Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-25 / 25. szám, szerda

A kommunista világmozgalom újabb győzelmeiért (Folytatás a S. oldalról) gatni, hogy az efféle magyarázatok egyszerű sarlatánkodást jelentenek. Történelmi tény, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme előtt a népeknek nem sikerült szétzúzniuk a gyarmati rendszer bilincseit. A történelem bebizonyította, hogy szó sem lehetett a gyarmati rendszer megszüntetéséről mindaddig, amig a világnak legalább egy részében meg nem szilárdult a szocializmus. Az imperialista hatalmak, mindenekelőtt az USA minden igyekezetükkel arra törekszenek, hogy a gyarmati rendszer igájától megszabadult országokat saját hatalmi rendszerükhöz csatolják s ezzel megerősítsék a világkapitalizmus helyzetét, a polgári ideológusok sza' vai szerint friss vért biztosítsanak számára, hogy megifjodjék és megerősödjék. Ha szembenézünk a valósággal, el kell ismernünk, az imperialistáknak jelentós gazdasági eszközök állnak rendelkezésükre, hogy hassanak a felszabadult országokra. Egyelőre még sikerült a gazdasági függőség hálójába kényszeríteniük egyes politikailag független országokat. Most, amikor már lehetetlen nyilt gyarmati rendszerek létesítése, az imperialisták a felszabadult országok leigázásának és kifosztásának burkolt formáihoz és módszereihez folyamadnak. Ugyanakkor a gyarmattartó hatalmak mindenütt támogatják a felszabadult országok belső reakfciős erőit, igyekeznek bábkormányokat, diktatúrákat hatalomra segíteni és ezeket az országokat bevonni agresszív tömbjeikbe. Bár az imperialista államok között is igen éles ellentétek állnak fenn, gyakran együttesen lépnek fel a nemzeti felszabadító mozgalom ellen. Ha azonban számba vesszük a gyarmati uralomtól megszabadult népek sorsára ható valamennyi tényezőt, úgy azt látjuk, hogy végül túlsúlyba jutnak az imperialistaellenes, társadalmi haladást szorgalmazó irányzatok. E kérdéseket természetesen minden országon belül -éles harcban oldják meg. Az értekezletről kiadott Nyilatkozat pontos tételeket tartalmaz a nemzeti felszabadító mozgalom fejlesztésének alapvető kérdéseiről, kitűzi a feladatokat, amelyek megvalósításáért küzdenek a kommunista pártok, s meghatározza e pártok állásfoglalását a különféle osztályokkal és társadalmi csoportokkal szemben. A nyilatkozat kifejezésre juttatja a marxista-leninista pártok nézeteinek egységét, s e pártokat arra ösztönzi, hogy minél jobban kihasználják a különböző osztályok és társadalmi rétegek forradalmi lehetőségeit, s az imperializmus elleni harcra megnyerjenek minden következetlen, ingatag és nem állandó szövetségest is. A kommunisták forradalmárok, s rosszul tennék, ha nem vennék figyelembe az újonnan kialakuló lehetőségeket, ha nem találnák meg azokat az új módszereket és formákat, amelyek legbiztosabban vezetnek a kitűzött cél eléréséhez. Különösen hangsúlyozni kell a nemzeti demokratikus állam létrehozásának gondolatát, amelyet a Nyilatkozat is említ. A Nyilatkozat kitűzi ennek az államnak az alapvető ismérveit, valamint a feladatokat, melyeket ez az állam megvalósítani hivatott. Hangsúlyoznunk kell, hogy azokban az országokban, amelyeknek népei felkeltek, hogy önállóan alakítsák történelmüket, a konkrét feltételek | és adottságok szerfölött különbözők, s ezért a társadalmi haladással kapcsolatos feladatok megoldásának formái is a legkülönbözőbbek. A marxista-leninista elmélet helyes alkalmazása a felszabadult országokban abban rejlik, hogy számbavegyük az illető népek gazdasági, politikai és kulturális életének sajátos vonásait, s eszerint találjuk meg a megfelelő formákat arra, hogy egyesítsük a nemzet minden egészséges erejét s biztosítsuk a munkásosztály vezető szerepét a nemzeti frontban,, az imperializmust tápláló források és a hűbéri csökevények határozott felszámolásáért, a szocializmushoz vezető út szabaddá tételéért folytatott harcban. Manapság, amikor az imperialista reakció kommunistaellenes politikát igyekszik rákényszeríteni a fiatal független államokra, különösen, fontos, hogy az igazságnak megfelelően magyarázzuk meg a kommunista nézeteket es törekvéseket. A kommunisták támogatják a nemzeti kormányok általános demokratikus intézkedéseit, egyben azonban megmagyarázzák a tömegeknek, hogy ezek az intézkedések még nem jelentenek határozottan szocialista Intézkedéseket. Senkihez sem állnak oly közel a gyarmati rendszer béklyóit széttörő népek vágyai, senki sem érti meg jobban e törekvéseket, mint a szocialista országok dolgozói és az egész világ kommunistái. Világnétctünk és a dolgozó emberiség érdekéi, amelyekért kUzdünk, már magukban véve arra a törekvésre késztetnek, hogy a népek helyes úton, a haladás útján haladjanak, amelyen felvirágoztatják anyagi és szellemi erőiket. Politikánkkal meg kell szilárdítanunk a népeknek a szocialista országok Iránt érzett bizalmát. A Szovjetunió és a többi szocialista állam részéről a függetlenségüket kiharcolt országoknak nyújtott segítség csak egy célt szolgál — hozzájárulás ezen országok helyzetének megszilárdításához az imperializmus elleni harcban, a népgazdaság fejlődésének elősegítése, a nép életszínvonalának megjavítása. Engels hangsúlyozta, a fejlett országok munkásosztályának mérhetetlen érdeke fűződik ahhőz, hogy a gyarmati országok „minél előbb elérjék önállóságukat". Engete -*zt írta: „Csak egy bizonyos: a győztes proletariátus egyetlen idegen népet sem boldogíthat erőszakkal anélkül, hogy ezzel ne ásná alá saját győzelmét." A győztes munkásosztály nemzetközi feladata, hogy támogassa a gazdaságilag elmaradott országolí népeit, hogy teljesen szétzúzzák a gyarmati rabság béklyóit; minden tekintetben támogatnia kell ezeket a népeket harcukban, amelyet az imperializmus ellen vívnak önrendelkezési jogukért és független fejlődésükért. Ebből azonban egyáltalán nem következik, hogy a szocialista segítség ne hatna a felszabadult országok további fejlődésének kilátásaira. A Szovjetunió a gyarmati népek hűséges barátja volt és marad; mindig védelmezte jogaikat, érdekeiket és függetlenségi törekvéseiket. A függetlenség útján elindult országokkal való gazdasági | és kulturális együttműködést továbbra Is | erősíteni és fejleszteni fogjuk. A Szovjetunió megvitatásra az ENSZ XV. közgyűlése elé terjesztette a gyarmati országok és nemzetek függetlenségének elismeréséről szóló nyilatkozatot. A javaslat körül nemcsak az ENSZben, hanem a világszervezeten kívül is éles politikai harc fejlődött ki, mely után a közgyűlés jóváhagyta a gyarmati országok és nemzetek függetlenségének elismeréséről szóló nyilatkozatot. A szovjet Nyilatkozat fő követelménye — annak szüksége, hogy gyorsan és végleg megszüntessék a gyarmati rendszert minden formájában és megnyilvánulásában — lényegében kifejezésre jut az ENSZ által elfogadott határozatban. Ez a haladó erők, valamint a népek szabadságát és független nemzeti fejlődését szilárdan és következetesen védelmező szocialista államok nagy győzelmét jelenti. Hangsúlyozni kell, hogy e kérdés megvitatása során az ENSZ közgyűlésén a gyarmatosítókat elszigetelték a szocialista és semleges országok, amelyek a gyarmati rendszer megszüntetése mellett foglalnak állást. A gyarmati rendszer megszüntetése mellett szavaztak még a támadó tömbök egyes tagállamai is, például Norvégia és Dánia. A gyarmatosítók kilenc főnyi csoportja tartózkodott a szavazástól. Ez rendkívül jellemző, mivel az egész világ előtt megmutatja, ki akarja megszüntetni a gyarmati rendszert és mit akarnak az úgynevezett „szabad országok". Jellemző, hogy tartózkodtak a szavazástól többek között az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Belgium képviselői. Noha a gyarmati rendszer pusztulásra van ítélve, még mindig jelentős erővel rendelkezik, és nagy nélkülözésekbe dönt sok népet. Körülötte tömörül minden, ami túlhaladott és ízig-vérig reakciós jellegű. A gyarmati rendszer közvetve vagy közvetlenül számos, az emberiséget új háború veszélyével fenyegető konfliktus okozója. A gyarmati rendszer gyakori vérontások oka volt, s még mindig a háború veszélyét rejti magában. Ez a tébolyult düh állandó kirobbanásaiban nyilvánul meg, amiről az algériai, kongói és laoszi véres események tanúskodnak; a gyarmati rendszer karmaiban még mindig az emberek tízmilliói szenvednek. Nem minden állami önállóságát elért nemzet élvezi e tény áldásait, mivel országuk gazdasági életében továbbra is a külföldi monopóliumok uralkodnak. A szocialista országok népei, az egész világ kommunistái és haladó gondolkodású emberei kötelességüknek tartják, hogy felszámolják az imperialista gyarmati rendszer uťolsó maradványait, megvédjék a felszabaduló nepeket a gyarmati hatalmak cselszövéseitől és segítsenek e népeknek szabadság-eszményeik megvalósításában. 5* A kommunista mozgalom néhány ideológiai kérdése Ha összefoglaljuk a kommunista mozgalomnak világszerte aratott történelmi győzelmeit, hálánk első szava nagy tanítóinkat — Marx Károlyt, Engels Frigyest és Vlagyimir Iljics Lenint illeti. Tanításuk révén lett a nemzetközi kommunista mozgalom mindennél hatalmasabb és biztosította győzelmeit. A jövőben stratégiánk és taktikánk kidolgozása során ismét Marxtól, Engelstől és Lenintől kérünk tanácsot. A marxizmus-leninizmus iránti hűség minden további diadalunk záloga. A kommunista mozgalom útja göröngyös és nehéz. Egyetlen párt sem ment keresztül annyi megpróbáltatáson, nem hozott annyi áldozatot, mint a kommunisták. A reakció megkísérelte, hogy elpusztítsa a kommunizmust. De a kommunizmus mindeme megpróbáltatásokból még szilárdabban került ki és korunk hatalmas ereje iett. Bizonyára mindnyájan láttak már gyönyörű, hatalmas fákat, amelyek mélyen gyökereznek a földben. Az ilyen fák nem félnek a vihartői, sem az orkántól. A vihar elszáguld fölöttük, derékba töri a gyönge fákat, de a hatalmas tölgy legyőzhetetlenül áll, koronája egyre terebélyesedik, a fa mind magasabbra tör a nap felé. Ilyen a kommunista mozgalom is. Vihart vihar után küld rá a támadó imperialista reakció, de a kommunista mozgalom legyőzhetetlen, tovább gyarapodik és acélosodik. Negyven esztendeje itt Moszkvában ült össze a Komintern I. kongresszusa. Harminc ország kommunista pártjai és baloldali szocialista pártszervezetei képviseltették magukat. Ha nem számítjuk azoknak a köztársaságoknak a kommunista pártjait, amelyek ma a Szovjetunió részei, Európában akkor mindössze öt kommunista párt volt. Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában és Óceániában netn léteztek kommunista pártok. Az amerikai kontinensen is csak egy működött, Argentína Kommunista Pártja. Ma 87 országban találunk kommunista és munkáspártokat, amelyek több mint 56 millió embert tömörítenek soraikban. A kommunizmus eszméi a világ minden sarkában millió és millió ember gondolkodását határozzák meg. Jó ez így, nagyon jó, elvtársak! Egyre újabb kommunista pártok megalakulásának vagyunk tanúi. Az 1957. évi moszkvai értekezlet óta 12 párt alakult meg és vette fel a nemzetközi kapcsolatokat. Ha Marx, Engels és Lenin részt vehetett volna a kommunista és munkáspártok képviselőinek novemberi értekezletén, boldogan nézte volna az egész világ kommunistái hatalmas seregének e szemléjét! A kommunista pártok gyarapodásában kifejezésre jut a néptömegek cágya a kommunizmus után. Ez korunk egyik figyelemre méltó jelensége. A kommunista rendet, amelyért a marxisták-leninisták harcolnak, a társadalom egész fejlődése előkészítette, s az átmenet e rendbe időszerű feladat immár. A marxista-leninistáknak gondoskodniuk kells valóban gondoskodnak is arról, hogy tisztázzák az új társadalomba való átmenet útjait. Itt számos bonyolult kérdés merül fel. A testvérpártok nagyra értékelték az SZKP XX. kongresszusának hozzájárulását az időszerű problémák kidolgozásához. A kommunista és munkáspártok 1957. évi értekezlete és a világ kommunista mozgalmának 1960 novemberében megtartott tanácskozása nagy gondot fordított e kérdések kidolgozására s hozzájárult a kommunista mozgalom elméletének és gyakorlatának gazdagításához. Számunkra, szovjet kommunisták, az Októberi Forradalom fiai számára sarkalatos igazság annak felismerése. hogy a tőkés társadalomnak szükségszerűen s forradalmi úton szocialista társadalommá kell átalakulnia. A szocializmushoz az út a proletár forradalmon és a proletárdiktatúra hatalomra jutásán keresztül vezet. Ami a szocializmusba való átmenet formáit illeti, ezek — mint az SZKP XX. kongresszusa rámutatott — egyre sokfélébbek lesznek. Emellett nem fontos, hogy a szocializmusba való átmenet mindenütt és minden esetben fegyveres felkeléssel és polgárháborúval járjon. A marxizmus-leninizmus abból indul ki, hogy a szocializmusba való átmenet formái békések és erőszakosak is lehetnek. A munkásosztály és a néptömegek érdekeinek megfelel, ha a forradalmat békés úton valósítják meg. Ha azonban az uralkodó osztályok erőszakkal válaszolnak a forradalomra és nem akarják alárendelni magukat a nép akaratának, a proletariátusnak meg kell törnie ellenállásukat, és vállalnia kell a döntő polgárháborút. Meggyőződésünk, hogy a szocialista világrendszer erejének megszilárdulása. a tőkés országok munkásosztályának elmélyülő szervezettsége egyre kedvezőbb feltételeket teremt a szocialista forradalom számára. A fejlett parlamenti hagyományokkal rendelkező országokban a szocializmusba való átmenet a parlament felhasználásával, más országokban az illető államok nemzeti hagyományainak megfelelő intézmények útján is megvalósítható. Ebben az esetben nem a burzsoá parlament kihasználásáról van szó, hanem a parlamenti formák olyatén felhasználásáról, hogy az a népet szolgálja és új tartalmat nyerjen. A dolog lényege tehát nem a választási kombinációkban, a szavazó urnák körüli harcban rejlik. Erről csak a reformisták papolnak. A kommunistáktól idegenek az efféle kombinációk. Számunkra a tartós parlamenti többség elérésének múlhatatlan feltétele, hogy egyesítsük és összefogjuk a munkásosztály s az egész dolgozó nép forradalmi erőit és forradalmi tömegakciókat fejtsünk ki. A parlamenti többség elérése és az országban hatalmas forradalmi mozgalom léte esetén a parlamentet a néphatalom szervévé tehetjük, ami azt jelenti, hogy megtörjük a burzsoázia katonai és bürokratikus gépezetét, s új, proletár népi állammiságot teremtünk parlamenti formában. Nyilvánvaló, hogy azokban az országokban, ahol a kapitalizmus még erős s óriási katonai és rendőrségi apparátust tart kezében, a szocializmusba való átmenet kényszerű éles osztályharc útján megy végbe. A szocializmusba való átmenet valamennyi formáját tekintve döntő fontosságú feltétel, hogy. a politikai vezetést a munkásosztály gyakorolja, élén kommunista élcsapatával. Az SZKP XX. kongresszusának e következtetései a marxizmus-leninizmus elméletén, a testvér kommunista pártok gyakorlatán, a nemzetközi kommunista mozgalom tapasztalatain alapulnak és helyesen számolnak a megváltozott nemzetközi helyzettel. A kommunista pártokat arra ösztönzik, hogy összefogják a munkásosztályt és a nép többségét, s elsajátítsák a harc minden formáját: békés és erőszakos, parlamenti és parlamenton kívüli formákat. Lenin arra tanította a kommunistákat, a helyzetnek megfelelően készüljenek fel a harc ilyen vagy amolyan formáinak alkalmazására, s neveljék a dolgozó tömegeket készenlétre a döntő forradalmi akció érdekében. Természetesen minden ország proletariátusának és kommunista élcsapatának ügye, hogy eldöntse, a harc milyen formáit és módszereit válaszsza az illető ország munkásosztálya az adott történelmi helyzetben. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy a mai helyzetben rendkívüli jelentőségű az a tétel, amelyet a kommunista és munkáspártok képviselőinek értekezletén jóváhagyott Nyilatkozat a kővetkezőképpen szövegezett meg: „A kommunista pártok a marxista-leninista tanítás alapján mindig ellenezték a forradalom exportját. Egyszersmind erélyesen harcolnak az ellenforradalom imperialista exportja ellen. Internacionalista kötelességüknek tartják, hogy felhívják a világ népeit: tömöritsék, mozgósítsák összes belső erőiket, tevékenyen lépjenek fel es a szocialista világrendszer erejére támaszkodva hárítsák el, vagy határozottan verjék vissza az imperialisták beavatkozását bármely ország forradalomra kelt népének ügyeibe." Szerfölött bonyolult dolog a tömegeket szocialista forradalomba vezetni. Pártunk tapasztalataiból ismeretes, hogy a bolsevikok a hatalomért vívott harcban a legnagyobb figyelmet fordították a tömegek közt végzett munkára, arra, hogy megteremtsék és megszilárdítsák a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségét s előkészítsék a szocialista forradalom politikai hadseregét. A leninisták mindenütt dolgoztak. ahol tömegek verődtek össze, a munkások, a parasztok, az asszonyok, a fiatalok között, a hadseregben. Minden párt maga látja, az adott pillanatban melyik jelszó a legalkalmasabb arra, hogy megnyerje a tömegeket, előbbre vig^e őket, és elősegítse a szocialista forradalom politikai hadseregének kialakítását. Az értekezleten hangsúlyozták az ifjúság soraiban végzett munka nagy. jelentőségét. A burzsoá propaganda koholmányokat terjeszt a mai fiatalságról, „elveszett nemzedéknek" nevezi és apolitikusnak mondja. Számos ország utóbbi forradalmi eseményeinek tényei azonban azt bizonyítják, hogy az ifjúság nagy forradalmi erőt képvisel. Egyetlen politikai párt sem lelkesítheti annyira a fiatalságot, mint a kommunisták — a legforradalmibb párt, mivel a fiatalság szereti a merész, forradalmi tetteket. A mai kor vezető forradalmi ereje a munkásosztály. A világ munkásseregében fontos szerepet játszik a fejlett tőkés országok munkásosztálya. Ezekre az országokra 160 millió munkás és alkalmazott jut, ami az egész nem szocialista világ munkásainak és alkalmazottainak legalább 3'5 részét jelenti. A fejlett tőkés országok munkásosztálya óriási forradalmi erőt képvisel nem csupán azért, mert számbelileg nagy, hanem elsősorban szervezettsége miatt. Tömegeket összefogó szakszervezetei és tömegpártjai vannak. Jól tudjuk, hogy Nyugat-Európában és az USA-ban a kommunisták nagy és sajátos nehézségekbe ütköznek. Körmönfont burzsoáziával állnak szemben, amely óriási anyagi erőforrásokkal, hatalmas katonai, rendőrségi és ideológiai apparátussal rendelkezik. Mi azonban mélységesen hiszünk a nyugat-európai országok munkásosztályában, a párizsi kommunardok, az angol chartisták forradalmi hagyományainak örököseiben, a fasisztaellenes ellenállás vezetőiben és szervezőiben. A munkásosztály, amely sok országban harcban edzett kommunista tömegpártokkal, tapasztalt marxista-leninista káderekkel rendelkezik, hozzá fog járulni a társadalom forradalmi átalakításához. Elvtársak, minél nagyobbak a szocialista rendszer sikerei, minél hatalmasabb a kommunisták nemzetközi hadserege, annál veszettebbül acsarkodik ránk a burzsoázia. Fasiszta kormányzati módszereket, zsarnoki rendszereket vezet be. Minden hírverési eszközét mozgósítva igyekszik tisztára mosni a tőkés rendszert és befeketíteni a szocializmust, kommunista eszméinket. A burzsoá propaganda egyre körmönfontabb lesz. A szocialista tábor és a kommunista pártok ellen alkalmazott fő fegyvere az antikommunizmus. Erélyesen le kell lepleznünk ezt a tudománytalan, elejétől végig hazug ideológiát. A szocializmus nem haladhat sikeresen előre anélkül, hogy ne küzdene erélyesen a munkás és kommunista mozgalomban megnyilvánuló opportunizmus, revizionizmus, dogmatizmus és szektásság ellen. Mindnyájan jól tudjuk, hogy három esztendővel ezelőtt a kommunista mozgalom ellen veszett támadásokat intéztek a revizionisták, s egyes országokban a munkásosztály forradalmi pártjainak létéről vagy nem létérői volt szó. Az USA kommunista pártjában például Gatesék revizionista csoportja működött, Dánia kommunista Pártjában Larsen (Folytatás a 8. oldalon}] A záporozsei Lenin Múzeum, melyet az ottani hidroenergetikai tecTÍnikum tanulói közös erővel hoztak létre, nagy népszerűségnek örvend. ~iok érdekes okmányt őriz a nagy proletárvezér életéről és tevékeny-i égéről. A múzeum anyagának kiválasztásában nagy segítséget nyújtotok a moszkvai, leningrádi és kijevi múzeumok. A képen: A záporozsei ',enin Múzeum. (Kraszovszkij felvétele, TASZSZ). « ÜJ SZŐ 7 • 1961. január 22.