Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-27 / 358. szám, kedd

/Qk loáyicsi lányok SZOCIALISTA MUNKABRIGÁDJA A zt ma már nehéz lenne ponto­san megállapítani, kinek az agyában fogamzott meg legelőször a brigádalakítás gondolata. Mondjuk csak egyszerűen, hogy a szocializmus első évében született — ezerkinlenc­százhatvanban. Helyszín: Elektrosvit — Nové Zámky. Persze, ha valaki azt gondolja ró­luk, hogy csak fontoskodva, összerán­colt homlokkal lehet velük beszélni és a tervteljesitési grafikonon, meg a gyűlések kérdésén kfvül más be­szédtéma nem akad a műhelyben, az téved. Talán mindennél beszédesebb, ha azt mondjuk, hogy tizenkilencéve­sek a lányok. És roppant kíváncsiak. Legtöbbjüket az égvilágon minden érdekli. A legújabb hajviselet épp­úgy, mint mondjuk a villamos csavar­húzó szerkezete, amivel a világító­testeket szerelik össze. Tíz óra körül érkeztem a műhely­be. Az egyik sarokban négy-öt kis­lány Halász Évát oktatta, akit ha fiú volna, a műhely Benjáminjának kelle­ne neveznem, mert ő a legkisebb a sok fiatal között. Surányi Erzsébet arról beszél, hogyan sikerült ennyire jól megfésülködnie a legújabb divat szerint. D e kezdődik a munka, megindul a futószalag, szükség van a gyors leánykezekre. Surányi Erzsé­betnél állok megint. Azt mondják, ő a legszorgalmasabbak egyike az üze­mi ipariskolában. Mert ő is, mint álta­lában a többiek, csak betanított mun­kásként kezdte. Elvégezte a nyolc­éves középiskolát, azután a gyár kü­lönböző munkahelyein és tanfolya­main megtanulta a legszükségesebbe­ket, s ide osztották be a futószalag mellé. Erzsike kezében már ott is a csa­varhúzógép. A nyílásba gyakorlott kézzel beleilleszti a csavart, majd a gép pillanatok alatt odaerősíti a neon­cső vázához az alkatrészt. — Ördöngös szerkezetnek néztem én ezt a gépet, amikor először a ke­zembe adták. Egyszer-kétszer csak úgy kíváncsiságból elmentem a javí­tóműhelybe, ahol azt is megláttam, milyen a gép szerkezete, belseje. Az egyik mester elmagyarázta, hogy mi­re szolgálnak a tekercsek, a másik meg azt mondta meg, hogy a gép miért kezd működni, amikor lenyo­mom a felső részét. !gy fokozatosan sok mindenjt megtanultam a technika világából, olyan dolgokat, amikről nemrég még sejtelmem sem volt. De minél többet tudtam, annál többre vágytam. Bevallom, nagyon kíváncsi természetű vagyok — néz rám Erzsi­ke ártatlan tekintettel, de huncut mosollyal. — Ezért kezdtem aztán iskolába járni. Négy év múlva érettségizem, jelenti ki büszkén. Balogh Ilonkát, az a gyanúm, azért választották meg a szocialista mun­kabrigád vezetőjévé, mert a lányok maguk is belátták, hogy Ilonkán kí­vül valamennyien túlságosan komoly­talannak „néznek ki", ha valaki csak úgy felületesen szemléli őket. Ilonka, az egészen más fából van faragva. Megfontoltan beszél, még véletlenül sem túloz, pontosan fejezi ki gondo­latait. Azt mondják, a brigád meg­alakítása óta még komolyabb lett. Mert akkoriban sokan bizony fejcsó­válva beszéltek a lányok kezdeménye­zéséről: „Ugyan, mit akarnak ezek az éretlen fruskák?" A műhely minőségi ellenőre is di­cséri a lányokat. Marosinec Já­nos régi ember a gyárban. Azt mond­ják a lányok, a minőség terén őt nem lehet „átejteni". De János bácsi — ha kellene —, ma akár ölre is menne a lányaiért. Van is miért. — Fehér holló a selejt, mióta meg­alakult a munkabrigád. Először azt gondoltam, hogy véletlen az egész, de most már, ahogy azt hónapok óta látom, valami törvényszerűség van a dologban. Azt még nem sikerült ki­derítenem, hogy miben rejlik a jó minőség titka, de való igaz, hogy so­kat javult a minőség. — Ogy látom, növekedett a lányok felelősségérzete is. Ha például ritkán megtörténik, hogy valamelyik elkésik, vagy igazolatlanul mulaszt, nem tu­dom hogyan, de azt maguk között elintézik. Ügy mondanak mindent egymásnak, hogy az illetőnek egy hé­tig is van min gondolkoznia. Honnan is eredt tehát az Elektro­svitben a brigádalapítás gondolata? Mint minden nagyobbarányú megmoz­dulásnak, ennek a mozgalomnak az indítványozói is a kommunisták vol­tak. Először a szerszámgyártórész­legen kezdték el. Az pedig csak ter­mészetes, hogy abban az üzemrész­legben, ahol csupa fiatal van, követ­ték a jó példát. Mert ebben az üzem­ben a párt és a CSISZ jól ki tudják használni a fiatalok természetadta tulajdonságát: a minden iránti kíván­csiságot. . A minőség és a munkafegyelem ja­vulásán kívül még más téren is meg­látszanak a kézzelfogható eredmé­nyek. Ebben a tanévben csak a lányok műhelyéből heten iratkoztak be az esti ipariskolába. ÚJBÓL AZ ŐSI RÖGÖN j A szövetkezet megalakulásának el- mivel nem látta érvényesülésének só évében először a fiúk egy cso- lehetőségét, portja mondott búcsút a falunak. — M a már nem panaszkodhatunk s A kitartóbb legénykék és a 17—18 — mosolyog az elnök elégedetten — £ éves leányok azonban, ha az előleg- mert az elö z° években gépesítettük £ osztásnál zsörtölődtek, panaszkodtak gazdaságunkat, jobb munkaszerve­is az alacsony kereset miatt, más­nap ismét jó kedvvel — mintha mi sem történt volna — folytatták a munkát. — No, majd meglátjuk a követke­ző elölegosztásnál — biztatták egy­mást és a csoportvezetők utasítása szerint serényen dolgoztak. Múltak a hónapok, sőt évek teltek tanak egy-egy munkaegységre elő zéssel fokoztuk a termelést, a mun­kaegységek értéke 20 koronára nö­vekedett. Döntő fordulatot hozott ez v a szövetkezetben s a szilárd jutal­mazás érvényesítésével az ifjúság J 1 számára is vonzóbbá tettük a gaz- s dálkodást. i Az év elejétől 16 koronát folyós!- v : egy-egy munkaeavséare elő- . el. ám az előleg folyósításában nem történt változás. A vezetőség egy­szer csak arra ébredt, hogy a fia­talok — szinte észrevétlenül — el­szállingóztak a szövetkezetből. — Nehéz napok következtek az ifjúság eltávozása után, — emléke­zik vissza Michal Gabriška, a recai EFSZ elnöke. Mi csábította el őket az ősi rög­től, a faluból? Annak idején az idő­sebbek faluszerte hangoztatták: ...A mai fiataloknak nincs ínyére a pa­raszti munka, mind csak a városba, gyárba fut kényelmesebb foglalkozás után... — Valóban ilyen lenne a mi ifjú­ságunk? — néztek össze és kérdez­ték egymástól a falu vezetői, a HNB és az EFSZ gyűlésein. Ne tagadjuk, a falu ifjúsága a múltban is s valljuk be, ma is, szí­vesen választja a változékonyabb életet, mintsem hogy megmaradjon az eke szarvánál. Am vele született minden mutatóban teljesítjük' ater- í 'rok'láthatók hdidncóno-o ctt ífíúcácinnl/nol/O tinf Ui'ick/,1 „J J:mc ' i . j ? légként, s ez a tény több mint 30 J fiú, leány visszatérését segítette elő < a szövetkezetbe. j , Michal Adamec, az ellenőrző bi­zottság elnöke elismeréssel beszélt í a röghöz visszatérők munkájáról, egy szóval sem említi a paraszti munkához való rossz viszonyokat. — A traktorosok és más terme- s lési ágakban dolgozó fiatalok — so-\ ' 7­rolja a példákat — nemcsak maguk > *.' dolgoznak jól, hanem az üzemekben elhelyezkedett ifjúmunkásokat is megnyerik, ha a szövetkezetben fon­tos munnka elvégzéséről van szó. Most legutóbb, vasárnap például az új istálló befedését végeztük el kar- ^ öltve a falu ifjúságával. — Mit hozott a szilárd jutalmazás a szövetkezet gazdálkodásában? — i érdeklődöm Kádár János sertésete- < , , • .„„,. . „„ tőtől * 5 „Hogyan lakjunk" címmel kiállítást rtn­— Az áilattenvésztéshen nélriánl S dezett 0sti nad Labe m' b ű" a bút0 r'. .ľíi! ? , iľ S»pari kereskedelem. A kiállításon az uj mondja - a tojás kivételevel < f akásckba szán t legújabb típusú búto­A Karlovy Vary-i porcelángyárak Stará Rola-i üzemében kiváló minőségű porcel­lándisztárgyakat gyártanak. Képünkön Jarmila Osiková a végső simításokat végzi a kávéskannákon. (ČTK felv.) F eltehetnénk a kérdést: Igazuk volt a hitetlenkedőknek, akik kételkedtek a szocialista munkabri­gádok fontosságában? Az élet azt mutatja, nem érdemes a szót erre vesztegetni. Az élet nekünk adott igazat. Tóth Mihály betegsége-e ez ifjúságunknak? A recai példák ezt félreérthetet­lenül megcáfolják. Mert a paraszt­fiatalok elszállingózásának egész má­sok voltak az indítékai. — Gyerekcipőben járt még akkor szövetkezetünk — magyarázza Ján Hrubý könyvelő —, alacsony volt a munkaegység értéke, mert csak kézierővel dolgoztunk. A szövetke­zetben dolgozó fiatalok látva, hogy az üzemekben dolgozó kollegáik sok­kal jobban keresnek, szebb ruhákban járnak, és könnyebben dolgoznak, nem csoda, ha mindenáron ki akar­tak jutni a szövetkezet akkori lég­köréből. A falu ifjúságának ellenvetése te­hát nem a földhöz való rossz viszo­nyából, hanem a szövetkezet ked­vezőtlen munkafeltételeiből eredt, Dr. Michal Faltan meghalt (ČTK) — A Szlovák Tudományos Akadémia elnöksége mély megren­düléssel közli, hogy dr. Michal Fal­ťan, a gazdasági tudományok kandi­dátusa, a Szlovák Tudományos Aka­démia gazdasági intézetének igazga­vet. Húsból eddig 125 mázsával ad­tunk el többet közellátásunknak. A növénytermelés szakaszán csak a dohány betegsége miatt történt ki­esés, másképpen itt is túlszárnyal­tuk volna a bevételeket. A szilárd jutalmazás bevezetése végeredményben megoldotta a mun­kaerőhiány kérdését is s talán egye­düli szövetkezet a járásban, ahol az őszi csúcsmunkák elvégzéséhez nem volt szükség a brigádosok segítsé­gére. A következő évben az EFSZ (B. KrejčI felv. ČTK) EZ IDÉN TÖBB MINT 102 EZER cseh­szlovákiai és külföldi beteg részesült gyógykezelésben Karlovy Varyban, Ma­rianské Lázneban és Františkové Lázne­ban. A SANGHAJI ÓRAGYÁR harmincszor annyi karórát gyárt, mint 1958-ban, hogy ki tudja elégíteni a mind nagyobb keresletet. Különösen népszerű a kiváló, 17 köves „Sanghaj" karóra. AZ ELSŐ NEMZETKÖZI TELEVÍZIÓS a munka díjazásának egy magasabb > FESZTIVÁL Monte Carlóban lesz január formáját, a teljesítménynormák sze- S 16-tól 23-ig. A fesztiválra már sok or­rinti jutalmazást vezeti be, mert < szág, köztük a Szovjetunió, Japán, úgy szervezte meg gazdálkodását, £ Anglia, Hollandia és az USA is bejelen­hogy az állattenyésztés és a növény- s tett e részvételét. termelés jól kiegészítsék egymást, i A KELET-SZLOVÁKIAI KERÜLETBEN egész éven át folyamatosan bizto­sítsák a bevételeket. Szlovákiában ez ideig 20 szövet­kezet tért át a munka díjazásának új rendszerére s nem bánták meg. 1960-BAN 12 új mozi létesült, és szá­mos községben a népművelési otthonokban filmvetítő-berendezést szereltek fel. NYOLC ÜJ ÉPÜLETELEMGYÁRAT he­lyeztek üzembe az idén a Német De­mokratikus Köztársaságban. A gyárak hogy ezen a nagyon fontos területen S évente 3850 lakás előre gyártott elemeit úttörőmunkát végeztek. A fiatalok 5 szállítják az építőiparnak. ezekben a szövetkezetekben nem kí­vánkoznak el a faluból, mert az ipar­ban dolgozó barátaikhoz hasonló ke­reseti, érvényesülési lehetőségekkel rendelkeznek. E falvak ifjúsága te­M tóhelyettese hosszan tartó betegség hát 0ttho<nra talált a mezőgazdaság- i vége t 20 000 DOLGOZÓ vesz részt téli üdült* tésen a Magas-Tátra 10 FSZM-üdülöj ben. Az első üdülők december 25-én ér* keztek a hegyekbe, az utolsó üdülte*­tési turnus jövő év április 2S-én ér; után december 24-én a reggeli órák­ban Bratislavában elhunyt. Mint tudományos dolgozó a me­zőgazdaság számos időszerű kérdé­sével foglalkozott és fontos prob­lémák elemzésével érdemeket szer­zett hazánk szocialista mezőgazda­ságának fejlesztésében. Michal Faltan elvtárs, a CSKP sok éves tagja és funkcionáriusaként si keres tevékenységet ban, akiknek viselkedését a valami­kori parasztgőg helyett az új kollek­tív büszkeség érzése jellemzi. Szombath Ambrus Űj özem épül Šafárikovóban A DÉLAFRIKAI UNIÓBAN egy pretó­riai bányamunkás 184 karátos gyémántot talált. A drágakövet azonnal beszolgál­tatta, jutalomképpen 750 fontot kapott. A SZOVJETUNIÓBAN MEGKEZDTÉK a radar irányítású traktorok sorozatos gyártását. E készülékkel egy ember egy­szerre két-három traktort irányíthat. A SZOVJETUNIÓ KULTURÁLISÜGYI MINISZTÉRIUMÁNAK meghívására az „Old Vic" angol színház együttese a Szovjetunióba látogat. Az együttes ja­nuár 5-én Moszkvában, majd Lenin­(ČTK) — Šafárikovóban három évvel ezelőtt kiadós ásványvíz-for­fejtett ki a rást fedeztek fel. A városban a har­népgazdaság szakaszán s az állam- módik ötéves tervünk éveiben meg­apparátus szlovákiai vezető funkciói- kezdik egy nagy ásványvíz-elosztó S grádban vendégszerepel ban. Aktív részt vett a földreform üzem építését. Az új üzem építése < NYUGAT-EURÓPA LEGNAGYOBB MÉ megoldásában és jelentős szerepet 11 millió koronába kerül. Korszerű ? RETÜ elektronikus agyát a Genf mel. töltött be falvaink szocialista építő- berendezésével naponta 200 ezer pa- > { e! t' a t° r! l m^ 9'Í' 2ík al kuta tomtézetben ál­munkájában. lack megtöltésére lesz alkalmas. l b t> á k t* A berendezés súlya 19 tonna. J i LUHAČOVICE GYÓGYFÜRDŐBEN ez idén részesült a legtöbb — 14 248 — ember gyógykezelésben. 300 000 ember tanulja a kormányzás művészetét NEM EGÉSZ fél év telt el a vá­lasztások óta, de ez az idő elegendő ahhoz, hogy megállapíthassuk: a nemzeti bizottságok nagy többsége kedvvel és lendülettel látott mun­kához. Az eddigi munka során új módszereket kezdtek bevezetni, ame­lyek közül a legjellegzetesebb a szakbizottságok ténykedése. A gyakorlati eredményekben azon­ban egyelőre jelentős eltérések ta­pasztalhatók. Ez azzal magyarázható, hogy egyes nemzeti bizottságoknál nem kielégítő a szervező munka, és ebből erednek a többi hiányosságok. Például az, hogy a plzeňi járás Ra­došice községében három hónapon át nem ült össze a mezőgazdasági szakbizottság. És hogy a helyi nem­zeti bizottságok sok helyen — attól való felesleges aggodalmukban, hogy nem tudnának élni bővült jogkörük­kel — a szakbizottságok hatáskörét korlátozzák. Előfordulnak olyan hibák is, hogy a nemzeti bizottságok nem érvénye­sítik az ellenőrzés elvét a hozzájuk tartozó vállalatokkal szemben, ame­lyek azután szabadjára engedve azt csinálnak, amit akarnak. A nemzeti bizottságok nemtörődömsége tette lehetővé, hogy a Banská Bystrica-i kommunális vállalatok például a mo­sásért és tisztításért az előírtnál 48 százalékkal magasabb árat számláz­tak a lakosságnak. Mindezek a hibák, — amelyeknek döntő többségét főleg a tapasztalat­lanság okozza — szükségessé teszik, hogy a nemzeti bizottságok képvi­selői, a szakbizottságok tagjai, vala­mint a funkcionáriusok alapvetően megismerkedjenek az államhatalom helyi szervei működésének problé­máival, hogy politikailag, szakmai­lag és szervezésileg egyaránt jól értsék feladataikat. A KORMÁNY úgy határozott, hogy ez év decemberében és a jövő év első hónapjaiban a funkcionáriusok részére szemináriumokat, előadáso­kat és bennlakásos iskolázásokat rendeznek. Hatalmas, széleskörű ok­tatás lesz ez, amelyen több mint 200 ezer képviselő és több mint 100 ezer polgár, — a szakbizottsá­gok tagjai, a nemzeti bizottságok dolgozói — sajátítja majd el gya­korlatilag és elméletileg a legnehe­zebb és a legfelelősségteljesebb tu­dományt, a kormányzás művészetét. A poprádi járásban már meg is kezdték az oktatást. A járási nem­zeti bizottság kilencven képviselője, száz HNB elnök és titkár, valamint nőbizottsági elnök, ötszáz szak­bizottsági elnök és több mint ezer további funkcionárius vesz részt rajta. Vyšné Ružbachyn kéthe­tes bennlakásos iskolát szerveztek azon községek titkárai számára, ahol még nincs EFSZ. A titkárok a két hét alatt megismerkedtek itt a nemzeti bizottságok feladataival és munkamódszereivel, az EFSZ-ek gaz­dasági kérdéseivel, az ötéves terv négy év alatti teljesítésének lehető­ségeivel a mezőgazdaságban stb. Barabás elvtárs, a JNB titkára a HNB titkárok feladatáról és a szer­vezési munkáról tartott előadást. További bennlakásos iskolák szer­vezése folyamatban van. Ebben a járásban megtalálták a helyes for­mát a szakbizottságok elnökeinek iskolázására is: az előadásokat a JNB szakbizottságainak elnökei tart­ják. Az oktatás megszervezésének mód­ja a járások sajátosságai szerint valószínűleg különböző lesz. A ke­let-szlovákiai kerület északi járá­saiban — ahol a nemzeti bizottságok szervezési és irányító munkája, fő­leg a mezőgazdaság terén gyengébb — a JNB-nek úgy kell megszervez­nie az oktatást, hogy a funkcioná­riusok és a nemzeti bizottságok kép­viselői a legaprólékosabban elsajá­títsák a község élete szervezésének elveit. A TRNAVAI járásban — ahol szi­lárd szövetkezetek vannak s a helyi funkcionáriusok már gazdag tapasz­talatokkal rendelkeznek — a járási pártbizottság más módon szervezi az iskolázást. A HNB szakbizottsá­gainak tagjait negyedévenként hív­ják egybe, hogy részletesen megis­merjék az új feladatokat. A HNB­képviselők részére előadássorozatot rendeznek, melynek 6 előadását köz­vetlenül a községben a HNB titkára, illetve valamelyik tapasztalt funkcio­náriusa tartja. A nemzeti bizottságok funkcioná­riusai bennlakásos iskolákon tanul­nak, a HNB titkárok és az EFSZ-ek pártszervezetének elnökei közösen. Mint már fentebb említettük, ezek­nek az elvtársaknak a szervezési munka terén bőséges tapasztalataik vannak, így az iskolán nem a nem­zeti bizottságok munkamódszereit ismertetik. Az előadásokon a falusi pártszervezetek agitációs és propa­ganda-munkájával foglalkoznak, az­zal, hogyan nyilvánuljon meg a párt vezető szerepe a falvakon a nemze­ti bizottságok munkájában. A nemzeti bizottságok dolgozói­nak oktatását az üzemi munkaisko­la keretében oldják meg. A FELHOZOTT két példa ugyan különböző, de a járások helyzetét tartva szem előtt mindkettő helyes. Ehhez hasonlóan, a helyzetet jól megfontolva kell megoldani a kép­viselők oktatását a többi járásban is, hogy a dolgozók minden körül­mények között helyesen végezzék az állam irányításának felelősségtel­jes munkáját, —ska— A BRNÓI MÁSODIK NEMZETKÖZI ÁRU. IMINTAVÁSÁRRÓL készülő színes filmet, i amely gépiparunk utóbbi 15 évi sike­| reit szemlélteti, most fejezik be a brnói > Népszerű Tudományos Filmstúdió dol^ ! gozói. A LONDONI REPÜLŐTÉRRŐL altönt az 1 a történelmi nevezetességű zsebóra, I amelyet Róbert Scott kapitány utolsó ' Délsarki expedícióján viselt és amelyet | Sir Vivian Fuchs is magával vitt, ami­> kor három évvel ezelőtt keresztül haladt | a Déli-sarkon. 14 ÉVI ELZÁRÁSRA ítélte egy chi­cagói esküdtbíróság Herald Dalibozak 14. éves fiút egy ötéves kislány meggyil­kolásáért. BERLINBEN 37 KIVÁLÓ TUDÓSNAK, mérnöknek, gépszerkesztőnek és műsza­ki dolgozónak adományozták az „Érde­mes műszaki dolgozó" megtisztelő elmet az NDK kormánya elnökségének javas­latára. MŰEMLÉKNEK NYILVÁNY1TJÁK a Déli-sarkon azokat a táborokat, ame­lyekből kiindulva Shackleton (1908-1909­ben) és Scott (1910-1912-ben) kutató­útjára indult. 100 MEGAWATT teljesítőképességű tur­binát készítettek a berlini Bergmann­Borsig nemzeti vállalatban. A luebbenaul új villanytelep számára készített turbina a legnagyobb, amelyet eddig az NDK-ban gyártottak. HELYREIGAZÍTÁS I.apunk december 25-i számának ötö­dik oldalán a felső kép aláírásába a nyomda hibájából sajtóhiba kerUlt. A he­lyes szöveg a következő: Skót dudások í jordániai uniformisban üdvözlik a jeru­zsálemi pátriárkát Betlehem főterén. ÜJ SZÖ 2 * 196". december 27,

Next

/
Thumbnails
Contents