Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-21 / 21. szám, szombat

NAGYSZERŰ HÍRNÉVRE TETTEK SZERT Kommunisták helytállása o drótsövény mögött Bruno Apitz: Farkasok közt, védtelen MA MÁR nemcsak a környéken, hanem az egész trebišovi járásban nagyszerű hírnévre tett szert a Lelesi Állami Gazdaságban működő munkásegyüttes. Ha az ember estefelé végighalad a gazdasági udvaron, az egyik épületből kiszűrődő dallamokat, forradalmi és népdalokat hallhat, amelyeket a Lelesi Állami Gazdaság dolgozói énekelnek. Bent a helyiségben örvendetes kép tárul eléje. Láthatja, a Lelesi Állami Gazdaság CSISZ-tagjait, akik az istállókban, a földeken, a műhelyben végzett egész napi becsületes munka után táncra perdülnek egy pattogó csárdás dallamára. Dicséretre méltó az is, hogy a fiatalok mellett az idősebb generáció tagjait is itt találhatjuk, akik fáradhatatlan munkájukkal elősegítik az együttes kulturális fejlődését. A lelesi munkásegyüttesnek ma harminc tagja van: tíz zenésze, tizenkét énekese és nyolc táncosnője. Valamennyien a Lelesi Állami Gazdaság dolgozói. A fiatalok többnyire a növénytermesztésben, de a gazdaság más szakaszán is dolgoznak. Az együttes műsora szavalatokból, zene-, dal- és táncszámokból áll. A műsort mindig úgy osztják be, ho^y az együttes különféle ünnepségeken, gyűléseken vagy más rendezvényeken sikerrel léphessen fel. Tavaly 15-ször tartott előadást Lelesen, 20 esetben pedig a közeli községekben és 2-szer Trebišovban, a járás székhelyén. E rideg számadatok mögött természetesen látnunk kell a szereplők és a közönség közötti példás kapcsolatot, a viharos sikereket, a szívből jövő jókívánságokat, az ajándékvirágcsokrokat, a díszokleveleket, a hála és szeretet sokféle megnyilvánulását, amiben minden előadás után része volt az együttesnek. AZ EGYÜTTES a februári események 10. évfordulója alkalmával, 1958-ban létesült. Első tagjaik közé tartozott Vernel József szaxofonista, aki az alapítás évében, 47 éves korában vette először kezébe a szaxofont. Több éve dolgozik az állami gazdaságban. Eleinte a fuvarosokcsoportjában végezte a munkát, ma pedig, mint példás csoportvezető dolgozik. Három ízben tüntették ki díszoklevéllel, a kerületi nemzeti bizottság és a kerületi szakszervezeti tanács pedig pénzjutalomban részesítette. Kiváló szervező nemcsak a munkahelyén, hanem az együttesben is. Fiatalos hévvel dolgozik klarinétosuk Majzer bácsi. Nemrég töltötte be 65. esztendejét. Valamikor juhász volt, most már nyugdíjas. Munkahelyén mindig lelkiismeretesen dolgozott, most ugyancsak példamutatóan segit a kulturális munkában. Az együttes alapító tagjai közül harmadik a 43 éves B. Kohut, aki nemcsak kiváló harmonikás, hanem kitűnő szólóénekes is. Ha ő énekel, az együttesnek többször kell megismételnie a számát. Öt is díszoklevéllel és pénzjutalommal tüntette ki a kerületi nemzeti bizottság és a kerületi szakszervezeti tanács. Az együttes büszkesége a 44 éves Lovas István, aki 6 gyermek apja. Az állami gazdaság tehéngondozója és fejőgulyása egy személyben. 1960. március 1-én tagja lett a szocialista munkabrigád megtisztelő cím elnyerésére törekvő kollektívának. Ez a rokonszenves dolgozó mint táncos, kiváló harmonikás és dobos lép fel az együttesben. Miók András 49 éves példás traktoros éppúgy szereti a hegedűjét, mint Zetorját. Szívesen dolgozik éjjeli műszakokban is, ha erre szükség van. Tervét többnyire száz százalékon felül teljesíti. Meg kell említeni az együttes prímását, a 37 éves Kohut Jánost, aki példásan dolgozik a fogatosok munkacsoportjában. Noha korán kell kelnie, hogy lovait gondozhassa, este azért mindig elég ideje marad arra, hogy gyakoroljon és játsszon hegedűjén. Magyar Sándor szintén hegedűn játszik az együttesben. Egyébként kiváló kovács. MIUTÁN bemutattuk az együttes alapító tagjait, helyes, ha a fiatalabbakat is kienieljük. Lovas Zoltán kőműves még csak 18 éves, de már kitűnő harmonikás. A vele egyidős Bajusz Árpád az együttes gitárosa. Dicséretre méltó munkát végeznek Katka és Marienka Vojtková, Kažmerová, Sopková, Szűrős, Pongová, Költő, Bajusz Demeter, Bodnár, Tirpáková, Bajusz Mici, Vasilová és Šoltésová. Ezek a fiatalok nemcsak a CSISZ példás tagjai, de valamenynyien az állami gazdaság értékes dolgozói is. Példás magatartást tanúsítanak mind a munkahelyükön, mind a kulturális életben. Nemegyszer aratott nagy sikert Elenka Mihóková szólóénekesnó, aki szintén a CSISZ tagja és az együttes megalapítása óta serényen tevékenykedik ott. Hasonló sikereket arat Havrila Péter, az együttes közkedvelt énekese. A munkásegyüttes most mérleget von eddigi munkájáról, ugyanakkor merész terveket sző. Harmadik ötéves tervünk első évében az együttes tagjai hozzá akarnak járulni a szocialista munkabrigád büszke cím elnyeréséért versenyző további kollektívák megalapításához. Elhatározták tehát, hogy több osztályon új népművészeti köröket létesítenek. Eddig már Kap. Vojkovcéban, Fejszésben és Kráľ. Chlmecen szerveztek ilyen köröket. Segíteni akarnak abban is, hogy a mezőgazdasági dolgozók négy év alatt teljesíthessék az ötéves tervet, ők maguk is készséggel akarják elvégezni mindennapi munkájukat a mezőgazdasági termelés növelése érdekében. A Lelesi munkásegyüttesben most már az állami gazdaság valamennyi munkása örömmel vesz részt. Ján Sádel, Leles. A SZOVJET FILMESEK az idén több koprodukciós film forgatásában vesznek részt. A szovjet filmművészek tárgyalásokat folytatnak francia és angol szakemberekkel Csajkovszkij Diótörő című balettjének közös megfilmesítéséről. Japán filmszakemberek kérésére az egyik szovjet filmstúdió részt vesz a Golovnyin kapitány naplója című film forgatásában. Tervbe vették egy szovjet-olasz és egy szovjet-amerikai film készítését is. * A CSISZ topolnikyi helyi szervezete a napokban nagysikerű

1 fejtörő versenyt rendezett. A legjobban szereplőket könyvvel jutalmazták, (t. b.) Néhány hónappal ezelőtt Betlen Oszkár Élet a halál földjén című könyvét ismertettük ezeken a hasábokon. Számadást adott ez az írás néhány hőslelkű, áldozatkész férfi bátor helytállásáról, fénylő jellemű emberekről beszélt, akik a hitleri gyűjtőtábor dantei poklában mindvégig hűek maradtak eszményeikhez és a halotthamvasztó kemencék árnyékában önfeláldozó harcot folytattak társaik életéért, az emberségesség megőrzéséért és felülkerekedéséért. A jelek szerint a vallomások kora nem zárult le> a közelmúlt fasiszta embertelenségeiről nem szabad hallgatni, újból és újból a világ elé kell tárni azt a mérhetetlen szenvedést, amivel a hitleri- téboly sújtotta és pusztította az emberek millióit. Igen, vallani kell — igazolja ezt Bruno Apitz Farkasok közt, védtelen című könyve is, amely a buchenwaldi haláltábor mártírjainak és életben maradt hőseinek állít maradandó emléket. Apitz nevét a magyar olvasó először tanulja megismerni és nyomban besorolja az antifasiszta írók legnagyobbjai közé. Könyve előszavában olvashatjuk, hogy ínséges proletársorban nőtt fel, tizennégy éves korától kezdve részt vett a munkásmozgalomban; Hitler uralomra jutása utdn, 1933 májusában tartóztatják le először, kiszabadulása után elvtársaival újjászervezi a szétvert pártot, újra bebörtönzik és megkezdődik a tizenkét esztendős szenvedés időszaka, a fogházak, börtönök, pyűjtőtáborok évei. Megjárja a buchenwaldi infernót iS. és amit ott átél, arról egy testes regényben ad tanúságot. A koncentrációs táborok irodalma ma már igen bőséges, nagyerejű történeti dokumentumok szólnak az SS-legények és táborparancsnokok rémtetteiről, köztük Lord Russel of Liverpool „A horogkereszt árnyékában" című műve leplezte le a legmegrázóbban a fasizmus embertelenségét és korbácsolta fel a világ közvéleményét. Számos irodalmi igénnyel megírt regényből is megismerhettük a hitleri elveterrtültségnek véres tényeit; mintha a kínok kimeríthetetlen kútja öntötte volna a panaszt és vádat az elembertelenedett fasiszta világ ellen. Csontba vájó szöges korbács suhogását, halálhörgést, égő húsnak szagát, mondhatatlan szenvedést, milliók hullását idézik a művek, a felszabadulásnak, s a győzelemnek reménye csak halványan sejlik a befejező lapokon. Bruno Apitz regénye ebbe az élményirodalomba egy meglepően új vonást hoz: már nemcsak vádol és leleplez, de a teljes győzelmet is ábrázolja, azokról a napokról ír, amelyekben az évekig sínylődő, névtelenné vált, számmal degradált fogoly kezébe vette sorsa irányítását, s felszabadította magát. A Buchenwaldban rejtve, illegálisan működő Táborbizottság maroknyi csapata éberségének, ellenállásának, fegyveres beavatkozásának köszönhető, hogy a tábor rettegett parancsnokai az utolsó pillanatokban nem tűntethették el rémtetteik nyomait, nem gyilkolhatták le halomra Buchenwald szerencsétleneit és nagy részük, közel harmincezren életben maradtak. Buchenwald az erőszak tombolásának haláltáncában az egyetlen tábor volt, amely külső segély nélkül, kommunista foglyai helytállásával önmaga szabadította fel magát. • Az író egyetlen hónapba sűríti az ellenállás és a fegyveres felkelés eseményeit. 1944 márciusának egyik esős napján újabb fogolyszállítmány érkezik Buchenwaldba. Auschwitzból jön a vonat, a foglyok fele elhullott útközben, éhhalál, fagy vagy golyó végzett velük. Az életben maradottak közt egy Janowszki nevű lengyelnek sikerül egy bőröndöt becsempésznie a táborba. A bőröndben egy csonttá-bőrré fogyott háromesztendős zsidó árvagyerek rejtőzik. Hogy miképpen sikerült Janowskinek csaknem három esztendeig elbujtatnia az SS-őrök éber szeme elől, miképpen tudta élelemmel ellátni és gondozni, erről a „csodáról" Apitz könyve nem számol be. De nem is ez a fontos, a lényeg az, hogy a gyerek él és élnie kell! Ha százezer rémség közt eddig életben maradhatott, miért pusztuljon el közvetlenül a felszabadulás előtt az utolsó pillanatokban? Rabok közt egy gyerek! Van aki évek óta nem látott gyereket, és most nem tud betelni a látvánnyal. Mintha az északi sarok rettentő fagyában valaki hirtelen illatos rózsabokor elé kerülne, vakító hóbuckák' közt zöldellő virágbokrok elé. — Mint egy igazi kis ember! — csodálkoznak és nem tudnak betelni a látvánnyal. „Kropinszki a tulajdonos büszkeségével sugárzott. Ahogy a rabok lábujjhegyen elhagyták a kuckót, lágyan visszaterítette a kabátot az alvóra. Ezen az estén tétlenül ücsörögtek az írnoki szobában, és a hosszú asztál mellett fecsegtek és örvendeztek, bár egyikük sem tudta, hogy voltaképpen miért. Kropinszki volt a legboldogabb. — Kicsike lengyel gyerek — nevetett újra és újra. Szavából sugárzott a büszkeség." Valósággal szimbólummá nő ez a védtelen emberpalánta, — az élét és a halál jelképévé. Arról természetesen szó sincs, hogy a foglyok elárulják, átadják az SS-őrségnek, mert ez a gyerek biztos pusztulását jelentené. De mi történjék vele? A Nemzetközi Táborbizottság az üldöztetésnek ebben a végső szakaszában megrendítő probléma előtt áll: a gyerek jelenléte, felfedeztetésének eshetősége veszélybe hozhatja a felkelés tervét és ötvenezer ember életét. Bochow, a vezető úgy dönt, hogy Janowszkit be kell osztani egy induló transzportba és újból rá kell bízni a gyerek sorsát. Halálos ítélet ez? Részben igen, részben nem. Ha a lengyelnek eddig sikerült megmentenie a gázban elpusztult varsói ügyvéd árváját, bizonyéra talál újabb mó4ot a megmentésére. Ezt parancsolja a józan ész, a meggondolás, ezt javasolja a felelősség, amely tízezrek sorsával számol. A szív, az emberben lakó humánum azonban mást mond: a gyerek él és nem szabad véletlenekre, csodákra bízni megmenekülését. A gyerek él és élnie kell még áldozatok árán is, mert a gyerek az élet, a jövő maga, jelképe az eljövendő napoknak, az évek óta oly forrón áhított szabadságnak! És így emberségből ötvözött védőfal áll a gyerek köré, halálos veszélyt, iszonyatos kinhalált vállalnak érte. Egy gyerekért, aki három éves életében még nem látott, nem ismert embert, csak csíkos ruhás foglyot, valakit, aki élete kockáztatásával őrzi, eteti, gondozza, a keblén melengeti — és SS-legényt, akinek neve hallatára összehúzódik, kezecskéit arcára tapasztva elnémul, s olyan, mintha az anyaméhből szakították volna ki, vagy mint egy bogár, mely döglöttnek tekinti magát. Maga Bochow is egy nap ráébred arra, hogy ez a szolidaritás mindennél több, meg kell hajolnia a mártírhalált is vállaló emberség előtt. A bebörtönzött foglyok nem árulják el a gyerek kilétét, pedig az elállatiasodott kínzók minden eszközt megragadnak, hogy kezükbe kaparintsák és a gyerek rejtői révén nyomára jöjjenek az illegális szervezetnek, amelynek létezését sejtik. Apitz a szemtanú hitelességével beszéli el a gyermek megmentésének, a szervezésnek, a fegyveres ellenállásnak tényeit. Könyve minden sora érezteti, hogy itt személyes élményekről van szó; tömeges tragédiákat élt át és személyes drámákat látott. Mint hiteles szemtanú művészi erővel vallja és igazolja, hogyan győz a jóság, az emberi nagyság, a humánum, a szolidaritás minden iszony, borzalom, barbár önkény és kegyetlenkedés felett. Ez az emberies hang, amely vér, halál s minden rémség felett oly melegen ragyog, Apitz regénye mondanivalójának lényege. Kommunista eszmeiség és helytállás a legválságosabb pillanatokban és halállal dacoló humánum, amikor arról van szó, hogy győzni kell az embertelenség felett. Pippig és sok száz társa, a névtelenek légiói kínhalált halva tettek eleget ott Buchenwaldban és más táborokban az emberség magasztos parancsának, tudva azt, hogy haláluk, mártíromságuk az emberség, a végső győzelem záloga és a jövőt szolgálja. Apitz műve nem csupán kitűnő regény, hanem nagy tett is. Olyan tett, amely különösen fiatalságunkat, amely nem élte át, nem szenvedte meg a fasizmus rémségeit és elvetemültségét, eszmélteti, harcra, kiállásra és alkotásra serkenti. A tegnap nagy áldozatai: tízezrek gyötrelme és halála ezzel az eszméltetéssel nyeri el igazi értelmét. EGRI VIKTOR A'.V.V.'.VAWi'.V.VAV/AV.WAV.V .V.V.V.VV.V.V.V.'V.VAV.'.V.V.V.V.V.V A legrosszabb, ami az " embert érheti, ha egy irodalom-barát hölgy karmai közi kerül, aki szalonjában maga köré gyűjti a könyvrajongókat is irodalmi összejöveteleket rendez, amikoris teát Szolgálnak fel és minden könyvbarátra két kalács jut. Igaz, nem kellett volna elmennem Herzánné nagyságos asszonyhoz ezekre az irodalmi összejövetelekre, de eleget akartam tenni egy barátom meghívásának, akivel egykor elhitettem, hogy van egy eredeti perzsa Háfiz-kiadásom emberbőrbe kötve. Barátom közhírré tette a könyvbarátok és irodalomrajongók körében, s mecénásuk, Herzáné asszony kifejezte ama kívánságát, hogy mutassanak be neki. A szalonban 12 őszinte arcot találtam, amelyekből a világirodalom meredt rám. Jöttömet élénk örömmel fogadták, s úgy éreztem, az emberbőrbe kötött Hafiz gazdája méltán tarthat igényt négy kalácsra. Á tálból tehát elvettem négy darab kalácsot, a mellettem ülő szemüveges vén kisasszonynak egy sem maradt. Ez annyira elbúsította, hogy Goethe „Válogatott rokonságairól" kezdett beszélni. Velem szemben valami irodalomtörténész ült, s váratlanul azzal a kérdéssel fordult hozzám: - Az egész Goethei tetszik ismerni? - Tetőtől talpig - feleltem komolyan, - sárga fűzős cipőt hord és feje búbján barna nemez kalapot, adószedő az élelmiszervámnál, és a Karmeliták utcájában lakik egy hónapos szobában. A könyvbarátok bús és szemrehányó pillantásokat vetettek rám. A vendéglátó háziasszony, hogy leplezze a Jaroslav Hašek Könwbardtok között társaság zavarát, megkérdez- Ugyebár, ön is nagyon érdeklődik az irodalom iránt? — Nagyságos asszonyom mondtam -, volt idő, amikor sokat olvastam. Eľolvastam a Három testőrt, a Szerelem rejtelmeit, A baskervillei kutyát és egyéb regényeket. Á szomszédoknál rendszeresen félrerakták riszemre a „Politika" folytatásos regényét, és hetenként egyszer végigolvastam mind hat folytatást. Szerfölött érdekelt az olvasás, s alig győztem kivárni, hogy Leona grófnő férjhez megy-e Richárdhoz, a törpéhez, aki miatta meggyilkolta saját édesapját, aki viszont a maga részéről féltékenységből lelőtte Leona vőlegényét. Igen. a könyv valóban csodákra képes. Amikor legrosszabbul ment sorom, a Messzinai ifjút olvastam. Szegény fiatal ember tizenkilenc éves korában haramia lett. Egyébként Lorenzónak hívták. Bizony, akkoriban sokat olvastam. De ma már nem olvasok. Nem érdekelnek a könyvek. Az irodalombarátok testületileg elsápadtak, és egy hegyes szemű, szikár alak, mint valami vizsgálóbíró, szigorún és metsző hangon megkérdezte: - Érdekli Zola? — Nagyon keveset tudok róla - mondtam - azt hallottam, hogy Párizs ostrománál elesett a francia-német háborúban. — Maupassantot ismeri? - érdeklődött dühösen a szóbanforgó férfiú. - Olvastam róla a Szibériai történeteket. - Tévedni tetszik, - jajdult föl a mellettem ülő szemüveges hölgyemény. A szibériai történeteket Korolenko és Szieroszewszki irta. Maupassant francia! - Azt hittem, hollandus, — mondtam nyugodtan. — De ha francia, talán ö fordította le franciára azokat a Szibériai históriákat. - De Tolsztojt csak ismeri? - mondta a háziasszony. - Láttam a temetését a moziban. De nézetem szerint egy olyan híres vegyész, mint Tolsztoj, aki felfedezte a rádiumot, pompásabb temetést érdemelt volna. Pár pillanatnyi csend borult reánk. A szemközt ülő irodalomtörténész vérben úszó szemmel meredt rám és gúnyosan megkérdezte: - De a cseh irodalmat bizonyára jól ismeri? - Odahaza a fehérneműs szekrényemben megtalálhatja a Dzsungel könyvét, ennyi talán elég, — jelentettem ki emelt fővel. - De hisz Kipling angol író, - sírt fel egy szótlan úriember s kezébe temette arcát, mintha sírna. - Nem Kiplingről beszéltem, - kiáltottam fel sértődötten — Tuček müvéről van szó, a Dzsungel könyvéről. Hallottam, hogy két úriember arról sugdos, hogy barom vagyok. A neveletlen alakok szándékosan olyan hangosan suttogtak, hogy meghalljam. Egy hosszúhajú sápadt fiatalember imára kulcsolt kézzel fordult hozzám: - Maga nem érti az irodalom szépségeit, nem képes megbecsülni a stílust, a mondatok briliáns szerkezetét, magát még a versek sem lelkesítik. Ismeri Lilienkronndk azt a versét, amelyben szavakkal érzékletes képet fest a természet szépségeiről: „húznak a felhők, szállnak, a kék felhők egyre szállnak, hegyek fölött, völgyek fölött, erdők dús zöld öve fölött?" Hangját felemelve és a mellette ülő irodalombarát vállára támaszkodva folytatta: - És mit szól D'Annunzio Tüzéhez? Ha elolvasná a velencei ünnepségek e gyönyörű, kifejező ábrázolását, s a hátterén lezajló szerelmi regényt . .. A gázlámpára pillantott, végigsimított homlokán és várta mit mondok. - Nem értettem egészen, — jegyeztem meg, — tulajdonkeppen miért gyújtogatott a: D'Annunzio ünnepek idején? Hány évet kapott? - D'Annunzio a leghíresebb olasz költő, — magyarázta a fáradhatatlan szemüveges agg szűz. - Furcsa, — véltem ártatlanul. - Mi ebben a furcsa, — ordította valósággal az egyik úr, aki mindaddig egy árva szót sem ejtett, - mondja, ismer maga egyáltalán egyetlen árva olasz költőt? Méltóságteljesen válaszol tam: - Természetesen. Robinson Crusoét! Úgy néztem körül, mint egy győztes hadvezér. A tizenkét irodalomrajongó és könyvbarát a pillanatban megőszült, s tizenkét koraősz irodalomrajongó és könyvbarát egyesült erővel kidobott a földszinti lakás ablakán. Fordította: TÓTH TIBOR ÜJ SZÖ 7 * 1961. január 20.