Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-07 / 309. szám, hétfő

A szovjet művészet harcban a kommunizmusért K

ilencezer méternyi magasságban repül velünk a TU—104-es. Alattunk enyhén hullámzó, néhol hegybe szökkenő vakító fehér habtengert alkot a sűrű felhőréteg. Felettünk mély kék a messzi távolságokat sejtető ég, — egy cseppnyi bárányfelhő sem tarkítja. Fürkészek is az ablakocskán keresztül. Gyermeki vágy támad bennem, hátha ilyen magasságban kileshetem a világűr egy kis titkát. Űrkutató-inasnak érzem magam. A vágy azonban csak vágy maradt, mert nem láthatok többet, mint házunk ablakából. Hogy is juthatott ilyesmi eszembe?! Megbocsátható ez a kíváncsiság, hiszen ez hozzátartozik az ember természetéhez. Jó félórai vagy háromnegyedőrai út után, amikor a repülőgép konyhájából kiszivárgott hozzánk a sülthús illata, örültem is, hogy a „földön" vagyok, mert egyszerre ott éreztem magam, ha kilenc kilométernyi magasságban is repültünk. Mégis csak jobb húslevest inni a csészéből, ropogós bécsiszeletet falatozni és sört inni, mint cseppekben nyelni az űrkutatók műételét... Hát így telt el a rövid kétórás út Prágától Moszkváig. Jó gép ez a TU—104, olyan nyugodtan ül benne az ember, mint otthon a karosszékben. És gyorsaságával szinte szárnyat ad az embernek is. ...Attörtünk a felhőrétegen, — az elsőn, a másodikon, a harmadikon is. A legalsó réteg inily közel is volt a földhöz. Érdekes kép tárult elénk. A nagy magasságban vakítón tündökölt a felhőtenger háta s innen alulról meg csukaszürke és vizet zúdít a földre. A föld, a szovjet föld láttán mindenki tágra nyitotta szemét, Végeláthatatlan mezők, erdők, a távolban - elvesző utak., tárultak elénk. S amikor gépünk merész ívben a föld felé kanyarodott, megpillantottuk a nagyvárost, utunk célját. Egy szó, lelkesen hangzó szó hallatszott az utasfülkében: — Moszkva! Szomszédom, a fekete bőrű és sűrű göndörhajú afrikai néger még fel is állt, hogy többet lásson. Szemében különös, örömöt sugárzó fény csillant. Szólnia sem kellett, tekintete elárulta, úgy jön ide, Moszkvába, mint testvéréhez, akiről tudja, hogy tárt karokkal fogadja ... Bennünket is úgy fogadott, testvérként, barátként... t

1 lőször jöttem Moszkvába és JL

i bár sokat tudtam és hallottam róla, az első percekben mégis idegennek éreztem magam. Belecsöppenni egy világváros forgatagába nem kis dolog. Ha ismeri is az ember az utcák, terek nevét, mégsem tud tájékozódni, mert nem tudja, hol, merre vannak. A velem utazó két cseh mérnökhöz csatlakoztam, ők már ismerték a várost, kétszer is jártak itt. Mosolyogtak, amikor megtudták „félelmem" okát. — Már az első nápon úgy fog a városban járni, mint odahaza, — mondották, — a Metro mindig eligazítja ... Igazuk volt. Amikor harmadnapra a Lihacsov-üzembe mentem, senkitől sem kérdeztem, hol s merre van a híres autógyár. Beültem a földalattiba s kiszálltam az Avtozávodszkája állomáson, s itt már könnyű volt rátalálnom arra az üzemre, melynek Lenin tizennyolcban nagy jövőt jósolt, s mely a szovjet autóipar bölcsője lett. Két hétre mentem a Szovjetunióba. Nagyon kevésnek tűnt ez. Mit is láthatok ily rövid idő alatt, amikor oly gazdag a szovjet emberek élete s oly hatalmas az ország, hogy egy év is kevés ahhoz, hogy bejárjam. S amikor teltek, múltak a napok, úgy éreztem: egy éve, tán több 1. Előszó helyett éve élek a moszkvaiak, leningrádiak között, mert oly sokat láttam és tapasztaltam. S ehhez az is hozzákívánkozik: nagy nagy büszkeséget érez itt az ember, mert tanúja lehet annak, amit a kommunizmus építésének nevezünk. Majakovszkij szobra a költő nevéről elnevezett téren. Az élmények rövid idő alatt is öszszegyűlnek, s hosszú-hosszú időkig élnek az emberben. Most is, amikor emlékezem, nem tudom elővenni a sűrű sorokkal teleírt jegyzetfüzeteket. A szavak szinte maguktól ömlenek a papírra ... Érdekes, amikor az ember külföldre megy, — akaratom ellenére is így kell neveznem a Szovjetuniót — a legkisebb apróságokra is felfigyel. És ezek az apróságok nagy dolgokról vallanak. Ezekkel kezdem az emlékezést ... ]Y/foszkva új repülőterén, a Seremetyjevón érünk földet. A határőrök bele sem néznek bőröndjeinkbe, csak lebélyegzik az útlevelet és mehetünk a városba. Felszállunk az autóbuszba. Már tele volt, állóhely is alig jutott. Az előttem érkezők megtöltötték bőröndjeikkel a szabad helyeket. Hová tegyem az enyémet? A többiekre? De azt tartani kell, s egyúttal fogódzkodni is kell, mert a széles utakon száguld az autóbusz és egy óráig tart, míg a váÄ IP mmm gyönyörködünk az épülő, szépülő világvárosban. rosba jutunk. A busz első padsorában moszkvai asszonyok ülnek. Egy pillanatra sem hagynak tehetetlenkedni. Ellenkezésem ellenére a lábuk elé teszik a két bőröndöt, egyiket a másik tetejére, s tartják az „emeleten" levőt. De a kezemben aktatáska is van. Egyikük azt is elveszi és az ölébe teszi. — Kellemesebb így az utazás — mondja és mosolyog is, csakhogy eloszlassa hirtelen támadó zavaromat ... A városban vagyunk, útban az Ukrajna szálló felé. Már sötétedik — itt két órával előbb ért utöl bennünket az éj. Fényárban úsznak az utcák és terek. A trolibusz-megállóknál hosszú sorban állnak az emberek, türelmesen várnak a busz érkezésére. Egyesek még újságot, könyvet is olvasnak. Nincs tülekedés, könyökölés . ... Az utcák tiszták, nem látsz sehol eldobott papírt, még cigarettavéget sem. Pedig itt is elegen dohányoznak. Feltűnt, hogy a házak és járdák mentén mily sok a szemetesláda. A dohányosok, mielőtt eloltanák cigarettájukat, megállnak előtte, még egyet-kettőt szippantanak, mintha csak mondanák: minek sietni, mindennek eljön a maga ideje... — s a cigarettavég a szemetesládába kerül... A szállóba érünk. Itt egyszerre hat lift is szállítja a felhőkarcoló hotel lakóit. A liftes lány épp csukni akarja az ajtót, amikor kiáltást hall: Várjon! valakinek nagyon sietős lehet az útja, hát vár. És ez a valaki beront a fülkébe, szájában cigaretta. Itt tilos a dohányzás! Kilép, a lift előtt a lába elé dobja a cigarettát és rátapos. Pedig egy lépésnyire tele ott volt a vaslábon álló nagy hamutartó. A vendég megszólal. Nini, földimre ismertem! Kicsiségek, apróságok ezek. Talán szólnom sem kellene erről. Am ha az ember itt mást Iát, mint odahaza, mindent megjegyez magának... De sok ilyen apróságról lehetne még beszélni. A moszkvaiak sorban állnak újságért, könyvért és olvasnak és olvasnak ... Megfigyeltem, a földalatti kocsijában, melyben a szálló felé mentünk, harmincan ültek és közülük — megszámoltam — tizennyolcan olvastak. Pedig csak néhány percnyi útról volt szó, mert a földalatti nyílsebesen száguld az egyik állomástól a másikig. Vagy szóljak arról, hogy a ruhatárban felsegítik az emberre a kabátot? Vagy arról, milyen kedvesek és szívélyesek a szovjet emberek, s amikor megtudják, hogy Csehszlovákiából jöttél, árad -feléd szeretetük, igaz testvért üdvözölnek benned. Kicsinységek, apróságok ezek, s milyen jó ezekről tudni... Jól kezdődik az ismerkedés ... A

szállóban elfogyasztott vacsora után, bár már későre járt, nem tudtunk lefeküdni. A két cseh mérnök, akikkel együtt utaztam, karonfogtak. — Jöjjön, megmutatjuk a várost, — mondták. Elindultunk. Az Ukrajna Hotel a Moszkva folyó mellett fekszik. Felmegyünk a közeli hídra, s a rakovníki mérnökök megállítanak. Csodálkoznak. ök csodálkoznak, akik már harmadszor vannak Moszkvában. A folyó mentén széles út, új paloták, virágos parkok. S a folyó megzabolázva, betonpartok között folyik. — Másfél évvel ezelőtt jártam itt, — mondja az egyik rakovníki s mindez akkor még nem volt. A folyó partján kicsiny, évszázados házikók álltak... Ilyen gyorsan csak itt tudnak építeni! Valóban igazat mondott. S mi gyönyörködtünk az épülő, szépülő világvárosban, a fényárban úszó, pompás épületekben gazdag Moszkvában. S ezt a várost azok építik, akik a Metróban könyvet olvasnak és türelmesen, sorban állva várakoznak az autóbuszok érkezésére. Erre van idő, de az építésben nem ismerik a türelmes várakozást. S hogy mennyire így van ez, erről még szó esik. Petrőci Bálint Lényegében elég gyakran foglalkozunk a szovjet irodalommal és a filmmel, de annál kevesebb figyelmet szentelünk a művészet többi válfajának, amelyek ugyancsak fontos szerepet töltenek be a kommunista ember nevelésében, szépérzékének formálásában. Olvasóink aránylag keveset tudnak főleg az utóbbi évek művészi sikereiről, az alkotók új, tehetséges nemzedékének felzárkózásáról a már névre, rangra, belföldön és határontúl is elismerést kivivott idősebb szovjet művész-generáció mellé. Ezért ebben a cikkünkben legalább körvonalazni szeretnénk ezt a fejlődést. FESTÉSZET Gazdag forradalmi hagyományokra támaszkodik a szovjet festészet. Maradandó értékei közé tartoznak például: A. Dejnék: Pétervár védelme, K. Petrov-Vodkin: A komiszár halála, B. Joganszon: Kommunisták kihallgatása, Sz. Geraszimov: Partizánanya, Kukrinikszi: Tánya, J. Nyeprincev: Pihenő a harc után című művek. Ugyanakkor a fiatal szovjet festők is feldolgozzák a nép forradalmi hagyományainak nagy témáit. Itt említhetjük' meg V. Csekanyuk: Az első falusi komszomol-sejt című, szívbe markolóan erős képét vagy E. Iltner Partizánjait, M. Szavickij Dicsőség az elesetteknek c. műveit, amelyek sok más kép mellett kifejezően tanúskodnak a realista festészet új utainak kereséséről. További jellemzője a történelmi témakörnek az, hogy a szovjet festők a múltat a jelen szemszögéből látják, a kommunista eszmék prizmáján keresztül. A figurális festészet sem hamupipőke a Szovjetunióban. A legjobb alkotásokban rátalálunk a szovjet ember új vonásaira, gyönyörködhetünk a szabad munka lendületében s a fiatalok lelki és fizikai szépségében. A tájfestészetben kifejezésre jutnak a szovjetek országában végbement korszakalkotó változások. Monumentálisan és patetikusan felfogott „Ipari tájkép" született, amely érzékelteti a természet uralását az emberi kéz és ész által. De azért nem vesztek ki azok a tájképek sem, amelyek a még érintetlen természetet ábrázolják, sőt szerepe van a lakáskultúra részét, képező intim festészetnek, a csendéleteknek és az aktoknak is. Általában elmondhatjuk, hogy elsősorban a fiatal festők müveit az a törekvés jellemzi, amelynek célja a funkciós tartalom kifejezése új, korszerű eszközökkel. SZOBRÁSZAT Negyvenhárom esztendő alatt rendkívül sok értékes alkotás került ki a szovjet szobrászok vésője alól. Ezek a művek többnyire szerves részét képezik a városok és falvak építészeti arculatának és ezen túlmenően az emberek tudatában a szocialista humanizmus jelképeivé váltak. Ide tartoznak többek között V. Muhina, I. Sadr, Sz. Merkúrov, Sz. Konyenkov, V. Vucsetics stb. szobrai. Az idősebb alkotók nemzedékéből ma is komoly szerepet tölt be A. Kibalnyikov, M. Manyizer és V. Vucsetics, akinek olvasóink által is reprodukciókból Ismert Kovácsoljunk a kardból ekevasat című gyönyörű szobrát nemrégen adták át a szovjet kormány ajándékaként az Egyesült Nemzetek Szervezetének. A fiatalabbak közül nagy sikert aratott például F. Fivejszkij Erősebb a halálnál című szobra, amely három szovjet forradalmárt örökít meg, amint a vesztőhely felé haladnak. A Szovjetunióban a szobrászat minden válfaját megbecsülés övezi. A monumentális müvek mellett elsősorban a portrékat, de az aktokat is. Az utóbbit a szovjet szobrászok a jelképes ábrázolásnál alkalmazzák, másrészt sporttémákban, végül pedig önálló műfajként. Ezzel is igazolják, hogy az emberek közötti kommunista kapcsolatok kizárják a polgári képmutatást, az álszemérmet. GRAFIKA Sía a Szovjetunióban a grafika minden műfaja és technikája érvényesül. Nagy társadalmi jelentősége van elsősorban a széles népi tömegekhez szóló politikai karikatúrának és a plakátnak. Ki ne ismerné például Kukrinikszi vagy B. Jeflmov szellemes és találó gúnyrajzait, nem is beszélve egész sereg más karikaturistáról. A szovjet lapokból láthatjuk, hogy nem jutott a száműzetés sorsára a látszólag csak nevettető humor sem. Viszont le kell szögeznünk azt, hogy ebből a humorból végérvényesen kiiktatták a szokványosságot, a rosszhiszeműséget, mindazt, ami sérti az ember érzéseit s a mi a polgári gúnyrajzot jellemzi. A szovjet párt- és állami szervek nagy gondot fordítanak arra, hogy az egészséges humor széles körben hathasson. Ezt nemcsak a sajtó útján érik- el, hanem a városok, szovhozok és kolhozok ezreiben elhelyezett szekrénykék segítségével is. A grafikában jelentőségüket megillető helyet foglalnak el a könyvillusztrációk. Elég ha megemlítjük I. Verejszkij rajzait Solohov Csendes Donjában vagy D. Kardovszkij illusztrációit Csehov elbeszéléseiben. ÉPÍTÉSZET Napról napra változik az ország arculata. Gombamódra nőnek a lakóházak, a középületek, nagy települések, ipari központok. Óriási leiadatok hárulnak ebből a szovjet architektúrára. A fő feladat célszerűen, olcsón és szépen építkezni. A szovjet városépítészet a tapasztalatok alapján arra a megállapításra jutott, hogy a legcélravezetőbb nem túlságosan nagy, mintegy 250 ezer embert befogadó városokat építeni. A legnagyobb figyelem arra irányul, hogy az új településeken minden az ember kényelmét, egészségét, kulturális igényeit szolgálja. Ezért a lakásépítkezés alapegysége már nem a lakóház, illetve a háztömb, hanem mintegy 2—3000 embert befogadó telep, amelyhez kulturális intézmények, játszóterek, sportpályák, éttermek, boltok, különféle közszolgáltatási intézmények stb. tartoznak. Meg kell említenünk azt is, hogy a párt 1955-ben bírálta a házak túlzott díszítését, amely igen drága volt és esztétikai szempontból nem mindig felelt meg; az új építkezéseknél már ilyen jelenségek nem tapasztalhatók. Ugyanakkor azonban nagy gondot fordítanak a külsőségekre is, a különféle színű és formájú homlokzati megoldásokra stb. SZÍNHÄZ A Szovjetunióban jelenleg mintegy 4000 drámai színház van, melyek 44 nyelven adják elő a klasszikus szerzők darabjait éppúgy, mint a korunk lázas életéről szóló új darabokat. Ugyanakkor 33 állami opera- és balettszínház működik, mégpedig telt házak előtt, amiről kifejezően tanúskodik az a számadat, hogy a szovjet színházaknak tavaly 84 millió látogatójuk volt. Figyelemre méltó jelenség az, hogy a drámai termésben mindinkább szóhoz jutnak az időszerű, a mai darabok, elsősorban a szovjet szerzők müvei. Az építés első évtizedeinek nsgy művei sem tűnnek le a műsorról. Itt példaképpen megemlíthetjük Vszevolod Visnyevszkij Optimista tragédiáját, K. Trenyov Ljubov Jarováját, N. Pagonyln darabjait és V. Majakovszkij közkedvelt szatirikus müveit. Az utóbbi években főleg A. Arbuzov aratott nagy sikert Történet a folyó partján című drámájával és gyakran játsszák V. Rozov s más fiatal szerzők műveit. A szovjet dráŕnaírásban a forradalmi témák mellett nem fehér holló az emberek intim gondolatvilágáról s érzéseiről, a szerelemről és a családi életről szóló dráma sem, amelyet azonban nem az elpszichologizálás és a borúlátás jellemez, hanem a lelkifolyamatok mélvreható és pártos jellemzése, a szovjet ember optimizmusa. Végül néhány szóval említést kell tennünk arról is, hogy a Szovjetunióban a jó operettnek és esztrádműsornak is számos híve van, akik mindig nagy örömmel fogadják I: Dunajevszkij, B. Alekszandrov, V. Szolovjev, J. Miljutyin stb. operettjeit, vagy például a nálunk is jól ismert A. Rajkin esztrádszámait. ZENE A szovjet zeneművészetnek ma világraszóló rangja van. A zeneszerzők közül elsősorban Szergej Prokofjev müvei ismertek az egész földtekén. De nem marad el mögötte D. Sosztakovics sem, akinek legismertebb szerzeménye a VII. (leningrádi) szimfónia. Neves komponista még T. Hrennyikov, Scsedrin, a fiatalok közül főleg Volkonszkij, Babajev, Laputyin, Gyenyiszev, stb. A szovjet zeneművészetnek egyben nagy előadó művészei vannak, akik szintén világszerte öregbítik a szovjet muzsikusok hírnevét. A zongoraművészek között feltétlenül meg kell említenünk Richtert, Gilelszt, Oborint, a hegedűművészek közül ki ne ismerné a zene barátai közül Ojsztrah és Kogan virtuozitását vagy a csellón szinte csodákra képes Rosztopovics nagy művészetét. A szovjet balettzene s általában a balett mesteri színvonala Is vitathatatlan. Ide tartoznak elsősorban Sz. Prokofjev, Hacsaturjan, Glier és Kara-Karajev művei, míg a táncművészet nagy mesterei közül főleg Ulanova, Lepesinszkaja, Pliszeckaja. Rendkívül hézagos ismertetésünk végén — amelyből a már elöljáróban említett művészeti ágak mellett hiányzik még az állandóan terebélyesedő népművészet útjának vázolása — alá kell húznunk azt a tényt, hogy a szovjet művésze; legfontosabb jellemzője a marxizmus-leninizmus, a párt és a nép iránti hűség. Ezért igazak és a kommunizmust építő társadalom szempontjából hasznosak a szovjet művészek nagy alkotásai. (D. Konečný műve alapján feldolgozta: G. I.) ÜJ SZÖ 7 * 1960- november 6.