Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-01 / 1. szám, vasárnap

f r .. Őszinteség — örök barátság E; gyszerü kovácsmester 1 volt. Ma a szocialista munka hőse. Még csak hét van ilyen az egész országban, akiknek köztársaságunk elnöke 1960. május elsejére ezt a magas címet adományozta. A megokalás? A szocializmus győzelmében elért kivételes érdemeik. Ota Vlachnak, szakmabeli képességeit és tudását tekintve, széles e világon nincs vetélytársa és mégis csupa szerénység. Szinte lekicsinylőleg beszél újításáról. Megúnta az örökös, fárasztó kalapácsolást. Törni kezdte a fejét és egy este, munka után, amikor már mindenki hazament, ottmaradt a műhelyben, megpróbálta... A prágai ČKD Sokolovo gépgyár bádoglemez-osztályán történt.... A vér is megfagyott ereiben, amikor a horpadt kazán fala hevítés közben még jobban behorpadt. Teljesen hasznavehetetlenné vált. Mi lesz most? Ezt már nem tudom helyrehozni — gondolta kétségbeesetten. Megvakarta a fejebúbját és mit tehetett egyebet, várt. Mily nagy kő esett e a szívéről, amikor feltevése beigazolódott: a kihűlt kaíánfal lassacskán kiegyenesedett és visszanyerte eredeti alakját. A reménytelenül hoszszadalmas és nehéz kalapácsolás, vagy sajtolás helyett alkalmazott autogén-hevítéssel elért eredmény sokkal egyszerűbb, gyorsabb és pontosabb. A megtakarítás? Mindennél szembeötlőbb: az új módszer alapján ugyanazon idő alatt két ember teljesítménye tízszer akkora, mint azelőtt tijenkét emberé volt. A munkatermelékenység ezen óriási növekedése évente több millió megtakarítást jelent az államnak. Persze érteni kell a dolgokhoz, ismerni kell az eljárás törvényszerűségét, a fortélyokat és hát — Vlach mestere a szakmájának. Tudását, gazdag tapasztalatait nem is rejti véka alá, két kézzel szórja szét azokat a termékeny talajra. Ezért oly szívesen látott és gyakori vendég a szocialista tábor országaiban. A legszívesebben azonban a Szovjetunióba jár tapasztalatcserére. Sokat tanul ott és sok mindenre megtanítja a szovjet elvtársakat. Mintha csak hazamenne, annyira otthon érzi magát Moszkva és Leningrád nagy gépgyáraiban, az emberek között, akiket megszeretett, mint azok őt. „Csak a vendéget kell étellel, itallal kínálgatni — szokták mondani — Vlach nem vendég, otthon van nálunk. Annyit eszik, iszik, amennyit akar." Amikor a leningrádi turbinagyárban a nehézgépipar miniszterhelyettese .megkérdezte tőle, mi a véleménye a gyár berendezéséről, nem fukarkodott az igazmondással, őszintén rámutatott arra, milyen beruházási kiegészítéseket javasol a munkatermelékenység további fokozásához. Legközelebbi látogatásakor meggyőződött róla, mennyire adnak a véleményére. Tanácsait megfogadták és mindenben meg is valósították. A miniszterhelyettes pedig megdicsérte őszinte beszédéért Oto Vlach nagyon szereti munkáját, de azért a pihenést sem veti meg. Gyermekei, unokái körében tökéletesen boldog volt mindaddig, míg élt a felesége. Ez év tavaszán azonban... — és mint a gyermeknek, könnybe lábad a szeme ennek a nagydarab, erőteljes, javakorabeli férfinek, ennek a meleg szívű embernek. Zavarában ellágyulásáért másra, két szenvedélyére tereli a beszélgetést. Az egyik a méhészet, a másik a vadászat. Van-e nagyobb élvezet az egész heti munka után, mint a természetben bolyongani, a határt járni? Ota Vlachot nem annyira a zsákmány, mint inkább az erdők, mezők illata, a friss levegő vonzza. Ezért is ne csodáljuk, amikor mosollyal az ajkán bevallja, hogy ha egyedül van, sohasem céloz a vadra. Más a helyzet, ha társaságban van, hiszen megszólnák. Ezt pedig mégsem hagyhatja. Ilyen őszinte, készséges, jószívű és igaz emberek a szocialista munka hősei. KARDOS MÄRTA A DÖNTŐ FORDULAT EMBERE Nem egyszerű dolog beilleszkedni egy falu közösségébe, még nehezebb máról holnapra vezetőként odaállni egy sokat bajlódó szövetkezet élére. Gombos György azonban bátran vállalta a felelősséget és a párt szavára szivesen t lyezte át munkáhelyét az Ipeľský Sokolec-1 szövetkezetbe. Munkatársai és ismerősei — annak Idején még — a Želiezovce! JNB-n — nem nagyon biztatták: „Hiába mész közéjUk, a szakállasiakkal nehéz boldogulni". A fiatal, szakmailag képzett, tapasztalt zootechnikus szerényen csa't ennyit válaszolt: „Tudom, hogy nincs rózsákkal kihintve az út, de ha már válilkoztam, csak azért sem lépek vissza... Gombos György csakhamar feltalálta magát a faluban, noha az első hetekben áthatolhatatlan dzsungelként vette körül a szövetkezet ezernyi gonilja-baja. Egy csöppet sem keseredett el, pedig hányszor tette próbára értetlenség, bizalmatlanság, rosszindulat. De kiállta a próbát és bebizonyította az aggályoskodóknak, hogy ember a talpán. — Az első lépésem — emlékszik vissza a zootechnikus — a munka helyei megszervezése és az emberek megismerése volt. Tavasszal aztán sok takarmányt vetettünk, feltöltöttük a szövetkezet állatállományát. A munkafegyelem hónapról hónapra szinte a felismerhetetlenségig megjavult. Ahogy a nehézségek mögül elöbátorkodtak az első sikerek, ahogy lassan szilárd egységgé formálódott a széthúzó szövetkezet, úgy nőtt, erősödött a zootechnikus akarása, lelkesedése is. Nyáron D arna, mint általában a parasztok. Ha csöndes, magányos perceiben nézed, a kissé markáns arcot szinte ábrándossá lágyítja az elmerengő tekintet. Társalgás közbon csupa figyelem. Ha vitatkozik, arcán ott ül az a higgadt megfontolás, mely szavainak vaslogikájából is kicsendül, amikor meggyőző erejű érvei elismerésre késztetik a helytelen álláspont védelmezőjét. Perzsel a tekintete, ellentmondást nem tűrő a hangja, ha a közös ellen vétőnek már nem elég a jó sző. A pol'anyi szövetkezet vezetői közül egyik sem mond annyi dorgáló szót, mint éppen ő, Vaszily János mezőgazdász. És mégis, a tagok részéről övé a legtöbb elismerés, őt övezi a legnagyobb megbecsülés. Hogy miért? Megkérdeztem sik szövetkezetest; legtöbben azt mondták, értelmes ember, jól vezeti a közöst. Véleményhűség szempontjából azt is idézem, hogy legalább hárman azt állították róla: önfejű, diktátor, mindig a maga nézetét kényszeríti a közössé-re. összegezésül idézem annak a szövetkezetesnek a véleményét, aki ugyan már túl van a hatvanon, s még mindig a szövetkezet egyik legjobb ARCKÉP dolgozójaként emlegetik, de egyúttal azt is meg kell említenem, hogy neki volt a legtöbször nézeteltérése a mezőgazdásszal. Ezt mondta: — Sokáig nem ismertük el Vaszily elvtárs igazát. Talán azért, mert mindig olyant akart, amit még sehol a környéken nem csináltak, csak éppen az újságok írtak róla. Amikor a rétek és legelők nagyobb részét felszántatta, azt mondtuk, tönkre akarja tenni a szövetkezetet is. meg bennünket is. Azután a határ felét takarmányokkal vetette be, hivatkozott a párthatározatokra, mezőgazdaságunk fejlődésének szükségességére, az előttünk álló feladatokra, az agrotechnikára, az új technológiára, meg miegymásra. Mi meg arra, hogy nekünk is paraszt volt már a dédnagyapánk nagyapja is, valamicskét mi is érthetünk a mezőgazdasághoz. De azért mindig beletörődtünk abba, hogy próbáljuk megvalósítani a javaslatát, majd meglátjuk, igaza lesz-e? Egyik évben 30 mázsa búza termett a felszántott legelő egyegy hektárján, tavaly 515 mázsa cukorrépát takarítottunk be hektáronként, az idén néhány mázsával többet, ebben az évben 55 mázsa kukoricát adott a terméketlennek hitt legelő hektárja. Szóval, amikor tavaly már több mint 21 ezer korona részesedés jutott egy-egy szövetkezeti tagnak, akkor azt mondogattuk, hogy ebben a Vaszily keze is erősen benne van. Most meg azt állítom; azért tarthatjuk a helyet a járás legjobbjai között, azért tudjuk évről évre kifizetni a mukaegység tervezett értékét 100 százalékban, azért tudunk tavasszal más szövetkezetet is kisegíteni szemes és szálas takarmányokkal, mert mezőgazdászunk mindig arra törekedett, hogy szövetkezetünkben következetesen érvényesítsük pártunk politikáját. Azt is hozzátette: . — Lehet, hogy az én számból ez furcsán hangzik, hiszen nem vagyok párttag. A párt politikáját azonban mi is azon mérjük, mit jelent számunkra a megvalósítása. Egyes esetekgazdag takarmánytermést takarított be a szövetkezet s a zootechnikus javaslatára sor kerUIt a szarvasmarhák szabad istállózására, aratás után pedig a sertések önetetéses hizlalására. A sok nehézség, kudarc után ma öröm megtekinteni a szövetkezet állattenyésztését, amelynek jó híre a járás határain túl 1« eljutott. A hizómarhák napi súlygyarapodása jóval túlhaladta az egy kilogrammot, a sertéseknél az első 31 dekás átlagos súlygyarapodás az új technológia bevezetésének eredményeképpen 53 dekára növekedett. Természetesen ezzel párhuzamosan a szövetkezet pénzügyi helyzete is lényegesen megjavult, döntő fordulat következett be a közös gazdálkodásban. SZOMBATH AMBRUS MMNM9MHMHM* ben talán hosszú ideig rágódtunk, tétováztunk, de hogy bíztunk is, arról legfényesebben az a tény tanúskodik: Vaszily elvtársat évről évre újból megválasztottuk a szövetkezet vezetőségébe. (Melelesleg: Vaszily elvtárs 1954óta a helyi nemzeti bizottság elnöki tisztségét is betölti). Pártpolitika, szövetkezeti nagyüzem és egyéni felelősség az egész tagság érdekében — ilyen gondolatok között keres összefüggést Mihály bácsi, amikor a mezőgazdász iránt tanúsított megbecsülésről be-, szél. És helyes ez az összefüggés-keresés, mert nézzük Vaszily elvtárs távlati tervét. — Most tanulok — kezdi —, mert sokat kell annak tudnia, aki a nép bizalmából eredményes munkát akar végezni az egész nép életszínvonalának állandó emelését célzó pártpolitika következetés érvényre juttatásában. Legelőször tehát befejezem az egyéves mezőgazdasági technikumot. Azután? teszi fel önmagának a kérdést. — Szövetkezetünk tagsága is tanul, ezért bízom abban, hogy több tudással hamarabb valósítjuk meg a döntő fordulatot mezőgazdasági nagyüzemünkben. HARASZTI GYULA JÁN KOSTRA: Bányászok dicsérete Ki szövi fénnyel át a napot s éjszakát? Ki írja versemet ? Naponta, éjente vakító fényt fakaszt a fekete bányász-munka. Meghitt, meleg otthonért, boldogság-sugárért alámerül a mélybe, művészek, tudósok megsegítésére, a Wolfram féle szálért, sebészi késekért. Azért, ami nagyon kell, leszáll a bányász hajnalhasadáskor, mikor oly édes az álom, déli verőfényben, a földi boldogság minden fokozatán. Fekete bányász-muňka Föld magja felé mélyül és mint minden, amit mél gyökérzet-delta táplál: hatalmas terhet emel, fáradság jele nélkül. Íme, az a gigászi daru mily könnyedén visz át egy korszakot rőt szemhatár mögé! Nem látni semmit, csak az úszó, fodor felhők tollát azúrsztnű égen. És mégis! Íme, aknák felvonó tornyán kormos bakacsin sallang lobog! Fekete és vörös ... Ám a szénfaló mozdony ózondús rengetegbe rontott ismét velünk, Fekete bányász munka gyáripart indít, lendít — és történelmet mozgat. SÍPOS GYŐZŐ fordítása (VI. Lammer felvétele) Valamikor álmodott a nyom"

r A költő — akinek verseit a húszas években az iskola padja alatt csak titokban forgathattuk — nem is olyan régen írta, hogy Húsz esztendős legénynek vackán Álmodik a nyomor. írhatta volna még akár 1945. első harmadában, miről is álmodott: Tiszta ágyat és tiszta asszonyt Álmodik s vígan felkacag, Kicsit több bért, egy jó tál ételt, Foltatlan ruhát, tisztességet S emberibb szavakat. Jan Smehlík, az észak-csehországi Hus Bányának ez a jókedélyű, mosolygó vájárja nem rendelkezett soha költői hajlamokkal és még tizenöt éves se volt, amikor kolduló lelenckorában a burzsoá köztársaság, meg a protektorátus éveiben a költő örökszép gondolatát csak így, vulgárisan volt képes megszövegezni: — Péknek akarok tanulni! Nyilván azért, hogy kínzó éhségét a titokban elemelt, foszlós kenyérrel csillapíthassa. Az éhség igén erős hatalom és a péktanonc akkor még nem gondolt se tiszta ágyra, se tiszta asszonyra, több bérre, vagy jobb ételre. Nem álmodozott még foltatlan ruháról. Ahogy maga mondja: tisztesség, emberibb szavak eszébe se jutottak. Mígnem aztán a dicső szovjet hadsereg felszabadította hazánkat és a nyitott szemmel járó eleven fiú a határvidékre került. Ott volt akkor a legnagyobb szükség a segítő kezekre. A mosti Stalingrad városrész korszerű épületének háromszobás lakása egész jól kifejezi a háború óta bekövetkezett változást. Ennek a szép. lakásnak a nappali szobájában beszélgetünk. — A felszabadulás után mindenekelőtt szénre volt szüksége a köztársaságnak. Megmagyarázták, hogy ez most már örökre a mi köztársaságunk lesz, magunknak építjük. Leszálltam a mélybe. Megtetszett a munka — felcsaptam. Ennek most éppen tizenöt éve. A februári események előtti feszült légkörben úgy érzi, hogy a kommunisták között a helye. Belép a pártba és a párt segítségével fejlődik. Tagja a pártbizottságnak, az elvtársi bíróságnak, milicista, harminc tagú szocialista elmért versenyző munkabrigád helyettes vezetője, — A szocialista munkabrigád címért 1960 eleje óta versenyzünk. A bányászok nagyon igényesek, el se fogadnánk a címet, ha nem illetne meg százszázalékosan. Az északcsehországi bányakerületen belül a második negyedévben a vállalattól 5000 korona jutalmat kaptunk. Miénk volt, harminc egyenlő részre osztottuk el. A harmadik negyedévben mi lettünk az elsők egész FszakCsehországban. 10 000 korona jutalmat kaptunk. Ez is a miénk volt, feloszthattuk volna. Csakhogy mi szocialista módon akarunk éini is! Azt mondtuk: összesen 180-an dolgozunk a részlegen kétszáz kiskorú gyermekünk van. Megajándékoz suk a részleg gyermekeit. Ránk azután nem modhatja senki, hogy brigádunk elkülönül és a legszebb zenének a korona csengését tartja. A részlegen belül elismerték elvtársi baráti magatartásukat, a részlegen kívül voltak, akik önzetlenségüket nem értették meg. Miért vesznek Smehlíkék a nehezen megkeresett pénzükön mások gyermekeinek ajándékot? Hogy ezeket az értetleneket, hitetleneket is meggyőzzék, meghívják őket maguk közé, meg is vendégelték őket. így szép lassan, embertől-emberig terjesztik a szocialista életformát. Hát ilyen gondjai vannak a ma bányászának! Smehlík elvtárs feltétlenül azok között van, akikről a Központi Bizottság decemberi ülésén úgy emlékeztek meg, hogy az eddiginél nagyobb tisztességet és elismerést érdemelnek a társadalom részéről, amiért rendes üzemi munkájuk elvégzése után szabad idejük jelentős részét áldozatkészséggel a köznek szentelik. Ezzel a tisztességadással és szeretettel, — amivel a harmincegy éves Smehlík elvtársat valóban körülveszik, — már a költő versének minden szava beteljesült. Eredményes munkájáért a vállalat a Szovjetunióba is elküldte. De az élet mégsem kizárólag munka és köztevékenység. A családi élet örömei nélkül sivár lenne a ház. Jan Smehlík boldog házasságban él, két fiú apja. A két fiúnak kijár a külön szoba és — persze — minden földi jó. Hadd élvezzék, ami az apjuknak és anyjuknak nem jutott. A kereset szép, telnék belőle autóra is, de akkor a fiúk terhére egy kicsit jobban kellene takarékoskodni. A fiúkat pedig nem akarja megrövidíteni. * » * Valamikor, nem is olyan régen, még álmodott a nyomor. Nálunk is. Ma már — nálunk nem álmodik. SZILY IMRE ÜJ SZÖ S * 1961. január &