Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-12 / 314. szám, szombat

Tl/f ég idehaza, szeptember első napjaiban történt. A moszkvai Pravdában megszokott és mégis újnak tűnő képre figyeltem fel. Iskolapadban ülő ifjúmunkásokat ábrázolt, Ez már hazánkban is a mindennapi élethez tartozik, hiszen százával és ezrével tanulnak országszerte munka után a mi dolgozóink is. De a képaláírásból kitűnt, hogy itt új típusú, üzemi műszaki főiskoláról van szó, melyet a Lihacsov Gépkocsigyárban nyitottak meg. Ez új dolog: főiskola az üzemben! Ežt meg kell néznem — gondoltam. Könnyű volt ezt gondolnom, mert épp akkor készülődtem a Szovjetunióba. A képet kivágtam, félretettem. De sokszor a kezembe vettem, amíg eljutottam Moszkvába. Rajta: három értelmes arc, egy lány és két fiatalember hallgatja nagy figyelemmel a tanár előadását. Kik lehetnek ők, akikből a szovjet társadalom mérnököket nevel? Amikor Moszkvába értem, az elvtársak megkérdezték, mit szeretnék látni. Az elsők között említettem a Lihacsov Gyárat. Hatalmas üzem. Közvetlen szomszédságában van az üzemi iskola. Vjacseszlav Ivánovics Bojev mérnök, a műszaki főiskola elméleti oktatásának vezetője fogad. Megmutatom neki a hazulról hozott képet. Mösoly derül fel arcán. Bizonyára annak örül, hogy mi Csehszlovákiában érdeklődünk irántuk. Ez még közelebb hoz bennünket. Kezébe veszi a telefonkagylót. Megtudom, hogy a képen levő mérnökjelöltek az iskolában vannak. — Most akar velük beszélni? —: kérdezi készségesen. — Előbb önnel, elvtárs ... - mondom. [em is kell kérdéseket feltennem, úgyis tudja, mire vagyok kíváncsi. Bojev\ elvtárs az új típusú főiskoláról kezd beszélni. Nemcsak a Lihacsov Gyár, de a környékbeli üzemek dolgozói is itt tanulnak. A gyorsiramú műszaki fejlesztés tette szükségessé az üzemi főiskola létesítését. Hiszen az üzemek maguk tudják a legjobban, milyen speciális tudású szakemberekre van szükségük és nevelésükről is ők tudnak a legjobban gondoskodni. Mondja is Bojev elvtárs, megsínyli az, aki nem tart lépést az új technikával. Itt azt tapasztalom, hogy nemcsak a technika, hanem maga a szovjet ember is diktálja a tempót. Nem hiába áll a Szovjetunió a világon az első helyen a mérnökképzésben. Még az amerikaiak is ide járnak tanulmányozni az oktatási rendszert ... 1"3. A te

rvv

el nőnekj lyükön „aklimatizálódtak". A mi mérnökeinknek erre nem lesz szükségük, azonnal megkezdhetik a niun.kát... S hogy oldották meg a tanítási időt? A hallgatók az egyik héten az üzemben dolgoznak és három napón át négy-négy órai oktatásuk van. A másik héten nem dolgoznak — erre az időszakra ösztöndíjat kapnak — s mindennap hat órai el— Otyec pogib pod Moszkvoj... — mondja. Nyikolaj is azt mondja: — Apám a fronton halt meg... TJallgattunk. A háború bizony sok szenvedést, áldozatot követelt. Súlyos ára volt a győzelemnek... A hallgatás pillanatai hosszú-hosszú perceknek tűnnek Szólni akarok. De hogy mondjam meg nekik: apjuk az élet öröméért esett el. őértük, miértünk is. Nem, nem mondhatom ezt. Jól tudják ezt Natasa, Nyikolaj s mögöttük Vlagyimir N

c foglaltságuk van az iskolában. Tanulmányaik befejezése előtt négy havi tanulmányi szabadságot kapnak, hogy elkészíthessék diploma munkájukat . *. Most már beszélhetek a fiatalokkal. A lány — Natasa Resnyikova 20 -^••éves, szőkehajú és kékszemű. A szomszédos gyárban dolgozik, ahol a nálunk is jól ismert Moszkvicsautókat gyártják. Esztergályos, a kommunista mynkabrigád cím elnyeréséért küzdő kollektíva tagja. Iskolapadbeli szomszédja a huszonhat éves Nyikolaj Alekszejevies Szlobodszkoj, a Lihacsov Gépkocsigyár gyalusa, a kommunista munka rohammunkása. Mögöttük ül a harmadik, a a sudár termetű huszonkét éves Vlagyimir Zubarev, az Első Állami Golyóscsapágygyár esztergályosa, a kommunista munkabrigád tagja. A bemutatkozás után egymásra nézünk és mosolygunk. Hogyan is kezdjük a beszélgetést? Vlagyimir szól elsőnek: Gyakorlati oktatáson Hat éves az üzemi műszaki főiskola. Szeptember elsejével 204 munkás kezdte meg itt tanulmányait, olyan emberek, akik már több éve dolgoznak e gépek mellett, s középiskolai végzettségük van. A munkát most sem hagyják abba. Tanulmányaik befejezéséig a gépek mellett maradnak, azzal a különbséggel, hogy szakismereteik gyarapodása szerint mas-más beosztásba kerülnek. Fokozatosan több foglalkozási ágat sajátítanak el, s míg mérnökké válnak, e gépmunkásból mester, technológus Is lesz. Szóval elsajátítják azokat a gyakorlati ismereteket, melyekre később nagy szükségük lesz. — Az eddigi műszaki főiskolákról kikerülő fiatal mérnököknek, — mondja Bojev elvtárs, - két-három hónapig is eltartott, míg munkahe— A mi Natasánk nemcsak a munkában, hanem a tanulásban is „pionír" ... A lánynak jól esik a dicséret, el is pirul. — Színházat is játszik, — toldja meg a komoly és túlságosan szerény Nyikolaj. — Még brigádmunkára is jut időnk — szólal meg végre Natasa. — Komszomolisták vagyunk! Nemrég építettük fel az új stadiont... — Még a kolhozoknak is segítettünk a gazdag termés betakarításaban, — szól közbe Vlagyimir. — Szombat és vasárnaponként pedig hulladékvasat gyűjtünk.. Most már úgy érzem köztük magam, mintha odahaza lennék. Többet szeretnék tudni róluk. Szüléikről is. Natasa elkomolyodik. ők is, érzik; hogy így van. De az apa, mégis csak apa volt. És milyen nehéz volt nélküle az élet. Mondja is Nyikolaj: — Ocsen. trudno bilo ... Kilenc é^es sem yolt, amikor apja 1943-ban életét adta a haza szabadságáért. Három kis gyermek — Nyikolaj és két hugocskája — maradt félárván. Az anya hajón dolgozott... Nyikolaj csak tizénegy éves korában ülhetett be először az iskolapadba. Előbb nem tanulhatott... a háború miatt. A hetedik osztály elvégzése után a ZIL-be, a gépkocsi gyárba ment dolgozni. S ekkor fiatal fővel kezdett ráébredni, mit is jelent a szovjet haza, a szovjet társadalom. Előbb hagyta abba az iskolát, csakhogy segíthessen anyjának. De a társadalom ezzel nem elégedett meg. — Szép, szép tőled Nyikolaj, hogy segíteni akarsz az anyádon, de gondolj a jövődre és az üzém jövőjére is... Jó eszű gyerek vagy, tanulj! — így szóltak Nyikolájhoz az idősebb munkatársak. S a fiút nem is kellett nógatni, mert maga is tanulni vágyott. Az üzemi esti iskolában három évig tanult, leérettségizett. S most meg itt van, mérnöknek készül. Szívós, eros akaratú férfi lett. Nem is lehet más, mert kommunista. Múlt év októberében vették fel a pártba, amikor az a kitüntetés érte, hogy megkapta „A kommunista munka rohammunkása" büszke címet. Mutatja is az erről szóló igazolványt. Benne olvasom a lenini idézetet: és mi megérjük a kommunista munka győzelmét!" Életet jelentő, nagy távlatokat nyitó szavak ezek, melyek ott élnek Nyikolajban, Natasában, Vlagyimirban, a szovjet emberek millióiban, akik e győzelmet hirdető szavakat munkájukkal érlelik élő valósággá. TVyikolaj képeket vesz elő, mu^ tatja feleségét, két kis gyermekét. Az egyik hat éves, a másik tizennégy hónapos. Nyikolaj apjára gondolok ... Nyikolajra és a másik két fiatalra nézek. Tekintetükből kiolvasom, hogy ők is arra gondolnak, amire én. Nem lesz többé háború, nem lehet, a gyermekek, gyermekeink nem fogják soha többé mondani: Otyec pogib... De az apák áldozata kötelez. — Hat év múlva, a hétéves terv végére befejezzük tanulmányainkat. Mérnökök leszünk! — mondja keményen csengő, határozott hangon Nyikolaj. Ez az ő kötelezettségük. Milyen jő arra gondolni, hogy ezek a fiatalok a nagy tervvel együtt nőnek, azzal a tervvel, mely szárnyat ad az embernek, közelebb hozza hozzánk a kommunizmust. Petröci Bálint Peter Karvaš: Az ördög nem alszik PETER KARVAŠ, aki legutolsó darabjával, a DIPLOMATÁK című vígjátékkal és az ÉJFÉLI MISÉ-vel a hazai drámaírók élvonalában a legelső helyre küzdötte fel magát, mint novellista és szatirikus is igen jelentős egyéniség. Olvasóink esztendőkkel ezelőtt megismerhették a Szlovák Nemzeti Felkelésről szóló, VELÜNK ÉS ELLENÜNK címmel megjelent prózáit és néhány kitűnő elbeszélését, A GYERMEK ÉS A KARDot. Mint szatirikus először lép a magyar olvasóközönség elé AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK című testes, közel négyszáz oldalas kötetével.; Tóth Tibor két megjelent szatirikus gyűjteményből, \Z ÖRDÖG NEM ALSZIK, AZ ÖRDÖG LOLÁBA és AZ ÖRDÖG A FALON című megjelenés előtt álló új könyvéből vájogatta össze a gyűjtemény anyagát. A válogatás minden tekintetben szerencsés; az egész kötetben nem találunk olyan írást, amelyet tehertételnek éreznénk, valamennyi igen találóan és jellegzetesen mutatja be a sokoldalú Karvašt és nem egy köztük a népi demokráciák irodalmában a mai szatíraírás csúcsát jelenti. Szocialista életünk még nem mentes a hibáktól, a kicsinyesség, a törtetés, a karrierizmus ördöge még nem alszik, elevenen él még nem egy emberben, van itt fonákság, jellembeli ferdeség és nyavalya, amit javító szándékkal a szatíra maró savával meg kell öntözni. Karvaš ezt bátran megteszi, kritikája mindenütt telibe talál, akár a szocialista építésre károsan visszaható hanyag és rosszindulatú káderezést bírálja, akár az üresfejűek, a műveletlenek, méltatlanok és tehetségtelenek törtetését ostorozza. A válogatás öt csoportra osztja a szatírákat és ez helyesnek bizonyult; Karvaš szatírája gyógyítóan kíméletlen, amikor „régi jó ismerőseit" veszi bonckés alá és még élesebb a kése, még mélyebbre vág a Hétköznapi tragédiákban. Öt karcolat a nyugati világ fonákságait mutatja be roppant ötletesen, eredetien és nem egyszer a drámát súroló keménységgel. ízigvérig kizsigereli bennük a hamispénzű kufárlelkeket, az áltudósokat és hígvelejű asszonyokat. A humora itt maróbb és ez érthető, mert a ferdeségek és nyavalyák, amelyeket itt bírál és leleplez, lényegeseb, ben veszedelmesebbek a mi világunk tünedező ferdeségeinél és gyarlóságainál. A „Változatok gyerekhangra" címszó alatt közreadott karcolatban Karvaš mint apa mutatkozik be sajátosan derűs, ironikus hangon. Mind az öt írás felveszi a versenyt a legjobb Karinthy-humoreszkekkel ebben a műfajban. A kitűnő szatirikus gyűjteménnyel kapcsolatban külön meg kell emlékeznünk Tóth Tibor fordítói művészetéről. Évek óta hangoztatjuk, hogy vitatlanul a legjobb és legsokoldalúbb műfordítónk, amit számtalan munkájával bebizonyított. Hašek és Svätopluk Čech átültetései nyelvi bravúrnak minősíthetők. Amilyen találóan és egyéni ízzel vissza tudta adni a Hašek-novellák szinte átültetlennek minősített slengjét és nyelvi furcsaságait, olyan mesteri a középkori Prágát felidéző Čech-regény archaikus nyelvezete, mely ódon patinája és régiessége ellenére is tőrőlmetszetten eredetinek, frissnek és ízesen magyarnak hat. Ezt a fordítói bravúrt Tóth Tibor a Karvaš szatírák esetében nemcsak megismételte, hanem túl is tett rajta. Tökéletes hűséggel adja vissza Karvaš prózáinak szellemi világát, hűvösnek tűnő architektúráját, nem riadva vissza attól, hogy a szlovák szatírák olykori fanyar és száraz hangját megszínesítse, s így közelebb vigye őket nyelvünk világához. Helyes elvvel nem csupán a szemé-, lyek nevét magyarítja, hanem a szólásmondásokat, fordulatokat és szójátékokat is teremtő módon megfelelő magyar mondásokkal, eredeti szófűzésekkel helyettesíti. Ezeknek a fordítói erényeknek kö- * szönhető, hogy a szatírákat úgy olvassuk, mintha Karvaš magyarul Irta volna meg őket. Szatíráknál ez kétszeres érdem és jelentősen emeli a különben is becses, eredeti gyűjtemény kivételes értékeit. Illés Béla: Anekdoták könyve OLVASÓINK Illés Béla nevét jól ismerik nagyszabású regényei, a KÁRPÁTI RAPSZÓDIA, a HONFOGLALÁS az ÉG A TISZA alapján és magasra értékelik remek elbeszélő művészetét, írásainak tökéletes eszmeiségét. A nemrég közös kiadásban, a népszerű Olcsó Könyvtár sorozatban megjelent ANEKDOTÁK KÖNYVE a legjelesebb oldaláról mutatja be a jelenkori magyar szépprózának ezt a kitűnőségét. A páratlan mesélő készséggel rendelkező Illés a kötetben foglalt anekdotákban és apró történetekben Jókai, Mikszáth, Eötvös Károly és az adomázó Tóth Béla legmesteribb örökösének bizonyul. Schöpflin Aladár szavait idézem, amelyeket a mikszáthi adomák elbűvölő varázsáról írt: „Minden megvan bennük, amit nagysággal meg lehet csinálni, olyanok, mint az érmék, melyekbe egy egész kor van belevésve." Az Illésanekdoták még elevenebben éS' valóságosabban tárják elénk a kort, az emigrációba kényszerült író életének négy évtizedét. Színes kavargásban nemcsak egy épülő új világ arculatát tükrözi a kötet, hanem magának az írónak hányatott sorsát is, egy napló lazán összefűzött lapjain emigrációs éveit, háborús viszontagságait, majd a felszabadulást követő másfél évtizednek küzdelmes és munkás életét. A kötet hetven történetet ölel magába, melyek mindegyikében hol mellékszereplőként, hol csak megfigyelőként maga az író van jelen, mindig a kommunista ember tudatosságával, aki népies alkotó képzeletét a haladás szolgálatába állította. Illés ezzel a tudatosságával elődei fölé nő, túllépi a mikszáthi anekdota kereteit is; történetei eszmeiségével a patriarchálisnak tűnő műfajt valósággal megújítja, újjáteremti, új tartalommal tölti el és időállóvá teszi. Bárhol is nyitjuk fel a pompásan szórakoztató kötetet, mindenütt ott van a szociális mag, akár a Solohovot felfedező Szerafimovicsot idézi elénk egy vacsorán, akár a suszterszékben ülő Alexander Nexöt, aki a kis cipészműhelyben a dán király meghívását tolmácsoló gárdatiszttel öntudatosan üzeni: .Készségesen megismerkedem őfelségével. Kérem, báró úr, közölje őfelségével, hogy minden reggel tíz óráig itt találhat Jörgensen mester műhelyében, tizenegytől kettőig az Építőmunkás szerkesztőségében, este héttől kilencig pedig a Szaktanács helyiségében. Akárhová jcln őfelsége, mindig készségesen állok rendelkezésére." G. B. Shaw, Romáin F.'olland, Barbusse, Karin Michaelis és a nagy orosz írók, kritikusok, Gorkij, Majakovszkij, Zsdanov, Solohov, Panfjorov alakjai villannak fel egy-egy visszaemlékezésben, de akadnak magyar írók és műVészek is, Nagy Lajos, Illyés Gyula és Uitz Béla, akik köré kis színes történetet sző. Az emigráció magyar politikusait is bemutatja néhány meleg vonással, köztük különös szeretettel és nagy tisztelettel idézi Kún Béla alakját. Elevenen, színesen és frissen mesél róluk valami apróságot és valóságosbűvészi munka, ahogy egész emberként jellemzi velük a politikust, az alkotót, a munkást vagy a katonát. Stílus tekintetében is mesteriek Illés anekdotái és kis történetei; elevenbe vágóan szókimondó, ahol a gúnynak van helye, derűt csillogtatva szívélyes és humoros, ahol a nagyok gyöngéire tapint és katonásan egyszerű, amikor a Honvédő Háború és a hazatérés drámai élményeiről ad számot. Talán csak azt róhatjuk fel hibájául, hogy hangja olykor túl érzelmessé válik, naiv lelkesedéssel valamit jelentőségén és érdemén felül kiemel, ám ilyenkor érezhetjük, elfogulttá és meghatottá az teszi, hogy a történet hőse túlságosan a szívéhez nőtt. Túlzott szerénysége sem mindenkor helyénvaló, hiszen tudnia kell, hogy a legjelesebbek közt sem másodrendű vagy éppen harmadrendű író, ahogy magáról vallja. Különös örömmel regisztrálhatjuk a kötet cseh és szlovák vonatkozásait, köztük a Mátyás király és Holubár lovag című történetet, amfílyben „Juliskát", a halhatatlan Július Fucsíkot összehozza Zalka Mátéval, a spanyol polgárháború későbbi hős tábornokával. A kötet jóval többet ad az olvadónak a szokott anekdotás könyveknél. Illés Béla életképeit, humoros karcolatait és visszaemlékezéseit a sokat látott és sokat megélt bölcs ember derűje hatja át, a kommunista író hite aranyozza be és teszi felejthetetlenné. * EGRI VIKTOR SZÖ 6 * 1960. november 12.