Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-21 / 323. szám, hétfő

Lakás — varázsa van a szónak Megkezdődött a karácsonyi pontyok halászata Szlovákia állami erdőgaz­daságának legnagyobb halgazdaságá­ban, Podzámčí pri Žarnovicin. A téli időszakot az erdészek a halastó melio­rációjára használják fel, hogy ezzel is fokozzák a pontytermelést. A jövő év tavaszán 40 mázsa kispontyot he­lyeznek el a tóban. Képünkön a ha­lászok nagy örömmel szemlélik a ki­fogott 10 kg-os pontyot. (F. Kocián — ČTK felvétele) NOVEMBER 9-16 KÖZÖTT TAR­TOTTAK MEG Prágában a csehszlo­vák-román tudományos, technikai együttműködés bizottságának XII. ülését SZOVJET ÖRMÉNYORSZÁG LEGMAGA­SABB HEGYÉN az Aragakon 3 200 m ma­gasságban laboratóriumot rendeztek be, amelynek dolgozói a kozmikus sugárzást fogják tanulmányozni. TÖBB MINT 180 VAGON KOMPÓTOT és sterilizált zöldséget termel az Idén a lttovell konzervgyár. Ezenkívül 45 va­gon szárított zöldséget készít a téli Idő­szakra. A VILÁG LEGNAGYOBB KÖNYVTÁ­RAT Boston angol városka közelé­ben akarják felépíteni. Parkoló he­lyén egyszerre 500 gépkocsi állhat, helikopterek részére saját leszálló­helye is lesz. A hatalmas könyvtár kizárólag műszaki és tudományos müveket fog tartalmazni. A CSODÁLATOSAN SZÉP, Üvegből ki­szült karácsonyfa-díszeket ládaszámra szállítja külföldre a jabloneei Mirex-üzem. Az év eleje 6ta több mint ötvenezer tucatot szállítottak Dél-Afrikába. Ame­rikába, Franciaországba és más államok­ba. Karácsonyig további tízezer tucatot küldenek külföldre és ezenkívül a hazai piacot it ellátják. KOPPENHÁGÁBAN BEMUTATTAK a Ballada a katonáról e. szovjet filmet, mely rendkívül nagy sikert aratott. A KOŠICEI BÁBSZÍNHÁZ a napok­ban a kelet-szlovákiai kerület váro­saiban vendégszerepelt. Pénteken Poprádon tartott előadást, ahol a Guliver című darabot századszor mutatták be. A CSEHSZLOVÁK ÁLLAMI ÉNEK- tS TÁNCEGYÜTTES Franciaországba késeit vendégszereplésre. 1957-ben már vendég­szerepelt az állami együttes Franciaor­szágban és nagy elismerésben részesült. MODERN FRANCIA KÉPZŐMŰVÉSZE rí KIÁLLÍTÁST készítenek elő Tokióban és Kyotoban. A kiállítás anyaga, több mint 200 műtárgy, már útban van Franciaor­szágból Japánba. TRANZISZTOROS ELEKTROKAR­DIOGRAF mintadarabját készítették el a brnöi finommechanikai üzem kí­sérleti osztályának dolgozói. Az új tranzisztoros EKG súlya mindössze 2,6 kg, háromszor olyan könnyű és fele olyan nagy, mint az olasz Galileo nevü készülék, amelyet eddig a világ legkisebb EKG-jának tartottak. ŐSZI NAGYTAKARÍTÁS FOLYIK a prá­gai parkokban és játszótereken. A Köz­tisztasági Vállalat dolgozóinak brigádosok segédkeznek a lehullott öszi levelek összeszedésében és kétkerekű kocsikon száltitják el komposztnak. November vé­gére az öszi nagytakarítást befejezik. 250 EZERRE EMELKEDETT a len­gyel televízió előfizetőinek száma. Egy évvel ezelőtt még csak 120 ezer TV előfizető volt Lengyelországban. 220 HEGYMÁSZÓ VESZTETTE ÉLETÉT az idén at Alpokban. A legtöbb halálos zuhanás az osztrák Alpokban törtint, bár a hatottak száma kevesebb, mint tavaly volt. NAGYSZABÁSÚ GÄTAT ÉPÍT, a Szovjetunió Ghanában a Bui fo­lyón, amely .a Fekete-Volta egy mellékfolyója. A gát a Fekete-Voltán tervezett nagy létesítmények egy részét alkotja majd. A SVÉD KIRÁLYI OPERA BALETT­EGYÜTTESE kínai vendégszereplése során nagy sikerrel mutatkozott be a pekingi közönségnek. - Hogy mit jelent kulturáltan, megnövekedett igényeinknek megfele­lően lakni, azt csak mi, fiatalok tudr juk, akik férj és feleségként évekig vártunk a lakáshivatal kincset érő beköltözési engedélyére. - Dehogy tudjátok ti, mi az igazi lakásínség. Ti arra már nem emlé­keztek, mikor úgyszólván minden bérház ajtaján cédula lógott és 4-5 szobás összkomfortos lakást kínált — a hirdető szerint — olcsó pénz­ért. De az „olcsó pénz" nekünk havi jövedelmünk egészét, vagy még en­nél is nagyobb összeget jelentett. Mi pedig ott laktunk a pince-, vagy a padlás-lakásokban, néha nyolcan, tizen is összezsúfolva egy-egy helyi­ségben. Az volt az igazi lakásínség! A fenti párbeszéd Bratislavában a Februári Győzelem utca lakóinak egyik gyűlésén hangzott el egy kö­rülbelül 25 éves fiatalasszony meg egy 65-70 év körüli nyugdíjas kö­zött. Mindkettőnek igaza van. Igaz, az­óta a burzsoá köztársaság alatti la­katlan három-négyszobás lakásokat már elfoglalták a sokgyermekes csa­ládok, de sajnos, az is igaz, hogy az ifjú pároknak még évekig is a szü­lőkkel, vagy máshol - az igényeket csökkentve - kell lakniok, mert a régi rendszer szomorú örökségként ránk hagyta a lakásproblémát. Azt pedig két hét alatt nem lehet meg­oldani. De összehasonlításul, hogy mit adott a tőkés rendszer és mit ad a nép állama, hadd beszéljenek a számok: At. első köztársaság utolsó tizenöt éve alatt 1320 lakás épült Bratislava területén. A népi demokrácia 15 esz­tendeje alatt viszont ez a szám több mint tízszerésére - 14 900-ra emel­kedett. Ebben a majdnem tizenötezer la­kásban ma már családok laknak. És 1970-ig lakni fognak az összes lakás­kérvényezők. 30 KÖRNYEZETET A JÖVÖ EMBERÉNEK At egyik hozzászóló például azt helytelenítette, hogy a lakóegységek szobái a legújabb elgondolások sze­rint túlméretezettek, és alaki szem­pontból sem megfelelőek. Szerinte a 6x3 m-es szobák nem felelnek meg az igényeknek. A tervezőintézet dol­gozója viszont azzal érvelt, hogy a lakószobák és általában az egész la­kás tervezésénél a jövőben az ed­digiektől eltérően teljesen új elveket kell követnünk. El akarjuk érni, hogy az első tekintetre hosszúnak és formátlannak tartott szobákat a jö­vőben fel tudjuk osztani kisebb ré­szekre, ahol a család minden tagja zavartalanul tud majd pihenni, tanul­ni, vagy érdeklődésének megfelelő más működést folytatni. A jövő laká­sát tehát úgy képzelik el a lakás­fejlesztési intézet dolgozói, hogy a tipuslakások keretében későbbi be­avatkozással, de nagyobb technikai intézkedések nélkül előregyártott elemekkel el tudjuk majd különíte­ni az egyes családtagok lakosztályait. Az is igaz azonban, hogy lakosságunk körében néha még idegenkednek et­től a megoldástól, hiszen ez teljesen új dolog. De ha elképzeljük a jövő szocialista családját és figyelembe vesszük a munkaidő állandó csök­kenését, és a továbbképzésre fordí­tott idő növekedését, rájövünk, hogy az egyéni tanulást és az intenzív pi­henést csak az ilyen környezetben le­het sikeresen megoldani. A kerületi lakástervezési intézet dolgozója sze­rint a közeljövőben már bevezetik az ilyen típusszobák megosztását elősegítő könnyű választófalak gyár­tását. KEVÉS A KÖZSZOLGÁLTATÁSI ÜZEM A Februári Győzelem útján a la­kosság számának megfelelően tervez­ték az üzletek építését. De a való­ság, ahogy az egyik ottani lakó mondja — egészen más. Az alap­vető közszükségleti cikkekért még mindig a város központjába kell jár­ni, mert az üzlethelyiségeket még két év után sem adták át a rendel­tetésüknek. Ez az áldatlan jelenség megnehezíti a dolgozó nők műszak utáni munkáját, hiszen műszak be­fejezése után még két-három óra hosszat is eltart a bevásárlás. A lakótelep tervezőinek szavai szerint azonban a hiányzó üzletek és a la­kosság ellátását szolgáló többi intéz­mény felépítése és azok átadása be volt tervezve. A hibát kivétel nélkül mindig a kivitelező vállalat követte el, mikor a tervezett lakások felépí­tésének számát vette csak figyelem­*be és nem törődött a szociális és kulturális létesítmények építésével. Az utak és a lakóházak környéké­nek kiépítésével sincs minden a leg­nagyobb rendben. Az egyes lakások­ban már hónapok óta élnek a csalá­dok, de az utak, a parkok, a zöld­területek még mindig hiányoznak a környékről. Ezen a téren a lakó­bizottság és maguk a lakók tehetnek a legtöbbet. Vegyék figyelembe a la­kás értékét, és tegyenek meg min­dent — mondja a tervezési intézet dolgozója —, hogy társadalmi mun­kával minél jobban meggyorsítsák a lakótelepek környékének szépítését. A beépített bútorok, a közszolgál­tatás javítása, a lakóházak külső formája és tucatnyi más hasonló kér­dés foglalkoztatta a gyűlés részt­vevőit. Valamennyi problémát meg lehet oldani, ha a lakosság és az építészeti szakemberek számot vet­nek magukkal és figyelembe veszik a lehetőségeket. K. Tóth Mihály A prágai Cseh Hajógyár n. v. dolgozói e hó végéig befejezik a Szovjetunió által megrendelt negyedik szivattyúhajó építését. A hajókat Üzbekisztánban használják majd öntözésre. Képűnkön Rudolf Zúzák gyártásvezető és Jaroslav Svoboda diszpécser a motort ellenőrzik. (J. Tachezy — ČTK — felv.) Szép kiállítás sok tanulsággal Hegyi emberek—hegyi szolgálat Szokatlan és furesa kiállítást te­kintettünk meg a napokban Starý Smokovecen a művelődési otthonban. A Hegyi emberek — hegyi szolgálat címmel megrendezett jelentős érdek­lődésnek örvendő kiállítás többek között a Tátra viszonyairól, a tu­ristákról, a hegymászásról, de min­denekelőtt a tátrai Nemzeti Park Hegyi Szolgálatának hősies, önfelál­dozó, sokszor hajmeresztő és léleg­zetelállító munkájáról számol be. A Magas Tátrában jelenleg 15 fi­zetett dolgozóból és közel 50 ön­kéntesből álló Hegyi Szolgálat műkö­dik. Sok egyeben kívül az a felada­ta, hogy segítsen a Tátra szeszélyes és kiszámíthatatlan természeti viszo­nyai következtében bajba jutott ki­rándulókon, turistákon, hegymászó­kon. A Hegyi Szolgálat alig 10 éves múltra tekint vissza. Azelőtt csak önkéntesekből álló mentőalakulatok dolgoztak, amelyek munkája bizony sok kívánni va Itt hagyott hátra. Ta­pasztalatlan turisták, eltévedt ki­rándulók sokszor csak azért jutot­tak végzetes helyzetbe, mert nem volt egy olyan kipróbált, szervezett, a hegyek minden csínját-bínját ala­posan ismerő, mindig segíteni kész Hegyi Szolgálat, mint a mai. A hivatásos emberekből álló Hegyi Szolgálat rendkívül hasznos és jelen­tős munkát végez. Mutatja ezt az az egyetlen adat, hogy 10 éves fenn­állása óta 4109 alkalommal végzett mentési akciót. A bajbajutottak megsegítésén kívül azonban a Hegyi Szolgálat hivatásos és önkéntes tag­jai elsőrendű feladatuknak tartják kirándulások tervszerű szervezését, az útszakaszok megjavítását és nem utolsósorban a Magas-Tátra termé­szeti viszonyainak ismertetését. Ez­zel az a szándékuk, hogy elejét ve­gyék a legtöbbször tapasztalatlan­ságból és elővigyázatlanságból eredő bajoknak. Ez idén a Tátra egész területén eddig mintegy 70 ezer hallgató előtt 600 alkalommal tartottak előadást. Az előadások az útszakaszokról, az időjárásról, a csúcsok megmászásá­nak lehetőségeiről és más hasonló témakörről szóltak. Az október 8-án megnyitott és az év végéig tartó kiállításnak is az a célja, hogy a Tátra jobb megismeré­sére neveljen. Magas-Tátra, gyönyörű Tátra! Mennyien keresik fel naponta, és mi­lyen kevesen gondolnak arra, hogy nemcsak szemet-lelket gyönyörköd­tető természeti kincs, nemcsak nagy­szerű gyógyulási és kirándulóhely, hanem sok veszélyt magában rejtő, haragos óriás is. Különösen azok szá­mára, akik mit sem törődnek sze­szélyes időjárásával veszélyes útsza­kaszaival, gyakori lavináival, akik csúcsainak megmászására készülnek megfelelő ismeret, gondos előkészü­let, megbízható felszerelés nélkül... Nem vagyok a Tátra és a hegy­mászás szakértője. A hegyi emberek életét sem ismerem. Azt azonban nyugodtan állíthatom: a Hegyi em­berek — hegyi szolgálat címmel rendezett kiállítás nemcsak érdekes, nemcsak szép, hanem sok tekintet­ben hasznos és tanulságos is. Ennek a gondolatnak adott kifeje­zést Andrássy Gyula sportmester és Lázár Rudolf, a Hegyi Szolgálat két aktív tagja is, akik a kiállításról be­szélve ezeket mondották: — Kiállításunknak az a célja, hogy a Hegyi Szolgálat működésének is­mertetésén kívül megmutassuk, mi­lyen a Tátra kevésbé ismert oldala, mi minden történhet a Tátra látoga­tóival, ha elővigyázatlanok. Szép kiállítás, sok tanulsággal. A Tátrában járva senki se mulasz­sza el megtekinteni. BALÁZS BÉLA LEGJOBB AZ EGYENES ÜT A CSKP XI. kongresszusán kitűzött nagyszabású feladatok egyike, hogy 1970-ig lényegé­ben meg kell oldanunk a la-­kásproblémát. Mindnyájan tud­juk, nem könnyű e cél elérése, de azt is, hogy hazánkban nemigen akad józan gondolkodású ember, aki két­ségbevonná, hogy a szocializmust építő népünk ne birkózna meg ezzel a feladattal is. Ebben N. Š. sem kételkedett, azon­ban nemcsak a józan megfontolás embere volt, de ahhoz is értett, ho­gyan húzzon hasznot az ideiglenes lakásínség adta helyzetből. N. Š. „huligán" benyomást keltő fiatalember. Ezt példázta különös öl­tözete is, amikor a bratislavai nép* bíróság büntető tanácsa felelősségre vonta lakásügyben elkövetett kihágá­sáért. Személyi adataiból megtudtuk, hogy 32 éves koráig többször cserélt foglalkozást és természetesen mun­kahelyeket is. Először kereskedőse­géd, majd kirakatrendező volt, dehét szerinte keveset hozott a konyhára. Félcsapott fizetőpincérnek. A vendé-< gekben azonban „nem volt kellő meg­értés", tehát ismét átnyergelt. Egy kávéház vezetője lett, de itt sem jött ki fizetéséből. Megdézsmálta a kávéház készleteit, amiért a bíróság — mivel valószínűleg szintén „nem volt megértő" aziránt, hogy N. Š. nagylábon szeretne élni - elítélte a szocialista vagyon szándékos szét* lopkodásáért. Most már sehol sem tölthetett be" anyagi felelősséggel járó állást és büntetése kitöltése után, mint ze­nész kereste boldogulását. Ma azon­ban már ritkán fordul elő, hogy hetyke vendégek százas bankót húz­nának a prímás vonójába. N. 3.-nek nagy fejtörést okozott tehát, hogyan juthatna könnyűszerrel minél több pénzhez. Utána nézett, kit csalhatna lépre. Hamarosan meg is találta ál­dozatát egy hivatalnok, személyében. Bizalmába férkőzött és megtudta tőle, hogy Prágába szeretne költözni, azért ki akarja festetni lakását, mert így előnyösebben cserélheti ki prá­gai lakással. Zenészünk azonnal át­vedlett szobafestővé és átvette a hi­hatalnok lakásának kulcsait. Ravasz­sága és leleményessége nem ismert határt. Felkeresett egy előre kisze­melt nőt, akiről tudta, hogy megta­karított pénze van, de nincs lakása. Azután már minden simán ment. El­vezette a nőt az említett lakásba s közölte vele, hogy a lakás kiürül és tulajdonosa nemsokára elszállíttatja berendezését. Mellékesen azt is megjegyezte, hogy 2000 koronára volna szüksége a közvetítési ügylet sikeres lebonyolítására. De meg ia bánta, hogy csak annyit kért, mert a hiszékeny nő vágyálmai gyors tel­jesülését remélve, minden további nélkül átadta a közvetítésért kívánt összeget. Nem is sejtette, mily nagy csalódás éri. Megtudta ugyanis, hogy a lakás nem ürül ki, sőt az sem biz­tos, hogy tulajdonosa, aki semmit sem tudott a közvetítési jutalomról, Prágába költözik-e. A tettes egyébként hivatalnokcsa­Iád gyermeke és jelenleg államelle­nes tevékenységéért tölti ki több évi büntetését. A bíróság ismét szabad­ságvesztésre ítélte. Kérdés azonban, visszakapja-e a kárvallott könnyel­műen kiadott pénzét? Ebből az esetből nemcsak a t N. Š.-hez hasonló egyének okulhatnak, akiknek végül tudomásul kell ven­niük, hogy társadalmunk nem tűs meg élősködőket, hanem azok a be­csületes emberek is, akik jóhisze­műen csalókra bízzák munkával megkeresett és évek során át meg­takarított pénzüket. A kárvallott bi­zonyára elgondolkodik afölött, hogy polgártársainak százai jutottak már szép, egészséges lakáshoz a szövet­kezeti lakásépítkezés keretében. Most már belátja, hogy okosabb, hasznosabb lett volna, ha ezt az utat választva ő sem kozkáztatta volna megtakarított pénzét. I. S. • ••••••••••••••••••••• ÉBJlKES FElJfÄNLÁS Az oloitoouci Petr Bezruč Vasgyárban a dolgozók kötele­zettséget vállaltak, miszerint a lutíni Sigma-Uzem ré­szére annyi szür­keöntvényt készí­tenek, hogy az Üzem az év végélp még másfélmillió korona értékű árut exportálhas­son. Képünkön Mi­roslav Kvapil ér Ottó Švank forma készítők, akik ter vüket 120 száza­lékra teljesítik. SJj SZÓ 2 * 1860. november 21.

Next

/
Thumbnails
Contents