Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-10 / 342. szám, szombat

A NÉPSZFRÜ, tudományos, oktató és bá bfilmek gottwaldovi stúdiója jelentós mértékben hozzájárul kultúránk sikereih ez. A sokoldalú művész) tevékenységéért legjobb hírnévnek örvendd gottwaldovi filmstúdió szorosan együttműködik Mi­roslav Zikmund és Jirí Hanzelka világjárókkal is. Első képünkön: Nadežda Sko­pová jelmezkészítö és Aiens Mackü színházi kellékes állandóan részt vesz H. Týr­lová rendező valamennyi filmjének készítésében. Második képünkön: Hermina Týr­lová államdíjas rendező a gottwaldovi műteremben utasítást ad a filmoperatörnek egy fihn befejezésére. (Emil Blcan — ČTK — felv.) Ezermesterek között Korántsem azért mentem a Bra­tislavai Magyar Tannyelvű Tizen­egyéves Középiskolába, hogy a po­litechnikai nevetésről írjak, de az iskolai faliújság megtekintése után elhatároztam, érdeklődni fogok az iskolának ezen a téren végzett munkájáról. A tanári szobában Janda Iván igazgatót találtam, aki készsége­sen állt rendelkezésemre. — Az iskolában — kezdte a be­szélgetést Janda Iván igazgató — nagy súlyt fektetünk a tanulók mű­szaki nevelésére. Iskolánk szoros barátságot kötött a Tatra-gépja­vító üzemmel, ahol a tanulók a kö­telező műszaki gyakorlatot végzik. Ennek több előnye van. A tanu­lók megfelelő szakemberek vezeté­sével dolgozhatnak, s nem utolsó­sorban korszerű szakberendezés áll rendelkezésünkre, amelyet kevés iskola engedhet meg magának. Nagyon jól megértjük­egymást a munkásokkal. Persze segítségüket igyekszünk viszonoz­ni. Kultúrcsoportunk, melyet Kul­csár Tibor tanár vezet, különféle alkalommal gazdag kulturális mű­sorral szórakoztatja az üzem mun­kásait. Az iskolában is van egy jól felszerelt műhelyünk, amelyet Tóth Károly tanító vezet... Kaptam az alkalmon és nyomban elhatároztam, megnézem eme ér­dekkör munkáját. Már az ajtó előtt tompa búgás, fűrészek éles sikolya ütötte meg a fülemet. Oda- J benn Tóth Károly vezető az öreg • esztergapad fölé hajolva egy ve- • zeték összeforrasztásával foglalko- " zott. Az esztergapadot átalakítót- • ták tekercselőgéppé, amelyen J transzformátortekercseket kéSzíte- • nek. J Két kis legényke valami szerke- • zet fölé hajolva mesterkedett. Az J aprótermetú Holubka Jani, egy • kissé túlméretezett kék munka- • ruhájában, olyan határozott moz- ä dulattal indította meg az elektro- • mos fúrógépet, mintha legalábbis J többéves gyakorlattal rendelkező * géplakatosmester lenne. Kérdésem- J re. mik szeretnének lenni, ha fel- • nőnek, a nagyobbik, Arany János " kitérően válaszolta: — Sokat kell még azon gondol- J kőzni... • Igaza van. A pályaválasztást na- JJ gyon meg kell ám gondolni. Egye- • lőre még egyformán kedveli az • irodalmat, számtant és fizikát. Ho- " lubka Jani, azonban már határo- • zott: J — Én villanyszerelőnek készü- • lök! ; Kelecsényi Marika és Fekete • Pista egy elektromos olvasztóké- " mence összeállításán dolgoztak. No • nem lesz olyan nagy, mint amilyen J Vítkovicén van, csak olyan kis ke- • mencécske. De bezzeg majd ha fel- J nőnek.., csinálnak ők nagyob- • bat is. Palágyi Lajos • Fecsó Pál: Gyermekszemekben. Gyermekszemekben tavaszt látok, hiába fullaszt téli köd, aranyszínű a csillag fénye a tejszíníí köd mögött. Gyermekszívekben tavasz ébred és virága a gondolat, az eszme-fény dédelgeti a nyárra váró szirmokat. Kertész vagyok, virágot óvok, fagy ne érje kelyhüket, napjukat, az élet napját kerüljék a fellegek. S ha jön a nyár, a jövő élet s a volt gyermekek boldogok, bocsássák meg a kertésznek, ha a szemében könny ragyog. Kritika a párizsi televízióról Akármilyen jó dolog is tulajdonképpen a televízió, azért mindenütt baj van vele — és többnyire nagyonis hasonlatos ba­jok. Párizsban például egyebek között azért panaszkodnak, mert a gyerekek ad­dig nem akarnak lefeküdni, amíg a TV­műsort sugároz. Dr. Pinoteau, párizsi ta­nácstag, most javaslatot tett Szajna me­gye prefektusának. „Kérjük meg a teíe­vílziót" — így hangzik a javaslat —, „hogy esténként mindig tűzzön műsorra valamilyen unalmas gyermekadást, ami­nek következményeképpen különösebb há­za viharok és botrányok nélkül is lefek­tethetik csemetéiket a szülők." Pinoteau dr. javaslata nagy vitát váltott ki a pá­rizsi városházán. A nagy többség ellenez­te a javaslatot, mégpedig azzal a meg­semmisítő érveléssel, hogy a francia te­levízió műsora így is éppen eléggé unal­mas, ennél is alacsonyabb színvonalat már igazán nem lehet kérni... FESZTIVÁLI FILMEK ~ A közvéleményt foglalkoztató neve­2 zetes bel- és külföldi események el­S lenére sem lankad a szovjet filmek idei fesztiválja iránt megnyilvánuló nagy érdeklődés. Ha kissé késve is, S szólnunk kell a szovjet filmgyártás = nagy vállalkozásáról, Solohov O j ba­•j; rázdát szánt az eke cimű re­— gényének megfilmesítéséről. Érthető í; volt a nagy várakozás, mert a tavalyi — szovjet filmfesztiválon bemutatott há­S romrészes Csendes Don, Solohov első ~ megfilmesített regénye, valamint a filmre vitt Emberi sors elnyerték mo­Z zilátogatóink nagy tetszését. SOLOHOV nemrégen fejezte be regé­nyének második kötetét. Műve, mely a kozák falun bekövetkező nagy átalaku­lások történelmi folyamatát örökíti meg, impozáns és monumentális a maga tel­jességében. Érthető, hogy Lukin és Sah­magonov forgatókönyvírók és Ivanov ren­dező nagy feladatot vállaltak a solohovi mű megfilmesítésével. Mennyiben sikerűit alkotóinak megvalósítani elképzelésüket — ezt majd csak a trilógia befejezése után mondhatja meg a néző. A most be­mutatott első két rész történelmi képet nyújt a kolhozosítás kezdeti időszaká­ról. Solohov mestere a lélekrajznak. Kevés olyan író tudta olyan erővel, életszínnel megrajzolni hőseinek alakjait, mint Solo­hov a kozák falu lakólt. A film alkotói­nak ezt sikerült is visszaadniuk a nagy­szerű jellemábrázolásokban. Itt elősorban Nagulnovjára gondolunk. Naguinov a fa­lusi uártsejt titkára szívvel-lélekkel a forradalom embere. Azonban erőszakos­ságokra ragadtatja el magát s ezzel árt a párt érdekeinek. Ledér életű feleségét egyszerűen elűzi, mert kulák, fiú volt a szeretője. Türelmetlen a parasztokkal szemben. S mégis negatív vonásai, rab­biátus természete ellenére rokonszenves. Közös ebéd a kolhozban, Scsukar apó szakácsművé­szetének vészes következményei előtt. Szívbe markoló jelenet, amikor a lärásl pártbizottság ülésén fejére olvassák hí-, báit és sablonosan intézik ügyét: egysze­rűen kizárják a pártból őt, a régi bolse­viket, a polgárháború katonáját. Milyen visszataszító péidája ez a bürokratizmus­nak! S bár Naguinov védekezik, elismeri ugyan hibáját, de hogy fit kizárják a pártból! Nem, akkor lőjjék őt agyon, mert a párt nélkül ő nem tud élni, a párton kívül nincs célja életének. A hi­bázó, de becsületes ember segélykiôltäsa tör fel szavaiban. IMPOZÁNS JELENET Makar álma is. amikor gyötrelmes nappalok után álmában viszontlátja régi, elesett bajtársait, akik­kel egy csatasorban halad a „világfor­radalom" megvalósítására. A világfcrrra­dalomért határtalanul és a pillanatnyi fel-' adatokat mellőzve lelkesedő Naguinov a maga primitív módján angolul tanul, hogy „megmagyarázhassa majd az ottani elvtársaknak, mi is a kommunizmus." Ezek mind olyan momentumok, melyek kiegé­szítik, plasztikussá teszik Makar Naguinov. emberi arcélét. Solohov másik regényhőse Dávidov Pjotr Csernov moszkvai művész alakítá­sában kél életre. Csernov alapjában meg­birkózott a nagy feladattal, híven játssza a volt tengerész, rettenthetetlen bolsevik, pártszervező szerepét, bár alakítása egyes epizódokban halványabb Naguinov alakjé­nái. Kár, hogy a regénnyel szemben egé­1 szen eltörpül Razmjotnov (F. Samkov) alakja, szinte passzív szemlélője az ese­ményeknek. Remek szerepalakítás L. Kmit Bannytk középparasztja. A negatív szere­peket játszó Csekmarjov (Osztrovnov) és és Glebov (Polovcev) is kiünő alakítást nyújtott. Polovcev démoni alakjában aze-nban mintha túlzott pátosz is érvé­nyesülne. V. Dorofejev Scsukar apója is elég színes, _ . Á FILM ÉBIÉ­- KEIRŐL szólva álta­lában megállapíthat­juk, hogy méltóképpen kifejezi Solohov mű­vének nagy gondo j latát, az új, szocia­lista humanizmust, a szovjet falu mai szebb élete megala­pozó önfeláldozó erő­feszítések, szárny­bontogatások viha­ros korszakát tük­rözi. Ám a film fo­gyatékossága, hogy alkotói nem tudtak filmszerűséget elérni, így a cselekmények úgy peregnek, mint­ha a könyvben la­pozgatnánk. A mozilátogatók szívükbe zárták So­lohov hőseit és tü­relmesen várják a befejező részt. (Ľ. L.) T olsztoj halálától ötven év telt el, a művésznek alkotásai von­zó és hódító erejükből nem veszí­tettek e félszázad alatt. A regény­író számára kivételes világirodalmi helyet biztosít világképnyújtásának képessége az ember körül és az emberben bent. Attól a társadalmi szinttől kezdve, amelyhez ő származásánál fogva tartozott, le egészen a paraszti nyo­morúság mélységéig, Tolsztojnál minden emberi kapcsolat meg van örökítve, legyen az háborús vagy békebeli, konzervatív ragaszkodás a meglévő rosszhoz, vagy nemes áb­ránd elképzelt boldogabb világról, legyen családi, szülői, gyermeki, ér­zelmi, szerelmi, a munkával, a tár­sadalmi osztályok kapcsolatával, a vallással, urak fényűző bőségével vagy a muzsik megalázó Ínségével kapcsolatos. Tolsztoj elbeszélő adománya egyen­letesen ömlő hatalmas folyamra em­lékeztet, bőségesen árad és amit érint, azt elevenné termékenyíti, mint ahogy a Nílus -áldott kiöntései teszik minden talpalatnyi földdel, ahová elhatolnak. A regény irodalmi rangjának meg­szilárdításához Tolsztoj hozzájárult, mint ahogy a legnagyobb regényírók közül is alig valaki más tette, ö soha nem formalista, a kifejezés­mód túlcsiszolt csillogtatása, vagy a mondanivaló szándékoltan ötletes­sé kihegyezése idegen tőle. Nem ismeri az elkalandozást a részletek rajzával kapcsolatban, mint néha Balzac, sem a kifejezésbeli finom­ságok hajszolását, mint Flaubert. Minden részletről tud, örökösen részleteknél időzik, de közben min­dig az életábrázolás egészét nyújtja, a világkép egészének fi­gyelembevételétől hajszálnyit sem tágít, nem tér el. Ha mindezt nap­jainkban tudja is Tolsztoj olvasója, marad a nagy probléma: ez a tisz­tánlátó világszem miként vált a passzivitás hirdetőjévé azokkal az osztályuralmi visszaélésekkel és bű­nökkel szemben, amelyeket élete fo­Sas Andor: LENIN TOLSZTOJROL lyamán nemcsak mint művész ábrá­zolt, hanem mint publicista kipel­lengérezett. Ennek a rejtélynek, nem is rej­télynek, hanem a marxista társa­dalomszemléiet számára szükségsze­rű és tipikus jelenségnek megfej­tése, illetve magyarázata Leninnek köszönhető. R endkívül tanulságos a negy­vennyolcéves Leninnek 1908­ban az akkor nyolcvanesztendős Tolsztojról adott jellemzése, amely­ben megmagyarázza, miért nem ér­tette ő meg a munkásmozgalmat, miért húzódozott minden cselekvő ellenállástól a rossz ellen, miért rin­gatta magát erkölcsi utópiákról szőtt ábrándozásban. Tolsztojnak 1910-ben bekövetkezett halála eb­ben az esztendőben és a követke­zőben többször szólaltatta meg Le­nint az előbb említett Tolsztoj­problémáról. Mit jelentett Tolsztoj élete és müve Lenin számára ? Nagyezsda Krupszkája közléséből tudjuk, hogy mikor az első világ­háború küszöbén, 1912-ben Lenin Krakkóból intézte a Pravda elindí­tásának munkáját és ott más orosz­nyelvű könyvhöz nem jutottak, mint Tolsztoj Anna Karenyinájához, de ennek is csak egyik, méghozzá hiá­nyos kötetéhez, ezt százszor is el­olvasták. Nincs ebben a közlésben túlzás, mert Lenin irodalmi értékelésében és becsülésében Tolsztoj olyan he­lyet foglalt el, hogy lángeszű mű­vészi alkotómunkájával foglalkozni, társadalmi szerepének történeti je­lentőséget megállapítani számára üdítő és lelkesítő foglalkozást je­lentett s ebbe bele nem fáradt. Van erre még egy másik, klasszi­kus tanúságtétel, mégpedig abból az időből, amikor Lenin a népbizto­sok tanácsának élén a Szovjetunió megvédésének és fejlődésbe lendí­tésének titáni feladatát irányította s kétségkívül kevesebb ideje ma­radt olvasásra, mint krakkói emig­rációs időzése alatt. Lenin mégis éjszakát áldozott ebben az időben arra, hogy Gorkijnak 1919-ben meg­jelent Tolsztojra vonatkozó vissza­emlékezéseit elolvassa. Nem sokkal ezután, minden valószínűség sze­rint még 1919-ben történt, hogy Gorkij felkereste Lenint s ennek asztalán feltűnt neki a napoleoni betörés ellen védekező orosz nép hőskölteményének, a Háború és bé­kének egyik kötete. Mintha Lenin a Gorkij tekinteté­ben felvillanó meglepetésre kívánt volna célozni, nyomatékosan ezt mondta: Igen Tolsztoj! Kedvem tá­madt olvasni... Micsoda sziklatömb, mi? Ez aztán múvész, öregem... és tudja-e mi még a bámulatos? Ed­dig a grófig igazi muzsik nem sze­repelt az irodalomban." Majd fel­tette Lenin a kérdést: „Kit lehet Európában mellé állítani?" Maga adta meg a választ: Senkit. Hogy Tolsztojig az igazi muzsik nem szerepelt az irodalomban, en­nek a lenini megállapításnak ket­tős értelme van, vonatkozik arra, ahogyan Tolsztoj a muzsikot ábrá­zolta, de arra is, amit belőle mint osztályának előítéleteivel szakító nagybirtokos főúr megtestesített. L enin szavaiban csodálat és tisztelet csendül fel Tolsztoj alkotóereje, a népet ábrázolni tu­dása és személyének népközelsége iránt. Ezek a megjelölések: hatal­mas ember, sziklatömb, nincs hozzá hasonlatos: Lenin ajkán nem pilla­natszerúen felötlő tetszésből ered­tek, hanem kivételes értékelést je­lentenek. Lenin szerint Tolsztojt és mű­vészetét magasrendüvé teszi 1861. és 1905. között, tehát a jobbágy­reform és forradalom közötti idő­szakban a parasztsághoz való viszo­nyulása. A feudalizmus leépítése már megkezdődött, de egyidejűleg meg­indult Oroszországban a kapitaliz­mus kialakulása. A dolgozó parasz­tok többsége a jobbágyrabságból a földesurak bérszolgaságába került. Tolsztoj ostorozta a cári önkény­uralmat s annak szerveit, a bü­rokráciát, a pravoszlávia képviselőit, a rendőrködést és a paraszt nyo­morgatásának számtalan módját. Mindennek megszüntetésére a tü­relmes belenyugvást, a csodára váró passzivitást ajánlotta, az erőszak elleni támadást tilalmazta, mindent az úgynevezett öntökéletesítéstől várt. Lenin e magatartást nem Tolsztoj valami egyéni különcségének, sze­szélyének tekinti, hanem olyan je­lenségnek, amely jellemző a pa­rasztság magatartására a feudál ka­pitalizmus idején. Vele azonosul Tolsztoj politikai magatartásában. A parasztok el voltak keseredve, kárhoztatták, szidták elnyomói­kat, de az elkeseredés nem vezetett tetthez. Mikor cselekedni kellene, visszariadnak, könyörögnek, imádkoz­nak, csodákban reménykednek. így tartott ez mindaddig, míg a cse­lekvésben öntudatos, az ösztönös­séget leküzdő és a jövőbe derűlátás­sal tekintő proletariátus lesz a pa­rasztság szövetségese és az Igazi fölszabadulásban segítőtársa. Lenin rámutatott a cárizmust ki­szolgáló legális és burzsoá körök­ben, sőt haladottabb értelmiségiek között is mutatkozó ellenmondások­ra Tolsztoj megítélésében, mert hol mindenestői reakciósnak, hol min­denestől forradalmárnak tüntették föl, mert egyes részeket önkénye­sen kiragadtak művének és maga­tartásának egészéből. Lenin nem szakítja el Tolsztoj kiállását, pl. a sztolipini vérengző rémuralom meg­bélyegzésére a passzív kivárásra bíztató magatartástól. Levonja en­nek a magatartásnak tanulságait a forradalomra felsorakozó munkásság számára: a népellenes erőket nem fogja kiküszöbölni vagy letörni a passzív ellenállás s az osztályelnyo­más és a vüágreakció oldaláról fe­nyegető veszély ellen az elítélés félelemnélküli kimondásával kell őr­ködni a szocialista törekvések tisz­tasága fölött. Lenin Tolsztojra vonatkozó elem­zésének köszönhető annak felisme­rése, hogy Tolsztoj eszmeisége, mű­vészete és világnézete elsősorban nem pszihológiai, hanem a paraszt­ság társadalmi útjával összefüggő szociális probléma. B izonyos, hogy Tolsztoj a bennS rejlő képességek sokoldalúsá­gával - mint katona, gazdálkodó, pedagógus, fizikai munkát vállaló és nyolcvanéves korán túl is világ­irodalmi visszhangot keltő tényező. Goethehez hasonló egyéniség, azon­ban ezt a lángelmére valló sokolda­lúságot és személyes magatartásának regényét nem láthatjuk egységben, ha nem vesszük figyelembe kora dolgozó népének többségéhez, a pa­rasztsághoz való viszonyulását, a paraszt sorsával való törődését és harcát mindaz ellen, ami a paraszt életét nyomorgatottá, keservessé tette mind a múltat túlélő feudális oldalról (még mindig) és az újon­nan feltűnő kapitalista részről (már is). Lenin idézte az Anna Karenyiná­ban szereplő rokonszenves Levin szavát arról, hogy az ó kora átme­neti időszak. Ebben az átmenetben Tolsztoj felismerte, hogy a jobbágy­proletár helyére lépő agrárproletár az emberies élet szempontjából nem jelent haladást. Tolsztoj látta és ostorozta a hibákat, de a cselekvés­hez vezető út helyett miszticiz­musba való burkolőzást hirdetett. Lenin Szerint az átmeneti idő pa­rasztságára jellemző a céltudatos­ságnak ez a hiánya egészen addig, amikor a proletariátus szövetségé­ben kibontakozott ösztönös tévely­géséből s megtalálta — amit már Tolsztoj nem érhetett meg — a kö­zösség szempontjából helyes maga­tartás és cselekvés formáját. ÜJ SZÖ 7 * 1960. deeember 10.

Next

/
Thumbnails
Contents