Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-06 / 338. szám, kedd

Ä KOMMUNISTA ÉS MUNKÁSPÁRTOK KÉPVISELŐINEK ÉRTEKEZLETÉN ELFOGADOTT NYILATKOZAT (Folytatás a 4. oldalról) kívül nagy jelentőségű abból a szempontból, hogy a munkásosztály növelje befolyását a politikai életben és eredményesen védelmezze érdekeit. A különféle szakszervezetekbe tömörült dolgozóknak közösek az érdekei. Az utóbbi évek legnagyobb osztályküzdelmeiben az egyes szakszervezeti központok mindenkor egységesen léptek fel és rendszerint éppen egységük alapján vívták ki a dolgozók követeléseinek kielégítését. A kommunista pártoknak az a nézete, hogy megvannak a reális feltételek a szakszervezeti egység helyreállítására, s kitartóan törekedni fognak e cél elérésére. Azokban az országokban, ahol a valóságban nincs szakszervezeti demokrácia, a szakszervezeti egységért folytatott harc a szakszervezeti mozgalom függetlenségének elérése, a dolgozók szakszervezeti jogainak - politikai, vagy bárminő más megkülönböztetést kizáró - elismerésére és tiszteletben tartására irányuló kitartó munkát követel. A béke és a társadalmi haladás érdekei megkövetelik a többi demokratikus tömegmozgalom egységének helyreállítását nemzeti és nemzetközi viszonylatban. A tömegszervezetek egyesítése akcióegység alapján érhető el, a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokratikus jogok megőrzéséért és kibővítéséért, a dolgozók életkörülményeinek megjavításáért és szociális jogainak bővítéséért folytatott küzdelemben. A tőkés országok néptömegeinek feladatai teljesítéséért folytatott küzdelmében döntő szerepe van a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének, amely a szociális forradalom fő mozgató ereje. A munkásosztály soraiban, a szakadás fennmaradása, ami az uralkodó osztályok, a jobboldali szociáldemokrata vezetők és a reakciós szakszervezeti vezetők érdeke, nemzeti és nemzetközi viszonylatban továbbra ls a legfőbb akadálya a munkásosztály céljai elérésének. A kommunisták határozottan a szakadás leküzdésére törekednek. Az imperialisták és a reakciósok egyes országokban az erőszakon kívUí a csalást és megvesztegetést is felhasználják a munkásosztály egységének megbontására és aláásására. A legutóbbi évek eseményei újra bebizonyították, hogy a szakadárság aláássa a munkásosztály pozícióit és csupán az imperialista reakciónak kedvez. Egyes szociáldemokrata jobboldali vezetők nyíltan átpártoltak az imperializmushoz, védelmezik a tőkés rendszert és bomlasztják a munkásosztály egységét. Mivel gyűlölik a kommunizmust és félnek a szocializmus növekvő világbefolyásától, behódolnak a reakciós és konzervatív erőknek. A szociáldemokrata pártok jobboldali vezetősége számos országban olyan programokat fogadott el, amelyekben nyíltan lemondott a marxizmusról, az osztályharcról és a hagyományos szocialista jelszavakról. Ezzel további szolgálatot tett a burzsoáziának. A szociáldemokrata pártokban még a funkcionáriusok egy része ls egyre fokozottabban szembeszegül a jobboldali vezetők politikájával. Gyarapodnak a munkásosztály és a többi dolgozók akcióegységét támogató erők a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért vívott küzdelemben. A szociáldemokrata pártok tagjainak túlnyomó többsége, főként a munkások a béke és a társadalmi haladás hívei. A kommunisták a jövőben ls bírálni fogják a szociáldemokrácia ideológiai elveit, jobboldali, opportunista gyakorlatát és továbbra is olyan tevékenységet fognak kifejteni, mely serkenteni fogja a szociáldemokrata tömegeket, hogy áttérjenek a kapitalizmus ellen, a szocializmus győzelméért folytatott következetes osztályharc pozícióira. A kommunisták szilárd meggyőződése, hogy az eszmei nézeteltérések köztük és a szociáldemokraták között nem akadályozhatják eszmecseréjüket a munkásmozgalom időszerű kérdéseiről és főként a háborús veszély ellen folytatott közös küzdelmüket, A kommunisták osztálytestvéreiknek tartják a szociáldemokrata pártban szervezett dolgozókat. Gyakran együtt működnek velük a szakszervezetekben és más szervezetekben, közösen küzdenek velük a munkásosztály és a nép érdekeiért. A munkásmozgalom létérdekei sürgősen megkövetelik, hogy a kommunisták és a szociáldemokrata pártok közös, nemzeti és nemzetközi akciókat kezdjenek a nukleáris fegyverek gyártásának, alkalmazásának és a velük folytatott kísérleteknek azonnali betiltásáért, az atommentes övezetek létesítéséért, a nemzetközileg ellenőrzött általános és teljes leszerelés megvalósításáért, az Idegen területen létesített katonai támaszpontok megszüntetéséért, az idegen csapatok visszarendeléséért, a gyarmati és függő országok nemzeti felszabadító mozgalmának megsegítéséért, a nemzeti szuverenitás biztosításáért, a demokrácia megszilárdításáért és a fasiszta veszélylyel szemben tanúsított ellenállás fokozásáért, a dolgozók életszínvonalának emeléséért, a munkahét bércsökkentés nélküli lerövidítéséért, stb. A szociáldemokraták milliói és egyes szociáldemokrata pártok bizonyos formában már síkra szálltak e feladatok megoldásáért. Bátran kijelenthetjük, hogy ha számos tőkés állam munkásosztálya á

thidalná a szakadást soraiban, és elérné osztagainak akciőegységét, súlyos csap

ást mérhetne a tőkés országok kormányköreinek politikájára, az új háború előkészítésének beszüntetésére kényszerlthetné őket, visszaverhetné a monopoltőke támadását, biztosíthatná az égető demokratikus és létkövetelmén

yek kielégítését. A kommunista pártok mind a dolgozók életkörülményeinek megjavításáért, demokratikus jogaik kibővítéséért és megőrzéséért, nemzeti függetlenségük kivívásáért és megvédéséért, a népek közötti békéért, mind a hatalomért és a szocializmus felépítéséért vívott harcban együttműködésre törekednek a szocialista pártokkal. A kommunisták vértezete az egységes, tudományosan megalapozott és az életben helytállt nagy marxi-lenini tanítás és a szocialista építés gazdag nemzetközi tapasztalatai. A kommunisták készek vitába szállni a szociáldemokratákkal, és meggyőződésük, hogy ez a nézetek, eszmék és az összegyűjtött tapasztalatok szembeállításának legjobb módja, ami az elavult előítéletek kiküszöbölésére, a dolgozók soraiban a szakadás áthidalására és az együttműködés felvételére irányul. Az imperialista reakció bizalmatlanságot próbált kelteni a kommunista mozgalommal és ideológiával szemben, továbbra is azzal az állítással ijesztgeti a tömegeket, hogy a kommunisták állítólag az államok háborúskodását akarják, hogy megdöntsék a tőkés rendszert és uralomra juttassák a szocialista rendszert. A kommunista pártok határozottan elutasítják ezt a rágalmat. Tény, hogy az imperialisták által kirobbantott két világháború a szocialista forradalmakkal végződött, de ez nem jelenti azt, hogy világháborún keresztül vezet az út a szociális forradalomhoz, különösen nem korunkban, amikor fennáll a hatalmas szocialista világrendszer. A marxisták-leninisták sohasem állították, hogy az államok háborúskodásán keresztül vezet az út a szocialista forradalomhoz. Minden ország népének elvitathatatlan joga, hogy maga válassza meg társadalmi rendszerét. A szocialista forradalom nem importálható és nem is kényszeríthető kívülről. A szocialista forradalom minden egyes ország belső fejlődésének és belső szociális ellentétei szélsőséges kiéleződésének az eredménye. A marxi-lenini tanítást követő pártok mindenkor ellenezték a forradalom exportját. Ugyanakkor határozottan küzdenek az ellenforradalom imperialis

ta exportja ellen. Internacionális kötelességüknek tartják, hogy egységre, belső erőik mozgósítására, tetteket szülő aktivitásra serkentsék a világ népeit, hogy a szocialista világrendszer erejé

re tám

aszkodva meggátolják, esetleg határ

ozottan szembeszegüljenek az imperialisták beavatkozásával bármelyik ország ügyeibe, melynek népe elindult a forradalom útján. A marxi-lenini pártok a munkásosztály és a dolgozó tömegek élén állnak a szocialista forradalom megvalósításáért és a proletárdiktatúra bárminő formájának uralomra juttatásáért folytatott harcban. A szocialista forradalom fejlődésének formái és útjai bizonyos ország osztályerőinek konkrét viszonyától, a munkásosztály és élcsapata szervezettségétől és érettségétől, az uralkodó osztályok ellenállásának erejétől fognak függni. A proletárdiktatúra — formájától függetlenül — mindenkor a demokrácia bővítését, áttérést fog jelenteni a formális, polgári demokráciából, az igazi demokráciába, a dolgozók demokráciájába. A kommunista pártok megerősítik az 1957. évi Nyilatkozat következtetéseit, az egyes országoknak a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet formáiról. A munkásosztály és élcsapata, a marxistaleninista párt — mondja a Nyilatkozat —, arra törekszik, hogy békés úton valósítsa meg a szocialista forradalmat. Ennek a lehetőségnek a valóra váltása megfelelne a munkásosztály és az egész nép érdekeinek, az ország általános nemzeti érdekeinek. A munkásosztálynak a mai viszonyok közepette számos tőkés országban lehetősége van arra, hogy élcsapata vezetésével a munkás és népfront, valamint különböző pártok és társadalmi szervezetek megegyezésének és politikai együttműködésének más lehetséges formái alapján egyesítse a nép többségét, polgárháború nélkül kivívja az államhatalmat és biztosítsa, hogy az alapvető termelőeszközök átmenjenek a nép tulajdonába. A munkásosztály a nép többségére támaszkodva, határozottan visszaveri azokat az opportunista elemeket, akik nem képesek feladni megalkuvásukat a tőkésekkel és nagybirtokosokkal. Éppen ezért leverheti a reakciós és népellenes erőket, megszerezheti a többséget a parlamentben és a burzsoázia osztályérdekelt szolgáló eszközből a dolgozó népet szolgáló eszközzé változtathatja a parlamentet, széleskörű tömegharcot indíthat a parlamenten kívül, letörheti a reakciós erők ellenállását és megteremtheti a szocialista forradalom békés megvalósulásához szükséges feltételeket. Ez mind csak a monopolista nagytőke ellen, a reakció ellen, a mélyreható szociális reformokért, a békéért és a szocializmusért küzdő munkások, paraszttömegek és városi középrétegek osztályharcának széleskörű és állandó kibontakoztatásával lehetséges. Olyan viszonyok között, amikor a kizsákmányoló osztályok erőszakosságra vetemednek a nép ellen, a szocializmusba való átmenet másik lehetőségét, a nem békés utat is látni kell. A leninizmus azt tanítja, — és a történelmi tapasztalatok igazolják —, hogy az uralkodó osztályok nem mondanak le önként a hatalomról. E körülmények közepette az osztályharc hevességének foka és formái nem annyira a proletariátustól, mint inkább a nép túlnyomó többségének akaratával szemben álló reakciós körök ellenállásának erejétől, attól fognak függni, alkalmaznak-e erőszakot ezek a körök a szocializmusért vívott küzdelem bizonyos szakaszában. Minden országnak megvan a reális lehetősége a szocializmusba való átmenet egyik vagy másik módjára, amit a konkrét történelmi körülmények szabnak meg. Ma, amikor a kommunizmus nemcsak a leghaladóbb tanítás, hanem reális létező társadalmi rendszer is, mely bebizonyította fölényét a kapitalizmussal szemben, rendkívül kedvező feltételek jönnek létre a kommunista párt befolyásának kiterjesztésére, az antikommunizmus —, melynek zászlaja alatt a tőkések osztálya harcol a proletariátus ellen —, határozott leleplezésére és a legszélesebb dolgozó tömegek megnyerésére a kommunizmus eszméjének. Az antikommunizmus már a munkásmozgalom hajnalán jelentkezett, mint a tőkés osztály fő eszmei fegyvere a proletariátus és a marxista ideológia elleni küzdelmében. Az osztályharc kiéleződésével párhuzamosan, majd különösen a szocialista világrendszer megalakulása után az antikommunizmus még bőszebb, még körmönfontabb lett. A burzsoá ideológia mély eszmei válságát és lezüllésének legalsóbb fokát tükröző antikommunizmus arcátlanul elferdíti a marxista tanítást, galádul rágalmazza a szocialista társadalmi rendszert, meghamisítja a kommunisták politikáját és céljait, üldözi a demokratikus, békeszerető erőket és szervezeteket. A dolgozók érdekeinek sikeres védelme, a béke megőrzésének és a munkásosztály szocialista eszményei megvalósításának ügye elszánt harcot követel az antikommunizmus a burzsoázia mérgezett fegyvere ellen, melylyeí a tömegeket el akarja tántorítani a szocializmustól. Szükséges, hogy a tömegeknek még jobban megmagyarázzuk a szocialista eszméket, forradalmi szellemben neveljük a dolgozókat, fokozzuk forradalmi osztályöntudatukat és a szocialista világrendszer országainak tapasztalatain magyarázzuk meg a dolgozóknak a szocialista társadalom fölényét, konkrétan mutassunk rá milyen tényleges előnyt jelent a szocializmus-valamennyi ország munkásainak, parasztjainak és a lakosság más rétegeinek. A kommunizmus megszabadítja az emberiséget a háborús félelemtől és biztosítja a tartós békét, felszabadítja az emberiséget az Imperialista elnyomás és kizsákmányolás, a munkanélküliség és nyomor alól, általános jólétet és magas életszínvonalat biztosit, eloszlatja a gazdasági válságoktól való félelmet, biztosítja a termelőerőknek az egész társadalom javát szolgáló rohamos fejlődését, megszabadítja az emberi egyéniséget a pénzeszsák elnyomásától, biztosítja az ember általános szellemi fejlődését, ' a tehetségek kibontakozását, a társadalom korlátlan tudományos és kulturális haladását. A kizsákmányolók maroknyi csoportja kivételével a lakosság valamennyi rétege nyer az új társadalmi rendszer győzelmével. Ezt a tényt be kell vinni,a tőkés országok millióinak tudatába. VI. A kommunista világmozgalom korunk legbefolyásosabb politikai ereje, a társadalmi hala dás legfőbb tényezője lett. A kommunista mozgalom állandóan előre halad, tömörré válik és megedződik az imperialista reakció el len, a munkásosztály és a dolgozók érdekei ért, a békéért és a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott ádáz küzdelemben. Jelenleg a világ 87 országában tevékeny kednek kommunista pártok, s több mint 36 millió embert egyesítenek soraikban. Ez a marxizmus-leninizmus nagyszerű győzelme, a munkásosztály óriási sikere. Tovább folyik a marxizmus híveinek egyesülése azokban az országokban, amelyek lerázták a gyarmati igát és az önálló fejlődés útjára tértek. A kommunista pártok nemzetközi kötelességüknek tartják, hogy az imperializmus elleni közös harcban hozzájáruljanak országaik munkásosztálya és a felszabadult államok munkásmozgalma barátságának és szolidaritásának megszilárdításához. A kommunista pártok fejlődése és szervezeti megszilárdulása, több ország kommunista pártja győzelmének biztosítása az elhajlások elleni küzdelemben, a személyi kultusz káros következményeinek leküzdése, a nemzetközi kommunista mozgalom befolyásának megerősödése új távlatokat nyújt a kommunista pár tok előtt álló feladatok eredményes megoldá sában. A marxi-lenini pártok tevékenységük meg másíthatatlan törvényének tartják a pártélet lenini normáinak feltétlen betartását a demokratikus centralizmus elve alapján, szükségesnek tartják szemük fényeként őrizni a párt egységét, szigorúan érvényesíteni a párton belüli demokrácia és a kollektív vezetés elveit. A leninizmus szervezeti elveivel összhangban nagy jelentőséget tulajdonítanak a vezető pártszervek szerepének a pártéletben, s ezért fontosnak tartják, hogy szilárdítsák kapcsolatukat a párt tagjaival és a dolgozók széles tömegeivel, ne engedjék meg a személyi kultuszt, mely gúzsba köti a kommunisták alkotó szellemének és kezdeményezésének kibontakozását, mindenképpen fejleszszék a kommunisták aktivitását, bontakoztassák ki soraikban a bírálatot és önbírálatot. A kommunista pártol: eszmeileg szétzúzták a soraikban feltűnt revizionistákat, akik megpróbálták letéríteni őket a marxi-lenini útról. Minden egyes kommunista párt és az egész nemzetközi kommunista mozgalom eszmeileg és szervezetileg tovább szilárdult a revizionizmus, a jobboldali opportunizmus elleni harcban. A kommunista pártok egyhangúlag elítéltek a nemzetközi opportunizmus jugoszláv megnyilvánulását, mely a modern revizionisták „elméleteinek" tömör kifejezője. A JKP vezetői elárulták a marxizmus-leninizmust, elavultnak nyilvánították, antileninista, revizionista programjukat szembeállították az 1957. évi Nyilatkozattal, szembeállították a JKP-t a nemzetközi kommunista mozgalommal, elszakították hazájukat a szocialista tábortól és az amerikai s más imperialisták úgynevezett „segítségétől" tették függővé és ezzel veszélybe döntötték a jugoszláv nép hősies harcával elért forradalmi vívmányokat. A jugoszláv revizionisták aknamunkát végeznek a szocialista tábor és a kommunista világmozgalom ellen. A tömbön kívüli politika címén a békeszerető erők és államok egységére káros tevékenységet fejtenek ki. A jugoszláv revizionisták vezetőinek további leleplezése, a jugoszláv revizionisták antileninista eszméi ellen, a kommunista és munkásmozgalom védelmében vívott aktív harc továbbra is a marxi-lenini pártok rendkívül fontos feladata marad. A munkásosztály harci tapasztalatai, a társadalmi fejlődés egész folyamata ismét nagyszerűen igazolták a marxizmus-leninizmus nagy, legyőzhetetlen erejét és életképessegét s határozottan megcáfolták a modern revizionisták összes „elméleteit". A kommunista és munkásmozgalom további fejlődésének érdekei megkövetelik, hogy — mint erre az 1957. évi moszkvai Nyilatkozat is rámutat — két fronton határozottan tovább küzdjünk a jövőben is fő veszélyt jelentő revizionizmus, valamint a dogmatizmus és szektásság ellen. A revizionizmus, a jobboldali opportunizmus elködösíti a marxizmus-leninizmust és tompítja forradalmi szellemét. A burzsoá ideológia elméleti és gyakorlati megnyilvánulása ez, mely megbénítja a munkásosztály akaratát, leszereli és demobilizálja a munkásokat, a dolgozó tömegeket az imperialisták és a kizsákmányolók elnyomása ellen, a békéért, a demokráciáért, a nemzeti felszabadulásért, a szocializmus győzelméért vívott harcukban. A dogmatizmus és a szektásság az elméletben és a gyakorlatban is éppen ilyen fő veszélyt jelenthetnek az egyes pártok bizonyos fejlődési fokán, ha nem folytatnak következetes küzdelmet ellene. A dogmatizmus és a szektásság megfosztja a forradalmi pártokat attól a képességüktől, hogy a tudományos elemzés alapján tovább fejlesszék a marxizmus-leninizmust és a konkrét viszonyokra alkotó módon alkalmazzák, elszigetelik a kommunistákat a dolgozók széles rétegeitől, tétlen várakozásra, vagy baloldali, kalandor cselekedetekre ítélik őket a forradalmi harcban, megakadályozzák a változó helyzet és az új tapasztalatok idejében való helyes értékelését, az összes lehetőségek felhasználását a munkásosztály és a demokratikus erők győzelme érdekében, az imperializmus, a reakció és a háborús veszély ellen vívott harcban, és így gátolják meg a népeket igazságos harcuk győzelmének kivívásában. Különösen fontos a kommunista világmozgalom általános tömörítése akkor, amikor az imperialista reakció a kommunizmus elleni harcra egyesíti erőit. Az egység és tömörség megtízszerezi mozgalmunk erőit és biztos kezességet nyújt a kommunizmus nagy ügyének győzelmes előrehaladásához és az ellenséges támadások eredményes visszaveréséhez. A marxizmus-leninizmus nagy tanítása és az érvényesítéséért folytatott közös harc egyesíti az egész világ kommunistáit. A kommunista mozgalom érdekei megkövetelik, hogy minden kommunista párt szolidárisán betartsa az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott küzdelem közös feladataira vonatkozó, a testvérpártok tanácskozásain közösen kidolgozott értékeléseket és következtetéseket. A munkásosztály ügyéért vívott harc érdekei megkövetelik, hogy még tömörebbek legyenek minden egyes kommunista pártnak, valamint a világ kommunistái nagy hadseregének sorai, megköveteli akaratuk és tetteik egységét. Minden marxi-lenini párt legfőbb nemzetközi kötelessége, hogy gondoskodjék a nemzetközi kommunista mozgalom egységének állandó szilárdításáról. A marxizmus-leninizmus és a proletár nemzetköziség elvei alapján határozottan védelmezni kell a nemzetközi kommunista mozgalom egységét, nem szabad megengedni olyan tetteket, melyek megbonthatnák ezt az egységet, — a győzelem elengedhetetlen feltételét a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért, a békéért, a szocialista forradalom, a szocializmus és a kommunizmus építése feladatainak eredményes megoldásáért folytatott harcban. Az említett elvek megszegése (Folytatás a 6. oldalon) ÜJ SZÖ 5 * 1960. december 1.