Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)
1960-11-24 / 326. szám, csütörtök
Szovjet tapasztalatok nyomában Mezőgazdaságunk szocialista nagyüzemi mezőgazdasággá való átépítése mind népgazdaságunkat, mind földműveseinket sok és bonyolult feladat elé állította. Hiszen nem volt könnyű dolog szakítani a megszokott gazdálkodási módszerekkel. A megoldásban azonban nem maradtunk magunkra, mert szovjet barátaink tapasztalatai útmutatásul szolgáltak a szervezésben és a termelés gyors növelésében is. Különösképpen a gazdaságos építkezés és a korszerű mezőgazdasági technológia alkalmazása terén, továbbá a kukoricatermesztés eredményességében mutattak jó példát. Persze az említetteken kívül még sok mindenben tőlük sajátítottuk el a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság szervezésének és a termelési problémák megoldásának helyes formáit. Az alábbi példák is az átvett tapasztalatok eredményességét igazolják. A korszerű technológia úttörői A GALANTAI JÄRÄS földművesei mindig azok közé tartoztak, akik a mezőgazdasági termelés fellendítésében az élen járnak. Most a korszerű technológia és technika bevezetésének szorgalmazásáért kell megemlítenünk őket. Mivel ez a járás a kukorica- és cukorrépatermesztő körzetbe tartozik, nagy súlyt helyeznek a marha- és sertéshús termelésére. Októberi ülésén a járási pártbizottság elhatározta, hogy további 25 EFSZ-ben és 5 állami. gazdaságban bevezetik az állattenyésztés szakaszán az új technikát és technológiát. A szarvasmarhatenyésztésben az új technológiát és technikát a sládkovičovói EFSZ mintájára szervezik meg, mert ennek a szövetkezetnek ezen a téren már nagy tapasztalatai vannak. A sertéshizlalás nedves önetetésének kibővítésére pedig a Dolné Saliby-i EFSZ tapasztalatait használják fel. Az előzetes számítások azt mutatják, hogy ha a sertéshizlalás terén a Dolné Saliby-i EFSZ által alkalmazott módszert vezetik be az említett 25 EFSZ-ben és 5 állami gazdaságban, akkor 12 770 mázsával több húst termelhet a járás, mint eddig. Ez 2 732 000 koronát hoz a szövetkezetek háztartásába. 1 260 000 koronát takarítanak meg a .munkaerőkön, mivel ezek számát lényegesen csökkenteni lehet. Ehhez természetesen azt is hozzá kell számítani, hogy a takarmányokból lényeges mennyiség megtakarítható, s ez szintén több ezer koronát tesz ki. HASONLÓ HELYZET alakul ki a szarvasmarhatenyésztés terén is, ha a sládkovičovói módszerek megvalósulnak! A sládkovičovói szövetkezet tagjai tanulmányi kirándulást tettek a Szovjetunió vlagyimiri körzetének kolhozaiba. Ez a látogatás teljes mértékben feltárta előttük az új technológiai eljárások nagy fontosságát. A kirándulás tapasztalatai nyomán elhatározták, hogy megszüntetik a borjak mesterséges itatását, és áttérnek a szoptatáson alapuló tenyésztésre. Az idősebb borjaknál a nyitott istállózássa! és önetetéssel egybekpt'ött csoportos tenyésztést alkalrríazzák. Az üszőket kivétel nélkül nyitott istállózással fogják tenyészteni, s nyáron a legeltetést, télen pedig az önetetést valósítják meg. A növendékmarháknál a kiselejtezett, tenyésztésre alkalmatlan üszőknél, s főképp a bikaborjaknál csak akkor vezetik be a gyorshízlalást, amikor elérik a két és fél, három mázsát. Ezeket is nyitott istállókban önetetéssel fogják nevelni. A fejőstehenek egész állományánál a Ribinov-felé fejési módszert vezetik be. Ezek tehát a Szovjetunióban végzett tanulmányi kirándulás következményei. Megvalósításukhoz azonban a növénytermelés szakaszán is szükséges volt néhány intézkedést foganatosítani. A nagyüzemi termelési formák az állattenyésztésben, az új technológiai eljárások érvényesítése a vetésforgó tervének átdolgozását is megkövetelték, hogy elegendő és tápanyagban dúsabb takarmányt, főképp pedig sok silóanyagot termelhessenek, vagyis olyat és annyit, hogy az megfeleljen az önetetés és a nyitott istállóztatás követelményeinek. A SLÁDKOVIČOVÓI EFSZ vezetői ezért 12-szakaszos vetésforgót alakítottak ki s abban három félszakaszt, azaz a szántóföld 12 százalékát az évelő takarmányfélék termesztésére hagyták. Szemeskukoricát a szántóterület 24 egyéb takarmányféléket (silókukoricát, cšalamádét és keveréktakarmányokat) a föld 16, gabonaféléket pedig 36 százalékán fognak termeszteni. Ezenkívül a farm körül kétszáz hektáron takarmányozási szakaszt létesítettek. Korábbi vetésforgójuk átdolgozása után hozzáfogtak a régi gazdasági épületek átalakításához, hogy érvényesíthessék az új technológiát. Az újonnan tervezett épületeket már a nagyüzemi technológia követelményeinek megfelelően építik. A szarvasmarhát kizárólag nyitott istállózással tenyésztik, ezért a régi istállókat is ennek a célnak megfelelően alakították át. Ebben a szövetkezetben nagy súlyt helyeznek a tehenészetre. Jelenleg 280 fejőstehenet tartanak. Itt is a szabad istállózásra helyezték a fő súlyt. Az istállók mindkét végén hatalmas kapukat vágtak, így buldozérral végezhetik az almozás munkáit és pótkocsikkal ellátott traktorral is bejuthatnak az istállókba. A fekvőhely mélyälmožású, s az almot negyedévenként hordják ki. Az átépítés következtében 192 tehén helyett 240 tehenet helyezhetnek el a két istállóban s ezekben több újítási javaslat alkalmazásával a tehenek önetetését is megoldották. AZ ISTÁLLÖ LEGFONTOSABB része a fejéshez használt helyiség. Ezt a tejcsarnok és kéziraktár helyén rendezték be, némi átalakítással. A fejőhelyiség berendezése nagyon egyszerű. A korlátokat a galantai gépállomás készítette. Normális DT-1 típusú fejőgépet használnak. A csővezetéket a helyiség közepén szerelték fel. A tehenek háttal állnak a helyiség közepe felé, szorosan egymás mellet és kissé ferdén, úgyhogy a fejőgéppel mindkét oldalról könnyű hozzájuk jutni. A fejőnő fejés közben csak a kannába folyó tejet ellenőrzi. Egy-egy csoport tehén fejése 8-10 percig, tehát 119 tehén fejése körülbelül 2 óra 15 percig, legfeljebb 2 óra 40 percig tart. A szabad istállózással elérték, hogy a két istállóban csupán két fejőnő dolgozik. A régi módszernél egyegy fejőgulyásra 12 tehén gondozása jutott. A teheneknél összesen 16-an dolgoztak. Ma — a gondozással együtt — nyolcra csökkent a munkások száma, vagyis kétszáz százalékkal emelkedett a munka termelékenysége. A tehéngondozók ennek ellenére azt állítják, hogy sokKönnyebb és olcsóbb a termelés A Podunajské Biskupicc-i szövetkezetesek már évek óta kísérleteznek a kukorica négyzetes vetésével és gépi megművelésével. Az előbbi években is megkönnyítette ugyan a munkát a négyzetes vetés, de a vetőgép nem rakta le olyan pontosan a magot, hogy a kézi növényápolást teljesen kiküszöbölhették volna. Kotlár Gyula és Kotlár László a sajtó útján értesültek arról, hogy Stupavában egy szovjet mérnök segítségével átalakították a négyzetesen vető gépet. Ók is ennek alapján szerkesztették át a vetőgépet s így az idén 164 hektáron teljesen géppel végezhették a kukorica vetési, növényápolási, valamint betakarítási munkáit. A jövő évben már 300 hektáron vetik négyzetesen a kukoricát, mert belátták, hogy így nemcsak könnyebb és olcsóbb a terme lés, de a hozam is magasabb. A képen Kotlár László a gép vetöszerkezetének átalakítása közben. kai könnyebben elvégzik a rájuk bízott munkát, mint azelőtt. A borjakat szabad istállózással nevelik s a növendékszarvasmarhák hizlalásánál is új munkamódszereket vezettek be. Itt is a szabad istállózást, az önetetést alkalmazzák. Az új módszer legnagyobb előnye, hogy meggyorsul az állatok fejlődése, és 18 hónap alatt elérik az öt mázsát, így jobban ki lehet használni az istállókat és a hús minősége is jobb. A munka új módszereinek bevezetése, összehasonlítva a hagyományos termeléssel, összesen 25 munkaerőt szabadít fel ebben a szövetkezetben és ezeket a munkaerőket más munkaszakaszokra oszthatták be. Megszilárdították a gépekhez beosztott csoportokat. Ennek az lett az eredménye, hogy a mezei munkákat agrotechnikai határidőben és jó minőségben végezhették el. Az intézkedések következtében növelik a termelést, állandóan növekedik a munka termelékenysége és természetesen a tagok jövedelme. MEG KELL MÉG EMLÍTENEM, hogy a járási pártbizottság az új technika és technológia bevezetését nem bízza a véletlenre, hanem azt tervszerűen szervezi, a szövetkezeti tagokkal rendszeresen megismerteti előnyeiket és bevezetésükhöz hatékony segítséget ad. SZIGETI JÖZSEF, a galantai járási pártbizottság titkára A zavarí szövetkezetesek szorgalm asan tanulmányozzák a szovjet mezőgazdasági szaklapokat. A barátkozás eredményei k ZAVARÍ szövetkezet megalakulása, 1950. óta mindig a legjobbak közé tartozott a trnavai járásban. Nemcsak gazdasági eredményeikkel hívták fel magukra a figyelmet, hanem azzal is, hogy mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben ők voltak az új technológia úttörői. Már 1954-ben, a járásban elsőnek, kombájnnal aratták a gabonát, s ugyanabban az esztendőben aggregáttal és keresztsorosan végezték a vetést. A gépek évről évre nagyobb teret kaptak a termelésben s 1958ban az állattenyésztésben is meghonosodott a leghaladóbb technológia. Bevezették a sertések önetetéses hizlalását, a növendékszarvasmarhák : nyitott istállózását, a borjakat bódékban, a baromfit mélyalmon nevelték. Ezekkel a módszerekkel és újdonságokkal főképp a szovjet szakkönyvekből és folyóiratokból ismerkedtek meg, de nem maradtak csupán enA michalovcei járásban verseny indult a traktorosok között, hogy mielőbb fejezzék be az őszi mélyszántást. Beszterci József reménynyel nevezett be a versenybe. Megtehette, mert kitűnő karban levő szovjet lánctalpas traktora hibátlanul működik. nél az ismerkedési - formánál. Látni, meggyőződni, újabb tapasztalatokat szerezni közvetlenül a helyszínre vágyakoztak. Elsőknek 1958-ban Sergovič Anton és Šimlaštík Ján vezetőségi tagoknak kedvezett a szerencse, a következő évben Tomik Ján és Sviba Vojtech ismerkedhetett meg a lvovi körzetben levő Vörös Október Kolhoz gazdálkodási módszereivel. Különösen a kolhoz építkezési módját tanulmányozták nagy figyelemmel, mert láthatták, hogy a kolhoz tagjai a több időt, anyagot és költséget igénylő építkezés helyett helyi anyagforrásokból, célszerűen és gyorsan építenek. Éppen ezért küldték ebben az évben Režný Antont, az állattenyésztés vezetőjét, Tomik František mechanikust és šiška Michalt, az építkezési csoport tagját tanulmányútra. A kukorica kombájnnal történő betakarításával is ott ismerkedtek meg. A látogatások tapasztalatai nem is maradtak kiaknázatlanok — ezt látjuk ma a zavari EFSZ-ben! Például a közelmúltban 90 000 koronából felépítettek egy fiaztatót s ezzel több mint 150 000 koronát megtakarítottak az előbb tervezett költségekből. Modern gépjavítóműhelyt rendeztek be, a korszerű fejéshez pedig készítik a fejőállásokat. Minden szakaszon gazdagon gyümölcsöznek a meghonosított szovjet tapasztalatok. Dicséret illeti az EFSZ tagjait is, mert nemcsak saját gazdaságukban használják fel a szovjet módszereket a termelés fokozására, hanem a környező szövetkezetekben is lelkesen propagálják a bevált termelési technológiát. A szovjet emberek iránt érzett hálájuknak pedig azzal adtak kifejezést, hogy EFSZüket a Csehszlovák-Szovjet Barátság Szövetkezetének nevezték el. Sluka J. Hogyan látja a mérnök A z z Ivanovice na Hané-i szövetkezet hétéves múltra tekint vissza. Sok szép eredmény fűződik a hétéves közös gazdálkodáshoz, de a legszebbeket az utóbbi évek szülték. Például az idén búzából 35 mázsát takarítottak be hektáronként, árpából pedig ettől is jobb, 38 mázsa volt az átlagos hektárhozam. Állattenyésztésük még nem hozott olyan eredményeket, amilyenekhez megteremtettek az előfeltételeket, mert bizonyos, hogy a jelenlegi 8 — 8,5 literes tejhozamot, valamint a sertések és hízómarhák napi súlygyarapodását még jelentősen növelhetik. Hogy miért és hogyan, arról Horák mérnök, a szövetkezet mezőgazdásza a következőképpen nyilatkozik: — Szovjet szakemberek tanácsára alapoztuk a takarmánytermesztést. Különösen nagy súlyt helyeztünk a nagytömeget adó és kiváló tápértékű, tejes-viaszos érésű silókukorica termesztésére. A továbbiakban arról számol be a mezőgazdász, hogy nemcsak a szovjet tapasztalatok, hanem a szovjet gépek is nagy segítséget jelentettek a takarmánytermesztésben. SKG-6 jelzésű szovjet géppel végezték a kukoricaültetést, s ez lehetővé tette, hogy a növényápolási munkát is teljesen gépesítsék. Háromszori sarabolást kapott a silónak vetett 54 hektár kukorica. S az eredmény? Horák mérnök örömmel újságolja: — Egy-egy hektárról 500 mázsa kiváló minőségű tejes-viaszos érésben levő kukoricát takarítottunk be. így annyi silótakarmányt készíthettünk, hogy minden szarvasmarhánkra 177 mázsa jut. Ez pedig azt jelenti, hogy a tejhozamot tovább növelhetjük, és a bőséges takarmányalap azt is lehetővé teszi, hogy a teheneknél bevezessük a nyitott istállózást, természetesen önetetéssel egybekötve. Horák mérnök egy évvel ezelőtt még a kroméŕiži kutatóintézet munkatársa volt. A szovjet módszerekkel már ott megbarátkozott, s most mint mezőgazdász, a szövetkezetben igyekszik meghonosítani a jobb termelési eredményeket biztosító munkamódszereket. Búcsúzás előtt Így foglalja össze véleményét: — Magunknak ártanánk, ha nem használnánk fel az olyan tapasztalatokat, melyeket szovjet barátaink a szocialista nagyüzemi gazdálkodásban önzetlenül átadnak nekünk. S ő nemcsak így vélekedik, de a gyakorlatban is eszerint cselekszik. Nem csoda, ha szövetkezetük a járás élenjárói között foglal helyet. - h A Praha-Ŕepy-i Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet idei kiállításán a legújabb csehszlovák és szovjet gépek mellett a korszerűen gépesített önetetős istállóval is megismerkedhettek a látogatók. (Foto: Kružinský) ÜJ SZÖ 5 * 196 0- november 19.