Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)
1960-10-24 / 296. szám, hétfő
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPIIAPJA Ä NEM ZETI BIZO TT SÁGOK SEGÍTSÉGÉVEL tervszerűbb, szervezettebb munkát a földeken gyakran változó, kedvezőtlen időjárásban, hanem főleg a tervszerűtlen és szervezetlen munkában teli keresni. Ezt bizonyltja az északcsehországi kerület példája is, ahol a cukorrépa kétharmadát már kiszántották, de csak egyharmadát szállították el a földekről. A szövetkezetek és állami gazdaságok szállító eszközein kívül naponta 600 teherautó segít a termelés elszállításában, de az egy teherautóra eső elszállított mennyiség alig éri el a 90 mázsát. Ezt bizony nem lehet másnak nevezni, mint a nagyon hiányos munkaszervezés következményének, hiszen a katonai teherkocsik mindegyike 370 mázsát is elszállít naponta. Hasonló a helyzet a többi csehországi kerületben is, de a közép- és kelet-szlovákiai kerület termelői sem dicsekedhetnek jobb eredményekkel. Halaszthatatlan szükség van a nemzeti bizottságok közbelépésére, mert a betakarításban jelenleg fennálló kedvezőtlen helyzetért közvetlenül őket terheli a felelősség. A burgonya begyűjtésében, illetve a földekről történő elszállításában még kritikusabb a helyzet, bár az országos méretben elért 71 százalékos eredmény néhány kerület dolgozóinak szorgalmát bizonyítja. Az észak-csehországi kerület már célba ért, nyomon követi 95 százalékos eredményével a közép-szlovákiai kerület. Ez igen meglepő, mert kéthárom héttel ezelőtt senki sem kételkedett a nyugat-szlovákiai kerület elsőségében. A kerület nemzeti bizottságai, főleg pedig a pártfeladattal megbízott HNB-k titkárai olyan intézkedéseket foganatosítottak a burgonya gyors betakarítására. amelyek napról napra igazolták, mi-lyen sok függ a jó munkaszervezéstől. Ilyen intézkedésekre lenne szükség a kelet-szlovákiai kerületben is, ahol a várható novemberi fagyok még 9000 hektáron veszélyeztetik a burgonyatermést. Betakarítása fontosabb, mint a cukorrépáé, mert annak nem ártanak annyira a gyenge fagyok, csak megnehezítik a vele való munkálatokat. Ezzel szemben a burgonyát emberi étkezésre alkalmatlanná tehetik. Márpedig minden állampolgárnak kötelessége, hogy tehetsége szerint biztosítani igyekezzék a közélelmezést és idejében megmentse mindazt, amit munkánk nyomán megtermett a föld. Itt ismételten előtérbe kerül főleg a helyi nemzeti bizottságok felelőssége, amelyek brigádok szervezésével, az összes szövetkezeti tagok bevonásával és szükség esetén általános munkakötelezettség elrendelésével még most is sokat tehetnek az ügy érdekében. A sok egyéb gond és feladat mellett különös figyelmet kell fordítani a kukorica betakarítására. Szárát se hagyjuk kárbaveszni, hiszen répafejjel és répaszelettel jó silótakarmányt készíthetünk belőle, melyre égető szükségünk van. A kombájnokat sokkal jobban, sokkal gazdaságosabban kell kihasználni, hiszen a nyugat-szlovákiai kerületben ez ideig alig öt hektár teljesítmény jut egyegy kombájnra. A termés jobb a közepesnél, bő takarmányalapot biztosít, de nem szabad megengedni, hogy száron belepje a hó. Igyekezetünknek magunk vesszük hasznát — az egész ország népe. -tsA foglalkozás félbeszakítása nélkül folytatott tanulmányok népszerűsítéséért (ČTK) — Főiskoláink rektorai országos értekezletük utolsó napján, október 22-én a dolgozók foglalkozásuk félbeszakítása nélkül folytatott tanulmányaival összefüggő kérdéseket elemezték. A legutóbbi időben jelentősen fokozódik e tanulmányok fontossága s ezért főiskoláink, üzemeink, társadalmi szervezeteink legnagyobb figyelmét igénylik. E tanulmányok folytatását már nem tekinthetjük rendkívüli intézkedésnek, mivel a szocialista társadalomban a népnevelés a művelődés állandó, haladó irányzatú módozata. A közeljövőben meg kell teremtenünk annak feltételeit, hogy a negyedik ötéves terv éveiben a főiskolát végzett szakemberek 30 százaléka azon dolgozók soraiból kerüljön ki, akik foglalkozásuk félbeszakítása nélkül folytatják tanulmányaikat. E főiskolások számának — a pedagógiai intézetek hallgatóin kívül — 1965-ig ÜZEMEINK életéből A HRADEC KRÄLOVÉ-I Győzelmes Február Üzem dolgozói a felszabadulás óta 15 cukorgyár felszerelését készítették el a Szovjetunió részére. Most dolgoznak a 16-ik és a 17-ik cukorgyárberendezésén. A tervet eddig nemcsak a részletberendezések elkészítésében, de koronában is túlteljesítették, több mint 6 millió koronával. Meg van az előfeltétele annak, hogy a cukorgyárak teljes felszerelését egy hónappal hamarább készítik el. TAVALY 66 EZER FIATAL vett részt az ifjúsági műszaki alkotás versenyében. A győztes munkákat országos kiállítás keretében mutatják be, amely november elején a brnói kiállítási területen nyílik meg. A bemutatásra kerülő tárgyak száma eléri az ezret. A KELET-CSEHORSZÁGI kerületben nagy érdeklődést váltott ki a Králov Dvűr-i Juta-üzemben működő Tudományos Műszaki Társaság üzemi csoportjának felhívása, amelyben arra szólítja fel az üzemi csoportokat, hogy új munkamódszerek alkalmazásával és az új anyagok felhasználásával a csoporthoz tartozó minden tag 20 000 koronát takarítson meg. AZ UNlCOVI GÉPGYÁR a közelmúltban új gépet szerkesztett, mely nagyban megkönnyíti a talajművelési munkát. Az új árokhúzó-gép nehéz talajon óránként 200 méter hosszú árkot ás, laza talajon pedig ennek csaknem háromszorosát is eléri. Az év végéig még 34 ilyen árkológépet készítenek az uničovi gépészek. csaknem 2,5-szeresére kell növekednie. Illetékes helyen ezzel kapcsolatosan javaslatokat készítenek elő a foglalkozás félbeszakítása nélkül tanulmányaikat folytató dolgozók eddigi munkaengedményeinek bővítésére és gazdasági helyzetük fokozott biztosítására, mint ahogy ezt a Szovjetunióban már meg is valósították. Példomufató felajánlások (ČTK) — A prágai CKD Dukla és a Syntesia n. v. kolíni üzemének dolgozói értékes szocialista kötelezettségeket vállaltak a CSKP megalapításának 40 évfordulója tiszteletére. Felajánlásaikkal példát mutatnak hazánk valamennyi üzemének, hogyan biztosítsák a következő évekre vonatkozó feladatok teljesítését. Az említett két üzem dolgozóinak felajánlásaiban az a legértékesebb, hogy céljuk a munkatermelékenység növelése, amit elsősorban műszaki fejlesztéssel akarnak megvalósítani. A ČKD Dukla dolgozói, elhatározták, hogy 1961-ben tetemesen növelik tervfeladataikat, úgyhogy 6 millió korona értékű többterméket érnek el és e célra 200 tonna megtakarított anyagot használnak fel. Ezenkívül 4 százalékkal csökkentik az árutermelés költségeit. A munkatermelékenységet 12.9 százalékkal növelik és emellett 2,5 százalékkal emelkednek a munkások bérei. Hasonló kötelezettséget vállaltak a Syntesia n. v. kolíni üzemének dolgozói is. Az idei tervfeladatokhoz viszonyítva 1961-ben 16,7 százalékkal növelik az árutermelést, 14,3 százalékkal a nyerstermelést és megkezdik néhány gyártmány, elsősorban polystyrén és a szilikon — gazdaságunkban igen fontos műanyagok — előállítását is. Kötelezettségvállalásuk további részében elemzik a harmadik ötéves tervre vonatkozó feladatokat. Az 1960. évi tervfeladathoz viszonyítva 93,6 százalékkal növeli'k az árutermelést, 80,3 százalékkal a munkatermelékenységet s már az 1963— 1964-es években el akarják érni több gyártmány előálításának 1965-re tervezett színvonalát. Maid kétezer úiítási 1 avaslat Í (ČTK) - A gottwaldovi gépgyár újítói ebben az évben már 1872 újítási javaslatot nyújtottak be. A javslatokból eddig 952-t hagytak jóvá. Ezek realizálása évente több mint két- és félmillió korona megtakarítást jelent. Az újítók ebben az évben nagyobb sikereket értek el, mint tavaly. A jelenleg elfogadott újításoknak több mint egymillió koronával nagyobb az értéke. Az újítók prémiumalapja eddig 431 000 koronával gyarapodott. A múlt hónapban benyújtott javaslatok közül Miroslav Tomáš újításai a legértékesebbek. A lipoveci vízierőmű építőinek ötéves odaadó munkáját siker koronázta. A napokban üzembehelyezték az első agregátot — 40 nappal a tervezett határidő előtt. Ezzel megteremtették kötelezettségvállalásuk teljesítésének feltételét, azt hogy terven felül 20 millió kWó villanyenergiát termeljenek. A Nagy Október tiszteletére Szorgalmas munkával a sikerek felé Világ proletárjai egyesül jetek! Lassan már novemberbe hajlik az idő, s még nagyon sok a tennivaló a földeken. Legfontosabb a betakarítás, de a szántást és a vetést sem lehet tovább halogatni s másodrendű feladatnak tekinteni. Az időt és a gépi felszerelést az eddiginél sokkal jobban kell kihasználnunk, hiszen a vetés agrotechnikai határideje máilejárt s úgyszólván órák döntik el, milyen gabonatermésünk lesz jövőre. A legnagyobb fogyatékosságot nem a A košicei gépgyár állandóan bővül. Még ebben az évben felépül az a csarnok, amelyben a vegyi ipari berendezéseket fogják gyártani. Az öntöde befejezése után, melynek építése szintén folyamatban van, ez a gépgyár lesz a legkorszerűbb a kelet-szlovákiai kerületben. Képünkön az új csarnok belseje. (J. Kočiš - ČTK - felv.) 1960. október 24. hétfő 30 fillér XIII. évfolyam, 296. szám Üzemeink dolgozói nagy súlyt fektetnek az idei termelési terv teljesítésére. Ez érthető is, hisz az ez évi eredmények lényegesen befolyásolják a harmadik ötéves terv megkezdését. Ez a tudat vezérli dolgozóinkat akkor is, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulója tiszteletére kötelezettségeket vállalnak. AZ ÉV VÉGÉIG EGYMILLIÓ KORONA ÉRTÉKŰ ÁRUT TERMELNEK Az észak-csehországi kerületből kapjuk a jelentést, hogy az ervénicei Csehszlovák Hadsereg Bánya dolgozói teljesítették a második ötéves terv feladatait. Hasonló sikerrel dicsekednek a Mlyny pri Duchcove-i Chemokov dolgozói is: teljesítették ez évi tervfeladatukat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére értékes kötelezettséget vállaltak. Elhatározták, hogy az év végéig még egymillió korona értékű árut termelnek terven felül. TÉGLA ÉS SZÉN TERVEN FELÜL A nyugat-szlovákiai kerület téglagyárai közül már tizenkettő teljesítette ez évi feladatát a nyerstégla termelésében. A vállalat üzemeiben kötelezettséget vállaltak, hogy terven felül még 570 000 nyerstéglát, 220 ezer égetett téglát és 50 000 cserepet termelnek az év végéig. A kötelezettségvállalások teljesítéséhez legjobban a pezinoki, a trnavai és a Devinská Nová Ves-i téglagyárak járulnak hozzá. Már a handlovai bányászok is kihirdették szocialista kötelezettségvállalásukat a Nagy Október tiszteletére, mely szerint a negyedik negyedévben kifejtenek 2000 tonna szenet és 188 folyóméter folyosót hajtanak ki terven felül. A handlovai bányászok kötelezettségvállalásának értéke meghaladja a hatszázezer koronát. MEGÉRDEMELT KITÜNTETÉS Zdenka Stánková négytagú munkacsoportja, a dvoryi porcelángyár dolgozói a napokban nagy kitüntetést kaptak — elnyerték a szocialista munkabrigád büszke címet. A kollektíva nehéz körülmények között teljesítette kötelezettségvállalásának valamennyi pontját. A brigád tagjai példás munkájukkal nagyban hozzájárultak a műszakarány növeléséhez s újítási javaslataikkal több mint 180 ezer koronát takarítottak meg. A kitüntetés alkalmából a brigád újabb szocialista felajánlást tett, hogy a hulladékporcelánt osztályozni fogják s ezzel évente legkevesebb 74 ezer koronát takarítanak meg. További eredmények a Keletszlovákiai Kohómű építkezésén A Keletszlovákiai Kohómű építői — a Hronstav dolgozói — a munkásosztály győzelmének évfordulóját további munkasikerekkel köszöntik. Az üzem dolgozói az év végéig terven felül három- és félmillió korona értékű munka elvégzését vállalták. A Chemosvit dolgozói az év végéig még további félmillió korona értékű áru gyártásával toldják meg eddigi munkasikereiket. Az Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulóját hasonló munkasikerekkel ünneplik meg a kelet-szlovákiai kerület üzemeiben és szövetkezeteiben. A csehszlovák-szovjet barátság hónapja megkezdésével egyidejűleg a kelet-szlovákiai kerületben 835 népi orosz nyelvtanfolyam kezdődik. A barátság hónapjában a hazánkban fellépő „Berjozka" világhírű tánccsoport fellépését -, amely először Košicén lép fel — nagy érdeklődéssel várják dolgozóink. Mózes Sándor Csehszlovák körzők 50 országba A broumovi Kovopol n. v. körzőket és rajzeszközöket gyárt, amelyeket a világ 50 államába, elsősorban Hollandiába, Angliába, Törökországba, Brazíliába, a Délafrikai Unióban exportál. A körzők és rajzeszközök gyártását az 1959-es évhez viszonyítva 25 százalékkal fokozták és a harmadik ötéves terv végén 40 százalékkal többet fognak exportálni belőlük. A broumovi Kovopolban számos új intézkedést foganatosítanak, amelyek segítségével a következő években megjavítják gyártmányaik minőségét.