Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)
1960-11-10 / 312. szám, csütörtök
Tanulnak a Stará Bašta-iak A Stará Bašta-i falusi pártszervezet bizottsága éppúgy mint az] előző években, az idén is nagy J gondot fordított a pártoktatási év jó előkészítésére. A vezetőség a \ két propagandista: Csomor és Tóth elvtársak segítségével pon- j tos iskolázási tervet dolgozott ki. j Idejében gondoskodnak a propaJ gandisták képzéséről és a szüksé- j ges tananyag beszerzéséről is. — Az iskolázást idejében kezd- i tük meg és az eddigi eredmények jók — mondotta Pál Márton elv- ( társ. a helyi nemzeti bizottság j titkára. Helyes, hogy a pártoktatáson j nemcsak kommunisták vesznek ( részt, hanem pártonkívüli szövetkezeti dolgozók is és a CSISZ- ] tagok sem hiányoznak. A párt- ( történettel foglalkozó tanulókör- [ ben minden előadást tanulságos, < eleven vita követ. A mezőgazda- j ság kérdéseit tanulmányozók a helyi szövetkezet életéből sorol- j nak fel jó példákat. Pártunk politikája iránt nagy az I érdeklődés. Nem véletlen tehát, j hogy az egységes földművesszö- < vetkezet a beadási kötelezettsé- ] gek teljesítésében s az öszi mun- i kák határidő előtti elvégzésében ] is az élenjáró EFSZ-ek közé tartozik, pedig a Rimavská Sobota-i { járás legfiatalabb szövetkezeteinek egyike. A pártoktatásban elért eddigi) eredmények igazolják, hogy a fa- j lusi pártszervezet valóban gondoskodik a kommunisták és pár- ( tonkívüliek tudásának növeléséről, ] s így az eredmény sem marad el: i gyarapszik a szövetkezet, egyre ] jobban élnek tagjai. Agocs Vilmos ] Rejtett tartalék van még bőven Kint a földeken a mezőgazdasági dolgozók ezrei szorgoskodnak az őszi munkák befejezésén. A trebišovi járásban a járási pártbizottság és a járási nemzeti bizottság dolgozói a szervezés és az irányítás számos eszközével, s közvetlen munkával szintén segítik ezt a fontos kampányt, de emellett már a harmadik ötéves terv mezőgazdasági feladatainak termelési távlatait és az életszínvonal emelkedésének lehetőségeit is napjaink közvetlen közelségébe hozzák. Ugyanis a járási pártbizottság és a JNB dolgozóinak együttes gyűlésén az elmúlt napokban tárgyalták meg az EFSZ-ek V. kongresszusának' vitaanyagát, kutatták azokat a rejtett tartalékokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a mezőgazdaságban a harmadik ötéves terv termelési mutatóit egy évvel hamarabb elérjék. Milyenek a kilátások? — Erre a kérdésre kerestem választ a trebišovi járási pártbizottságon. Geško titkár elvtárs ad magyarázatot a kérdésre: — Már a vitaanyag megtárgyalásakor fény derült arra. hogy rejtett tartalékunk van még bőven ahhoz, hogy jó eredményeket remélve kapcsolódhassunk be az országos mozgalomba. — Melyek a legtöbbet ígéťo tartalékok? — Erre röviden nehéz válaszolni — mondja a titkár —, hiszen több mindenről van itt szó. De mindenekelőtt mint legfontosabb tényezőt az embert kell megemlítenem. Mert az már magában is sokat ígérő tény, hogy a kelet-szlovákiai kerületben járásunk elsőnek fejezte be a gabonabetakarítást és bizonyos, hogy az őszi munkákkal is az elsők között végzünk. Hogy lelkesedésben nincs hiány, azt az említetteken kívül még sok mindennel alátámaszthatom. A kroméŕíži PalMagneton üzem kilent tagú kollektívája, melynek Svätopluk Krbec mérnök a vezetője — a napokban megkapta a szocialista munkabrigád címet. A brigád érdeme, hogy részlegük 104 százalékra teljesíti a műszaki fejlesztés tervét. A kollektíva töM> szerszámgépet tökéletesített » tizennégy üzemnek nyújt a műszakifejlesztés terén nagy segítséget. Képünkön az új félautomata-marógép, melynek tervezője a szocialista munkabrigád. (F. Nesvadba —CTK— felvétele-) Papírokat tereget az asztalra. Bizonyítékok egész sora következik. Nem kicsinyes érvek szólnak a titkár előbbi szavai mellett, hanem olyanok, hogy a járás 101 szövetkezete már a CSKP XI. konferenciájának felhívására vállalta a harmadik ötéves terv mutatóinak egy évvel korábbi elérését. A tervezett termelés növelésére irányuló egyéni és kollektív vállalások értéke megközelíti a 64 millió koronát, s az új vállalások értékével állandóan növekszik. Ez azt jelenti, hogy a járás földművesei — az eddigi felajánlások. szerint is — a többi között 1860 tonna hússal, több mint 2 300 000 liter tejjel, 1014 000 tojással, 1610 tonna burgonyával, 1649 tonna sörárpával és sok száz vagon cukorrépával akarnak többet termelni, mint amennyit a terv előirányoz. — Ugye — hangsúlyozza Geško elvtárs —, ezek a számok már magukban is beszédes bizonyítékok arról, hogy járásunk földművesei eddig is alaposan mérlegelték a helyzetet, miként lehetne a harmadik ötéves terv/termelési mutatóit négy év alatt elérni. Mivel még a számrengeteg jegyzésével foglalatoskodom, újra é töri meg a közben beállt csendet. — Persze, ez még nem minden, mert a többtermelés tartalékainak alaposabb feltárása csak most következik. Már a közelmúltban megtartott értekezlet is sok mindent felszínre hozott. Például... Szavai szó szerint kívánkoznak a papírra, hiszen valamennyi a cél elérését szolgáló ess^eözök alapos ismeretéről tanúskodik". így mondja: — Járásunk földterületének 39 százaléka savanyú talaj. Ennek nagy része kevéshozamú rét és legelő, de elég sok belőle a teljesen hasznavehetetlen terület is. Ha a tervezett talajjavítási munkákkal 1965-ig sikerül az előirányzott 12 000 hektárral bővíteni a járás szántóterületét, akkor már nagy lépést teszünk előre a termelés tervezett növelésének megvalósításához. Pedig ez a többtermelés egyik legdöntőbb tényezőjének, a talajjavításnak csak egyik része. Számítsuk például azt, hogy az elmúlt években jóformán csak egy-két kertészetben használták a komposztot, a mostani kilátások szerint pedig a harmadik ötéves terv éveire az egy-egy hektárra előirányzott 2,25 köbméter helyett legalább 3 köbméter komposztot készítünk és emellett az eddigi 12-15 százalékkal szemben évenként a földterület 25 százalékát fogjuk istállótrágyázni. Természetes, hogy a műtrágyákból és a gyomirtó vegyszerekből is sokkal többet használunk fel, mint eddig. De vegyük a további lehetőségeket. Sokat várunk a nemesített vetőmagvaktól, az öntözés kibővítésétől, a korszerű agrotechnikától. Attól is, hogy a kukorica 80 százalékát négyzetesen fogjuk vetni. A vetésterületet pedig kukoricából a szántóföld 14 százalékára terjesztjük ki. S ha már itt tartunk, az olyan dolgokat sem hagyhatjuk szó nélkül, melyek ha nem is közvetlenül, de a veszteségek csökkentésével mégis növelik a hektárhozamokat. Például az idén a gabonának alig 20 százalékát arattuk kombájnnal. 1961-ben 36 százalékát takarítják be a kombájnok, 1965-ben pedig az összes gabona 70 százalékát és ennek bizonyos részét két és háromszakaszos aratási módszerrel. Hogy mit jelent ez a termelésben? Nézzük meg ezt a táblázatot: Ujabb irat kerül velő á fiókból. áll benne: Termény: Burgonya Gabona Kukorica Cukorrépa Évelő takarmány Hektárhozamok 1961-ben q-ban: 1964-ben 26 31 38 55 326 425 75 85 140 150 q-ban: Azt is megtudom, hogy a termelés ilyen arányú fokocásával járási méretben 1960-hoz viszonyítva 1964-ig 40,1 százalékkal fokozzák a növénytermelést. A következő kimutatás már arról tájékoztat, hogy az említett idő alatt az állattenyésztési termelés 50,9 százalékkal növekedik. Első látásra furcsa ez az arány, de a látszólagos ellentmondást Geško elvtárs most sem hagyja magyarázat nélkül. — Igaz, hogy az állattenyésztési termelés csak a növénytermeléssel párhuzamosan növekedhet, ám az emelkedési különbség mégsem valószerűtlen. Hogy miért? Vegyük elsőnek azt a tényt, hogy amíg a régi ftw.v.v.v.w.v.vA'.v.vv.v; Harc a cukorért Olaszországban Ljazánk e hetekben a gazdag " cukorrépatermés betakarításának és feldolgozásának jegyében él. Minden erőnket arra mozgósítjuk, hogy lehetőleg semmi se menjen kárba „fehér aranyunkbői", hogy minél több cukrot gyárthassunk a magunk és a testvéri országok szükségleteinek fedezésére. * Olaszországban is javában folyik a cukorrépa betakarítása. Emília, Velence, Fucino nagy cukorrépatermő földjeiről hatalmas traktorvontatta kocsik szállítják a cukorrépát, a csatornákon teli bárkák viszik a cukorgyárakba e fontos nyersanyagot. Első tekintetre úgy tűnhetne, hogy nincs különbség e két kép között; Olaszországban éppúgy, mint hazánkban mindenkinek egyetemes érdeke, •hogy a cukorrépát maradéktalanul felhasználják egyik legfontosabb tápanyagunk, a cukor gyártására. De nem így van. A látszólag szorgos munka mögött ott elkeseredett, szívós harc folyik a cukorrépát termelő parasztok és cukorgyári munkások, valamint a cukorgyártó monopóliumok között. Míg nálunk a cukor mindennapos táplálék s az egy főre eső fogyasztás meghaladja az évi 35 kg-ot, Olaszországban általában fényűzésnek számít a cukor élvezete. Az olasz parlament által végzett vizsgálat alapján megállapították, hogy egy és háromnegyed millió olasz család egyáltalán nem fogyaszt cukrot, 637 ezer család pedig nem fogyaszt többet, mint napi öt grammot. Kétmillió azoknak a 3—14 év körüli gyermekeknek a száma, akik évente nem egészen 2 kg cukrot és édességet fogyasztanak. S míg milliók kénytelenek a cukrot nélkülözni, a nagy cukorgyártó monopóliumok raktáraiban halmozódnak M a készletek. Ezeket az óriási készleteket nem tudják eladni mindaddig, míg az árak ily magasak. A cukorgyártó nagyiparosok azonban inkább ilyen aránytalanul nagy készleteket tárolnak, mintsem engedjenek a mesterségesen magasra srófolt árakból. iért is cselekednének másként, hisz emellett nem éri őket veszteség, sőt az utóbbi tíz év alatt nyereségük a négyszeresére emelkedett. A múlt évben a cukortermelés 90 százalékát ellenőrző három nagy monopolcsoportnak a nyeresége hivatalosan tízmilliárd lírát tett ki, a valóságban azonban 28 milliárd körül mozgott. A monopolcsoportok legnagyobbika, az Eridiana, mesés nyereségeiben 12 család osztozik. Olaszországban a cukorgyártó monopóliumok már régóta államot képeznek az államban. Már 1909-ben megbuktatták Giolitti híres miniszterelnököt, mert nem értettek egyet a cukor gyártási adójának csökkentésére tett javaslattal. A cukorgyártó monopóliumok, amelyek erős befolyást gyakorolnak számos más gazdasági ágazatra is, a húszas évek elején elsőként támogatták a fasizmust. Nem volt véletlen az sem, hogy Giacomo Mateossi munkásvezért a fasiszták röviddel azután gyilkolták meg, hogy a parlamentben javaslatot terjesztett elő a cukorárak leszállítására. Ezek a monopóliumok ez év januárjában ismét megmutatták hatalmukat, amikor Segni kormányánál keresztülhajszoltak egy számukra igen kedvező törvényt, amelynek alapján Olaszországban csökkentenék a cukortermelést. 1959-ben nagyon jó volt a cukorrépatermés. Ez veszélyeztette a monopolistáknak a termelés csökkentésére és az árak magasan tartására irányuló politikáját. A parasztszervezetek nyomására azonban kénytelenek voltak a parasztoktól az egész termést átvenni, de annak kifizetését mindenféle ürüggyel halogatták. A cukorgyárosoknak még ma is ötmilliárd líra az adósságuk csupán Ferrara tartományban, januárban elfogadtattak egy törvényt, melynek alapján az 1959. évi 290 ezer hektár cukorrépa-vetésterületet 1960-ban 230 ezer hektárra kell csökkenteni. Ez a parasztok és földmunkások számára hatmillió munkanap-veszteséget és a terményeik eladásáért járó 18 milliárd líra bevétel elesését jelenti. A cukorrépatermelők azonban szakszervezeti szövetségük támogatásával elhatározták, hogy e törvénynek nem engedelmeskednek. Ugyanakkora területen vetettek el cukorrépát, mint az előző évben. A kormánytól kicsikarták azt az ígéretet, hogy a cukorgyárak az egész termést a parlament által meghatározott áron veszik át. Ez a termelők első sikere, ame® lyet a cukorgyártó monopóliumokkal szemben elértek. Első, de nem döntő siker. A cukorrépatermelök és a cukorgyári munkások azt követelik, hogy az egész répatermést cukorrá dolgozzák fel. És követelik azon cukorgyárak leállítását, amelyek erre nem hajlandók. Követelik továbbá az 1959. évi termésért járó hátralevő összeg kifizetését és a cukorárak leszállítását, ami biztosítaná a fogyasztás tetemes növekedését. Mindez azonban csak részleges megoldást jelentene. A helyzet tényleges javulását csupán a cukorgyártó ipar államosítása hozná meg. Csak így lehetne megtörni a cukorgyáftó monopóliumok hatalmát, amelyek mesés profitjaik érdekében a cukorárak mesterséges felemelésével megfosztják a széles tömegeket e fontos élelmiszer élvezetétől. P. J. etetési módszerekkel sok esetben 8 — 10 zabegység értékű takarmányt használtunk fel egy kiló hús kitermeléséhez, addig a korszerű technológia alkalmazásával ennek alig felére van szükség. Hasonló a helyzet a tejtermelésben. Jelenleg még sok a bangos és tüdőgümőkóros tehén, de az előbbi betegséget 1963-ra, az utóbbit 1965-re teljesen kiküszöböljük. Ugyanakkor néhány szövetkezetben a teheneknél is bevezettük a nyitott istállózást. Ezért mertük tervezni, hogy az 1960-as évi 2480 literes fejési átlaggal szemben 1964ben már 3250 liter tejet fejünk tehenenként. A sertések nedves és száraz önetetéses hizlalásával s a korszerű istállózással pedig elérjük, hogy a hízósertések napi súlygyarapodása a jelenlegi 0,50 kilogrammról 0,85 kgra emelkedik. A hízómarháknál most 0,90 kg az átlagos napi súlygyarapodás, 1964-ben már 1,20 kg lesz. Sok még a bizonyíték, amelyek arról győznek meg, hogy a trebišovi járási pártbizottság és a járási nemzeti bizottság alaposan felkészült az EFSZ-ek V. kongresszusa előtti kampányra. Hiszen a szövetkezetekben ezekről a feladatokról és lehetőségekről fognak tárgyalni, ilyen alapon elemzik majd az egyes szövetkezetek eddigi gazdálkodását. Arról is gondoskodnak a járás vezetői, hogy a feladatokhoz mérten elegendő szakember legyen a mezőgazdaságban. Minden arról tanúskodik, hogy alapos a vitaanyag megtárgyalásával kapcsolatos szervezőmunka. Említést érdemel az az intézkedés is, hogy a járást a vitaanyag megtárgyalása szempontjából 20 körzetre osztották. Az 5—6 szövetkezetből álló körzetekben 4 —5-tagú szakemberekből és funkcionáriusokból szervezett csoportok segítenek majd a i egyes EFSZ-ek gazdálkodásának elemzésében. A csoportok tagjai előbb iskolázáson vesznek részt, majd pontos munkaterv szerint, a szövetkezet vezetőinek, szakembereinek és legjobb dolgozóinak bevonásával végzik el a gazdálkodás elemzését, majd szintén közösen tárják fel a termelés fejlesztésének lehetőségeit. Ezek alapján megvan tehát minden feltétel ahhoz, hogy a vitaanyag megtárgyalásakor még sok rejtett tartalékot feltárnak s így a vállalt feladatot, a harmadik ötéves terv termelési mutatóinak 1964-ben történő elérését maradéktalanul teljesítik. Haraszti Gyula A vítkovicei Klement Gottwald Oj Kohóban egy 220 méter hosszú, 28 méter magas új csarnokban kezdték meg a munkát. Az acélmű új csarnoka a vítkovicei kohökombinát átalakításának és korszerűsítésének keretében épült és a legmodernebb műszaki jelszereléssel van ellátva, miáltal lényegesen meggyorsul az öntőberendezés előkészítése az acélmű részére, valamint az ingotok továbbítása a hengerműbe. Az új csarnok üzemeltetését egy helyről diszpécser irányítja. Képünkön az acélmű új csarnokának speciális jogos emelódaruja, amint 'j kihűlni és további megmunkálásra viszi V az acélingotot a hengerműbe. X V. Svorčík felv. - ČTK A PRÄGA-HOLEŠOVICE-I TESLA* ÜZEM dolgozói évente 70 millió vil* lanyégőt gyártanak. A harmadik Ötéves terv utolsó évében a termelést száznegyvenmillió villanyégore emelik. LIPCSÉBEN RENDEZIK MEG a szórakoztató- és tánczene 11. fesztiválját, amelyen a mi zeneszerzőink is részt vesznek. A fesztivál november 12-én kezdődik. RIADÓ CÍMMEL tudományos színes filmet készítettek a Szovjetunióban a világ tudósainak együttműködéséről a geofizikai és tudományos megfigyeléseiben. A filmet szovjet, lengyel, csehszlovák és magyar operatörök készítették. A BYTČAI MAKYTA-ÜZEM a textilipar legjobb üzemei közé tartozik. Bizonyítja ezt az is, hogy gyártmányainak 78,8 százalékát a harmadik negyedévben aranyszínű jelzőcédu-. Iákkal láthatta el. KIGYULLADT EGY SZÁLLODA Tokió közelében, a szállónak hái-oin vendébe szénné égett. KÉTSZÁZEZER EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY - kórház, szülőotthon, rendelőintézet stb. és több mint egymillió képesített egészségügyi dolgozó biztosítja Kínában a vidéki lakosság egészségvédelmét. HÁROMMILLIÓ KORONA ÉRTÉKŰ KONZERVET szállított külföldre a Liptovský Mikuláš-i konzervüzem. Az üzemben gyártott konzerveket több mint 30 államba szállítják. X AUTOMATIZÁLJÁK A NEW YORK-I FÖLDALATTIT. Az első kocsikat az elmúlt napokban próbálták ki. 1961 VÉGÉN VAGY 1962 ELEJÉN rendezik meg az első afrikai sporttalálkozót. A Ghana fővárosában, Akkrában székelő előkészítő bizottság elhatározta, hogy a nagyszabású versenyre meghívja az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában ós Európában élő néger sportolókat is. TÖBB MINT 60 ÁLLAMBA szállítja hőpalackjait a közép-szlovákiai üveggyár. Most két új típusú hőpalack gyártását vezették be. NYOLCEZER NÉMET KATONA ESETT EL eddig az algériai "háborúban. A francia Idegen Légióban 4600, az egész francia hadseregben mintegy 30 000 német katona szolgál jelenleg. SZABVÁNYOSÍTOTTÁK FRANCIAORSZÁGBAN A CU C LI SÜVEG EKET. Az erről szóló rendelkezés a hivatalos lapban öt miniszter aláírásával jelent meg, többek között a földművelésügyi és a hadügyminiszter is láttamozta e „fontos" rendeletet. RÖVIDESEN MEGJELENIK ÜZLETEINKBEN a bratislavai Teslában készült Gavotta nevű kis rádió. A rövid-, közép- és hosszú-hullámú adásokat tisztán vevő készülék ára 700 korona lesz. FELAKASZTOTTA MAGÁT a lépcsőház korlátjára az angliai Workingtonban a 9 éves John Robertson röviddel azután, hogv a televízióban közvetített cowboyfilmben akasztási jelenetet látott. A CSEHSZLOVÁK-SZOVJET BARÁTSÁGI HÓNAP megnyitása alkalmából a nitrai Kultúra és Pihenés Parkjában megnyílott Mária Medvecká festőmüvésznö *kiállítáj sa. A kiállítás keretében néhány beszél, getést is rendeznek a festömüvésznövel, amelyen a Pedagógiai Intézet és a Mezőgazdasági Főiskola hallgatói is részt vesznek. fij SZÖ 4 * 19 6°- november 10.