Új Szó, 1961. február (14. évfolyam, 32-59.szám)

1961-02-25 / 56. szám, szombat

Szívdobbanás Nem tudom, ki hogy van az új klubokkal, zuhanyozókkal berendezett korszerű iskolákkal, de az én szivem, valahányszor ilyen új iskolaépületre pillantok, mindig hevesebbet dobban. És nem véletlen, hogy szívem közbeszól, mint ahogy az sem véletlen, hogy azt mondom, hogy ezeket az iskolákat a napfény aranyozza be... Ha visszagondolok az elemi iskolára, Chira László kiváló tanítóm arca abban a fénysávban jelenik meg előttem, aiyiely a délutáni órákban behatolt tantermünkbe. Ez a fénysáv elevenebb bennem minden másnál, jobban az agyamba, a szívembe vésődött, mint az iskolapadok, a tábla, a tintatartó, az úrigyerekektől elhasznált tankönyveim, egyszóval jobban emlékszem a napfényre, mint az iskola bútordarabjaira, az írószerekre és a többi kellékekre, amelyek segítségemre voltak abban, hogy elsajátítsam az írás-olvasás ismeretét... Végül is az elraktározött élményanyag annyi hosszú év után nem csal... és az is bizonyos, amikor a hatodik elemiből kikerülve tanácstalanul és boldogtalanul messziről kerülgettem ŕ polgári iskola épületét, amelynek ilyen fényes iskolának. Ügy tetszik, mintha az a mérkőzés itt ezen a grundon végre méltó befejezést nyert volna. Érthető ezek után, hogy az az iskolaépület különösen kedves nekem. Ott lakom a közelében, naponta megyek el mellette és naponta kísér ez a szívdobbanás, amely mintegy elégtételül szolgál ama mostoha évekért. Amikor évekkel ezelőtt hozzáfogtak ennek az iskolának az építéséhez és a grund futballozó gyerekek helyett építőmunkásokkal, majd állványokkal, darukkal és teherautókkal népesedett be; úgy éreztem magam egy kicsit, mintha a fellegekben járnék. Naponta izgalommal figyeltem e paz^r iskola növekedését, egyre nagyobb térhódítását. Amikor tavaly elkészült ez a királyi palotával vetélkedő iskola, fátyolos tekintettel kísértem a fényözön útját, amint a tágas ablakokon keresztül behatol a tantermekbe. A mésztől, maltertól piszkos ablakok, akár a maszatos gyermekarcok, úgy csillogtak, ragyogtak. Kívülről néztem ezt a pompás színjátékot és a szívdobbanás egyszerre Viera Baganecová és Dušan Mikula a tábla előtt. küszöbét soha át nem léptem, alapjában azt a bizonyos varázslatos fénysávot kerestem, amely megbabonázott és serdülő ifjúságomat — a fény, a tanulás után áhítozva — boldogtalanná tette. Azt hiszem, senki a városban olyan bcjdogtalen, olyan magába zárkózott nem volt, mint én, amikor a hatodik elemi elvégzése után elhagytam az iskolát. Hiába kóboroltam magányosan a napfényes mezőn... az nem volt ugyanaz a fény, mint az iskolai fénysáv ... ennek a napfénynek nem volt köze a tankönyvekhez, a táblához, meg a krétához, nem volt sem tinta-, sem ceruza szaga, ennek a napfénynek a határban inkább verejtékszaga volt — hisz láttam, hogyan dolgoznak, gürcölnek ott a parasztok, akik a polgári iskola küszöbét éppen úgy át nem lépték, mint én. Némi' kárpótlást, megkönnyebbülést akkor éreztem, amikor 1945-ben, a felszabadulás forró hevében írni kezdtem „Marci a csodakapus" című regényemet. Ott sok szó esik Chira László felejthetetlen tanítómról, meg ama . bizonyos fénysávról is, amely elemista koromban villámként világította -meg agyamat és szívemet. Azt hiszem, ezért tudtam oly konok és makacs lenni és ezért tudtam annyi évtized után megírni Marci fájdalmait és szenvedéseit. Az összeomló kapitalizmusból ennyit tudtam tanulságul átmenteni a felszabadulás szertelen és határtalan, fájdalommal átszőtt örömében. Innen ered szívdobbanásom, ha látok egy új iskolát, ahol nem fénysáv, hanem fényözön áradata borítja el a tantermet, tanítót és tanítványt egyaránt. Bevallom, ilyen iskolákról a felszabaduláskor sem álmodtam. Hogyan is álmodhattam ilyen ragyogásról, ha képzeletem a fénysávval együtt szerény, mondhatnám földhözragadt volt. A fényözönnel berendezett szocialista iskolákról éppen úgy nem álmodhattam, mint ahogy a ma keringő műholdak sem okozhattak nagy gondot Marci képzeletének. Valószínű, ha ma írnám meg ezt az ifjúsági regényt, másképp irnám meg. Ott ugyanis, ahol Marci és társai nagy szenvedéllyel bonyolították le labdarúgó mérkőzéseiket, ma ilyen napfényes iskola áll. A grund, az egykori cérnagyári páiya, ahol Marci rongyos csapata a gazdag Gombos csapata ellen 'vívta küzdelmes mérkőzését, ma . alapját képezi büszkeséggel és mély alázattal töltött el. A kettő együtt az elérzékenyülés, ha úgy tetszik, a zavart dadogás egy neme volt, mert hiszen most sem tudom pontosan megmagyarázni a szívdobbanás összetevőit. Azt azonban tudom, hogy most is, ha az iskolára tekintek, egy kicsit a fellegekben érzem magam és lehet akár ólomszürke az ég, zuhoghat az eső is, ezt az épületet mindig csak fényözönben látom. Tavaly szeptemberben, a megnyitás napján arra gondoltam, hogy én is benézek oda, besurranok, valahol észrevétlenül meghúzódom és végignézem a nagy ünnepet, amely végül az én ünnepem is... Sajnos nem mehettem el, beteg voltam. Végre most, ezekben a tavaszthordozó, szép februári napokban döntöttem. Az ismert szívdobbanással csendesen benyitottam az iskola néptelen halijába. A fényözönben két felfordított talicska bizonyította, hogy az építőmunkások még mindig simogatják, cirógatják ezt az iskolapalotát, amit nagyon is megértek ... ők is nehezen válnak meg a fényözön otthonától. Ilyen rajzó, könnyed gondolatokkal mentem fel az emeletre, cserépvirágok nyújtogatták itt száraikat fel, fel a pompás világosság felé, a folyosón pedig ízlésesen bekeretezett képek üveglapjáról csillogva verődött viszsza a napfény. Ezután tétován benyitottam egy (tanterembe, hunyorgatva az ablakon bezúduló napfény áradatától, mindössze egy pillantást vetettem a tanítóra és a tanítványokra, aztán illedelmesen bezártam az ajtót és egy elégedett vendég magatartásával távoztam. Ügy akartam távozni, ahogy jöttem, mégis valami hiányérzetem támadt és úgy döntöttem, hogy maradok, beszélek valakivel... Benyitottam hát az iskolaigazgatóhoz. Zavartan álltam meg előtte, hisz nem kérdezni... inkább beszélni akartam vele arról a bizonyos szívdobbanásról ... Végül mégis megembereltem magam és nyíltan bevallottam, eddig csak kívülről láttam az iskolát, most belülről szeretném megtekinteni. Bevitt hát egy osztályba, majd elkísért a klubba, ahol a diákok rádió és televízió mellett szórakoznak tanulás után. Az egyik falitáblán számos színes rajz az egyre szépülő Bratislava utcáinak jövő képé^ vetítette elém, ahogy a diákok képzeletében él. Szemlélődés kozSen íassan nwgnyugódtam, egyen-' súlyom helyrebillent, már kérdezni tudtam, ahogy az újságírók szokták. Többek között megtudtam, hogy az épületben két iskola székel. Juraj Svarc igazgató elvtárs az általános középiskolát vezeti. Az épület túlsó oldalán a kilencéves iskola diákjai tanulnak. Mindkét iskola tanulóinak a száma meghaladja a 2500-at. Az általános középiskola diákjai ez idén 200 000 korona értékű könyvet és tanszert kaptak díjtalanul az államtól. A továbbiak során megtudtam, hogy a diákok a rendes napi tananyag elsajátítása mellett az iskolai pártszervezet irányításával ismereteket szereznek a munkásmozgalomról is és készülnek a párt megalapítása 40. évfordulójának méltó meg ünneplésére. Az iskolát idős elvtársak látogatják, akik elbeszélgetnek a diákokkal a párt vezette egykori harcokról. Van úgy *s, hogy a diákok az üzemi Vörös-szobákat látogatják meg, ahol a kiállított dokumenti^mok révén megismerkednek a munkásmozgalom döntő eseményeivel. Az iskola CSISZ szervezetének kezdeményezésére sok diák a maga körzetében felkeresi az idős elvtársakat otthonaikban, kikérdezi őket és krónikát vezet ,Harcolj és kutass, találj és meg ne hátrálj I" Venjamin Kaverin : Két kapitány TIZENNÉGY ÉVEN felülieknek I olvassuk Venjamin Kaverin Két ka! pitány című testes, hétszázötvenol; dalas könyve borítólapján. Az első • fejezetek elolvasása után még kií mondottan ifjúsági regénynek tartJ juk Kaverin könyvét, a továbbiakban mindinkább erősödik az a megI győződésünk, hogy a szovjet iro; dalomnak ez a nagynevű ifjúsági > elbeszélője művében nemcsak a serdültebb fiatalokhoz szól, hanem — ; Dickens példája szerint — az idősebb > olvasókhoz is. A regény története az első világ; háború idején, az orosz forradalom > előestéjén indul. Enszk városkában la tavaszi hóolvadás egy vastagra tö; mött levélhordó táskát sodor a meg1 áradt folyó partjára. A táskában lévő l levelek a történet elbeszélőjének, J Szanya Grigorjevnek Dása nevű né| nijéhez kerülnek. A satnyatestű, ! nyolcesztendős Szanya ott ül esténhal lottakról. s ként az udvarban összegyűlt asszoA legjobb krónikást az értékelés során kitüntetik. Ezenkívül a 9. osztálytól felfelé 270 diák részt vesz a Városi Nemzeti Bizottság által hirdetett fasisztaellenes pályázaton. A pályázat eredményét április 4-én, Bratislava felszabadulásának 16. évfordulóján hirdetik ki. Az adatok birtokában később két érettségire készülő diákkal kerültem össze. A lányt Baganecova Vierának hívják, 17 esztendős, magas barna hajú, míg a szőke Mikula Dušán ugyancsak 17 esztendős erős szépnövésű fiatalember. Mindketten egyszerű munkásemberek gyermekei. A lány apja raktárnok, a fiú apja ma gépészmérnök a Slovnaftban. Eredetileg géplakatos volt, tanulmányait 1947-ben stipendium segítségével kezdte meg, majd 1952-ben fejezte be. Akkor Dušan már nyolc esztendős volt. Még azt is meg kell említenem, hogy Viera az érettségi után természettudományi pályára készül, matematika-fizika szakra megy, Dušan pedig katonaorvos akar lenni. Mindketten kiváló tanulók. íme nagyjában a két fiatalember arcképe. Mindkettőre jellemző, hogy szerények, szívélyesek és meggondoltak. Derűs mosolyuk fegyelmezettségről és kötelességtudásról ta| nyok és gyerekek közt és szomjas ' lélekkel hallgatja Dása nénit, aki a | hallgatóságnak felolvassa a különös • rejtélyeket és titkokat sejtető leveI leket. A némának hitt, valójában csak ; beszédhibás kisfiú emlékezőtehetsé. ge csodálatos pontossággal megőrzi I a levelek tartalmát, amelyek egy | északsarki kutatóexpedícióról, jég• mezőkön hányódó tengerészekről és [Ivan Lvovics latarinov kapitányról, ; az expedíció parancsnokáról adnak > tudósítást. ségét táplálják és szólamok nélküí, az életük példájával idegezik beléje az élet értelmét: „Harcolj és kutass, találj és meg ne hátrálj!" KAVERIN emberábrázolása nem egyoldalú, bemutatja a szovjet társadalom kártékony tagjait is; különös gonddal világítja meg Tatarinov kapitány nagybátyjának, Nyikolaj Antonics Tatarinov tanárnak alakját, ezt a nagyhangú, álszent tudóst, aki nem riad vissza a legellenszenvesebb áskálódásoktól és gonosztettektől. Ugyanilyen mesterien jellemzi Kaverin a kétszínű, patkányjellemü Romosovot, ahogy általában kitűnő lélekismeretről és alapos emberábrázoló készségről tanúskodnak jellemzései. Kaverin kitűnő korrajzot is ad, amely nem marad vázlatos, noha három évtized eseményeit tárja elénk Szanya repülőkapitány és nagyon rokonszenves szerelme, Tatarinov Katya nevű leánya sorsában. A Honvédő Háború ecsetelése során nemcsak a fegyverrel ellenálló katonák hősiessége tárul fel előttünk, hanem a hátországban tűrő emberek széles frontja is. Ez a hátország ugyanúgy tele van az ellenállás szellemével, a harag érzéséve!, mely eleven folyóként ömlik a frontok felé, hogy friss erővel, elszántsággal és bátorsággal töltse ei a küzdők szívét. Nehéz az ostromgyűrűvei körülzárt Szanya tragikus körülmények kö- Leningrád lakó.nak hósi ellenállási • • _ - , -1 r61 a hflrH nnfoláMrwA Ála ' zött elveszti a folyó kikötőjében > dolgozó édesapját, majd hasonlóan ! tragikusan meghal az édesanyja is. | Vigasztalhatatlant^ sivár gyermek' korának egyetlen fénysugara, hogy ! egy Szibériába deportált és mene| külő orvos megtanítja az első sza> vakra. A kalandos képzeletű, tudás! ra szomjas gyerek a gyümölcsben, | fényben gazdag napkeleti Turkesz• tánról ábrándozik és egy nap az I árvaházi élet helyett a szökést váI lasztja, hogy Petya nevű barátjá• val eljusson az ígéret földjére. Nagy. nehezen elvergődnek Moszkvába, ahol ! nem találják meg Petya vasutas ; nagybátyját és a turkesztáni álom ' szertefoszlik. Itt Moszkvában éhha! Iái, a teljes pusztulás fenyegetné ról, a harci repülők önfeláldozó életé,ől Csuk'Jvsrkij Btíti égbolt-ja után valami újat mondani. Kaverin higgadt mértéktartással nem is törekszik arra, hogy az új kedvéért elkalandozzon, a korrajz panorámáját nem szélesíti ki feleslegesen, megmarad hősei sorsa vázolásánál és főleg arra törekszik, hogy leleplezze a fasiszta támadás embertelenségét, fenevad természetét. Egy példa erre a leleplezésre. Szanya súlyosan megsebesülve egy kórházvonatban fekszik. „Az ablak mellett feküdtem, háttal a menetiránynak. Az elfutó tájék szélesen tárult fel előttem és három tankot láttam elhúzni mellettünk Közönséges, középnagysánúskodik. őszinte, közvetlenhangú S Szanyát, ha a lassan kialakuló, a 9

Ú tan

k°k. A tankosok kinyitottak ..-1. . „^„l 1 . _ \ ľ* . . " . . ... .. . í» rÁch ác fénl/nó-fftt. OiVrtl^ . volt a párbeszéd, amely a szünetben zajlott le köztünk. — Mit éreznek maguk, amikor az idős elvtársakkal beszélgetnek? — volt az első kérdés. — Bennünket mélyen megrendítenek ezek a vallomások — felelte a lány azzal a nyíltsággal, amely a becsületes fiatalokat jellemzi. — De azt hiszem, nem tudjuk ezeket az eseményeket annyira átérezni, mint azok, akik a kapitalizmusban éltek. — Ügy van — bólint beleegyezőleg a fiú — azok az események számunkra a közelmúlt történelmét jelentik. — Noha — folytatja mosolyogva a lány — tisztában vagyunk a párt harcainak döntő hatásával. — Mi volt az utóbbi napokban a legnagyobb élményük? — A Venus felé tartó szovjet bolygóközi állomás kilövésének híre — felel újra a lány. — Ha meggondoljuk — szól közbe a fiú —, hogy negyven és egynéhány esztendővel ezelőtt Oroszország népe még szegény és földhözragadt volt, most pedig páratlan tudományával az eget ostromolja ... akkor megközelítőleg felmérhetjük, mit jemúlt romjait eltakarítani kezdő fiatal szovjet társadalom nem ölelné magához és nem kezdené el nevelni. MÚLNAK AZ ÉVEK, Szanya felserdül és lassan megvilágosodik előtte a gyermekkorában hallott levelek tragikus háttere. Megismeri Tatarinov kápitány családját és lebírhatatlan, szinte mágikus erővel keríti hatalmába a vágy, hogy felkutassa a rejtélyes körülmények között eltűnt expedíció maradványait, igazságot szolgáltasson Tatarinov kapitánynak és kiderítse, voltaképpen ki felel azért, hogy hiányos felszea rést és ránknéztek. Sisak nem volt rajtuk, azt hittük, hogy a mieink. Aztán becsukódtak a rések. Ez volt az utolsó pillanat, amikor még képtelenségnek tűnt, hogy egészséges emberek- belelőhetnek egy egészségügyi vonatba, amely közel ezer sebesültet visz. De éppen ez történt." Sehol egy felesleges jelző vagy kommentár. De nincs is errre szükség. Tűzbe gyújtani egy sebesültszállító vonatot és magatehetetlenül vánszorgó sebesülteket srapnellel lekaszálni - erre a bűnre csak reléssel indult el felfedező útjára a fasiszta hadviselés volt képes. ... . .... .. A nÓ>*f\»Vl Autl és miért kellett ezért hajója teljes legénységével elpusztulnia. Szanya a megszállottak rajongásával küzd ezért a célért, s egész életét a titok kiderítésének szolgálatába állítja. Széles korképben elvonul előttünk küzdelmekkel teli romantikus ifjúsága; az iskolai élet Moszkvában, viszontagságai a repülőiskolában, majd hősies férfikora a spanyol fronton, további évek múltán pedig küzdelmei a Nagy Honvédő Háborúban. Szokványos kalandregénynek tartanánk Kaverint könyvét, ha nem hatná át a szovjet élet lent nemcsak nekünk, de az egész £ tiszta, ózondús levegője, és nem látnánk, hogy Szanya egyetlen tettét sem vezeti öncélúság vagy a feltűnés vágya. Eszmélése, emberré érése kezdetétől azért hevül, hogy egy nagy ügynek szolgáljon, a közösségnek használjon, amely őt, az árva proletárfiút kiemelte ínséges sorsából és hazáját, népét szerető emberré nevelte. Hangzatos szólamok nélkül tesz erről tanúságot a regény; nincs is szükség bármiféle szépítgetésre vagy romantikus ömlengésre: a szovjet élet természetéből adódik, hogy aki jóra, nemesra hajlamos, azt nemes eszményekért hevülő, önfeláldozó, erős jellemű igaz emberré neveli. Szánya élete nem mondható rózsásnak, keméfiy megpróbáltatásokkal kell szembe néznie, ellenfelei oldaláról sok igazságtalanság és bántás éri, de sohase marad magára, nem hullhat letargiába, ahogy a nyugat hasonló sorsú fiataljaival megtörténik; mindig akad egy idősebb barát vagy tanácsadó, aki élete válságos pillanatain átsegíti és nem engedi, hogy ellanyhuljon és eszményeit feladja. Korablev tanár és Pavlov doktor — ezek a melegszívű, igaz szovjet emberek megerősítik hitében és emberségében, a lelkesvilágnak a Szovjetunió. — Volt tízperces beszélgetésünk is a bolygóközi állomásról — teszi hozzá a lány. — A hír mindenkit lázba hozott, Kadlečík elvársnak, fizika-tanárunknak rengeteget kellett magyaráznia e napokban. — Kik a legkedvesebb tanáraik? — Az enyém — mondja kedvesen Viera — Simčíková Viera, matematika-tanárnő. Olyan kiválóan vezeti iskolánkban a matematika-kört, hogy más iskolák diákjai is a mi körünket látogatják. — Mikulka František nevét is feljegyezheti — veti közbe Dušan — ő a szlovák nyelv tanára. Lelkiismeretesen törődik velünk és különösen nagy gondot fordít a .szavalásra, hogy méltó módon vehessünk részt az Ifjúsági Alkotóversenyben. A búcsúzásnál kellemes meglepetés ér. Mindketten egyszerre hívnak meg a március 3-án megtartandó diákbálra. Kedves, szívélyes ez a meghívás. Komoly zavarral küzdök, életem első diákbálja lenne ... szólni sem tudok, csak bólintok fényözön áraszt el, szívem újra nagyot dobban... SZABÓ BÉLA A három évtizedet felölelő regény helyenként túlméretezett; Kaverin felesleges ismétlésekbe bocsátkozik, elbeszélő hangja terjengőssé válik és fáraszt a sok kartográfiai adat is, amelyek — ifjúsági regényről van szó - csak kevesek érdeklődését köthetik le. Hibának érezzük azt is, hogy Szanyában - aki akaratán kívül közvetve bőnös abban, hogy apját gyilkossággal vádolják meg később, amikor már érett emberré válik, nem ébred a gondolat, hogy ártatlanul megvádolt éš a börtönben megmagyarázatlan körülmények között meghalt apja emlékét megtisztítsa a gyilkosság vádjától. Ez a mulasztás annál kirívóbb, miután Kaverin regénye hősében olyan embert állít elénk, aki az igazság felderítésért a legvégsőkig harcol, egész életét Tatarinov kapitány rehabilitásának szolgálatába állítja. A máskülönben kitűnő lélekelemző itt könnyen rámutathatott volna arra, hogy az első sérelem - ártatlan apja bebörtönzése - küldi voltaképpen Szanyát a másik nagy igazságtalanság körülményei felderítésének útjára. ILJA ERENBURG szavait, amelyek szerint minden könyv vallomás, kitűnően alkalmazhatjuk Kaverin művére. Nem ismeretes előttünk, milyen mértékben kigondoltak a hősei, hol és melyik alakjában csapong szabadabban írói képzeiete, de nem vonhatjuk kétségbe, hogy könyvében sokat adott önmagából, saját életéből. Hősei sorsának vázolásában mintha újra élné a maga múltját, ifjúságát és ez különösen vonzóvá, eredetivé teszi könyve sok fejezetét. Tegyük hozzá, hogy a krónikaíró Kaverin ugyanúgy lebilincsel, mint a gazdag ecsettel dolgozó emberábrázoló és melegszívű mesélő. EGRI VIKTOR ÜJ SZO 6 * 1961 február 25.