Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-11 / 283. szám, kedd

A polgári bizottságok megkezdték munkájukat Á Želiezovcei Városi Nemzeti Bizott­ság nagy aktivitással kezdett program­terve végrehajtásához. Legfontosabb feladatának az egységes földmüvesszö­vetkezet megszilárdulását tekinti. A nemzeti bizottság munkájának kö­szönhető, hogy a volt grófi kastély ma a gyermekek kacajától hangos. A nem­zeti bizottság eddig 75 ezer koronát fordított a park körülkerítésére. A mun­ka befejezése további 50 ezer koronába került. A kastély helyiségeinek további átépítésére 200 ezer koronát irányoztak elő. A nemzeti bizottság munkájában nagy segítséget jelent a polgári bizottságok megszervezése. Želiezovcén négy ilyen bizottság fog működni. Az új telep pol­gári bizottságának megválasztására e na­pokban került sor. A lakosság szép számban gyűlt össze, hisz nem közöm­bös számukra, hogy ügyeiket kik fogják képviselni. Andriskin József Korszerű iskolai berendezés A Vysoká nad Kysucou-i „Nový dvor"­üzem több mint 300 iskolai bútorda­rabot ad át naponta. A jövő évben né­hány újdonságra is sor kerül.. A szok­vány-iskolapadok helyett egy- és két­személyes asztalokat készítenek, melyek írófelülete tetszés szerinti magasságra ál­lítható lesz. A gyártás több színű kivi­telezéssel számít, s ugyanakkor a mű­anyagok felhasználására is sor kerül. A harmadik ötéves terv első évében mintegy 96 ezer tábla, katedra és egyéb berendezés gyártására kerül sor. —tá­A burgonya és a cukorrépa elszállí­tása nagy erőpróbát jelent vasuta­sainknak. A Prága-Vršovice rende­zőpályaudvaron naponta tízzel több szerelvényt állítanak össze, mint az év más napjain. Egy hónap leforgá­sa alatt 5 ezer vagon burgonya és naponta 120 — 150 vagon cukorrépa, vagy répaszelet halad át az állomá­son. (CTK felvétele) Tovább egy lépéssel PÁRTALAPSZERVEZETEINK cselekvőképessége állandóan növek­szik, és úgy látjuk, hogy ennek ko­vácsolásában döntő szerepet tölt be munkánk stílusának megváltoztatása, tökéletesítése — mondotta Vojtech Zachar elvtárs a trebišovi Élelmi­szeripari Kombinát' üzemi pártbi­zottságának elnöke. Az üzemi pártbi­zottság ugyanis megválasztása után külön megtárgyalta az üzem párt­alapszervezeteinek tapasztalatait, elemezték az előző évek eredmé­nyeit, az üzemrészlegeken működő pártszervezetek munkamódszereit. Az összefoglalóban kiemelték, hogy az üzemi pártbizottságnak új munka­módszerekkel kell gazdagítania tevé­kenységét, mint ahogy a megnagyob­bodott feladatok megkövetelik. Az üzemi pártbizottság eddigi munkájának értékelése megmutatta, hogy a múltban számos jó eredményt értek el a pártalapszervezetek irá­nyításában, a termelési és nevelési problémák megoldásában. S mégis egész sor fogyatékosság volt észlel­hető, melyek csökkentették a pártbi­zottság munkájának hatékonyságát, tagjainak tevékenységét. A fogyaté­kosságok egyik alapvető oka az volt, hogy a pártalapszervezetek nehezen tudtak megbirkózni az üzemrészle­gek bonyolult feladataival, s nem volt elég tapasztalatuk ahhoz, hogy konkrétan foglalkozzanak a terme­lési kérdésekkel és segítsék a gaz­dasági vezetőket. A sok feladat el­végzésére irányuló törekvés bizo­nyos tervszerűtlenségre is vezetett a politikai agitációban, nem tudták kellőképpen ellenőrizni mennyiben teljesítik a párt és az egészüzemi pátbizottság határozatait, milyen eredményeket hozott a kommunisták nevelésben és a termelésben kifej­tett igyekezete. Az üzem kommunistáinak plenáris ülésén azután megtárgyalták és meghatározták az üzemrészlegeken' működő pártszervezetek feladatait és munkastílusát. Az üzemi pártbizott­ság mellett a járási pártbizottság útmutatásának megfelelően pedig két albizottságot létesítettek. Amikor Imrich Stanislav elvtársat, a pártépítéssel foglalkozó albizott­ság elnökét megkérdeztük, milyen eredményeket értek el a pártépítés­ben, elégedetten mondotta, hogy az idén harmincegy tagjelöltet vettek fel. Persze az albizotttságnak nem az a feladata, hogy mindenáron a pártszervezetek taglétszámát emel­je, a pártnak soha nem volt és nem is lesz célja az alapszervezetek és általában a párt sorainak mértékte­len felduzzasztása. Hiszen a pártunk alapszabályzatában is le van szögez­ve, hogy a szocializmus ügye iránt odaadó munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek lehetnek csak a párt tagjai. Tehát a dolgozók leg­jobbjai. Természetes a párt vára­kozó álláspontra sem helyezkedhet. Nem várhat arra, hogy az emberek, akik kitűntek a termelésben, vagy a munka egyéb területén figyelmez­tetés nélkül bekopogtatnak a párt­szervezet ajtaján, mondván; „úgy érzem a legjobbak közé tartozom, kérem felvételemet a pártba." Ez nem megy így. Világos tehát, hogy a tag- és tagjelöltfelvétel eredményes­sége szorosan összefügg a pártszer­vezet munkájával. A PÁRTÉPlTÖ MUNKÁNAK vannak tehát még más s nem kevésbé fontos területei is. A párttagság ideológiai nevelése mondhatnánk legfontosabb része a pártépítésnek. Nem egy olyan pártszervezet van az üzemben, amely sok dicséretben részesült a múlt­ban, mert a legjobb munkások és értelmiségiek közül hónapról hónap­ra mindig felvettek egy-két tagje­löltet. Látszólag tehát törődtek a pártépítéssel, a pártszervezet vér­keringésének felfrissítésével. De az új tagok és tagjelöltek nevelésével, politikai képzésével már alig, vagy semmit sem törődtek. S ha először méltatlankodva fogadták is az al­bizottság bírálatát, kénytelen voltak elismerni, hogy a tagjelöltfelvétel­nek csak részben tettek eleget. El­ismerték, hogy a tagság ideológiai­politikai nevelése nélkül nem lehet megteremteni az önkéntességen ala­puló pártfegyelmet. Sorolhatnánk hosszan a pártépítés­sel foglalkozó albizottság sokrétű és eredményes tevékenységét, de az elmondottakból is látható, hogy a bizottság valóban nagyon fontos munkát végez. Például azzal, hogy az albizottság növelte a pártbizott­ságok önbizalmát, ma a pártbizott­ságok nagyobb önállósággal irányít­ják a pártcsoportokat és olyan kér­déseket beszélnek meg a dolgozók­kal, amelyek iránt az érdeklődés a legnagyobb. Gyűléseken, nyilvános pártértekezleteken olyan témákról tartanak előadásokat, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb kérdés vagy helytelen nézet tapasztalható. Ján Pad'our a mezőgazdasági gép­javítók pártszervezetének elnöke, akivel egy DT-54 lánctalpas traktor javítása közben beszélgettünk, azzal büszkélkedett, hogy a párton kívüli karbantartók is részt vesznek a pártoktatáson, bekapcsolódnak a vi­tába, mert érdekli őket pártunk po­litikája. Megsokszorozódik tehát a pártszervezet ereje. Formálódik a kollektív élethez szükséges közösségi szellem. Erősödik a pártszervezet kapcsolata a tömegekkel, s ez is nagyon fontos pártépítő munka. A másik albizottság az agitáció és propaganda kérdéseivel foglalko­zik. A bizottság kilenctagú. Ebben helyet kaptak a legjobb szakmun­kások és műszaki dolgozók. Feladata az, hogy propagálja a jó munka­módszereket, előmozdítsa a dolgozók kezdeményezésének kibontakozását. A munkaverseny naponkénti ellen­őrzésének legjobban bevált eszköze az agitátorok mindennapi beszélge­tése a munkásokkal és a műszakok dolgozóival. Molnár János karbantar­tó, az albizottság egyik tagja már régóta dolgozik a vállalatnál, ismeri a kombinát problémáit és rendsze­resen tart megbeszéléseket a rész­leg dolgozóival. FIGYELJÜK CSAK MEG, hogyan folyik le a röpgyűlés. Az agitátor is­merteti az üzemrészleg előző napjai­nak eredményeit, azután áttér a részlegnek az elmúlt műszak alatt elért eredményeire. A részleg ugyan teljesítette a tervet, de a munkások nem nyújtottak egyenlő teljesítmé­nyeket. Az agitátor tehát felhívja a figyelmet arra, hogy azok a mun­kások, akik a termelésben lemarad­tak, küzdjék fel magukat a legjobb dolgozók színvonalára. Az albizottság nagy figyelmet szentel annak is, hogy közzétegyék a munkaverseny eredményeit. Hirde­tőtáblákat állítottak fel nemcsak az üzem területén, hanem másutt is, a vasútállomásra vezető úton, a parkban. Szép színes táblák, melye­ken feltüntetik a munkacsoportok kötelezettségvállalásait s azok tel­jesítését. Ennek az albizottságnak további konkrét feladata a szocia­lista munkabrigád címért versenyző munkaközösségek fejlődéséről való gondoskodás. A pártalapszervezetek bizottságai az albizottság kezdemé­nyezésére hozzáfogtak a tapasztalat­csere megszervezéséhez. Ez lehetővé teszi a formalizmus elleni harcot, nehogy nyakra-főre alakuljanak a munkaközösségek anélkül, hogy fi­gyelembe vennék a sajátos feltéte­leiket és szükségleteiket. Az albi­zottság munkájában fontos . helyet tölt be a röplapok készítéséről való gondoskodás is. fit villámújságokat általában helyi viszonyok között al­kalmazzák. Az eddigi tapasztalatok szerint nagyon jól beváltak. Az albi­zottság tagjai nagy gondot fordí­tanak arra, hogy a szemléltető agi­táció minden formája, legyen az rajz, grafikon, karikatúra vagy jelszó, mindig időszerű legyen. A KÉT ALBIZOTTSÁG munkája eredményesnek bizonyult. Tevékeny­ségük a problémák alaposabb meg­ismeréséhez és az akadályok gyor­sabb leküzdéséhez vezetett. A párt­alapszervezetek taggyűlésein élén­kebb vita folyik, az észrevételek vi­lágosabbak, a határozatok pedig konkrétebbek. És így nem véletlen, hogy a kombinát mezőgazdasági részlegén dolgozók a hektárhozamok növekedésével, a cukorgyár, konzerv­gyár, cukorka- és csokoládégyár dolgozói pedig az évi terv határidő előtti teljesítésével büszkélkedhet­nek. Erdős! Ede Az NDK 7 éves terve 750 ezer új lakás építését tervezi. Berlin középpontjában, mely a háború alatt teljesen tönkrement, új lakótelep épült. A települést Heinéről nevezték el. Kényelmes, korszerű laká­sokban ma már 900 család lakik itt. A tervek 15 ezer család elhelyezésére számítanak. Megjelent a Korunk A Korunk legújabb számában többek ; között Miskolczý Dezső: Tudomány és ; gyakorlat belső kapcsolata — Nagy Ká- i roly: Család és nevelés — Dorothea Sa- i su: Petőfi a román irodalomban — Ger- j gely Jenő: A tömegek szerepe a szocia- I lista jogrend megerősítésében — I. Fran- i cev: A háború és béke kérdése a jelen- i legi feltételek között — Tóth Sándor: i Adalékok a Korunk történetéhez című cikkeket közli. — Marosi Péter: Lírai konkrétumok és konkrét líraiság, — Te­rű Takakura: A japán irodalom címmel írt cikket, illetve tanulmányt. A Korunk legújabb számát ezenkívül Szemlér Fe- ! renc és Szilágyi Domonkos versei, va- j lamint más szerzők cikkei teszik érdekes ; olvasmányé. A kommunista munkabrigádok " versenyzászlaját a moszkvai fűtőház 32 munkása emelte a ma­gasba. Ma, másfél év múltán már ötmillió szovjet ember halad e zász­ló alatt. E rövid idő alatt temérdek tapasztalat gyűlt össze, hiszen igye­keztek minden brigádban felkutatni a munkához való kommunista viszony új útjait és formáit. Minden kollek­tívában bátor javaslatok születtek és a moszkvai országos értekezleten s utána is igyekeznek kiválogatni a legértékesebb tapasztalatokat, hogy azokat közkinccsé tegyék és kije­lölhessék a kommunista munkaver­seny további feladatait. NINCS BENNE AZ UTASÍTÁSBAN Már maga a kommunista munka­brigád elnevezés is arra vall, hogy az új mozgalomban a legfőbb az, hogy résztvevői példamutatóan, kommunista módon tudjanak dol­gozni.. A kujbisevi 4. goiyóscsapágygyár automataeszterga-műhely ének mun­kásai elhatározták, hogy meglesznek műszaki ellenőrök nélkül. Maguk ál­lapították meg, mennyit termeltek, mennyit kerestek. Senki sem ellen­őrzi őket, minden a bizalmon alapul. Tudjuk, hogy a szocializmusban a munka díjazása a végzett munka mennyiségétől és minőségétől függ. Közvetlenül nem veszik figyelembe a dolgozó családjának nagyságát. Nos, a maszkvai Kaliber-gyár Tyitov esz­tergályos vezette kommunista mun­kabrigádja a tagok keresetének el­osztásakor figyelembe veszi a csa­lád összetételét, a gyermekek szá­mát is. - Ezek talán valamiféle különc­ködő emberek? De miért követte A kommunizmus kezdete akkor példájukat máris több ezer munkás, paraszt és más alkalma­zott? Nem, ez nem véletlen, ezek a kommunista munka csírái, amelyek­nek erős hajtásaik lesznek. Nemrég zavarba került a Glav­moszsztroj munka- és bérelszámoló osztályának vezetője. Megtudta, hogy I. Novikov építőbrigádvezető lemon­dott arról a pénzről, amit a brigád vezetéséért utaltak ki neki. — Ilyes­féle kedvezmény nincs benne az uta­sításban - jegyezte meg a tapasz­talt bérszakember. Igen, az utasításban nincsenek benne azok a kutatások és felfede­zések, amelyek a kommunista mun­kabrigád elnevezésért küzdő vagy azt az elnevezést már elnyert négy­százezer brigád nevéhez fűződnek. Éppen abban rejlik népszerűségének titka, hogy felderítők, a kommunista építők sokmilliós seregének előőrsei. És hozzájuk igazodik a Szovjetunió munkásosztálya, kolhozparasztsága, értelmisége. EZ TALÁN A KOMMUNIZMUS KEZDETE? A legelső kommunista munkabri­gád 32 tagja közül 27 főiskolákon, ipari szakiskolákon és esti iskolákon tanul. E brigád keretében tervező­irodát szerveztek munkásokból. Es­ténként lakatosok, esztergályosok, fúrósok hajolnak a. rajztáblák fölé. A brigád tervezőirodája a múlt év­ben 84 újítási javaslatot dolgozott ki. Sok ilyen példa van. Ogyesszában, a radiál-fúrógépek gyárában önálló főiskola indult, amelyet Grigorij Nyezsevenko esztergályos vezet. A moszkvai 1. számú Csapágygyár nagysorozat-műhelyében kivétel nél­kül minden munkás tanul. Az auto­mata gépek mellett a fizikai, mate­matikai, sőt a filozófiai karok leve­lező-távhallgatói állnak. Az óriási tudásszomj az önálló alkotás iránti vonzódás nem korláto­zódik arra a törekvésre, hogy az emberek főiskolai hallgatók legyenek. Sok másfajta út is van, például új, rokon szakmák elsajátítása, együttes alkalmazása. A kommunista munka­brigádok mozgalmának legtöbb részt­vevője már több szakmára képezte ki magát. Így mosódnak el a lényeges kü­lönbségek a fizikai és a szellemi dolgozók között, így alakul ki az új ember - az értelmiségi munkffs. Ez talán nem a kommunizmus kezde­te? A KOMMUNISTA ÉLETMÓD HÁZA A Donyec-medence Liszicsanszk nevű városában az ifjúság felépítette „a kommunista életmód házát". Nyi­kolaj Novodran lakatos, a ház lakó­bizottságának elnöke elmondta: — Huszonnégy fiatal család boldog örömmel avatta fel új lakását. Ami­óta beköltöztünk az új házba, arrc törekszünk, hogy mindenki jól érez ze magát, derű uralkodjék a szívek­ben, hogy nálunk mindig barátság meghittség, kölcsönös figyelmesség honoljon, virágozzék az emberiesség a szó legnemesebb értelmében. És ez mindenben megmutatkozik: a pihe­nésben, a családi összejövetelekben, abban az egyöntetűségben, amellyel kertet, virágágyakat, sportpályát lé­tesítettünk a ház körül. Az elvtársakról való gondoskodás­ban, az új, tiszta kommunista élet­módban kifejezésre jut a kommunis­ta munkabrigádok egy újabb voná­sa. A műszak után színházba, hang­versenyekre járnak, együtt kirándul­nak, közös túrákkal töltik el szabad­ságukat és vasárnapjaikat, barátkoz­nak a családok, kisegítik egymást a bajban. A NEGYEDIK PARANCSOLAT Amikor a kommunista munkabri­gádok megszülettek, három paran­csolatuk volt: kommunista módon dolgozni, tanulni és élni. Később ma­ga az élet hozta a negyedik, talán a legfontosabb parancsolatot: ha si­kerrel dolgozol, segíts elvtársadnak! Ma már hagyományossá vált, hogy a kommunista munkabrigádok leg­jobb munkásaikat küldik az elmara­dozó kollektívákba. Éppen az ö erő­feszítéseiknek, elvtársi segítőkészsé­güknek köszönhető, hogy ma már nemcsak kommunista munkabrigádok és élmunkások vannak, hanem egész műhelyek és üzemek is elnyerik a kommunista munka műhelye, illetve üzeme címet. A kommunista munka brigádja és élmunkása cím elnyeréséért folyó verseny a tömeges munkahősiesség és nevelés nagyszerű iskolájává lelt. Nem véletlen, hogy naponta a dolgo­zók újabb ezrei lépnek soraikba, és 'eszik igazi népi mozgalommá a ommunista munkáért indított ver­senyt. SZILY IMRE j A TOKIÖI VÁROSI TANÁCS adatai ! szerint ez év szeptember 1-én j 9 380190 lakosa volt a japán főváros­| nak. i NYOJTHATÖ PAPIROST állított elő egy I New-York-i gyár. A különleges papír ál­i Utólag kiválóan alkalmas ágyneműnek, j pelenkának és munkaruhának. Használat I után el lehet dobni, miután a papírruz i hamosást még nem találták fel. \ ANGLIÁBAN, Lincoln város kör­! nyékén a hatalmas árvizek következ­i tében leállt minden forgalom. ; A LENGYEL ÁLLAMI FILHARMÓNIA i szombaton Kattowiczeből Bratislavába • ér­I kezett. Egyhetes bratislavai tartózkodása j alatt öt hangversenyt rendez. j A NÉMET-HOLLAND' HATÁR KÖ­; ZELÉBEN október 7-én a Rajnán i egy motoroshajó összeütközött egy ; tartályhajóval, amely benzint szál­| lított. A kiömlő benzin meggyulladt : és egy további tartályhajó, valamint i további hat más hajó is tüzet fogott. | A baleset következtében két ember I meghalt és többen megsebesültek. HANOIBAN szombat este ünnepi nagy­\ gyűlést rendeztek a város alapításának j 950. évfordulója alkalmából. Hanoinak, : a Vietnami Demokratikus Köztársaság ; fővárosának eredeti neve Pang Long volt és a Li dinasztia idején 1010-ben alapí­\ tották. A ROMÁN SZAKSZERVEZETEK Központi Szövetségének színházában | október 7-én rendezett ünnepséggel i kezdődött meg a román-szovjet ba­i rátság hónapja. j NYUGATI HÍRÜGYNÖKSÉGEK jelentése jjj szerint a nyugatnémet községek eladó­Ij; sodása már elérte a 14 milliárd márkát, :j; vagyis többet tesz ki, mint amennyit jj: évente hivatalosan a fegyverkezésre for­jjj dítanak. Ijj A FRANCIA KORMÁNY képvise­ijj lője e napokban kijelentette, hogy jjj Franciaország valószínűleg felszólít­ili ja a svájci hivatalokat, szolgáltassák ki Jeanson tanárt, aki több esetben jjj fellépett az algériai háború ellen, jjj Jeanson tanárt csütörtökön Genfben Ijí letartóztatták. ijí A KRAKKÓI VAJDASÁGBAN levő nie­iji polomicei erdőben október 9-én béke­jjj manifesztációt rendeztek a nácizmus len­il; gyei és olasz áldozatai emlékművének jjí leleplezése alkalmából. A nácik 1943 jj; őszén ezen a helyen az ellenállási moz­jji galom több száz lengyel harcosát gyil­jj: kolták le, akiket a krakkói börtönökből iji hurcoltak ide. jjj EMELŐDARUK RIADIÖIRÁNVITÁ­;•; SÁVAL kísérleteznek az ostrava­jjj kunčicei Klement Gottwald Oj Ko­Iji hőmű dolgozói. jjj AZ 1959-ES ÉVBEN világszerte össze­íj: sen 250 millió hanglemezt gyártottak. | EPILEPSZIA ELLENI igen hatásos Ijj gyógyszert találtak fel Japánban. !jj A Gabob nevű új gyógyszert igen jjj sikeresen próbálták ki a tokiói Egye­|jj temi Klinikán. A gyógyszerrel kezelt ijj betegek egyharmada teljesen meg­ilj gyógyult, és a többiek egészségi ál­|:i lapota lényegesen javult. íl: A „NIPPON HOSO KYOKAI" japán fii­jj; harmonikus zenekar Milánóba érkezett. ijj Ez az első japán zenekar, amely a Ska­ij; laban vendégszerepel. jjj 1330 000 KORONA ÉRTÉKŰ 46 jjj kollektív és 73 egyéni kötelezettsé­| get vállaltak a rövidebb munkaidő jj : kísérleti bevezetése keretében a no­j; vákyi V. Pieck Vegyiüzem dolgozói, jjj Felajánlásaik megvalósításával 1 ijj százalékkal növelik a munkatermelé­jjj kenységet és| 410 000 koronával csök* Üikentik az önköltséget. jöj SZÖ 4 * 1960, október 11.

Next

/
Thumbnails
Contents