Új Szó, 1961. február (14. évfolyam, 32-59.szám)

1961-02-16 / 47. szám, csütörtök

A műbírálat helyzete és küldetése ANKÉT ~~ Néhány nap múlva, február 20-án kezdődik Prá­gában kulturális életünk jelentős eseménye, amely szerves részét képezi a szocialista kultúra kong­resszusa után kibontakozódon nagyméretű moz­galomnak. Megkezdődik a műbírálat országos kon­ferenciája, amelynek feladata felmérni a mükritika eddigi fejlődését, erényeit és hiányosságait, párt­szerűen meghatározni további kibontakozásának, iz­mosodásának útját, hogy így a kritikai front kul­turális és művészi életünk minden ágazatában és szakaszán maradéktalanul betöltse nagy jelentőségű küldetését, az eddiginél sokkal jobban elősegítse gazdag kulturális örökségünk és szocialista kultú­ránk széleskörű elterjesztését. Ebből az aikalomból mai számunkban, majd a szombati számban egy ankét keretei között szót adunk íróknak, képzőművészeknek, zeneszerzőknek, színészeknek, népművelési- és CSEMADOK-doIgozók­nak, tanítóknak, más foglalkozásbelieknek, sőt a kritikusoknak is, hogy röviden véleményt nyilvánít­sanak, kifejtsék a mübírálattal kapcsolatos legfon­tosabb gondolataikat. Ján Cikker Ján Cikkernek, a neves szlovák ze­neszerzőnek is feltettünk néhány kérdést: MILYENEK A KRITIKÁRA VONATKOZÓ TAPASZTALATAI? Az olyan bírálatot, amely nagyon dicsért, sohasem tartottam igaznak. Ez az elv vörös fonalként húzó­dott egész huszon­öt éves művészi pályámon keresz­tül. Sokkal jobban serkentett az a bí­rálat, amely éle­sebb volt, amel\ nem áradozott a dicsérettől, de el kellett ismernem, hogy sokban igaza van. Mondhatom, az ilyen bírálatok után megfeszített erővel kezdtem újból munkámhoz, azzal az elhatározással, hogy „csak azért is" megmutatom, kiköszörülöm a csorbát. Művészi alkotásomban — lehetséges, hogy ez természet dolga — igyekeztem a nemleges vélemé­nyeket munkámmal megdönteni. A helyes és objektív kritikában nagy ihlető erőt érzek. VÉLEMÉNYE SZERINT MILYEN LEGYEN A MŰBÍRÁLAT? Azt szeretném, ha a műbírálat — bocsássa meg ezt a szubjektív han­got — a bírálandó személyben első­sorban az embert a művészt látna, és semmi mást. A bírálat éppen olyan felelősség­teljes mind a művészettel, mind a társadalommal szemben, akárcsak a művészi alkotás, de a művész szá­mára is. Arra kell gondolnunk, hogy a bí­rálatot is érheti további kritika. Hi­szen a művészettörténetben nem egy utalást találunk nagy tévedésekre. Hogy csak a bécsi Hanzlík műkriti­kust említsem, aki Wagnernél és Brucknernél csak az árnyoldalakat látta. Azt hiszem, nem elegendő, hogy valaki kritikus legyen, ha az illető elvégezte a főiskolát, mert ez, vagy a szakiskola nem adja meg neki a „fémjelzést", akárcsak a művésznek sem. A művész csupán alkotásaival szerzi meg a világban az öt meg­illető helyet. ' EMLÍTETTE A MŰLTBAN TÖR­TÉNT TÉVEDÉSEKET. MILYEN A JELENLEGI HELYZET? Őszintén megmondom, nem tetszik n kem, ha valamelyik mű vagy mű­vészi alkotás megjelenése vagy el­játszása előtt már ún. „előzetes vé­lemény" alakul ki, olyképpen, hogy az jó vagy rossz. Némelykor úgy. látszik, hogy ez a műbírálat nem segítő, hanem inkább szolgaian ki­szolgáló társ. Eddigi gyakorlatomban például előfordult, hogy valamelyik alkotá­somra vonatkozólag 15 oldalas le­velet kaptam, melyben a tényleges bírálat 3 oldalra szorítkozott, a töb­bin pedig a levél írója udvariasan és nagyon tapintatosan javaslatokat tett. Ezzel a hangnemmel lefegy­verzett. Végül is el kellett fogadnom sok érvét és tényleg több változta­tást eszközöltem müvemen. g-k Varjú József Varjú József, a Rožňavai Járási Művelődési Otthon igazgatója így nyilatkozott. ? — Ogyszólván minden bírálatot elolvasok, mely a sajtóban megjele­nik. Sokat olvas­tam Fábry Zoltán­tól, Sas Andortól, , Turczel Lajostól, Egy idő óta ezek a kritikusok egyre | kevesebbet írnak. Pedig tapasztalat­ból mondhatom, írásaikat mindenütt érdeklődéssel várják. Az idősebb kritikus nemzedéknek különösen azokat a bírálatait szeretem, amelyek a hazai írók alkotásaival foglalkoz­nak. Érdeklődéssel olvasom az itt­ott megjelenő fiatal kritikusok al­•kotásait is. Sajnos a kritikus-után­pótlás valahogyan késik ... — A bírálat a mi munkánkat is megkönnyíti, mert tájékoztat az iro­dalmi életről, képet ad egy-egy író­ról és művéről. Népművelői munkánk során bátrabban mozgunk irodalmi kérdésekben. Sajnos a műbírálat még nem olyan, mint mindannyian sze­retnők ... Van úgy például, hogy e9y-e9y új könyvről megjelenése után csak hónapokkal olvashatunk valamilyen bírálatot. Néha pedig a könyv értékelése teljesen elmarad. Pedig a kritikának egy lépéssel sem szabadna az irodalmi élet után kul­lognia. Véleményem szerint az elv­hű, hozzáértő es segíteni akaró bí­rálat mind az íróknak, mind az ol­vasóknak nagyon szükséges. — Azelőtt az Üj Szó ismerteté­seket közölt a cseh és szlovák la­pokban megjelent kritikákról. Kár, hogy ilyesmit mostanában már nem olvashatunk. Pedig az itteni magyar dolgozókat érdekli a cseh és szlgvák irodalmi élet. Jó lenne ezért, ha a jövőben gyakrabban jelentkeznének a hazai magyar kritikusok, többet írnának a mai irodalomról, ugyan­akkor gyakrabban adnának hírt a cseh és szlovák irodalmi életről. Szí­vesen olvasnám az élenjáró cseh és szlovák kritikusok műveinek magyar fordítását is. Véleményem szerint népeink irodalmának kölcsönösen segítenie kell egymást. (b) Turczel Lajos — KINEK SZÓL A KRITIKA, AZ ÍRÓ­NAK, VAGY AZ OLVASÓNAK? — kér­désre Turczel Lajos dr. kritikus vála­szol: — Az első pilla- g ' natban a felvetett ; kérdés naivnak, fe­leslegesnek látszik, mert a rá adandó választ — a kritika az írónak és olvaso­nak egyaránt szól — magától értetődőnek, vitán felülinek érzi iz ember. Akkor j^^sl izonban, ha elgon- gSglfc ? dolkodik azon, hogy ""W* a kritikusok a gyakorlatban tényleg úgy írják-e a bírálataikat, hogy abból az iro is, az olvasó is okulhasson, az a véle­ménye, hogy erről a kérdésről mégis csak lehet és szükséges is beszélni. Bennem ez a kérdés akkor szokott fel­merülni, amikor otthon járva a hozzám­tartozóimtól, rokonaimtól (kivétel nélkül falusi munkásemberek) ilyeneket hallok: — Olvastuk az újságban a cikkedet, örül­tünk neki, de nem sokat értettünk belőle. Én az ilyen mellbevágó kijelentésre kér­déssel szoktam válaszolni. — Olvastátok-e azt a könyvet, amelyről a cikkemet, kri­tikámat írtam? Olvassátok el, és akkor a róla alkotott véleményemet is meg fogjátok érteni. Most itt nyilvánosan bevallom, nem tartom teljesen kielégítőnek a kritikus ilyen védekezését az olvasói számonkérés­sel szemben. Az a meggyőződésem, hogy a jó kritikának olyannak kell lennie, hogy abból az az olvasó is tanulhasson, aki a kritika tárgyául szolgáló művel már meg­ismerkedett és az is, aki még csak most fogja a megbírált művet elolvasni. Az az igazán jó kritika, amely az elemzett alko­tás eszmei és művészi tulajdonságait, ér­tékeit és fogyatékosságait úgy tudja meg­világítani, hogy egyúttal a mü 'olvasásához is kedvet csinál. A kritikusnak az olvasókkal szemben persze nemcsak az a feladata, hogy mű­veltségi fokuknak, irodalmi ismereteiknek megfelelő színvonalon tájékoztassa őket az irodalom születő alkotásairól, jelensé­geiről, hanem az is, hogy ismereteiket állandóan bővítse, művészi tájékozottsá­gukat fokozatosan növelje és ezáltal ké­pessé tegye őket arra, hogy az irodalmi újításokkal szemben is érzékenyek legye­nek, az irodalomban most születő tar­talmi és formai újat is megértsék. ' Olyan fontos követelmények ezek, ame­lyeket a kritikusoknak állandóan szem előtt kell tartaniuk, ha a maguk munka­vonalán méltóak akarnak lenni a kultu­rális forradalom nagy célkitűzéséhez: a kultúra egészének a nép tulajdonába eme­léséhez. Arról, hogy a, kritika az íróhoz is szól, nem beszéltem. Ez tányleg olyan magától értetődő tény, ami mindenki előtt világos. Ezt az általam mondottakba mindenütt beleértettem. Tóth Tibor Tóth Tibor, kitűnő műfordítónk így foglalta össze irodalomkritikánkkal kapcsolatos nézetét: Folyóiratainkban hónapok óta folyik a vita kritikánk helyzetéről. Sok okos megjegyzés hangzott el— elsősorban az, hogy a kriti­kának ugyanolyan élő kapcsolatban kell állnia az élet­tel, mint magának az alkotó iro­dalomnak, hisz másképp el sem képzelhető a mü­vek helyes érté­kelése. Természe­tesen a múltbeli hibákra is sor kerül, szólnak róluk írók és kritikusok, a tíz év előtti kritikátlan lelkendezés­ről, az utána következő ellenkező végletről: a kritikai maximaiizmus ­ról — ez utóbbiba hazai magyar kri­tikánk is itt-ott beleesett —, a po­zitív hős makulátlanságáról, hisz nemrég a kritika csak azt fogadta pozitív hősnek, akinek sem az ingén, sem a lelkén, gondolkodásán nem látszott egy gyűrődés sem, s az új receptről, amely a pozitív hőst opti­mizmusból és pesszimizmusból, el­szánt előrenézésből és ingadozásból összetettnek képzeli és kívánja, s ha a hős túlságosan pozitív, túlságosan világos, mutatóujját felemelve rekla­málja hibáit és botlásait. A kritikáról folyó vitának azon­ban van egy érdekes mozzanata: A csehszlovákiai irodalom fogal­mát, miértjét és hogyanját keresik. Bizonyos irodalmi integrációról van szó, a két testvérnép, a cseh és szlo­vák irodalmának közeledéséről és közelítéséről, a teljes irodalmi egy­ség megteremtéséről. A legértékesebb hozzászólások e kérdésben Vladimír Mináötól, Jirí Hájektől, Ivan Kusýtól származnak; igyekeznek kitapogatni, szavakba foglalni azokat az egységes követelményeket, mércéket, kritériu­mokat, amelyeket a csehszlovákiai irodalmi alkotásokkal szemben tá­masztunk, amelyek szerint lemérjük őket. Cseh és szlovák vonalon ez a folyamat megindult; sajnálatos mó­don mindeddig kimaradt belőle hazai magyar irodalmunk, amely pedig a csehszlovákiai irodalom szerves része. Ügy hiszem, ebben nemcsak a cseh és szlovák részről tapasztalható, a nyelvi gátak okozta figyelmetlenség és nemtörődömség a ludas. Hibás a mi kritikánk is, hisz hazai magyar kri­tikusaink gyakorlatában éppen ez a követelmény, ez a szempont: a cseh­szlovákiai irodalom eszmei és művészi színvonalához viszonyítás egyelőre teljesen hiányzik. Akár kényelem, akár a többi hazai irodalom elégte­len ismerete az ok: az eddigi gya­korlattal kritikánknak szakítania kell, alkotó módon kell hozzájárulnia a csehszlovákiai irodalom egységes, kö­zös kritériumának, mércéinek kiala­kításához, hozzájárulnia ahhoz, hogy hazai magyar irodalmunk nemcsak nevében, hanem lényegében és hatá­sában is a csehszlovákiai szocialista irodalom szerves része legyen. Az irodalmi kölcsönhatás egyelőre nagyon egyoldalú: a csehszlovákiai magyar irodalomra hatnak a cseh és a szlovák írók művei, hisz ismerjük, olvassuk őket, ellenkező irányban a hatás minimális, szinte semmi. Pedig úgy hisszük, irodalmunk mondaniva­lója figyelmet érdemelne és keltene a cseh és a szlovák közönségnél is, ha íróink szava nem sikkadna el visszhangtalanul és az itteni magyar lakosság szűk körébe zárva. Régen szó van már róla, hogy a csehszlo­vákiai magyar irodalom megoldásra váró legfontosabb feladata a müvek színvonalának, eszmei és művészi ér­tékének emelése. Ehhez kritikánk sokban hozzájárulhat, ha az alkotá­sokat, Írásokat a csehszlovákiai iro­dalom színvonalán méri le. Hiszem, a művek színvonalának emelkedése áttöri a hallgatás falát, felébreszti a cseh és a szlovák kritika érdeklődé­sét, közönséget és visszhangot bizto­sít hazai magyar irodalmunknak cseh és szlovák vonalon is. A ZENÉS VÍGJÁTÉK EGYIK JELENETE Kopogás, amelyre nem szabadna ajtót nyitni Újabb zenés vígjáték bemutatója a MATESZ színpadán Eredetileg úgy terveztük, hogy az parti, érzéseikben, gondolataikban felüle-­... - Z r„„i„ii,„,„„i. ma ij s tesek, üresek. Ezért bem hiteles, amikor idény végen foglalkozunk majd a a ^ csapásra, Deus ex Magyar Területi Színház műsorterve- machina meg változnak az így megformált vei. Kertész Imre és Horváth Jenő „jellemek", mintha elhordott ruhaként le magyarországi szerzők Bekopog a lehetne vetni a kispolgári mentalitást, szerelem című zenés vígjátékának František K. Veselý rendezése és kó­minapi bemutatója után azonban reográfiája sajnos nem tompítja, hanem nemcsak ezzel a darabbal, hanem helyenként még fel is nagyítja a víg­általában a műsortervvel kapcsolat- játék gyengéit. Érezhető ugyan nagy ru­ban is újra felmerült bennünk né- ""i* 5 kétségtelen hogy a színészek , . J . , ... j i , jx ebben a mufaibar. sok hivatásbeli „titkot hany nyugtalanító gondolat. Kerdé- tanukak é s J tanulhatnak töl e. vônalve­semkre választ szeretnénk s ezért, zetése és dara b. telí 0g ása azonban szint e ha a jelen esetben nem is tartjuk kmô nbôzik a régi operett-kon­legfontosabb célunknak a műsorterv , * jwa hor,,, h* részletes elemzését és bírálatát - cWol. Ennek t" d t ha t° IVhatáraiň , ... , - Ivenként nem maradt az ízlés natarain ez tenyleg majd az idény végen ' y®" K e ,,..„„ „ Kprpkes öcsive l nyújthat csak átfogó, teljes és tár­gyilagos képet — már most figyel­meztetni szeretnénk egy-két kortü­netre. belül. Ilyen például a Kerekes Öcsivel és Katival eltáncol tátott rock and roll­jelenet, vagy Piroska házmesternének nem egy „magánszáma." G. Dénes György versszövegeitől Már hosszabb ideje figyelemmel kö- í „ 0„v, u„ n vetjük és eddig sem hagytuk szótlanul sem voltunk elragadtatva. Sok ben azt a tényt, hogy a MATESZ műsorán nük a hamis érzelgosseg, sot a iu. túl sok a vígjáték különféle válfaja. Ez felvonásban olyan elképesztő dalbetet az irányzat ebben az idényben teljes szöveget is hallottunk, amelynek te­gyözelmet aratott, mert igazán fajsú- norja ez a kitétel volt: „A házasság Iyos dráma még véletlenül sem került kocsi a sz erelem a ló..." Ezzel színre. Egyszóval eddig négy bemutató - kaDCS Oü tban különben jó fél éve s mind zenés vagy zene nélküli vígjá- KapcsoidiDdu . . .; t„t, 4_ ml l ték. Az első három premierről aránylag a magyarorszagi Film. sz nhaz, mu­jó bírálatot írtunk és véleményünket zsika c. folyóiratban egy karikatúrát most is fenntartjuk, mert ezek a dara- láttunk, amelyen egy ló kopogtat pa­bok önmagukban megállják a helyüket, tájával az ajtón és alatta az alábbi De vajon egészségesnek, arányosnak te- szellemes jegyzetet olvastuk: „Ki kinthetjük-e az ilyen műsorpolitikát? koDOQ be' A zenés vígjáték címe Nem tanúskodik ez arról, hogy a színház „ .,.„i. m a „alňsán azon­többszöri jóhiszemű bírálatra ügyet sem szmnt. . ,szerelem A valóisag azon vetve vonakodik keményebb fába vágni ban sokka l bonyolultabb. _ M vel­a fejszéjét? Nem jelenti ez azt, hogy hogy a III. felvonásban azt eneklik, a közönség igénytelen részének került az hogy „A házasság a kocsi, a sze­uszályába? Nem árulkodik ez arról, hogy relem a ló," akkor ugyebár a sze­a színházban lebecsülik a falusi közönség- relem kopog be?!" Azt hisszük, eh­" ézetünk SMri nt sokkal szá- hez nem k en semmit sem hozzá­mottevobb reszet, amely szereti és meg- +„„_,••,„u hersiiH a iň Hrämät- ,„,„>,,„. tennunK. becsüli a jó drámát, vagy amelyet okos nevelő munkával - s ebben a fő sze­A színészek hosszú heteken ke­rep éppen a MATESZ-re hárul — meg- resztül dolgoztak a darabon. Termé­nyerhetünk az ilyen eszmeileg és mű­vészileg legtöbbet nyújtó műveknek? szetesen türelmetlenül várják a kri­tikát. S bírálat helyett, - éppen Ezekre a kérdésekre igennel kell fe- azé rt m ert többségüknél a bemuta­ke,ľtk| i g eZ kat anuľk e^^ hr tón láttu k' kedwe 1' lelkeS e' ban különféle formában, de egyező tar­talommal igen sokszor hallottuk azt a déssel játszanak, — kissé leverten tesszük föl nekik a kérdést: mű­téves és következményeiben káros "néze- vészi törekvéseiket kielégítheti az tet, hogy a falusi közönséget csak az ilyen felszínes alkotás? Nem gon­ilyen könnyebb műfaj segítségével lehet dolják, hogy néhány kivételtől elte­megnyerni a fajsúlyosabb műveknek. Nem tagadjuk, hogy itt-ott tapasztal , . . .. kintve nincs megfelelő hanganyag­juk és táncképzettségük ahhoz, hogy ható még az operett. a könnyű műfaj , JU K , x T , "iD iránti túlzott, egyoldalú vonzalom De ép- k° m 0'y mercevel merhessük telje pen ezt a jelenséget kell a színháznak sítményuket egy zenés-táncos vigjá­megfontolt s ugyanakkor eszmei-művészi tékban? kompromisszumot nem ismerő műsorpo- De úgy hisszük, hogy ezekre a ílan VgLS S aLereľľénk nÍ a'h kérdésekre elsősorban a MATESZ vagyunk ellenségei'a jó vígjátékok KrN igazgatójának, művészi tanácsának, »-: 1.: „ 1 - . . . .11 ,, _ ' rlvomotiivnónolr 11 TiAloc o/lnio tikáink tagadhatatlanul tanúskodnak dramaturgénak kell választ adnia ről. Nincs olyan ember, aki ne szeretné és ennek alapján levonnia a megfe­ji vidámságot, a nevetést, de ez semmi- lelő következtetéseket. Nem rajtunk keppen sem jelentheti azt, hogy a szín- múlott, hogy az ünnepi 50. premiér tatái » Hizírólag a szórakoz- után - ehhez különben szívünk mé­danunk, ^"'a ' Ägi "SE jókívánságainkat fejezzük ki sorpolitikája éppen aránytalanságai kő- a szinha z dolgozóinak - amely fo­vetkeztében ki nem elégltően tölti be 1 védnökséget vállalt a komárnói azt a nevelő küldetését, ' amelyet ma a Steiner Gábor Hajógyár, ilyen kelle­kulturális forradalom időszakában múl- metlen és fájó dolgokra kellett rá­hatatlanul be kellene töltenie. mutatnunk. Nem rajtunk múlott, hogy A Bekopog a szerelem színre vitele az előadás alapján lényegében csak P, e d&i e l­j, eSen érthetet l. e n- E r™> a zené s Horváth Jenő könnyed, dallamos ze­vigjátékról ugyanis még csak azt sem to-.v* ' wx i állíthatjuk, hogy jó. A munkáskörnye- néj éí' Tancs János vezényletével a zetben lejátszódó történet, amelyet kü­lönben a komárnói hajógyárra aktualizál zenekar javuló munkáját és főleg a színház komoly nyereségét jelentő munkáscsalád és Sziklai mérnök közti konfliktus - az apa és a két fia el­lentétbe kerülnek Sziklaival, mert bí rálta őket gyatra munkájukért - oly tak (nem elég következetesen, mert mit Zora Mathonová korszerű díszleteit keres például az Ez vagy te c. dalbetét- (a II. felvonás színpadképe a leg­ben: „Kis Angyalföld, darabka Pest, esi- jobb) és jelmezeit dicsérgetjük petke Párizs"?) csak látszólag mai té- Különben csak ennyit: nagyon'sze­máju. Igen csekely kiigazításokkal akár r pt n* nb. h a -itVähhi t ^ ötven esztendővel ezelőtt is „mai" lett wí"®*' , ntkabban k°pogna be a volna. Ennek oka az, hogy a Kerekes M A| E S, Z kapuján a konnyu műfaj és gyakrabban a mélyebb konfliktusok­kal, ábrázolással jelentkező dráma, s ha egyáltalán nem kopogna be , . -- a Bek oPog a szerelem-hez hasonló formán, ahogy a szerző tálalja, semmi- mű. Végül pediq szeretnénk ha képpen sem jellemző társadalmi viszo- pzp khen a tollľm^L " eretne n,^ na nyainkra. Kertész Imre szövegének alap- " K ^ semmiképpen vető hibája eqyrészt a helyzetek és a s e™ mo ndn ato bíráló szavakban a fordulatok logikailag bicegő, ki nem elé- szmh áz valamennyi dolgozója fel­gítö motivizálása, másrészt pedig az ala- ismerné a jó szándékot, a segíteni kok hibás jellemzése Furcsa színben tűn- akarást, hogy közös erővel kiküszö­hetne fel a falun a munkásság, ha a bölhessük azokat a hibákat amelvek közönség e darab alapján alkotna rffla gátolják a színházat társadalmi mfí véleményt. Kertész munkásfigurái ugyan- v és zj k(iMet Ä " f" '~ P 1 0" is tősgyökeres kispolgárok, akiknek iste- V6SZ1 kuideté se J°bb teljesítésében, ne a semmittevés a tánc, a sör, az ulti- GÄLY IVÁN ŰJ SZÖ 4 * 1961- február 16.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents