezután Afri­ka gazdasági fejlesztéséről beszélt és ki­emelte, hogy főképpen tőkeberuházásokra lesz ott szükség. Az ülés befejező részében Stevensori amerikai küldött válaszolt Nigéria képviselőjének és kijelentette, hogy nem érti Wachuku beszédét. Javasolta, hogy az afrikaiak az USA képviselőivel beszél­jék meg a további tennivalókat. Ezután az ülést elnapolták. Az ENSZ Gyámsági Tanácsa elítéli a Délafrikai Unió kormányának politikáját New York (ČTK) — Az ENSZ Gyám­sági Tanácsa március 23-án 76 szavazattal határozatot fogadott el, amely elítéli a Délafrikai Unió kormányának Délnyugat­Afrikában folytatott fajgyűlölő politiká­ját és javasolja a Biztonsági Tanácsnak, szenteljen fokozott figyelmet e kérdés­nek. A határozat hangsúlyozza, hogy a Dél­afrikai Unió kormánya délnyugat-afrikai gyámsági területen űzött politikájának folytatása veszélyeztetné a világbékét és a biztonságot. A Gyámsági Tanács meg­bízza az ENSZ délnyugat-afrikai bizott­ságát, tanulmányozza át az ezen a terüle­ten mutatkozó helyzetet, akár a Dél­afrikai Unió kormányának együttműködé­se nélkül is. A Gyámsági Tanácsban hat állam: Nagy­Britannia, Ausztrália, Belgium, Franciaor­szág, Hollandia és Portugália, tehát a gyarmatosító államok képviselői tartóz­kodtak a szavazástól. A REUTER hírügynökség párizsi tudó­sítójának jelentése szerint a franciák március 22-én megkezdték katii katonai támaszpontjuk (Mali Köztársaság) kiürí­tését. (ČTK). 3ENS OTTO KP.AG, Dánia külügymi­nisztere a parlament csütörtöki ülésén kijelentette, hogy a dán kormány nem engedi meg középtávhatású és atom­töltésű rakéták elhelyezését Dánia terü­letén. (ČTK). GAITSKELL, az Angoll Munkáspárt el­nöke kijelentette, hogy nem hajlandó eleget tenni 78 munkáspárti képviselő azon kérésének, hogy a katonai költség­vetés ellen szavazott öt képviselőt visz­szavegyék a munkáspárt parlamenti cso­portjába. (ČTK). NASSZER, az EAK elnöke március 24-én Alexandriában találkozott Souvanna Phou­ma herceggel, a törvényes laoszi kormány miniszterelnökével, s vele a laoszi hely­zetről tárgyalt. (ČTK). BUKARESTBEN március 23-án véget ért a szocialista országok szakorvosainak első értekezlete. (ČTK). PUSAN és Tagu délkóreai városokban március 24-én a tanulóifjúság hatalmas tüntetést rendezett, amelyen tiltakozott „az ideiglenes kommunistaellenes törvény, valamint a tüntetések feletti ellenőrzésről szóló törvény" javaslatai ellen. (ČTK). AZ OJ KÍNA sajtóiroda jelentése sze­rint a Kongói Köztársaság törvényes kor­mánya Diak Bernandint nevezte ki pe­kingi nagykövetévé. (ČTK) A USA külügyminisztériuma Graham Parsons államtitkárhelyettes vezetésével tanácskozást folytatott Washingtonban a NATO tagállamainak képviselőivel a lao­szi helyzetről. (ČTK) KIGELI, Ruanda királya március 23-án üzenetet intézett az ENSZ közgyűlésé­nek gyámsági bizottságához, amelyben kéri, hogy minden további fíalogatás nél­kül szüntessék meg Ruanda-Urundyban a belga gyámsági közigazgatást. (ČTK) ATHÉNI JELENTÉS szerint az Agios Evstratios szigeten létesített gyüjtőtá­borban sínylődő politikai foglyok éhség­sztrájkba léptek, tiltakozásul az ellen, hogy a görög demokraták ezreit politikai meggyőződésük miatt több év óta bírói ítélet nélkül fogva tartják. (ČTK) ÜJ SZÓ 5 * 1961. március 25.

Next

/
Thumbnails
Contents