Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)
1960-10-03 / 275. szám, hétfő
Világ proletárjai egyesüljetek. UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISÍA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1960. október 3. hétfő 30 fillér XIII. évfolyam, 275. szám Néphadseregünk napjának ünnepségei Viliam Široký elvtárs beszéde a prágai nagygyűlésen Tegnapi lapszámunkban már hírt adtunk a prágai ünnepségről a Fučík parkban, amelynek keretében V. Široký elvtárs, miniszterelnök mondott beszédet. Široký elvtárs beszéde bevezető részében megemlékezett arról, hogyan született meg népi demokratikus hadseregünk a dicső és legyőzhetetlen szovjet hadsereg oldalán a hitleri fasizmus ellen vívott harcban.- Beszéde további részében az ENSZ közgyűlésével foglalkozott és többek között a következőket mondotta: Dolgozóink hazánk valamennyi részében teljes egyöntetűséggel manifesztálják feltétlen egyetértésüket Hruscsov elvtárs beszédével és a Szovjetunió történelmi javaslataival. Örömmel üdvözlik azt az álláspontot, amelyet New Yorkban Csehszlovákia egész népének nevében Novotný elvtárs, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke fejtett ki. A gyarmati országoknak és nemzeteknek nyújtandó függetlenség deklarációjára tett szovjet javaslatot lelkesen fogadták az emberek százmilliói világszerte. Az imperialista uralkodó körök mindent megtesznek, hogy csökkentsék e javaslat mérhetetlen vonzó és meggyőző erejét. Ez azonban mitsem változtat azon a tényen, hogy a Szovjetunió javaslatai az imperialista gyarmati uralom végleges felszámolásáért vívott harc történelmi alapokmányaként íródnak be a történelembe. Óriási figyelemmel és teljes egyetértéssel üdvözölte a világ közvéleménye az általános és teljes leszerelésre irányuló újonnan megfogalmazott és kidolgozott szovjet javaslatot. A teljes leszerelés gondolata a nemzetekben már szilárd gyökereket eresztett, és a jelenlegi nemzetközi történés fontos erejévé vált. Ennek hatását az imperialisták semmilyen eszközzel sem képesek gyengíteni. Ami Csehszlovákiát illeti, a hatékony nemzetközi ellenőrzés alatt történő általános és teljes leszerelést — amint ezt Novotný elvtárs az ENSZ közgyűlésén kijelentette —a legsürgősebb intézkedésnek tartjuk. Éppen ma, a csehszlovák néphadsereg napjának ünnepén újból meg kell ismételnünk, hogy Csehszlovákia teljesen és maradéktalanul s teljes leszerelés és valamennyi intézkedés legszigorúbb ellenőrzése mellett foglal állást. Nem engedjük azonban, hogj az imperialisták hatékony leszerelési intézkedések nélkül az ellenőrzés ürügyén beüssék orrukat a ml ügyeinkbe. Hogy az imperialisták nem őhajtjáV a konstruktív tárgyalást, az égető kérdések megoldását, erről tanúskodik Macmillan brit miniszterelnök csütörtöki beszéde is. Most, amikor valamennyi ország népei a sokoldalú és teljes leszerelést óhajtják, a nemzetközi feszültség enyhítését követelik, Macmillan úi a nyugatnémet militaristák védelmében szólalt fel. Csehszlovákia és Lengyelország képviselőit azzal az arcátlan állítással támadta, hogy meggyőző érveik állítólag „elavultak és reakciósak". Igyekezett bizonygatni, hogy Nyugat-Németország csupán a világban kialakult szerencsétlen helyzet következtében „kényszerült" arra, hogy újból fegyverkezzék. Csehszlovákia népe kötelességének és valamennyi nemzet kötelességének tartja, hogy minden erejéből harcoljon a nyugatnémet militaristák és revanslsták ellen. Nem nézhetik tétlenül, hogy a tömegpusztító fegyverek újból azoknak az embereknek a kezébe kerüljenek, akik még nemrégen tömegesen irtották a békeszerető országok lakosait. Ugyanazon emberek kezébe, akik totális háborút készítettek elő, szerveztek és folytattak valamennyi nemzet szabadsága és léte ellen. Nem lehet szó nélkül tűrni azt a tényt, hogy a nyugatnémet militaristák és revansisták egyre merészebben és nyíltabban hirdetik azt a régi, de egyben új programjukat, amely a hódítás és az agresszió, egy újabb háború programja. Ezért Novotný elvtárs egész népünk szívéből beszélt, amikor követelte, hogy mielőbb írják alá a békeszerződést mind a két német állammal és oldják meg Nyugat-Berlin kérdését, mert ez keresztül húzná a nyugatnémet militaristák agresszív terveit és biztosítaná Európa békéjét. Bratislava lakosai is ünnepeltek Bratislava lakosai október 2-án, vasárnap a Gottwald téren gyülekeztek, hogy a katonákkal együtt megünnepeljék a csehszlovák hadsereg napját. Az ünnepségen részt vettek Pavol Majling, az SZLKP irodájának tagja, miniszter, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, valamint politikai' életünk és hadseregünk képviselői. 10 órakor a bratislavai helyőrség alakulatai harci zászlóik alatt díszszemlére sorakoztak fel. Felhangzott a csehszlovák államhimnusz. A nemzetvédelmi miniszter parancsának felolvasása és a bratislavai helyőrség parancsnokának ünnepi beszéde után Ján Šebík, a városi nemzeti bizottság elnöke jőkívánatait fejezte ki a katonáknak ünnepük - a csehszlovák néphadsereg megalakulása 16. évfordulója alkalmából. Ezt követőleg a 6763. sz. alakulatnak átadták a „Példás alakulat"-nak kijáró zászlót. Az ünnepi aktus az Internacionálé hangjaival ért véget. A vendégek ezután a Szlovák Nemzeti Tanács épülete előtti emelvényről végignézték a katonai egységek ünnepi felvonulását. Délután az ünnepségek honvédelmi sportrendezvényekkel folytatódtak a Červená Hviezda-stadionban. A csehszlovák néphadsereg napjának ünnepségeit 20 órakor 16 ágyúlövés zárta be. OHH , 1962-ig hat kilométeres szakaszon megjavítják és átépítik a Košice és Košická Nová Ves közti országutat. A munkálatok során 110 000 köbméter földet mozgatnak meg, ebből hetvenezer köbmétert még ebben az esztendőben. Az összkiadás 16 millió koronát tesz majd ki. M. Havran felvételén az egyik legjobb kollektíva, Ján Ďurista csoportja szorgos munka közben. Kína részvétele nélkül nem lehet EREDMÉNYESEN TÁRGYALNI • Ny. Sz. Hruscsov beszéde az ENSZ-közgyúlés plenáris ülésén a Kínai Népköztársaság ENSZ-beli képviseletéről New York (ČTK) — Ny. Sz. Hruscsov, a szovjet küldöttség vezetője 1960. október 1-én beszédet mondott az Egyesült Nemzetek Szervezetének a Kínai Népköztársaság képviseletéről tárgyaló plenáris ülésén. Beszédében többek közt kijelentette: A Szovjetunió küldöttsége szükségesnek tartja, hogy e közgyűlés elé terjessze a Kínai Népköztársaságnak az Egyesült Nemzetek Szervezetében való törvényes jogai felújításának kérdését. A legkisebb kétség sem férhet ahhoz, hogy a Kínai Népköztársaság mesterséges távoltartása az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájától szervezetünket igen megkárosítja, jelentősen korlátozza tevékenységének hatáskörét, megnehezíti a nemzetközi kérdések tárgyalását, melyeknek megoldása szükségessé teszi valamennyi állam kollektív erőfeszítéseit, és ténylegesen akadályozza a legfontosabb problémák eredményes megtárgyalását. Főként azt szeretném hangsúlyozni, hogy olyan nagyhatalom jogainak felújításáról van szó, amely az ENSZ alapokmánya értelmében az ENSZ alapító tagja, a Biztonsági Tanács állandó tagja, de mindeddig nem foglalhatta el az őt jogosan megillető helyet, nem vehet részt az ENSZ szerveinek munkájában és nem járulhat hozzá tevékenységéhez. Tarthatatlan az a helyzet, hogy a nagy kínai népnek, amely az egész emberiség egy negyedét képviseli, nincsenek képviselői abban a szervezetben, amelynek az a küldetése, hogy a legszélesebb nemzetközi fórum legyen. Nincs képviselete abban a szervezetben, amely a világ valamennyi országa általános képviseletének elvén alakult meg. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében a legkülönbözőbb társadalmi rendszerű és kormányzatú államok vannak képviselve, s e szervezetnek tükörként kell mutatnia a mai világ reális arculatát. A dolgok mai állása mellett azonban, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetében nem foglalnak helyet Kína képviselői, e szervezet nem tükrözi a mai világ tényleges arculatát. Minden józan gondolkodású ember előtt világos, hogy a Kínai Népköztársaság a kínai népet egybetömörítő óriási nagyhatalom, és hogy a Kínai Népköztársaság kormánya gyakorolja maradéktalanul az államhatalmat Kína egész területén néhány sziget kivételével, amelyeken az amerikai hadihajók védelme alatt még ideiglenesen fennmaradtak a kínai nép által szétzúzott Csang Kaj-sek klikk maradványai. A Kínai Népköztársaság széleskörű nemzetközi elismerésnek örvend, és 34 állammal felvette a rendes diplomáciai kapcsolatot. A Kínai Népköztársaság nemzetközi kapcsolatai rohamosan bővülnek. A népi Kína most már csaknem az egész világgal kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat tart fenn. A kínai nép óriási átalakításokat végez hazájában, amely még nemrégen gazdaságilag elmaradott ország volt, s most élenjáró ipari szocialista állammá válik. Kínának létérdeke a béke, síkra száll a békés nemzetközi, gazdasági és kulturális együttműködésért. Kína volt egyike azoknak az államoknak, amelyek 1954-ben a békés együtt„Békés együttélést óhajtunk nemcsak az ázsiai és arab országokkal, hanem az európai országokkal és a világ többi országával is. Azt óhajtjuk, — mondotta továbbá — hogy az ázsiai országok és a Csendes-óceán partjain elterülő országok - tehát az USA - között is, meg nemtámadási békeszerződés jöjjön létre, hogy ez az egész térség atomfegyvermentes övezetté váljék." A kínai kormány politikája meggyőzően bizonyítja, hogy a Kínai Népköztársaság szilárdan védelmezi A HRUSCSOV ELVTÁRS VEZETTE SZOVJET ENSZ-KÜLDÖTTSÉG A KÖZGYŰLÉS ÜLÉSTERMÉBEN élés öt alapelvének kihirdetését indítványozták. Kína kormánya nemegyszer tett javaslatokat a nemzetközi feszültség enyhítésére a TávolKeleten és az egész világon. A Kínai Népköztársaság nagy mértékben hozzájárult a helyzet békés rendezéséhez Indokínában, Koreában és az ázsiai szárazföld egyéb területein. A kínai kormány tevékenyen küzd a békeövezet megteremtéséért Ázsiában és az atomfegyvermentes övezet létrehozásáért a Csendesóceán térségében. Megnemtámadási békeszerződés megkötését javasolja valamennyi ázsiai ország és a csendes-óceáni partvidék országai között, beleértve az Amerikai Egyesült Államokat is. Csou En-laj elvtárs, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke ez év augusztus 1-én Pekingben mondott beszédében újból hangsúlyozta, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésének politikáját folytatja. Csou En-laj elvtárs kijelentette: Vasutasaink nagy próbatétje A vasutasok számára mindig a h armadik évszak, az ősz jelenti a legnagyobb erőfeszítést. Egyes üzemek az év utolsó hónapjaiban igyekeznek behozná a lemaradást, ami fokozott feladatok elé állítja a teherforgalmat. Ehhez még hozzájárul a burgonya és a cukorrépa szállítása. Hogy milyen óriási feladatok várnak ezen a téren a Csehszlovák Államvasutak teherforgalmi dolgozóira, erről az alábbi tájékoztatást adta František Vlasák közlekedésügyi miniszter. Az utolsó negyedévben 53 millió tonna áruforgalmat kell vasutainkon lebonyolítani. Azonkívül majdnem 5 millió tonna cukorrépa és répaszelet, valamint háromnegyedmillió tonna burgonya szállítását kell biztosítani. Ebből 380 ezer tonna cukorrépát kell elszállítani Szlovákiából a cseh és a morva cukorgyárakba, 220 ezer tonna répaszeletet pedig vissza Szlovákiába. E feladat megoldásához kb. 271 ezer vagonra lesz szükség. Mindezek a feladatok idejében megoldhatók. Sajnos azonban, a szerelvények 25 százaléka jelentős késéssel érkezik rendeltetési helyére. Ennek következtében lassú a vagonforgalom, s a késés sok ezer vagon kiesését jelenti. Az őszi csúcsforgalom idején 5 százalékkal emelkedik a szerelvények megterhelése, ami részben pótolja a késések okozta kiesést. A rakterület jobb kihasználásával mintegy 100 gőzmozdonyt, 200 vonatot és számottevő emberi munkaerőt tudunk megtakarítani. A vonatokon kívül, október folyamán mintegy 7000 tehergépkocsi segít naponta a burgonya és a cukorrépa szállításában. Előzetes megállapítás szerint ez a 7000 tehergépkocsi több mint 4 millió tonna forgalmat bonyolít le október folyamán. A cukorrépa és burgonya elszállítására tehát valóban kedvező a helyzet. A nemzeti bizottságok feladata a jó szervezés, főleg a répa kirakásának állandó biztosítása. A kerületi és a járási nemzeti bizottságoknak főleg arra kell ügyelniük, hogy a vagonok ne vesztegeljenek üresen az állomásokon, hanem minden késedelem nélkül szállítsák a termést a gyárakba. A termelők címére pedig annyit, hogy minden erejükkel igyekezzenek elvégezni a betakarítást a megszabott határidőre, vagyis a burgonyáét 14-20, a cukorrépáét pedig 20-25 nap alatt. Ezek a feladatok ennyi idő alatt teljesíthetők. A termelők, miután megtisztították a cukorrépát, azzal segíthetnek a legtöbbet, ha a szállításra kész cukorrépát az utak közelébe hordják és ott prizmákba rakva tárolják. Ez a termelőnek, a teherforgalomnak és nem utolsósorban a feldolgozó iparnak közös érdeke. A gyors, veszteségmentes és jól szervezett munkán múlik, miként, és főleg mennyi idő alatt tudjuk feldolgozni az ez évi bő cukorrépatermést. -tsa békés együttélésnek ezeket az alapelveit és konkrét akciókkal támogatja az ENSZ fő célkitűzéseit és elveit, nagy erőfeszítést tesz a nemzetközi együttműködés bővítésére, a nemzetek közötti béke és barátság megszilárdítására. Az Egyesült Nemzetek Szervezete miért nem oldotta meg hát eddig a népi Kína képviseletének fontos és megcáfolhatatlanul világos kérdését? Elsősorban azért, mert ezt nem óhajtja az Amerikai Egyesült Alla(Folytatás a 3. oldalon) ÜZEMEINK életéből * AZ OSTRAVAI bányaépítők méltán lehetnek büszkék. A napokban ugyanis teljesítették a második ötéves tervből rájuk háruló i jeladatokat. A második ötéves tervben több százmillió korona értékű munkát végeztek el. Többek \ között felépítették a Suchá Stoi novai új bányát, melyben január 1 elsején már megkezdődik a terme! lés. A bányaépítök az év végéig még több tízmillió korona értékű ] munkát végeznek el. • SZLOVÁKIÁBAN a téglagyárak termelése a harmadik ötéves ) terv folyamán több mint 40 | százalékkal növekszik. A növekei dést a termelés nagyobb egységek1 be való tömörítésével és 43 tég{lagyár rekonstruálásával érjük el. ) Ezekre a munkákra 355 millió ko| rónát fordítunk. • A KELETSZLOVÁKIAI KOHOj MU építését szorgalmazó Hron építkezési vállalat dolgozói körében egyre nagyobb méreteket ölt a I szocialista munkaverseny. Eddig 1 17 kollektíva versenyez a szocia[ lista munkabrigád nemes címért. i František Jasan, Ľudovít Gajdoš, j Koloman Korunka mérnök és a többi brigád is figyelemre méltó | eredményeket ér el. Ľudovít Gaj! doš kollektívája például elhatároz| ta, hogy októberben 5800 négyzetméteren végzi el a vakolást — i vákológépekkel. Ez azt jelenti, \ hogy teljesítménynormáját 80 százalékkal túlszárnyalja. • A POVAŽSKÁ BYSTRÍC A-i gépgyár dolgozói is készülődnek a harmadik ötéves terv sikeres megI kezdésére. Az üzem termelése a jövő évben 6,4 százalékkal növekszik. Ezt részben elősegíti a míij szaki-szervezési intézkedések megvalósítása, melyek emellett az i üzem számára hétmillió korona megtakarítást hoznak. A műszaki | fejlesztést támogató javaslatokkal pedig a harmadik ötéves terv folyamán több mint 140 millió koronát takarítanak meg az üzem dolgozói.