Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-21 / 353. szám, szerda

Ä helyi nemzeti bizottságtól várják a segítséget kulrÚRZi MÄR KÖZÖLTÜK, hogy a Csemadok helyi szervezetei mostanában tartják évzáró gyűléseiket. Beszámoltunk arról is, milyennek kell lennie az évzáró gyűlésnek. Most arról adunk hírt, milyen volt a Csemadok helyi szervezetének gyűlése Opatovský Sokolecen. Sok értekezleten vettünk fftár részt, voltak közöttük jók és roszszak. Ha most őszinték akarunk lenni, azt kell mondanunk, a Csemadok Opatovský Sokolec-i helyi szervezetének évzáró gyűlése nem völt rossz, de jobb is lehetett volna. A mozivá alakított művelődési otthonban vagy ötvenen jöttek öszsze, hogy értékeljék a helyi szervezet munkáját és megszabják a tennivalókat. A résztvevők között egyformán voltak idősebbek és fiatalok. Érdeklődéssel hallgatták a beszámolót. A csend, a nyugodt tekintetek maguk is beszéltek. Helyeselték a titkári beszámolót. Igen, így volt. „Részt vettünk az aratási munkákban, a községfejlesztési akcióban, társadalmi munkával rendbehoztuk a művelődési otthont, több alkalommal kulturális műsort rendeztünk, agitkettőseink szép eredményeket értek el a választások alkalmából- rendezett politikai felvilágosító munkában ..." A beszámoló után vita következett. A „vitát" azonban csak a csend jelentette ... Minek beszéljünk ... Hiszen a beszámolóban minden benne volt... Az elhangzott véleménnyel egyetértünk ... ERRE GONDOLHATTAK a tagok, amikor megtörve a csendet a járási küldött emelkedett szólásra. Elmondta, hol szorít a cipő, mi mindent kellett volna a falu lakóinak elvégezniök, mi mindenről tehetnének most említést. A felszólalás tetszett. öreg harcos emelkedett szólásra: — Igen. Jobb munkára van szükség mindannyiunk részéről. Elvárjuk azonban, hogy mi is több segítséget kapjunk. Többet szeretnénk látni például körünkben a járás küldötteit, többet szeretnénk beszélni ügyeinkről, problémáinkról. Ismét a küldött emelkedett szólásra: — A járás vezetői minden segítséget megadnak, a jobb munka feltételeit azonban a falu lakóinak kell megteremteniök. Az általános helyeslés után a küldött így fűzte tovább a szót: — Hogyan lehet, hogy e faluban, ahol az elmúlt években kulturális téren is olyan rendkívül szép sikerek születtek, évzáró gyűlést tartanak kulturális műsor nélkül? Hol vannak a műkedvelő együttesek, mit csinál az iskola? — Az a hiba, — emelkedett szólásra egy 18 év körüli fiű — hogy a fiatalságnak nincs hol összejönnie. Rendbehoztuk a művelődési otthont, azonban nem rendelkezhetünk vele ... A mozit helyezték el benne, s ha mi akarunk valamit rendezni, nem lehet. Azt a választ kapjuk: a teremben filmvetítés lesz. Következőként Fél Miklós, a Csemadok járási titkára mondott beszédet. Kitért az előbbi kérdésre is. — A mozi és a művelődési otthon problémáját — mondotta — a helyi nemzeti bizottságnak kell megoldania. Sem a mozi, sem a művelődési otthon nem dolgozhat egyik a másik rovására. Mind a kettőt egy szerv, a helyi nemzeti bizottság irányltja .. O • • • • • • A kommunális vállalatok a nemzeti bizo. magokkal együttműködve egyre széle-" sebb körben szolgálják a lakosságot. Brnóban nemrégen nyitották meg az új mosodát, amely Közép-Európa legszebb mosodaépülete, ugyanakkor köztársaságunk legnagyobb és legkorszerűbb mosodája. 8000 kilogramm fehérneműt mosnak és vasalnak itt ki két műszakban naponta. Az új mosoda lehetővé tette, hogy a szállítási határidót három hétről egy hétre rövidítsék és bővítsék az express szolgálatokat. Képünkön: Eva Kmeťová és Jana Barešová a vasalógépből kikerülő fehérneműt hajtogatják. (Nesvadba — ČTK — felv.) Itt is, ott is kéz nyúlt a magasba, élénkült a vita. AZ EGYIK PERGÖBESZÉDÜ aszszony közbevetőleg jegyezte meg.: — Rossz a fiatalság ... Nem lehet velük bírni... Nem akarnak szótfogadni, rongálják az épületet... Nemtetszést nyilvánító moraj, valaki hangos megjegyzést tett, mikor Fehér Lídia a fiatalság védelmében kezdett beszédbe. — A fiatalok között vannak jók is, rosszak is. Általában véve azonban nem rossz a fiatalság, csak törődni, foglalkozni kell velük. Ha szervezzük és irányítjuk életüket, csodákra képesek. i — Ügy van! — hangzik a fiatalok közül. — Mi mindent megteszünk, csak legyenek vezetőink, legyen hol dolgoznunk. Megjegyzések hangzottak még el. A tagok és küldöttek részletesen elemezték a kérdéseket. Aztán választásra, majd határozathozatalra került sor. Az évzáró gyűlés résztvevői egységesen megfogadták, a jövőben javítanak szervezetük munkáján, rendszeresítik az ismeretterjesztő előadásokat, emelik a Csemadok taglét-, számát, segítségére lesznek a földművesszövetkezetnek, részt vesznek a faluszépítéri munkában, bekapcsolódnak a bajtóterjesztésbe, színdarabot és más kulturális bemutatót rendeznek. Nekünk, akik vendégként vettünk részt a gyűlésen, jól esett látnunk, hogy ha Opatovský Sokolecen az utóbbi hónapokban nem is értek el különösebb eredményeket, a tagság belátta gyengéit, keresi a tétlenségből kivezető utat. A gyűlésen hallottakhoz csak anynyit fűzhetünk hozzá: a helyi társadalmi szervezetek jobb munkája érdekében valóban többet kellene tenni a faluban mindenkinek. Példamutatás, fokozott segítség szükséges minden téren. NEM SZABAD LEBECSÜLNI sem a filmvetítéseket, sem a műkedvelő együttesek bemutatóit. Mindkettő szórakozást nyűjt, tudást, műveltséget terjeszt. Ha más megoldás nincs, — és úgy látszik jelenleg nincs* — meg kell férniök egymás mellett, nem szabad fékezniök egymás munkaját, nem szabad egyiknek a másikat kiszorítania. Ezen a téren valóban a helyi nem! zeti bizottság igazságtevése szükséges. Tárgyilagosan kell eldönten'iök, I mikor milyen célra szükséges a teI rem, s e szerint kell a művelődési | otthont az igénylők rendelkezésére j bocsátani. Reméljük, ezt a kérdést éppúgy megoldják, mint a többit és semmi akadálya sem lesz annak, hogy az évzáró gyűlésen hozott határozatot teljesítsék, és fellendüljön a falu kulturális élete. - Balázs Béla A BRATISLAVAI UJ S/..NRAÜ e napokban mutatta be Tibor Andrasovan Francia nígyes című operettjét. A forgatókönyvet Janko Jesenský nemzeti művész azonos című elbeszélése alapján J. Rózsival írta. A darabot B. Kramosil rendezte. J. Herec jelvételén az operett egyik jeleneté. Miért nehéz a házi feladat? Tapasztalatból tudjuk, hogy a vér nem válik vízzé, a közmondásból, hogy kutyából tietn lesz szalonna s a birói gyakorlatból azt, hogy a szén negyedmillióvá is átalakulhat. Az átlényegüléshez nem kell vegytani képlet, csak lopás. Hozzáadandó egy krokodilus lelkiismerete, nagy merészség és keleties nyugalom a károsult vállalat részéről. Licha a tettes vékonypénzű, alacsony ember, de hatalmas hanggal, huligán eleganciával. Rendkívül tehetséges, szorgalmas iparosfaj. Ahol munkába vesz valamit, ott fia pénz nem marad. Díjakat nyerhetne, — a tolvajversenyen. De most, a vádlottak padján olyan mint a haldokló gladiátor, csak éppen nem pucér. Hupikék nadrágban és vörös zakóban van. Ván valami kezdő szavacskát, részvétet, hogy felfusson rá, mint paszuly a karóra. De a bírák, úgy látszik, ma nincsenek karóhangulatban. Próbálkozik egy másik pózzal is, a könnyel. Keresztbe rakja a lábát és az ablakon néz ki egy bebalzsamozott' fáraó gőgjével, mintha csak arról folynék a tárgyalás, hogy megéle a gleccseren a Mivé v Ált ózhat a szén't ? bolha vagy sem. Ahogy a napi pálinkázást, az autót, a nyaralásokat emlegetik, enged a gőgből, múmianyugalmából, sőt lassan megvidámodik és tartós veröfénnyel kuncog. Ezzel akarja jelezni, hogy az egész vád humbug: neki otthon csak egy jókarban lévő spanyolviasza van. Mikor azonban előkerül a telekkönyv, az iratok, hogy a ház az idén készült el, tagjain átcikkan a félelem galvánárama és lába táncolni kezd, akár egy békacomb. De vallhat nékja még mindig nincs. Temporizál, egérutat nyer, emlékezetét felejtésbe, kibújókba dugdossa. Ember legyen, aki kitalálja, hol a kezdete és vége a képes fejtörőnek. Megkezdődik a türelmek mérkőzése. Mégsem Licha a leghidegebbvérü csigaháztulajdonos. Lassan beszélni kezd. — Ja úgy ? ... izé... a szél szétsöpörte a szénport, megvolt az két vagonnal is! A szén? A szén önmagától elhamvadt! A deszkáknak lába kelt, a koksz kereket oldott... persze ... és én ... én csak egy picit nyúltam a pénzhez, csak kevés ragadt a markomhoz. Talán annyi sem, mint Ali baba meséjében a nevezetes vékához. Ha sokat mondok ... kétezer korona. Egy fityinggel se több! A televízor, a magnetofon, a gépesített háztartás, az autó? De kérem, a sógorom kölcsönzött, az apósom adta, a keresztfiam, az ükanyám. ín nem vagyok tolvaj! Persze, hogy nem tolvaj, 40 haramiát helyettesít. Barlang helyett emeletes családi ház elé robog benzint abrakoló táltosával. A betyárságot a 20. század ízlésének megfelelően műveli. Nagyon szeret vásárés ünnepnapokon vasúti avízókat kapni, és mindjárt a vagonnál eladja a szenet. Ilyenkor nincs hiúz szemű munkatárs, az ember elkiáltja „Szezám tárulj' s a szeneskocstk ajtaja nagy robajjal megnyílik és megkezdődik a ki'ckoiás, öszvérek helyett n utókra, targoncák ölébe. A zsjványvezér meg gyűri, zsebébe gyűri a bankókat, szája szélén kihűlt szivarcsutak, úgy eregeti hősi basszusát: „Mozgás, mozgás! Nem fizetünk maguk miatt álláspénzt!" Az emberek szedik a lábukat és mukkanni sem mernek mázsáról, mérésről, elismervényröl. Ha akad olyan vakmerő, aki mégis pontos súlyt, számlát kér, arra rábödül és kiállítja a sorból. A többi persze nem szól. Vasárnap van, mindenki siet, csak továbblépnek, betöltik a „lázadó" helyét, és lilára fagyott ujakkal kotorásznak a bugyellárisban. De addig jár a korsó a kútra ... így történt a mi szénpasánkkal is. Ügy gondolta, a házhoz, autóhoz, csapodárság is dukál. Először csak egy virágszálat tűzött a gomblyukába. Azután már összeszűrte a levet az egész vadvirágos mezővel. Az emberek súgtak, búgtak, szél lett belőle és végre kizökkent tunyaságából a topolőanyi szénvállalat is. Licha úr hűvösre került. Megpróbált eliszkolni, mindenét fájlalta, ájulást színlelt, roham környékezte. De kiderült, hogy nincs tehetsége se a tüdöbajhoz, se epilepsziához és bocskorszíjból vannak az idegei. Eljátszotta hát kisdedjátékait és megtanulta, hogy a szén néha ötévi szabadságvesztéssé, vagyonelkobzássá is átváltozik. LEHOCK? TERÉZ Több szülő emelt panaszt az elmúlt hetekben, hogy egyes tanítók sok és főleg nehéz házi feladatot adnak a gyermekeknek. „A feladott példákon az egész család töri a fejét" — írják például Kolárovóról. Mi ezzel kapcsolatosan a „hivatalos" vélemény? — kérdezték többen. A házi feladatnak nem az a hivatása, jj hogy a gyermek új ismereteket szerezzen, — hiszen ez a tanítás feladata, önállóan erre még a gyermek nem érett, — hanem az, hogy az iskolában szerzett X Ismereteit gyakorolja, azt készséggé, szokássá edzze. A házi feladatnak tehát mindenkor az oktatásból kell kiindulnia. Az ügyes tanító erre a gyermeket úgy készíti fel, hogy még az átlag tanuló is minden segítség nélkül elkészítheti odahaza. Az így előkészített házi feladat elvégzésével tulajdonképpen a gyermeket munkára neveljük, s ezzel a jól végzett munka örömét ébresztjük fel benne. A szülők részéről a másik, de az előző problémával összefüggő kérdés: túl vannak-e terhelve tanulóink? E kérdés vizsgálatánál nem szabad f, szem elől tévesztenünk, hogy a mi szoociallsta iskolánk valóban többet követel *' és többet is kell követelnie, mint a régi iskolának. A dolgozók általános műveltségi színvonalának emelése a szocialista iskolapolitika szilárd elve. Ezért érthető: tanulóinknak is erőfeszítéseket kell tenniök. Ez a magától értetődő követelmény azonban nem lehet oka a tanulók túlterhelésének, amely kétségtelen, hogy iskoláinkon megvan. A túlterhelés okát véleményünk szerint jórészt az oktatásban még meglévő módszertani hibákra, a házi feladatok helytelen alkalmazására, az iskolán kívüli foglalkozások gyakran felületes, össze nem hangolt szervezésére is vezethetjük vissza. Megvizsgálni a túlterhelésnek fent felsorolt néhány okát ennek az írásnak keretében nem tudjuk. Megállapíthatjuk azonban, hogy ott, ahol a tanító jó módszerekkel dolgozik, a tanulók általában nincsenek túlterhelve. Ahol viszont a tanító túlnyomó részt az előadás egyoldalú módszerét használja, ott már más a helyzet. Az így vezetett osztályban a tanulók arra vannak ítélve, hogy az oktatás ideje alatt viszonylag passzívan viselkedjenek és gépiesen „biflázzanak". Általában azokban az iskolákban, ahol ilyen módszerrel tanítanak, tulajdonítanak a házi feladatnak és az otthoni tanulásnak olyan szerepet, mely egyáltalán nem indokolt és nem is kívánatos. Ha a gyermeknek odahaza teljesen vagy részlegesen új, tehát nem megmagyarázott, nem teljesen megértett tananyagot kell megtanulnia anélkül, hogy az előző tananyagot a tanítási órán már magáévá tette és ezt készséggé fejlesztette volna: ez a legtöbb esetben a tanulók túlterhelésének oka. Ne értelmezzük ezért a túlterhelést metafizikusán: hány órát tölt a gyermek az iskolában. A jó tanítás, a gyermeknek aktív foglalkoztatása, elsősorban az értelmi képességeket igénybevevő (számtan, nyelvek, stb.) és a gyermek fizikai aktivitását megkövetelő tantárgyak (írás, rajz, zene, torna stb ), helyes váltakozása mellett az iskola nem terheli túl a gyermeket. De ha az iskolában a különböző erőfeszítéseket követelő munkák ésszerű váltakozását nem biztosítják az órarendben, sőt ha a tanítók csupán szárazon magyarázó módszerrel tanítanak, úgy az bizony megviseli a tanulókat. Törvényszerű következménye az ilyen elavult, a tegnapot idéző iskolának, hogy a számonkérés minden tanítási óra elején túlsúlyba kerül, mégpedig az új anyag átadásának és elmélyítésének a rovására. Az oktatás minden mozzanatát — a számonkérést. az új anyag előadását, az összefoglalást és a házi feladat előkészítését, megmagyarázását — magába foglaló tanítási óra sémává merevedik. Ezek a tegnap iskolái, melyeknek az alapfokú kilencéves iskola bevezetésével kapcsolatos vita során már hadat üzentünk. Až új születésének vagyunk a tanúi. Az új iskola koncepcióját mér megfogalmaztuk, de nem oly könnyű azt a módszeres megoldás nyelvére lefordítani. Cj utakat keresünk, s ez egyben harcot jelent minden ellen, ami régi, ami elavult. Ugyanis az iskolarendszer átszervezése egymagában nem oldja meg a tanulók túlterhelésének problémáját. Az átszervezés megköveteli az oktatás és nevelés módszereinek tökéletesítését is. Ha ezt megtettük, redukálhatjuk a tanulók otthoni munkájára fordított időt anélkül, hogy ezáltal csökkentenénk a megtanulandó tananyagot. A prágai Pedagógiai Kutató Intézet feltevése szerint a tanulók otthoni munkájára fordítandó idő a módszeres tanítás mellett nem haladhatja meg az I—III. évfolyamokban a 15—35 percet; a IV—V. osztályokban a 40—65 percet; a VI.—IX. osztályokban pedig a másfél órát. Iskoláinkat a múltban az ipar és a gazdasági élet részéről gyakran érték szemrehányások: tantervében sok a gyakorlati élettől távolesö anyag, sok esetben csupán ismereteket nyújt, nem nevel és nem biztosítja az életben nélkülözhetetlen alapvető készségek és szokások kialakítását. Ezen segítettünk: az új kilencéves alapfokú iskola tantervéből minden életszerütlen anyagot kihagytunk. Ez egyedül azonban nem elég, hanem ki kell űznünk a pedagógia berkeiből azt az elavult nézetet és tanítási módot is, mely túlértékeli a szószerinti tanuláson alapuló verbális tudást, nem fejleszti az öntevékenységet, valamint túlzott követelményeket támaszt a tanulókkal szemben. Ezek a „hogyan és mit tanítsunk" a legégetőbb kérdései, melyeket a szülői munkaközösségek, a tanítók értekezletei, a dolgozó anyákkal folytatott tanácskozások éš a sajtóban is mind gyakoribb pedagógiai cikkek tárgyalnak. Mindez azt bizonyítja, hogy egy új pedagógiai mozgalom küszöbén állunk. E nagyszerű mozgalom feladata, hogy továbbfejlessze a pedagógia vívmányait és hogy iskoláink sikereinek növelése érdekében leküzdje a még meglévő hibákat. Mindebben pedig az az új, hogy a munkásosztály befolyása az iskolára egyre inkább látható és hatásosabbá válik. Ennek az eredményeként hazánkban elsősorban a tartalmában és munkamódszereiben új, kilencéves kötelező alapiskolát vezettük be. Ezt áz iskolát a gyermeki aktivitás, a tudatosan tevékeny tanulás jellemzi, nem pedig a házi feladatként kiadott otthoni magolás, hanem a tanítási órán, a tanítási folyamatban való aktív részvétellel történő elsajátítás. A házi feladat pedig az iskolában már teljesen megértett tananyag gyakorlását szolgálja. Az ilyen házi feladat megoldása erőkifejtést követel a tanulótól, de minden esetben önálló munkára nevel, melynek megoldása örömöt vált ki a gyermekből. Természetesen az ilyen házi feladatot a tanító nem adhatja fel a tanítási óra utolsó percében, mert erre elő kell készítenie tanulóit. Az ilyen házi feladat nem lehet az egész osztály részére egységes. Mindezt hogyan megoldani, hogyan megtalálni a valóra váltás legkönnyebben járható útját? Ez az új pedagógiai mozgalom egyik kérdése, melynek megoldása mindnyájunk feladata: az iskolában a tanítóé, odahaza a szülőké. Mózsi Ferenc A forradalmat szolgálta « egész életművével Vszevolod Vitáljevics Visnyevszkij neves szovjet író, Trenyov, Lavrenyov, Ivanov mellett a szovjet drámaírás egyik legkiválóbb alakja, aki ma lenne 60 éves. Az Első lovashadsereg és az Optimista tragédia és A feledhetetlen 1919-es év című forradalmi tárgyú drámái ma is a közönség kedvelt darabjai. Visnyevszkij gimnazista kora óta megjárta az első világháború, a forradalom és a polgárháború, majd a Nagy Honvédő Háború göröngyös útját, rengeteg élettapasztalatot gyűjtött s ezek csapódtak le a forradalmi eseményeket történelmi hűséggel tükröző műveiben, mel.yek megörökítették a százados ^elnyomatás lerázásáért felkelt nép monumentalitását. Visnyevszkij katona és író volt egy személyben, ez maradt korán és gyorsan bekövetkezett haláláig. Mély hazaszeretet és igazi pártosság jellemezte alkotásait. Mint maga is vallja, „a háborúban ismertem és szerettem meg annyira népünket." Ez a nép, az öreg bolsevikok kísérték őt, a pétervári értelmiségi környezetből kiszakadt forradalmárt viszontagságos életútján, mely a forradalom és a szocializmus eszméjének odaadó, hü szolgálata volt. (L) ÚJ SZÖ 5 * 1960. december 21.