Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-07 / 339. szám, szerda

A kínai párt- és kormány­küldöttség visszatért Moszkvába Moszkva (ČTK) — A Kínai Nép­köztársaság párt- és kormánykül­döttsége Liu Sao-csivel, Kína Kom­munista Pártja Központi Bizottsága elnökének helyettesével, a Kínai Népköztársaság elnökével az élen december 6-án leningrádi és minszki útjáról visszatért Moszkvába. A kínai párt- és kormányküldött­séget útján Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága Elnökségének tagja, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa el­nökségének elnöke kísérte. A pancsen láma Tibet fejlődéséről Peking (ČTK) — Pancsen Erdeni, a Kínai Országos Gyűlés állandó bizottsá­gának alelnöke kijelentette, hogy Tibet a lázadás leverése és a demokratikus reformok életbeléptetése után Kína más területeihez hasonlóan a kommunista párt vezetésével nagy sikereket ért el mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. Egy évi gyakorlati munka során meg­győződtünk arról, hogy a párt vezető szerepe ránk nézve elsőrangú jelentőségű, — mondotta. 09fc v"" .. Elnapolták a genfi atomértekezletet Genf (ČTK) — A nukleáris fegy­verkísérletek beszüntetéséről tárgya­ló háromhatalmi genfi értekezlet december 5-iki ülésén Stelle, az USA küldötte tekintettel az amerikai kormányban az USA új elnökének megválasztása után bekövetkezendő változásokra az értekezlet elnapolá­sát javasolta 1961. február 7-ig. Az amerikai küldött után Carapkin szovjet küldött szólalt fel. Kijelen­tette, hogy a szovjet küldöttség egyetért az ülés elnapolásával. „Attól a pillanattól kezdve, amikor megkezdtük értekezletünket, több mint 2 év múlt el, — mondotta Ca­rapkin. Ez bőven elég lett volna ahhoz, hogy megállapodásra jussunk a nukleáris fegyverkísérletek beszün­tetéséről, természetesen csak ab­ban az esetben, ha mind a két fél, nem csupán a Szovjetunió nyilvání­tott volna jóindulatot. A tanácsko­zás azonban azt mutatta, hogy az USA kormánya nemcsak nem törek­szik a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésére vonatkozó kölcsönö­sen elfogadható egyezmény elérésé­re, hanem még további nehézsége­ket támaszt és hallatlanul bonyo­lulttá teszi a tanácskozást, hogy az egyezmény létrejöttét meghiúsítsa." Carapkin beszédének befejező ré­szében hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió továbbra is a nukleáris fegy­verkísérletek teljes beszüntetésére vonatkozó egyezmény elérésére fog törekedni. „Reméljük, hogy a jövő évben létrejönnek az egyezmény megkötésének kedvező feltételei. Minden az USA álláspontjától függ". Az értekezlet résztvevői megálla­podtak abban, hogy a tárgyalásokat 1961. február 7-én folytatják. AZ ELSŐ LENGYELORSZÁGI KÉN­BjÁNYÁT CSEHSZLOVÁKIÁBAN GYÁRTOTT ÖRIÁS-KOTRÖGÉPEK­KEL SZERELTÉK FEL. KÉPÜNKÖN: AZ EGYIK KOTRÓGÉP MUNKA KÖZ­BEN. (CAF felv.) Érettségizett olvasztárok Hl Moszkva (ČTK) — A Nizsnij jE=Tagil-i kohászati kombinát vala­|||mennyi olvasztára a hétéves terv l=|végéig teljes középiskolai vég­ezettséget fog nyerni. A magasabb ^színvonalú általános és műszaki jjjképzettség követelményét ter­|!|jesztették az üzem mind a 212 ^munkaszakaszára. Az esti tanfo­i==lyamokra az üzem 4000 dolgozó­dja, a főiskolai távtanulásra több SSmint ezer munkása jelentkezett. HlAz üzem mintegy 200 mérnöke ^tudományos-műszaki propagandát =^ Tszervez. láószi helyze t A kormáiiycsapatok és Pathet Lao egységeinek győzelme Vientiane (ČTK) — A Pathet Lao Hangja rádióállomás jelentette, hogy a Pathet Lao egységei a kormány­csapatokkal együtt november 28-án elfoglalták Phifay Dél-Laosz-i fon­tos várost. A katonai megfigyelők véleménye szerint e győzelem után várható a kormánycsapatok és a Pathet Lao egységeinek támadása Paksame város ellen, amely Phifaytól északra mintegy 45 kilométernyi tá­volságra fekszik. E város éleste No­szavan lázadó tábornok számára gya­korlatilag az egész tartomány el­vesztését jelentené. A Pathet Lao Hangja egyúttal kö­Lagaillarde Spanyolországban ? Párizs (ČTK) — Amikor hétfőn a pá­rizsi katonai bíróság felújította az ez év januári algériai szélsőjobboldali puccs részvevői elleni per tárgyalását, hiány­zott Lagaillarde képviselő,, Susini. a diá­kok fasiszta vezére, Demerquet volt pou­jadista képviselő és más két vádlott, akik nem jelentek meg a tárgyaláson. Azon személyek csoportjához tartoztak, amelyet a bíróság néhány héttel ezelőtt egyelőre szabadlábra helyezett. Arrighi jobboldali képviselő, aki ösz­szeköttetésben áll az algériai puccsista körökkel, kijelentette, hogy Lagaillarde és társai Spanyolországba szöktek, hogy ott Salan tábornokkal, az algériai fren­cia haderők volt főparancsnokával talál­kozzanak. Lagaillarde és társainak eltű­nése párizsi politikai körökben a leg­különfélébb találgatásokra adott okot. Szóba került a szélsőséges elemek új al­gériai puccskísérletének lehetősége is, amelynél Lagaillarde és társai is érvé­nyesülhetnének. zölte, hogy Luang Prabang királyi várost, amely még mindig a zendülők kezén van, a kormánycsapatok kö­rülzárták. Vientiane (ČTK) — Az áruló No­szavan-klikk uralma alatt levő terü­leten élő katonák és tisztek levele­ket intéznek Souvana Phouma kor­mányához, amelyekben kifejezik a kormány béke-, semlegességi és <J nemzeti egyetértési politikájának tá- " mogatását. A lázadó csapatokba erőszakkal toborzott katonák és tisztek ott, ahol lehetséges, kapcsolatot kötnek a ki­rályi haderőkkel és a Pathet Lao egységeivel, amint az Ltrang Pra- s f$| vang, Cammon és Phong Saly tartó- • mányokban történt. A Pathet Lao Hangja rádióállomás hangsúlyozza, hogy ezek a példák azt mutatják, hogy a nép mélyen gyűlöli a Nosa­van-klikket. A TOKIÓI gangszterek egyik bandája megtámadta a „Tokió Szinjo Kinko'. bauk sztrájkoló hivatalnokainak bizottságát. A támadást a bank tulajdonosai szervezték ineg, hogy így vessenek véget a hiva­talnok már hárem hónap óta tartó sztrájkjának. (ČTK) A KUBAI KÖZTÁRSASÁG küldöttsége Rodriguez Llompart, a kubai külügymi 1 Karol Dúbravský szobrászművész Ladislav | Exnár szlovák partizán szobrának beteje­> zésén dolgozik. (Fr. Kocián felv.) 8200 HEKTÁR TERÜLETEN több niszter helyettese vezetésével a Mongol s mint 57 millió facsemetét ültettek el . MnnUí.ió^ňMi TTI^m Dotnrko S DompI^íÍ Dtrnf /"í n n t óllovrti arrt r\ _ Népköztársaság meghívására Ulan Batorba érkezett, ahol tárgyalásokat folytat a Mongol Népköztársaság és a Kuba közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről. (ČTK) Bonni „egyenlőségi Anatole Francé, a •polgári társadalom sza­tírájának nagy meste­re ma már klasszikus­sá vált meghatározását adta a szabadság bur­zsoá értelmezésének, mondván: gazdagnak és szegénynek egyaránt szabad a Szajna hídja alatt aludni és egy­aránt tilos — kenyeret lopni. A távirati iro­dák jelentéseit bön­gészve szomorúan álla­píthatjuk meg, hogy a halhatatlan nagy fran­cia elbeszélő — leg­alábbis ebben az egy vonatkozásban — né­mileg elavult. Napjaink sokkal eklatánsabb pél­dáit nyújtják annak, hogy mi mindent sza­bad a „nyugati szabad világ" ege alatt. Mert hát ennek a „szabad világnak" köz­tudomásúlag egyik ha­zája és védőbástyája a bonni köztársaság, ami­ről pedig igen épületes dolgokat olvashatunk a fentebb említeti jelen­tésekben. Eszerint Münchenben és Nyu­gat-Németország több más városában az utóbbi időben több étterem s más nyilvános helyiség bejáratán a következő feliratos tábla jelent meg: „Színésbörű fia­taloknak tilos a beme­net!" Amikor pedig egy néger fiatalember a közelben szolgálatot teljesítő rendőrhöz for­Banská Bystricán az állami erdő­gondnokság dolgozói és a brigádo­sok. FENYEGETŐ NÉGERELLENES RÖP­LAPOKAT találtak a napokban az ENSZ palotájában, az afrikai diplo­maták helyiségeiben. A röplapok a Ku Klux-Klantól származnak ... AZ ELSŐ SZÍNES, orvosi célokat szol­gáló televíziós készüléket a moszkvai Visnyevszkij Sebészeti Klinikán helyez­ték üzembe. Két 90X120 centiméter mé­retű képernyőn, tízszeres nagyításban lát­hatók a műtétek. A PRÁGAI „FRONT A" K1ÁLLÍTÖTE­R£MBEN december i-én nyílt meg Miloš Nesvadba rajzaiból a „Kis képek kis gyermekeknek" című kiállítás. A kiállítást Karel Höger érdemes művész nyitotta meg. A SOKOLOVOI SZÉNTELEPEN öt­szörösére emelik a harmadik ötéves tervben a brikettgyártást. A sokolo­voi brikett iránt külföldről is nagy az érdeklődés. RÖVIDESEN BEFEJEZI új filmjét, a Tiszta ég forgatását G. Csuhraj, a Balla­da a katonáról világhírű rendezője. MILOŠ BAZOVSKÝ FESTŐMŰVÉSZ összegyűjtött > műveinek kiállítása nyílott december 4-én Bratislavában a Szlovák Nemzeti Galéria termeiben. A BRNŐI JÁN ŠVERMA ÜZEMBEN dült a számára meg­alázó és felháborító felirat miatt, a rend és a szabadság tisztes őre imigyen válaszolt: Nincs jogom beleavat­kozni. Az étterem tu­lajdonosának joga, hogy kedve szerint vá­logassa meg vendégeit. Ezzel szemben a né­ger fiatalembernek éppúgy jogában áll va­lahol az árokparton el­fogyasztani hideg ebéd­jét,' mint — mondjuk — Pferdmengcs millio­mos bankárnak. Ki merné hát azt állítani, hogy Nyugat-Németor­szágban nincs egyenlő- J| ség és nincs egyéni s elkészült az első csehszlovák elekt­s romos távírógép. A Dalibor jelzésű szabadság?! Hasznos viták a lakásépítkezésről Ésszerűbben dolgozni, olcsóbban építeni EZEKBEN A NAPOKBAN az egész ország területén folyik a vita a la­káskérdésről, az építkezésről és a la­kások célszerű berendezéséről. Az értekezleten elhangzott vitákból ki­derült, hogy Bratislavában már csak kevés ember étkezik az „ebédlőben". Szokássá vált, hogy a konyhákban ét­kezünk. A háziasszony igyekszik el­kerülni az ételek és edények ide-oda hordozását. Arra sincs szükség, hogy a szobák ételszagúak legyenek. Így az új házakban egyre jobban kiala­kulnak az „étkezökonyhák". Több helyen elmondták, hogy elis­meréssel és megbecsüléssel tarto­zunk azoknak az embereknek, akik Bratislava arculatát, utcáit szép há­zakkal formálták szebbé. Július Morvay elvtárs, a bratisla­vai Magasépítkezési Vállalat üzemi pártbizottságának alelnöke azzal büszkélkedett, hogy az idei tervet határidő előtt, december 15-ig telje­sítik s így az év végéig 2667 család dicsérheti munkájukat. Nyilvánvaló, hogy összefüggő lakótelepek létesíté­se - például a Kertész és Februári Győzelem utcai építkezés — gazda­ságosabb, termelékenyebb, mint a város közepén, a „foghíjas" helyek beépítése. A Kertész utcán végig haladva a mésztej és habarcs szaga árasztja el a környéket. Tíz évvel ezelőtt ezen a területen bolgár kertészek káposztás­kertje zöldellt. Alig négy öt eszten­dővel ezelőtt leszerelték az öntözö felszereléseket és elvonultak hat­nyolc kilométerrel tovább a város szélére. Helyükön mutatós külsejű, többemeletes lakóházak nőnek ki a földből. Reggel, minden előzetes megbe­szélés nélkül, csak úgy találomra nyitottunk be a Kertész utcai lakóhá­zak építőinek üléstermébe. A szépen díszített teremben kőművesek, ácsok, műszaki dolgozók, mérnökök épp a lakáskérdés megoldásáról vitáztak. - HA AZ EREDMÉNYEKET a ma­guk összességében tekintjük, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy sem lelkesedésben, sem erőfeszítés­ben nincs hiány. Ugyanakkor nem hunyhattunk szemet a kétségtelen hiányosságok felett - mondotta töb­bek között Vincent Hrabovský elv­társ, a hármas számú igazgatóság pártalapszervezeti bizottságának tag­ja. Hozzászóló azonnal akadt, Horváth Mihály a szocialista munkabrigád prí­mért versenyző, harmincöt tagú munkaközösség egyik tagja állt fel, aki gondosan figyelte az elmondotta­kat. - Azon az épületen, amelyen dol­gozunk, többhetes késéssel tudtuk csak elkezdeni a munkát. Nem kap­tuk meg idejében a kezdéshez, pon­tosabban az alapásásokhoz szükséges nehéz gépeket — hangzottak kemé­nyen szavai. - Nemegyszer csak hosszas al­kudozás után kapjuk meg a különfé­le faanyagot és más egyéb tartozé­kot — mondotta Viliam Válčik ács. Az ilyen és hasonló késések ter­mészetesen nemcsak az ácsok, kő­művesek tevékenységét hátráltatják, a vízvezeték és villanyszerelők, asz­talosok s a többi szakemberek mun­kájának torlódását is előidézik. Ilyen körülmények között nem sok gondot fordíthatnak munkájuk minőségére. De a másokéra sem. A szakmunka meghatározott egymás utáni sorren­det kíván, torlódásnál ez lehetetlen­ség. így aztán gyakran egymás he­gyén-hátán végzi minden szakma a tennivalóját. Előfordul, hogy a festő be sem fejezi a falak festését, már­is hozzákezdhet fl javításokhoz, mert a többiek akarva-akaratlanul, tönkretették munkáját. Mennyire igaz tehát, amit odamenet az egyik házban hallottunk. — Ne vegyék hálátlanságnak, így is nagyon örülünk, hogy lakáshoz ju­tottunk, — mentegetődzött az újdon­sült lakó, — de ha már beszélünk róla, valahogy úgy kell összhangolni a lakásépítkezéseket, hogy száraz fá­ból készüljenek az ajtók s ne legye­nek érdesek még a mázolás után is. — Persze sok mindentől füag, hogy mennyiben tudjuk tartani az egyen­letes tervteljesítést, — mondja Ján Chrastina elvtárs, igazgató. — Ha a velünk együtt dolgozó tervező és ipari vállalatok nem tesznek pontosan eleget kötelezettségüknek, menthe­tetlenül úszunk... Az elmondottakból adódik — s ezt többen hangsúlyozták, — csak akkor lehetséges nagyobb eredményeket el­érni, ha már az idén megalapozzák a jövő év sikereit. VÉGEREDMÉNYBEN a hiányossá­gok sorra leküzdhetők. Erről tanús­kodnak a hiányosságok kiküszöbölé­sében elért eddigi eredménvek. Az anyagellátás terén valóban már sok probléma meooldódott a lakásépítke­zéssel kapcsolatos vita során. A mi­nőséoi aondok azonban továbbra is megoldásra várn A pártalapszer­vezeteknek, gazdasági vezetőknek éberen őrködniök kell azon, ho<""' a falfestés is kifogástalan legyen. Gazda szeme hizlalja a jószágot, — csak előrelendítheti az ügyet, ha a qazdasági vezetők a munkálatok helyszínén, az építkezéseken töltenek megfelelő, az eddiginél több Időt. A pártalapszervezetek "al fűznek re­ményeket a termelési értekezletek rendszeresítéséhez, tarta'massabbá tételéhez. A termelési tanácskozások valóban elősegíthetik, hogy minél rö­videbb idő alatt szűnjenek meg a versmytgátló akadályok. — Mennyivel olcsóbb és jobb mi­nőségű lenne a ház felépítése jobb anyagellátással, egyszerre húzhat­nánk a falakat és nem kellene két­szer vagy többször nekikezdeni t—. mondja Kállai Baltazár kőműves. S itt elérkeztünk ahhoz a kérdés­hez, amelyet már eddig is többször érintettünk: a pártalanszervezetek és a dolgozók között 1' kapcsolatok kér­déséhez. Ez az a kapcsolat, amelv az országos pártkonferencia után min­den építkezésen komolyan megszilár­dult, de az utóbbi időben' nem fej­lődött kielégítően. Világos, hogy a konferencia lakásénítkezéssel kap­csolatos határozatát csakis vala­mennyi dolgozó aktív közreműködé­sével hajthatjuk véore, s ezt csak a pártmunka politikai színvonalának emelésével érhetjük el, az ' hogy a politikai tömp"-nunka minden esz­közével magyarázzuk a mérnökök­nek, tervezőknek, kőműveseknek, ácsoknak s a többi dolgozóknak a párt politikáját, a határozatok vég­rehajtásában felmerülő nehézségeket és leküzdésük módját. De megma­gyarázni, megértetni "ártunk politi­káját csak az tudja, aki alaposan tisztában van annak elvi alapjaival. Gondoskodni kell tehát arról, hogy a pártoktatás során mindenki választ kapjon a problémákra, esetleges ké­telyekre. A konferencia határozatainak ta­nulmányozása óriási lehetőséget nyújt arra, hogy pártpropagandánkban, az agitációban felszámoljuk az elvontsá­got. Hiszen ezek a határozatok pél­dái annak, hogyan kell a marxizmus­leninizmust elevenen alkalmazni a mi viszonyainkra. A JÖVŐ FELADATAIT szem előtt tartva csupán arra szeretnénk felhív­ni a pártalapszervezetek bizottságai­nak figyelmét, hoay a dolgozóknak a vita során elmondott szándékait és alkotó kedvét okvetlenül jobban irá­nyított agitációval, ésszerű szerve­zettséggel szükséges párosítani. ERDÖSI EDE 1 gép sorozatgyártását már megkezd­: ték. 1956-BAN ALAKULT Prágában az ! első népi egyetem. Ennek példájára ; létesült a többi népi egyetem a ke­' rületi székhelyeken. Hazánkban ma ! már 17 népi egyetem működik, ame­; lyek 1956 óta 1960 közepéig több ' mint 700 előadássorozatot és tanfo­I lyamot rendeztek a tudományról, ; technikáról és a művészetről. ÜJ BÜTORFÉNYEZÉSI MÓDSZERT al­> kalmaznak a szófiai .Moszkva Bútorgyár­I ban. A különleges lakkréteg olyan, mint­• ha 3 milliméter vastag üveg borítaná a [ bútor felületét. Az új eljárás nemcsak ' bútorfényezésre alkalmas, hanem képek, festmények bevonására is. A PEZ1NOK1 NÉPMŰVELÉSI DOLGOZOK ' a CSKP megalakulásának 40. évfordulója ! alkalmából „A munkásosztály' harca" cí­1 men kiállítást rendeztek. 10 MILLIÓ EMBER KAP ÚJ LAKÁST ; az idén a Szovjetunióban. A lakásépítkezés t méreteit és ütemét tekintve a Szovjet­[ unió áll a világ első helyén. 300 EZER DOLGOZÓ részesül Romá­i niában az idén üdülésben és gyógyfürdői ' kezelésben. Az utóbbi hat évben 1 mil­, lió 800 ezer romániai dolgozó pihent az 1 ország festői vidékein levő nyaralókban. A ŽILINAI MEZŐGAZDASÁGI MÜ­; SZAKI ISKOLA harmadik és negyedik ' évfolyamának tanulói a napokban a ; járás szövetkezeteiben széledtek szét, ahol a harmadik ötéves terv termelési tervének kidolgozásában vesznek részt. WILLIAM HOLT ANGOL IRÖT nagyon I bosszantotta, hogy müveinek haszna leg­nagyobb részt a kiadó zsebébe vándo­I rol. Legutóbbi regényének megjelenése­kor lóra ült és yorkshirei grófságból Londonig lóhátról nyeregíáskájáből áru­; sította könyveit. 3000 darabot adott el. FALUSI FILMFESZTIVÁLT RENDEZNEK ] Romániában. A fesztivál december 4-től < jövő év március 31-ig tart. Ez idő alatt | 300 játékfilmet, népszerű tudományos < filmeket és filmhíradókat matatnak be \ a falvakon. HÉTFŐN MUTATKOZOTT BE a La­; terna Magica a leningrádi Kultúrpa­! lotában. A szovjet színházi szakem­I berek elbűvölten nyilatkoztak ' a 1 csehszlovák művészet eme alkotásá­: ról. ÚJFAJTA GÁZÖNGYOJTÓ kerül piacra a jüvS év elején. JÜJJ SZÖ 4 * 196 0- december 7,

Next

/
Thumbnails
Contents