Új Szó, 1961. február (14. évfolyam, 32-59.szám)
1961-02-05 / 36. szám, vasárnap
Mit várhatunk ez idén a népművelés terén Zdislav Burival, az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma népművelési és propaganda-osztályának vezetője e napokban tájékoztatott a népművelési munka szakaszán bevezetett egyes új intézkedésekről. Az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma ez idén oldja meg a CSKP KB által 1958-ban elfogadott okmánybői eredő további feladató^ kat. Folytatni fogjuk a népművelési dolgozók képesítése egységes rendszerének megvalósítását, amely magában foglalja majd nemcsak az önkéntes népművelési dolgozók, hanem elsősorban a nemzeti bizottságok, társadalmi és szövetkezeti szervezetek nevelőmunkájának szervezőit is. A Károly Egyetem Népnevelési és Üjságírői Intézete már a mostani tanévet ebben az értelemben kezdte meg. A kormány január elején jóváhagyta a klubtípusú kulturális intézmények feljesztésének elveit. Megtárgyalja továbbá a népművészeti alkotás továbbfejlesztéséről szóló okmányt, amely irányelveket fog képezni azon igényes feladat teljesítésére, hogy a népművészeti alkotás részvevőinek számát 1965-ig főképpen az üzemekben és az egységes földművesszövetkezetekben megkétszerezzük. A múzeumok tudományos és népnevelő tevékenysége a természeti és társadalmi tudományok rendszeres teljesítésére irányul. A bardejovi múzeumban „A szlovák falu valaha és ma" címen állandó kiállítást rendeztek. Világviszonylatban a legsűrűbb könyvtárhálózattal rendelkezünk. Több mint 15 000 önkéntes és hivatásbeli könyvtáros munkájának eredményei fogják képezni a csehszlovák könyvtárak fejlesztéséről szóló okmány alapját. Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 40. évfordulójának méltó megünneplésére a könyvtárosok, az üzemi és a szövetkezeti klubok, a népművelődési és társadalmi szervezetek dolgozói több ezer akciót, kiállítást és beszélgetést, előadást rendeznek és felkeresik a munkásmozgalom történetének emlékezetes helyeit. Széleskörű tanulmányi lehetőségek a Szlovák Műszaki Főiskolán Baráti összejövetel (CTK) — Dr. h. c. Alexander Horák, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnökségi tagja, a Békevédők Szlovákiai Bizottságának elnöke, a Béke-Világtanács tagja, a Köztársasági Rend és a Csehszlovák Béke-díj viselője születésnapja 50. évfordulójának alkalmából február 4-én Bratislavában a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága baráti találkozót rendezett a jubilánssal. Rudolf Strechaj, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke, a miniszterelnök helyettese, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke jőkívánatait fejezete ki a jubilánsnak. A MALACKYI Nyugatszlovákiai Konzervgyár és Szeszfőzde ez évben növeli az alkoholmentes italok gyártását, melyek iránt egyre nagyobb a kereslet. A helyi gazdaságok szódaiizemei részére 1900 tonna gyümölesszirupot gyártanak, ami 536 tonnával több, mint a múlt évben. Januári tervteljesítés (ČTK) — Az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint január havában egyes fontos termékek termelési tervét a következőképpen teljesítettük: A barnaszénbányák dolgozói, a vízierőmüvek és a víllanyerömüvek alkalmazottai 2,5 százalékkal túlteljesítették a tervet. A kohászok, a vasüzemek, a kokszolók és cementgyárak dolgozói ls teljesítették tervüket Csu pán a nyersvasgyärtásban, az acélgyártásban és a kőszénbányászatban nem teljesítettük a tervet. A múlt év januárjához viszonyítva, a legfőbb termékek gyártásának terén növekedett a termelés. így például 16,7 százalékkal több villamos áramot fejlesztettünk, 13,3 százalékkal több hengerelt vasat, 10,8 százalékkal több acélt, 10,1 százalékkal több nyersvasat és 8,6 százalékkal több cementett gyártottunk, mint tavaly. A barnaszéntermelés a múlt év januárjának termeléséhez k'épest 13,2 százalékkal emelkedett. A békeszerető nemzetek szolidárisak a laoszi nép harcával (ČTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság legnagyobb főiskoláinak egyike, amely műszaki kádereket nevel, a Szlovák Műszaki Főiskola Bratislavában. Míg ezen a főiskolán 1955-ben a mérnöki tanulmányt 2458 hallgató végezte, addig a múlt évben a hallgatók száma 4479-re emelkedett. A főiskolák távlati terve a végzett növendékek — mérnökök — számának további növelésére számít. Az igényes feladatok biztosítására több intézkedés történt, amelyek főképpen a technikai tanulmányok iránti érdeklődés felkeltésére irányulnak. Az eddiginél fokozottabb mértékben fejlesztik a távtanulást és a magántanulási formát. Újdonság az úgynevezett összetett tanulmány, Nevelőket tOntettek ki (ČTK) — A tűzoltalmi érdekkörök vezetői prágai országos értekezletének befejező részében kitüntették az ifjúság nevelésében érdemeket szerzett dolgozókat. Ezek között a példás dolgozók között tanítók, a pionírszervezetek vezetői és üzemi munkások találhatók, akik a legjobb eredményt érik el a gyermekek okozta tüzesetek számának csökkentéséért, valamint a gyermekéletek veszteségének meggátlásáért folyó harcban. Export-könyvkiállítás (ČTK) — Prágában a Közszükségleti Cikkek Minisztériumának mintacsarnokában február 3-án a Poligráfia Ipari Vállalatok Szövetségének rendezésében megnyílt a kivitelre szánt könyvek kiállítása. Válogatott müveik kiállítása a poligráfiai ipar fejlettségéről és egyúttal a tárgykör kiterjedéséről tanúskodik. A kiállításon mesekönyvek, szépiroddlmi alkotások, a művészetet ismertető müvek, gramofonlemezek és fényképészeti publikációk láthatók. Könyveink kiváló minőségéről tanúskodik a külföldön keltett visszhang. amelyet a mostani tanévben a gépészeti és építészeti fakultáson vezettek be. A hallgató az első két évet a főiskola rendszeres látogatásával végzi, a tanulmányok további részét foglalkozása mellett. A műszaki főiskola valamennyi fakultásának első évfolyamaiban az 1961— 1962. tanévben csaknem ezer új hallgató végez majd táv- és magántanulást. Megjelent a Béke és Szocializmus új száma A Béke és Szocializmus a kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóiratának 1961. évi első száma korunk legfontosabb kérdéseivel foglalkozó írásokat közöl. A folyóirat közli N. Sz. Hruscsov: A kommunista világmozgalom újabb győzelméért című 1961. január 6-án elhangzott előadását, valamint G. Gheorghiu-Dej: A szocialista tábor — a nemzetközi fejlődés vezető ereje ctmü cikkét, amely ugyancsak a 81 kommunista és munkáspárt 1960. novemberében megtartott moszkvai értekezletének történelmi jelentőségű megállapításaival foglalkozik. Ugyancsak a tárgykörbe tartozik James Jackson elvtársnak, az Egyesült Államok Kommunista Pártja Országos Bizottsága titkárának cikke, amely a kapitalizmus általános válságának újabb kiéleződésével foglalkozik. A folyóirat Az agrárkérdés és a nemzeti felszabadító mozgalom címmel közli annak az eszmecserének az anyagát, amely 1960. szeptemberében zajlott te Havannában és Bukarestben. Ez alkalommal szíriai, kubai, algériai, indiai, szovjet, iráni és olasz véleményt közöl e tárgyban a folyóirat. Igen érdekes, napjaink eseményeihez szorosan kapcsolódó a napi sajtóban megjelent híranyagot jól kiegészítő cikkeket találunk. A kommunista és a munkáspártok életéből, valamint A demokraták üldözése és a terror ellen című rovatokban. Az utóbbi rovat a spanyol, a paraguayi és a dominikai demokraták üldözéséről ad megdöbbentő képet A folyóiratban olvashatunk még több bírálatot könyvekről és folyóiratokról. , Berlin (ČTK) - Kong Le kapitány, a laoszi kormány csapatai és a Pathet Lao-alakulatok nemzeti katonai bizottságának elnöke az ADN tudósítójával folytatott beszélgetésében kijelentette, hogy örömmel fogadta Szihanuk hercegnek a laoszi kérdésre vonatkozó nemzetközi értekezlet összehívására vonatkozó javaslatát és állást foglal amellett, hogy a laoszi nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottság megkezdje működését. Kong Le kapitány hangsúlyozta, hogy a bizottságnak kizárólag Souvanna Phouma törvényes kormányával szabad együttműködnie. Kong Le kijelentette továbbá: Most arra törekszünk, hogy gyorsan megszilárdítsuk fegyveres erőinket, hogy egész Laoszban elérjük a hazafias erők győzelmét, örülünk annak, hogy a békeszerető nemzetek szolidárisak Laosz lakosságával a függetlenségért és semlegességért folytatott igazságos harcában. A laoszi királyi hadsergg csapatai vállvetve harcolnak a Pathet LaoA NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN föld alatti óvóhelyeket építenek, ahol a légvédelem jelzőközpontjait helyezik el. (ČTK) alakulatokkal. Souphanouvong herceget mint országunk békéjének és biztonságának védelmezőjét ismerem. Kong Le kapitány megállapította, hogy a SEATO tagjai fokozták a külföldi beavatkozást Laosz ügyeibe. Hangsúlyozta, hogy az ellenség által megszállt területek lakossága túlnyomó többségben a törvényes kormány és fegyveres erőinek oldalán áll. E területeken számos partizán jelentős károkat okoz az ellenségnek. Enyre növekszik Németország Kommunista Pártjának befolyása Düsseldorf (ČTK) - Németország Kommunista Pártja - amelyet 1956-ban jogellenesen betiltottak — él és befolyása egyre növekszik. Ezt a tényt kénytelen volt beismerni az úgynevezett alkotmányvédelmi hivatal is jelentésében, amely .a bonni képviselők között és a nyugat-németországi vállalkozók szervezeteiben nagy izgalmat váltott ki. A kommunista sejtek száma a nyugat-németországi üzemekben 1958ban 101, 1959-ben 164 és 1960-ban 200 volt. A jelentés egyúttal beismeri, hogy Németország Kommunista Pártjának betiltása óta 180 illegális üzemi újsága jelent meg. Az NSZK fokozza a feszültséget Berlin (ČTK) — A Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának képviselője kijelentette, hogy „a Német Szövetségi Köztársaság vezető személyiségeinek nyugat-berlini látogatásai csupán a két német állam között fennálló feszültség fokozására vezetnek. E látogatások egyre növekvő száma azt mutatja, hogy a bonni kormány éppen ezt a célt követi". A minisztérium képviselője egyúttal hangsúlyozta, hogy Lübke az NSZK elnökének látogatása és kijelentései a nyugatnémet kormány azon törekvéseiről tanúskodnak, hogy kiélezze a feszültséget Németországban és fokozza a hidegháborút. A Német Demokratikus Köztársaság azonban — ezen akciók ellenére — ugyanúgy, mint eddig, a nyugat-berlini kérdés békés megoldására fog törekedni. Hogyan látja Kennedy a világeseményeket Moszkva (ČTK) — A Za Rubezsom szovjet folyóirat Kennedynek, az USA elnökének a kongresszushoz az ország helyzetéről intézett üzenetével kapcsolatban megállapítja, hogy ez az üzenet Eisenhower volt elnök legutóbbi üzenetétől fokozott realizmusával tért el. Kennedy elnök ígéri, hogy a közeljövőben intézkedéseket foganatosít az ország gazdasági helyzetének megjavítására, nem közli azonban, milyen konkrét Két kém jelentkezett a lengyel biztonsági szerveknél Varsó (ČTK) — J. Gajniak és P. Lewicki, kémek önként jelentkezett "a lengyel biztonsági szerveknél. A két ügynököt néhány évvel ezelőtt nyerték meg Belgium és Nagy-Britannia területén a Lengyel Népköztársaság és a Szovjetunió ellen irányuló kémtevékenységre. Az ügynököket Olaszországban és a Német Szövetségi Köztársaságban külön kiképzésben részesítették és 1959-ben Illegálisan Lengyelországba szállították. A kémügynökök a lengyel biztonsági szerveknek rádióleadókat, fegyvereket és a kémközponttól nyert utasításokat adták át. Bagdad a francnk algériai háborúja ellen Bagdad (ČTK) — Bagdad városa, ahol éppen most ülésezik az Arab Országok Ligájának tanácsa, február 3-án a franciák algériai háborúja elleni viharos tüntetés színhelye volt. A város utcáin mintegy tízezren vonultak fel, és követelték az algériai hadműveletek azonnali beszüntetését. A szénellátásról Az átmeneti nehézség a hiányos tervezés következménye ® Bányászaink mindent megtesznek Az utóbbi időben komoly fogyatékosságok merültek fel a szénellátás terén. Pártunk Központi Bizottságához több levél érkezett a dolgozóktól, melyekben panaszkodnak e kedvezőtlen állapotra. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy rámutassunk az okokra, melyek ezt az állapotot előidézték. Elsősorban is nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy a szénellátás terén felmerült átmeneti hiányosságokért nem a bányászok a felelősek, akik minden erőfeszítésüket arra irányítják, hogy tervezett feladataikat magasan túlteljesítsék. A hibát a Tüzelőipari Kereskedelmi Vállalatok Szövetségének felelős dolgozói követték el, akik bizonyára azt gondolták: „szén van elég — tehát semmi gond". Azonban amikor beérkeztek a megrendelések, kitűnt, hogy a lakosság szénszükséglete sokkal nagyobb, mint amennyire a szövetség tervében számított. A Tüzelőipari Kereskedelmi Vállalatok Szövetsége felelőtlenül mérte fel a lakosság szénszükségletét, ugyanakkor a Belkereskedelmi Minisztérium a szövetség alacsony megrendeléséből indult ki, anélkül, hogy felülvizsgálta volna a megrendelést. Az 1960-as évre 9,1 millió tonna szénre nyújtottak be igénylést, holott az 1958 — 1959. évben a szénszükséglet átlag 9,7 millió tonna volt. Itt történt a hiba s a Belkereskedelmi Minisztérium nem góndoskodott idejében ennek kiküszöböléséről. Utólagosan július második felében igényelt 400 ezer tonna szenet, vagyis akkor, amikor a szénraktáraknál és részben már a fogyasztóknál is biztosítva kell hogy legyen a téli tüzelőanyag. Ezenkívül az ipari ágazatok egész sora az állami népgazdasági terv túlteljesítése következtében nagyobb mennyiségű tüzelőanyagot igényelt. Például a cukorrépa feldolgozása —, melyből rekordtermés volt — 170 ezer tonna szén felhasználását igényelte terven felül. A fokozott igények kielégítésére bizonyos időre és rendkívüli intézkedésekre van szükség. Egyszóval, amit a már említett szervek elmulasztottak — azt a bányászok olyan rövid idő alatt nem tehették jóvá. Sok panasz hangzik el a szén minőségével kapcsolatban is. A háztartások osztályozott szenet kapnak s ebből van a legnagyolj hiány. A felülvizsgálat megmutatta, hogy a Tüzelőanyag és Energetikaügyi Minisztérium nem biztosította a széntermelési terv s az osztályozott szénszükséglet közötti összhangot. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az osztályozott szénnel való ellátás még hiányosabb. A múlt év végén a pártszervek behatóan foglalkoztak a kérdéssel s a szénellátás megjavítása érdekében számos intézkedést foganatosítottak. Bányászaink minden elismerést megérdemelnek, mert erejüket megfeszítve azon szorgoskodnak, hogy a kedvezőtlen állapotot mielőbb kiküszöböljék. Ennek érdekében szocialista munkaversenyt indítottak, hogy pótolják az említett szervek mulasztását. Meg kell azonban jegyeznünk: az átmeneti nehézségek leküzdéséhez nagyban hozzájárulhatnak az üzemek azzal, hogy jobban gazdálkodnak a tüzelőanyaggal. Ugyanakkor szükséges, hogy a fogyasztók se igényeljenek több szenet, mint amennyire valóban szükségük van a téli hónapokban. A nemzeti bizottságoknak úgy kell irányítaniuk a szénraktárakat, hogy mindenekelőtt a legsürgősebb igényeket elégítsék ' ki. Lassan haladnak a mentőszolgálatok Jupillában Brüsszel (ČTK) — Vallon vidékének árvízzel borított területein a helyzet továbbra is kritikus. A Liége melletti Jupillában, ahol beomlott a szénhalmaz és csaknem 1 km hoszszúságban maga alá temette a házakat, a mentőmunkálatok tovább folynak. A romok alól eddig csupán három halottat és három súlyos sebesültet ástak ki. Az áldozatok számát eddig még nem sikerült megállapítani. A mentőmunkálatok, amelyekben a hadsereg és a tűzoltóság is részt vesz, lassan haladnak és úgyszólván sfemmi remény sincs a kis bányaközség betemetett lakosainak megmentésére. LIBANONBAN a tartós havazás január utolsó hetében nagymértékben akadályozta a küzlekedést, főképpen a Libanon és az Anti-Libanon hegységekben. (ČTK) intézkedésekről van szó. (kivéve a munka nélküli segély emelését). Jogosan merülnek fel kétségek az iránt, vajon az új elnök képes lesz-e javítani az USA gazdasági helyzetén, ha továbbra is esztelenül fordítanak hatalmas összegeket katonai kiadásokra. Az új elnök elődjének példájára mindenkor a „kommunizmust" emlegeti, hogyha az amerikai monopóliumok érdekeit érintő mozgalomról van szó. Ebből a szemszögből ítéli meg Kennedy a világ egyes részein, például Kubában, Laoszban és másutt uralkodó helyzetet. Nem véletlen, hogy egyes amerikai szemleíróknak sincs ínyükre az elnök hasonló gyakori nyilatkozata. Kennedy elődjeitől átvette a közép-európai helyzetben elfoglalt álláspontot is. Az új elnök megkísérli, hogy a nemzetközi feszültségért „a világkommunizmus" politikájára, valamint a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság „világhatalmi" törekvéseire hárítsa a felelősséget. Kennedy üzenetében csak úgy mellékesen tesz említést, a leszerelésről azonban csupán a leszerelés feletti ellenőrzés formájában. A Za Rubezsom kommentárjának befejező részében írja, hogy N. Sz. Hruscsov Kennedy elnök hivatalba lépésének alkalmából küldött üzenetében kifejezte azt a reményét, hogy a Szovjetunió és az USA közös erejével sikerül elérni a két ország közötti kapcsolatok lényeges javulását, és a nemzetközi feszültség enyhítését. Arról biztosított, hogy a szovjet kormány mindenkor kész ez irányban minden jó kezdeményezést támogatni és minden tőle telhetőt megtenni annak érdekében, hogy tartós béke uralkodjon a földön és hogy minden nemzet barátságban éljen. A szovjet geológusok nagy feladata geológiai rakéták szerkesztése Moszkva (ČTK) Az űrrakétával ellentétes irányban repülő geológiai rakéták szerkesztése a szovjet geológusok első számú problémája, jelentette ki Nalivkin akadémikus, aki azzal a kérdéssel foglalkozott, hogyan hatoljon be az ember a Föld mélyébe. „Jelenleg behatolunk a világűrbe, de nem tudjuk, mi történik alattunk 10-20 km mélységben. A föld titkainak megismerése rendkívül bonyolult feladat. Nalivkin hangoztatta, hogy e célra különleges filmekre és több száz tonna súlyú szerkezetre van szükség. A Szovjetunió már megkezdte e feladat megoldását s megtette az első lépést. A szovjet geológusok további komoly feladata a Föld abszolút korának meghatározása. Eddig körülbelül 3-6 milliárd évre becsülték. Geokémiai módszerek segítségével azonban a jövőben sokkal pontosabban meghatározhatják, milyen idős bolygónk. A kérdések harmadik köre a földkéreg mozgásának tanulmányozását öleli fel. Ennek nagy elméleti és gyakorlati jelentősége van az ásványkincsek ésszerű kutatásában és a célszerű beruházási építésben. Nalivkin akadémikus a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának évzáró gyűlésén beszélt ezekről a problémákról. MOSZKVÁBAN megjelent V. I. Leninnek összes müvei teljes kiadásának 14. kötete, amely Leninnek 1906 szeptemBerétől 1907 februárjáig alkotott müveit foglalja magában. (ČTK) IKEDA JAPÁN miniszterelnök május közepe táján Washingtonba szeretne utazni, hogy Kennedy amerikai elnökkel tárgyaljon. (ČTK) A BOLGÁR Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának határozata értelmében felemelik az egyes mezőgazdasági termékek felvásárlási árait, hogy ezzel serkentsék a szövetkezeti tagokat az állatállomány növelésére és a mezőgazdasági termékek mennyiségének fokozására. (ČTK) SCHÖNEBERG nyugat-berlini városnegyedben 1960-ban 1130 kismaros és kiskereskedő ment tönkre. (CTK) A FRANCIAORSZÁG] kereskedelmi hajóraj tengerészelnek sztrájkja pénteken csaknem teljesen megbénította a francia kikötők forgalmát (ČTK) AZ ARAB ORSZÁGOK LIGÁJÁNAK felhívására Jordániában 400 fiatal — közöttük sok diák — jelentkezett önkéntes szolgálatra az algériai népi felszabadító hadseregbe. (ČTK) ÜJ SZÖ 2 * 1961. február 5.