Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-06 / 6. szám, péntek

AHOL NEM HITTEK A Salgoíkai szövetkezet dombos határában még csak negyedik éve terem a józamatú rizling. Négy év rövid idő, de sok esemény belefér. Például (ezzel ma a šalgočkaiak nem dicsekednek) 1957-ben, amikor alakulófélben volt a szövetkezet, mindent elhittek talán, csak azt nem, hogy az ő boldogabb jövőjüket a közös hozza meg. Csak úgy tessék-lássék, próbaképpen kezdtek neki. Majd csak bebizonyítja az idő — mondogatták — hogyha mindenütt lehet szövetkezet, Šalgočkán... ?! Meggondolatlanul szétszedtek egy kőalapú fészert, melyben ma 100—150 sertés elférne. Egy szölöpréselő helyiséggel bővített raktárt is, ami ma nagyon elkelne a gazdagon termő szövetkezeti földek gyümölcstermése részére. Persze mindennek „hivatalos formát" adtak... öregek az épületek, összedőlés fenyegeti őket. Még emberéletben is kár eshet. A HNB pecsétje is igazolta az írás „igazát". — Hü az áldóját, milyenek is voltunk — vakarják ma a fejüket a íalgočkai szövetkezetesek. Hogy miért ? A nyáron kezdték meg egy sert ésistálló építését, mely 250 ezer koronába fog kerülni. Ezt az évvégi járulékon megérzik. Tavaly osztalékképpen nyolc koronát fizettek egyegy munkaegységre. Ennyi az idén is lesz, de több lehetne, ha induláskor a jövőbe néznek. Ilyen meggondolatlan dolgokat csináltak négy évvel ezelőtt. Mit csinálnak ma? A szövetkezet elnöke, a vezetőség tagjai és a legjobb szövetkezetesek minden este az irodában ülnek. Halom papír előttük. Összeadnak, kivonnak, osztanak, szoroznak. Mi módon teljesíthetik a harmadik ötéves tervet négy év alatt — ez most a nagy kérdés. — Legfontosabbnak tartjuk — mondja Kostyány István, a szövetkezet elnöke — fokozni a föld termőképességét. Az idén idejében elvégeztük a mélyszántást és a földek 27 százaléka kapott trágyát. 60 tonna komposztunk már készen van a jövő évre. Minden hektárra húsz mázsát szórunk. A komposzt anyagának nagyobb része olyan hulladék, melyet máskor eltüzeltünk, vagy figyelmen kívül hagytunk. Növelik a takarmánytermelést is, bár ezen a téren most sem állnak rosszul, hiszen az idén egy hektár földre már több mint 150 kg sertéshúst termeltek, s így közel 100 mázsa húst adhattak terven felül közellátásunknak. A szőlőtermelésre terelődött a szó. — A harmadik ötéves tervben is „háromlegényes" bort fognak termelni? — tetfük fel a kérdést. Nevetett mindenki. Tudniillik a rossz nyelvek azt beszélik, hogy Salgoőka környékén olyan bort termelnek, amit csak úgy lehet meginni, ha a fogyasztót két legény megfogja és a harmadik beléönti az italt. Boremlegetés közben rövidnek tűnt az út a Hubina házaspár birodalmáig, vagyis a hizlaldáig. Hogy a šalgočkai sertéseknek jól megy a dolguk, erről r tgy u: rr • • •• oroméi es KOSTYÁNY ISTVÁN, A SZÖVETKEZET ELNÖKE Hubina Ilona néni és férje, Jóska bácsi gondoskodnak. Gömbölyű, tiszta állatok hevernek a három istállóban. Az már baj, hogy szorosan vannak. — Elkelne már az új ól, — indítjuk a beszélgetést. — El, — mondja az asszony. — Ami azt illeti, lehetne. — Lehetne — hagyja helyben Ilona néni. Az elnök sejti, hová célzok, mondja is: — A fészerre gondol az elvtárs. Ilona néni röstelkedve mondja: — Buták voltunk. Most már nagyon restelljük. Ha a fészer állna, most egy kicsit átépítenénk és sok sertés beleférne. A beszélgetésre Timotej Stranovszky és Matejka István kocagondozók is közelebb jönnek, ök érzik csak igazán, hogy kevés a férőhely. Ebben az évben a 70 anyasertéstől átlagosan 14 malacot választottak el s azok közül egyetlenegy elhullás sem akadt. Csak akkor tűnik elő a hiba, amikor a malacokat tovább akarják adni, hely pedig nincs. Megkóstoltuk a „háromlegényes" bort is. Senki sem tartott bennünket, mégis lecsúszott. Tehát pletyka a szólás-mondás. A bort nem is adja el a szövetkezet. Kell az évzáró mulatságra. Meg aztán hideg időben, répaszedésnél, szántásnál elkel a melegítő. Nemcsak úgy találomra öntögetik, a vincellér hivatalos könyvben vezeti a fogyasztást. Ez főleg becsület dolga. Šalgočkán ennek sincs híja. Miért is nyúlnának ott a közöshöz, ahol munkaegységekre mindenki megkeres egy hordócskára valót. VADOV1CS JÓZSEF. Akár azzal is kezdhetném az írást, hogy a cím nem fejezi ki pontosan az igazságot. Mert Varhalik Július műszakjáról lekéstem. Azt gondoltam, hogy ő is, mint minden átlagember, a műszakot reggel hatkor kezdi és délután kettőkor. int búcsút az üzemnek. Pontosan hatkor, ahogy megbeszéltük, benyitottam az irodájába. A Keletszlovákiai Kohómű hegesztőrészlegének zaja az irodában egy fokkal csökkent, így mindjárt megértettem, m'ről tárgyal az üzemvezető két látogatójával. Keleti ember vagyok én kérem, visszavágyom az ismerős tájra, ahol születtem — mondja Varhalik elvtárs egyik látogatója. Kuncicéről érkeztek mindketten. Gyakorlott darukezelők, kellenének itt nagyon az ilyen szakmunkások. A két embert kétféle gondolkodásmód jellemzi. Az egyik — Kleban Michal - tudta előre, Kelet-Szlovákiába tér vissza. - Sokat olvastam az épülő kohóműről, meg az Ostrava környékén dolgozó kelet-szlovákiaiak is sokat beszélnek most erről. Gondoltam, hogy nagy dolgok vannak itt készülőben, de hogy ekkora területen fog elterülni a kohómű, mint amekkorán itt építkezést látok, arról még csak nem is álmodtam. Jelentkeztem, hát, hogy az épülő üzembe jövök dolgozni. Azt mindjárt sejtettem, hogy itt még nincs minden úgy, mint Kunčicén, ahol már évtizedek óta minden a megszokott kerékvágásban folyik. Ahogy az épülő üzemről beszél, látszik komolyan megfontolta hazajövetele kérdését. így döntött: — Visszajövök! A másik látogató — B. Mária —, úgy látszik túlságosan merész elképzelésekkel jött vissza Košicére. Azon a helyen, ahol két éve még kukorica termett, már betonutat keres. Betonút ugyan már van, de nehéz teherautók és a dömperek tucatjai 10—15 centis sárréteget hordtak rá, így bizony 1960 őszén a tűsarkú cipő nem a legideálisabb lábbeli ezen a vidéken, ő a kényelmesebb embertípushoz tartozik. Kellene az ő tudása is, de Így határoz: — Visszamegyek Kunčicére! Varhalik elvtárs pedig, látszik rajta, szomorú. - Ilyenek is vannak -, mondja elgondolkozva. Igaz, száz közül egyet ha talál ilyet az ember. Kár értük, Fz a két embertípus testesíti meg az itteni munkások gondolkodásmódját. Az egyik csoport — i az it^ni dolgozók zöme - átkozza ugyan a sarat, elégedetlenkedik, ha a munkáslakótelepek boltjaiban kifogyott valamelyik árufajta, amely kapható a városban, de az ilyen emberek bizony nem félnek a munkától. Tudják, hogyha dolgoznak, egyre kevesebb lesz a sár, tudják, hogy a helyénvaló kritika nyomán elégedettség lép a fogyatékosságok helyébe. Az ilyenforma ember bízik a vállalat jövőjében, tudja, hogy a kohóművet itt senki más nem építi fel csak ők. Nagy szerencse, hogy az ilyen emberek legalább százszoros túlsúlyban vannak a B. Máriákkal szemben. — A legtöbb gondot, de a legtöbb örömet is, az emberek okozzák. Mert kinek ne okozna örömet, ha látja, mennyit változott például a cigányok élete. Sok család lakik itt a lakótelepen belőlük és majdnem valamennyi búcsút mondott a régi életmódnak. S hogyan laknak! Mennyit változtak! De másforma emberek is voltak, mikor ideköltöztettük őket. — Eleinte sok gondot okoztak a házkezelőségnek, mert nem tudtak rendet tartani a lakásokban. Egy vasárnap azután autóba ültettem közülük vagy harmincat és elvittem őket egy olyan cigánycsaládhoz, ahol a látogató mindig rendet talál. A kirándulásnak a vártnál nagyobb eredménye lett. Attól a naptól kezdve a lakószobába egy se tette be a lábát sáros gumicsizmában, vagy piszkos ruhában. T egnagyobb problémáink egyike, hogy a kezdő ipari dolgozók gyakran el sem tudják képzelni, milyennek kell lennie egy ideális, vagy ehhez közelálló ipari üzemnek. Mert itt ők ilyen valamit még nem láttak. De az szinte lehetetlen, hogy mindjárt kezdetben minden úgy menjen, mint a karikacsapás. A gyárépület egyik részében még kőművesek, vagy szerelők dolgoznak, amott meg már hónapokkal ezelőtt megkezdődött a gyártás. A legideálisabb az lenne, ha „kulcsra" adnák át nekünk a gyárrészlegeket. Még jobb lenne, ha az új gyárba sokéves gyakorlattal rendelkező embereket is kapnánk. No, de ez utópia. Nekünk az itteni embereket kell átnevelnünk, mert annak ellenére, hogy a többi országrégondjai székből is kapunk szakembereket, a dolgozók zömét mégiscsak a Košice környéki emberek képezik. De térjünk vissza az emberek át» nevelésének kérdéséhez. Sokat segítene az ilyen új üzemnek az, amit már az előbb is említettem: a régebbi, már befutott üzemek látogatása. Ily módon az új ipari dolgozók össze tudnák hasonlítani a jót a rosszal. Természetesen a látottakat mindegyik dolgozó igyekezne otthon is meghonosítani. Ez pedig nagy előnyt jelentene a kezdeti neHézségek leküzdésében. — Hasonló a helyzet a lakások terén is. Azt az embert, aki még nem is olyan régen vályogházban lakott, nem ismerte a parkettet, meg a szőnyeget, meg kell tanítanunk az új környezethez, a megjavult lehetőségekhez méltóan élni. Ez a feladat itt nemcsak a lakásgondnokságra hárul, mert az egyedül vajmi keveset tehet e tekintetben. Mesternek, régebbi ipari dolgozónak, a szociális ügyosztálynak és minden más szervnek öszsze kell fognia, hogy a régitől teljesen még el nem szakadt emberből minél hamarabb sikerüljön megformálnunk a ma emberét, aki kulturáltan ki tudja használni szabad idejét, aki örömmel fogadja az újat, aki végképp hátat fordít mindennek, ami gátolja a haladást. V

ezető emberről szól ez írás, aki legfontosabb feladatának az emberről való gondoskodást tartja. Nehéz feladatokat kell ebben a tekintetben megoldania, de az egész társadalom segíti munkájában. Olyan ember Varhalik Július, aki a termelési feladatokban nemcsak a gépeket, vagy a papírt látja, hanem az embert. Tóth Mihály A Sezimovo Üstí-i Kovosvit is azon üzemek közé tartozik, melyek hozzájárulnak iparunk automatizálásához. Képünkön az eszterga-automaták szerelőcsarnoka. (J. Šaroch -ČTK- felv.) A VALLÁS ÉS AZ ERKÖLCS Évszázadok és évezredek teltek el azóta, hogy az ember legelőször harcba indult a jobb és a szebb életért. Milliók küzdöttek és hulltak el e harcban, míg az emberiség elérkezett igazi történelméhez, amikor a felszabadult ember maga alakítja jövőjét. E győzelmes küzdelem fáklyája a marxizmus-leninizmus tanítása. Ez a tanítás világította meg, hogy az ember felszabadulásának egyetlen útja van: a szocialista forradalom. Az e forradalom győzelméért folyó küzdelem változatos története egyben az új ember és az új erkölcs megszületésének története. „Az ember a legfőbb lény az ember számára" (Marx) — így fogalmazhatjuk meg ma is az emberi boldogulás útját egyengető humanizmus lényegét. Más szóval ez anynyit is jelent: nem létezik semmiféle természetfölötti erő, amely lealacsonyíthatná az ember méltóságát és útját állhatná tökéletesedésének, teljes földi boldogsága megvalósításának. E megállapítás mellé kívánkozik az is, mely az ember tökéletesedése, boldogulása érdekében kifejtendő tevékenység erkölcsi és gyakorlati megoldását fejezi ki azon felismerés alapján, hogy az ember a társadalom történetének terméke, és fejlődése egybeesik a néptömegek szociális feltételeinek a javuláséval. Hisz a humánus erkölcs nem más, mint az emberiség többségének, a néptömegek legfontosabb érdekeinek a szolgálata. Ez magyarázza és húzza alá azt a tényt is, hogy a harcos humanizmus egyik megjelenési formája a harcos ateizmusban keresendő. A vallás arra törekszik, hogy teljes világképet, nyújtson, de ez a világkép mind részleteiben, mind pedig egészében összeegyeztethetetlen a tudomány felismeréseivel, hamisan tükrözi a természet és az emberi társadalom erőit, valamint az emberre gyakorolt hatásukat. Méltán mondta Lenin, hogy „A vallás a szellemi elnyomás egyik fajtája, amely mindenütt ránehezedik a másoknak végzett örökös munka, az inség és magárahagyatottság által szorongatott néptömegekre". A vallás azonban nem elégszik meg a természeti és társadalmi jelenségek hamis magyarázatával, hanem továbbmenően az élet értelmének problémáját is meg kívánja oldani. Erkölcsi irányt szab az embereknek, sőt azt állítja, hogy az egyedüli érvényű, emberhez méltó erkölcsi normákat hirdeti. Nem vitás, hogy a vallásos világnézet, a természetfölöttibe vetett hit olyan erkölcsöt eredményez, mely sérti az ember méltóságát, s olyan viselkedési normákat szab, melyek ellentmondanak az ember lényegének és létérdekeinek. „A dolgozó tömegek társadalmi elnyomottsága, látszólag teljes gyámoltalanságuk a tőkés rendszer vak erőivel szemben, melyek az egyszerű dolgozó embernek naponként és óránként ezerszer több borzalmas szenvedést, több Irtózatos gyötrelmet okoznak, mint bármiféle rendkívüli esemény... — ebben rejlik ma a vallás legmélyebb gyökere" — írt^ annak idején Lenin. Az osztálytársadalomban a vallásos hiedelmek gyökerei elsősorban osztályjellegűek. Az a tehetetlenség, amelyet az emberek a kizsákmányoló társadalom fejlődésének spontán folyamataival szemben éreznek, elkerülhetetlenül kitermeli a csodákba, egy jobb, földöntúli életbe vetett hitet. Az embferek a papoknak és a szektásoknak az istenről, a paradicsomról, a mennyországról szóló együgyű meséiben keresnek menedéket a kizsákmányoló társadalmi rend bajaiból és gyötrelmeiből. a vallás kritikája minden kritika előfeltétele" — írta Marx a kommunizmus és a dialektikus materializmus alapjait kifejtő első művének elején A vallás kritikája azzal a tanítással végződik, hogy az ember a legfőbb lény az ember számára, vagyis azzal a kategórikus, imperatívusszal, hogy fel kell forgatni mindazokat a viszonyokat, amelyekben az ember lealacsonyított, leigázott, elhagyott és megvetendő lény". A természetfölöttibe vetett hit, mindenható felsőbb erők elfogadása — és ez a vallás lényege — összeegyeztethetetlen a szó humanista értelmezése szerinti erkölcsi viselkedéssel. A hithű ember vak fatalizmusa eleve kizárja a tudatos tevékenységet az emberi társadalomnak a néptömegek érdekében történő megváltoztatására. Az erkölcs lényege az emberi tevékenység társadalmi értékelésében és értékesítésében rejlik. Ha elfogadjuk bármilyen cselekvésnek, bármily akaratnak az istenség mindenható akaratától és mindenütt jelenlevő beavatkozásától függő tételét, akkor lehetetlenné válik az emberi tevékenység erkölcsi megítélése. E kérdés következetes elemzése furcsa eredménnyel szolgálhat. A vallás az ember értékeit, pozitív cselekedeteit, összes „jótetteit" isten jóságának tulajdonítja. Ezzel szemben a rossz, társadalomellenes, antihumánus tetteit csakis az embernek rója fel. A „vallásos képmutatás" Marx éles támadásának célpontját képezte, „ ... mely az ember minden emberi tulajdonságát tőle idegennek, embertelenségeit pedig tulajdonképpeni tulajdonságainak tekinti". Marx és Engels már a Kommunista Kiáltványban az új erkölcs legfőbb kritériumaként a kommunizmusért vívott harcot jelölte meg. Lenin klasszikus tömörséggel így fejezte ki az új erkölcs lényegét: „Mi azt mondjuk: erkölcs az, ami elősegíti a régi kizsákmányoló társadalom elpusztítását és valamenynyi dolgozó egyesülését a kommunisták új társadalmát megteremtő proletariátus körül. A kommunista erkölcs alapja a kommunizmus megszilárdításáért és betetőzéséért folytatott. harc." Humanista erkölcs nem épülhet fel az emberfeletti erőkben való hitet hirdető vallásos felfogáson. Emberi tevékenység — ezen az alapon — nem irányulhat a földi boldogság megteremtésére, vagyis a társadalmi viszonyok olyan megváltoztatására, hogy azok egyre inkább megfeleljenek a humanista követelményeknek. Marx, Engels és Lenin ' ilyen szempontból bírálták a kereszténység szociális elveit és etikáját. Harcos szenvedélyességgel, a tények nyelvén rámutattak arra, hogy a vallásos etika és a proletariátus szocialista etikája egymással kibéklthetetlenek, és kizárták a kettő összeegyeztetésének vagy egymással felcserélhetőségének minden lehetőségét. A primitív kereszténység történetéhez című tanulmányában Engels elemzi a keresztény és a proletárszocializmus kül3ő hasonlatosságait és gyökeres ellentmondásait. „A primitív kereszténység története érdekes tangenciákat mutat a modern munkásmozgalommal. Mindkettő az elnyomottak egy-egy mozgalmából fakad. A kereszténység mint a rabszolgák és szabadosok, a szegények és jogfosztottak, a Rómától elnyomott vagy szétszórt népek vallása született meg. Mind a kereszténység, mind a munkásszocializmus a felszabadulást hirdeti a rabság és nyomor alól; a kereszténység ezt a felszabadulást a halál utáni életben, az égben keresi, a szocializmus pedig ebbe a világba helyezi, a társadalom megváltoztatásában látja". A történelem nemcsak rácáfolt a vallás szerepére \ vonatkozó illúziókra, de napfényre hozta „a népek ópiumaként" betöltött mélyen reakciós jellegét is. A kereszténység — mutat rá Engels — „hirdeti a szeretet uralmát a visszataszító valóság, a gyűlölet ellensúlyozására. Kezdetben ez elfogadható volt. De ami(Folytatás a 6. oldalon) 4 J

ĹJJ SZÖ 5 * 1

961- január 7,